Új Ifjúság, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-07 / 2. szám
Amíg Jelina részletesen leírta, milyenek is voltak az ismeretlen átutazók, Pronyin észrevette, hogy egy asszony lép ki a ház kapuján. Utána megjelent a két jómadár is, de most már bőröndök nélkül és még egy férfi fekete nadrágban és fehér ingben. A Sztanyiszlavszkij utca felé tartottak. Kornyejcsuk és Pronyin észrevétlenül követte őket. Sarov pedig bement a házba és megkereste Mohovot: — Elmentek ... Mohov elbúcsúzott Jelinától, Sarovot megbízta a ház őrzésével, jómaga meg áz első milicista körzetből felhívta az állambiztonsági szerveket. Amikor az ügyeletes jelentette Pantyelejev- nek és Szaharovnak, hogy Mohov telefonált és szeretne beszélni Velük, Gubanov is felemelkedett karosszékéböl. — Én is megyek. Mindent tisztáznunk kell. A tábornok miután meghallgatta Mohov jelentését Bicskov szobájába ment. — Jó hírt hozok, Mihail Pavlovics. Ogy látszik, hogy munkatársaid helyes nyomon vannak. — Nekem is most jelentették. — Hát akkor miért vagy olyan komoly és nyugodt? — Énekelni nem tudok és idő előtt örülni nem akarok. Mi a további teendő? — Az én véleményem szerint továbbra is követnünk kell és észrevétlenül meg kell mutatnunk őket Kurocskinnak és Klokovnak, nehogy elhibázzuk a dolgot. Ne a Megnyitogorszki közi házban fogjuk el őket, mert valószínű van fegyverük és tüzet nyithatnának, hanem az utcán. Gubanov részletesen ismertette tervét. Pan- tyelejev és Csisztyjakov egy csukott autóban Kurocskinnal együtt a Magnyitogorszki köz környékére mennek. Csisztyjakov találkozik Sarov- val és megbeszélik, hol állítsák meg az autót, hogy Kuricskin észrevétlenül szemügyre vegye a gyanúsítottakat. — Aztán majd azt is megbeszéljük, hol és hogyan kapjuk le őket. Bőrönd nélkül jöttek ki a házból, tehát még visszatérnek. Ha pedig elmaradnak és nem mennek vissza, Kornejcsuk és Pronyin értesít. Pronyin és Kornejcsuk ezalatt egy tapodtat sem tágított az ismeretlenektől, akik a Volga- Don vendéglőben leültek egy asztal mellé és nagy élvezettel szürcsölgették sörüket. — Menjünk át a túlsó partra a strandra — követelőzött az asszony. — Estefelé sétálunk egyet és aztán beülünk egy moziba. — Mi nem mehetünk moziba. Tíz érakor egy barátunkkal kell találkoznunk az állomáson. Ma érkezik — hallotta Kornejcsuk és Pronyin. Ök is zsigoluvi sört ittak és miután kiitták az egész üveget, cinkosan egymásra kacsintottak. Végre a másik négy megelégelte a sörözést, fizettek és a kis hajóval átmentek a Don balportjára a strandra. Velük ment Kornyejcsuk is. A következő hajóval Pronyin is átment a balpartra. „Az ördög vinné el, nincs nálam a fürdőnadrágom, pedig úgylátszik, szükség lesz rá“ gondolta Kornejcsuk a hajócska széles tatján elhelyezkedve, miközben a négy sütkérező embert figyelte. — Most már Klokovot is ideje bevetnünk — mondotta Gubanov, amikor jelentették nekem mit közölt Mohov. A volt betörőt nemsokára beültették egy Po- bedába és Mazurenkóval meg egy helyi csekis- tával együtt a Magnyitogorszki köz környékére vitték. Leonyid és Vlagyimir nemsokára visszatért. A szóbanforgó úriemberek ezalatt kedvükre kifürödték magukat, napoztak, majd a hajón visszatértek a jobb partra és újra a Volga-Don vendéglőben kötöttek ki. Megittak fejenként egy-egy üveg sört és fáradtan tértek haza. — Ök azok ? I - kérdezte Kurocskintől Pan- tyelejev, amikor az ismeretlenek elhaladtak kocsijuk mellett. — Igen. A baloldali Leonyid, a másik meg Iván - suttogta Kurocskin. — A parancsnokságra! — adta ki a rendelkezést Pantyelejev. Négy óra körül Mohov és Sarov is látta az ismeretleneket, amint a Sztanyiszlavszkij utca felöl