Új Ifjúság, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-14 / 3. szám
I a Coiicentlda“ piszkos kocsma, ^ Urupán egyik ócska épületének sarkán. Ott lóg a napszítta falon halványzöld alapra festett 111a- betűs felirata. Minden reggel, úgy tíz óra felé, megnyílik két rozoga aitaja, hangos nyikorgásuk még a kóbor kutyákat Is elriasztja. Nagy darab kő támogatja a falat az ajtó mellett. Ülésnek szánták, ahonnan barátaiddal beszélgethetsz, vagy hallgathatod a ,,mariachis“-ok dalát, akik é.iJel-nappal iárják a város gyanúsabb kerületeit. Sokan vannak köztük, akiknek napi három penzóból kell raegélniök. A ház zsindelytetejét feketére marta az Idö, nem üt el a környező épületektől. Két kis bolt van a ,,La Concentidá“-val szemben. Minden kapható ott: nyalóka és puddlng- por a gyermekeknek, brillantin és arckrém a lányoknak, akik a durva kendők helvett pókháló vékonyságú nylon sálakat viselnek már, mint a városiak. A boltok falát mosolygó pirosajkú szépek fényképei díszítik, akik Coca-Colát ajánlanak. A másik sarkon nagy kőház, egy sor hatalmas ablakkal, de teljesen dísztelen, a „La Concentidá“- val és a két bolttal ellentétben. Büszke és komor ház, valamiféle keserűség lengi körül. Mintha kissé Irónlkusan tekintene, mintha valami múlt és valami Jelenlévő szimbóluma volna, olyan szimbólum, amit a kocsma törzsvendégei nagyrészt nem értenek. Két fehérmlntás zöld függöny takarja a „La Concentida“ belsejét a kíváncsiskodó elöl, de a kiszűrődő lárma pontos felvilágosítással szolgál a vendégek állapotáról. Egy februári napon történt, amely a városka leqtöbb lakó.Ja számára éppoly nyugalmas volt, mint a többi nap. Ezen a reggelen a városka kertjeiben nem volt olyan hűvös, mint máskor. A Cha- randa, — a Meseta Tarasca egyik hegye — lemosolygott a vörös tetőkre, melyeket a táu hangulata elébe fektett. És a ,,Cupatitzlo“ ott mormolta a partjain sétálók fülébe évszázadok titkait. Pontosan tíz óra. A „La Concentida“ tulajdonosa, negyvenes férfi, fekete kabátban, kicsit el- hordott kasmirnadrágban, nyitott fehér Ingben és nagy fekete fllc- kalappal, átdugta tekintélyes orrát és kis ravasz szemeit a fügqönyön: „Vendég van már? Senkii Egy kisfiú néhány szamarat vezetett el a bolt előtt, felkavarták a port a kövezett utcán. Egy huszas megindította az ócska, göthös zeneszekrényt, hogy odavonzza a Járókelőket: „Azt hiszed, mert szép vagy ... “ Chucho Pureco gondolkodás nélkül belépett. Huszonöt éves, sötétbőrű, szandált és nadrágot viselt, amely helyenként foltozott, itt-ott rongyos volt. Inge meghatározhatatlan színű, kalapja formátlan, megfeketítette a szenny és az izzadtság. Buja, vad szakáll körítetté arcát, melybe mély nyomokat véstek az alkoholmámorban töltött évek. „Egy Viktóriát, Master.“ „És mikor fizetsz, te szeqénv ördög?“ „Mi gondod van vele? Majd csak valahogy kibírom ezt a napot is ... Micsoda életi Jaj, micsoda élet! Ha elmondanám neked, amit láttam . “ „Tudom, tudom, a csalódásait! Igyál valamit és felejtsd el.“ Cucho elmerülten hörpölgette sörét, közben elégedetten hümmö- gött, majd gondolatai visszatértek az elmúlt évek keserű emlékeihez. Látta magát, mint gyermeket, azon a napon, amikor apja teljesen részegen jött haza, feldöntötte az amúgy is rozoga bútorokat, s a földhöz vágta a Patambaból való „ollas“-okat, azokat a szép edényeket, amelyeket fantasztikus állatok díszítettek. Még soha nem volt olyan. Anyja, aki azóta meghalt, nagyon félt és hiába igyekezett az apát megnyugtatni. Fivére, félaléltan, a félelemtől, egy sarokban kuporgott. Emlékezett még, hogy apja azon az estén hirtelen kiment a házból. „Mozogj már egy kicsit, ne ülj ott olyan hülye pofával.. . Akarsz sört?