Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-19 / 34. szám

A pedagógiai Kutató Intézet igazgatója, J. Kotoé: A tizenkétéves iskola küldetése Ä bratislavai Pedagógiai Ku­tató Intézet igazgatója, Ján Kotoő, a Csehszlovák Távirati Iroda munkatársával az iskola- rendszer tartalmának előkészü­letben álló átépítéséről beszél­getést folytatott. Az átépítésre a CSKP XI. kongresszusának határozata alapján fokozatosan kerül sor. Már 1958. szeptem­ber elsején Szlovákia területén hat kísérleti tizenkétéves isko­lában kezdődik tanítás, s az ilyen iskolák küldetéséről Jan Kotoc elvtárs az alábbiakat mondotta: Kérdés: Mi a tizenkétéves középiskola küldetése és me­lyek egyes fokozatainak felada­tai? Felelet: Az előkészületben álló tizenkétéves középiskolá­nak ifjúságunk számára teljes középiskolai általános és poli- techn kai műveltséget a terme­lésben végzett munkával leg­szorosabb kapcsolatban kell áll­nia és úgy kell őt előkészítenie, hogy a tizenkétéves középiskola elvégzésével egyidejűleg alap­vető minősítést szerezzen a ter­melői munkára, s jó előkészí­tésben részesüljön további, fő­ként a főiskolákon folytatott tanulás szempontjából. A tizenkétéves középiskola első k lene felmenő évfolyamá­nak az a feladata, hogy az egész 6—15 éves ifjúság számára alapvető általános és politech­nikai művletséget nyújtson. A 10., 11., és 12. felmenő évfo­lyamok, melyek továbbra is ki­választáson alapulnak, magasabb általános műveltséget nyújta­nak és a politechnikai nevelést elmélyítik. A tizenkétéves kö­zép skolák végzett tanulói egy­részt a szaktanulmány 1-2 éves specializált tanfolyamain a technkai középfokú káderek szakminősítését gyorsan elnyer­hetik, tehát olyan minősítést szerezhetnek, melyet most a szakiskolák nyújtanak, más ta­nulmányaikat a főiskolákon folytathatják. Azok a tanulók, akik sem a főiskolákon, sem a szaktanulmány specializált tan­folyamain nem folytatnak to­vábbi tanulmányokat, gazdasá­gunk különféle szakaszain mint szakminősítésű munkások ér­vényesülnek. Kérdés: Mit tartalmaz a kí­sérleti tizenkétéves iskolák tan­terve s mely tárgyakra helyez­nek hangsúlyt? Felelet: Mindenekelőtt meg kell mondanom, hogy végleges tanterv még nem létezik, s csak tantervjavaslattal rendelkezünk, melyet 2-3 év leforgása alatt kiválasztott tizenkétéves isko­lákban kísérletképpen beveze­tünk, s amelyről még vitázni fogunk. Van azonban már egy tantervjavaslat, melyet már az 1958—59. tanévben bevezetve felülvizsgálunk. Ez a tanterv­javaslat az új iskola egész jel­legét, irányát és tartalmát meghatározza. A tizenkétéves középiskola tantervjavaslatában mindazok a hagyományos tantárgyak szere­pelnek, melyeket a mostani ti­zenegyéves iskolákban is meg­találhatunk. Mint új tantárgya­kat a tanterv a polgári nevelést, kézimunkát és a termelés alap­jait, választható tantárgyakat — a rajzoló geometriát, élő nyelven folytatott beszélgetést és nem kötelező tantárgyakat: a latint, a zenei nevelést, a képzőművészeti nevelést stb. tartalmazza. Kérdés: A tizenkétéves kö­zépiskola rendszerének beveze­tése és a kötelező kilencosztá- lyos iskolai látogatás a nevelé­si-művelődési munka új mód­szereinek érvényesítését, to­vábbá a tanítók jó előkészítését veti fel. Milyen feladatok vár­nak ez irányban a Pedagógiai Kutató Intézetre és a tanítók további művelődésének Közpon­ti Intézetére ? Milyen az együtt­működés ezen a szakaszon a szlovák és cseh pedagógusok között. Felelet: Az iskolarendszer tartalmára és átépítésére vo­natkozó