Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-17 / 11. szám
-0ELNER Ő srnmmfí A fák koronáit lágyan simo- ^ gáttá végig az üde reggeli szellő. A lombok, mintha mély éjszakai álomból ébrednének, megrázkódtak, majd halk köny- nyű susogás futott át rajtuk. A pozsonyi liget vén platánjai, vadgesztenyéi, tölgyei szinte megifjodva fürődtek a tavaszi reggel ragyogásában. Az éjszaka csendjét felváltotta a madarak éneke, csattogása. A levegőben különös, terhes illatok úsztak. Az eladdig néptelen sétauta- kon megjelent az első ember. Csontos, szikár alakja élesen vált ki a bokrok, cserjék zöld sűrűjéből. Arca sápadt volt, mintha elefántcsontból faragták volna. Sötét szemében, melyet kékes karikák árkoltak alá, valami szilaj tűz lobogott. Az ifjú egész megjelenésén tekintete volt az, ami legjobban magára vonta a figyelmet. Elszánt akaraterő, megnemalkuvó határozottság s egyfajta acélkemény dac sugárzott nézéséből. Néha megállt, vékony fekete bajuszán végigsimított két ujjával, tekintetét pedig egy távoli pontra szegezte. Azután újra róni kezdte az utat. Látszott, hogy ennek az embernek a lelkében forrnak a gondolatok, érzések, indulatok. Végre leült az egyik platán alá, szakadozott, elnyűtt kabátjának zsebéből száraz kenyeret vett elő s hozzáfogott a sovány reggelihez. A kenyér már párnapos lehetett, ugyancsak megkeményedett ez alatt az idő alatt gazdája zsebében. Az út kanyarulatában másik férfi tűnt fel. Zömök, széles- vállű ember, a kor divatja szerint körszakállt viselt. Amint megpillantotta a száraz kenyerét reggeliző ifjút, hozzá sietett s meglepett hangon kiáltott fel: — Jól látok? Csak nem te vagy Sándor? Mit csinálsz ilyen korán itt a ligetben? A megszólított megmaradt darab kenyerét visszadugta zsebébe, mintha büszkesége tiltotta volna, hogy nyomorúságának más is tanúja legyen és némán helyet mutatott maga mellett. Arcát a nap ráhulló fénykévéje világította meg s ebben a ragyogásban sápadtsága még feltűnőbben árulta el azt a két mély barázdát a száj felett, melyek viselőjüknek keserű, felkorbácsolt lelkiállapotéról tanúskodtak. — A madarakkal ébredtem és most hallgatom, milyen pompás hangversenyt tudnak rendezni. Hidd el nekem — fordult most az újonnan érkezetthez - a természet nyelvével egy nyelv sem képes versenyezni. Hallgatni a madárdalt és neirt gondolni semmire. Tudod milyen boldogság rejlik ebben? Sokszor én is szeretnék úgy dalolni, mint a madarak. Mindenkihez, mindenkinek, a fáknak, a virágoknak, a napsugárnak, az embereknek. A másik azonban nem volt ilyen költői hangulatban. — Üj gúnya kellene már neked, hiszen ez lassan lefoszlik rólad és átengedi a hajnali harmatot. — Aki az Isten szabad ege alatt kvártélyozta be magát, az nem viselhet ünnepi köntöst. Társát, mintha parázzsal érintették volna. — Csak nem azt akarod mondani ezzel, Sándor, hogy itt éjszakáztál a ligetben? — Mi mást mondhatnék — mosolyodott el a feketeszemű ifjú — hiszen tudod, hogy na- gyonis szeretek igazat mondani. Ha én is olyan lennék, mint a többiek..., akik megalkusz- nak... Néhány pillanatra elhallgatott. Azután újra megkeményedett a hangja. — Nem. A meggyőződésemet nem teszem kockára. Inkább itt töltöm az éjszakát a ligetben, de érzem és tudom azt, hogy szabad vagyok... független vagyok. Tudod mit jelent ez? A másik kétségbeesetten nézett maga elé, majd egy fűszálat szétmorzsolva ujjai között, megszólalt. — Mégsem engedhető