Új Ifjúság, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-20 / 21. szám

Az algériai szabadság- harcosok kiképzése tit­kosan folyik — hiszen Al­gériát a franciák meg­szállva tartjuk. 1954. no­vember 1-én, amikor, megkezdték a szabadság, harcot, még csak egész primitív felszereléssel rendelkeztek. Annak ide­jén rendkivüli zsákmányt jelentett számukra még egy vadászpuska is. A sza. badságharcosok ma már korszerűen fel vannak szerelve, sok fegyvert zsákmányoltak és sokat vásároltak különböző or­szágokból. Ma a több mint 100 000 főnyi hadseregük kitűnő hadászati techni­kával rendelkezik. A há- borű főleg a hegyek kö­zött játszódik le. Az al­gériai harcosok a franciák több mint 700 000 főnyi hadserege ellen harcol­nak. Az algériaiak jól tudják, hogy miért har­colnak és ez teszi ókét bátrakká és elszántakká. ★ Képünkön Amor Quamra- mot, az algériai szabad­ságharcosok egyik pa­rancsnokát látjuk. „A la­pok azt írták rólunk, hogy már kimerültünk a har­cokban, pedig ez nem igaz — mondotta, csak azt sajnáljuk, hogy még újabb és újabb emberáldozatot kell hoznunk. Szívesebben dolgoznánk hazánk békés építésén, de jelenleg még harcolnunk kell hazánk felszabadításáért." ★ Szent Kristóf, az utazók védoszentje most az Egyesült Államok ^zput- nyikjait is kíséri. A har­madik amerikai törpe- szputnyik startja végre sikerült, de az előre ki­számított pályát mégsem érte el Vajon a szenten múlt-e, vagy a szputnyUc- épitók hiányos matemati­kai tudásán. Ritkán akad olyan eseménydús hét, mint amilyen az elmúlt volt. Ha visszatekintünk és felsorakoztatjuk az , eseményeket: Algéria, Libanon, a mesterséges bolygó, * Nixon délamerUcai útja, az indonéziai események, Hrus- ; csov üzenete Eisenhower elnöknek — mindez óriási vál­tozásokat rejt magában. A Szovjetunió területéről már a harmadik mesterséges bolygót bocsátották ki. Súlya, tekintetbe véve a magassá­got, melybe felrepül — egyenesen fantasztikus. Nem kételkedünk benne, hogy az amerikai generálisok újból gyászt öltöttek. Ha a szovjet rakéta ilyen súlyt (1372 kg) IMO kilométer távolságra képes fellőni, akkor nem okoz­hat problémát az sem, hogy hasonló nehéz vagy még nehezebb terhet az Egyesült Államok területére juttas­son. A szovjet tudomány és technika újabb óriási győzel­me hatalmas pofont jelent a támadó tervek kovácsoló! számára. Az elmúlt héten Eisenhower elnök sajtókonferenciáján sok igen kellemetlen kérdést kapott. Nixon elnökhelyettes Venezuelában majdnem otthagyta a fogát. Az újságírók azt a kérdést is feltették Eisenhower elnöknek, hogy vajon a délamerikai tüntetéseket csakis a kommunisták befolyásának tudhatják-e be? (Ugyanis ezzel érvelnek a legszívesebben.) Eisenhower elnök bizonyára nehéz szívvel, de kénytelen volt bevallani: „Nehéz volna' azt állítani, hogy a venezuelai tüntetéseket közvetlenül a kommunisták sugalmazták". A szovjet kormány a múlt évben nyilatkozatot adott ki, amelyben elítéli az Egyesült Államok beavatkozását az indonéziai eseményekbe. A szovjet kormány egyelőre még nem von le konkrét következtetéseket az indonéziai eseményekből és az Egyesült Államok imperialist^ törek­véseiről. Csupán annak a reménynek ad kifejezést, hogy az Egyesült Államok hallgat az ész szavára és nem avat­kozik be többé Indonézia belügyeibe. Ennek a csendes figyelmeztetésnek is megvan a maga jelentősége. A szov­jet kormány kifejezésre juttatta: hogy ha az események­ből eddig még nem is vont le konkrét következtetéseket, mégsem hajlandó tétlenül nézni, hogy az imperialisták a sz.abad Indonézia létezését veszélyeztessék. A legnagyobb figyelem azonban azokra az eseményekre összpontosul, amelyek hosszú időre döntő befolyással lehetnek az illető országok belpolitikai fejlődésére. Ilyen esemény a fasiszta puccs Algériában és a fegyveres har­cok