Új Ifjúság, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-21 / 43. szám

RICHARD M. LONSBACH:

a£enm és a kehékjpáhja

(Krupszkaja emlékiratai nyomán)

Életükkel és vérükkel

Nemzeti Könyvtár, Párizs legnagyobb könyvtára a Rue Richelieu és a Rue Colbert sarkán áll. Vlagyimir Iljics hónapok óta kerékpárján minden reggel oda igyekezett. A kerékpárt a könyvtár udvarán a falhoz állította. Az emberi vonzalmak közül a könyvek iránti szeretet a legcsodálatosabb.

Ennek a férfinek, aki ezen a szép őszi reggelen kerékpárjával a párizsi Nemzeti Könyvtárba sietett, otthon csak egy könyve volt, nem rendelkezett olyan könyvtárral, mint Goethe, vagy Voltaire. Ennek a férfinek nem voltak könyvei, a könyvtárban habzsolta tartalmukat. A franciák legnagyobb könyvtárában, melynek több mint három millió kötete volt annak idején és a polcok szép sorjában 60 kilométert tettek ki.

Vlagyimir Iljics az olvasóteremben dolgozgatott, a látogatók jövés-menése bizony nagyon zavarta. Ezért Gabriel Marcelhez az olvasóterem felügyelőjéhez fordult. A könyvtári rendszabályok értelmében a látogató kérdőívet tölt ki és fel kell tüntetni, hogy az illető milyen tudományos tevékenységet kíván kifejteni. Vlagyimir Iljics erre a kérdésre azt felelte, hogy a materializmus tanulmányozásával óhajt foglalkozni.

Egy további könyvtári látogatás alkalmából Gabriel Marcel a saját dolgozószobájába kérette és hellyel kínálta meg.

— Nem tagadhatom meg Öntől Uljanov úr, hogy kitöltse a könyvtári kérdőívet. A nyomtatványt a kezében tartotta. — Szóval 1870-ben született — mondta élénken, hej bizony rossz idők jártak akkoriban miránk franciákra, majd mosolyogva így folytatta: — Szóval a materializmust akarja tanulmányozni — érdekes, érdekes. Különben uram, mondja, mi nem vagyunk mindannyian materialisták ezekben a nehéz időkben? — Amikor Vlagyimir Iljics belépett az olvasóterembe, ahol 300 látogató fért el, mindig valami szorongó érzés fogta el. Többször elgondolkozott ezen, vajon mit is jelent ez a különös elfogultság? De aztán rájött, hiszen a könyvtár az a hely, ahol a szellemóriások adnak egymásnak találkát. A könyvtár bizonyos fokig területenkívüliséget biztosított számára. Bizonyára mások is valami hasonlót éreznek. A könyvtárlátogatók a zöld villanylámpaemyö árnyékában egész mozdulatlanul ülnek helyükön. Minden asztalkánál könyvek és kéziratok tornyosulnak. Ugye a templomokban, kórházakban és a könyvtárakban valahogy ugyanaz a légkör uralkodik? Lehet, hogy talán a csend teszi, a szinte hallható csend. A falon még ez a felirat is áll: A legnagyobb csendet kérjük'.

Gabriel Marcel, aki a terem bejáratánál ült, úgy tett, mintha írt és olvasott volna. Mindig

ö szabályozta a csendet. Az olvasóterem ünnepélyességét fokozták a polcokon sorakozó könyvek. Kis létrák álltak az olvasók rendelkezésére, mert a kézikönyvtárt mindenki szabadon használhatta. Az olvasók gyakran még a létrán állva belefogtak a könyvek olvasásába és mintegy megbüvölve megfeledkeztek környezetükről. Mások megható szerénységgel, hónuk alatt néhány könyvvel lábujjhegyen lépkedtek az olvasótermen keresztül, mintha csak súlyos betegek mellett haladnának el.

Az arcokon különös komolyság ült, Vlagyimir Iljics a megszokott asztalkához közeledett és azonnal meggyújtotta a villanyt. Sehol se takarékoskodnak az emberek az idővel úgy, mint a könyvtárban. A könyvtári olvasóterem a legnyugodtabb hadszíntér.

Vajon mi űz és hajt a fizika tanulmányozásához — tette fel Iljics magában a kérdést. Egyre jobban tudatára ébredt annak, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a természettudományok, a világnézet és egy új társadalmi rendszer kiépítésében. Iljics kinyitotta Pierre Gassendi könyvét. Senki se olvasta Gas- sendit. Miért vette kezébe éppen ezt a művet?

