Új Ifjúság, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-07 / 2. szám

Amíg Jelina részletesen leírta, milyenek is voltak az ismeretlen átutazók, Pronyin észre­vette, hogy egy asszony lép ki a ház kapuján. Utána megjelent a két jómadár is, de most már bőröndök nélkül és még egy férfi fekete nad­rágban és fehér ingben. A Sztanyiszlavszkij utca felé tartottak. Kornyejcsuk és Pronyin észrevétlenül követ­te őket. Sarov pedig bement a házba és megke­reste Mohovot: — Elmentek ... Mohov elbúcsúzott Jelinától, Sarovot megbízta a ház őrzésével, jómaga meg áz első milicista körzetből felhívta az állambiztonsági szerveket. Amikor az ügyeletes jelentette Pantyelejev- nek és Szaharovnak, hogy Mohov telefonált és szeretne beszélni Velük, Gubanov is felemelke­dett karosszékéböl. — Én is megyek. Mindent tisztáznunk kell. A tábornok miután meghallgatta Mohov je­lentését Bicskov szobájába ment. — Jó hírt hozok, Mihail Pavlovics. Ogy lát­szik, hogy munkatársaid helyes nyomon vannak. — Nekem is most jelentették. — Hát akkor miért vagy olyan komoly és nyugodt? — Énekelni nem tudok és idő előtt örülni nem akarok. Mi a további teendő? — Az én véleményem szerint továbbra is kö­vetnünk kell és észrevétlenül meg kell mutat­nunk őket Kurocskinnak és Klokovnak, nehogy elhibázzuk a dolgot. Ne a Megnyitogorszki közi házban fogjuk el őket, mert valószínű van fegy­verük és tüzet nyithatnának, hanem az utcán. Gubanov részletesen ismertette tervét. Pan- tyelejev és Csisztyjakov egy csukott autóban Kurocskinnal együtt a Magnyitogorszki köz kör­nyékére mennek. Csisztyjakov találkozik Sarov- val és megbeszélik, hol állítsák meg az autót, hogy Kuricskin észrevétlenül szemügyre vegye a gyanúsítottakat. — Aztán majd azt is megbeszéljük, hol és ho­gyan kapjuk le őket. Bőrönd nélkül jöttek ki a házból, tehát még visszatérnek. Ha pedig el­maradnak és nem mennek vissza, Kornejcsuk és Pronyin értesít. Pronyin és Kornejcsuk ezalatt egy tapodtat sem tágított az ismeretlenektől, akik a Volga- Don vendéglőben leültek egy asztal mellé és nagy élvezettel szürcsölgették sörüket. — Menjünk át a túlsó partra a strandra — követelőzött az asszony. — Estefelé sétálunk egyet és aztán beülünk egy moziba. — Mi nem mehetünk moziba. Tíz érakor egy barátunkkal kell találkoznunk az állomáson. Ma érkezik — hallotta Kornejcsuk és Pronyin. Ök is zsigoluvi sört ittak és miután kiitták az egész üveget, cinkosan egymásra kacsintot­tak. Végre a másik négy megelégelte a sörözést, fizettek és a kis hajóval átmentek a Don bal­portjára a strandra. Velük ment Kornyejcsuk is. A következő hajóval Pronyin is átment a bal­partra. „Az ördög vinné el, nincs nálam a fürdőnad­rágom, pedig úgylátszik, szükség lesz rá“ gon­dolta Kornejcsuk a hajócska széles tatján elhe­lyezkedve, miközben a négy sütkérező embert figyelte. — Most már Klokovot is ideje bevetnünk — mondotta Gubanov, amikor jelentették nekem mit közölt Mohov. A volt betörőt nemsokára beültették egy Po- bedába és Mazurenkóval meg egy helyi csekis- tával együtt a Magnyitogorszki köz környékére vitték. Leonyid és Vlagyimir nemsokára vissza­tért. A szóbanforgó úriemberek ezalatt kedvükre kifürödték magukat, napoztak, majd a hajón visszatértek a jobb partra és újra a Volga-Don vendéglőben kötöttek ki. Megittak fejenként egy-egy üveg sört és fáradtan tértek haza. — Ök azok ? I - kérdezte Kurocskintől Pan- tyelejev, amikor az ismeretlenek elhaladtak ko­csijuk mellett. — Igen. A baloldali Leonyid, a másik meg Iván - suttogta Kurocskin. — A parancsnokságra! — adta ki a rendel­kezést Pantyelejev. Négy óra körül Mohov és Sarov is látta az ismeretleneket, amint a Sztanyiszlavszkij utca felöl hazatértek. Sarov, mintha