Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-02 / 22. szám

(Befejezés előző számunkból)

Rflásnap nem gyakorlatozott a ■”* csapat, mert több fiú az iskolában volt estig, valami színdarabon. Amikor óvatosan a játszótérre lopakodtam, éppen Hajdú Tibi és Üjvári Pista voltak nagy vitában. A vita hevében észre sem vettek. Tibi vékony hangján kiabált:

— A proli az igenis valami 'csúnya. Azt mondta, hogy mink proli fattyak vagyunk. Az valami csúnya!

Pista az idősebb fölényével ok- tatgatta:

— Én sem tudom egészen pontosan, hogy mi az a proli, de olyasfélét jelent, hogy mink nem vagyunk olyan úrigyerekek, mint az 6 fia, meg annak a barátai.

Bacsó Karcsi, aki az utca túlsó végéről velem együtt érkezett a vitázók közé, mindjárt felháborodva tiltakozott:

— Proli az öregapja, meg az a göthös fia!

Karcsi gyors döntése derültséget keltett mindannyiunkban, s Pista meg Tibi inkább abbahagyták a vitát,

Este aztán én is megkérdeztem az édesapámtól:

— Apukám édes, mi az a proli?

Apám elmosolyodott;

— Ki a proli, kisfiam, úgy kérdezd. Nézz apádra: ő is egy proli.

Elkomorodottt, aztán még ma- gyarázólag hozzátette:

— A szegény ember, az a proli, kisfiam. Proletár ...

Hogy a nyugalmát zavaró lövöldözéssel nincs kibékülve az állatorvos, azt még csak megértettük valahogyan, de hogy mit ártunk neki azzal, hogy mi „prolik" vagyunk, az már nem volt

jf

eszre sem vettük, nogy Kinyílik a Mosóczi-ház kapuja, s kidugjc a fejét a sápadt, nyurga Mo- söczi Ricsi. Azután a barátai il előjöttek és kihívóan tekingettek felénk.

Mosóczi Ricsi tölcsért formált a tenyeréből és úgy üvöltötte:

— Ha nem hagyjátok abba, közétek lövünk!

Üjvári Pista azonnal válaszolt:

— Kérem, tessék! A tüzet viszonozni fogjuk!

A Mosóczi-gyerek barátai vigyorogva folytatták a szócsatát:

— Elmegy majd attól a kedvetek!

A három fiú visszabújt a ka- Csakhamar újra előjöttek. Mosóczi Ricsi egy légpuskát szorongatott a kezében. Betöltötte és a csövét ránk fogta. Üjvári Pista rászólt:

— Ne szamárkodj azzal a puskával, az nem játék!

— Majd nem fogtok ti többé a házunk közelében durragtatni — vigyorodott el to^z fintort vágva a Mosóczi-gyerek és meghúzta a ravaszt. A sörét a közeit ház deszkapalánkjába fúródott,

A csapat hangos nevetéssel fogadta a „hadüzenetet", s már repültek is a vadgesztenyebombák a Mosóczi-ház kapujába.

Egyik „sorttiz" a másikat követte, mire a három fiú bebújt a vaskapun sűrűn kopogó gesztenyék elől. A csapat közben megközelítette a kaput, de miután láttuk, hogy az nem nyílik ki, visszafordultunk.

Jókedvűen tartottunk vissza a játszótérre, amikor egyszeresük Hajdú Tibi felszisszent, majd jajgatva sírvafakadt. A bal

Gábor Miklós és Ruttkai Éva a legújabb magyar film a Kard és kocka két főszereplője

Duba kimeríthetetlen ötletességét, mert nem elégszik meg a felülettel. Mélyebbre néz, feltárja az ember nevetségesen kicsinyes gondolkodását.

A technika legújabb vívmányaiban is megtalálja — a nevetségest, mulattatót (A széles film, Automaták stb.).

