Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-12-24 / 52. szám

Gyurkovics Mária, Kossuth-díjas, kiváló mővész óriási sikerrel vendégszerepeit Bratislavában. Verdi Rigoletto-jának Gilda sze­repét énekelte. Mondhatjuk, hogy, hogy egy énekes madár ko- loratur trilláival pompásan jellemezte az ártatlanságot, a gyer­mekien angyali tisztaságot. Könnyen, úgyszólván játszva éne­kelte a nagy árját technikailag legehezebb részeit is. A képen partnerével Andrej Kucharskyval, a bratislavai Nemzeti Színház művészével látható. Mikulástól karácsonyig Amikor közeledik a karácsony, eljön az ideje, hogy előszedjük a nagy karácsonyi ládát és meg­állapítsuk mi hiányzik, meg­van-e még a karácsonyfa állvá­nya, az üveggolyók, a színes madarak, a ragyogó díszek ... Minden család évről évre el- teszi a kedves ereklyéket és szükség esetén kipótolja az el­tört díszeket, újakat vásárolnak hozzá. Képzeljük el, hogy milyen ha- tálmas nagy ládára volna szük­ség, ha összehordanánk azokat a karácsonyi díszeket, melyeket az évszázadok folyamán gyűj­töttek össze a népi hagyomá­nyok. Ebből a képzeletbeli ládából szedjük elő szent Miklóst, aki karácsony előtt mézeskalácso­kat ajándékozott. Kezünkbe ke­rül egy elszáradt teljes díszbe öltözött püspökformájú mézes­kalács. így festett a keresztény egyház szent Miklósa, aki egy­kor püspök volt és a monda sze­rint igen kedvelte a gyermeke­ket. Ha azonban mélyebben be­lenyúlunk a ládába, könnyen azt hihetjük, hogy egy bábszínház raktárában kotorászunk, fekete állat-álarcokat találunk, tehén- szarvakat és lófüleket, félelme­tes különös alakú boszorkányo­kat, varázslókat, koldusokat, csendőröket. ' Ez a tarka-barka társaság azoknak a felvonulá­sóknak a kelléke, amelyeket ré­gebben rendeztek abban az idő­szakban, amelyet később — az egyház elnevezése szerint — az adventi időszakban rendeztek. A szent Miklós napnak a „po­gány esztelenség ellen“ kellett szembeszállni. De a bolondos alakok a saját szakálukra fel­vették a derék jó öreg szentet a társaságukba és kifordított bundában befeketítve mint Mi­kulás velük vándorolt virgáccsal a kezében és elégedetlenül mor­mogott. Még a XVI. században ezzel a virgáccsal verte meg a kicsiket és nagyokat. Az egyhá­zi iskolák befolyása alatt ugyan­is szent Miklós védnökséget vállalt felettük, újból régi hiva­talába helyezték vissza és szent Miklós átvette a gyermekek büntető törvényszékét. Már an­nak idején szemére vetették, hogy igazságtalanul osztogatja a diót és az almát és hogy a szegény gyermekek számára csak gyéren juttat, míg a gaz­dag és rossz gyerekeket búsá- san megjutalmazza. A reformá­ció idején nem tűrték, hogy szent Miklós csak egy katolikus szent maradjon. * A gyermekek megajándékozását karácsonyra tették át, és az ajándékok fel­osztását magára „Jézuskára“ bízták. Az öreg szent Miklósé azonban már nehéz volt elűzni a nép fantáziájából és ezért to­vábbra is díszalak maradt. Utó­da országokként más és más lett, a városokban ma már több­nyire a névnélküli Télapót isme­rik el. A XVII. században a szülők az ajándékokat a láthatatlan „Jé­zuska“ által éjjelen keresztül helyezték el a gyermekek ágya mellé, míg a XVIII. században már ott találjuk a gazdagon te­rített asztalt. Ugyanabban az időben általánosabb lesz már a karácsonyfa is és így lassanként már közeledünk ahhoz a képhez, amely napjainkban is elénk tá­rul. A karácsonyfáról az 1605-ös évekből találjuk az első feljegy­zéseket. A fát még nem díszítik gyertyákkal, hanem papírosból készült virágokkal, almával, szí­nes