Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-26 / 21. szám

/

Rar! Ludwig Opitz:

KEGYES KÖNYÖRÜLETESSÉG

KONSZTANTIN SZIMONOV:

Az állomás csarnokán kérész- tül haladt egy férfi. Höri- horgas, hatalmas vézna alak, ma- szatos piszkos kabát volt rajta. A nadrágja festett, sáros, lucskos volt. Kitaposott, kigörbitett ócska cipő volt a lábán.

A férfi megállt.

Végignézett a csarnokon, elolvasta a feliratokat: JEGYPÉNZTÁR. TUDAKOZÓDÓ IRODA — WC. Oda igyekezett, belerúgott az ajtóba, ahol ez a felirat állt: FÉRFIAK.

Fehér csempével kirakott helyiségbe lépett, hét ajtót pillantott meg. Letette rongyos aktatáskáját és próbálta kinyitni az egyik ajtót.

— Hé — szólalt meg és várt.

Hosszúnak tűnt az idő, míg

végre csoszogó lépéseket hallott. Kinyílt a női WC-be vezető ajtó és egy kövérkés asszonyság lépett be.

Kerek arcán üvegszeme volt a legfeltűnőbb. Kezében kulcscsomót és egy csomag toilettpa- pírt tartott.

— Jóreggelt — köszönt a férfi — No adja csak gyorsan ide — szólt oda ingerülten az asszonyhoz és kiragadta kezéből a papirost.

— 10 pfennigbe kerül •— mondta az asszony.

— Nézzük csak, milyen olcsó

— felelte a férfi, de milyen sok pénz az olyan számára, akinek üres a zsebe — jelentette ki, miközben a fejét rázta és a vállát vonogatta.

— Ügy? — förmedt rá a takarítónő és kérdóleg felhúzta a szemöldökét.

Az egészséges szemével tetőtöt talpig végigmérte a férfit. Szegény flótás, állapította meg magában.

— Van valami diákigazolványa, vagy kolduslevele — kérdezte. A vasútigazgatóság parancsa szerint a szegények csak igazolás ellenében használhatják a klozet- tet. Vagy talán magyar menekült? Mutassa az igazolványát, az is megfelel.

— Akkor szerencsém van — 'felderült a férfi arca. Előhúzta tárcáját és megmutatta a magyar menekültek igazolványát: Kovács László, foglalkozása: kormányos, született: Tamásin 1921. október 27-én.

— Kormányos? Hivatalnok?

— kérdezte kíváncsian a takarítónő.

— Kormányos voltam a Duna- hajózásinál — felelte a férfi.

— A kormány kerekét irányítottam jobbra, balra — szólalt meg harsány hangon. — Hát most már érti?

A takarítónő hümmögött valamit. — Aha. Közben kinyitotta az egyik ajtót.

Majd újból becsukta, a toilet- tepapírt a hóna alá szorította és eltotyogott.

A női WC-ben a polcra tette a papírt és elégedetten végignézett a reggeli végzett munkáján: a frissen felmosott padlón és a ragyogó tiszta csempéken. Határozottan meg volt magával elégedve. Mosolyogva sütkérezett a rácsos kisablakon eltévedt napsugárban, amely arra figyelmeztette, hogy ragyogó szép idő van. Abban a pillanatban felpattant az ajtó és Wunderlich, a vasútigazgatóság főellenőre lépett be.

Alacsony, izmos ember volt, kifogástalanul feszült rajta a vasutas egyenruha. Látni lehetett, hogy valamikor katonai karriert futott be.

— Jóreggelt főellenör úr — köszönt alázatosan a takarítónő és akaratlanul vigyázzállásba vágta magát.

— Semmi különösebb nem történt főellenör úr! — jelentette.

Wunderlich hirtelen rávágta: köszönöm. Fürge szemeit kuta- tóan végigjártatta a helyiségen.

A főellenör feladata az volt, hogy ellenőrizze a segéd- személyzetet és rendben legyenek az állomás helyiségei. A vasútigazgatóság előtt Wunderlich főellenőr úr felelt a tökéletes rendért. Mindenütt ragyogó tisztaságnak kellett lenni. És Wunderlich főellenőr szigorúan ragaszkodott az előírásokhoz.

— Rendben van — mondotta és ujjával a sapkájához nyúlt.

Még a férfi klozettre ment, lépései elárulták, hogy szokatlanul jókedvű.

— Látom, minden frissen fel van súrolva — gondolta magában és vizsla szemeivel végigjárta a sarkokat.

Mint rendesen néhány elismerő szót akart mondani a takarítónőnek, amikor valaki hirtelen meghúzta a vízvezetéket, egy férfi köhintett és a torkát kö-, szörülte. A szegények számára fenntartott WC ajtaja kinyílt. A főellenör előtt Kovács László állt.