A kötet valóban Duda humorban, fintorban, ötletben leggazdagabb Írásait tartalmazza, Aki elolvassa, bizonyára megelégedéssel sorolja be fiatal irodalmunk újabb sikerei közé.

SZENK SÁNDOR

Duba Gyula írásai már több mint fél évtizede jelennek meg napilapok és folyóiratok hasábjain. Ezekből az írásokból állított össze a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó 180 oldal terjedelmű kötetet, melyben félszáz humoreszket, szatírát és humoros karcolatot nyújt át alig 30 éves egyetlen kiemelhető humoristánk a nevető és nevettető embereknek.

Duba Karinthy Frigyes nyomdokain indult. Nemcsak eszmei, de gyakran formai szempontból is kiváló mesterét követi. Mégis vannak írásaiban mélyen egyéni, mélyen dubai vonások.

Érdeklődése sokrétű. Felöleli megváltozott életünk csaknem minden ágát, de legotthonosab. ban a diákok között mozog. Humora az iskolában és diákotthonban sziporkái a legfényesebben. (Felleg Kelemen súg, Az index, Vizsga előtt, Potocs- káné stb.)

Az író a mában él és a mától veszi mondanivalóját. Látja a falu és város eddig példátlan fejlődési iramát, de mindezt az emberen, az építő és romboló, a becsületes és megvesztegethető emberen méri fel. Mindenhol az emberé kutatja, az.., „alacsony, vézna, säridaSzemü, okos és sunyi Miska“... a fontos számára és a „magas, esetlen, óriás, gyermekes, bárány- szemű, buta és erős Jóska", akit rászednek, hogy búzát lopjon a közösből (Egy zsák búza). Pellengérre állítja a bürokratát, aki „különben idősebb, kopasz és nem valami rokonszenves“

emher Vfinrfnnnpl fnnlnlWnzik.

műn szomoau íruuamu

adás költőt köszöntött. Költőt, akinek első önálló verseskönyve 1955-ben jelent meg, s azóta az olvasó csak elszórtan, rend- szertelenül megjelenő verseiből ítélhet, hogy körülbelül hol is tarthat most. A kötet elme Ifjú szívem szerelmével volt, a költő neve Veres János.

A félórás adás címe Költő a Rima partján, — Kitűnő cím és kitűnő összeállítás. Régen hallottam már költőt költőről ilyen melegen, ilyen mélyen emberséges hangon vallani. A műsort szerkesztő költő Dénes György eltalálta a hangot, amely a költő Veres Jánoshoz egyedül illik: a szív hangját, Verseket hallottunk, életről, halálról, szerelemről, munkáról, békéről, s párát gyűjtött a szemünkbe a költő forró humánuma. Költőt

hallottunk, akinél jobban senki se „vágyik a szivbéli pásztor- tüzből kivillanó szeretetre“, és akinek szívében ez a vágy nagytüzü csupahumánum verseket fogan.

Költő a Rima partján! A tájnak lelke van: Gömör lelkét betyárnóták, sajátságos furfang, a táj szertelenségéhez hasonló érzelmi szertelenség, nagy Indulatok adják. Ezt a lelket nyosan, megragadni már maga költé- hatjuk, szét. S Veres megragadta, és költészetének formájává és forrásává tette. Ha Veres-verset olvasok, mindig az az érzésem, hogy otthoni betyár-balladákat, fonókban még most is fel-íel- csendülő népmeséket hallok, de valami új, sziporkázó, személyi

tragédiával s azon keresztül korproblémékkSá bővített szintézisbe fogva. Egy költőnknél sem érzem annyira a költészet mindenhatóságát, őslségét - amit Fábrl úgy fogalmazott meg valahol, hogy a líra az emberiség anyanyelve — mint Veresnél. S ezt a mélyből feltörő költészetet 1955-től csak szórvá- alkalcunszerűen hallA könyvkiadó példát vehetne a rádiótól, amelynek a múlt szombati, „csendet-törő“ félórás Veres-műsort köszönhetjük és a közeljövőben á költő újabb kötetével lephetné meg az olvasóközönséget.