Libanonban. ■ Harc a szabad Libanonért Közép-Keleten további dráma játszódik le. Ezen a területen az imperializmus és a haladó nacionalizmus csaknem féléven­ként összeméri erejét. Egy év­vel ezelőtt arról tárgyaltak, vajon Jordánia kiszabadul-e az imperializmus béklyói alól. Né­hány hónappal ezelőtt az impe­rializmus Sziriára is rá akarta tenni a kezét. Ma vér folyik Libanonban. A kezdet szokatlan volt. A reakciós erők Libanonban arra merészkedtek, hogy eltávolítsák Na.ssib el Matni kiváló haladó szellemű (arab értelemben anti­militarista) újságírót. Egy gép­puska tizenegy golyója kioltotta életét. A pohár ezek után való­ban színig megtelt. A nép ha­ragja egyre erősebben tombolt. Barikádokat építettek és egyre több áldozat esett. A széles néprétegek követelik Samun, az Amerika barát-elnök lemondá­sát. Az amerikaiak pedig sietnek a fegyverszállítással. A hatodik amerikai flottilla irányt változ­tat; a libanoni partok felé tart. Ilyen volt a múlt héten a helyzet Libanonban, ebben a szabadságáért küzdő országban. A FASIZMUS VESZÉLYE franciaorszAgban Még 1936-ban történt. Spa- nyolországbaa a választások so­rán a baloldali pártok győztek, s a láthatáron felbukkant a népi arcvonal megalakulásának lehe­tősége, amely egyesítette volna a kommunistáktól kezdve az anarchistákat, valamint a szo­cialistákat és az úgynevezett közép egyes pártjait is. Időközben Spanyol Marokkó­ban — Afrika területén fasiszta puccsra került sor.. Franco tá­bornok, a körzet katonai pa­rancsnoka kijelentette, hogy átveszi a hatalmat és megtagad­ta a madridi kormány iránti engedelmességet. Franco magá­ban Spanyolországban is támo­gatásra talált és megszervezte a „közüdv bizottságát“. Ekkor kezdődött a spanyol polgárhá­ború. A későbbi következmények — a fasiszta Spanyolország — már ismeretesek előttünk. Nem akarunk összehasonlítá­sokat tenni. A történelem ugya­nis nem ismétlődik, legalábbis nem teljesen. Akaratlanul mégis összehasonlítunk. Annak idején az afrikai Marokkó, ma pedig az afrikai Algéria. Annak idején a „közüdv bizottság“ és ma ugyancsak a „közüdv bizottság“. Csak a nevek mások. Annak idején Franco, ma Mossu, Sálán, de Gaulle. Amikor a fasiszta puccs közvetlen okait tanulmá­nyozzuk, ezekre a következteté­sekre jutunk; egyre jobban lát­ható, hogy Franciaország nem tudja leverni az algériai felsza­badító harcot. A francia burzsoá körök, amelyek a kormány ala­kításánál váltakoznak, csak han­goskodnak, de képtelenek meg­oldani a rájuk háruló feladato­kat. A külpolitikai események is azt bizonyítják, hogy az esemé­nyek alakulása nem azoknak kedvez, akik erőszakkal akarják letiporni Algériát. Az elmúlt hónapban Tangerben összeültek Marokkó, Tunisz és az algériai ellenállás képviselői. Marokkó és Tunisz képviselői kijelentet­ték, hogy az algériai nép harcát támogatni fogják. Amerikában is, amely e^dig támogatta Fran- niaországot, olyan hangok szó­laltak meg, amelyek az afrikai francia uralom számára nagy veszélyt jelentenek. Ezek után Algériában a leg- reakciósabb erők puccshoz fo­lyamodtak. Magukhoz ragadták a hatalmat és fasiszta puccsot szítanak magában Franciaor­szágban is. Nagy-Britanniában május 1. munkanap. Londonban a St Pankrac nevű városnegyedben a Labour-párti városatyák vörös zászlókkal díszítették fel .a városházát. A brit fasiszták, akik at Oswald Mosley szervezte hírhedt „uniomisztikus mozgalomban' tömörültek, ezt a körülményt ürügyül használták fel arra, hogj felbujtó g.yúlést rendezzenek a városháza épülete előtt. Lawrence polgármester igyekezett a tiltakozó fasiszták lel­kére beszélni, de azok pisszegni kezdtek és öklükkel nekimenteV a polgármesternek. A rendőrség kénytelen volt közbelépni és szétkergette a tömeget. A rendőrség letartóztatta Lawrence polgármestert is. ★ ★ ★ Amint az