nagyon melege lenne, megtörölte homlokát, majd amikor mind­össze tíz lépésnyire volt tőlük, levetette zakó­ját és a karjára vette. Ez volt a jel. — Indíts! — suttogta Mazurenko a sofőrnek. Leonyid és Vlagyimir mellett egy poros Po­beda suhant el. Amikor egy vonalba értek ve­lük Mazurenko egy kicsit félrehúzta az auto függönyét. — ök azok? — Igen. Leonyid és Vlagyimir. Ök küldtek a cumani erdőbe ... — erősítette meg Klokov. Ezek szerint tehát Iván és Vlagyimir egy és ugyanazon személy — szögezte le Gubanov. A tábornok a kocsiban adta meg az utolsó utasításokat Klujevnek, Szaharovnak, Nagajev- nek és Mazurenkonak. Hagyni kell hadd sétál­janak kedvükre a banditák, vegyüljenek a tö­megbe. Klujev és Nagajev Leonyidot fogja le. Szaharov és Mazurenko Vlagyimirt. Határozot­tan, gyorsan kell dolgozni. A két kém lefogására néhány Pobedát ren­delték ki, hogy a letartóztatottakat azonnal kü­lön kocsiba ültethessék. Ha Leonyid és Vlagyi­mir ismerőseikkel lesznek, azokat is le kell tartóztatni. Fél hatkor a Magnitogorszki közi házból Leo­nyid lépett ki egy lánnyal. Három perc múlva feltűnt Vlagyimir egy nő és egy férfi társa.sá- gában. Ök is az Engels utca felé mentek. Leonyídnn sötétszürke öltöny volt és a lány­nyal VlagyTOirék előtt ment. Ez utóbbi és tár­sai még benéztek a borbélyhoz, de két perc múlva kijöttek. Vlagyimir is átöltözött. Vászon­zubbonyban. csizmanadrágban feszített, lábán új krómtalpú csizma ékeskedett. Ezen a szép meleg júniusi estén az Engels utcán rengeteg ember sétált. Vidám nevetés szállt a levegőben és a sokszáz békés sétáló közül senki sem sejtette, hogy ellenség bujkál közöttük, akit pillanatokon belül ártalmatlanná tesznek. Pronyin és Sarov tíz lépéssel Vlagyimir mö­gött ment, Kornyejcsuk és Mohov Leonyid mö­gött. Klujev, Nagajev és még két csekista vagy húsz méterre maguk mögött hagyták Leonyi­dot, majd megfordultak és elébe kerültek. Amikor Klujev és Nagajev szembekerült Leo- nyiddal, Kornyejcsuk és Mohov abban a szem­pillanatban megragadta a karját. A harmadik csekista boxerét Leonyid állára szorította, hogy jobb belátásra bírja: — Letartóztatjuk — mondotta halkan Naga­jev, de jóformán még be sem fejezte, amikor Leonyidot már a kocsiba tuszkolták. A Pobeda motorja felbúgott és apró füstfel­hőket, na meg elképedt embereket hagyva ma­ga után, eltűnt, mint egy látomás. Ilyen villámgyorsan kerültek a másik Pobe- dába Vlagyimir és társai is. Az emberek, akik jóformán semmit sem lát­tak, de főként semmit sem értettek, csoportok­ba gyűltek és izgatottan beszélték meg a tör­ténteket. — Valaki valakit elrabolt, de hogy ki kit, érthetetlen ... — Gyönyörűen dolgoztak —, lelkesedett egy teniszcipöt viselő szélesvállú legény szomszéd­nőjének. Végre a milicista is megérkezett. Meghall­gatta, mi történt, majd bejelentette: . — Minden rendben! Azt fogták le, akit kel­lett. Kérem polgártársak, oszoljanak szét, ne állják el az utat. Az utolsó hadizsákmány — Na, készen áll a „fiaker“? — kérdezte vi­dáman Nagajev. — A ló jóllakott, meg is itatták és régen várja már utasát — hangzott a felelet. — Messze megyünk? — Krasznodárba. Szkokolov őrnagy, a külön repülőgép legény­ségének parancsnoka, tisztelgett: — Igenis, alezredes elvtárs. A gép repülésre készen áll. Tíz perc múlva Nagajev mór Krasznodar fe­lett repült, ahonnan vonattal utazott tovább Krimszkajáig. Valahol ott a hegyekben ásták el a kémek fegyvereiket, muníciójukat, felszere­lésüket, pénzüket. Mindezt Leonyid vallotta be a kihallgatáson. Nagajevre várt a feladat, hogy mindezt megtalálja és ezze] végérvényesen le­leplezzék a tegnap elfogott ellenséges ügynö­köket. Igen, a tegnapi nap valóban forró volt... A motozásnál Leonyid