Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-07 / 14. szám

liék fiatal házasok, s nyugodtan állíthatjuk, hogy boldogok. Mégis, . néha csekélységen múló nézet- eltérésre kerül sor közöttük. Ili szavai szerint „mindig Jóska kezdi", pedig különben igazi „mintaférj“. Mi hát mégis a baj? Mivel „kezdi mindig Jóska? Azzal, hogy: „Már megint hiányzik egy gomb az ingemről“, és ez persze színházba vagy moziba menés előtt hangzik el. „ ... Ili ilyenkor szeretne visszavág­ni, hogy „pont azt az inget kell neked felvenned", de nem mer szólni, mert nem biztos benne, hogy a következő ingen, amit Jóska kihúzna a szekrény­ből, lenne-e a gomb. így hát csitítja, hogy „add csak ide, mindjárt4 f elvár - rom", és varrni is, de nem tudja hói van a tűje, meg cérna, s ha már, miu­tán kihúzott 5—6 fiókot, mindkettő megvan, akkor „hirtelenében" honnan vegyen egy gombot? A nagy kapkodás­ban már a konyhakredencet is kihány­ja, miközben Jóska megjegyzi, hogy fölösleges úgy sietnie, hiszen már úgyis megkezdték az előadást. izony ezek fölösleges civodások Ili és Jóska között és igen köny- nyen el lehet kerülni. Hogyan? Mielőtt a vasalni való ruhát be- szökteztük, nézzük át, nincs-e valami elszakadva, nem hiány­zik-e gomb, stb. Az apróságokat — gombfelvarrás — azonnal elvégezzük, ami pedig nagyobb javításra szorul, azt egy — külön az erre a célra szolgáló — dobozba vagy kosárba tesszük, s legközelebb, amint időnk van, kija­vítjuk. egokosabb, ha nem húzzuk-ha­lasszuk ezeknek a megjavítását sem, mert akkor halomra gyűlik, s a javítás sok időt vesz igénybe (amihez persze meg nehezebben fogunk hozzá). Sosem szabad előfordulni, hogy az előző mosásból maradjon javítani való, már csak azért sem, mert ez a szekrényből hiányzik, vagyis nem lehet viselni. A harisnyákat, trikóholmit, amit nem vasalunk, az összehajtogatásnál nézzük át és tegyük félre a javítani valókat. A mosás után legjobb mindig egy estét „rááldozni“ a stoppolásra-varrogatásra. (Természetesen ez attól is függ, hány tagú a család). ok asszony azért nem szeret stoppolni, mert elfárad, míg ösz- szekeresi a hozzávalókat. Ezen is könnyű segíteni. Legyen minden asszonynak egy szétnyitható varródoboza (üzleteinkben kap­ható) abban rendben elhelyezhet min­dent, ami a varráshoz szükséges: fe­hér-fekete cérna, különböző színű gép­selymek, tűk, gyűszű, olló, biztosítótűk, inggombok (kis dobozban), cérnagom­bok, és más különböző gombok, több­féle vastagságú gumik, minden színű stoppolópamut stb. a nincs varrókosarunk, tehetjük mindezt egy dobozba is, (a fő, hogy minden együtt legyen), de ezúttal felhívjuk a fiatal férjek figyelmét, milyen praktikus aján­dék feleségük számúra egy var- rökosár. Jóska is vegyen Ilinek, és ak­kor reméljük, hogy majd idejében és szóváltás nélkül jutnak el a színházba. Nyári pulóverek P. Gizella kérésére. Eredeti színe­zése halványszürke és fehér. Az elejét kb. 147 szemre kezd. a szürkéből, 4 sort simán kötünk, majd a leszámol­ható minta szerint belekötjük a min­tát (10 sort). Ezután a színén simá­val kötünk tovább és a karöltőig elosztva 8x1 szemet szap. Karöltő: 2x3, 2x2 szemet fogy. és 