Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-05-05 / 18. szám
I Szépen sikerült az első járási spartakiád Kétszeresen örömteljes május elseje köszöntött Dunaszer- dahelyre. A délelőtti május elsejei manifesztációs felvonulás ebben a kis járási városkában nemcsak a földművesszövetkezeti tagok és a járás valamennyi dolgozója hatalmas erejének seregszemléje volt, hanem egyúttal az 1960-ban, a strahovi stadionban megrendezésre kerülő nagyméretű testnevelési ünnepségek gyönyörű nyitánya is. A dolgozók délelőtti nagy manifesztációja délután a testnevelés nagy manifesztációjává változott. A délelőtti borús, hűvös idő megváltozott, délutánra kisütött a nap, s így a több mint 3200 gyakorlatozó fellépésének nagyszámú közönség tapsolt. Valamivel két óra után a gyakorlatozok felsorakoztak a stadion zöld gyepén. A csehszlovák és szovjet himnusz, valamint Seres Ferenc, a JNB elnökének megnyitó beszéde után kezdetét vette az első járási spartakiád. A spartakiád első bemutatóját az óvodások adták elő, \ akiknek csoportja rendezetten vonult ki a pályára és zenei kíséret mellett szép sikert aratott nagyon kedves gyakorlatával. Ezután folyamatosan egymás után következtek az egyes csoportok bemutatói. A 8 — 11 éves diákok tetszetős gyakorlata után következtek a 12-1-1 éves fiúk, akik jól betanult gyakorlatukat szépen adták elő, amiért a közönség gyakran jutalmazta őket hosszantartó tapssal. Nem kisebb sikert arattak a zöldszoknyás, sárga- blúzos 12 — 14 éves lányok piros labdával bemutatott szép gyakorlatukkal. Ezután magyar népviseletbe öltözött lányok és fiúk 50 tagú csoportja vonult be. Nagy sikert arattak magyar népdalokra bemutatott táncszámukkal. Fellépésüket ötágú csillag nagyon hatásos alakításával fejezték be. A műsor fénypontját a HESZ-tagok bemutatója képezte. A fehér, kék, sárga és piros mezes lányok élénk zenére gyakorlatuk egyik részében piros kendővel nagyon szép bemutatót tartottak, melynek elvégzése után a pálya két oldalán felsorakoztak, hogy helyet adjanak a motorkerékpárosoknak, akik vekmerő akrobatikus mutatványaikkal gyönyörködtették a közönséget, Ezt követve a fiatal diákok csoportja mutatott be tetszetős, a zenével jól egybehangolt gyakorlatot, majd pedig az ifjúságiak női csoportjának nagyon szépen bemutatott karika gyakorlatára került sor, mely gyakran késztette tapsra a közönséget. Ezután következett a felnőtt férfiak, majd a nők gyakorlatáfi » «1 r* ■ ■? nak bemutatása, melyek közül az elsőt a férfias erő, míg az utóbbit a női báj és szépség jellemezte. Az egyes bemutatók között a nagymegyeri, somorjai és dunaszerdahelyi járás atlétái és atlétanői különböző számokban versenyeztek, valamint a férfi tornászok egy 8-tagú csoportja akrobatikus ugrásokkal tarkította a gazdag, változatos délutáni műsort. Az első járási spartakiád szép sikerrel véget ért. Míg egy évvel ezelőtt a Testnevelési Ünnepségeken mindössze 1640 gyakorlatozó vett részt, ebben az évben ez a szám