Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-07 / 14. szám

Miközben Washingtonban a nyugati külügyminiszterek ta­nácskoznak, egyre határozottabban kifejezésre jutnak az ame­rikai-angol nézeteltérések. A londoni lapok feltűnően éles hangon bírálják a legmagasabb amerikai körök „tehetetlensé­gét és bénultságát“. A Daily New York hosszabb cikkében kifejti, hogy a hatalom rangsorában a világ sorsára a követ­kező három embernek van a legnagyobb befolyása: 1. Hrus­csov, 2. Dulles, 3. Eisenhower. „Hruscsov szinte kicsattan az egészségtől, energiától, bizakodástól, csípős humorérzéktől“ — írja a lap, majd így folytatja „Dulles, az örvénypolitika fana­tikusa, gyógyíthatatlan rákbeteg. Eisenhower, akit az elmúlt négy évben négy komoly betegség sújtott, fáradt, kimerült, zavaros-fejű aggastyán. Állandóan mint félig lábadozó ember mélyed bele végtelen golf-játszmáiba. Ez a két súlyosan be­teg vén ember akar szembeszállni Hruscsovval?“ A Daily Mail washingtoni tudósítója szerint legutóbb az angol miniszter- elnököt és külügyminisztert érte súlyos csalódás az Egyesült Államokban. Azt tapasztalták, hogy Dulles betegsége alatt az Eisenhower-kormány teljesen elvesztette egyensúlyát. Most még inkább megbosszulja magát az a tény, hogy Eisenhower magányos, elszigetelt ember lett, csupán néhány bizalmasa társaságában keres vigaszt, akikkel együtt azon igyekszik, hogy az amerikai népre ráerőszakolja akaratát. Egyes angol lapok szembetűnő beállításban idézik az Eisenhowert ért ame­rikai bírálatokat is. A demokrata párt tanácsadó bizottsága Acheson volt külügyminiszter elnökletével röpiratot készített „Hogyan lehet barátokat és befolyást elveszíteni?“ címmel. Ez a tanulmány megsemmisítő ítéletet mond az Eisenhower kormányzatról. A röpirat szerint az Egyesült Államok külpo­litikája az elmúlt hat évben a vereségek új rekordjának új láncolata volt. KONTÄRKODÖ TÁBORNOK Az angol fővárosban komoly megütközést keltett Norstad tábornok, NATO főparancsnok televíziós előadása, melyben a leghevesebben ellenezte „a köl­csönös visszavonulás“ terveket. A Daily Mail vezércikkében ki­jelenti: „Norstad megint ot­rombán belekontárkodott a po­litikába. Két hete Párizsban a kölcsönös visszavonulás terve ellen beszélt, most megint a csúcstalálkozó előkészítésének kényes gépezetébe hajított ka­lapácsot. A lap kioktatja Nor- stadtot és kiemeli: „a tábornok kötelessége katonai szaktaná­csot adni az államférfiaknak, de semmi joga sincs saját po­litikai nézeteit nyilvános rek­lámmal világgá kü.rtölni, főleg most, a csúcstalálkozó köze­ledtekor.“ Az erősen konzerva­tív Burmingham Post irónikus hangon megjegyzi: „Azt mond­ják, a háború túlságosan ko­moly dolog ahhoz, hogy tábor­nokokra lehetne rábízni. Még inkább áll ez a politikára.“ íme, így fest a nyugati „egy­Nem a nagykövetnővel van baj Mint Washingtonból jelentik, az amerikai szenátus külügyi bizottsága nem járult hozzá ahhoz, hogy Claire Boothe-Luce asszonyt, az Egyesült Államok volt római nagykövetnőjét ne­vezzék ki brazíliai nagykövetté. A határozat igazi oka a követ­kező: Bolíviában a minap rendkívül heves amerikaellenes tünteté­sekre került sor, s ezeket a Times című hetilap egyik cikke robbantotta ki. A Time Henry Luce-nak, Mrs. Luce férjének a lapja, ezért — így a honatyák - „ajánlatos várni ezzel a kinevezéssel, amíg a kedélyek valamelyest megnyug­szanak Dél-Amerikában". A latin-amerikai közvéle­ményt azonban nem az ilyen jellegű döntések fogják lecsil­lapítani. Az intenzív gazdasági és politikai nyomás miatt elé­gedetlenkedő Dél-Amerikának nem elsősorban személyi prob­lémái vannak Washingtonban... ség" a NATO tizedik évfordu­lójának időszakában. BRENTANO ELMARADT A FEJLŐDÉSBEN Valamennyi nyugat-német lap cikkekben és karikatúrákban érzékelteti, hogy a nyugati tá­borban az egyetértés nem va­lami nagy, sőt, hogy a fennálló nézeteltéréseket nehezen le­het csak áthidalni. A Frank­furter Rundschau élesen bírál­ja Brentano külügyminiszter­nek Washingtonban tett kije­lentését, melyben