2x2 szemet fogy., de a yállig még 4x1 szemet szap. Megmérjük a kötést és ha elér­tük a minta magasságát, a leszámol­ható minta szerint kétszer 10 sort kötünk. Most ismét a színén simával dóig. A vállat 9, 8, 8, szemmel fogy. a többi szemet egy segédtűn hagy­juk. A hátát kb 127 szemre kezd. és úgy dóig., mint az elején. Karöltő: 2 szemet fogy. 3x2 szemet összekö­tünk és a váliig 12x1 szemet szap. A hátát a nyaktól számítva kb. 12 em-re kettéosztjuk és külön fejez­zük be, miközben a kivágás oldalán 18, 8, 5x7, fogy. A vállat kb. 12-szerre fogy. le. Fiatalos hajviseleteket kér „Barna haj“ jeli­gére olvasónk. Mi­vel nem szereti a kis karikákba gön­dörített frizurákat és emellett divatos akar lenni, az itt közölt szép hajvi­seletet ajánljuk. A félhosszú haj lágy hullámokban esik. Ha esetleg nem áll jól, hogy eny- nyire kifésült az arcból. viselheti egy kissé a hom­lokba fésülve is. Most felvesszük a segédtűn levő szénieket és fehérrel 1 sima, 1 ford­ái vékony pántot kötünk, a kivágás két oldalának megfelelően 5x2 szemet fogy. A hátsó kivágás elkészítéséhez kb. 57 szemmel pántot kezdünk, to­vább úgy dóig., mint az eleje kivá­gásának pántjánál. Még két pántot kész. fehérből és az eleje, ill. háta aljára varrjuk. A karöltö befejezésé­re kb. 90 szemmel pántot kezd. 6 sort simán köt. és belülről eldolg. vele a karöltőt. A hátába zippzárat var­runk. Jelmagyarázat: tömött kocka — sima, tömött háromszög — 2 szemet simán összekötni, kör — ráhajtás. „MINDENNAPI PROBLÉMA“: Haját ne ecetes vízzel öblítse, mert az puhít, hanem citromos vízzel. Meglát­ja, hogy haja nem fog úgy „szállni“, és tartósabb lesz. Kismama ruhákat í> f , } * W' fY llfp sV ,n kér „Tavasz“ jeligéjű olva­í < 1^ Äv «ónk. Szívesen közöljük a It x^fc y\ <ért modelleket és meg je­H ! S I 0 ■JS'X/Í 7$ 9.v««Uk, hogy a levél .r..u­% 'MmKS'ví m * í w \/ jr' \w**// na*< véleménye nagyon helyes. : .....I' y,'., u la -gat • vv / / A* asszonyoknak Ilyenkor , V--4 Bi&zM.—r~ C'yf\ \VC,/ sem szabad elhanyagolniuk fí?- \\ > %. Y,.,. '"• yV magukat, sőt még jobban 91 A Mi % \t \ \ ken ügyelniük arra. hogy |1^ \ \ \ \ mindig nettek, csinosak le­ÍÍ0 JY|' $'*■ ,'XX. \V :\ \ gyenek. Persze nem viselünk ■ . W!\ * \\ \ s> -, divatdolgokat, és semmit, ami '" KI , * \\\ y ...•^', feltűnő. Ez a színekre is vo­Éillifc- ,\ -■™:V ■.' natkozik. Szövetből legszebb 1. Ilyenkor praktikus viselet a vább varrunk. 3. Bő szabású zsebek díszítik. S. Sálgalléros a sötétkék vagy világosbarna, kötényruha, mert a blúzokat, ruha, az öv tartja össze, melyet kiskabátka, egy gombbal gombo- rágombolható fehér gallérral, pulóvereket válthatjuk. 2. Az öv szükség szerint kötünk meg. 4. lódik. 