r—tő —

Kétségkívül jő érzés egy munkát, különösen nagyobb munkát befejezni. Jó érzés büszkén végigtekinteni az elkészített darabon, s elgondolni, hogy „ismét csináltam valamit“, így gondolkoznak a színház műhelyének szakemberei is, miközben a 8 m hosszú és S m magas dekoráciőszállitó kocsira rakják a vasszerelvényeket, a süppedő, brokáttal bevont foteleket, az itt készített „hegyeket és völgyeket..Még bocsátanak utánuk egy „hogyan fog majd tetszeni“ gondolatot — de sok idő nincs az ábrándozásra. Máris itt az új munka, hozzá kell látni, mert itt nem lehet „nem teljesíteni a tervet". Nem, itt teljesíteni kell, bármily rövid a határidő és bármijyen nehezek a körülmények. A premierre készen kell lenni, hiszen a premiert nem lehet elhalasztani és sosem volt még premier díszletek nélkül. „Premier"! Ez a mindig ünnepélyesen kiejtett varázslatos szó, serkenti, buzdítja a munkásokat, és ad erőt, ha a kimerültségtől majd kiesik kezükből az ecset vagy a kalapács, ez biztatja őket: „Ti is részesei vagytok a 'sikernek", mosolyt csal az arcokra, felvillanyozza a fáradt testeket... dolgozni kell, befejezni, közeleg a „premier". És mindenki végzi a maga munkáját, a lakatosok forrasztanak, a kárpitosok szögeinek, az asztalosok gyalulnak,

a kasírozók ragasztanak, a festők festenek. Mindenki pontosan tudja, mi a dolga, minden munka „kéz alá van adva". Persze ez nem történik véletlenül, meggondolatlanul, az ilyen nagyszabású munkát irányítani, vezetni kell. - Elintézni, hogy „kéz alá legyen adva", mert magától nem adódik, gondoskodni, hogy legyen miből dolgozni, ne legyen anyaghiány, ügyelni a munka menetére.

Vékony, kedvesarcú fiatalember végzi ezt, Zelenka Vladimír, a műhely vezetője. Hol itt, hol ott bukkan fel fehérköpenyes alakja, utasít, ellenőriz, tanácsot ad.

— Mindhárom bratislavai színház részére mi készítjük----_____ —-----T-----------------------------a díszleteket, nem csoda tehát, ha mindig szorít a terminus, hiszen most az egyik, majd a másik színházban van premier. Mi ténylegesen végigéljük és izguljuk az összes premiereket. Nagy a tempó — mondja mosolyogva, de csöppet sem panaszosan. Ha átszámoljuk, két nap esik egy kép összes díszleteinek elkészítésére. Emellett tekintetbe kell venni azt is, hogy a munkák többnyire igényesek, nem lehet azonnal hozzákezdeni, előbb ki kell „spekulálni".

Látszik, hogy Zelenka elvtárs élvezettel „spekulál“, nem okoz neki nehézséget és nem sajnálja érte a fáradságot.

— Kétféle tervet kapünk. Az egyiken csak az egyes darabok tervei vannak mértanilag kiszámítva, ezeket nekünk kell átszámítani az eredeti méretekre. A másik a képzőművész vázlata, ezen színesben látható az egész kép díszlete. Ezek szerint az egyes részlegek vezetőivel megtárgyaljuk a kivitelezés módját és menetét.

Odaadással, lelkesen magyaráz, s szavait egy-egy terv bemutatásával kíséri.- Igyekszünk a műanyagok lehető legszélesebb felhasználására.

— A köztársaságban ml használtunk először műanyagot színházi díszletekre — szól közbe Ilavsky Teodor, a szerelőműhely vezetője. Sok műanyagot használtunk a Galilei-ben, például pléh helyett plasztikot, a székek karfái pedig novodur- ból készültek. A Fehér kórban viszont plexiüvegből van az íróasztal.