események mutat­ják, ezek a fasiszta erők nem elég erősek ahhoz, hogy bármely módon ugyanolyan eseményeket idézzenek elő, mint amilyenek annak idején Spanyolországban bekövetkeztek. Most azonban más veszélyről van szó. Mégpe­dig arról, hogyha a párizsi kor­mány beadja a derekát és tel­jesíti a fasiszta körök egyes követeléseit, akkor lassankén olyan utat készít elő, amely bi­zonyos idő múlva a szélső jobl hatalma felé vezethet. A franci: munkásosztály nagyon nehé. feladat előtt áll. Meg kell védel­meznie azt a demokratikus sza hadságát, amelyet jelenleg élvez Ha ebből egy arasznyit is enged akkor annak beláthatatlan kö vetkezményei lennének. Nümbergben az esküdtbl- róság felmentette Simon SS- generálist és több SS-tisztet, akik 1945. ápriljs 7-én Brett- heim falucskában kivégeztek négy férfit. Az áldozatokat azért gyilkolták le, mert nem hittek a „végleges győzelem­ben", nem akartak ellenállást kifejteni és a falujukat a tel­jes pusztulástól meg akarták menteni. A bonni szövetségi parlamentben hosszas vita után kétszer leszavazták, de harmadszor mégis a szövet­ségi parlament elnökévé vá­lasztották Viktor Emánuel Preuskertet. Preuskert vala­mikor SS-parancsnok és a drezdai bank arizációs szak­embere volt, ma a Német Párt képviselője a szövetsé­gi parlamentben. Az alsó-szász országos parlamentben Heinrich Kopf szociáldemokrata belügymi­niszter a kérdések nyomása alatt kénytelen volt bevalla­ni, hogy az alsó-szász alkot- mányvédö intézetben, mely­nek az a feladata, hogy Nyu- gat-Németország demokrá­ciája felett őrködjön, két SS Sturmbahnführer és a biz­tonsági szolgálat emberei ma vezető állást töltenek be. Hamburgban letartóztatták Rudi Fey-t, Németország Kommunista Pártjának tag­ját, de egyidejűleg letartóz­tatták tizenhatéves fiát is, mert azt az elvet követik, hogy a családtagokat is őri­zetbe kell venni. A düsseldorfi bíróság be­jelentette, hogy május 8-án, a fasizmustól való felszaba­dulás napján a Német De­mokratikus Köztársaság ti­zennyolc polgára ellen indí­tott per-sorozatot az Otto Bierfreund elleni perrel kez­dik meg. Míg az egyik oldalon le­A bonni állam és SS-szolgái A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÄRSASÄGBAN EGY NAP ALATT EZ TÖRTÉNT: tartóztatják Rudi Fey-t, mert azt a pártot követte, amely a fasizmus és a hábo­rú ellen küzdött, és elítélik Otto Bierfreundot és társait, mert közeledést igyekeztek elérni a két német állam munkásai között, minthogy ez biztosítja a legjobban a békét és a fasizmus elleni harcot, addig a másik olda­lon a legnagyobb fasiszták kerülnek a bonni állam élére, a „demokráciát“ csupa gyil­kos és gonosztevő „képvise­li“ és „védelmezi". A legna­gyobb háborús bűnösöket a , bíróságok felmentik és az atomfegyverkezés keretén belül újból ráuszítják őket az emberiségre. Ezek az emberi szörnyek ismét uralomra kerülnek és aki ezekbe a viszonyokba nem törődik bele, azt egész egyszerűen lecsukják. Erre gondolunk, amikor a bonni államról azt állítjuk, hogy az egy militarista-klerikális diktatúra. ★ Az emberben felforr a vér, amikor azt olvassa, hogyan zajlott le a Simon-per tár­gyalása. Simon ezredes és néhány SS-tiszt „néhány perccel a háború befejezése előtt“ felakasztott három polgárt és a Volkssturm egy tagját is meggyilkolta. Az áldozatok bűne az volt, hogy leszerelték a fanatizált fa­siszta fiatalokat, mert nem akartak harcolni és nem en­gedték, hogy falujuk elpusz­tuljon. A fasiszta német fia­talok ugyanis körömszakad­táig védelmezni akarták a falut. A SS-tisztek a legször­nyűbb módon végeztek velük. Természetesen a védelem se késlekedett. A tárgyaláson megjelent egy tábornagy, akit 1945-ben még mint há­borús bűnöst Ítélték halálra, de ma már a Stahlhelm el­nöke. A volt tábornagy kije­lentette, hogy a vádiratot „értelmetlennek" tartja. (Még