6. A rajz mutatja, hogyan A nyári anyagok közül csak két gombra gombolódik, amelye- Egy ilyen egyenes szabású kis- bővíthető szükség szerint a szók- kismintáját (legszebb a pety­ket a szükség szerint mindig to- kabátka elkerülhetetlen. Bevágott nya. tyes) viseljünk. és kompóttal, tejszínhabos süte­mény. Vagy: zöldségleves, egy- bensüit sertéskaraj rizzsel, tök­főzelék, diósszeletek, gyümölcs. Az uzsonna ugyanaz, mint a reggeli, de elég egy sütemény, viszont, ha könnyebb a vacsora, a kakaóra tejszínhabot is tehe­tünk. Vacsora lehet pl. sült csirke rizzsel és karfiollal, vagy son­kástészta, illetve rakottkrumpli stb. utána mindig gyümölcs vagy kompót. Levest keveset együnk és étkezés közben ne igyunk vizet, hanem tejet vagy barna sört. Hogy az étrendet össze tud­ják állítani, megjegyezzük, hogy hizlalnak: a főtt és édes tész­ták, édességek, tejföl, tejszín­hab, Húsok közül legjobban táplál a sertéshús, de különö­sen eleinte kell vele vigyázni, mert nehezen emészthető, tehát ne együnk belőle egyszerre so­kat. A húsokat csakis pecse­nyének, sülve, párolva, rántva együk, ez táplál, ellentétben a főtt hússal, amit kúra alatt ne is együnk. Arra kell még vigyázni, hogy a gyomrunkat ne terheljük meg egyszerre, inkább együnk keve­sebbet, de többfélét, különösen a kúra elején. A szépséghez természetesen a jő alak is hozzátartozik. És sok esetben nem az a hiba, hogy valaki kövér, hanem hogy túl sovány. „Liliom“, „Piroska“, és „Pöttyömke“ kérnek tanácsot hízókúrára. Mindenekelőtt tisz­tában kell lennünk azzal, hogy aki sokat akar hízni, annak nem elég, ha tápláló ételeket eszik, hanem pihennie is kell. Nem tudjuk, valamennyiüknek mód­jában van-e (és akar-e való­ban) komoly hízókúrát tartani, mi mindenesetre megadjuk a táplál) és főzelékkel: édes tész- tanácsot és mindenki annyit ta is minden ebédre legyen, tart meg belőle, amennyit tud, (Pl. paradicsomleves, majd rán- vagy amennyire szüksége van. tott sertéshús krumplipürével, Egy normális hízókúra tarta- zöldbabfőzelék, végül csokolá- ma hat hét. Ez alatt az idő alatt détorta, gyümölcs. Vagy: ragu- ajánlatos feküdni, díványon, leves, töltött csirke krumplival vagy még jobb nyáron a sza­badban, nyugszéken. (Ágyban feküdni nem szabad, mert az gyöngít). Mozgásnak elég va­csora előtt egy fél órai séta. Szükséges a naponta ötszöri étkezés, ezenkívül reggel (még az ágyban) és este (már az ágyban) egy pohár tej. A reggeli legyen egy csésze kakaó, 2 zsemlye vagy kifli vaj­jal és dzsemmel vagy mézzel. (Különböző dzsemeket együnk, hogy ne únjuk meg és egy nap dzsemet, egy nap mézet). Tíz­óraira lehet kb. 1/4 liter tejfel fehér kenyérrel, vagy sonka, vagy egy tojásrántotta vajas­kenyérrel. Az ebéd álljon mindig leves­ből, húsból garnirunggal, kom- pőttal (a savanyúságokat lehe­tőleg kerüljük, mert az nem HAMIS KRÉMES: 30 dkg lisz­tet, 6 dkg olvasztott zsírt, vagy vajat, 5 dkg cukrot, egy tojást, összegyúrunk. Három cipót for­málunk belőle, két órát pihen­tetjük, majd vékonyra kisodor­juk s vigyázva sütjük, mert gyorsan elég. KRÉM: 20 dkg vaníliás cukrot nyolc és fél de­ci tejben felfőzünk, másfél deci tejben pedig elkeverünk 8 dkg lisztet és 4 tojás sárgá­ját. Belefőzzük a forrásban lé­vő cukros tejbe és sűrű péppé főzzük. A négy tojás fehérjét sűrű habbá verjük és a meleg pépbe keverjük. A meleg krém­mel megtöltjük a három lapot és a tetejét vaníliás cukorral meghintjük. FELEMÁS PITE: 12 dkg mar­garinból, 20 dkg lisztből, egy tojássárgájából, egy evőkanál­nyi porcukorból, cseppnyi só­ból tésztát gyúrunk és zsírozott tepsiben vékonyra szétnyom­kodjuk. Félig