XI. pártkongresszus fokozatos megvalósításával kap­csolatban a bratislavai Pedagó­giai Kutató Intézet és a prágai Pedagógiai Kutató Intézet kí­sérleti tantervet készített elő, melyet kiválasztott kísérleti iskolákban vizsgálják felül. Az intézet ugyanígy módszeres út- muta'ásókat készít elő a kísér­leti tizenkétéves iskolákon mű­ködő tanítók számára, továbbá tankönyvszövegeket, illetve egyes olyan tankönyvek átírá­sát, melyeket majd az említett iskolákban használnak. A Peda­gógiai Kutató Intézet dolgozóira a főfeladat az 1958 szeptember 1-én kezdő kísérlet vezetésénél és szervezésénél vár, s amely főképpen a következő problé­mákat tartja szem előtt: alap­vető tananyag, a tanítás és a termelési munka egybekapcso­lása és az iskola nevelési mun­kájának rendszere. A kísérletet a prágai Pedagógiai Kutató In­tézettel szoros együttműködés­ben és a tanítók, üzemi EFSZ. GTA dolgozók és egyéb mun­kahelyek dolgozóinak hatékony segítségével valósítjuk meg. Szlovák'ában külön kísérletre kerül sor az alábbi tárgyakban: anyanyelv és irodalom, orosz nyelv és irodalom, részben tör­ténelem, földrajz, zenei neve­lés és rajz. A kísérlet megvalósításával egyidejűleg a Pedagógiai Ku­tató Intézet, a további művelő­dés rendszerének keretében biztosítja a tanítók jó felké­szültségét a tizenkétéves kö- zép'skola új tartalmával kap­csolatban. Ezért az idei szün­időben azokat a tanítókat is­kolázza, akik ősztől a kísérleti tizenkétéves iskolákban taní­tanak. Az 1958-59-es iskolaév kezdetétől az iskolázás egész rendszere alakul ki, melyen lé­nyegében valamennyi tanító át­megy, hogy a tizenkétéves kö­zépiskola tömeges bevezetésére jól felkészüljenek. Antonella Lualdi, fiatal lengyel színésznő nagy sikerrel szerepel a Külvárosi lányok-ban és a Vörös és fekete színpadi változatában. Nevem: Tehervagon Miss Brown New Yorkba érkezett Az Egyesült Államok déli ré­szén, Little Rock városában ta­valy kirobbant négerüldözésről anak idején bőségesen beszá­moltak a lapok. A faji korláto­zások megszüntetéséről szóló döntés a gyakorlatban csúfos kudarcot vallott, mert a terv­szerűen irányított uszítás min­dennél erősebbnek bizonyult, és megakadályozta, hogy sötét és fehér bőrű gyermekek együtt járhassanak iskolába. Az ismert New York-i képeslap, a Look most közölte egy tizenhat éves néger gimnazista lánynak. Min- nijean Brow-nak visszaemléke­zéseit a Little Rock-ben eltöl­tött kísérleti iskolaévről. A tör­ténet tanulságos és így szól: Amikor a faji megkülönböz­tetést az iskolákra felfüggesz­tették, én is azok közé a színes gyerekek közé tartoztam, akiket fehér iskolába, a Central High Scholl-ba küldtek. Előre meg­mondták nekünk, hogy sokat kell majd „lenyelnünk", és soha nem szabad visszaütni, de el sem tudtuk képzelni, hogy mi vár ránk. Az iskolaév kezdetekor Fatibus kormányzó nemzeti gár­distái hazaküldtek bennünket, de később iskola utánra rendőri védelmet kaptunk, és az első napok rendben teltek el. Ekkor a gyerekek még kedvesek vol­tak. Egy lány odajött hozzám és azt mondta: „Jó, hogy itt vagy. Délben ebédeljünk együtt". De többet nem láttam. A vegy­tanórán az egyik fiú megenged­te, hogy a könyvét használjam. Többé azonban nem tette. Ami­kor énekórám a kórustagokat kipróbálták, a gyerekek felkiál­tottak: „Milyen jó hangja van!