csak nem is figyelmeztették ezért a tiszteletlen kijelen­tésért.) — A parancs parancs —: folytatta a tábornagy védő­beszédét, — Simon ezredes mindig „rendes fiú" volt. Ezután Knobelsdorf gene­rális, Simon ezredes egykori felettese következett, aki egy halálfejes SS-hadosztály parancsnoka /volt. (A kon­centrációs táborokban a ha­lálfejesek basáskodtak.) A volt felettes Így nyilat­kozott a vádlottról: — Ahol Simon ezredes megjelent, ott nem volt semmi baj. Azután egy bizonyos dr. Kari Seitkertet hallgattak ki, mint tanút. Annak idején a rögtönítélö tanács tagja volt, ma viszont a müncheni ál­lamügyészség vezetője. A tárgyaláson megjelent továbbá egy Kurt von Einem nevű ember is. 0 is együtt szolgált Simon ezredessel és ragyogó színekben festette le egykori parancsnokát. Kurt von Einem a Bundeswehr ez­redesi uniformisában jelent meg. Nemrég még a bonni hadügyminisztérium személy­zeti osztályán működött. A régi gárda felvonulása után a bíróság kihirdette az ítéletet: ..A vád alá hehhtzett négy SS-tiszt ellen nem le­het „nyomós“ bizonyítékot felhozni, a meggyilkoltak az akkori törvények értelmében bűnösek voltak. A bíróságnak nem állnak rendelkezésére olyan bizonyítékok, melyek alapján a vádlottakat tör­vénybe ütköző cselekmények elkövetése végett elítélhet­né. Ez a földi bíróság nem ítélkezhet felettük. Ha a vádlottak mégis bűnösek lennének, akkor a Gondvise­lés ítélöszéke előtt kell majd felelniük.“ így hangzott az ítélet. A bűnösöket tehát a jóis­ten büntesse meg, s ezzel aztán megnyugodnak a jó keresztény kedélyek is. Va­lahogy azonban megfeled­keznek arról, hogy a bibliai Isten nem büntette meg a többi náci bűnöst sem, akik pedig a koncentrációs tábo­rokban sok ezer hívő keresz­tényt is meggyilkoltak. El­lenkezőleg, gyakran látjuk, hogy a háborús gonosztevők ma Nyugat-Németországban magasabb állásokat töltenek be, mint amilyen állásba azok voltak, akiket meggyilkoltak. Ez az ítélet a Nümbergben tizenkét évvel ezelőtt elítélt náci bűnösöket most reha­bilitálja. A bonni uralkodó körök és szolgálóik nagyon jól tudják, hogy mit tesznek és miért éppen most. Az atomfegyve­rek elleni mozgalom annyira erős, hogy zsákutcába ker­geti az atomhősöket és azok most a régi bevált módsze­reket veszik elő. A nürnbergi felmentő íté­letnek így kellene hangzania: Ti szociáldemokraták, szak­szervezeti dolgozók, szabad demokraták, tudósok, fiatal emberek, akik ma parlamen­ten kívüli akciókat visztek véghez, gondoljatok csak ar­ra, hogy mi következett be a „fegyveres erők felbomlá­sa után". Megint „rendkívü­li" időket élünk. A látszóla­gos demokratikus bánás­módnak vége — mihelyt a militaristák veszélyeztetve érzik terveiket. Ezért aztán egymásután lekerül az álarc róluk. Lem- mer úr, aki állandóan az emberiességről szónokol, csodálkozik, hogy nem hi­szünk neki, de mi megma­gyarázzuk, hogy miért nem hihetünk. A Simon-eset újból alkal­mat nyújtott, hogy megvilá­gítsuk a náci-hősök világát. Lemmer kiadó nyugat-ber­lini Kurier-jében olvassuk, hogy a közönség milyen ki­törő örömmel fogadta az íté­letet, amely nem lehetett más, mert: „A német törvényhozás, mind a polgári, mind a kato­nai, annakidején nem töltött be valami dicséretreméltó szerepet, és ezért ma mint államhatalmi intézmény er­kölcsi szempontból elfogu­latlanul nem Ítélkezhet kor­társak felett.“ Szóval, kibújt a szög a zsákból. Kéz kezet mos. Lemmer „goebbelsi kiadó“, az „újságíró“ nem tiltakozik Preuskert SS-parancsnok el­len és egy csöppet se bántja, hogy ma ó a parlament el­nöke. Schröder volt SS-pa­rancsnok is azért helyez! el embereit a hivatalokban, ez­ért olyan egységesen kom­munista ellenesek és ezért óhajtják az atomfegyvereket. A legnagyobb ellenségük mindig az, akik ellenük foglal állást.

Next

/
Thumbnails
Contents