meg, hogy Petőfi Sándor, akiről már Vörösmarty és Bajza is mint költőről beszélnek, erdei madarakkal töltse az éjszakáját, nedves füvön, hűvös levegőn, szakadozott gúnyában. Ma itt van Kossuth, fel fogom keresni és megmondom neki... A költő közbevágott: — Hagyjad csak. Tudom, hogy te, Vachott Sándor, megértesz engem. És megért az én népem is. De mi történik ott fennt a diétán? Csak beszélnek, szónokolnak. A honatyák, ha valami újításról van szó, begombolkoznak. Egy Eötvösben, egy Szalay Lászlóban megvolna az akarat, hogy tegyenek valamit, de ha egyszer a legfontosabb dolgokat sem tudják keresztülvinni? Hol van a jobbágyfelszabadítás? a közteherviselés? Azok a javaslatok, amik elhangzanak, még évtizedek múlva sem változtatják meg a helyzetet. Pedig az idő sürget! Ma gyors és határozott cselekvésre van szükség. Máskülönben elveszett az ország! Az utolsó szavaknál Petőfi felállt és újra nyugtalanul kezdett fel-alá járkálni. A belső tűz megint elkezdte lelkének emésztő perzselését. — Ne feledd — igyekezett töltheted be. Vörösmarty és Bajza nevét is felvetettük, mint akik már ismerik tehetségedet. A költő ajkán az előbbi keserű mosoly jelent meg. — Köszönöm nektek, de kár volt fáradnotok. — így nem lehet beszélni, Sándor. Az igazgató megígérte, hogy megfelelő szerephez juttat. — Juttatott is. Tegnap voltam nála. Nagy bocsánatkérések között adta tudtomra, hogy sajnos, olyasvalakinek kellett adni a szerepet, amit állítólag számomra tartogatott, akinek fellépésétől több hasznot remélnek. Megint olcsón és könnyen szabadultak meg tőlem. S úlyos, komor csönd zuhant közéjük. Hallani lehetett Petőfi ziháló lélekzetvételét, látni vonásain a felindultságot, mellyel küzdött. Vachott volt az, aki először szóhoz jutott. — Mit akarsz most csinálni? — Amit eddig. Másolom tovább az országgyűlési tudósításokat. Lelki szeme előtt megjelent a zsidó-utcai kis szoba, kopott, csillapítani Vachott — egy nagy eredményt máris elértünk. Hosszas harcok után sikerült végre a magyart a közügyek hivatalos nyelvévé tenni. El sem képzeled, mennyi küzdelembe került. A költő türelmetlen mozdulatot tett. — Végre! 1843-ban! Ha így haladunk tovább, a század végére már a jobbágykérdést is rendezik. Nem, barátom. Az országgyűlés még mindig nem látja, mi fenyeget. Nem látja a vihart, amely maholnap feldúlja ezt az országot. Ez a vihar pedig veszedelmesen közeledik! - 1 Mindketten hallgattak. Az évszázados vén fák megborzongtak egy szélfuvallat érintésére. Az egyik tölgy lehajtó ágán kis kiváncsiszemü, rozsdaszínű mókus figyelte a két vitatkozó fiatalembert. Valahol távolabb feketerigó trillázott a megújhódó tavasz mámorában. A csendet Vachott törte meg. — Most azonban beszéljünk rólad. Lisznyai és én már szót értettünk a színház igazgatójával. Elmondtuk, ki vagy, honnan jöttél. Kifejtettük neki, hogy életed célját és értelmét csak a világot jelentő deszkákon sovány tollforgatők alakjaival, akik gyöngyöző homlokkal kör- mölik a Záborszky szerkesztette tudósításokat. Legszívesebben mindörökre hátatfordított volna ennek a szobának és a szegény éhenkórászok hadának. De hiába, kell az a 25 garas, amit a másoló ívenként kap. Elhatározta, hogy még mielőtt visszaindulna* a városba, kipiheni fáradságát itt a ligetben és elbúcsúzott barátjától, aki sietett vissza a nemsokára megkezdődő országgyűlésre. Amikor visszaült helyére, hogy megpróbálja rendbeszedni gondolatait, újra