cukorral és ostyákkal. Né­metországban már régebben az volt a szokás, hogy Újévkor a falusi kutak mellett állítottak fel karácsonyfákat. Csak a XIX. században beszélünk karácsony­fáról és ekkor állítják a családi ünnep középpontjába. ' A falva­kon azonban sok helyütt fara­gott gyertyatartókat vagy pira­misokat állítanak fel, ebből a korszakból származnak a nép- művészeti múzeumok remekbe készült fafaragású gyertyatar­tói. A karácsony később a gyer­mekek megajándékoztatásának napja lett, pedig az eredeti ke­resztény karácsony ünnepnek nem volt gyermekünnep jellege, mindazonáltal hogy Jézus mint emberi gyermek születéséről szóló legendáján nyugszik. Az­zal, hogy a római egyház idő­számításunk szerint 354-ben ezt a születésnapot december 24-ére tűzte ki és a legnagyobb egyhá­zi ünnepnek nyilatkoztatta ki, ez a nap még nem lett általános ünnep. Az Újév még mindig fontosabb maradt. Rómában Új­év alkalmából volt szokásos a felnőttek megajándékozása. Franciaországban és a Szovjet­unióban is még ma is Újévkor ajándékozzák meg egymást az emberek. A római újévi szokásoktól el­tekintve Európában a novem­ber-december hónapokban igen gazdag mulatságok voltak szo­kásban. A termény behordása után a hosszú téli estéket láto­gatásokra, közös lakomákra for­dították. Az egyház később biz­tosítani akarta tekintélyét és elrendelte a négyhetes advent időt. Ma a karácsony családi ünnep, és mindegy hogy az emberek milyen keretek között ülnek le az ünnepi vacsorahoz, csak egy küldetése van, és az nincs sem­miféle egyházi dogmához kötve: békét hirdet az emberek között. R 'gi vágyam vált valóra, artii- kor égy üzemi tanulfhány- út során sikerült hazám hatá­rain túlra jutnom, hogy idegen tájakban gyönyörködhessem, és megismerjem idegén népek kul- túremlékeit és élményekkel gyarapodottan térhessek haza. Az utazás öröme csak akkor vált tudatossá benném, amikot társasgépkocsink az Elbé part­ján már a Német Demokratikus Köztársaság területén röpített bennünket. Kíváncsi szemeim alig tudtak betelni a sok látnivalóval. Inté- gettem az Elbán haladó sétaha­jók utasainak, Bad Schandau üdülő és fürdővendégeinek és a pirnai járókelőknek. Megcsodál­tam a pillnitzi fűvészkert cso­dálatos növényeit, virágait, ja- páni fáit és egy árnyas park ölén Ágost Károly szász fejedé- lem mesteri gondoláját. Lassan közeledtünk Drezda felé. Tudtam, hogy ét a hírés, mintegy 750 éves város, a „Szász Svájc“ fővárosa, sokat szenve­dett az 1945 februárjában vég­rehajtott kíméletlen nyugati lé­gitámadások során. Kíváncsi voltam, vajon mit lá­tok viszont Daniel Pöppelmann, Balthasar Permoser és Gottfried Sempera világhírű kőcsodáiból. Megérkezésünkkor egyetlen pillantás megadta a választ ag­gódó kérdésemre. Ahol valaha szebbnél-szebb terek, házak, templomok, műemlékek hirdet­ték az emberi eime és kéz alko­tó nagyságát, még ma is sokhe­lyütt intő kézként merednek az égre az üszkös romok, a félté­pett testű terek. A Theaterplatzon a dóm rom­jai feketéinek. Atellenben pedig a Zwinger kőcsipkéin ejtett té­pett sebeket a bombatámadás. Messze földről hívott művészek, szobrászok és építészek munká­ja nyomán már lassan visszá- nyeri eredeti szépségét és vará­zsát. Ismét olyan impozáns lesz a Zwinger, mint akkor, amikor a szász fejedelmek kényelmét szolgálta, amikor nimfáiban és szökőkutaiban fejedelmi vendé­gek gyönyörködtek. Csupán futó pillantást vétet­tünk a világhírű képtár félé, mert ennek megtekintésére ér­kezésünk napján nem kerülhe­tett sor, csak kőrútunk