a német új­raegyesítés egyetlen lehetősé­gének a „szabad választásokat“ jelölte meg és egyúttal eluta­sította a szakaszonkénti újra­egyesítést, még azt a halvány optimizmust is lehűtötte ugyanis Brentano e kijelenté­sével és nyilvánvaló ellentétbe került a Nyugaton immár álta­lános felfogással. A szociáldemokraták emlé­keztetnek, hogy az amerikaiak­nak a német kormányok kon­föderációjára épülő újraegye- sítési terve több pontban ha­sonlít a szociáldemokrata párt német tervéhez. Mindkét terv — mondotta a szociáldemokra­ták szóvivője — az újraegye­sítés szakaszonkénti megvaló­sítása mellett foglal állást, és egyúttal elejti azt a tartha­tatlan tételt, hogy az újraegye­sítés egy csapásra a „szabad választásokkal“ megvalósítható lenne. Brentano . kijelentése több, mint nyelvbotlás. Sajtó­körökben az az általános vé­lemény, amint azt a szociálde­mokrata szóvivő is megjegyez­te, hogy Brentano két évvel el­maradt a fejlődéstől. NASSZER VÁLASZÚTON A világ közvéleményét még mindig eléggé foglalkoztatja a közép-keleti helyzet, és külö­nösen Nasszer elnök egyes szovjetellenes és Irak-ellenes kijelentéseivel kapcsolatban. A reális hangok azonban egyön­tetűen megegyeznek abban, hogy a függetlenségükért har­coló vagy függetlenségüket vé­delmező országokban minden politikai erőnek döntenie kell, vagy megszakítja kapcsolatát az imperializmussal, a néptö­megekre támaszkodva szövet­ségre lép a szocialista orszá­gokkal és valamennyi antiim- perialista erővel, vagy pedig megbékél az imperializmussal, megijed, elfojtja a néptömege­ket, ellenséges álláspontra he­lyezkedik a szocialista orszá­gokkal és minden más antiim- perialista erővel szemben. Aki az utóbbi útra lép, majdnem elkerülhetetlen bűnözővé s a nemzeti érdekek árulójává vá­lik. Az amerikai imperializmus szószólói nagyon örülnek Nasz- szer elnök Irak-ellenes, kom­munista-ellenes, szovjet-elle­nes szavainak és tetteinek. Va­jon ez nem elég ok-e arra, hogy az arab népek elgondol­kozzanak és fokozzák ébersé­güket? Az a válási szerződés... A nyugati bulvársajtó úgyne­vezett társasági rovatainak hosz- szú idő óta Soraya hercegnő, az iráni sah száműzött felesége ta­lán a legnagyobb sztárja. Az ex-császárnő fiatal, szép és ha­tározottan unatkozik. A legújabb hírek szerint Hollywood felaján­lotta, hogy filmezzen és előnyős szerződést ígért. Az ifjú hölgy­nek szemmel láthatóan lenne kedve a dologhoz, de a beavatot­tak szerint meglehetősen sava­nyú arccal mondott nemet. Az ok állítólag az, hogy válási szer­ződése kimondja, Soraya nem filmezhet. A közelmúltban egyébként sok, nem éppen szegény férfi kérte meg a 26 esztendős, barna So­raya kezét. Köztük van Harald Krupp, a német mágnáscsalád egyik tagja, Johannes von Thurn- Taxis, Európa egyik leggazda­gabb földbirtokosa és sokan má­sok. A hercegnő azonban az ezek­nél szegényebb, de kétségtelenül előkelőbb Raymondo Orsini ró­mai herceget részesíti előnyben. Elvégre nem megvetendő ugye­bár az a tudat, hogy a 192 cm magas, jóképű 28 éves herceg családjában eddig öt pápa és 40 bíboros volt... A herceg afféle társaságbeli fenegyerek. Van egy kis repülőgépe, mellyel szorgo­san elindul minden versenyen. Orsini hercegnek is már régen kimondta volna a boldogító igent, azonban ebben is a válási szer­ződés akadályozza. Az okmány­ban ugyanis az áll, hogy ha a hercegnő előbb menne férjhez, mint a sah megnősül, elveszti a teheráni államkassza által szá­mára folyósított hatalmas apa­názst. Enélkül pedig Soraya von­zóereje alighanem megcsappan­na kissé. Elsősorban a herceg szemében ... E napokban sok tibeti városban viharos gyűléseket tartottak, melyeken élesen elítélték a felső rétegek re­akciós klikkjével egyetemben a népellenes felkelést kirobbantó helyi tibeti kormány árulását. A gyűlések részvevői kifejezték, hogy teljes mértékben támogatják a központi népi kormánynak a felkelők ellen foganato­sított intézkedését. A tibeti eseményekkel kapcsolatban egy kis ízelítőt akarunk adni magáról Tibetről. Tibet Kína dél-nyugati részén 4-5000 m