Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-07-22 / 30. szám
Elli Lambertti, fiatal olasz filmszínésznő Ki az erősebb? Az ifjú turisták II. szlovákiai találkozója Július 10-től 13-ig vig hangulat uralkodott a Lípt. Mikulástól nem messze fekvő De- manovai völgyben. Fiatal, csillogó szemű pionírok százai jöttek ide, hogy részt vegyenek az ifjú turisták második szlovákiai találkozóján. Szlovákia minden kerületéből az egyes pionirszervezetek turistaköreinek tagjai már július első napjaiban útnak indultak, hogy idejében a találkozó színhelyére érkezzenek. Mert a turisták javarésze nem vonaton, hanem gyalog vagy kerékpárral érkezett huszonkét pionírturista. Viszonylag nagy távolságot hagytak maguk mögött, de fáradságot nem ismerve elérték a Demänovai völgyet, ahol már a szlovákiai pajtások várták őket. A találkozón részt vettek a rozsnyói magyar tannyelvű tizenegyéves iskola turistakörének tagjai is. ők még a találkozó után tovább fognak ismerkedni az Alacsony Tátra festői szépségű vidékével. A találkozón több, mint ezerötszáz ifjú turista vett részt. A megnyitás időpontja, július tizediké, szép, verőfényes napra esett. Milan Rázus elvtárs, a CSiSZ SZLKB elnöke nyitotta meg a találkozót. Az első nap jelen volt még a SZLKP KB-nak tagja, Matej Droppa elvtárs is és még több közéleti személyiség. Többszáz pionír ajkáról felcsendült a Barátság dala, a főárbócon pedig felkúszott az állami zászló, ami azt jelentette, hogy megkezdődött az ifjú turisták második szlovákiai telálkozója. A sátortábor, nyugodtan mondhatnánk sátorváros, középpontjában egy szépen gondozott sírdomb emelkedik: az Ismeretlen Katona sírdombja. Ugyanis ebben a völgyben a Szlovák Nemzeti Felkelés alatt nagy harcok dúltak a szlovák nép szabadságáért. Szlovák, szovjet, francia és más nemzetiségű partizánok százai ontották itt vérükét az emberiség legszentebb kincséért, a szabadságért. Itt, e vér- áztatta földön emlékeznek meg az ifjú szlovák, cseh, magyar és ukrán turisták az elesett hősökről. Ezerötszáz pirosnyak- kendős pionír jelenlétében egy pionircsoport megkoszorúzta a sírdombot. Este, tábortüzek mellett, a Szlovák Nemzeti Felkelésben részt vett partizánok beszéltek a tizennégy évvel ezelőtt lejátszódott eseményekről. A legnagyobb tábortüzet az eperjesi kerület pionírjai együtt a gottwaldovi kerület pionírjaival egy sebes folyású hegyi patak mellett rakták. A szlovák, cseh és ukrán pionírok lélegzetvisszafojtva hallgatták a felkelésben részt vett elvtársak visszaemlékezéseit. A legjobban két gyermek-partizán története kötötte, le figyelmüket. A gyerekek a felkelés alatt a fasiszta járőrök figyelmét kijátszva, sebesült partizánokat szánok segítségével mentették meg. Július 11-én a tábor legedzettebb turistái felhágták a Dumbier hegy legmagasabb csúcsára, ahol kitűzték a vörös zászlót. Más pionírcsoport pedig a Ján Sverma-emlékmű alapkövét koszorúzta meg. Szombaton, július 12-én egész nap turista- és sportversenyek folytak. A versenyszámok magukba foglalták a turisztika legelemibb követelményeit, kezdve a tűzrakástól, a sátor- cserétől a hegymászásig. Este, a napi sportteljesítmények után a találkozó részvevőit a Slo- vensky raj-bam levő Nemzetközi Pionírtábor osztrák és norvég küldöttsége látogatta meg. Fő az ebéd. Maros Slavkovsky, a partizánskei turisták főszakácsa nagy szakértelemmel keveri a gulyást. Felléptek az osztrák és norvég vendégek is. Szünetlen - mintegy meglepetésre - a keleti égboltban megjelent a szput- ny:k. így egyszerre ezerötszáz pionír láthatta két és fél percig a mesterséges bolygót. Utolsó _ számként elkápráztató tűzijátékban gyönyörködhettek a fiatal turisták. .Vasárnap a turista- és sportversenyek győzteseit a felsorakozott tábor előtt dicsérő oklevéllel tüntették ki. Délután az egész tábor részt vett Lipt. Mikuláson az első járási pionírtalálkozón. Az ifjú