“ De nem sokkal utána az iskola leányt ag ozat ónak helyettes igaz­gatónője odajött hozzánk és azt mondta, hogy gyorsan távoz­zunk, mert félnek a csőcselék betörésétől. Katonai autóval vit­tek bennünket haza. Az első kellemetlenségem a francia órán következett be. Az egyik fiú a padok közti folyo­sóra kinyújtotta a lábát, és ami­kor én udvariasan megkértem, hogy engedjen nekem utat, rámripakodott: „Előbb döglök meg, minthogy itt átengedjelek. Tágulj másfelé!" Mikor át akar­tam lépni a lábát, belémrúgott és el akart tángálni. Kiáltozni kezdtem a katonáknak, akik kint vigyáztak, de a tanárnő odajött és azt mondta, hogy ka­tona már nincs kint, ő maga teremt rendet. Később a katonai védőrséget visszavonták, és akkor teljesen egyedül maradtunk. Én hamaro­san a leggyülöltebb diáklány lettem Little Rockban. A kará­csonyi iskolai ünnepségen a kó­rus szép programmal szerepelt és én is tagja voltam a kórus­nak, különösen, mert a három legjobb szoprán közé tartoztam. Mr. Matthews, az iskolaigazgató közölte velem, hogy nem léphe­tek fel, mert a közönség nyilván felállna, ha meglátna a kórus­ban. Ezután a gyerekek még barátságtalanabbak lettek hoz­zám. Az étkezőben a következő eset történt. Mikor az asztalok között helyemre akartam men­ni, és ahogy szokás volt, egy tálcán a levesestányért a feje­men vittem, öt fiú székekkel el­állta az utamat. Meg akartam fordulni, de az egyik fiú egy székkel eltorlaszolta az utat. Megbotlottam és a forró leves két fiúra ömlött. Az iskolaigaz­gató szörnyen felbőszült, és tíz napra kitiltott az iskolából. Azt mondta, hogy miattam már sok nehézsége támadt, és kezdik „néger-bérencnek" nevezni. A legelviselhetetlenebb a tor­naóra volt. A lányok nagyon ke­gyetlenek tudnak lenni. Miköz­ben vetkőztem, így csúfoltak: „Mondd, a mamád is ilyen su­vick-színű?" Labdákat és min­denféle tornaszert vágtak a fe­jemhez, berohantam a toilettbe, hogy jól kisírjam magam, s ők egymásra dőltek a kacagástól. A helyzet egyre rosszabb lett. A fiúk hátulról lopakodtak mö­génk és összerugdostak, a lá­nyok táblákkal sétifikáltak, és rajtuk ez a felírás: „Egyenlő­ség - szuronyok védelme alatt!" Egy bizonyos Richard Boehler egyszer olyan borzalmasan meg­rúgott, hogy nem tudtam maga­mon uralkodni és hangosan sír­va fakadtam. Padszomszédnóm, Frankie Gregg minden reggel a harmadik emeletről egészen a földszinten levő osztályteremig üldözött és szünet nélkül kia­bálta: „Nigger! Nigger!" Soha nem válaszoltam neki. Csak egy­szer, nvkor hátam mögött ki­vágta a terem ajtaját és ugyan­így csúfolt, megfordultam és azt mondtam neki: „Most már elég! Hallgass! Te is a fehér csűr héhez tartozol!" Frankie fe­jemhez vágta a könyveit, s első gondolatom az volt, hogy visz- szaütök. De aztán türtőztettem magam, elrohantam az iskola- igazgatóhoz. De már Frankie is jött, és bepanaszolt, hogy én őt „fehér csürhének" neveztem. Azt mondtam, hogy ez igaz, de Frankie minden nap végig a lép­csőházon rohant utánam és „nigger" -nek csúfolt. Bocsána­tot kértem tőle. Ez volt utolsó napom. Little Rock-ban. Énekórán egyedül ül­tem. Ebédszünetben az egyik fiú ismét a fejemre öntötte a levest a többiek „hurrá" kiáltása köz­ben. Az iskolai hangszóró este közölte, hogy kirúgtak az isko­lából. Minnijean Brown azzal zárja visszaemlékezéseit, hogy most New Yorkban jár iskolába. Sze­rinte a néger és fehér gyerekek közös iskoláztatása csődött mondott, mert felhecceit, ser- dülökrcel kezdték, és úgy gon­dolja, hogy talán elölről, egé­szen a kisgyerekeknél kellene kezdeni, hogy a kísérlet esetleg ne va’ljon kudarcot. Mi azt gon­doljuk, hogy a felnőtteknél kel­lene kezdeni, azoknál, akik a náci korszakra emlékeztető faji gyűlölet szörnyű ideológiájának