zsebéből előkerült egy Leonyid Ivánovics Konovalon névre szőlő sze- rnélyazonossági igazolvány, egy katonakönyv, különböző igazolványok és 2700 rubel. Vlagyi- mirnél egy Vlagyimir Nyikolajevics Viszockij névre szóló személyazonossági igazolványt, ka­tonakönyvet és 3.300 rubelt találtak. A házban, ahol Leonyid és Vlagyimir lerakta holmiját, Mazurenko két bőröndöt talált. Az egyikben két pisztoly, töltények és finn kések voltak, a másikban a kémek ruhái. Nagajev és Klujev hallgatta ki Leonyidot és Vlagyimirt. Sápadt, félénk, behúzott nyakú kém ült előttük. Nem tudta, hogy Klokovot és tár­sukat Kurocskint is lefogták. Megpróbálta va­lami módon kivágni magát, de nagyon hamM' belezavarodott és vallani kezdett: — Igazi neVem Leonyid Vasziljevics Koseljov. Miért változtatta meg a vezeték nevét? — Ez szoros kapcsolatban áll az amerikaiak­kal. Én az amerikai felderítés ügynöke vagyok, és május másodikára virradó éjszaka bevetet­tek a Szovjetunió területén ... Nagajev és Klujev később akart rátérni Ko­seljov külföldön eltöltött éveinek történetére. Most más érdekelte őket: — Hová rejtette a többi felszerelést, amelyet a kémiskolában kapott mielőtt bevetették volna a Szovjetunió területén? — A fegyvereket, pénzt, térképet és a .többi holmit Krimszkaja állomás környékén ástam el. Nagajev valamikor régen ott kezdte meg munkáját az állambiztonsági hatóság szolgála­tában. Éppen ezért a tábornoknál tartott meg­beszélésen őt küldték el megkeresni a kémek felszerelését. Leonyid természetesen segítsé­gére lehetett volna a „kincs“ feltárásában, de Gubanov lebeszélte Nagajevet, hogy magával vigye a kémet: — Kevés az időnk. Ma estére várjuk vissza „vagyonúnkkal“. A letartóztatott csak zavarná munkájában. Nagajev egész úton a környék térképét ta­nulmányozta, megjelölte rajta a Koseljov fel­tüntette jeleket és úgy tűnt, minden rendben lesz. A gép leszállt a krasznodári repülőtéren... Nagajevet már várták. Egy utász csoport kapi­tányával és egy aknász-törzsörmesterrel az al­ezredes mindjárt útra is kelt. A helyszínre érve rengeteg kisebb-nagyobb dombbal tarkított beomlott iövészárok-labirin- tus tárult szemük elé. Itt húzódott valaha a né­met védelem úgynevezett „kék vonala“. Nagajev nemsokára levetette zubbonyát. Már számtalan lövészárkot, dombot kutatott át, eredménytelenül. Egyedül nagyon nehezen ment a kutatás. Elküldött tehát a helyi vadászokért és erdészekért. Amíg megjöttek, addig is foly­tatta a kutatást. „Mit csináltam volna én a kém helyében! Hová rejtettem volna fegyvereimet“? — ötlött fel hirtelen benne a gondolat. Koseljov elbeszélése alapján tudta, hogy a kémek Krimszkaja állomástól a harmadik kité­rőnél tértek le az útról. Nagajev az ösvényen kiért a dombtetőre, ahonnan egy földsáncot pillantott meg. Felmászott rá, és újra csak a gyomnál benőtt, régi lövészárkok sokaságát látta. Egyikük különösen mély volt. — Itt kell lennie — mondotta a felélénkülő aknász őrmesternek. Az őrmester sietve leszaladt a földsáncról és néhány perc múlva boldogan felkiáltott: — Alezredes elvtárs, itt van! A földhányás alól nemsokára egy bőrönd ke­rült napfényre. ... Az amerikaiak alaposan ellátták minden­nel ügynökeiket. A bőröndben Nagajev két au­tomata puskát talált rengeteg tölténnyel, né­hány gránátot, egy Waltert, két könnyfakaszó gáztöltésű pisztolyt, parányi fényképezőgépe­ket, iránytűket, térképeket, táblázatokat rejt­jeles írások kulcsával, rengeteg hamisított szovjet személyazonossági igazolványt, katona­könyvet és különböző szovjet intézmények pe­csétjével ellátott iratokat. Iráni és szovjet pénzt is találtak a bőröndben, 34.000 rubelt százas kötegekben. Nagajevnek eszébe jutott, hogy Mazurenko amikor