Gassendi, a XVII. század nagy filozófusa és természettudósa, mennyit harcolt a kor babonái ellen. Hiszen ő volt az, aki 2000 évvel Demokritos után újból felelevenítette az atomokról szóló tanítást. Annak a görög filozófusnak a tanítását, aki azt állította, hogy nem létezik más, mint egy üres térség és ebben az atomok. Gassendi is a materializmus tiltott ösvényeire lépett. Erről a tárgykörről igen szenvedélyes vitákat folytattak a XX. században.

A párizsi könyvtár csendjében Iljics az előtte lévő papírra leírta, hogy az atomokról szóló tanítás a jövő tudománya és azt is bejegyezte, hogy a modern természettudományok eredményei a szocializmus építésének fellendülését szolgálják.

Vlagyimir Iljics érezte, hogy most olyan harc folyik, mint valamikor Kopernikus idején. Ma is olyan harc folyik a tudomány terén, amely a jövőre nézve döntő lehet. Vlagyimir Iljics meg volt győződve az atom létezéséről, két olyan kortárs oldalára állt, akik számára az atom létezése ugyanolyan valóságot jelentett, mint maga az ember. Az egyik Lorenz, egy holland fizikus volt, a másik pedig — hogy is hívják? Tekintete az asztalon fekvő könyvre esett: Max Plack — a berlini egyetem fizika tanára.

Az órák gyorsan múltak. A teremben csend uralkodott.

*

Négy órakor Vlagyimir Iljics elhagyta a könyvtártermet és

kiment az udvarra, hogy kerékpárjáért menjen. Igen ám, de a kerékpár nem volt ott. Iljics, szinte mámorosán a könyvektől, első pillanatra nem is fogta fel mi történt, csak a kerékpár helyére nézett. Hirtelen átlátta a helyzetet, a kerékpár valóban nincs a helyén. Most már rádöbbent arra, hogy mi történt, de még nem gondolt az adott helyzet megoldására. Hát, hogy is lehet, hogy a kerékpár nincs a helyén. Most már lassan az esettel foglalkozott, de még nem rendezte gondolatait. Milyen borzasztó, hogy a mai kultúrem- ber mindig a legaljasabb és a legcsúnyább lehetőségekre kénytelen gondolni, akkor, amikor igyekszik megközelíteni a valóságot. Hát tényleg nincs rá más lehetőség — ez a kérdés fájdalmasan átjárta egész lényét, szinte borsódzott a háta: hát valóban ellopták volna a kerékpárját? Sohase erősítette a kerékpárt lánccal a korláthoz, mint ahogy mások tették. Hitt az emberekben. Mert hát hogy is lehetne forradalmár az, aki nem hisz az emberekben ? Gyorsan elhagyta az udvart és a Rue Richelieun végignézte a kapualjakat. Kerékpárok, tejeskannák és szemetesládák álldogáltak a kapuk előtt, de a kerékpárját Iljics nem találta meg. Hát szóval mégis igaz. Valaki ellopta. Erezte, hogy a csalódás úrrá tesz rajta és rettenetesen szenvedett, mert nehezebb elviselni azt, amit az embertársunk követ el ellenünk, s könnyebb elviselni azt, amit a sors küld reánk. A könyvtár udvarára tért vissza és újból keresni kezdett. Most már ideges és nyugtalan volt. Hátha csak tévedésből valaki kicserélte a kerékpárt? A könyvtár utolsó látogatói is eltávoztak, azok, akik nem akarták tudomásul venni a csengetyü szavát és akiket szinte erőszakkal kellett az olvasóteremből eltávolítani. Elmélázva, elgondolkodva lépték át a rácsos kaput, a portás kulcsokkal a kezében már nyugtalanul várt rájuk.

— Valamit keres uram? — kérdezte a portás Vlagyimir II- jicstöl.

— Nem találom a kerékpáromat — felelte Iljics és fürkészve végignézett az udvaron.

A legközelebbi rendőrőrszobát a Rue Colberten találja, — felelte a portás és becsukta maga mögött a kaput. Iljics nem ment el a legközelebbi rendörszobába. Mélyen elgondolkodva gyalogszerrel hazament és már késő este lett, amikor a lakásához érkezett. A felesége már türelmetlenül várta, hiszen ilyenkor már rendszerint otthon szokott lenni. Iljics már az utcáról az ablakban látta az asszony okos, kedves arcát.