Nem fizetett — súgta oda a takarítónő, — de magyar menekült, megmutatta az igazolványát. Azelőtt sofőr volt egy gőzhajón.

— Kormányos — javította ki Kovács László sértett arckifejezéssel.

— Mit nem mond, valóban ? — kérdezte Wunderlich. — Csak nem szabadságharcos?, — kérdezte óvatosan.

— De igen, az vagyok, — felelte Kovács László egyszerűen, büszke hanghordozással.

Wunderlichot érdekelni kezdte az eset, végigmérte a látogató kopott ruházatát, a vedlett, lyukas kabátot, az ócska, spárgával összekötött aktatáskát. Szóval magyar szabadságharcos — gondolta Wunderlich. No most itt az alkalom, megmutatom, hogy ki vagyok én. A főellenör szívét melegség járta át.

— Nem volna kedve valamit enni a vasúti restiben? — kérdezte. Valami jó pacallevest, hogy valami meleg kerüljön a gyomrába.

Kovács László meglepetten ránézett. — Nagyon szívesen.

— Na, akkor jöjjön. — És Wunderlich főellenör kivezette.

Hát ez miféle szerzet, akit így magával vonszol a főellenőr úr, gondolta magában Nülle, a pincér, aki a söntés mellett poharakat törülgetett.

— Nülle, hozzon valami jó ha- rapnivalót, ez az úr egy szabadságharcos. Sürgősen enni szeretne. — Wunderlich jóakaratútag megveregette Kovács László vállát. — Ilyen emberekre van szüksége a mi városunknak, mint maga.

— Ügy? És miből élnék?

A pincér sört hozott és Kovács László elé tette. Kovács László összeráncolta homlokát, teljesen magábaroskadt és a felvetett kérdésen rágódott. A pokolba is, hát miből élne meg az idegen, az ilyen nagy városban?

A főellenőrnek hirtelen feldeKépkiállításon

ráció foglalkoztatja. Hosszas betegsége idején alkalma nyílt, hogy elmélyítse elméleti tudását. A festő legújabb rajzai és festményei már az érett művészt mutatják be. Első pillantásra megállapíthatjuk, hogy kilépett a háborús évek szubjektivizmusának köréből és a mai reális élet felé fordul.

Már 1948-ban sok vázlatot készít az Ifjúsági Vasút építéséről. Rajzai könnyedséget és rutint árulnak el. Érdeklődéssel keresi fel a szövetkezeteket, Nemcinanyban és Suranyban készült képei visszatükrözik a szövetkezet • lüktető életét. Figyelemre méltóak a GTÄ-k légkörében készült rajzai. Semian a legszívesebben az új szocialista falut és a mai fiatalokat ábrázolja.

A művész kiállítása komoly lépést jelent további fejlődése útján. M. M.

Bratislavában a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének Hviezdoslav téri kiállítási termében e napokban megnyílt Ervin Semian szlovákiai festőművész kiállítása.

Nevével először 1921-ben találkoztunk, amikor Dubay és Guderna festő diáktársaival együtt kiállítást rendezett. Semian a bratislavai Képzőművészeti Főiskola végzett növendéke. Őt is, hasonlóképpen mint társait, merészség, újító haladó szellem jellemzi. A kiállításon 27 olajfestmény és vagy 50 rajz és vázlat látható. Semian ifjú éveiben Ales cseh festő hatása alatt állt» majd mély hatást gyakorol rá a fiatal realista költőkhöz fűzött barátsága. Képein legmegkapóbb a gyermeki naivitás, mely a festészeti eszközök rafináltságával párosul. Meglepő a színkompozíciója. 1948 februárja után mint a Pravda képzőművészeti szerkesztőjét főként a grafika és az illusztrált a tekintete, valami ötlete támadt. Ujjaival megérintette Kovács László vállát.

— Tudja mit? Bérbe vehetné a férfi WC-é.t. Régebben Bőhmné asszonyon kívül még egy férfi is alkalmazva volt a férfi toiletten. Egész ügyes ember volt, de már nyugdíjba ment. Szívesen szólnék az érdekében a vasútigazgatóságon — jelentette ki Wunderlich. Hát természetesen ez nem olyan vállalkozás, amelyből meg lehet gazdagodni, de a maga helyzetében talán nem is olyan rossz. Mit szól ehhez a javaslathoz?

Hogy az emberek mit ki nem találnak — gondolta magában Kovács László — sértődötten, de aztán eszébe jutott a helyzet ki- látástalansága. Hazája nincs, állása nincs, pénze nincs, mihez fogjon, sehol semmi segítség és most itt egy biztos állás kínálkozik, Végre egy csendes kikötőbe érne. Milyen igényei lehetnek, hát válogathat egy menekült? Hirtelen határozott magában és kezét nyújtotta a föellenőrnek.