több mint 3200-ra emelkedett. Az egyes gyakorlatszámok minősége is nagyon javult. A szép, zökkenőmentes bemutatókért és a nagyon jő rendezésért a rendezők, oktatók és gyakorlato- zők minden dicséretet megérdemelnek. Az I. labdarúgó liga X Cervená hvieida Bratislava biztosan tar a cél felé Az I. labdarúgó liga 19-ik fordulójának mérkőzéseit ezúttal négy napra osztották fel, úgyhogy még hátra van a hétfőn lejátszásra kerülő Presov —Pardubice mérkőzés. Ezúttal a hat mérkőzésből négy mérkőzést a hazai csapatok nyertek, egy döntetlenül végződött és a vendégcsapatok becsületét a bra- tislavai ÜH mentette meg. A gólarány 13:7 és a pontarány 9:3 a hazai csapatok javára. Annak ellenére, hogy egy mérkőzés még hátra van, a kapusok 20-szor halászták ki a labdát a hálóból, ami tavaszi csúcsot jelent. Ez a forduló is bővelkedett Egyetlen csapat, mely tartja jó meglepetésekben, ami sajnos formáját a kitűnő erőnlétben a csapatok változó, kiegyensú- levő bratislavai Cervená hviez- lyozatlan formájára mutat, da, mely ezúttal a volt többNDK - Magyarország 0:1 (0:0) Drezdában 55 000 néző előtt találkozott a két ország válogatott labdarúgó-csapata, melyre a magyarok így álltak fel: Grosics — Mátrai, Sípos, Sárosi — Bundzsák, Kotász — Budai, Göröcs, Tichy, Csordás, Fenyvesi. A játék első félidejében gyenge színvonalú volt a küzdelem, igaz, hogy az első perctől kezdve szakadt az eső. Szünet után többet támadt a magyar csapat és Göröcs a 13. percben bombájával megszerezte a vezető magyar gólt. A továbbiakban a német csapat is több veszélyes támadást vezetett, de a nagyszerűen védő Grosics önfeláldozóan mentett. A mérkőzés utolsó perceiben a magyar csapat számos sarokrúgáshoz jutott, közben Fenyvesi- a kapufának rúgta a labdát, azonban gól már nem esett. A magyarok legjobbjai Grosics, Sárosi és Bundzsák voltak. MAGYARORSZÁG B —NDK B 3:1 (1:0) nemzetközi labdarúgó mérkőzés Budapesten 15 000 néző előtt. A gólokat Lantos (11-esből), Molnár és Hajós illetve Unger lőtték. NDK UTÁNPÓTLÁS - MAGYARORSZÁG UTÁNPÓTLÁS 0:2 (0:0) játszották Berlinben a Walter Ulbricht Stadionban a Békeverseny első szakaszában a versenyzők célba jövetele előtt. A gólokat Rákosi és Monostori lőtték. í $ A nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki címért a néger Paterson és a svéd Johanson közötti előkészületben levő newyorki mérkőzés körül új szenzáció keletkezett: a svéd rádió ugyanis elhatározta, hogy ezt a mérkőzést nem közvetíti, habár ez a hallgatók kívánságával ellenkezik. Ezt az elhatározást kihasználta a „fekete“ leadó, mely a Rádió Merkur nevet vette fel és a svéd sport- frajongók örömére bejelentette, .hogy tárgyalásokat kezdett a ^mérkőzés rendezőjével a közvetítés jogát illetően. Azonban a dolognak egy bökkenője van: az amerikai sportűzér 400 000 svéd koronát követel. Ügy hírlik, hogy Johanson szülővárosa — Göteborg lakosai a fekete leadó számára gyűjtést készítenek elő, hogy így bosszút álljanak a nem