Megint Zelenka elvtárs veszi ét a szót: — Sajnos, gyengén állunk a gépesítés terén. De itt oly szűkösen vagyunk, hogy nincs Is hely gépekre. Majd az új épületben - szeme felragyog, amint ezt kiejti - ahol egyesítik a színházhoz tartozó összes műhelyeket — ott majd lesz hely mindenre, a modern gépekre is.

Közben feltették a kocsira az Elcserélt hercegnő utolsó darabjait is. De ezzel még nem „szakadt el" teljesen a műhelytől. Nem érkezhetik meg a színházba a „szülői kéz" támogatása nélkül, hiszen a sok-sok darabot össze kell állítani. Ez a munka Zelenka elvtársra vár. ö tesz pontot a műhely dolgozóinak munkájára azzal, hogy jelen van a színpad „felépítésénél", a technikai próbán.

Azután sorsukra bízza, szárnyra, bocsátja „őket", szerezzenek sok-sok dicsőséget - ä vendégszereplések alkalmával külföldön is - a Slovenská jtcai mdhely dolgozóinak.

MESTAN KATALIN

Legközelebbi számunkban: dől és hogyan készülne* a tün- lérszép ruhák?.

Zelenka Vladimír, a műhely vezetője, az Éjjeli menedékhely maketja előtt a díszletek kivitelezésének módját fontolgatja

SÁGI TÓTH TIBOR:

A LÉGPUSKA

Mosóczi Ricsi megjelent az utca végén. Sietve, gyanútlanul lépkedett a járdán. Amint az első gesztenyefához ért, mint derült égből a villám, úgy uhuppant le elébe a fáról Üjvári Pista és az Ijedtségtől megdermedt fiúnak sgy akkora pofont adott, hogy z csattanását még én is jól hal- 'ottam, bár jóval távolabb gubbasztottam az egyik fán.

— Majd adunk mink neked 'égpuskát! — mennydörögte Pisla a bőgve futásnak eredő Mo- ióczi után, De a bömbölő mák- >irág nem jutott messzire, mert i legközelebbi fáról Bacsó Karcsi ugrott le eléje és ő is megadta a tartozását.

— A proli fattyak így fizetnek iajdú Tibiért - üvöltötte Karai, túlharsogva a most már még nkább jajveszékelö Mosóczit, iki át szaladt az utca másik nii dalára, s így a többi gesztenyefán hiába lestünk rá, egérutat ' nyert.

Másnap aztán én is meglestem Mosóczit az egyik vastag- . törzsű gesztenyefa mögé bújva, s bár nem szerettem verekedni sohasem, a pofonnal én sem maradtam adósa.

Később, amikor láttam, hogy az urak világa apámnak, anyámnak csak a testet sorvasztó robotot, gürcölést tartogatja, s ostorként vág rajtunk végig többször az élet, valahányszor az úri világ egy-egy pofonnal sújtott, mindig hallottam képzeletben a Mosóczi légpuskájának csattanását és éreztem, hogy sokszor kerülök még majd összeütközésbe ezzel az úri világgal. Nem is tévedtem...

A nevető ember

ÉS EGYÉB VIDÁM ÍRÁSOK

Egy érdekes rádióműsor

csupán a munkájával nem törődik, és ha a mellőzött ügyfél türelmetlenkedni próbál a hivatalnoknál, készen áll a felelet:

— Mondtam, hogy azonnal — horkan fel ingerülten. — Látja, hogy dolgozom. Különben én is csak ember vagyok, néha meg kell pihennem. Nem vagyok barom!'

A humorista azonban másképp vélekedik.

„Nono, — akartam őt is figyelmeztetni — maga csak ne legyen ebben olyan biztos." (Egy hivatalnok arcképe.)