végez­tével. Megelégedéssel vettem tudomásul, hogy a képtár épü­letének sebei is hegednek a szakszerű javítási munkálatok nyomán.... , Utunk további állomásairól csupán röviden számolok be. Meissenben az európai porcellán szülővárosában, a kék kardokkal díszített gyártmányok múzeu­mában Böttger, az alapító, majd a többi nagy mester, de különö­sen Kaendler művészetét dicséri sokezernyi szebbnél-szebb por­celánfigura (angyalkák, ba- chánsnők, állatfigurák és szatí- rok, festett tányérok és órará­mák, mélyen konduló porcelán­harangok). Jártunk Erfurtban, a rózsák városában, megcsodáltuk Naum­burg ősrégi dómját, ahol Luther prédikált, láttuk a világhírű jé­nai egyetemet, ahol Schiller ta­nított, és a planetáriumban nap­pal csodáltuk a csillagok vilá­gát. Weimarban kegyelettel adóz­tunk Goethe és Schiller, a két német szellemóriás sírjánál, és megcsodáltuk a helyi dómban Lucas Cranach oltárképét, jól­eső érzéssel néztük a Liszt em­léktáblát, illetődötten jártunk a Goethe és Schiller házban, ahol a két nagy költő élt és alkotott. — A művészet nemes fényének árnyékában borzalommal jártuk a buchenwaldi haláltábor kínzó­kamráit és mély megindultság- gal, jövőbe vetett bizalommal néztük a közelében épülő hatal­mas „nemzetek emlékművét.“ Lipcsében, a nemzetek csatá­jának emlékművénél Napoleon jutott eszembe, akinek vert se­regei Moszkva alól vonultak vissza ritkult, zilált sorokban és a vérszemet kapott Európa egyesült erővel itt kényszerí­tette térdre a „dicsőség fiát." A birodalom urainak önkényével dacoló G. Dimitrov emlékét a nevéről elnevezett múzeum hir­deti. — A lipcsei vásár, amelyet már 1100 óta nyilvántartanak, a népek nemes versengésének fontos állomása. A lützeni csatatéren, ahol Gusztáv Adolf a harmincéves háborúban seregei élén halt hő­si halált, svéd felségterületen jártam Németországban. Utunk újra Drezdába vezetett. Adolf von Menzel: Szent Márk téri piac Veronában c. képe mintha azt a pillanatot örökíte­né meg, amikor Shakespeare Rombo és Júliájának gyűlölködő ellenfelei párbajra készülnek a F okozott kíváncsisággal lép­tém át a képtár küszöbét. Ki tudja, mennyi képet kímélt meg a pusztulás? Nem cserél­tek-e gazdát a legszebb alkotá­sok? A gyönyörű kiállítási termek­ben hatalmas művészi élmény­ben volt részem. A világhírű festőművészek híres alkotásai­nak egész sora kápráztatja el a látogatót. Itt találjuk többek között Ra- faelo Santi: Sixtusi madonnáját. A kép érdekessége, hogy a hát­tér kék egét megannyi parányi angyalfej képezi. Tizian: Júdásgarasa fény és árnyékhatásokkal érezteti a szép és magasztos találkozását a rósszal és a durvával. Rembrandt: önarcképén, ame­lyet házassága első évfordulójá­ra festett, a festő túláradó örö­mének, boldogságának Saskia tartózkodó mosolya a visszfé­nye. Rubens: Vaddisznóvadászat c. képe mesterien irányítja a va­dászok, hajtők, lovak és űző ebek figyelmét a vadkanra, mely szorongattatásában könyörtelen dühhel ront minden útjába ke­rülő élőlényre, t Egy másik Rubens kép: Batsabe a forrás­nál; a szépasszóny Dávid király levelét olvassa, amelyben ke­gyeiért ostromolja. Az asszony mosolya a levél feletti örömét sejteti és nem gondolja a félre­vezetett szépség, hogy férjét a nagy király elpusztíttatta a csa­tában. rözi, a boldog anyaság pedig Murillo: Madonna a gyermekkel c. képében talál hű tolmácsoló- ra. Venets: Salome ja János fejé­vel, kísérteties hűséggel ábrá­zolja a lány szemében az őrjön­piactéren. Listard: Csokoládés leánya, bájos kép, lehelletszerű, finom pasztell színekkel mintha ezt kérdezné a szemlélőtől: „A kis­lány édesebb-e, vagy a csokolá­déja?