elváltak, tréfásan így szólt hozzá: — Kizárt dolog, hogy egy nap alatt megta­láljad a „kincset“. Fogadok egy üveg pezsgőbe. Mikor Rosztovval telefonon közölte, hogy bir­tokában van az utolsó trófea is, megkérte, hogy közöljék Mazurenkóval a következőket: — Három óra múlva jó vacsorával várj... A rosztovi repülőtéren Szaharov és Mazuren­ko várta. — .A vacsorán pezsgő is lesz — hallotta a fá­radt Nagajev Szaharov vidám hangját. Miféle emberek ezek? Nagajev alezredes becsukta a vastag dossziét. Sokezer irat, sokszáz fénykép, név vonult el előttünk, amíg a csekista elbeszélését hallgat­tuk. Emlékezetünkben minduntalan feltűnt az ellenség elvetemült ábrázata, aki azért jött földünkre, hogy ártson a szovjet népnek, za­varja békés építő munkáját. — Szerencsére semmit sem sikerült elérniük. — Nagajev cigarettára gyújtott és a dossziét a safe-be helyezte. — Nem sikerült azért, mert a csekistáknak segítségére siettek bátor, éber szovjet embereink. Ljonyka Kiimoy» a grúziai tanító és takarítónő, Gribenko milicista, az öreg erdész és a többi, hazáját forrón szerető szov­jet ember lec^önthetetlen falkánt állt a kémek útjába. De kik is ezek a gazemeberek, honann szerzi „tartalékanyagát“ az amerikai kémszervezet sötét boszorkánykonyhája? Nagajev egy másik iratcsomót vesz elő. Lap­ról lapra haladva, egyre világosabban rajzolódik ki előttünk a hazaárulók és uraik, az amerikai kémhálózat vezetőinek vadállatias alakja. Az egyik kém — Ivan Volosanovszkij, akár­csak Kuricskin, tolvajlásből élt. Ide-oda csa­vargóit az országban és az egyik állomáson megismerkedett Leonyid Koseljovval. Az új ba­rát nagyon talált Volosanovszkijjal — régóta körözte már a milicia. Volosanovszkij és Koseljov, hogy elkerüljék a büntetést, elhatározták, kimennek a „szabad világba“. Atszöktek a szovjet-iráni határon. Hogy mentsék a bőrüket, mindent elmondtak az iráni felderítés vezetőinek, amire csak kí­váncsiak voltak és ilyenmódon megvásárolták „szabadságukat“. Teheránban Volosanovszkij templomszolga lett az orosz pravoszláv templomban — megfe­lelő hely egy volt betörő számára! — Koseljov meg nagynehezen kapott egy sofőri állást. Nemsokára mindketten tagjai lettek a Jefim Sisko pap elnöklete alatt álló monarchista fe- héremigrációs szervezetnek. A két gazember szorgalmasan látogatta a pap előadásait, amelyeken az felhívta a hithű pra­voszlávokat, hogy harcoljanak „a hitért, cárért és a hazáért“. Egy ízben egy Peruanszkij nevű emigráns — a teheráni amerikai követség for- dítőja — megismertette Koseljovot és Volosa- novszkijt egy amerikai „tudósító“-val, aki ha­mar kiismerte a két jómadarat és amikor meg­győződött róla, hogy leikükön nem egy bűntett szárad, felajánlotta: lépjenek az ameriklialt szolgálatába. A ,,tudósító“ nem szűkölködött ígéretekben, így hát a két gonosztevő Leonard Herz és John Rozen néven nemsokára Mün­chenbe érkezett. — Apropos — szakította félbe elbeszélését Nagajev — ezt a tudósítót mi is ismerjük. Va­lódi neve Ronald Bollenbach és 1946 —1947-ben a moszkvai amerikai követség katonai-tenge­részeti attaséjának beosztottja volt. Münchenből Koseljovot és Volosánovszkijt Bad VVerieshoffen városába irányították, ahol még négy hazaárulóval kötötték ismeretséget. Köztük volt Kurocskin is. A kaufbireni amerikai diverziős kémiskola ve­zetőjének helyettese egy ,.Andrej“ névre hall­gató amerikai tiszt és az egész tisztelt ,,tanári kar“ a „tanítás“ első napjától a rádiótávirdá- szatra fordította a legnagyobb figyelmet. — Ezt az „Andrejt“ is régóta ismerjük —: jegyezte meg az elbeszélő. — Azonos Harold Fidlerrel a moszkvai amerikai követség volt diplomáciai futárával... A hazaárulók azután megtanulták, hogyan kell kémkedni, lőni, elsajátították