Új Ifjúság, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-01 / 1. szám
TÁRSASJÁTÉKOK — Hogy viselkedik Klokov, Ivan Fjodorovics ? - kérdezte Gubanov. — Nyugodtan eiküldhetjük- a „találkára“. Nem csap be benneteket? Ügy gondolom, vállalhatjuk a kockázatot. Több mint két órán át beszélgettem vele és azt hiszem, hogy nem csap be. Ettől eltekintve, előre bejelentjük neki, hogy mindvégig megfigyelés alatt áll. — Mi a te véleményed, Mihail Pavlovics? — fordult Gubanov Bicskovhoz. — Pantyelejevnek igaza van. De azért ném ártana még egyszer beszélgetni Klokovval. Klokovot bekísérték a dolgozószobába. Nagyon óvatosan viselkedett. — Üljön le — kínálta hellyel Gubanov. — őszintén szeretnénk beszélni magával. De nemcsak nekünk kell ószintének lennünk, hanem magának is. Ért engem? — Igen, parancsnok elvtárs. — Majd meglátjuk. Ide figyeljen, Klokov. Elhatároztuk, lehetővé tesszük magának, hogy jó- vátcgye bűnét. Holnap reggel 6-kor autóval Sa- tajszkba utazik. Jól körülnéz az állomáson. Ha az utasok között ráakad Vlagyimirre és Leonyid- ra, hozzájuk lép és üdvözli őket, majd mintha meg akarná igazítani sapkáját kissé megemeli. Ez lesz a jel, hogy valóban Vlagyimirrel és Leo- nyiddal találkozott. Ha nem találja őket, váltson jegyet az első rosztovi vonatra. Figyelmeztetem, embereink egész idő alatt követik önt. Megértette? — Megértettem parancsnok elvtárs. Mindent pontosan végrehajtok. Most már én is minél hamarabb el akarom csípni ezeket a kémeket. — Mi nemkülönben — felelte Gubanov. — De csak akarattal, Klokov, nem sokra megyünk. Mikor visszatér Rosztovba, írja fel a villanyoszlopokra, amit Vlagyimir és Leonyid parancsolt. — Rosztovba érkezésem napját kell ceruzával a villanyoszlopra írnom. — Helyes. írja fel. Az újságárusnál vásároljon egy újságot és ne felejtsen el zakójának kihajtókájára egy biztosítótüt tűzni. Leülhet egy kicsit a parkban pihenni. Menjen be egy vendéglőbe és ebédeljen meg. Pénzt adunk mi. Egyszóval viselkedjék úgy, mintha a világon semmi sem történt volna magával. Fog sikerülni? — Igyekszem — erősítette Klokov. — Csak jönnének ők el és ne az „ismerősüket" küldjék. — Ez nem magától függ. Jegyezze meg, Klokov, ha Rosztovban Vlagyimirrel és Leonyiddal találkozik, akkor is emelje meg kissé sapkáját és kövesse őket. Ha csak összekötőjüket találja a találka helyén, vegye elő zsebkendőjét és törölje meg a homlokát vele, aztán menjen oda, ahová ez a-, ember irányítja. Semmi mással ne törődjék — mi majd eldöntjük a további teendőket. Világos? — Mindent megértettem parancsnok elvtárs. — Ha 28-án estig nem jelentkeznek, 23 órakor induljon el gyalog a központ felé. Az úton majd közöljük önnel, mi a teendője. — Megértettem ... — Még egyszer figyelmeztetem, Klokov, ne próbálkozzék szökéssel. Ügy sem sikerül és csak súlyosbítja helyzetét. ... Minden úgy történt, ahogy előre kitervezték. Nagajev telefonált, hogy Bataszkban Klokov nem találkozott Vlagyimirrel és Leonyiddal. Felült tehát a vonatra és Rosztovba utazott. Húsz perc múlva a rosztovi pályaudvaron már újságot vásárolt. Hóna alá csapta a Molot-ot és a tér felé vette útját. A villanyoszlopra, az újsággal fedezve magát észrevétlenül felírta ceruzával a 28-as számot. Egy közeli üzletben kenyeret és kolbászt vásárolt, visszatért a parkba, leült a kijelölt pádra és falatozni kezdett. Megivott két üveg limonádét, sétálgatott a téren és a parkban. Bement a vendéglőbe, majd feltűnés nélkül mindenütt körülnézett az utasok között. Az állomáson a megszokott sürgés-forgás uralkodott. Utasok álltak a pénztárak előtt, a csomagmegőrzőnél, az emberek búcsúzkodtak