Új Ifjúság, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-17 / 25. szám

A Szlovák Tanácsköztársaság megalakulásáról beszél Kovács Gyula volt hadügyi népbiztos Harminckilenc esztendő telt eJ azóta, hogy a magyar mun­kások és parasztok szocialista forradalma után, Szlovákiában is kikiáltották a Tanácsköztár­saságot. Erről a történelmi eseményről beszél Kovács Gyu­la bratislavai lakos, a Szlovák Tanácsköztársaság volt had­ügyi népbiztosa. A ma 72 éves idős, harcos forradalmárral visszapillantunk az 1919-es év eseményeire, bejárjuk vele a budapesti toloncházat és a gyüjtöfogházat, és átéljük a proletárhatalom megalakulásá­nak napját. Kovács szavaiból a keménység, határozott erő, ingadozás nélküli elszántság és tehetség árad ki, mely betölti forradalmi egyéniségét és ak­kori cselekedeit. — A háborús összeomlás 1918 végén meggyorsította a forha- dalmi mozgalom fellendülését, — mondja visszaemlékezésének kezdetén Kovács Gyula — és 1918 október 31-én győzedel­meskedett Budapesten a pol­gári demokratikus forradalom, mely a hatalmat a baloldali polgári pártok és a szociálde­mokrácia kezébe tette. Az új kormánynak nem állt szándé­kában, hogy tovább fejlessze és végigvigye a forradailmat. Az elnyomott nemzetiségek — a szlovákok, ukránok, szerbek és horvátok — nemzeti felszaba­dulási mozgalmára Károlyi kor­mánya hamis ígéretekkel vá­laszolt. A proletár forradalom végigviteléért a Kommunisták Magyarországi Pártjának 1918 novemberében történt megala­kulása nagy erőt adott. A kom­munista párt a proletariátus többségét rövid idő alatt meg­nyerte annak a gondolatnak, hogy ragadja kezébe az állam- hatalmat. A koalíciós kormány csaknem minden befolyását el­vesztette a proletár tömegek­re, ezért tárgyalásokra kény­szerült a kommunistákkal. A szociáldemokratákkal történt megegyezés' alapján 1919. már­cius 21-én kikiáltották a Ma­gyar Tanácsköztársaságot. A magyar forradalom köze­pette Budapestre érkező kü­lönböző nemzetiségű frontkato­nák többsége beolvadt a már szervezés alatt álló nemzetközi forradalmi brigádba. Ugyanab­ban az Időben megalakult a szlovákiai csoport és a veze­tést Janousek Anton, Szluka József, Fehér Ferenc, Mauks Sándor és én vettük át. Buda­pesten az Ö utca 12. számú házban levő egyházi nyomdát és annak összes helyiségeit be­rendezési tárgyaival együtt el­foglaltuk, és itt adtuk ki Cer- veny vojak című lapunkat is. összeköttetésbe kerültünk a Magyar Tanácsköztársaság kor­mányával, ahol a legmesszebb­menő támogatásban részesül­tünk. Gyors cselekedetre volt szükség, mert a csehszlovák burzsoá kormány intervenciós háborút indított a Magyar Ta­nácsköztársaság ellen. A for­radalmi mozgalom a szlovák katonák közt egyre hatalma­sabb méreteket öltött. Sok győzelmei Szlovákiában termé­szetesen döntöleg hatottak, mert Szlovákia jelentékeny ré­szét fölszabadította a kapita­lista kizsákmányolás alól. Szlo­vákiában sohasem lehetett vol­na valóra váltani a szovjet rendszert Szlovákia dolgozó né­pének széleskörű támogatása nélkül. így került sor 1919. június 16-án Eperjesen a Szlo­vák Tanácsköztársaság megala­kítására, és kihirdetésére. Nehéz napok következtek, amelyek emberfeletti erőfeszí­tést követeltek, s mindenki, akinek drága volt a proletár forradalom, fegyveresen védte a hatalmas célkitűzést. A Vö­rös Hadsereg a többszörös túl­erővel szemben eleinte veresé­Mi;:;:: SkmtKUitit í ftatäi(8 Vüa«», : Ä ÍW'Sí«» tif Í.