megszállottái Amerikában. Számtalan ünnepelt politikus­nak, írónak, színésznek techni­kusnak és más kiváló egyénisé­geknek megírták életrajzukat. Ugyancsak életrajzot írtak már kutyákról, madarakról, s más különös érdekes lényekről. De eddig még nem írtak életrajzot egyetlenegy vasúti tehervagon­ról sem, amelynek pedig igen közeli kapcsolata van az ember­hez, az élethez. A most lezajló vasutasnapok alkalmából meg­érdemli, hogy életéről, sorsáról megemlékezzünk. Nem régen találkoztam vele Trnava állomásán, ahol negy­ven percet kellett várnom a Bra­tislava felé menő gyorsvonatra. Ez az idő elegendő volt arra, hogy közelebbről megismerjük egymást, beszélgessünk. Ott állt előttem, új, téglavörös színében, nem büszkélkedett és nem néz­te le a szomszédságában álló kormos, füstös társait, ismerte saját végzetét, tudta, hogy rö­vid időn belül ugyanolyan pisz­kos, füstös lesz, mint a többiek. Ahogy álltam előtte, különös testi fáradtságot kezdtem érez­ni, féltem őt közelebbről meg­ismerni. Gondolataim különös­képpen száguldottak, szemeim homályossá váltak, szívem egyre ütemesebben vert. Pillanatok alatt különös, borzalmas kép tárult elém: hiszen ez a vagon vitte idegenbe, a frontra, gáz­kamrákba barátainkat, testvé­reinket, ismerőseinket, — gye­rekeket, öregeket, asszonyokat, férfiakat. Borzalmasan vádol­tam és gyűlölettel néztem reá, pedig ő volt a legártatlanabb. Kérdeztem őt és ő egyhangúan válaszolt. Születtem 1936-ban Pilzenben, anyám: Ceská Kol- benová, apám: Danek, súlyom 3400 kg., méretem 8.70, hordké- pességem 10.400 kg, anyakönyvi számom 43.315, nevelő szülőm CSD. 1936—39 években bejártam az összes vonalakat országunkban, különböző árurakományokkal. 1939 őszén, áruval Magyaror­szágra kerültem és ott is be­fogtak munkára, ott ért a má­sodik világháború kitörése. Vittem szomorú hangon ének­lő katonákat és búsuló, elkese­redett munkaszolgálatosokat Voronyezs felé. Visszajövet hoz­tam sebesült katonákat és eszü­ket vesztett, menekülő német nácikat. Vittem halálraítélteket: Auschwitz, Dachau, Buchenwald és más hasonló borzalmas he­lyekre. Tanúja voltam velötrázó sikolyoknak, jajgatásoknak, tra­gédiáknak. 1944 telén egy szörnyű repü­lőtámadás miatt a nyílt pályán kellett vesztegelnünk. Körülöt­tem hatalmas hal ál thozó bom­bák zuhogtak és robbantak, lég­nyomásuk jobbra-balra dobált. Egyszer csak észrevettem, hogy bombaszilánkok bezúzták olda­laimat, áttörték a tetőmet, sú­lyosan megsebesültem. Amikor a szörnyű világháború befejeződött, egy vakvágányra helyeztek és ott feküdtem te­hetetlenül, nyomorultan, elha­gyatottan, esőben, hóban, és csupán erős konstrukciómnak köszönhettem, hogy nem pusz­tultam el teljesen. Szörnyű letargiában vártam sorsom jobbrafordulását, míg elérkezett a dicső 1948 tavasza. Egyszer csak éneklő munkások vettek körül és nehéz munkával a többi társaimmal együtt ren­des vágányra helyeztek, jött egy pöfékelő mozdony, amely elvitt a vagon-kórházba. Jöttek a mér­nök-orvosok, munkás-operatő­rök, ápolók és megállapították, hogy még teljes gyógyulásra számíthatok. Gondos kezelés folytán rendbehozták törött bor­dáimat, új tetőt kaptam, meg­olajoztak, gyönyörűen átfestet­tek és átadtak az életnek, a szo­cializmus építésének. Ma számtalan meggyógyított társammal együtt járom a vo­nalakat; Cierna n/Tisou—Csap— Bratislava—Prága között, szállí­tok gabonát, gyapotot és más közszükségleti anyagot, és a bé­két szolgálom borzalommal gon­dolva a múlt háborújára. WITTENBERG JÓZSEF •¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥»»»¥¥¥* í^Cüldötl Nehéz az olyan fiúkkal, akik túl vannak már a kato­naságon, a lányok meg bizo­nyos idő után jobban csak magukkal, főleg a szórako­zással és a divattal foglal­koznak. — hallhatja az em­ber éppen elég sokszor, ha ifjúsági funkcionáriussal be­szél, legyen az az alapszer­vezet elnöke, vagy akár já­rási titkár. Pedig nem úgy áll a dolog egészen, s csak azzal lehet és kell is egyet­érteni, hogy a 19-20 éves vagy éppen a húszon felüli fiataloknak mások a problé­máik, az igényeik a szórako­zást illetően, mint azoknak, akik éppen csak hogy el­hagyták az iskola padjait, a tanulóotthont vagy egyéb intézményt. Ez természetes is, nincsen ebben semmi kü­lönös. De ha azt a termé­szetes valamit nem tartjuk kellőképpen szem előtt, ak­kor igazán az előbbi kínos helyzettel találjuk szembe magunkat, akkor igazán nem tudjuk megérteni magunkat a fiatalokkal. Dehát nincs az mindenhol így. Saját ká­rán tanul az ember - mond­ja a közmondás, és bizony nem egy CSISZ-funkcionárius elgondolkodhatna e közmon­dás igazságán. Nem állíthatom, hogy va­lamikor hasonló lehetett a helyzet a bratislavai Figaro CSISZ-szervezetében, de annyi bizonyos, hogy nekik is meg kellett fogni a mun­ka nehezebbik végét, hogy a mai szervezettségig eljussa­nak. Azt hiszem, hogy jó pár nehézséggel kellett megküz- deniök, míg odáig jutottak, hogy a szervezetnek férjes asszonyok is aktív tagjai le­gyenek. A szervezet munká­jára egyébként az is fényt vet, amit Klema Juricková- ról, a tavasszal alakult ifjú­sági műhely mesterhelyette­sétől megtudtam. Klema Juricková most 23 éves, 1955 óta dolgozik a gyárban és a CSISZ-nek csak 1956-ban lett tagja. Amikor arról érdeklődtem a fiatal mesterhelyettestől, hogy miért csak 1956-ban lett CSISZ-taggá, a következőket mondta: — Néha-néha már koráb­ban is részt vettem az üze­mi énekkarban. A CSISZ- szervezet már akkor is mű­ködött az üzemben, amikor ide jöttem, de tudja isten, akkor még nem éreztem úgy a magaménak, mint most. Tudomást vettem létezésé­ről, ha hívtak gyűlésre, el­mentem, pedig akkor még fiatalabb is voltam, viszont ma már én agitálok a gyűlé­sek sikerének érdekében. A vezetőségi tagokkal jelenleg azon fáradozom, hogy mie­lőbb létrehozhassunk egy másik ifjúsági műhelyt. így talán jobban vetélkedhetünk majd. No meg aztán a gyár fiataljainak is többet tudunk nyújtani mind politikai, mind kulturális téren, ha mind­nyájan egy cél felé törek­szünk. Arra a kérdésemre, hogy nincsenek-e különösebb problémái a műhely dolgo­zóival, elmondta, hogy tisz­teletben tartják mind a mes­ter intézkedéseit, mind az övét, és ha néha mégiscsak előfordul valami nehézség, a megértő szó mindig használ. Klema Jurickováról még csak annyit, hogy a járási vezetőség méltányolta oda­adó munkáját, s ezért a já­rási konferencián a járási vezetőség tagjává választot­ták, most pedig küldöttként a kongresszusra készül szor­galmasan. —nyd— Lucie Klimová képe a cseh képzőművészek prágai kiállításán AA-AiHrAAA AAAAAAAAAAAAA) Mint az angol sajtó jelenti, Glauville-Hicks amerikai zene­szerző operát írt Thomas Mann Elcserélt fejek című elbeszélé­séből. Zenéjében hindu népi motívumokon kívül klasszikus melódiákat, szláv- és jazz-té- mákat is felhasznált. Tizenhárom emeletes kultúr - palolát építenek Pekingben. Az öt kiállítási termen, a 300 000 kötetes könyvtáron és a múze­umon kívül színháza is lesz az épületnek. **ATfc^**ArAAAAAAAAAAAAAAA:*Ar-AAArAAAf

Next

/
Thumbnails
Contents