az elutazóktól, aggódtak távozó rokonaik miatt és még csak nem is sejtették, hogy egy veszélyes játék szemtanúi, hogy e jelentéktelen külsejű ember minden lépését jónéhány szempár kíséri figyelemmel. Délután háromkor Klokov újra megjelent a parkban, leült egy szabad padra és... elszunyókált. Jó sokáig bóbiskolt. Mazurenko őrnagy már nagyon nyugtalankodott. „A csoda vigye el, még elalussza a barátait. Fel kell ébreszteni." Nemsokára a pádhoz, amelyen Klokov szundikált, egy utas lépett bőrönddel a kezében, „véletlenül“ meglökte Klokovot és elégedetlenül dörmögte: — Na, mozdulj már arrébb ... Ügy horkolsz, mintha otthon a puha ágyban aludnál..> Klokov megdörgölte a szemét és haragosan felfortyant: — Na mi az? máshol nem kaptál helyet? — Hát nem látod, hogy minden pad foglalt? Te meg mintha hivogattál volna horkolásoddal. — Ülj le ... Jól kikiabáltad magad ... — csúszott Klokov a pad szélére. Mivel az ember kezében nem volt újság és fején se Vlagyimir sapkája díszlett, Klokov köpött enyet, majd a frissítőhöz ment és megivott még egy üveg limonádét. A volt betörő nyílván halálosan unta magát, mert megint körüljárta a teret, amelyet már untig- ismert. Hirtelen eszébe jutott, hogy van pénz nála és betért az állomási vendéglőbe sört inni. „Hogy az ördög vinné cl, még berúg és dugába dől az egész terv" — nyugtalankodtak a csekisták. De Klokov nem rúgott be. Kilenc órakor kilépett az állomásról, jobb kezében összecsavart újságot tartott, zakójának bal kihajtóján bizto- sítótü csillogott. Gubanov nemsokára találkozott Nagajevvel a pályaudvaron. — Nos, hogy viselkedik Klokov? — kérdezte a tábornok. — Nemrégen ébresztettük fel... elaludt. Jó mélyen aludt. Biztosan azt álmodta, hogy elfogta Leonyidot és Vlagyimirt. — Könnyen meglehet. Ideje munkához látnunk. Közeledik a találka órája. Nyikolaj Nyi- kolajevics, magának már a téren kellene lennie. Legyen közel Mazurenkohoz és nagyon figyelje Klokovot. ... Az óramutató a tízeshez közeledett. Klokov nyugodtan sétált fel alá a téren, de azok, akiket várt, csak nem jöttek. Pontosan tíz órakor a villanyoszlop elé állt és feszülten figyelte az állomás kapuján kiözönlö utasokat. Eltelt öt, tíz, tizenöt, húsz perc, eltelt egy félóra is már... Az állomás teljesen kiürült, seperni kezdték a peront és az állomás előtti teret, de Klokovot még mindig nem szólította meg senki. Látszott rajta, hogy ö is idegeskedni kezd. — Vajon nem szimatoltak meg valamit azok a gazemberek? — töprengett Gubanov. Nemsokára azután, hogy Klokov elhagyta az állomás előtti teret egy személyautó suhant el mellette é.s állt meg egy közeli mellékutcában. Klokov betért a mellékutcába. A kocsi ajtaja kinyílt és ö eltűnt a Pobeda- sötét belsejében. — Na, a mai nap nem hozott valami sok sikert — mondotta Gubanov szomorúan a megbeszélésen. — De kibírjuk. Meglátjuk, mit hoz a holnap. Már most érzem, forró napunk lész — egyetlen felhő sincs az égen. A tábornok az égre mutatott, amelyen derűsen ragyogtak a zavaros földi dolgoktól oly tá- volesö csillagok. Fényes nappal. Június 29-én reggel, mint mindig, Rosztovba befutott a novorosszijszki gőzös. Az utasok tarka, lármás tömege elözönlötte a peront és a kijárat felé igyekezett. Bőröndöket cip^ö hordárok törtek utat maguknak a tömegoen. Egyikük véletlenül meglökött egy alacscaiy, világoshajú fiatalembert, akinek újnak látszó barna bőrönd volt a kezében. — Bocsánat — vetette oda sietősen a hordár és „utat-utat“ kiáltással már el is tűnt a tó» megben. — Az ördögbe is, majd eltörte a vállam — káromkodott a világoshajú és megdörzsölte fájó vállát. — Te magad is jobban