-Z V < ^ -.v '> m álfa#ttos fWí» ÄJ. '-ijfrtiiv;: ♦ A íífsíiVPíiHtffii. «9^«^ i(W9Í . rwWp>r''T»:oj, «SdMrk: ..... A Szlovák Forradalmi Kormányzótanács mozgósítási parancsa. hadköteles átszökött a demar­kációs vonalon és a bolsevikok oldáiára állt. A' tömeges át- szökések a magyar Vörös Had­sereghez már a Tanácsköztár­saság fennállásának első nap­jai óta a két ország proleta­riátusa szolidaritásának a leg­szebb megnyilvánulásai voltak. * A Szlovák Forradalmi Tanács katonai egységeinek sikerült IV. hó végén Miskolctól északra eré­lyes ellentámadást indítani a második csehszlovák dandár ellen. A forradalmi hadseregek katonáinak lelkesedése győze­delmeskedett itt a csehszlovák imperialista hadsereg erkölcsi­leg és politikailag bomladoző egységei fölött és egymás után foglalták el a városokat és a falvakat. A Vörös Hadsereg gre vereséget szenvedett. Nagy volt a veszély, s így csakis a dol­gozók általános mozgósítása menthette meg a forradalmat. A jobboldali szociáldemokraták a Vörös Hadsereg egységeinek haditerveit elárulták, s így visszavonulásra kényszerültek. A Szlovák Tanácsköztársaság háromhetes fennállása után, amikor a Vörös Hadsereg csa­patai a párizsi békeértekezlet parancsára ismét a demarká­ciós vonalra vonultak vissza, megszűnt. A szlovák tanács­kormány és katonai egységei átmentek Miskolcra. A szlovák egységek aztán ott harcoltak a magyar Vörös Hadsereg sorai­ban egészen a Magyar Tai;^cs- köztársaság bukásáig. Wittenberg József. Az olimpiai játékok nem je­lenthették a legjobb nemzeti csapatok találkozóját. De azért 1924-ben, a párizsi olimpián, még ott voltak az európai ál- amatör „nagyágyúk“. A fő sze­repet azonban nem ők, hanem az ismeretlen Uruguay játszot­ta. Huszonkét ország küldte el válogatottját. Az I. fordiilóban ezekre a mérkőzésekre került sor; USA—Észtország 1:0, Uru­guay—Jugoszlávia 7:0, Svájc — Litvánia 9:0, Csehszlovákia Törökország 5:2, Olaszország— Spanyolország 1:0, Magyaror­szág—Lengyelország 5:0. Kö­vetkezett a II. forduló, ahol Csehszlovákia és Magyarország is „megbotlott". íme a nyolc eredmény: Uruguay — USA 3:0, Franciaország - Lettország 7:0, Hollandia-Románia 6:0, Íror­szág — Bulgária 1:0, Svájc - Csehszlovákia 1:1, majd a meg­ismételt mérkőzésen 1:0, Olasz­ország—Luxemburg 2:0, Egyip­tom—Magyarország 3:0, Svéd­ország — Belgium 8:1. Meglepetés tehát bőven akadt. A négy év' előtti olimpiai baj­nok Belgium nyolc gólt kapott a svédektől, a magyarok el­szenvedték a részükre örökké emlékezetes „egyiptomi csa­pást“, a feltörő olaszok legyőz­ték a spanyolokat, a svájciakat pedig kétszer kilencven perc alatt sem tudta legyőzni a csehszlovák válogatott. Az első mérkőzésen Staplík — A. Hojer, Seifert — Kolenat^, Kád'a, Cer- veny — Sedláíek, Stapl, Capek, Vicék, Jelinek összeállításban szerepelt válogatottunk. Tizen­egyesből mi lőttük az első gólt, amikor azonban — Capek kiál­lítása miatt • tíz főre csök­kent a csapat, Abegglen egyen­lített. A kétszer 15 perces hosszabbításban előbb Seifert, majd Kád'a sérült meg, a nagy­részt kilenc ember őrizte meg a döntetlen eredményt. A meg­ismételt mérkőzésen Hochman védett, két Hojer játszott hát­védet és három -Novák szere­pelt a csatársorban. A változta­tás nem segített, a csehszlovák csapat szinte ólomlábon moz­gott, és a 87. percben elvesz­tette a mérkőzést. Megint Abegglen rúgott gólt nekünk. Nálunk , éppen úgy ,;nem értet­ték“, hogyan kaphatott ki válo­gatottunk, mint ahogy Magyar- országon se nyugodtak meg a kedélyek a Biri — Fogl II., Mándi — Orth, Guttmann, Obitz -Braun, Eisenhoffer, Opata, Hirzer, Jeny nagy nevekből ösz- szeállított csapat váratlan ve­resége miatt. A csehszlovákok és magyarok nélkül így folyt tovább a torna; Uruguay — Franciaország 5:1, Hollandia — Írország 2:1, Svájc —Olaszország 2:1, Svédország — Egyiptom 5:0, Uruguay — Hol­landia 2:1, Svájc — Svédország 2:1. Svájc tehát a döntőbe ke­rült, ott azonban 2:0 arányban vesztett Uruguay ellen. Uruguay lett a nemhivatalos világbajnok, s a sportvilág megtanulta Máz­zál! kapus, Nasazzi hátvéd, Andrade fedezet és a Scarone- Petrone-Cea ‘ félelmetes belső trió nevét. Négy évvel később Amster­damban Uruguay ismét meg­védte olimpiai bajnokságát, ez­úttal egy másik délamerikai csapat ellen. A történeti visz- szapillantás teljessége kedvéért felsoroljuk ennek a tornának az eredményeit is: Németor­szág—Svájc 4:0 (!), Uruguay — Hollandia 2:0, Olaszország — Franciaország 4:3, Spanyolor­szág—Mexikó 7:1, Belgium — Luxemburg 5:3, Argentína — USA 11:2, Portugália — Jugo­szlávia 2:1, Egyiptom—Török­ország 7:1, Uruguay — Német­ország 4:1, Olaszország—Spa­nyolország 1:1, majd 7:1 (!), Argentína-Belgium 6:3, Egyip­tom-Portugália 2:1. Elődöntő: Uruguay-Olaszország 3:2, Ar­gentína—Egyiptom 1:0.' Döntő: Uruguay—Argentína 1:1, majd a megismételt mérkőzésen 2:1. kiírjak AZ ELSŐ VILÄGBAJNOKSÄGOT Noha a labdarúgás továbbra is megmaradt az olimpiai játé­kok műsorán, az olimpiai baj­nokság jelentősége egyre csök­kent, mivel kiírták a hivatalos világbajnokságot. Az olimpiai labdarúgö-tornák további ese­ményeit tehát nem követjük, s csupán megjegyezzük, hogy 1936-ban Olaszország, 1948-ban Svédország, 1952-ben Magyar- ország, 1956-ban pedig a Szov­jetunió szerzett ebben a sport­ágban olimpiai aranyérmet, Az 1928. évi FIFA-kongresz- szus határozta el a labdarúgó- világbajnokság megrendezését. A rendezés jogát a kétszeres olimpiai bajnok Uruguay kérte és kapta meg. De bármennyire is igazságos volt a FIFA dön­tése, Uruguay földrajzi fekvése miatt a" rendezés sikere kez­dettől fogva kétséges volt. Az európai professzionizmus körüli számos tisztázatlan szervezeti és anyagi kérdés miatt a hosz- szú hajóútra • és a hónapokig való távollétre végül Is csak négy európai ország vállalko­zott, pedig Uruguay hajlandó volt a zsebébe is nyúlni. Elő­ször 20 személy számára bizto­sított vasúti és hálókocsit, a hajön pedig I. osztályú jegyet, ellátást, majd később még 4000 dollár külön költségmeg- térltést is kilátásba helyezett. Az első világbajnokságra ennek ellenére is csak 13 ország válo­gatott csapata érkezett meg. Inge Schoener, a német filmgyártás új felfedezettje, játéká­val elragadtatta a közönséget az Olaszországi emlékek című filmben. A bájos fiatal filmszínésznö, aki „civilben“ tenisz- bajnoknő és a festészettel is komolyan foglalkozik, jelenleg már második filmjében, a Félelem lányában játszik. /Q barátságra •• i y Testvérnek szánt bennünket sorsunk. i > s hajlékul adta e hazát, i y 1 > melynek csűrébe gyűjtjük, hordjuk, i t mit dús földünk, s a munka ád. y y Erdőn, bányában, építésnél, , ^ J [ gépek mellett és földeken, < y szláv munkással a magyar megfér: ^ ^ ] I dolgoznak békességesen. < > * * * Lágy szláv dalt hoz a Vág magával , > * a hegyekből kíséretül; i > Vág a Dunával, míg dalával J J ^ a róna dala egyesül. * * Hogy más a nyelvünk, nem ellentét. i y Ismerjük egymást teljesen. * [ < ► Drágán adott kettőnknek léckét 0 tanítónk: a történelem. (^ Ha kütmérgező mégis volna. < > 1 y nem tűrnénk meg magunk között, *' , ^ mint szennyet, mit a folyó sodra y y i y kíméletlen a partra lök. * > ,, A két nép testvérré így válik, < > lesz jóban és bajban barát; ^ ^ J [ Magas Tátrától a Dunáig i y építi békés otthonát. ,. j; ZALA JÖZSEF ^ NAPILAP AZ Ókorban Az első napilapot i. e. 59-beri Cézár alapította. Ebben a nyil­vános és magánjellegű hivata­los közleményeket Ismertették. A lapot nem sokszorosították. Még tudósítók is voltak, akik fizetés ellenében naponta fővá­rosi hírekkel látták el a vilá­got. ökori taxi Az ármérö bérkocsikat már az ókorban is ismerték. Ezek olyan kocsik voltak, melyeknek tengelyére óra- és mérföldmé- rök voltak szerelve, s úgy mű­ködtek, hogy minden megtett mérföld után egy kavicsdarab hangos koppanással esett bele a kocsialj alatt elhelyezett bronztartélyba. A kövek száma mutatta a megtett mérföldek számát. ÖKORI automaták Az automata mérlegek és más automaták korában nehéz elképzelnünk, hogy a tarentói Architaszknak olyan fagalamb- automatája volt, amely képes volt bizonyos Ideig a levegőben röpködni. I. e. II. században már léteztek a templomokban szenteltvíz automaták, ame­lyekből bizonyos mennyiségű víz folyt, ha az obulust bele­dobták, Teofil keleti császár trónusa két oldalára aranyból készült oroszlánokat állított, amelyek valahányszor a császár elfoglalta a helyét, gépezet se­gítségével felemelkedtek, böm­böltek, majd ismét visszafe­küdtek. A középkorban auto­matikusan mozgó katonákat is készítettek már és itt említjük meg Kempelén Farkas híres sakkozó törökjét is. Illlllllllllllllllllllillllllllllliliillliilllllllllili Az építkezéseken a fiatalok vezetnek Ezek négy csoportban játszot­ták a torna selejtező-mérkő­zéseit. I. csoport: Argentína — Chile 3:1, Argentína — Franciaország 1:0, Argentína — Mexikó 6:3, Chile—Franciaország 1:0, Chile —Mexikó 3:0, Franciaország — Mexikó 4:1. II. csoport: Jugoszlávia —Bra­zília 2:1, Jugoszlávia — Bolívia 4:0, Brazília — Bolívia 4:0. III. csoport: Uruguay — Ro­mánia 4:0, Uruguay—Peru 1:0, Románia — Peru 3:1. IV. csoport; USA — Paraguay 3:0, USA — Belgium 3:0, Para­guay — Belgium 1:0. Az európaiak közül tehát csak Jugoszlávia került az elődöntő­be. Az USA sikerét az magya­rázza, hogy az amerikai üzlet­emberek a világbajnokság előtt összevásároltak egy tűrhető csapatot, főleg az Amerikába kivándorolt angol profikból. A délamerikaiak igazi fölénye az elődöntőben mutatkozott meg; Uruguay—Jugoszlávia 6:1, Ar­gentína — USA 6:1. Ha az európai országok leg­jobbjait nem is sikerült a rész­vételnek megnyerni, az első vi­lágbajnoki torna döntője mégis méltó volt ahhoz a ranghoz, amelyet a délamerikai labdarú­gás abban az időben betöltött. A montevideoi stadiont zsúfo­lásig megtöltő közönség két egyenrangú, ragyogó képessé­gű ellenfél drámai küzdelmét izgulhatta végig. Az első félidő­ben az argentinok vezettek 2:1- re, szünet után azonban a kö­zönség egetverö buzdítása köz­ben a hazai csapat minden tag­ja szinte önmagát múlta felül, és három gól került az argen­tinok hálójába. Győzött Uru­guay 4:2-re, s megnyerte az el­ső világbajnokságot! A 120 000 főnyi közönség pedig ezt a csa­patot ünnepelte: Ballesteros — Nasazzi, Mascheroni — Andra­de, Fernandez, Gestido — Do­rade, Scarone, Castro, Cea, íri- arte. (Folytatás Az ifjúsági munkacsapatok biz­tosítják a tervek teljesítését. • „Találtak" egy milliót. • „A példás munka negyedéve". • Az ifjúság II. fesztiválja előtt Zsolnán. Nem túlozunk, amikor azt állítjuk, hogy az építkezéseken a fiatalok biztosítják a terv teljesítését. Például tavaly nyáron már veszélyben forgott a terv teljesítése. Az idősebb munkások aratni mentek, de 11 ifjúsági munkacsapat Márton­ban megmentette a helyzetet és még időben teljesítették a tervet. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy mindenütt, ahol az építkezési dolgozókra nagy fel­adatok várnak, az ifjúsági szö­vetségnek széles kampányt kell indítani. A zsolnai kerületben behatóan foglalkozni kezdtek a fiatal építészek problémáival, megszervezték a fiatal építé­szek példás munkájának hó­napját, az ifjúsági szövetség­nek sikerült aktivizálni a funk­cionáriusokat, a technikusokat, a mérnököket, mestereket és kőműveseket és megnyerték őket ,,'a példás hónap" szerve­zésére is. Az eredmények nem maradtak el. Az építkezések közül tizenkettőt ifjúsági épít­kezésnek jelöltek meg. Az if­júsági munkacsapatok pontosan kiszámították az építkezési anyagszükségletet és sikerült elérni a cement, acél és más építkezési anyagok szükségle­tének csökkentését. A zsolnai fiatalok egy hónap alatt majd­nem egy millió koronát takarí­tottak meg. A zsolnaiak a Dunai Találkozó után hasonló mozgalmat indítanak. Fontos feladat vár a fiatalokra, minden figyelmüket az erőművek kir építésére kell összpontosítani, mert ott elmaradtak a munká­val. A Dunai Találkozóra tett előkészületek folyamán megál­lapították, hogy a fiatal építé­szek számára külön alkotőver- senyeket és sportversenyeket kell szervezni. A tatai építé­szek vándoréletet élnek és más életkörülmények között dolgoz­nak, mint az üzemei fiatalok. • A zsolnai kerületben június elején tartják meg a kerületi ifjúsági találkozót, amely két hétig tart. Ezen az ifjúság! találkozón fellépnek az Ifjúsági Alkotóverseny kerületi győzte­sei, fellép a Lúcnica és meg­tartják a kerületi Testnevelési Ünnepségeket is. Hányán jön­nek Zsolnáról a Dunai Találko­zóra? Pontosan nem tudjuk, de már most is sokkal több a je­lentkező, mint amennyit a bra- tislavaiak el tudnak helyezni.

Next

/
Thumbnails
Contents