magas fennsíkon terül el. 1953-as ada­tok szerint lakosságának száma 1274 000. Székhelye az 50 000 lakosú Lassza. Tibet vallási ideológiai alapon álló feudális ország volt. Megművelhető földjeinek kéthar­mada a láma-kolostorok birtokában van. Körülbelül 3000 kolostorban 300 000 láma él. A legfőbb politikai és val­lási vezető a dalai láma, akit testet öltött Buddhaként tisztelnek. Utódjának kiválasztása úgy történik, hogy a láma halála után kilenc hónappal született gyermeke­kek közül keresik ki bizonyos jelek alapján, kiben tes­tesült meg újra Buddha. Kína központi népi kormánya és Tibet helyi kormá­nya között 1951. májusában egyezmény jött lére a Tibet békés felszabadítására irányuló intézkedésekről. Az Í egyezmény értelmében a volt imperialistabarát és kuo- mintangbarát tisztviselők továbbra is helyükön marad­hattak, ha szakítottak az imperializmussal és a kuo- mintanggal és ígéretet tettek, hogy nem szabotálnak és nem fejtenek ki ellenállást. Mint ahogyan a közmondás mondja, a kutyából nem lesz szalonna, a tibeti reakciós erők sem mondtak le b igazán terveikről. Ezért robbantották ki március 10-én y népellenes felkelésüket, mely teljes kudarccal végző- X dött. Éhhalál pusztít az arany és gyémánt országában A londoni Trafalgar-téren március 30-án hatalmas békema- nifesztácló folyt le a nukleáris fegyverek gyártásának és kí­sérletezéseinek beszüntetése érdekében. A manifesztáción több mint 20 ezer ember vett részt és egyike volt a legna­gyobbaknak, melyet a békevédők Londonban tartottak. Két idézet ra. Hát nem kifizetődőbb az em­beri munkát alkalmazni', amikor az jóformán semmibe sem ke­rül? Ezért pusztít éhínség Brazíliá­ban, holott Rio de Janeiro és más városok gazdag negyedeiben a legkirívóbb fényűzés és pompa uralkodik. Ezért... mert bár az ország belsejében új főváros, Brazília kiépítésén dolgoznak, az északkelet- brazíliai szárazságot megszüntető öntözés tervét el­vetették ... nincs rá hitel,..! Dehát miért is lenne? Az or­szágutakat rovó nép jajkiáltása nem hallatszik el a városokban és tengerpartokon dőzsölő urak füléhez, éspedig azért nem, mert ók befogják a fülüket, hogy ne hallják! Ma még csak könnyű sikoly­ként hat a segélytkérő szó, de mi lesz, ha a türelmét vesztett és öntudatára ébredt nép olyan robajjal csap le, hogy nemcsak Brazíliában, hanem Észak-Ame­rikában is meghallják?! (Az Heures Claires című francia lap nyomán) Amazon-környéki bennszülött Érdemes lenne tanulmányt írni arról, miért nem tudják egyes emberek megszívlelni a történelem tanulságait, miért akarják ismét megkóstolni azt a forró levest, amely egyszer már megégette szájukat. Dun­can Sandys angol hadügymi­niszterről van most szó. Nem fiatal politikus, már a harmin­cas években is képviselő volt a parlamentben. 1936-ban cikket Irt az Euro­pean Review című folyóiratban, amelyben ez olvasható: „Né­metország kijelentette, hogy erős hadseregre van szüksége, védelem céljára. Miért kellene egyetlen nemzetnek is kétel­kednie Németország őszintesé­gében? Ha a német Wermacht segíthet fegyveres erejével a szovjet ravasz külföldi propa­gandájának megakadályozásá­ban, úgy Németország a civili­zációnak tesz szolgálatot.“ Aztán eltelt öt-hat esztendő, s Anglia szemben találta ma­gát az akkor már valóban őszinte Németországgal: a kon­zervatív és Duncan Sandys ál­tal nagyrabecsült miniszterel­nök élethalálharcba szálltak Hitlerrel, gyűlölettel nézték a V-2 árnyékát fejük felett. Ugyanaz a Duncan Sandys nemrégiben beszédet mondott a parlamentben. Nem tudni, elővette-e az 1936-os kéziratot, abból másolta-e, vagy sem, de tény, hogy ezeket mondotta: „A békét ma nem a németek, hanem az .oroszok felől fenye­geti veszély... Örömmel látjuk az új német hadsereg fejlődését... Minél erősebb ez a hadsereg, annál jobb szolgálatot tehet Európa békéjének és biztonságának.