Duba amerre jár, mindenütt Z humor, szatíra vagy legalább Is s egy fintor jelzi az útját. Kíné- a veti Pócs Mártont, aki felesége t tudomása nélkül szeretne egy k kis pénzhez jutni, ezért eszeli ki, hogy a fizetési borítékon a n nyolcast a két nulla előtt ki kell v javítania, azonban saját ötleté- f tői annyira mámoros lesz, hogy hetes helyett kilencesre javítja b és ezt csak akkor veszi észre, g mikor felesége kilencszáz koro- A nát követel (Pócs Márton téve- e dése). ii

Még hosszan lehetne folytatni

szamunkra egeszen vuagos. Mindenesetre Mosóczit és a fiát ezután messzire elkerültük. Érthetetlen, morózus remetének láttuk, aki olyan erdőben él, ahol a sors különös akarata folytán csak csupa szegény emberek nőttek.

karjan pillanatok alatt véres lett a gyakorlatok és harcok hevében bepiszkolódottt inge. A Mosóczi csemete és barátai bambán röhögtek. Az egyik kiabált is az ismét kinyílt kapuból:

— De ez aztán talált, miT

De a „hadiállapot“ a Béka utcabeli csapattal tovább tartott, ők hatoltak be a mi utcánkba, hol mi az övékébe, s bizony nem egyszer éppen az „ágyúink“ riasztották el a támadó ellenfelet. Érthető tehát, hogy a csapat továbbra is igen lelkesen gyakorlatozott a füvei benőtt játszótéren, s egész délutánokon dörögtek az ágyúink.

Az egyik délután Hajdú Tibi lelkendezve érkezett közénk egy hatalmas festékdobozzal:

— Gyerekek! Itt a messze- hordó ágyúnk! — mutogatta diadallal.

Nagy volt az izgalom. Akkora dobozunk addig még nem volt.

— Tyü, hogy ez mekkorát fog durranni — csettintett a nyelvivel Bacsó Karcsi, mire Tibi, a közkatona, hozzálátott a „mész- szehordó ágyú" kipróbálásához. Közkatona mivolta ellenére is öt illette meg az első lövés, mert ö hozta a dobozt.

Az eredmény várakozáson felüli volt. A doboz fedele vagy öt méternyire elrepült, s a robbanás akkora volt, hogy a közeli ház ablakai beleremegtek. Ezután természetes volt, hogy az új ágyút mindenki ki akarta próbálni, s a fülsiketítő robbanások egymást követve hirdették az Árok utcaiaknak, hogy bizony „háborús időket élünk".

Á nagy lövöldözés közepette

Tibi karja erősen vérzett, Üjvári Pista tehát belekarolt és hazakísérte a jajgató, hétesztendős közkatonát. Bacsó Karcsi fenyegetödzve megrázta a karját a hülyén vigyorgó gimnazisták jelé és a nála megszokott egyszerűséggel közölte:

— Ezért beverjük azt a tökfejeteket, ne féljetek!

Hajdú Tibi így vált a csapat első igazi, vérét hullató hősévé. Mi pedig, közkatonák és tisztek egyaránt megegyeztünk abban, hogy a Mosóczi-gyerek puskája számára, mi, proli-gyerekek vagyunk a céltáblák. A Mosóczi Ricsi iránt érzett ellenszenvünk gyűlöletté változott és mindannyian komoly, igenlő fejbóltn- fással nyugtáztuk Bacsó Karcsi lakonikus kinyilatkoztatását, amely így hangzott:

— A Mosóczi egy mocskos úrigyerek!

Sokáig tanakodtunk, miféle megtorlási módot alkalmazzunk, s amikor Üjvári Pista megérkezett, ö, mint a csapat legidősebb tagja kisütötte, mi a teendő.

Nem is vártunk sokáig a megtorlással. Másnap mindjárt ebéd után gyülekeztünk az utcán és felmásztunk a dúslombú gesztenyefákra, melyek a járda szélét őrizték árnyékot adón. Minden fára egy-egy erősebb fiú.

Három óra lehetett, amikor