turisták második szlovákiai találkozójának nagy a jelentősége pionírmozgalmunk életében. Elmondhatjuk, hogy e találkozó még jobban elmélyítette pionírjaink hazaszeretetét, még jobban elmélyült a barátság a szlovák, cseh, magyar és ukrán gyermekek között és nem utolsó sorban pionírjainknak jó alkalom volt ez tudásuk és turista-felkészültségük gyarapításához. Somogyi Mátyás GYULÁNAK Kedves fiatal barátom! Ta’án már nem is emlékszik rám és lehet, hogy a megszólítást is furcsának véli, de hlgyjé el, nem tehetek másképp. De hogy sokáig ne várassam, tárgyra is térek. Ügy kezdem, mint akkor az a fiatal kocsmárosné. Ön jól kereső fiatalember, havonta 1.600 koronán felül keres és ahogy én tudom a fizetés, nem tünteti fel a mellékes, úgymond „fuser" keresetet. Pedig az is kitesz valamit. Hogy azonban igazán őszinte legyek, be kel! vallanom még valamit. Sajnos, nem mindjárt hit térd kedves Gyula, az Ön igazán szép fizetésében. Munka után volt már, amikor utoljára beszélgettünk, és bizony az Ön külseje, ruházata sokkal kisebb keresetről tanúskodott. De nem is ez a lényeg. Sokkal fontosabb az a bizonyos 100 korona, amiről akkor az egész kocsma beszélt. Igen, kedves Gyula! Az Ön külseje, gondatlan öltözködése ez esetben csak másodrendű kérdés, de mégsem választhatjuk el egészen attól a bizonyos 100 koronától. Kedves fiatalember! Elgondolkozott-e Ön már csak egyszer ts azon a 100 koronán, amit havonként özvegy édesanyjának ad? Ön ezt a nevetséges kis összeget is csak lakbérként emlegette, és barátai kérdéseire is csak lógó fejjel válaszolt. Elhiheti, hogy édesanyjának nemcsak az a kis összeg fáj, Mert ha úgy gondolja, akkor nagyon téved. Volt idő, amikor még ez a 100 korona is hiányzott édesanyja zsebéből, és nem is kérhette Öntől. A nélkül a 100 korona nélkül is felnevelte gyermekét, iskolába járatta, szakmát adott a kezébe, és amikor özvegyi sorsra jutott, akkor sem feledkezett meg fiáról és azt hiszem, hogy most sem. Higyje el, hogy az anyai szív nagyon nagy. Ön már katonaviselt ember, egy éve csak, hogy leszerelt és még nagyon is emlékszik a csomagokra, melyeket két éven át kapott édesanyjától, hisz Ön említette meg ezt is. Én most nem arról akarok beszélni, hogy mennyibe kerül a gyereknevelés, hogy mikor, mennyi pénzre van szükség. Ezzel kapcsolatban csak azt mondhatom, hogy az Ön huszonhárom évéért úgyse tudna megfizetni, mégha akarna sem. Még sehol se hallottam, hogy egy anya pénzért nevelte volna fel fiát. Nem, Gyula, az anyai szív nagyságát nem lehet pénzzel mérni. Ebben az esetben is sokkal többről van szó. Ön az édesanyját lakástulajdonosnak nézi. Lakbért fizet csak édesanyjának, amit azzal indokol, hogy máshol étkezik, és csak aludni jár haza. Pedig higyje el, hogy ugyanolyan szívesen megfőzne Önnek, mint ahogy az ing gombjait felvarrja vagy munkaruháját megfoltozza, csakhogy az ebédfőzéshez pénz kell, a foltozás, varrás pedig csak munkát követel. És higyje el, hogy az Ön keresete vagy legalább is annak egy része sokkal biztosabb helyen lenne édesanyjánál, ami talán az Ön külsején is változtatna valamit. Ne higyje azonban, hogy ezzel különösképpen segítene édesanyjának. Nem, csak megvigasztalná, örülne fiának, büszke lenne takaros, nagy gyermekére. Nem kellene a szomszédok szúrós megjegyzései elöl a magányt keresnie. De Ön az édesanyjában csak egy lakástulajdonost lát. Ahelyett, hogy reszketőkezü özvegy édesanyjával időnként elbeszélgetne, szórakozni vinné, mint ahogy azt a szomszédok teszik, csak aludni jár haza, havonta 100 koronával kifizeti, mint egykor a cselédlányokat szokták és ezzel kész a gyermeki kötelesség. Nem, kedves fiatalember. Ezt így helytelenül csinálja. Vannak törvények, melyek nincsenek papírra fektetve és melyeknek betartása paragrafusok nélkül is kötelez és nem akarom hinni, hogy Ön erről ne tudna. Csak kicsit gondolkodnia kell, mert az úgynevezett „koszt“ vagy „lakbér“ egy édesanyával szemben nagyon furcsán hangzik, no meg aztán az idő is múlik, és ki tudja hogyan lesz később ... SÁRKÁNY ÁRPÁD Fiatalok a kapitalista országokban Csernyiszevszkij Nyikoiaj Gavrilovics Az orosz forradalmi demokrácia legnagyobb képviselője 1828. július 24-én született. Materialista filozófus, több esztétikai munka írója, történész, kritikus forradalmár, ki eszméi miatt kénytelen volt életének nagy részét kényszermunkahelyeken tölteni. Csernyisevszkij gondolatai ma is időszerűek: például „Az élet elsőrendű, míg a művészet csak másodrendű“. A művészet csak valóval foglalkozzék, feladata az legyen, feltárni és megismerni a való élet érdekeit. Minden fogalom, akár eszményi, akár reális, valamint egyéni tehetség, kell, hogy a nép és a haza érdekeit szolgálja. Kritikai ténykedése alapját nemcsak saját munkásságának, hanem a XIX. század második felében az összes nagy őrosz realista művésznek is, és még ma is forrás, melyből meríteni lehet. • Az 1956-os év statisztikája alapján betekintést nyerünk a kapitalista országok belső viszonyaiba. Olaszországban például 614 ezer fiatalkorú nem tud elhelyezkedni. Amerikában a 14— 17 évesek 13.8 százaléka munkanélküli. ® Ausztriában több mint 200 ezer munkanélküli él, ezek közül 50 ezer még nem töltötte be a huszonötödik életévét. • Japánban a fiatalok hónapokig tartó harcokat folytattak az egyes nagy üzemek leállítása ellen. 9 Gabonban (Afrika) egy el- árusítőnő négyszer kevesebb fizetést kap, mint európai kartársnői. • Iránban, a híres szőnyegek szövésénél már ötéves gyermekeket is foglalkoztatnak és naponta 16 órát dolgoztatják őket. © Franciaországban a Sincä nevű üzemben géphez kötik a munkások kezét, nehogy lelassítsák a munkamenetet. ® Argentínában a 16-18 éve* napszámosok 30 százalékkal kisebb bért kapnak, mint a felnőttek, a nők pedig 12 százalékkal kisebbet mint a férfiak. © Francia Nyugat-Afrikában a lakosság 95-99 százaléka Írástudatlan. A dél-amerikai 40 millió gyermek több mint fele nem jár iskolába és nincs rá módja, hogy elsajátítsa az iskolaf müvaltsán alaniaft. Afrikai nyílméreg Afrikában, Kenja partjain élő Girian benszülött törzs birtokában van a szárazföld legszörnyűbb mérge. A törzs emberei nemcsak, hogy főzik a hatásos mérget, hanem a szomszéd törzseknek is eladják. A mérget főként az elefántok elleni vadászatnál használják. Annyira elterjedt, hogy egy más törzsből származó elfogott vadász bevallotta, hogy a kis törzs emberei 1955-ben kb. 80 elefántot ejtettek el. A mérget az „acocanthera“ nevű fából nyerik igen különös körülmények között. A 150 — 200 fából álló erdőben a benszülöt- tek azt veszik észre, hogy az egyik fa alatt — mely a többi fától semmiben sem különbözik — döglött madarak, rovarok, legyek hevernek. Az ilyen fát a benszülöttek kivágják, gyökerét és kérgét megfőzik, bizonyos folyadékot öntenek hozzá, ami által a gyantaszerü pép nem keményedik meg, hanem nyúló», tapadós lesz. A méregnek szörnyű a hatása, mert az az elefánt, melynek testébe a méregbe mártott nyílhegy befúródik, azonnal elpusztul. A becsapás helyén a hús megfeketedik, az állat mája azonnal porhanyóssá válik, a vér színe, mivel a benne lévő hemoglobin azonnal hatását veszti, fekete színű folyadékká válik. A lép egy alaktalan zsáknak néz ki, mely tele van fekete folyadékkal. — Az Így elejtett állat húsának megperzselt vagy megváltozott részét kivágják, de a többit elfogyasztják. A méreg egyedüli ellensége a tűző napsugár, éppen ezért a benszülöttek bőrrel bevont edényben tartják. Mivel az állatokat a védett területeken sem kímélik, így a hatóságok az ilyen méreg tulajdonosát szigorúan büntetik. A rozsnyói magyar tannyelvű 11-éves középiskola turistái is saját főztjüket eszik. Szőllős Gyuri irányítja az ebéd készítését. Egy kisebb északi ország városában történt, hogy a