Amikor Iljics belépett, felesége vizsgálóan ránézett. Gyermektelen asszonyok a férfiben egyúttal a gyermeket is látják.

— Hol van a kerékpárod? — kérdezte az asszony.

Egy pillanatig zavarban volt, nem tudta mit válaszoljon.

A felesége nem is várta be a választ, megterítette az asztalt és vacsorához ültek. Amikor az asszony kitöbb elment hazulról, hogy egyet-mást elintézzen,

Vlagyimir Iljics gyorsan felállt, egy nagy darab papirost vett elő és amilyen nagy betűkkel csak tehette, franciául ezt írta: Elvárom, hogy holnap visszaadja a kerékpáromat! Kérem állítsa ugyanarra a helyre, ahonnan elvette. Sürgős szükségem van rá!

Ezt az írást nem mutatta meg a feleségének. Másnap Iljics újból elment a könyvtárba és a levelet oda erősítette, ahol a kerékpár utóljára állt. Nehéz leírni, hogy mit érzett magában. Hiszen mindaz, amit teszünk, tulajdonképpen csak kísérletezés. A következő éjjel, amikor álmatlanul ide-oda forgolódott, az a kérdés foglalkoztatta, hogy vajon visszakapja-e a kerékpárt, vagy talán csoda volna, ha visz- szakapná? De mit csinálna kerékpár nélkül, miből venne egy újat? Nincs hozzá pénze. Ez nem volt valami filozófiai elmélkedés, hanem így hangzott a józan valóság.

Vlagyimir Iljics úgy érezte magát, mint valami mesében, amikor másnap belépett a könyvtár udvarára és a kerékpárt a szokott helyén megpillantotta. Szinte nem akart hinni a szemének. A kerékpár mellett egy ív papír feküdt és azon ezt olvasta: Bocsásson meg, hogy elvittem a kerékpárját, de sürgős szükségem volt rá!

Vlagyimir Iljicsnek ritkán volt olyan jó kedve, mint aznap este Párizsban. így emlékezett vissza az esetre Krupszkaja asszony.

ÜZENJÜK:

Jani, Karlovy Vary jeligére: —

A lánynak megmondja, hogy úgy érzi, szereti őt és mivel a megélhetése biztosítva van, szeretné őt elvenni feleségül. Továbbá mondja meg azt is, ha őrajjs úgy érzi, akkor megtarthatnák az eljegyzést. Ha a lán^szülei ott laknak, kérje meg választottját, hogy készítse elő szüleit, s egy vasárnap délután öltözzék legszebb ruhájába és menjen el hozzájuk. Bemutatkozás után körülbelül ezeket mondhatja: „Lányuk bizonyára már említette, hogy szeretjük egymást, s ezért tisztelettel megkérem a kezét.“ Igenlő válasz esetén megcsókolja a szülőket és a szülők elő^tt a lányt. Az esküvőre majd később kerül sor, amikor már mindent elkészítettek.

Sok szerencsét és boldogságot kívánunk.

„Utódaink sohasem felejtik el a Komszomol- lelkek nagyságát, szívük

hősies és nagyszerű szilárdságát, ott, Sztálingrád falainál".

Csujkov tábornok.

A viszonylag békés élet után, 1941. június 22-én a hitleri Németország hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót. A fasiszták megindították hatalmas hadi gépezetüket a békésen dolgozó és katonailag nem mozgósított szovjetek országa ellen.

Ügy vélték, hogy a Szovjetuniót néhány hét alatt éppúgy lerohanják, mint Nyugat-Euró- pa egyes országait. És épp itt számították el magukat, s ez az elszámitás később kitörte nyakukat is.

A háború megpróbáltatásokkal teli évei a Komszomol számára a legnehezebb vizsgát jelentették. A Komszomol pedig kitűnően vizsgázott. Teljes egészében bebizonyosodott, hogy a Komszomol jól nevelte az ifjúságot, felkészítette őt a legkomolyabb feladatok teljesítésére is.

A Jíomszomol leningrádi szervezetének több mint 90 százaléka, a moszkvainak több mint 80 százaléka állt fegyverben. Ha számításba vesszük, hogy a Komszomolban mindig tekintélyes számban voltak leányok, is, kiderül, hogy a fiúkkal vállvetve a leányok is kivették részüket a fegyveres harcokból. A fennmaradt adatok szerint a Komszomol felhívására több mint 300 000 leány jelentkezett légvédelmi, ápolónői és egyéb szolgálatra.