hazatértek. Sarov, mintha nagyon melege lenne, megtörölte homlokát, majd amikor mindössze tíz lépésnyire volt tőlük, levetette zakóját és a karjára vette. Ez volt a jel. — Indíts! — suttogta Mazurenko a sofőrnek. Leonyid és Vlagyimir mellett egy poros Pobeda suhant el. Amikor egy vonalba értek velük Mazurenko egy kicsit félrehúzta az auto függönyét. — ök azok? — Igen. Leonyid és Vlagyimir. Ök küldtek a cumani erdőbe ... — erősítette meg Klokov. Ezek szerint tehát Iván és Vlagyimir egy és ugyanazon személy — szögezte le Gubanov. A tábornok a kocsiban adta meg az utolsó utasításokat Klujevnek, Szaharovnak, Nagajev- nek és Mazurenkonak. Hagyni kell hadd sétáljanak kedvükre a banditák, vegyüljenek a tömegbe. Klujev és Nagajev Leonyidot fogja le. Szaharov és Mazurenko Vlagyimirt. Határozottan, gyorsan kell dolgozni. A két kém lefogására néhány Pobedát rendelték ki, hogy a letartóztatottakat azonnal külön kocsiba ültethessék. Ha Leonyid és Vlagyimir ismerőseikkel lesznek, azokat is le kell tartóztatni. Fél hatkor a Magnitogorszki közi házból Leonyid lépett ki egy lánnyal. Három perc múlva feltűnt Vlagyimir egy nő és egy férfi társa.sá- gában. Ök is az Engels utca felé mentek. Leonyídnn sötétszürke öltöny volt és a lánynyal VlagyTOirék előtt ment. Ez utóbbi és társai még benéztek a borbélyhoz, de két perc múlva kijöttek. Vlagyimir is átöltözött. Vászonzubbonyban. csizmanadrágban feszített, lábán új krómtalpú csizma ékeskedett. Ezen a szép meleg júniusi estén az Engels utcán rengeteg ember sétált. Vidám nevetés szállt a levegőben és a sokszáz békés sétáló közül senki sem sejtette, hogy ellenség bujkál közöttük, akit pillanatokon belül ártalmatlanná tesznek. Pronyin és Sarov tíz lépéssel Vlagyimir mögött ment, Kornyejcsuk és Mohov Leonyid mögött. Klujev, Nagajev és még két csekista vagy húsz méterre maguk mögött hagyták Leonyidot, majd megfordultak és elébe kerültek. Amikor Klujev és Nagajev szembekerült Leo- nyiddal, Kornyejcsuk és Mohov abban a szempillanatban megragadta a karját. A harmadik csekista boxerét Leonyid állára szorította, hogy jobb belátásra bírja: — Letartóztatjuk — mondotta halkan Nagajev, de jóformán még be sem fejezte, amikor Leonyidot már a kocsiba tuszkolták. A Pobeda motorja felbúgott és apró füstfelhőket, na meg elképedt embereket hagyva maga után, eltűnt, mint egy látomás. Ilyen villámgyorsan kerültek a másik Pobe- dába Vlagyimir és társai is. Az emberek, akik jóformán semmit sem láttak, de főként semmit sem értettek, csoportokba gyűltek és izgatottan beszélték meg a történteket. — Valaki valakit elrabolt, de hogy ki kit, érthetetlen ... — Gyönyörűen dolgoztak —, lelkesedett egy teniszcipöt viselő szélesvállú legény szomszédnőjének. Végre a milicista is megérkezett. Meghallgatta, mi történt, majd bejelentette: . — Minden rendben! Azt fogták le, akit kellett. Kérem polgártársak, oszoljanak szét, ne állják el az utat. Az utolsó hadizsákmány — Na, készen áll a „fiaker“? — kérdezte vidáman Nagajev. — A ló jóllakott, meg is itatták és régen várja már utasát — hangzott a felelet. — Messze megyünk? — Krasznodárba. Szkokolov őrnagy, a külön repülőgép legénységének parancsnoka, tisztelgett: — Igenis, alezredes elvtárs. A gép repülésre készen áll. Tíz perc múlva Nagajev mór Krasznodar felett repült, ahonnan vonattal utazott tovább Krimszkajáig. Valahol ott a hegyekben ásták el a kémek fegyvereiket, muníciójukat, felszerelésüket, pénzüket. Mindezt Leonyid vallotta be a kihallgatáson. Nagajevre várt a feladat, hogy mindezt megtalálja és ezze] végérvényesen leleplezzék a tegnap elfogott ellenséges ügynököket. Igen, a tegnapi nap valóban forró volt... A motozásnál