“ Vajon miért talált süket fü­lekre a hadügyminiszternél a történelem? Rábízom a tanul­mányírókra a választ, csak egy dolgot szeretnék javasolni: függesszék ki nagy plakátokra írva az angol városok utcáin ezt a két Sandys-idézetet — kommentár nélkül. Esetleg egyetlen mondatot hozzá is le­het még fűzni, ilyesformán: „Ami a két idézet között volt, azt ismerjük, arra keserű haraggal gondolunk, ami pedig a második után, az új német felfegyverzés után következ­het, azt nem akarjuk, az ellen harcolunk!" * ★ * //*• ^0 rr r Sirályűzés Ismeretes, hogy a londoni repülőtér forgalmát veszélyez­tetik az odaszokott sirályok. Megpróbálták bajbajutott sirá­lyok hangját megnetofonra venni és ezzel elriasztani a többieket Ez az akció azonban csak részleges sikerrel járt: a sirályok minden riasztásra felröppentek, de rövidesen vissza is tértek. Most új mód­szerrel próbálkoztak. A repülő­tér megafonja vad rock and előadásában . A sirályokat ez annyira megijesztette, hogy egy napig távol maradtak... Megint... Megint megkezdő­dött a „népvándorlás". Megint elárasztják az országutakat az éhségtől űzött parasztok milliói. A közeli városok felé igyekez­nek ... Hátha ott sikerül, hátha ott tudnak szerezni egy-egy be­tevő falatot éhező gyermekeik számára. A városokban azonban csak elutasítással találkoznak ... ekkor megfordulnak visszafelé, haza, a reménytelenségbe. így kering az éhségtől elgyengült, szenvedésektől ayyonkínzótt nép Északkelet - Brazília országutain, Hogy miért? Ismét szárazság pusztít az országban. Mintha év­tizedekkel etöttről hangzanék ez a felelet. De a brazíliai paraszt ma is épúgy műveli a földjét, mint annakidején, amikor nem­zeti katasztrófát jelentett a szá­razság. 1932-ben volt utoljára. És most, 1959-ben, megint... Szárazság pusztított, Milliók­nak nincs betevő falatjuk. Pedig nem lehet azt mondani, hogy Brazília egy szegény, kis ország, amely nem tud „kiheverni“ egy elemi csapást. Nem. Brazília a világ egyik legnagyobb állama, csaknem a felét foglalja el egész Dél-Amerikának. Hatalmas terü­letének különböző éghajlata ma­gával hozza, hogy itt a föld bár­mely terménye megterem: a ga­bona és szőlő délen, a tropikus növények, a cukornád, gyapot, kakaó, tropikus gyümölcsök az ország többi részében. És min- denekfelett itt van a kávé, a hí­res brazil kávé, hiszen Brazília évtizedek óta mennyiségileg és minőségileg a világ első kávéter- melöje. Ezekután joggal vetődik fel a kérdés: miért van éhínség egy természeti kincsekben gazdag országban, ahol még ráadásra emberhiány is van? Nem nehéz a felelet. Brazília egyike azoknak az ál­lamoknak, amelyeket tönkretesz a „fejlett állam" gyámkodó po­litikai és gazdasági befolyása, sőt uralma. Ennek eredménye nem is lehet más, mint pompa és jó­lét az egyik oldalon, a másikon viszont nyomor és éhhalál. Mert természetesen Brazíliá­ban sem hal azért mindenki éhen. Szó sincs róla! Az egykori rab­szolgatartókból óriási vagyonnal rendelkező birtokosok lettek. Sem őket, sem pedig a luxusszállo­dákban és a Copacabana-i ten­gerparton terpeszkedő észak- amerikai üzletembereket nem fe­nyegeti éhhalál! Pedig ezek az emberek még semmit sem tettek Brazília felvirágoztatása és lako­sainak jóléte érdekében; nem volt más gondjuk, minthogy az ország gazdagságának pazarlásá­val és az annyira olcsó emberi munka kihasználásával minél gyorsabban vagyont szerezzenek maguknak. Az ő zsebük gyarapo­dott a kaucsukon, a cukornádon, a gyapoton. És mindig csak a saját érdeküket nézték. Az 1930- as évek idején a mozdonyokat fűtötték kávéval, meg a tenger­be dobták a kávétermést, de nem adták „áron alul", holott 1932- ben Északkelet-Brazíliában, mint most, éhenhalt férfiak, nők és gyermekek holttestei borították az országutakat...! A második világháború óta fejlődött valamit az ország ipara, de ez tulajdonképpen nem jelent semmit, hiszen Brazília gazda­ságilag Észak-Amerika ellenőr­zése alatt áll s továbbra is meg­maradt földműves államnak, ahol a technikának nincs nagy tere. Miért is lenne? A 60 millió la­kosú országban a termőföld két­harmada 340 000 nagybirtokos tulajdona. _ Nekik pedig nincs szükségük a technika vívmányai­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents