Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-19 / 34. szám

Nagy divat a kompié, vagyis a ruha és az anyagából készült jjj! amellett szép és igen elegáns viselet. A másik modell kockás kiskabát. Első modellünk sötétkék szövetből készül, fehér pánt- |§| vagy pep'ta szövetből készül. A ruha négyszögletes kivágású, szegélyezéssel. A ruha princesz szabású. Nagyon egyszerű, =§| a kabátkán férfirever van és a nagy zseb díszíti. Ugyanolyan zseb van a ruha felsőrészén is. Bohony Gizella négyszögletes kockákból összeállított ágyte- rltőre kér mintát. Mind a két itt közölt minta nagyon szép és alkalmas ágyterítő, csak jó vastag fonalból kell készíteni. 1. sor: 24 lc-t összekapcs. 2. sor: 3 Ic-el elérjük a p-k ma­gasságát, majd 19 lrh p után 8 lc-t horg. Ez a csoport alkotja a téglalap hosszabb oldalát. Folyt. 8 lrh p-val és 8 lc-el. Ez lesz a téglalap rövidebb oldala. A hosszabb és rövidebb oldal megismétlésével körül megyünk a kezdő le gyűrűn. 3. sor: 4 Ic-t kész. és leöltjük rp-val a sarok Ic-ív tetejére. Innen ki­indulva a hosszabb oldalakon 20 lc-t* a rövidebb oldalakon 10 .lc-t horg. mindig a sarok ívekbe kapcs. 4. sor: le alkotja az első p-t és ezzel együtt a hosszabb oldalon 22 lrh p-t horg. a levegőívbe. A sarokhoz érve 4 lc-el átlépünk a téglalap rövi­debb o-hoz és ebbe a le ívbe 15 lrh p-t kész. Ezt ism. a másik két o-n is. 5. sor: A téglalap hosszabb o-n a lc-böl álló íveket viszünk körül a 7. és 13. p-ba, valamint a p csoport végére öltve, 3 le után a sarok le ívébe 8 lrh p kerül, majd újabb 3 lc-t horg. A téglalap rövidebb o-án 2 két 8 lc-ből álló ív kapcs. a p csoport közepére, ill. a végére öltve. 6. sor: 4 rp-val az első le ív közepiég horg. 6 le képezi az első p-t. Mellé még 2 3rh, mindhármat egyszerre leemelt p-t kész. 3 le után, ugyanebbe az ívbe, még 3 3rh, egyszerre leemelt p csoportot kapcs. 5 lc-el érjük el a köv. ívet, ahol megism. az előbbi, p csoport motívumot, majd ugyanezt elkész. a 3. ívben is. 5 lc-t kapcs. rp-val a sarkon lévő p csoportok csúcsába és 5 le után a téglalap rövidebb lévő 2 le ívbe ugyanezeket a p csoportokat kész. A sarkokon átívelő 5—5 le között a lekapcsolásnál 5 lc- ből álló pikót iktatunk közbe. 7. sor: A 5 3rh egyszerre leemelt pcs fölé 5 lc-ből álló pikót kész. 3 rp-val horg. be az összekötő ívet és a pcs fölött ismét 5 lc-es pikó köv. A kettes cs-okat összekötő le ívre 6 rp kerül. A sarok előtti utolsó pikó után 5 lc-et kész. és a sarok csúcsán lévő pikóba pcs-ot horg., amely 1 2rh, 2 3rh, 2 4rh p-ből, majd 3 1c és 2 4rh, 2 3rh, 1 2rh p-ból áll. 5 lc-el leöltve a köv. pcs-hoz, körben folyt, a pikókból, rp-ból és a sarkokon lévő pcs-ból álló befejező sort. A csillagokat a sarkokon lévő pcs-ok közötti lc-ekkel kapcs. össze. „Bánatot nem ismerek töb­bé“: Leveléből nem tudtuk megállapítani a hibának az okát, ezért biztfbs feleletet sem tu­dunk adni. Ilyen esetekben min­dig kell tudni, hogy mitől ered, csakis úgy lehet meghatározni a gyógyítás módját. A legtöbb esetben van remény a teljes gyógyulásra, ezt azonban — miután pontósan nem tudjuk, hogy miből ered — biztosan nem állíthatjuk. Ha Bratislavá- ban lakik, úgy a kerületi orvos­hoz kell fordulnia, aki majd szakorvoshoz utalja. A szakor­vos azután megállapítja, hogy gyógyíthatő-e a dolog, és mi­lyen remény van a teljes gyó­gyulásra. Ha vidéki, úgy az or­vos a kerületi székhelyre utalja szakorvoshoz. Abban az esetben, ha Bratislava környékéről való, az orvos egyenesen a bratisla­vai Orthopéd Klinikára utalja és ott majd kivizsgálják. Hogy mennyi időt vesz igény­be a kezelés, azt is csak ott fogják tudni megmondani. Van olyan eset, hogy két hónap alatt rendbe jön, de előfordul az is, hogy két évig tartő kezelésre van szükség. A mai orvostudo­mány igen fejlett és tudjuk, hogy a legbonyolultabb operá­ciókat is sikerrel hajtják végre. Reméljük, hogy az ön esetében is teljes sikerrel fog járni az orvosi beavatkozás. Tóth Pál: Ha az orvosok azt ajánlották, hogy szokjék le a dohányzásról, úgy mindenesetre fogadja meg a tanácsukat. Erős akarat kell hozzá, az biztos, de gondoljon az egészségére. Ér­demes egy kis önmegtartózta­tást elbírni azért, hogy egész­ségesek legyünk. Ha nagyon sokat szív naponta, úgy a leg­jobb, ha eleinte kevesebbel megelégszik, de ha különben is csak keveset szív, akkor egy­szerre hagyja abba. Ha nagyon kívánja a cigarettát, egyen egy kis édességet, néhány szem cuk­rot, vagy mogyorót, stb. Csak az első pár nap nehéz, meglát­ja, ha akkor erős lesz, és nem gyújt rá, örökre leszokik a do­hányzásról. Minden nőnek veleszületett érzéke a betegség­ben való segélynyújtás. Sokszor azonban megvan az a jóakarat, de nem tudjuk, mitévők legyünk, sőt előfordul az is, hogy segítségünkkel rontunk a beteg, illetve sebesüli állapotán. Fontos, hogy tudjuk, mit kell tennünk baleset esetén, de hangsúlyozzuk, hogy a laikus csakis első segélyt nyújt, és sohasem kezel. Ezt az orvosra bízzuk. Mi tehát a teendő? SEBET sosem szabad vízzel kimosni! Kisebb sebeket (horzsolás, vágás, stb.) angoltapasszal ragasztunk le, nagyobb sebeket pedig steril géz­zel kötünk át. Vattát, foszlós anyagot nem sza­bad a sebre tenni. Körül jóddal vagy alkohollal mossuk ki. Ütőér-vérzéseket — onnan ismerjük meg, hogy a vér egyenesen a magasba szökik — erősen lekötünk gézzel és azonnal orvost hívunk. SZEMSÉRÜLÉSEKNÉL mindkét szemet — az egészségeset is — lekötjük. Ha mész, sav, vagy ammóniák került a szembe, úgy vízzel alaposan átöblítjük, mközben a beteget lefektetjük és szemhéját hüvelyk- és mutatóujjunkkal szét­húzzuk. Azonnaii orvosi beavatkozás szükséges. KOSZORÚS CSILLAGMINTA 8 lc-t összekapcs. 1. sor: Az így kapott gyűrűbe 8 lrh p-t horg. A p-k között 3 lc-t kész. 2. sor: rp-kal horg. körül a sort. 3. sor: 8 lrh p-t horg. az első sor p-i fölé, a p-k között'6 le­méi. 4. sor: Mint a 2. sor. 5. sor: Magasítás 3 1c, 4 1c után 1 lrh p-val visszaöltünk a kiinduló szembe. 14 le után a második lrh p fölött ism. a minta. 6. sor: A 4 lc-es ívbe 10 lrh p-t horg. 14 Ic után ismét 10 p kerül a köv. ívbe. 7. sor: A p-k fölé 10 lrh p-t horg., közöttük 1 — 1 lc-mel. 7 le után az előző két sor láncíveit összefogva, 1 rp-val leöltünk a középső lrh p fölé, 7 le után ismétlünk. 8. sor: 5 lc-t horg. és visszaöltünk az első szembe, azaz 1 51c-es pikót kész. és leöltünk a köv. p. fölé. Ezt A legkedveltebb nyári vacsora föl­tétlenül a LECSÓ. Azt hisszük, ezt mindenki tudja elkészíteni, itt csak azt jegyezzük meg, amire ügyelni kell, hogy a lecsó igazán finom legyen. Te­hát: 1. nagyon sok hagymát vegyünk és igen bő zsírban pirítsuk, 2. a hagy­mát nem szabad nagyon megpirítani, csak úgy hogy halvány rózsaszín le­gyen, 3. kevés paradicsomot használ­junk, (8—10 nagy zöldpaprikához 2-3 kis paradicsomot, 4. kis lángon főzzük. GOMBA RÄNTOTTÄVAL: Apróra vá­gott friss gombát puhára párolunk, a tojást villával felverjük, megsózzuk, belekeverjük a gombát és forró zsí­ron megsütjük. Kovászos uborkával tálaljuk. RÁNTOTT PARADICSOM: Szép, nagy kemény paradicsomokat megmosunk és felszeletelünk. Szitán lecsurgatjuk, azután mint a húst, lisztbe, tojásba, és morzsába forgatjuk. Forró zsírban kisütjük. Tetejére zsírban lesütött petrezselyemzöldjét szórunk. Vízben főtt burgonyát, vagy bármilyen zöld­főzeléket adhatunk hozzá. KEL KISÜTVE: Szép, fejes kelká­posztát veszünk, megtisztítjuk, és egészben forró, sós vízben néhány percig állni hagyjuk, majd kivesszük, négy részre vágjuk, s a vizet lecse­pegtetjük róla. Tojást elkeverünk, be­lemártjuk a kelfejeket, majd finom szitált morzsába forgatjuk, s forró zsírban kisütjük. Zsírozott lábasba kevés tejfelt öntünk, belerakjuk a rántott kelfejeket, a tetejét is leönt­jük tejfellel és a sütőben jól átforrő- sítjuk. SAJTOS BURGONYA: A burgonyát megtisztítjuk és sós vízben félig pu­hára főzzük. Leszűrjük, aztán ujjnyi vastag karikára vágva kikent tűzálló tálba vagy lábasba rakjuk. Amikor a fele mennyiség az edényben van, va­jat teszünk rá, és tovább rakjuk a burgonyát. Tetejére ismét vajat te­szünk és bőven meghintjük reszelt sajttal. Sütőben addig sütjük, amíg megpuhul. PARADICSOMSALÄTÄT ké­szítünk hozzá: A paradicsomot meg­mossuk, vékony karikára vágjuk, tálba rakjuk. ízlés szerint megsózzuk, kissé állni hagyjuk, majd a sós lét leöntjük. Azután kevés citromlevet vagy ecetet s néhány csepp olajat öntünk rá, ki­csit állni hagyjuk és úgy tálaljuk. LÚG ÉS SAV okozta külső sérüléseknél az érintett testrészt vízzel leöntjük, és a ruházatot eltávolítjuk. Lúgos sérüléseknél a vízbe bórvizet, citromlét vagy ecetet, savas sérüléseknél pedig szappant is tehetünk. Lúgtól való belső sérülésnél egy kevés bor­ecettel, citrommal vagy ecettel kevert vizet ita­tunk a beteggel Savas belső sérülésnél hígított szappanos vizet adunk inni. Mindkét esetben egyidejűleg tejet is itatunk, és azonnal orvost hívunk. NAGYOBB ÉGÉSI BALESETEKNÉL az égő személyre szőnyeget, vagy nehéz takarót dobunk, ha ilyen nincs kéznél, a sebesültet a padlóra teperjük és azonnal vízzel leöntjük. A testhez tapadt ruhát nem szabad eltávolítani, vagy még inkább leszakítani. HASBARÜGÄSTÖL, ütéstől, eséstől származó belső sérüléseknél azonnal kórházba szállítjuk a beteget. Sem enni, sem inni nem adunk és amíg a kórházba visszük, fekvő állapotban tart­juk. Külső nyomok nélküli TÜDŐ- VAGY GYO­MORVÉRZÉSNÉL a beteget lefektetjük és azon­nal orvost hívunk. ESZMÉLETLEN BETEGNEK sosem szabad fo­lyadékot adni! w&y 9 x ism. A 7 le fölé 10 rp-t horg. A köv, csillagot 3—3 pikóval az előző csillaghoz horg. Természetesen mindkét minta nagyon szép négyszögletes térítőnek is. k. W __ Rövidítések: le = láncszem, p = pálca, lrh = egyráhajtásos, 2rh =» kétráhajtásos, 3rh = háromráhajtásos, 4rh = négyrá- hajtásos, o * oldal, pcs =■ pálcacsoport, rp = rövidpálca. ÄJULT BETEGET árnyékba viszünk. Ha sápadt a fejet egyenesen, a törzzsel egy színvonalban helyezzük el. Ha azonban az arc kékes-vörös (napszúrás, hőguta) a fejet magasra tesszük. A ruhát kigomboljuk, cipőt, harisnyát lehúzzuk és a beteget hideg vízzel spricceljük. Megjegyezzük még, az első segélynyújtásnál ne veszítsük el a fejünket. Cselekedjünk gyor­san, de amellett megfontoltan, higgadtan, ez a betegre is jó hatással van. „Piros lakk“ a kézápolásnak nem a lakk és még inkább nem a színes lakk — a lényege. Kell, hogy mindenki, bármilyen mun­kát végez is, ápolja, rendbetart­sa a kezét, de egyáltalán nem fontos, hogy lakkozza. Lehet egy kéz nagyon szépen ápolt, lakkozás nélkül is. De ha már mindenképpen lakkot akar hasz­nálni válasszon inkább világos színt. A piros lakk feltűnő és fiatal lánynak egyáltalán nem illik. És még egyre vigyázzon! Csakis tökéletesen ápolt körmö­ket lakkozzon, mert nincs csú­nyább mint lakk az ápolatlan, elhanyagolt körmökön. Ugyancsak csúnya, ha a lakk repedezik és csak félig fedi a körmöt. ÚJ IFJÚSÁG - a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Megjelenik minden kedden. Kiadja a Smena, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala Szerkesztősén és adminisztráció, Bratislava, Prazská 9. - Telefon 445-41. - Postafiók 30. - Főszerkesztő Szőke József - Nyomta a Západoslovenskő tiaílame 01, n. T. Bratislava uL Nár novstania & 41 Előfizetés egy évM 31.20. ** Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. p A-754508

Next

/
Thumbnails
Contents