Leonyid zsebéből előkerült egy Leonyid Ivánovics Konovalon névre szőlő sze- rnélyazonossági igazolvány, egy katonakönyv, különböző igazolványok és 2700 rubel. Vlagyi- mirnél egy Vlagyimir Nyikolajevics Viszockij névre szóló személyazonossági igazolványt, katonakönyvet és 3.300 rubelt találtak. A házban, ahol Leonyid és Vlagyimir lerakta holmiját, Mazurenko két bőröndöt talált. Az egyikben két pisztoly, töltények és finn kések voltak, a másikban a kémek ruhái. Nagajev és Klujev hallgatta ki Leonyidot és Vlagyimirt. Sápadt, félénk, behúzott nyakú kém ült előttük. Nem tudta, hogy Klokovot és társukat Kurocskint is lefogták. Megpróbálta valami módon kivágni magát, de nagyon hamM' belezavarodott és vallani kezdett: — Igazi neVem Leonyid Vasziljevics Koseljov. Miért változtatta meg a vezeték nevét? — Ez szoros kapcsolatban áll az amerikaiakkal. Én az amerikai felderítés ügynöke vagyok, és május másodikára virradó éjszaka bevetettek a Szovjetunió területén ... Nagajev és Klujev később akart rátérni Koseljov külföldön eltöltött éveinek történetére. Most más érdekelte őket: — Hová rejtette a többi felszerelést, amelyet a kémiskolában kapott mielőtt bevetették volna a Szovjetunió területén? — A fegyvereket, pénzt, térképet és a .többi holmit Krimszkaja állomás környékén ástam el. Nagajev valamikor régen ott kezdte meg munkáját az állambiztonsági hatóság szolgálatában. Éppen ezért a tábornoknál tartott megbeszélésen őt küldték el megkeresni a kémek felszerelését. Leonyid természetesen segítségére lehetett volna a „kincs“ feltárásában, de Gubanov lebeszélte Nagajevet, hogy magával vigye a kémet: — Kevés az időnk. Ma estére várjuk vissza „vagyonúnkkal“. A letartóztatott csak zavarná munkájában. Nagajev egész úton a környék térképét tanulmányozta, megjelölte rajta a Koseljov feltüntette jeleket és úgy tűnt, minden rendben lesz. A gép leszállt a krasznodári repülőtéren... Nagajevet már várták. Egy utász csoport kapitányával és egy aknász-törzsörmesterrel az alezredes mindjárt útra is kelt. A helyszínre érve rengeteg kisebb-nagyobb dombbal tarkított beomlott iövészárok-labirin- tus tárult szemük elé. Itt húzódott valaha a német védelem úgynevezett „kék vonala“. Nagajev nemsokára levetette zubbonyát. Már számtalan lövészárkot, dombot kutatott át, eredménytelenül. Egyedül nagyon nehezen ment a kutatás. Elküldött tehát a helyi vadászokért és erdészekért. Amíg megjöttek, addig is folytatta a kutatást. „Mit csináltam volna én a kém helyében! Hová rejtettem volna fegyvereimet“? — ötlött fel hirtelen benne a gondolat. Koseljov elbeszélése alapján tudta, hogy a kémek Krimszkaja állomástól a harmadik kitérőnél tértek le az útról. Nagajev az ösvényen kiért a dombtetőre, ahonnan egy földsáncot pillantott meg. Felmászott rá, és újra csak a gyomnál benőtt, régi lövészárkok sokaságát látta. Egyikük különösen mély volt. — Itt kell lennie — mondotta a felélénkülő aknász őrmesternek. Az őrmester sietve leszaladt a földsáncról és néhány perc múlva boldogan felkiáltott: — Alezredes elvtárs, itt van! A földhányás alól nemsokára egy bőrönd került napfényre. ... Az amerikaiak alaposan ellátták mindennel ügynökeiket. A bőröndben Nagajev két automata puskát talált rengeteg tölténnyel, néhány gránátot, egy Waltert, két könnyfakaszó gáztöltésű pisztolyt, parányi fényképezőgépeket, iránytűket, térképeket, táblázatokat rejtjeles írások kulcsával, rengeteg hamisított szovjet személyazonossági igazolványt, katonakönyvet és különböző szovjet intézmények pecsétjével ellátott iratokat. Iráni és szovjet pénzt is találtak a bőröndben, 34.000 rubelt százas kötegekben. Nagajevnek eszébe jutott, hogy Mazurenko