vigyázhatnál, Leonyid — rótta meg a társa, egy kockás sapkát viselő, nagy bőröndöt Cipelő fiatalember. — Tűnjünk el már innen ... Sietős léptekkel mentek át a peronon és a tömegtől elszakadva egyenesen az állomás előtti kis parkba tartottak. Miután egy pillanatra megpihentek a villanyoszlopoknál, felültek a villamosra. Már mozgott a villamos, amikor az elüisö peronra felugrott Mohov, az államhiztonsági szervek Rosztov tartományi kirendeltségének munkatársa. A hátsón kollégája, CsisztjakOv foglalt helyet. A villamos a város központjába tartott. Az Engels és Bugyonnij utca sarkán Csisztja- kov leszállt a villamosról. . — Ügyeletes elvtárs, jelentést teszek - mon-j dotta szinte suttogva a kagylóba, miután a vil-| lamos eltűnt a láthatárról. — Klokovot nem szükséges többé kivinni az állomásra. Félórával ezelőtt megfigyelés alá vettünk két ismeretlent. Nagyon hasonlítanak Vlagyimir és Leonyid személyleírására. Mialatt Csisztjakov jelentést tett a két isme-( rétién „feltűnéséről", Mohov és „pártfogoltjai" a következő megállónál leszálltak és az Engels utcán haladtak előre. Megálltak a kirakatok előtt és óvatosan, feltűnés nélkül figyelték a járókelőket. A csekisták második csoportja — Progyin, Sarov és Kornyejcsuk hadnagyok — észrevették, hogy Mohov valami idegen emberek után megy. Mohov intésére ők is csatlakoztak hozzájuk. Az ismeretlenek az Engels utcából a Magnyi- togorszki közbe foi'dultak, mentek néhány lépést és egy ház kapujában eltűntek. Mohov figyelmesen megvizsgálta a házat és rájött, hogy itt lakik egy nagyon régi ismerőse, Nasztya Jelina. Valamikor annak a gyárnak komszómol titkára volt, ahol ő néhány évig mint esztergályos dolgozott. Mohov nem vesztegette hiába az időt, a sarokra sietett, ahol már várta Prpnyin, Sarov és Kornejcsuk hadnagy, néhány szót váltott velük, majd visszasietett a házhoz és bekopogott Jelina ajtaján. — Milyen kedves vendég! Kerülj beljebb Misa — kiáltott fel boldogan a fiatal nő, amikor megpillantotta az ajtóban régi ismerősét. Mohov is vidáman üdvözölte és bement utána szobájába. — Ülj le Misa és beszéld el, hogy élsz. Milyen régen nem láttuk egymást! Te egyáltalán nem változtál meg ... Mohov mutatóujját szájához szorította és szemével jelentőségteljesen intett az ajtóra. Jelina tudta, hogy Mohovot, mint az üzem egyik legjobb komszomolcát mintegy öt évvel ezelőtt az állambiztonsági szervek kötelékébe ajánlották. Megértette, hogy most sem véletlenül tévedt erre. — Is'zol egy teát? — kérdezte a vendéglálf Nasztya. — Nagyon szívesen, csakhogy mindössze néhány percre jöttem. Mondd el nekem Nasztyen- ka, kik a szomszédaid? Nasztya jól ismerte a ház lakóit. .Arra is emlékezett, hogy körülbelül égy hónappal ezelőtt a szomszédnöjéhez két utas érkezett. — Igen,. egy hónappal ezelőtt — eröJÍtette meg Nasztya — csak futólag láttam őket. Bekopogtak hozzá. (folytatása következik) A szilveszteri mulatság tetőpontra hágott. Feri sióra emelkedett. Azt morfdja, próbáljuk meg a következőt: a jobbkézzel fogjuk meg az orrunk hegyét, és balkézzel a jobb fülcimpánkat. Mihelyst kiadják a vezényszót „1“, akkor a balkézzel fogjuk meg az orrunk hegyét és balkezünkkel a bal fülcimpánkat. Arra a vezényszóra, hogy „2" újból vissza kell térni az első figurára. Feri vezényel, 1, 2, 1, 2. A társaság próbálja utánozyi. Feri természetesen már előzőleg begyakorolta a mozdulatot és ezért nem követ el hibát, dehát hogyan sikerül ez a társaságnak? Na, majd meglássátok. Jó nudatást hozzá. segítség, ELFELEJTETTEM ÍRNI Vajon miben settenkedik Féri. Fehér cédulákat és ceruzákat osztogat a társaság tagjainak. Azt