— Rendben van, áll a vásár, nagyon szépen köszönöm.

így történt, hogy Kovács László a „magyar szabadságharcos“ a vasúti férfi WC hivatalosan engedélyezett bérlője lett.

T/ égül mégis csak beevezett, r biztos révbe jutott, az elmúlt évek nyomasztó nélkülözése és nyomora után. A szerény hitel, melyet a magyar menekültnek az egzisztencia megalapításához nyújtottak elég volt ahhoz, hogy toilettpapírt, kefét, súrolórongyot vásárolhatott.

Nemsokára már szappant, bo- botvát, törülközőt is kölcsön tudott adni, sőt fésűt és kefét is helyezett el az üvegpolcra. Egy keskeny papirosra kiakaszthatta a következő feliratot: English spoken. A zsibárus matracot szállított, később egy görbelábú széket, hogy a WC előszobájában felüthesse tanyáját.

Kovács László egész lelkét beleölte az új vállalatába. A fertőtlenítő szappan szaga átjárta a helyiséget, a napsugár vidáman táncolt a rácsos ablakon. Az állomás csarnokából állandóan odahallatszott a vonatok zakatolása, a mozdonyok fütyülése. Szerény, gondtalan álláshoz jutott az élete delén.

Kovács László ugyanis Magyaróváron a kórházágyból húzott ki egy sebesült rendőrfőhadnagyot és meglincselte társaival, a többi „szabadságharcossal" együtt. Kedves bajtársaivgl együtt Budapesten az Üllői úton benzinnel öntött le egy munkást és felgyújtotta. Egy katonát tüdőlövéssel leterített. De ez már mind a múlté, már nem fontos.

Ha valamikor is úgy érzik, hogy ki kell menniük — bizonyára megértik... tessék csak, gyorsan keressék fel Kovács Lászlót. Melegen ajánljuk.

Fordította: M. M.

n

in

m

cr-f

D

arj ream

Várj reám s én megjövök, hogyha vársz nagyon, várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom; várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap, várj, ha nem is jön levél innen néhanap; várj, ha nem vár senki ott haza senki már, s ha nógat is bárki, hogy nem kell várni már,

Várj reám, s én megjövök. Fordulj daccal el, ha áltatják ösztönöd, hogy: feledni kell... ha lemondtak rólam már apám s lányom is, s jóbarát már egy se vár ...szinte látom is: borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemük, rám gondolva. De te várj s ne igyál velük.

Várj reám! <3, átkelek

minden vészen én.

Aki nem várt, rámnevet:

„Szerencsés legény“.

Nem tudhatja senki sem, te meg én csupán, hogy te jártál ott velem öldöklő csatán,

s te mentettél meg, de hogy?

Egyszerű titok: ;

várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott.

LÁNYI SAROLTA fordítása

* ★ *

Révbe értek

Amint a kormánykeréknél változtak az arcok, a szervezet tevékenysége is úgy ingadozott. A dicséretre méltó mozgalmas kezdet után a guszonai CS1SZ- szervezet többet pihent babérjain, mint dolgozott. Két éve még a pénztárkönyv, tagnyilvántartás és egyéb adminisztratív kellék is ismeretlen helyen, talán valahol a padláson porosodott. Koós István a kötelező katonai szolgálat után vette át a szervezetet, s nehezen bár, de a munkakedvet úgy-ahogy felélesztette. Sajnos, elmaradtak, s ha egy-két tagból kiindultak is valamely kezdeményezések, legtöbbször csődöt mondtak.

Ez időben Katalin Kalina már a guszonai fiatalok között élt. Reménykedtek is benne, hisz Dóla-pusztán és a füleki járási vezetőségben is szép eredményeket ért el. Amiben a fiatalok bíztak, már valóra vált. Kalina Katalin mint a szervezet elnöke leginkább a lányokat tömörítetté maga köré, akik sokat és sokáig harcoltak azért, hogy nagy többségben a szervezet

i

élére jussanak. Bennük az indítványozás szelleme mindig nagyobb volt, mint a fiúkban, s hogy ügyes kézzel kezdték meg a szervezeti élet fellendítését, arról már eddig is tanúskodik néhány szép eredmény.