Aranybetükkel Íródtak be a történelembe Leningrád,

Moszkva, Ogyessza, Szevaszto- pol, Sztálingrád és más városod védőinek nevei.

1941/42 telén a németeknek sikerült körülzárniuk Lenin- grádot s ezzel megkezdődött a város közel 900 napig tartó blokádja. A leningrádi Komszo- mol-szervezet az első naptól kezdve a védelem első vonalában állt. Már a rendes katonai egységek megérkezéséig is az önkéntes ifjúsági csoportoknak több helyütt sikerült feltartóztatniuk az előrenyomuló ellenséget. A blokád éveiben rengeteget szenvedtek a leningrá- diak. Hiány volt élelmiszerben, tüzelőanyagban, gyógyszerben egyaránt. A Komszomol minden kerületi vezetősége mellett 500 — 700 tagú csoportokat létesítettek, s ezek nap mint nap házról-házra járva segítettek a betegeknek és idősebbeknek. Negyven fokos hidegben hordták a komszomolisták a tüzelőt, ho<$ a város lakosai kibírják a szörnyű viszonyokat.

Nem voltak könnyebb helyeiben Moszkva és Sztálingrád védői sem. 1941 telén a németek mér csak mintegy 30 kilométerre voltak Moszkvától. A német UFA híradó filmjein a külváros peremei voltak láthatók. Moszkva elfoglalása csak napok kérdése — kürtölték a világba. 51 hadosztály támadta a várost, és mégis Moszkva alatt próbálták ki a németek, milyen a hadászat igazi keserűsége. Itt is fontos szerepet játszottak a komszomolisták.

Ha Moszkvánál felsült a német hadvezetés, akkor Sztálingrádnál már olyan vereséget szenvedett, melyből nem volt képes teljesen felgyógyulni sohasem.

A Sztálingrádot védő 62. szovjet hadsereg minden harmadik tagja komszomolista volt. Vaszilij Zajcev komszomolista, a Szovjetunió Hősének mondása: A Volgán túl nincs számukra hely — szállóigévé vált, éppúgy, mint Moszkva alatt Klöcskov politikai tiszt mondása: „Oroszország nagy, de meghátrálásra nincs benne hely. Mögöttünk Moszkva".

Sem Moszkvát, sem Lenin- grádot, sem Sztálingrádot nem sikerült a németeknek elfoglalniuk, mert a szovjet emberek saját testükkel is hajlandók voltak eltorlaszolni az utat. A legyőzhetetlennek hitt német hadsereg vasfoga beletörött a szovjetuniói kalandba és a hős szovjet katonák Sztálingrádtól, Moszkvától, Leningrád- tól egész Berlinig vitték a győzelem, a szabadság zászlaját. A kivívott győzelemben nagy része van a Komszomolnak is. Ezeket a érdemeket elismerve kapta meg az Össz-szövetségi Lenini Komszomol a Lenin- rendet.- Str. kirk***************************-* ****** ***** ****** ****+++*****+**++*++*** ★★★»*******•**★★**** á*á*n*á-*íHHr-á:**ár4Híilr»**r»*llrár****-*****v**^»*

A bikini aionteső

(Befejezés)

„Japán halászok a Bikini szigeteken végbement atomrobbanás közelében. Huszonhárom halász atombetegségben szenved. Egy súlyos esetet behoztak a tokiói klinikára. H-bom- ba?“

A konkurrens lapok szerkesztői nem térnek magukhoz az álmélkodástől. Dühönge- nek és egy egész riporterhadsereget küldenek ki. Hiába, a reggeli lapon már nem lehet változtatni.

A „Boldog Sárkány" halászutasai már nem kételkednek benne, hogy törődnek velük. A riporterek, «fényképészek, televíziós szakemberek hadserege mind a Boldog Sárkány hajó felé igyekszik. A hajó szinte roskadozik a riporterektől.

De nemcsak Yaicu, az egyetlen japán város az, melyet ezen a napon a rádióaktivitás tart izgalomban.

A .HALAK KIABÁLNAK

Dr. Yasushi Nishivakf, a biofizika tanára és felesége, egy amerikai származású nő is olvasták a hirt a Boldog Sárkány utasairól. Nem akarják elhinni. A férfi elfut hazulról

és megveszi a lapokat. Nagyot néz, amikor látja, hogy a többi lap egy szót sem ír a Boldog Sárkányról. Alighogy haza ér, cseng a telefon, s az osakai helyi lap szerkesztősége, valamint az egészségügyi hivatal megbízza, hogy vizsgálja meg az osakai vásárcsarnokban a halakat.