készséges svéd rádión. • A fizikai erőnlét civil életben történő felhasználásának nem mindennapi esete történt Londonban. Valamilyen betörőt „munkájában“ megzavartak és mikor futni kezdett egy arra- járó utána eredt. Utolérte, azonban a betörő néhány ökölcsapással megszabadult tőle és tovább menekült. A megtámadott rövid idő után felócsudott, ismét utólérte a betörőt és egy jól irányított direkttel leütötte előbbi legyőzőjét. Amidőn a rendőrség megkérdezte a nevét, így felelt: Christofer Brasher (a 3 km-es akadály- verseny olimpiai bajnoka — szerk. megj.). • Maurice Richard, a legjobb kanadai profi jégkorongoszörös bajnokra, a prágai Duk- lára Prágában súlyos vereséget mért és továbbra is az egyetlen csapat a tavaszi fordulóban, mely megtartotta veretlenségét. A bratislavai Cervená nyét és a negyedik helyen levő nyét és a harmadik helyen levő prágai Duklával szemben már kilenc ponttal vezet. A liga eddigi történelmében még egy együttesnek sem sikerült ilyen nagy pontelőnnyel vezetni a tabellát és tekintettel a Cervená hviezda Bratislava állandóan jó teljesítményére nehezen hihető, hogy a hátralevő hét fordulóban bármely csapat is megakadályozhatná a bajnoki cím elnyerésében. Zilinán a hazai Dynamo ugyancsak meglepetésszerűen lelkes, harcos játékával megérdemelt magas győzelmet aratott az élcsapatok közé tartozó prágai Dynamo felett. A bratislavai szurkolók az esős, hideg időben csalódással hagyták el a stadiont, ahol az állandóan fölényben játszó Slovan csatársora az. utolsó Ostí ellen még a „legbiztosabb“ helyzetekből sem volt képes gólt rúgni. A prágai Sokolovo ezúttal sem váltotta be hozzáfűzött reményeket és a brnoi Cervená hviezdától elszenvedett magas veresége a kiesés legkomolyabb esélyesei közé sorolta. A kosicei Jednota téves védelmi taktikájával az átlagosan játszó ostravai Baníkkal szemben két nagyon fontos pontot vesztett. A Spa.rtak Stalingrad három perccel a mérkőzés befejezése előtt érte el győztes gólját. A II. labdarúgó-liga is bővelkedett meglepetésekben és $ 19-ik forduló után a Slovari Nitra került a tabella élére, A kiesési zónában 8 csapat küzd, ami roppant érdekessé teszi a bajnokság további küzdelmeit. Még hosszú az út Varsóig . . . zó, akit nemrég Prágában venI. LIGA dégül láttunk, a legjobb sporCH Blava 19 12 6 i 44:20 30 toló címe kitüntetésének nagy Presov 18 9 5 4 24:21 23 esélyese. Erre mutat az, hogy Ostrava 19 8 5 6 32:28 21 feleségével díszvacsorára hívDukla Praha 19 8 5 6 26:23 21 ták meg, melyet július 1-én Dyn. Praha 19 8 5 6 30:28 21 rendeznek Erzsébet angol kiCH Brno 19 10 0 9 33:29 20 rálynő látogatása alkalmával. Stalingrad 19 6 8 5 28:28 20 Ilyen meghívás ugyanis az Tmava 19 6 7 6 21:18 19 „egyszerű halandó" számára Slovan 19 6 5 8 29:30 17 elképzelhetetlen... Kosice 20 7 3 10 24:32 17 Pardubice 19 6 4 9 27:33 16 Sokolovo 19 4 6 9 24:34 1.4 éves újonca szolgáltatta, aki Sp. Osti 19 5 4 10 21:34 14 először rajtol a Békeversenyen Zilina 19 