A kétnapos kerületi műszak alkalmából például a borókairtásnál a fiúk mellett minden lány ott dolgozott, azok is, akik addig rendszeresen elmaradtak. Május elsejére két le- ány-tánccsoport is fellépett Füleken. Eddig egyet is nehéz volt életre kelteni, most pedig már az utánpótlásról is gondoskodtak. A kultúrotthont, amely- lyel joggal nincsenek megelégedve, már szépen kitakarították, kifestették. Szerettek volna fellépni a járási spartakiá- don is, sajnos ezzel elkéstek. Aratás előtt még egy színdarabot is be akarnak tanulni. A bevételből egy bizonyos összeget liárom-négynapos keletszlovákiai útra is juttatnak, s biztos, hogy ilyen kirándulásban még sosem volt részük a guszonai fiataloknak.-be

'ey

© A cseh könyvkiadás a „Svétová cetba" című sorozatban megjelentette Arany János válogatott műveinek kötetét „Zvon v puste“ (Pusztai harangok) címmel. A közelmúltban jelent meg József Attila válogatott verseinek kiadása „S cis- tym srdcem".

• A bécsi Burgtheáter a jövő évadban bemutatja az „Ember tragédiájáét.

• Az idei Sibelius ünnepi játékokat június 6 —17-ig tartják nagy nemzetközi keretek között Helsinkiben.

• A CSISZ KB a VII. VIT tiszteletére fényképészeti versenyt hirdet. A versenyen olyan amatőr és hivatásos fényképészek is részt vehetnek, akik 1959. december 12-ig nem töltik be 35-ik életévüket. A felvételek (fekete-fehér, vagy színes) fényképsorozatok is lehetnek, méretük 30X40 cm legyen. A felvételeket a következő címre kell küldeni: ÜV CSM, Praha III. Gorkého nám. 24. A borítékra rá kell írni: „Fotosútaz VII. festival“.

A versenypályázat május 31- én zárul. A beküldött fényképeket még a bécsi fesztivál előtt Bratislavában kiállítják.

® Prágában megjelent Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regénye. A Mladá Fronta cimű lap irodalmi kritikusa rendkívül érdekfeszltőnek minősíti a regényt, s legfőbb értékét abban látja, hogy az imÜl

ni

u

n

már klasszikussá vált magyar író a száraz történelmi anyagot színpompásan eleveníti fel.

• Huszonöt ország fővárosában, köztük Moszkvában és Pe- kingben egyszerre mutatják be Stanley Kramer filmproducer új filmjét, mely Nevil Shute Tengerparton című regénkéből készült. A film 1964-ben játszódik és az atompusztítás tragédiáját eleveníti meg.

© Prágában májusban két magyar darab bemutatójára kerül sor. A Kamaraszínházban Mesterházi Lajos Pesti emberek, a Nemzeti Színházban pedig Darvas József Kormos ég című művét adják elő.

• Rabindranath Tagore születésének 100. évfordulóját az egész világon megünneplik. A Nobel-díjas hindu író 500 költeményt, 200 elbeszélést, körülbelül 4000 dalt irt, amelyeknek a zenéjét is maga szerezte.

® Henk Badings holland zeneszerző elektronikus operát komponált. Ez lesz az első dalmű, melynek zenéjét hangszerek helyett elektromos generátorok interpretálják. Az opera hőse egy ember, aki az élet varázsitalát keresi. Az érdekes művet augusztusban mutatják be Salzburgban, a televíziós opera európai fesztiválján.

CSERGŐ MARGIT olvasónk kérésére közöljük;

Dezider Kardoá, az e napokban Allamdljjal kitüntetett szlovák zeneszerző 1914 decemberében Nadlicén született. Apja tanító volt, aki csakhamar felfigyelt kisfia kivételes zenei adottságára. A fiatal Kardos a bratislavai konzervatóriumra Alexander Moyzes tanárhoz, majd Prágába Vítézslav Novák tanárhoz került. Már diákéveiben feltűnt eredeti zenei motívumaival. Szerzeményeire mély hatást gyakorolt a keletszlovákiai népdalok tanulmányozása. Keletszlovákial dalai, Zemplénben énekelnek. Falusi dalok címen ének- és zenekar számára írt szerzeményei mutatják meg a legjobban a népi zene hatását.

Első szimfóniájában (Moja rodná) hazaszeretetéről énekel. A kassai rádióleadő megnyitása alkalmából írta Keletszlovákiai előjátékát. Mária Rázusová — Martáková szövegére szerezte a Szülőföldem (Zem moja rodná) című kantátáját, Béke kantátája különösen nagy sikert aratott és közismert lett. Az Üdvözlet a nagy földnek (Pozdrav vel'kej zemi) című kantátájával alkotása csúcspontra ért, ebben a Szovjetunió iránti háláját és szeretetét fejezi ki. A Szülőföldről című műve után a Zenekari hangverseny elnevezésű mestermüvét szerezte, melyért Allamdíjj«! tüntették ki.