amikor elváltak, tréfásan így szólt hozzá: — Kizárt dolog, hogy egy nap alatt megtaláljad a „kincset“. Fogadok egy üveg pezsgőbe. Mikor Rosztovval telefonon közölte, hogy birtokában van az utolsó trófea is, megkérte, hogy közöljék Mazurenkóval a következőket: — Három óra múlva jó vacsorával várj... A rosztovi repülőtéren Szaharov és Mazurenko várta. — .A vacsorán pezsgő is lesz — hallotta a fáradt Nagajev Szaharov vidám hangját. Miféle emberek ezek? Nagajev alezredes becsukta a vastag dossziét. Sokezer irat, sokszáz fénykép, név vonult el előttünk, amíg a csekista elbeszélését hallgattuk. Emlékezetünkben minduntalan feltűnt az ellenség elvetemült ábrázata, aki azért jött földünkre, hogy ártson a szovjet népnek, zavarja békés építő munkáját. — Szerencsére semmit sem sikerült elérniük. — Nagajev cigarettára gyújtott és a dossziét a safe-be helyezte. — Nem sikerült azért, mert a csekistáknak segítségére siettek bátor, éber szovjet embereink. Ljonyka Kiimoy» a grúziai tanító és takarítónő, Gribenko milicista, az öreg erdész és a többi, hazáját forrón szerető szovjet ember lec^önthetetlen falkánt állt a kémek útjába. De kik is ezek a gazemeberek, honann szerzi „tartalékanyagát“ az amerikai kémszervezet sötét boszorkánykonyhája? Nagajev egy másik iratcsomót vesz elő. Lapról lapra haladva, egyre világosabban rajzolódik ki előttünk a hazaárulók és uraik, az amerikai kémhálózat vezetőinek vadállatias alakja. Az egyik kém — Ivan Volosanovszkij, akárcsak Kuricskin, tolvajlásből élt. Ide-oda csavargóit az országban és az egyik állomáson megismerkedett Leonyid Koseljovval. Az új barát nagyon talált Volosanovszkijjal — régóta körözte már a milicia. Volosanovszkij és Koseljov, hogy elkerüljék a büntetést, elhatározták, kimennek a „szabad világba“. Atszöktek a szovjet-iráni határon. Hogy mentsék a bőrüket, mindent elmondtak az iráni felderítés vezetőinek, amire csak kíváncsiak voltak és ilyenmódon megvásárolták „szabadságukat“. Teheránban Volosanovszkij templomszolga lett az orosz pravoszláv templomban — megfelelő hely egy volt betörő számára! — Koseljov meg nagynehezen kapott egy sofőri állást. Nemsokára mindketten tagjai lettek a Jefim Sisko pap elnöklete alatt álló monarchista fe- héremigrációs szervezetnek. A két gazember szorgalmasan látogatta a pap előadásait, amelyeken az felhívta a hithű pravoszlávokat, hogy harcoljanak „a hitért, cárért és a hazáért“. Egy ízben egy Peruanszkij nevű emigráns — a teheráni amerikai követség for- dítőja — megismertette Koseljovot és Volosa- novszkijt egy amerikai „tudósító“-val, aki hamar kiismerte a két jómadarat és amikor meggyőződött róla, hogy leikükön nem egy bűntett szárad, felajánlotta: lépjenek az ameriklialt szolgálatába. A ,,tudósító“ nem szűkölködött ígéretekben, így hát a két gonosztevő Leonard Herz és John Rozen néven nemsokára Münchenbe érkezett. — Apropos — szakította félbe elbeszélését Nagajev — ezt a tudósítót mi is ismerjük. Valódi neve Ronald Bollenbach és 1946 —1947-ben a moszkvai amerikai követség katonai-tengerészeti attaséjának beosztottja volt. Münchenből Koseljovot és Volosánovszkijt Bad VVerieshoffen városába irányították, ahol még négy hazaárulóval kötötték ismeretséget. Köztük volt Kurocskin is. A kaufbireni amerikai diverziős kémiskola vezetőjének helyettese egy ,.Andrej“ névre hallgató amerikai tiszt és az egész tisztelt ,,tanári kar“ a „tanítás“ első napjától a rádiótávirdá- szatra fordította a legnagyobb figyelmet. — Ezt az „Andrejt“ is régóta ismerjük —: jegyezte meg az elbeszélő. — Azonos Harold Fidlerrel a moszkvai amerikai követség volt diplomáciai futárával... A hazaárulók azután megtanulták, hogyan