az ökölharc szabályait, a konspiráció elveit és az ejtőernyős mesterséget. Az amerikai felderítés azonban nemcsak „el­méletileg“ oktatta ki őket. Gyakorlatban kellett elsajátítaniok a „fogásokat“. Nem egyszer rob­bantottak hidat, utat, vasútat a Lansberg vá­rosa melletti külön „pályán“. — Ami a hajón, vasúton és villanyműveknél végzett „munkát“ illeti — vallotta Koseljov, azt is alaposan kitanultuk. Megmutatták, hol van legsebezhetőbb pontjuk, hová kell elhe­lyezni a robbanó anyagot, hogyan kell dolgozni az angol gyújtózsinórral és robbanógyutaccsal, hogy biztosra menjünk ... Az amerikaiak egyre mondogatták ügynö­keiknek, hogy a háború „elkerülhetetlen“ és ä legnagyobb aljasságra kész emberek dicsekvé­sével erősítgették, hogy napja egyre közeledik. — A titkos diverzáns cselekményeknek leg­inkább a háború idején vesszük hasznát, ezért jól el kell .sajátítaniok — mondogatták. Mielőtt útnak indították őket Volosanovszkij, Koseljov és Kurocskin azt a feladatot kapták, hogy a Szovjetunió területén embereket ver­buváljanak a társadalom söpredékéből és vigyék át a határon. Ezenkívül szovjet személyazonos­sági igazolványokat és különböző értesüléseket kellett szerezniük a hadiipari objektumokról. — Ha nem sikerül megvásárolniok vagy el- lopniok az iratokat, cselekedjenek határozot­tan. Hiszen ezért kapnak fegyvert is! — ismé­telgették a „tanárok“, követelték, hogy minél több szovjet embert öljenek meg. Az ügynököknek a birtokukban került sze­mélyazonossági igazolványok számát, szériáját, kibocsátási dátumát rádión kellett közölniük a központtal, hogy meggyorsítsák az új ügynökök hamis iratainak kitöltését. Az amerikaiak napról-napra nevelték bele a hazaárulókba a szovjet-rendszer iránti gyűlö­letet és ellenségeskedést. Szabad idejükben pe­dig Münchenbe, Stuttgartba, Lansbergbe, Ober- dorfba és más német városokba vitték őket, ahol mulatóhelyeken, nyilvános házakban lelki­leg és fizikailag lezüllesztették, lealjasították őket, hogy ne maradjon számukra egyetlen út sem a hazaáruláson kívül. A kihallgatások alkalmával Volosanovszkij, Koseljov és Kurocskin amerikai kémek mindent elmondtak „gazdáikról“, akik a hazaárulás út­jára taszították, megvetésre és gyalázatos ha­lálra kárhoztatták őket. Az olvasó bizonyára megkérdezi, mi történt az amerikai kémek ismerőseivel, akik Rosztov- ban és Magnitogorszki közben laktak és a töb­biekkel ? — Az állambiztonsági szervek megállapítot­ták, hogy nem tudtak új „barátaik“ hivatásá­ról — fejezte be elbeszélését Nagajev alezre­des - és miután megmagyarázták nekik, hova vezethetett volna ez a barátság, szabadon bo­csátották őket. Gondolom, hogy most már „vá- logatósabbak“ a barátságban, óvatosabbak és éberebbek... (Vége.) Mario Correlo Gruber: Átkelés a csatornán. Mexikói fametszet. KDLTURHIREK Szamuil Marsak, a nagy szov­jet költő nemrég töltötte be életévét. Ebből az alkalom- a Lenin-renddel tüntették 70 ból ki. ★ A Nyugat-német Akadémia tagjai sorába választotta Golo Mann történészt, Thomas Mann fiát és a neves svájci drámaírót, Friedrich Dürrenmattot. A londoni Royal Court The­atre bemutatta Bert Frecht Jó embert keresünk című darabját. Hosszú idő óta ez volt Angliá­ban az első Brecht-bemutató. A lapok beszámolói szerint a konzervatív, súlyos játékstílus miatt nem bontakozott ki igazi siker. Annál nagyobb sikere volt viszont a Berliner En­semble vendégjátékának, három Brecht-darabbal. Eleinte ugyan a német társulatot is hűvösen fogadták, s a darabok politikai tartalma miatt megoszlott a közönség állásfoglalása is, vé­gül az angol sajtó szinte egy­öntetűen elismerte, hogy ez az együttes új utat mutat a szín­játszásban.

Next

/
Thumbnails
Contents