kórház elmeosztályának egyik ápoltja, eredeti foglalkozására nézve cipész, megúnva az örökös egyhangúságot, egy óvatlan pillanatban kiosont cellájából, hogy kicsit „körülnézzen“ a többi osztályon is. Este volt, kórházi egyenruhájában amúgy sem keltett feltűnést s így zavartalanul folytathatta ártatlan körsétáját a folyosók útvesztőjében. Nemsokára azonban belefáradt a szokatlan csatangolásba és nyugalomra áhítozott. A közeli halottas kamrában nagyszerű fekhely kínálkozott számára: a ravatal ! Az, hogy a különös „ágyon“ már ott feküdt egy rövid idő előtt elhúnyt pocakos hentes, nem gátolta a fáradt susztert terve kivitelében. Atnyalábolta a holttestet s mivel egyéb helyet nem talált számára, álló helyzetben a halottkellékes- szekrénybe gyömöszölte. És mint aki jól végezte dolgát, kényelmesen végigdőlt a ravatalon s csakhamar mély álomba merült. Reggel benyitott a halottas kamrába a hullamosó, akit a halott hentes temetés előtti MELYIK A HALOTT? felöltöztetésével bíztak meg. Ezen célból ki kellett nyitnia a kellékes szekrényt, amelyből azonban egy hulla meredt rá üveges szemekkel. A nem mindennapi látvány még a hullamosónak is sok volt, kezdte magát kényelmetlenül érezni. Mikor azonban az ajtónyitás következtében rázuhant a merev holttest, emberünk eszméletét vesztve összeesett. A kettős zuhanás zajára viszont felébredt a „felravatalozott" suszter. Rémülten tapasztalta, hogy a tegnap halottnak vélt hentes kibújt a szekrényből. sőt egy további „hullával“ meg is szaporodott! Leugrott a ravatalról és eszeveszett futásnak eredt. Egy óra múlva megérkezett a halottas kocsi a temetkezési vállalat két emberével, hogy elvigyék a hentest. A jó idegzetű férfiak nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget annak, hogy a holttestet nem a ravatalon, hanem a földön találták (a halott hentest közben eltakarta a nyitott szekrényből kilógó függöny), megfogták a mozdulatlan hullamosót és éktelen káromkodás közepette benyomkodták a „rövidre szabott“, vagyis az alacsonyabb termetű hentesnek szánt koporsóba. Hogy ki ne essen, rá is zárták a koporsó födelét és megindultak vele a halottas kocsi felé. De alig értek ki terhükkel az udvarra, magához tért a tetszhalott, immár fuldokolni kezdő hullamosó A halotthordozők most felfüleltek: először csak félénk kopogtatást, aztán már dörömbölést véltek hallani a koporsóból. Mi lehet ez? Mintha a túlvilágról szólna hozzájuk a síri hang, mely most már ábécérendben a szenteket kezdte gyalázni. Ez mégis sok volt! Leejtették a koporsót s ott hagyva csapot-papot, kereket oldottak. A megrepedt koporsó deszkái közül nagy kínosan kiásta magát a hullamosó. De mivel pont akkor megeredt a záporeső, hamarjában beugrott a halottas kamrába. Itt a sötétségben véletlenül hozzáért a függöny mögött heverő halott hentes jéghideg kezéhez s nem csoda, hogy ennyi viszontagság után újból ájultan rogyott össze. Ezalatt a derék lovacskák, elunva a szokatlan várakozást, szép lassan elindultak a halottas kocsival mindennapi útjukra, a temetőbe. A kocsis és halott nélkül megérkező lovak láttára a temetőőr rosszat sejtve felkapott a bakra és lóhalálában hajtott visssza a kórházba. Az udvaron az intézet egyik tisztviselője azon fáradozott, hogy kivizsgálja a „megmagyarázhatatlan“ esetet. Társul szegődött hozzá az éppen megérkező temetőór. Már a pozdor- jává »tört koporsó láttára is megroggyant a térdük, de mikor a halottas kamrába érve egy halott helyett két élettelen testet találtak (a halott hentest és a tetszhalott hullamosót), ők is a többiek sorsára jutottak: először futásnak eredtek, aztán összeestek. Felesleges megemlíteni, hogy a kiszálló rendőri bizottságnak, orvosoknak és szakértőknek alaposan belefájdult a fejük, amíg a megszököttek. összeesettek, tetszhalottak és bolondok tömkelegéből meg tudták állapítani, hogy melyik az — igazi halott. K. E.