4 5 10 21:26 13 A minden év május másodikén megrendezésre kerülő Békeverseny — a világ legnagyobb amatőr kerékpárversenye — ez idén először rajtolt Berlinben. A 18 csapat 108 versenyzője, az edzőkkel, orvosokkal és technikusokkal együtt már néhány nappal a verseny indulása előtt egybegyűlt Berlinben. A német főváros szeretettel és a legnagyobb gondossággal fogadta és üdvözölte a hatalmas erőkifejtést igénybe vevő vetélkedés részvevőit. Csütörtökön a versenyzők vendégei voltak az NDK kormányának. Az ünnepélyesen feldíszített fogadóteremben Otto Grotewohl, az NDK kormányelnöke fogadta a verseny részvevőit. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Békeverseny a nemzetek közötti megértés és a barátság jelképe és meggyőződése, hogy a XII. Békeverseny ezúttal is a sportolók barátságának, a békés egymás mellett élésnek jegyében áll. A kormányelnök beszédére Roger Paris, a francia csapat vezetője válaszolva megköszönte a kedves és figyelmes fogadtatást, nagyra értékelte a Békeverseny jelentőségét és kijelentette, hogy még legalább 20 évig szeretne részt venni a Békeversenyen. Május elsején, a h^rom rendező ország — az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia — versenyzői szerelő kocsijaikkal részt vettek a 4 órán át tartó hatalmas felvonuláson, míg a többi országok versenyzői a tribünről csodálták a dolgozók hatalmas manifesztációját. Délután a rendezők nagyszabású népmulatságot rendeztek a Sztálin sugárúton. Pontosan 16 órakor felhangzottak a harsonák és sor került az ünnepélyes számkiosztásra. A Békeverseny minden egyes versenyzője ugyanis személyesen vette át az ünnepség alkalmával a rajtszámát. A rendezők ezt egyúttal arra használták ki, hogy egyenként bemutassák a versenyzőket, akiket a lakosság nagy lelkesedéssel és tapssal fogadott. Berlinben egész héten szép volt az időjárás. A rajt napján azonban az égboltot sötét, nehéz felhők takarták és egész nap zuhogott az eső. Ennek ellenére a Walter Ulbricht Stadionban 52 000 néző gyűlt egybe, akik nemcsak az ünnepélyes rajtra voltak kíváncsiak, hanem türelmesen, nagy érdeklődéssel bevárták a versenyzők befutását a célba is. Amit ezúttal a versenyzők véghezvittek az egyenlő a hősiességgel. Hisz a rajttól egész a célig szüntelenül esett az eső, sőt időnként sűrű záporeső. A vezetőcsoport .'ennek ellenére 40 km-es átlag órasebességet ért el. A csehszlovák csapat minden várakozást felülmúlt. Hisz Rendi 5-ik helye nagyon értékes eredményt jelent, Krivka viszont a legkezdeményezőbb versenyzők közé tartozott, ami sok erőfeszítésébe került és nagyon felőrölte erejét. A csehszlovák csapat 4-ik helye is gyönyörű teljesítmény. Az első nap hősei azonban a szovjet versenyzők voltak. A legnagyobb meglepetést Jurij Melehov a szovjet csapat 22 és megelőzve a sok híres veteránt elsőnek ért a célba. A verseny állása a második útszakasz után: EGYÉNI VERSENY: 1. Vanderveken (Belgium) 7:15:56 óra 2. Zorzi (Olaszország) 7:15:56 óra 3. Vindevogel (Belgium) 7:16:56 óra 4. —20. Van den Bröck, Goos- sens, Paulissen (mind Belgium) Christov (Bulgária), az NDK valamennyi versenyzője, Bradley (Anglia), Kapitanov, Cere- povié (mindkettő Szovjetunió) 7:17. 