Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-08-26 / 35. szám
Csodálatos, Hogy ebben az esztendőben milyen későn kezdett esni a hö. Más években már december elején megfehéredtek a hegyoldalak és a hónap közepén annyi volt a hó, hogy térdig gázolhattunk benne. Ebben az évben a naptári tél kezdetével indult meg a havazás. Az is csak bátortalanul, habozva, szórványosan. A pelyhek lassan ereszkedtek alá a szürke égből, mintha nem akarnának a fagyos földre leszállani. Márton gazda szobájában már világítanak. A kemencénél, a földön ott ült a kis Márton és díszeket faragott a mogyorófa- 'pálcára. Tavaszra szép ostornyél lesz belőle. Az asztalnál egymással szemben Vasziljev őrnagy és Bük kapitány ült. Az őrnagy széles, izmos. ember, lövedék-szilánk okozta mély sebhellyel homlokán. Bük kapitány karcsú férfi, keskeny arcú, fiatalos vonásokkal. Vasziljev vitte a szót. — Hozzátok ide élve, vagy halva. De inkább elevenen. — Vasziljev őrnagy Grunerról beszélt. Bük kapitány csak intett a fejével. Jól érezte, hogy azzal az orosz kapitánnyal, akit a rajkovi korcsmában, majd Roztocsnón látott, -valami nincsen rendben. Amikor pedig a Nemzeti Bizottság bizalmijától arról értesült, hogy Klanecon olyan embert láttak csavarogni, aki feltűnően hasonlít ahhoz az orosz kapitányhoz, aki szeptemberben gyakran megfordult a községházán, ha’adéktalanut tanácskozásra sietett Vasziljev őrnagyhoz. És íme, Vasziljev őrnagy, aki mindenről és mindenkiről tudott, aki csak valamiféle kapcsolatban állott a klaneci hegyek orosz partizánjaival, nem ismert ilyen kapitányt. Bük kapitány elgondolkozott, töprengeni kezdett. Egyszerre derengeni kezdtek előtte holmi homályos kapcsolatok, amelyek összefüggnek Tkács Pál halálál 'f/ist/jufr 7/fÚuíf: ^ mp m urrifLRFrv ií ííi/í MIL UÍLawS.1 S mondotta, kissé el is pirult. Mert már tudta, hogy innen ugyan nem megy tovább. Vagy megvárja itt élve a frontot, vagy pedig... — No semmi, — Vasziljev, mintha csak olvasott volna a gondolataiban. — Valamennyien nem mehetnek. Emberekre szükség van a túlsó oldalon is. Csöbörrel kezében Márton gazda lépett a szobába. Bőrkabátján és haján elolvadtak a hó- pelyhek. Tejet öntött a bögrékbe, azután — hogy jobban csúsz- szék a másik kettőnek — ő maga is az asztalhoz telepedett. Grüner, mint rendesen most is a roztocsnói korcsmában ült. Előtte félig kiürült söröspohár. Bizonyára jó ideje ülhetett itt, mert a sörnek már nincs habja, vöröses, gusztustalan. Kikeresett egy pontot a falon és azt bámulta összeráncolt homlokkal Szemmelláthatólag gondolkodott valamn. Vajon mire gondolt? Lehet, hogy éppen megcsomózta azt a kötelet, amellyel majd megkötözi a hegyeket elözönlő és háborúsdit játszó csőcseléket. Lehet, hogy az járt eszében, miképpen jut el Achs őrnagyhoz, ahol kidülleszteti mellel jelentheti: — Minden a parancs szerint történt. Azután majd elmondja, merre vannak a partizán törzsek, hol mennyi ember; mindent részletesen és pontosan; hol ásták el Poliankán a fegyvereket, hol táborozik az orosz vezérkar, mész- szi az erdőkben, egészen as Osztry alatt, Márton gazdánál Tanácsot ád, miképpen kell megszervezni a támadást, úgy, \ra (REGÉNYRÉSZLET) golyót, azért tulajdonképpen mégis 5, Grüner gyilkolta meg. Mire volt jó? Semmire, egyáltalán semmire. Egy csöpp örömet sem érzett, amikor ablakából végignézte, hogy lövik agyon. Nem, nem érzett csöpp részvétet sem. Hogyan is érezhetett volna, ő, aki gyűlölte az embereket. Bizony, nem hatott rá. De, csodálatos, hogy nem örült neki. Ped'g örülnie kellett volna. Hiszen gyűlölte az embereket. Ho’ van vége annak az útnak, annak az ösvénynek, amelyen ő, Grüner jár? Vajon a többi ember ismeri-e az ilyen véget? Is- meri-e Achs őrnagy, vagy Bön- necke? Sohasem törődött másokkal, nem tudta, mint élnek, miért cselekszenek emígy, vagy pedig máskép? Az emberekkel való érintkezésben inkább csalhatatlan ösztönére hallgatott, mint józan eszére. Azért gyűlölte őket, mert nem fogadták be maguk közé. Valamennyit utálta, ez az egész. Olyannak látta az embereket amilyennek azt gyűlölete mutatta. Eh, ostobaság. Felrázta poharát, hörpintett egyet és félrehúzta száját, mert a sör keserű volt és meleg. M ért gondolkozzék ilyen ostobaságok fölött. Ideküldték. Kötelességét teljesítette. Nincs más hátra, mint hogy Klanecbe menjen Achs őrnagyhoz és elmondjon mindent, amit már szépen elraktározott a fejében. Itt van ez és amott van az. Szépen, szabályosan, rekeszekbe osztva. A partizánok arra vannak, emitt a fegyverek, amott a sűrű erdőkön átvezető titkos utak, erre meg a stáb. Felkapta a poharat és egy hajtásra kiitta a sört. Aztán bólintott az öreg Macó felé, aki a széken bóbiskolt és kilépett az ajtón. Boldog családi élet jeligére: val és az S csapatának Gronnál való meg rohanásával, amikor a németek három emberét megölték és ő maga is csak nagy üggyel-bajjat menekült meg. Itt ő, a fekete kapitány volt az áruló. Hogy is lehetett volna ez máskép? Valamelyik klaneci ember? Nevetséges. Ha a németek kétszáz esztendeig keresnének Klanecen árulót, akkor sem találnának egyet sem. Ilyesmi fel sem tételezhető róluk. Pedig hát valaki mégis árulkodott. Ön- maguktöl nem találhattak a németek rejtett bunkerekre. Nyilvánvaló volt, hogy készre, biztosra jöttek oda. Legvalószínűbb, hogy valamelyik legény Roztocs- nón, a Maco-féle korcsmában többet ivott a kelleténél, azután kifecsegett mindenfélét. Az a fekete kihallgatta, lehet, hogy még kérdezett is egyet-mást és azzal szalad a klaneci kommandóra. így volt. Bizonyosan így volt. Belemelte fejét, Vasziljevnak egyenesen a szemébe nézett. — Elhozzuk. Őrjáratokat küld majd a hegyekre, ő maga megy Klanecra, megtalálják, kiássák, akár a föld alól is. Azután meglátjuk, miféle jó madár. Egy ideig hallgattak, mindegyik a saját gondolataival foglalkozott. Először Vasziljev szólalt meg, mintegy folytatva saját gondolatát. — És magával mi lesz? Megy tovább? — Hová? — Nohát tovább, velünk. A front elé. A mieink már nincsenek messzi és néhány hét múlva itt lehetnek. — Néhány hét múlva? — Igen, azután már dönteni kell. Tovább megyünk-e, avagy átvágunk a fronton. Tovább haladni, a küzdelem folytatását jelenti, kitartani az ellenség torkában is. — Nem tudom. Bük kapitány ezt habozvi Az ön ügye nem is tartozik a nyilvánosság elé, de iparkodni fogunk olyan dolgokat érinteni, melyek általános jellegűek. Ön már olyan korban van, amikor a házasságot megfontolja az ember és azt kívánja, hogy a jövendőbelije is így nézze ezt a lépést. A lányt ön ma is szereti, bár megismerte hibáit, melyek nem is olyan nagy hibák, mert a lányok túlnyomó része táncolni, szórakozni, nevetni szeret. A lányok általában kedvelik a beszédes, jókedvű fiúkat, tehát az ön ismerőse is csak azt teszi, amit a többi. Azt követeli tőle, hogy komolyabb legyen, mert 21 éves korban a lány gondoljon a házasságra. Lehet, hogy ő erre még nem gondol, de azért ön szeretheti — vagy nem? A lányok, a nők általában felfigyelnek az okos, komoly, becsületes férfiakra, de a nők kiszámíthatatlanok és ezeket a tulajdonságokat a szerelemben nem veszik tekintetbe. Így el tudom képzelni, hogy ön egy kiváló jellemű fiatalember, jó párttag, a mai kor embere, de a fiatal lányok ezeket a tulajdonságokat nem értékelik kellő módon. Robert Hossein, fiatal francia s zínész és rendező. Kiváló filmalakításaival méltán megérde mii a közönség szeretetét. Ahány nyelv, annyiszor ember Ne ítélje el a lányt bizonyos határozatlanságáért, ez nem nagy hiba, mert az bebizonyosodott dolog, hogy sok egyéni kezdeményezéssel, azaz bő fantáziával megáldott emberek gyakran kellemetlen meglepetéseket is okoznak. Az ilyen határozatlan lányok jó asszonyok szoktak lenni, kiket viszont irányítani keli tudni. Ezek az asz- szonyok szeretik érezni, hogy a férj az „úr" a házban. Ha ilyenkor a férfi puha természetű és nem irányítja a családot, a nyáj könnyen szétszéled. Nem gondolkozott már azon, hogy valami hiba található önben is, mely a lányokra negatív hatással van. Azt ajánlom, találja meg az alkalmat a lánnyal négyszemközt beszélgetni és mondja meg neki őszintén, hogy önnek komoly szándékai vannak vele. Adjon neki bizonyos gondolko- zási időt, hogy a dolgot megbeszélhesse szüleivel. Nem ajánljuk egy harmadik személy bevonását. Ha szükségét érzi, írjon nekünk és mi, ha jónak látja, kivételesen levélben is válaszolunk. — tartja a közmondás. A nyelv- ismeret fontosságáról nem akarok előadást tartani, arra nem is vagyok hivatott. Csak pár sorban szeretném megírni azt a kedves jelenetet, amely éppen a nyelvismeret révén adta az öt-' letet a megírásra. A napokban a Duna Aruház forgatagában a lift előtt várakoztam. Itt találkoztam össze N. Marikával, egy ismerősöm diáklányával. Marika kedvesen üdvözölt és egyúttal bemutatta mellette álló kis barátnőjét is. Én legalább is a barátnőjének hittem. Marika csak szlovákul tud, szlovák iskolába jár. Természetesen e nyelven szóltam a másik kislányhoz is, megkérdezve, mit akarnak venni, melyik osztályra mennek? Meglepetésemre a kislány magyarul szólalt meg: „tessék magyarul kérdezni, mert én nem tudok szlovákul“. — Nem értesz szldvákul, Marika viszont egy szót sem tud magyarul, hogyan beszélgettek? — Öh, néni, — mondta a kislány, — nincs itt semmi baj, mi Igen jól megértjük egymást — oroszul. Kérdezősködésemre megtudtam, hogy a magyarul tudó kislány vendég Marikáéknál, kis pesti diáklány, aki szabadságának egy részét tölti itteni rokonainál. Bár ő magyar iskolába jár, még sincs semmi akadálya annak, hogy egymást jól megértsék még akkor is, ha egymás anyanyelvét nem ismerik. Közben megjött a lift, elbúcsúztam két kis barátnőmtől a harmadik emeletnél, de még sokáig elgondolkodtam azon, mily érdekes dolog is az, hogy két kislány, bár egymás anyanyelvét nem ismeri, milyen jól megérti egymást egy harmadik, egy közös nyelv ismerete alapján. S. 0. Biztos követőkre talál Előttem az egyesítő konferencia jegyzőkönyve, nézegetem a sorokat. Szemben velem az üzemi CSISZ szervezet elnöke, Vlado Kesler, balra tőlünk az íróasztalnál a szervezet titkára, Zachar elvtárs. Közbe-közbe a CSISZ szervezetek problémájáról ejtünk szót, úgy általánosságban. De jelenlétemmel igyekszem nem megzavarni a két fiatalember munkáját. Tudniillik mind a ketten komoly feladatok előtt állnak. Csak most, nyugodt munka, ter- vezgetés közben mérlegelhetik igazán az előttük álló feladatok nagyságát, a konferencia határozatainak komolyságát. Egyesítő konferencia: A bratislavai Diniitrov Üzem és a Béke Üzem szervezetének egyesítéséről van szó. Ez számokban körülbelül annyit tesz ki, mint a szeredi járás szervezett ifjúsága együttvéve. Felül ezerkétszáz fiatal egy szervezetben, de lényegében véve mégis csak két üzemben, bizony nem kis dolog. A munkából kijut mindenkinek bőven. Az elnök és a titkár ügyességén múlik majd, hogy mennyire tudják igénybe venni az üzem fiatal kommunistáinak segítségét, mert nélkülük aligha láthatnak munkához. A fiatalokkal bánni kell tudni, akik nagyon igényesek nemcsak a munkában, hanem az üzemet érintő mindennemű problémával szemben is. Tehát ezeken a problémákon törik a fejüket mindketten. De ahogy tovább figyelem a sorokat, azt is kiveszem az egészből, hogy a fiatalokat nem hagyják magukra az idősebbek sem. Hisz a konferencián az igazgatón kívül részt vett az üzem minden szervének és szervezetének felelős képyiselője is, ami egyúttal biztatás a fiatalok számára. Mert az üzemi munkaiskola jó megszervezése elsősorban is az üzem vezetőségétől és a tömegszervezetek jó munkájától függ. És a konferencia határozata, mely kitűzi az ifjúság szakképzettségének fokozott emelését a különböző esti iskolázásokon és tanfolyamokon, elsősorban is az üzemi munkaiskola sikeres elvégzésétől függ. Stefan Övecky és Jozef Zeman CSISZ fiatalok jelentkezése egyévi bányamunkára is a CSISZ-szervezet tevékenységéről tanúskodik. Az ifjúsági kongresszus 5 tszteletére még további két fiatal jelentkezésével szá- % mólnak egy évi önkéntes brigádmunkára. Az a négyszáz » munkaóra, amelyre a Dimitrov Üzem tanulóotthonának £ fiataljai kötelezték magukat a kongresszus tiszteletére, D szintén követőkre talál nemcsak az üzem keretén belül, g de máshol is. A konferencia a többi határozatot is egyhangúlag elfő- ö gadta. Tehát nemcsak ez elnök és a titkár felelős s* teljesítésükért, hanem a konferencia küldöttei is együtt h azokkal, akiknek a nevében szavazásra emelték kezüket. 5 / ' (nyd) § Megkövesedett őserdők Több mint kétszáz esztendő- vei ezelőtt fedezték föl Szászországban, az ősi Chemnitz- H'lbersdorf mellett azt a kereken í négyzetkilométeres területet, amely aztán a megkövesedett fák klasszikus lelőhelyévé vált. Csak a Kairó melletti megkövesedett pálmaerdő és az Egyesült Államokban, Arizona közelében található pompás színezésű kovásodott fatörzsek érdemelnek hasonló figyelmet. A nagyszerű hilbersdorfi természeti leletet 1740 táján fedezte föl David Frentzel „ne- meskő-felügyelő“. Először csak bizonyos páfrányfa-fajtákra