kell kémkedni, lőni, elsajátították az ökölharc szabályait, a konspiráció elveit és az ejtőernyős mesterséget. Az amerikai felderítés azonban nemcsak „elméletileg“ oktatta ki őket. Gyakorlatban kellett elsajátítaniok a „fogásokat“. Nem egyszer robbantottak hidat, utat, vasútat a Lansberg városa melletti külön „pályán“. — Ami a hajón, vasúton és villanyműveknél végzett „munkát“ illeti — vallotta Koseljov, azt is alaposan kitanultuk. Megmutatták, hol van legsebezhetőbb pontjuk, hová kell elhelyezni a robbanó anyagot, hogyan kell dolgozni az angol gyújtózsinórral és robbanógyutaccsal, hogy biztosra menjünk ... Az amerikaiak egyre mondogatták ügynökeiknek, hogy a háború „elkerülhetetlen“ és ä legnagyobb aljasságra kész emberek dicsekvésével erősítgették, hogy napja egyre közeledik. — A titkos diverzáns cselekményeknek leginkább a háború idején vesszük hasznát, ezért jól el kell .sajátítaniok — mondogatták. Mielőtt útnak indították őket Volosanovszkij, Koseljov és Kurocskin azt a feladatot kapták, hogy a Szovjetunió területén embereket verbuváljanak a társadalom söpredékéből és vigyék át a határon. Ezenkívül szovjet személyazonossági igazolványokat és különböző értesüléseket kellett szerezniük a hadiipari objektumokról. — Ha nem sikerül megvásárolniok vagy el- lopniok az iratokat, cselekedjenek határozottan. Hiszen ezért kapnak fegyvert is! — ismételgették a „tanárok“, követelték, hogy minél több szovjet embert öljenek meg. Az ügynököknek a birtokukban került személyazonossági igazolványok számát, szériáját, kibocsátási dátumát rádión kellett közölniük a központtal, hogy meggyorsítsák az új ügynökök hamis iratainak kitöltését. Az amerikaiak napról-napra nevelték bele a hazaárulókba a szovjet-rendszer iránti gyűlöletet és ellenségeskedést. Szabad idejükben pedig Münchenbe, Stuttgartba, Lansbergbe, Ober- dorfba és más német városokba vitték őket, ahol mulatóhelyeken, nyilvános házakban lelkileg és fizikailag lezüllesztették, lealjasították őket, hogy ne maradjon számukra egyetlen út sem a hazaáruláson kívül. A kihallgatások alkalmával Volosanovszkij, Koseljov és Kurocskin amerikai kémek mindent elmondtak „gazdáikról“, akik a hazaárulás útjára taszították, megvetésre és gyalázatos halálra kárhoztatták őket. Az olvasó bizonyára megkérdezi, mi történt az amerikai kémek ismerőseivel, akik Rosztov- ban és Magnitogorszki közben laktak és a többiekkel ? — Az állambiztonsági szervek megállapították, hogy nem tudtak új „barátaik“ hivatásáról — fejezte be elbeszélését Nagajev alezredes - és miután megmagyarázták nekik, hova vezethetett volna ez a barátság, szabadon bocsátották őket. Gondolom, hogy most már „vá- logatósabbak“ a barátságban, óvatosabbak és éberebbek... (Vége.) Mario Correlo Gruber: Átkelés a csatornán. Mexikói fametszet. KDLTURHIREK Szamuil Marsak, a nagy szovjet költő nemrég töltötte be életévét. Ebből az alkalom- a Lenin-renddel tüntették 70 ból ki. ★ A Nyugat-német Akadémia tagjai sorába választotta Golo Mann történészt, Thomas Mann fiát és a neves svájci drámaírót, Friedrich Dürrenmattot. A londoni Royal Court Theatre bemutatta Bert Frecht Jó embert keresünk című darabját. Hosszú idő óta ez volt Angliában az első Brecht-bemutató. A lapok beszámolói szerint a konzervatív, súlyos játékstílus miatt nem bontakozott ki igazi siker. Annál nagyobb sikere volt viszont a Berliner Ensemble vendégjátékának, három Brecht-darabbal. Eleinte ugyan a német társulatot is hűvösen fogadták, s a darabok politikai tartalma miatt megoszlott a közönség állásfoglalása is, végül az angol sajtó szinte egyöntetűen elismerte, hogy ez az együttes új utat mutat a színjátszásban.