megsütjük, majd hűlni hagyjuk. Azután meg­kenjük lekvárral, vagy nyers magozott vagdalt gyümölccsel meghintjük. Azután 3 tojássár­gájából, 3 kanál cukorból és lisztből és a 3 tojás habjából piskótatésztát készítünk. Szép egyenletesen rátesszük a tész­tára és közepes tűznél tovább sütjük. FINOM CSÖRÖGEFÄNK: 40 dkg lisztet, 5 tojás sárgáját, kevés rumot, egy deci tejfel­lel, kevés sóval és cukorral jól eldolgozunk. Kisodorjuk és de- relyemetélővel hosszúkás da­rabokra vágjuk. Forró zsírban szép pirosra sütjük, majd va­níliás vagy fahéjas porcukorral meghintjük. Ezt a szép kesztyűt 6—7 dkg fonalból, 3 harisnyakötő­tűvel kötjük 60 sz-re kezd. és körben haladva 1 s 1 f váltako­zásával dóig. 8 cm után kezd. a mintát kötni. Mintá: 1 sor, 1 s, 1 f, 1 rh, 1 s, 1 f, stb. 2 sor: s-ra s-t, f-ra f-t kötünk. 3 sor: 1 s, 1 f, az előző sor rh-át, a köv. s sz-el együtt simán kötjük le, majd 1 f, stb. A hüvelykujjat a tenyérrész első' sorában kezd. szap. úgy, hogy 1 sz kihagyásával minden 3-ik sorban 15 sz-ig - 6 cin magasságig - 1-1 sz-t szap. A hüvelykujj sz-eit biztosító­tűre vesszük át és tovább köt. 5 1/2 cm-t, ezután beosztjuk az ujjakat. Kisujj: 5 1/2 cm, 26 sz, középujj: 7 1/2 cm, 28 sz, mutatóujj: 6 1/2 cm, 28 sz, gyűrűsujj 6 1/2 cm, 28 sz, hüvelyk­ujj: 6 1/2 cm, 30 sz. Rövidítések: sz — szem, s — sima, f — fordított, rh — ráhajtás. ha hosszú kabáthoz viselik. Az anyaga- lehet kordbársony vagy vastag, egyszínű vászon. „NEFELEJCS“: Spriccelt anyagból készült kosztüm ter­mészetesen alkalmas tizenöt éves lányok részére is, de ügyelni kell, hogy a fazon le­gyen fiatalos. G. LÄ: Fekete stólát ne vi­seljen, mert az még akkor is öregít, ha világos ruhához hordja. Fekete ruhával pedig EÄKU.'asÄ i**—* «*• zsaszínre, vagy világoskékre. B. IBOLYA. A leírás pontos. A kötést az ujján kezdjük s így magától értetődik, hogy az ujja egybe van kötve a pulóverrel. „HOLD BÉBIK“: Halásznad­rág illik tizenhatéves lányok­nak, de attól függ, Számos esetben előfordul, hogy olvasóink egyforma jeü- hogy hová Séket adnak meg. Helyszűke viselik. Semmi esetre se járunk miatt nincs módunkban minden benne moziba, színházba, láto­gatóba, de iskolába vagy sétál­ni sem. A haiásznadrág sport­viselet, ezért sporthoz, kirán­dulásokra alkalmas, Vékony pulóverrel vagy egyszerű blú­zokkal egyaránt viselhető. Al­kalomadtán majd közlünk ha- ennek oka az, hogy sok az egy­egyes esetben ismételni a kér­dést, ezért felhívjuk olvasóink figyelmét, ne gondolják, hogy a kérdéshez nem illik a felelet, ő nem ezt kérdezte Ismételjük, különösen nagyon öregítené. lásznadrág modelleket is. Meg- forma jelige. UJ U-juSAG — a CSISZ Szlovákia) Központi Bizottságának lapja Megjelenik minden Kedden Kiadja a Smena, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságinak kiadóhivatala. Szerkesztősig es adminisztráció, Bratislava, Praiská 9. —< Telefon 145-41. - Postafiók 30. — Főszerkesztő Szőke Jözsel - Nyomta a Západoslovenské tlaóiarae 01, & t. Bratislava, uL Ni* povstanla e 4L Előfizetés egy évre 3U0. — Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata. A-691729

Next

/
Thumbnails
Contents