23.-25. Rendi, Renner 7:18:34 óra 38.-42. Mares, Krivka 7:23:44, 71. Janda 7:36:9 óra. 77. Fagala 7:41:13 óra. CSAPATVERSENY: 1. Belgium 21:50:52 óra 2. Olaszország 21:50:56 óra 3. Szovjetunió 21:50:56 óra 4. NDK 21:51:00 óra 5. Hollandia 21:52:13 óra 6. Anglia 21:53:26 óra 7. Csehszlovákia 21:54:39 óra 8. Magyarország 21:54:39 óra 9. Lengyelország 22:05:47 óra II. LIGA Slovan Nitra TJ Gottwaldov SÍ. Prostéjov 0. Trencm TJ VZKG TTS Trencm D. Brezno Slovan B K. Topolcany Pov. Bystrica Lok. Kosice 1. Otrokovice SI. Piesfany Sp. Kr. Pole 19 11 19 8 19 10 19 8 19 8 19 10 44:24 33:20 34:24 28:21 42:36 37:33 26:24 31:38 29:36 31:38 25:33 22:33 15:25 23:36 AZ I. LABDARÜGÖ-LIGÄ SZÁMOKBAN Zilina — Dynamo Praha 4:1 (2:1), 5000 néző, bíró Karas, góllövőik David 2, Pazicky, Maruáin illetve Morávek. CH Brno — Spartak Sokolovo 4:0 (2:0), 17 000 néző Bjró Baboucek (osztrák) gólíövök: Koláéek 3, Voborny. , Bánik Ostrava—Jednota KoSi- ce 2:1 (2:1), 11860 néző, bíró Tyl, góllövők: K. Dvorák, Sedlácek, illetve Kvasfiák. Slovan Bratislava — Ost! nad Labern 11 (1:0), 12 000 néző, bíró Kment, góllövők: Poplu- hár, illetve Pisa. Spartak Stalingrad — Spartak Tmava 1:0 (0:0), 3000 néző. bíró Paeovsky, góllövő Kaura. DukJa Praha — CH Bratislava 1:4 (1:3), 15 000 néző, bíró Korelus, góllövők Dolinsky 5, Scherer Bubemík illetve Saf-; ránek. fi. LIGA’ Dukla Brezno—TJ Gottwaldov 4:0 (0:0) Iskra Otrokovice—Slovan Bratislava B 3:0 (0:0) Sp. Královo Pole — f J VZKG 3:2 (2:0) Slovan Prostéjov — Spartak Pov. Bystrica 1:1 (0:1) TTS Irénéin—Lók. Kosice 4:1 (3:1) Slavoj Piesfany—Odeva Trónéin 1:0 (1:0) Slovan Nitra—Kablo Toporéa- ny 5:2 (3.2) Tippelj velünk 1. Csehszlovákia — Szabad Írország 1 2. Radotín—Sp. Plzen 2 3. Dyn. Kar. Vary —Décín 1 4. Vítkovice—Prostéjov X 5. Topol'cany —Piesfany 1 6. Odeva Trencín —Brezno 1 7. Most —Litvinov 1 8. L. Plzen —Budejovice X 9. Cakovice —CH Jihlava 2 10. Kroméríz—Brno ZJS 2 11. Vranov —Sp. Nová Vés 1 12. Stalingrad —Olomouc 1 13. Kezmarok —Humenné 1 14. L. Praha —L. Kosice 2 TERÜLETI BAJNOKSÁG E CSOPORT: Slovan Nővé Zámky— Bánik Handlová 4:2 (3:1), Slovan Pe- zinok—Sokol Lanzhot 2:0 (0:0), Sp. Bánovcc—Slavoj Sered1 4:1 (3:1), Bánik Prievldza—Slovan Bratislava C 0:1 (0:0), Luéenec Opatová—Spartak Komármo 4:2 (3:1), Spartak Petrzalka —CH Ban. Bystrica 0:2 (0:1), Loko- motíva Palárikovo—Spartak Piesok 2:0 (0:0). F CSOPORT: Spartak Martin — Tátrán Turany 4:0 (1:0), Pokrok Krompachy—Iskra Púchov 0:1 (0:1), Tátrán Humenné—Jednota Kosice B 5:1 (1:0), Zemplín Michalovce—Lók. Vranov 3:0 (2:0), Dukla Zilina—Jednota Kezmarok 2:0 (1:0), Slovan Solivar—TJ Ruzomberok 0:0, Lók. Sp. Nová Vés—Slavoj Thebisov 3:1. Sazka: 11X11111 elmaradt, X 1 2 1 Sportka: 3, 18, 2?, 4?, 44, 48