bukkant, de a következő évtizedben öt méter magas, gyökerénél másfél méternél nagyobb átmérőjű kövesült, meleg égövi Araukariát talált. Ezt a páratlan fakövületet 1752-ben kiásták, és 28 lóval Drezdába vontatták, ahol az 1849- évi tűzvész idején elpusztult A következő évszázadban Sterzel, a chemnitzi városi múzeum igazgatója, sok érdekes kövült fát gyűjtött és állított ki a múzeum udvarán. Sikerült elérnie, hogy a kőerdőt megóvják a széthurcolástól. Az erdő elkövesedése körülbelül 250 millió évvel ezelőtt ment végbe. A kőzet vizsgálatából az derült ki, hogy abban az időben trópusi éghajlat uralkodott a vidéken, tehát a hilbersdorfi kőerdő egy trópusi őserdőnek — persze a mai trópusi őserdőktől sokban különbözőnek — a maradványa. A kutatások tanúsága szerint ugyanis sem emlősállatok, sem madarak nem éltek benne, és a virágos növények s a lombos fák is h'ányoztak belőle. A kor növényvilága elég szegényes volt. Valószínű, hogy a tájat a magas Araukariákhoz hasonló tűlevelű fák jellemezték. A kö- vesedés okát csakis vulkanikus tevékenységben kereshetjük. Nagyjából így mehetett végbe a folyamat: a fákat vulkáni kitörés temette be, teljesen elzárva őket a levegőtől. Az erdőtől keletre levő hegy lábánál álló fák egészen elszenesedtek, a távolabb, nyugat felé nőtt fáknak pedig az ágaik és kérgük pusztultak el. Ezután vulkáni tufa fedte be őket, vagy kidőlve olyan vízbe estek, amelyben kovasav volt oldott állapotban. A kovasav azután átitatta a növényzetet, és fokozatosan végbement a teljes kövesedés. A vulkáni törmelékeknek köszönhető, hogy a fák épségben fennmaradtak.----’■ hogy még egy egér se bújhasson ! ki, hová üssön előbb, hogy a többiek meg ne szimatolják. Le- l hetséges, hogy megemlíti Lotár 1 Pétert is, aki átlőtt kézzel fék■ szik Krskónál. : Achs őrnagy csak egyet bói lint, megveregeti a vállát és ■ így szól: — Jól van, Grüner. Nagyon 1 jól van. Es Grüner szabadságra megy, vonattal utazik messzire, nyugatra, az osztrák-morva határon fekvő kis faluba. Lehetséges, hogy még él az apja, aki már bizonyára ősz, öreg, görnyedt ' ember. Szétvetett lábakkal majd eléje lép és elkezdi: i — Üdvözöld a tékozló fiút. i Üdvözöld hát! Nem szereted? I Eh, m’ndegy. Én sem szeretlek, s mégis eljöttem. Nem vagy büsz- . ke a fiadra? / így kellett volna gondolkoznia Grunernek, mint rendes német- c nek, mint rendes katonának. De Grüner most nem gondol se szabadságra, se érdemkeresztre,- bár nem lenne ellenére, ha meg- , kapná: Nem jut eszébe Achs ör- i nagy, sem édesatyja, akire már- nem is emlékszik. Nem törődik a partizánokkal, éppenúgy volt t főnökével, Bönneckével sem.- Semmire sem gondol, ami kap- t csolatban állna az ő küldetésé- t vei. Csak éppen elgondolkozik, y Mindenre gondol és — semmire. Arra, hogy milyen nyomorban élt eddig. Milyen szegénységben. 1 Gyűlöli az embereket. Dehát —- mi lesz tovább? Hol, merre a a cél ? Az még rendben volna, hogy gyűlöli az embereket. De mi haszna van ebből a gyűlöletből? li Meggazdagodott talán? Éppen y olyan nyomorult most is, mint- volt azelőtt. Olyan, mint a vadít állat, sőt még hitványabb. Néz- zük csak, mi haszna volt abból, hogy megölte Tkács Pált? Mert ha a tér közepén lőtték is agyon oa és a kivégző csapat röpített belé