felmerült benne a kérdés: Miért is jött egyáltalán Pozsonyba? A diéta viharos ülései vonzották? Az ország sorsát intézők közelében akart lenni? Vagy a színészélet csábította ide is? Remélte, hogy végre megnyílik számára Thália templomának kapuja s ezzel életét beragyogja a dicsőség csillaga. Maga sem tudott ezekre a kérdésekre válaszolni, Csak azt tudta, hogy ugyanaz a nyugtalanság űzi, hajtja, ami az ország vándorává tette. Ez kergette jobbágyháztól jobbágyházig. Fellobbant lelkében mindenütt: Pesten és Aszódon, Selmecen és Pápán, az otthon meghitt melegében csakúgy, mint a soproni kaszárnyaélet rideg gúzsbakötöttségében. Tudta, hogy ami benne forr, ami pillanatnyi nyugalmat sem hagy számára, a kor. Mintha neki egyedül kellene a vajúdó, erjedő jövőt hordoznia, s egymagának szembeszáliania a viharral, amely úgy érezte, feltartóztathatatlanul közeleg. Érezte a roppant felelősség súlyát. Érezte, meg kell váltsa valaki ezt a népet s ez a valaki nem lehet más, mint ő. Az elhivatottság kínzó nyugtalansága volt ez. De miért őt, éppen őt szemelte ki a sors erre a feladatra? Miért neki kell ennek a szerencsétlen népnek minden jajját, átkát önmagában hordoznia ? Ismét megszólalt gyomrában a korgó éhség, ez a különös fizikai fájdalom, melyet már oly jól ismert. Most nagyon egyedül érezte magát. Fáradt volt. Lába alatt mintha hullámzani kezdett volna a föld és a liget fái forgásnak indultak volna, Érezte, hogy szédül. Az éhség okozta-e ezt, vagy a fáradtság ? Esetleg mindkettő? Lassan ez a kellemetlen roászúllét is elmúlt. A napsugár most olyan jól esett didergő testének, mintha anyai csók illetné. P el kellene keresnie Eszter- gályi Mihályt, a régi jóbarátot, aszódi éveinek sorstársát. Két esztendeje járt utoljára Pozsonyban. Tíz napot volt itt, de ezt az időt is kórházban töltötte, ahová a hosszú koplalások, végetnemérő gyaloglások után teljesen legyengülve került. A kórházat elhagyva azonnal felkerekedett és Esztergályi Mihály volt az, akitől elkérte tőrét az útra, azzal a ki nem mondott céllal, hogy végkép búcsút mond az életnek. Azután mégis máskép történt. Megint, mint az elmúlt hetekben annyiszor, az elhagyott otthon jutott eszébe. A fehérre meszelt ház, a ház mellett tar- kálló kis virágoskert illatozó jázminbokrai, a piros muskátlik, a család, amint ott ül az asztalnál és anyja hozza be a vacsorát. Kintről behallik a kút nyikorgása, a Bodri vidám ugatása. Mintha maga előtt látta volna apját, szomorú, fáradt tekintetét, a gondoktól barázdált homlokot, édesanyját, aki kissé már reszkető kézzel végigsimítja fia homlokát s kérdőn, vádló tekintettel néz rá. — Miért hagytál el bennünket, öreg szülőidet Sándorkám? És látta a nyomort, amint elkíséri vándorlásain mindenüvé. Látta önmagát éhesen, fáradtan bandukolni egyik helyről a másikra, keresztül-kasul az országon. Tagjaiban érezte a pajták hidegét, nyirkosságát, melyekben éjszakáit töltötte. Szeretett volna leborulni a nedves földre és sírni, mint valamikor kisgyermekkorában. Sírni és elfelejteni mindent, ami volt, ezt az egész szomorú életet. Az otthon utáni vágy leírhatatlan erővel ragadta lelkét magával. Elővette azt a darab papirost, melybe reggelijét, a száraz kenyérét csomagolta, s egy ócska plajbászt. Néhány percig figyelmesen nézte a papírt, majd lassan róni kezdte a sorokat. Kis lak áll a nagy Duna mentében, Ö mi drága e lakocska nékem... És írt önfeledten, kínzó fájdalmát beleégetve minden szóba. Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse, Mert fiának kedvez a » szerencse ... tszre sem vette, hogy.a pa^ plrlapra lassan lehullott egy nehéz könnycsepp. Képzőművészeti kis lexikon Dürer Albrecht (1471 — — 1528) nürnbergi születésű, a legnagyobb német festők egyike. Elsőnek hozta be hazájába a renaissance világát. A renaissance újszerű elemei nem találtak megfelelő visszhangrá hazájában, mert Németországban a középkori feudalizmusnak még erős gyökerei voltak. A renaissance eszméje Németországban csak körülbelül 100 esztendővel később vált népszerűvé. Dürer Albrecht művészete is magán viseli a gótikus szellem kísérő jeleit és így festményeiben hiányzik az olasz mesterekre olyan jellemző formai szépség. Dürer tragédiája volt, Dürer egyik legnevezetesebb hogy a monumentális festészetfestménye a fiatal ifjú arcképe beli hatalmas képességei kihasználatlanok maradtak, mert az adott viszonyok között Németországban nem voltak Dürer számára olyan feladatok, amilyenek szerencsésebb olasz kartársainak jutottak. Ezért munkáinak legnagyobb része rézkarcokból és fametszetekből állott. Ezeknek Dürer kiváló mestere. Festményeinek egész sora azt bizonyítja, hogy alaposan tanulmányozta és ismerte a természetet. Táblaképei közül ismertek a Rózsafűzér ünnepe (a prágai képtárban), Adám és Éva, az Apostolok, stb. Világhírű klasszikus formákat feldolgozó festő Holbein János (1497-1543). Angliában működött, ott is halt meg. Kulturális hírek A Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulóján Budapesten Illés Béla „Szivárvány“ című történelmi drámája kerül bemutatásra. A darab a magyar történelem dicsőséges korszakában, 1919-ben játszódik le és főszereplője Kún Béla. ¥ Az amerikai lapok sokat foglalkoznak az orosz nyelvtanulás kérdésével és megállapítják, hogy minden új szputnyik kibocsátása után megkétszereződik az oroszul tanulók száma. ★ L-t---—__U. Az év majdnem minden napjára esik egy ajándékozási alkalom, névnap, születésnap, évfordulók, vizsgák. Könyvesboltjaink polcain megtaláljuk mindenki számára a legszebb és legértékesebb ajándékot: a könyvet. A bratislavai magyar könyvesbolt könyvei között keresgélve kezünkbe kerül Alfréd Brehm világhírű könyve, „Az állatok élete“. Alig van könyvolvasó ember, akár fiatal, akár felnőtt, aki ne forgatta volna érdeklődéssel. De ki ismeri a világhírű mű szerzőjének ugyancsak rendkívül érdekes életét. Franz Fabian, a kiváló író és természetbúvár „A marabuk földjén“ című könyvében leírja A. Brehm életének legfontosabb szakaszát, egyiptomi és szudáni útját, a Kék Nílus őserdeiben tett utazását. Brehm évtizedekkel Livingstone, Nach- tigal, Stanley expedíciói előtt járt Afrika szívében, a Nílus forrásvidékein, hogy felkutassa a fekete földrész titkait. Akkoriban még egyforma veszélyt jelentett az utazó számára, ha oroszlánnal vagy rabszolgakereskedőkkel találkozott Afrika forró földjén. Franz Fabian kalandokkal tel\ regényében Brehm életének megtörtént eseményeit használja fel. Olvasóink is bizonyára élvezettel olvassák majd ezt a könyvet. A következő érdekfeszítő könyv, amely figyelmünket megragadta Hermann Mellville „A fehér bálna“ („Moby Dick“) című műve, amely a bálnahalászok küzdelmes életéről számol be. Ahab kapitány, a könyv hőse, az északi és déli óceánok ezernyi áramlatán át üldözi ősi ellenfelét, a legendás Fehér Bálnát. Süllyedő, szigonyos