“ — A Master, aki a cementpadlót seperte, szakította meg gondolatait. „Adj egy húszast. Zenét akarok haugatni.“ A következő pillanatban halk nyikorgás hallatszott, aztán felhangzott a dal: „Egy érzés van bennem, s ez ösz- szetör és megöl ... “ A szavak egyre érthetetlenebbé váltak, elhallgatott a zene, s-Chu- cho Pi:reco gondolatai visszavándoroltak ahhoz a három fekete katonához, akik egyik estén berontottak szülei lakásába és akik bűz- löltek az izzadtságtól és fekete árnyéknak tűntek. ,.Hol van a férjed?“ — förmedtek aiiviáiti Fc!H felett hangzottak anyja szavai, aki mindkét kezével védelmezte öt, és szokatlanul erősen tartotta. tóTAl JUAN GÄLL0 ; ez o nagy színész zeneszekrény hangja rlkoltozta túl őket. Másik három ember, szemmellát- hatólag iparosok, halkan beszélgetett. Hátul, az egyetlen asztal mellett két fegyveres ült, bőrből való „chamarras“-ban. Jött-ment a kocsmáros, töltött, beszedte a pénzt „a vendég zsebének megfelelően“. Chucho nehéz léptekkel ment az ajtóhoz, kidugta fejét a függönyön. A Nap már túlhaladta dele- löjét. Már a délután Is vége felé járt, s éhség kínozta meggyötört gyomrát. A távolban ott látta Chucho a város szívét. A Mártírok Kertjét, melynek lombos fái árnyékot adtak a házaknak. Aztán látta, hogy három ember közeledik. Kettő botorkált, a harmadik erős kézzel fogta őket. Chucho megijedt, amikor ezt az utóbbit meglátta: Primi- tivo és két részeg az utcán. Közeledtek. Már látta, kik voltak — Juan és Gabrieli Régi barátok, szülőfalujából valók, évek óta nem találkozott velük. Néhány másodperc múlva ott álltak mellette. Pri- mitivo szomorúan nézett testvérére, s Chucho vissza akart fordulni a kocsmába, mikor Juan megfogta csuklóját. „Chuchol Micsoda szakáll! Adjál belőle ..." Gabriel még részegebb volt, mint Ha nevének csak kezdőbetűit közölnénk, valószínűleg mindenki mind.Járt eltalálná. Ez a közszeretetnek örvendő francia filmszínész, akiért különösen a lányok rajonganak, nálunk nemcsak filmjeiből ismert, hanem személyesen is Járt hazárkban és a pozsonyi színházlátogató közönségnek alkalma volt öt mint színészt is megismerni. Képünkön első nagv filmszerepében, a nálunk is bemutatott Dosztojevszkij Idióta-Jának filmváltozatában látjuk. A helyes megfejtők között értékes könyveket sorsolunk ki. Filmkedve- lök, várjuk a válaszokat! halott volt, amikor a rendőrök fenyegetőzése közben kidobták őket régi gondjaik világából. Az urua- pani autóbusz tele volt indiánokkal. A kalauz nevette őket. csúfolta beszédüket, ruhájukat, szennyességüket. Chucho is vele nevetett, de Primitivo így szólt: „Miért nevetsz? Nem látod, hogy éppolyan emberek, mint ml? És ha ez a majom nem fogja be rögtön a száját, akkor még megkeserülheti... “ Capacuaróban néhányan kiszálltak, újabb utasok szálltak fel. A kalauz félretólta az asszonyokat, mintha csak .csomagok lettek volna. „Pray Mária, Pray Mária“, kiáltotta, meg ,,Indián disznóki“ — és néhány pénzdarabot csörgetett az orruk előtt, mikor már lefizették a viteldíjat. Az utasok kedvetlenül teklntgettek a kalauz felé. Az egyik ,,Maria“ nem tudott fizetni és kétségbeesés ült a szemében. ,,Kettő hárininc, nem hallod? Keltő harminc ... mosd meg a füled . .. vagy inkább nem, mert még belehalnál a vízbe!“ Nagyképűen vigyorgott, néhány utas vele nevetett, s még nevettek, amikor Primitivo lassan felállt. „Fogd be a szádat, mert odacsapok. Ezek az emberek többet érnek, mint te, te marha, s ha nem mosakodnak, az azért van, mert nincs víz a falujukban, de nem azért, mert nem szeretnének.“ „Nem tudom!“ — válaszolta. „A férjedet keressük és még másokat gyilkoltak ... “ „Nsm tudom, miről beszélnek. De azt hallottam, hogy halott. Nem bánnám, mert mindig cSak csavargóit és akit akart, megölt. Ez a szegénység a vétke, ez a ... „Hazudsz!“ A nehéz puska fenyegetően emelkedett fel. Az agya ott lebegett Chucho szeme előtt, mint valami nagy gerenda, ami a házra akar zuhanni. Fivére, Primitivo, dühőd- ten kapott a puska felé, s egy másodperc alatt a földön hevert. Az a gyorsaság, amellyel a krízis tetőfokára ért, megrendítette Chuchot. „Vadak! Kutyák!“ — kiáltotta anv.ia s felsegítette Primitivót. A hatalmas árnyékok kiléptek a kunyhóból. Megsértették az anyját és megfenyegették ... Fél tizenkettő. A ,,La Concentida“ már nem volt üres. Két Indián Itta a tüzes vizet és élénken beszélgettek purepecha nyelven. Két csomag zöld tűzifa feküdt a földön. Az indiánok barázdás, arca,- lógó szakálla, homlokukba eső kócos hajuk csak aláhúzta fáradt külsejüket Nagy, nehéz gyapjútakarók lógtak a vállukon, s majdnem földig értek. Piszkos, fehér nadrágjuk alját bekötötték, védekezésül az utcák pora elíen. Lábukon durva szandál. Elszabadult a pokol. A kalauz, aki olvan szemtelen volt az indiánokkal, most ijedten hátrált Primitivo élői, aki követte őt a tömegen keresztül. Az asszonyok nyelveltek, néhány indián nekiment a kalauznak, aki közben elért egészen a kocslvezetöig. A kocsi megállt, Primitivo késsel a markában, leugrott az útra „Gyere le, ha van merszedi“ — mondta nyugodtan. De nem került sor a harcra. A vezető nehezen dolgozott, hogy rendet teremtsen, s az utasok nagy részének segítségével megnyugtatta Primitivót és a többieket. A kocsi elindult, a ka- arra, hogy sértegesse az Indiáno- lauz már nem tett több kísérletet kát. — És Chucho? Miért nem állt Primitivo mellé? Miért állt fel kissé ijedten az ülésről és miért nem tudta, mihez kezdjen? Igen, mást kellett volna tennie . .. Chucho csodálatot érzett fivére iránt, de ez a csodálat rövidesen irigységbe ment át. Aztán az irigység mégsem tudta teljesen eltölteni ...“ Miért nem tudok én is olyan lenni, mint Primitivo?“ Igen, lehetne olyan Is, de az élet több volt, mint amennyit bátorsága elbírt... ,,Ez az átkozott élet... “ — sóhajtotta. „Még egy Viktóriát... “ „Jó, csak fizesd me, amit megittál.“ Pureco .közömbösen bámulta őket, s a megszokott megveté;isel gondolta: ,,Indiánok“. Aztán megint visszatért az „álma“. Fivére, Primitivo, a munkás, a rendes em-' bér, aki soha nem részeg — ő nem veti meg az Indiánokat. Sőt, még védelmezi Is őket, ha lehetséges, különösen amióta a gyárban dolgozik. Chucho emlékezett arra a napra, amikor novemberben meglátogatták anyjuk szegényes sírját, Zaraorában. Ö már hónapok óta „Mondtam, hogy megfizetem ...“ — ordította. „Csak ne dühöngj.