A fiatal biofizikus és négy asszisztense magához veszi műszereit és a halcsarnokba siet. Amikor oda érkeznek, már néhány orvos áll ott. Amikor Nishivaki tanár egyik műszerével a halakhoz közeledik, a műszer ingája őrülten forogni kezd. A műszerek egyhangú kattogása szinte süvöltéssé válik. A körülállók megrémülnek. Jaj, a halak — kiáltoznak!

A halárusítók, vevők, hivatalnokok és az orvosok izgatottan figyelik a műszerek ingáit. Nishivaki is megrémül. Sose gondolt arra. hogy egy halpiacon állítja fel mérőműszereit.

Pánik tör ki. A gyanús halak közül többet már eladtak.

Rendőrségi embereket küldenek ki, hogy a halvásárlókat felkutassák. A halkereskedéseket végignézik, a háztartásokat felkeresik, mindenütt keresik a „kiabáló halakat"

Hogyha a hal ilyen rádióak- tiv, akkor milyen lehet a Boldog Sárkány legénysége! A biofizikus és felesége elhatározta, hogy kimennek Yaicuba, mely 250 km-re fekszik Tokiótól.

A halászhajót közben „őrizetbe vették“. Rendőrnek azonban nyoma sincs. Egy japán feliratú tábla jelzi: Veszélyes! A hajóhoz közeledni tilos! Néhány szál deszkából hidat kovácsoltak. Amikor a biofizikus a hajó közelébe érkezik, a kezében lévő műszer ingája őrült forgásba kezd.

Nishivaki és felesége orvosi gumikesztyűt húz, fejére gázmaszkot erősít és fehér munkaköpenyt ölt. A felső fedélzeten, nem messze a kormánykeréktől megtalálják, amit kerestek. A hajón talált porból egy keveset gondosan üvegtartályba helyeznek és még néhány apró tárgyat vesznek magukhoz. Amikor leszállnak a hajóról, gondosan végignézik ruházatukat, vajon nem hult-e rájuk is a rádióaktív porból. Cipőjükre valóban sok por ragadt. Nishivaki cipője mellett a műszer forgásba kezd és az asszony nadrágja mellett a műszer még gyorsabban forog.

Osakában megrohanják őket

a megrémült asszonyok és férfiak. Akik a halból ettek, attól tartanak, hogy ők is rádióak- tlvak lettek. Mindegyik azt szeretné, ha alaposan kivizsgálnák. Az egyik vendéglősné kétség- beesetten közli, hogy vendégeinek a „kiabáló halakból“ főzött. Millió és millió japánnak az az érzése, hogy halálra van ítélve.

Yaicuban a helyzet már kibírhatatlan. Tokióban az orvosok lázasan dolgoznak. ' A két pácienst, Mosudat és Yamamo- lot megvizsgálták.

Mosuda teljesen rádióaktív. Testére apró rádiőaktív részecskék ülepedtek le. A feje rettenetesen néz ki, s amikor a mérőműszert a feje közelébe teszik, az eszeveszetten forgásba kezd. A halász tudatára ébred, hogy a klinikát élve már nem hagyja el. A különös műszer alig hallható mozgása benne kalimpál meggémbere- dett testében.

Mosuda elvesztette a haját, pedig milyen büszke volt rá egykor.

MINDENKIT KÖRHÁZBA

A Boldog Sárkány többi utasát is beviszik a kórházba, de nem akarnak menni. Félnek és az orvosokat csak arra kérik, hogy éjjel is maradjanak velük. Az orvosok beleegyeznek, mindent elkövetnek, hogy helyrebillenjen a halászok lelkinyugalma. Amikor a halászok meghallják, hogy amerikai katonai repülőgépen szállítják őket Tokióba, vad hírek keringenek a lakosság körében. Az hírlik, hogy Amerikába vagy az amerikai katonai támaszpontokra viszik őket.

Egy C 54-es típusú személy- szállítón viszik a beteg halászokat.

Rokonok és barátok körül- állják a gépet. - Meglátjátok Amerikába visznek benneteket és kísérleti nyulacskának használnak fel benneteket. Yaicuba már biztos nem tértek vissza.

A repülőgép vészjóslóan felemelkedik szerencsétlen utasaival.

<