naszádok, pozdorjává tört bálnavadász csónakok, vízbe fúlt matrózok hullái jelzik a Fehér Bálna útját. Ahab, a fiatal kapitány ádáz ellensége a Fehér Bálnának, hiszen első összecsapásuk alkalmával a bőszült fehér szörnyeteg lecsapta a féllábát. A híres hajós bosszúért sóvárog és az a célja, hogy elejtse a tengerek rémét. De a Fehér Bálna mindig győztesen kerül ki a küzdelemből. Ahab elpusztul ugyan, de emberfeletti akarata, gigászi erőfeszítésének hősiessége mégis az ember diadalát jelenti a természet erői felett. A klasszikus amerikai irodalomnak több mint 100 éves remekművét gazdagon illusztrálva kapja kézhez az olvasó. Man szigetén 105 éves korában meghalt az egyetlen ember, aki még tudott a manxok nyelvén. Röviddel halála előtt magnetofonra felvették a kiható nyelven elmondott történeteit. De elfelejtették tőle elkérni a fordítást, és most a világon már nem található olyan ember, aki ezt a nyelvet értené. ¥ A jégkorong világbajnokság alkalmából Ján Kapr zeneszerző B. Kuzelka szövegére „Rajta-rajta“ címen dalt szerzett, mely nagy sikert aratott. ¥ Dr. Zseljonka László, budapesti egyetemi tanár újszerű mikroszkópjával világsikert aratott, amely különösen a biológiai kutatások szempontjából nagy jelentőségű. Az új mikroszkóppal a színes mikro-fotográfiában is nagy eredményeket érnek el. ★ Az angol kritika az év legszebb könyvének Ralph Hodgson verskötetét tartja. A költő 40 évi hallgatás után jelentkezett kötetével, amelyet csak 350 példányban adtak ki. ★ A „Babette háborúba indul“ című francia filmet Brigitte Bardot-val a címszerepben júniusban Moszkvában mutatják be, mert amint a film producere kijelentette, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a második világháború győzelmét elsősorban az oroszoknak köszönhetjük. ★ A Prágai Tavasz ünnepségeit május 11. és június 4. között rendezik. A berlini Staatsoper együttese Monteverdi és Haendl művein kívül színre viszi Wagner Trisztán és Izolda, Richard Strauss Elektra és Burns az Üj Odisszeusz című dalműveit. ★ A Csehszlovákiai írók Szövetsége a februári győzelem évfordulója alkalmából első ízben osztotta ki a szövetség irodalmi díjait. A költők közül Oldíieh Mikulásek. kapott díjat verseskötetéért. A prózai írók közül Peter Karvas szlovákiai írót tüntették ki. A drámaírók közül Miroslav Stehlík kapott díjat. A Szovjetunió könyvkamarája számára az idén négy hatalmas épülettömböt emelnek Moszkvában. Mindegyik épület 100 000 kbm térfogatú lesz. Itt veszik nyilvántartásba a Szovjetunióban megjelent könyveket, folyóiratokat, újságokat, kottákat és térképeket. KITESZNEK MAGUKÉRT A vághosszúfalusi fiatalok is kitettek magukért. Jókai Mór színpadra átdolgozott regényét a „Gazdag szegényeket“ vitték színre. Ribánszky László kitűnően alakította Krányec Franyó bögre- és bicskaárus szerepét. A fiataloknak a jövőre nézve is terveik vannak. Az alapszervezet keretén belül teniszcsapatot szerveztek és megalakították a sakkört is. Reméljük a sport terén is szép eredményeket érnek el, mert ahol megvan az akarat, ott biztos a siker. IZSÖF LÄSZLÖ, W. J. Vághosszúfalu. Jelenet „A ml Rfs családunk" című német filmvígjátékból. Egy egyetemi tanár — a pedagógia professzora és népes családja mindennapi életét örökíti meg. A professzor a gyakorlati életben vizsgázik a pedagógiából, bár az elmélet és gyakorlat nem mindig fedi egymást, végeredményben jeles osztályzatot nyer gyermekeitől.