“ Az Indiánok .már elmentek a „La Concentldá“-bÖl, de még élénk volt azért az élet. Négy melegégövi, a machatevel övében, állt a fából való bárpult mellett. Karcsúk, barnák, világos szeműek, az Apatzin- gan-i dinnyevetésről beszéltek, s arról, vajon mit Jelenthet az a New York-i jégeső. Hangosak voltak, majdnem kiabáltak, csak a „Idefigyelj Chucho. Mit csináltál a testvéreddel? Állandóan mesél nekünk, többet mint kellene, és az a baj, hogy igaza van. „Inni gyávaság, barátaim, mindig ezt mondtam. De ma ünnepelünk. Vagy nem?“ Primitivo vesztett. Chucho, Gabriel és Juan táncolni kezdtek a zenére, s ő nézte őket. Mások körbeállták a táncolókat, akik részegen és vadul csúfították tovább valami népi táncot, mintha csak testük megszállott lenne. Primitivo egy másodpercre elfordította szemét barátairól, odanézett az egyik férfira, aki éppen ellépett a bárpulttól. A férfl nevetett, de elkomorodott, mikor meglátta Pri- mitlvót; tekinteté előbb félelmet árult el, majd egy pillanat alatt gyűlölettel villant. Megbökte társa könyökét és lassan közeledett. A tánc folyt tovább, s Primitivo óvatosan az ajtó felé ment s éppen ki akart lépni a szabadba, mikor egy kéz megragadta karját. „Hová sietsz?“ ..Nektek sürgős... hagyjatok utamra menni.“ „Volna veled néhány szavunk.“ „Tudod, nem beszélek árulókkal, olyanokkal, akik elárulják a munben van. Ezenkívül Jól ismerte á fegyvereseket, s azokat, akik a szakszervezeti vezetők háta mögött álltak, s akiknek szolgáltak. Lábal gépiesen táncoltak tovább. Ritmusban lépkedett, de gondolatai Prlmitivonál voltak. Először gyengének érezte magát, de testvére iránti csodálata egyre nőtt, és összefolyt a szeretettel. És ha már kétszer nem tett semmit, úgy most nem állhatott tétlenül. Segítenie kellett. Jelt adott Jüannak és hirtelen abbahagyta a táncot, felragadott egy machetet és kiugrott az utcára. Az egyik gazember lefogta Prl- mltivot, míg a másik éppen plszto- - / lyát vette el. Egyetlen szúrás a ma- chetével az ember hátába, s a férfi f fegyverével együtt a földre zuhant. Chucho rávetette magát testvére kínzójára. Közben a sebesült, akit csak súrolt a kés, feltápaszkodott. Három lövés dörrent. Az emberek megreszkettek, de mielőtt észbekaphattak volna, a két gazember már elszaladt. Mikor Juan feltekintett, Chucho a földön hevert; szájából a vér és összekeveredett a csatorna vizével. Lemenőben volt a Nap és hűvös szellő kelt a hegyek felöl. Juan, s megbotlott az üdvözlésnél. Primitivó tartotta meg: „Haza akarunk menni, már elég rosszul vannak, öcsém I A viszontlátásra.“ „Dehogyis, hiszen már Jól érezzük magunkat, Chucho Is velünk van“ — szólt közbe Juan. „Kerüljünk csak beljebb ... “ És belépett. Rövidesen mindannyian ott álltak a pult mellett. ,,Chuchot könnyű megtalálni, a nap minden szakában Itt van“, — mondta Primitivo és felnézett a sántalábú polcon sorakozó üvegekre. ■ „Hol jártatok ti ketten?“ „Északon, az Államokban. Két évig ott éltünk, mint munkások. Egy üveggel? Dohányzói? Vegyél csak egy Lucky Strick-et“. „És milyen volt? Egy csomó dollár?“ „Dollárhegyek“ — vágott fel Juan. Gábriel rászólt. „Nem Igaz ez. Itt Igazán nem kell felvágni. Két évet töltöttünk külföldön és semmi értelme sem volt. Azt a keveset, amit kerestünk, gyorsan fel is éltük.“ „Nők?“ ,,Nők és ital és hasonló... és a bánásmód ... a négm-ek és ml...“ „Ez igaz. Mindig szomjasak voltunk ... És most hazajöttünk ...“ „Leisszák magukat...“ — vetette közbe Primitivo. kások igaz ügyét • • • “ , A fegyveres dühösen elvörösödött, s Primitivo undorral kidobta az utcára. Chucho már észrevette a Jelenetet, s részegsége ellenére Is megérezte, hogy testvére veszély-^