állítja, hogy. senki se tudja olvashatóan leírni a nevét. Hát ki hinné ezt? Próbáljátok ki — mondja Feri. Mindenki szorítsa a papirost a homlokához és jobbkezével írja fel a nevét. Persze eleinte bizalmatlanul nézett rá mindenki, de aztán mindenki kipróbálja és se vége, se hossza a nevetésnek. Feri azonban nem hagyja abba, tudniillik a társaság egyik tagjának mégis csak sikerül valahogy a cédulára felírni a nevét. írd le újból — mondja Feri, egészen eegyszerün az asztal mellett, ellenben úgy, hogy a jobb lábadat lóbálk állandóan körbe-körbe. Pe.rsze mindenki ellenőrzi és a játékba belekapcsolódnak a többiek is. Nem olyan könnyít, mint ahogy kinéz. Próba’jótok meg. A bűvész megvizsgálgat két kalapot, közben a kezén kever- get, emelget egy csomag kártyát. A megvizsgált kalapba beledobja és a másik kalappal letakarja. Az így összetett két kalapot odaadja egy nézőnek, hogy jól rázza össze a kártyákat a kalapokban. Aztán maga elé teszi a két kalapot, beköt- teti a szemét és belenyúl a letakart kalapba, kivesz onnan egy lapot és azt megnevezi. Például zöld kilenc, és miután elmondta vagy öt kártya nevét, azt mondja, hogy a kártyákat a tapintásuk után találta el. Miután a festékek színenként másképp tapinthatók. Magyarázat. A kártyacsomagból kiveszünk öt-hat kártyát, ezeket sorrendben betanuljuk egy kapoccsal összefogjuk és a többi kártya közé tesszük. A csomagot beszéd közben átemeljük egy párszor, ezáltal úgy néz ki, mintha kevernénk. Bedobjuk a kalapokba és bárhogyan rázták a nézők, a kapoccsal összefogott kártyákat, könnyű megtalálni a többi között. Csak arra kell ügyelni, ho.gy ne fordított sorrendben kezdjük a bemondást. Mivel a kapocsnak két szára van, egy kisebb és egy nagyobb, ezt is könnyű megkülönböztetni. ről hajlandó volna rövid előadást tartani. A cédulákat összehajtógatják, kalapba dobják, összekeverik. Az első vállalkozó húz egy cédulát és azonnal beszélni kezd a témájáról. Beszél, beszél három percig. Ameddig egy lágytojás megfőne. Valaki méri az időt. Mikor a három perc letelt, abbahagyhatja, akármilyen jól belemelegedett a témába az előadó. Az előadást feltétlenül meg kell tartani a kihúzott témáról, de akinek kifogása van a témája ellen, előadása után felszólíthatja a cédula íróját, hogy most ő is tartsa meg lágy- tojásértekezését ugyanerről. Az előadás indításának várinak bevált trükkjei. Jő úgy kezderti, hógy „mér a régi görögök is ... “ kellő körítéssel ez legalább fél percét kitölt. Vagy: a szónok előre közli az előadás vázlatát és a fő elvi szempontokat. Mellébeszélést azonban ném enged a hallgatóság „tárgyra, tárgyra" kiáltásokkal búzdítva az előadót. Gyakorlott játékosok sikeres paródiát szoktak kikéríteni az előadásból. A színvonalat emelheti a társaság, ha egy pérces gondolko- zási időt engedélyez, többet’ semmi szín alatt. Spondeo ... Fogadom — hangzott fel a Gazdasági Főiskola elsőéves hallgatóinak ajkán, az iskola könyvtárában megtartott immatri- kulációs ünnepségen. Az idén felújították a régi hagyományt és a dékánok, valamint a rektor diszöltözékébe bújtatott diákok szellemes, tréfás versbeszedett szövegben szögezték le az iskola kötelékeibe felvett hallgatók „fogadalmát". A százhúsz elsőéves hallgatóval egyidejűleg Mercurius mithológiai isten megszemélyesítője szintén kérte a felvételét az iskolába. Képünkön Ondrej Krumpel, Lengyel Ernő, Miroslav Buzik, Ladislav Fridecky és Ivan Plachy főiskolai hallgatókat látjuk a dékánok és a rektor diszöltözekében. Minden játékos kap egy cé- Julát. Fölir rá - pontosan megfogalmazva egy témát, amelyIgy képzeljük el a holdbarepülést.