“ Meunier: Vasöntő c. képének Schiller lakóháza Lipcsében gés fényét. Megkapta a kért ajándékot, de elvesztette lelke nyugalmát. Giorgione: Alvó Vénusa, Reni: Pihenő Vénusa az Ámorral, Vecchio: Pihenő Vénusa a női szépségideál három jelentős ké­pe és híven tükrözik az alkotó művészek testtani arányismere­teinek valós voltát. Mindegyik kép az életöröm egy-egy kép­himnusza. Domenico Feti: Archimedese hőse a dolgozó ember, aki kilép a mítosz és legenda világából és a földön munkájával építi a ma­ga és mindnyájunk boldogabb holnapját. A felsorolást méq sokáig foly­tathatnám, de ízelítőnek talán ennyi is elég. Mindenesetre nagyon szeret­tem volna legalább miniatűr másolat formájában megszerez­ni a képtár megannyi képét, hogy újra, meg újra gyönyör­ködhessek mindegyikükben. Meglepődtem, hogy ilyen épek és szépek a képek és érdeklő­désemre a következő választ Pillnitz: Ágost Károly gondolája a íüvészkertben Dürer: egyetlen képét láttam gigantikus arányaival és kiféje- a képtárban, „Egy ifjú arcképé", ző színeivel méltó emlékét állít de az volt az érzésem, hogy fel- az ókor halhatatlan görög tudó­irat nélkül is ráismertem volna sának. a kép alkotójára. Az önarcképek sorából ki­Coreggio: Szent éj c. képé a emelkedik hazánk fiáé: Kupec- karácsonyi pieta hangulatát tűk- kyé és Velasqezé. kaptam: A háborús események során Drezdától távol helyezték biz­tonságba a képtár világhírű festményeit. A felszabadulás után meglepetéssel vették tu­domásul, hogy az egyenként is vagyont érő képek egyike-má- sika javításra szorul, sérülést szenvedett, vagy penész támad­ta meg a nyirkos rejtekhelyen. A képeket Moszkvába szállítot­ták. A legnevesebb szovjet fes­tőművészek és restaurátorok dolgoztak helyreállításukon és minden kép visszakerült, erede­ti szépségében -a német művé­szet Mekkájába, a világhírű drezdai képtárba, ahol további ezrek és ezrek csodálhatják a német nép féltve őrzött kin­cseit, amelyek a művésztörténet legszebb lapjaira kívánkozó kép­csodák. AAAA/7*y^/7VAAAAAAAAAAAAAAA//V‘JWA/V r nt e csizma Hideg szél remegtette az abla­kokat. A tanítónő komoran állt, nézte a hajladozó fákat. Aztán megfordult végigsétált a padok között. — Hol vannak ezek? — kér­dezte szomorúan, s a hátsó pa­dok felé mutatott, ahol a nap­számosok gyerekei ülnek. Hang­jából éreztük, hogy erre a kér­désre nem kell válaszolni. — Még ma meg holnap kibír­hatták volna, — folytatta kis idő múlva — holnapután már nem kell jönni iskolába, megkezdődik a karácsonyi vakáció. Susogás és mozgolódás kezdő­dött mintha máris vakáció lenne. — Korai az öröm, — mosolyo- dott el a gyermekarcú tanítónő — holnapra meg kell tanulni még egy verset. Otthon hangosan tanultam a verset s másnap olyan büszkén mondtam el, mintha én írtam volna. — Jól van fiam! — simogatta meg a tanítónő az arcom. — így fogod elszavalni majd az ünne­pélyen is. Boldogan rohantam haza és már a kapuból kiabálni kezdtem — Mama! Szavalni fogok az ünnepélyen! Szavalni fogok! Anyám értelmetlenül nézett rám. — Szavalni fogok a karácsonyi ünnepélyen. — Ennek örülsz annyira? — kérdezte szomorúan s magához ölelte boglyos fejemet. Nem ér­tettem anyámat, miért nem örül ö is. Hiszen én tudtam a legjob­ban a verset. Akárki nem szaval­hat a felnőttek előtt: Heggel azzal ébresztett anyám, hogy próbáljak fel egy pár gyér- mekcsizmát. Előbb a kézembe vettem, megsimogattam fékele csillogó szárát, sajnáltam fel­húzni. — No, húzd fel! — bíztatott anyám. A csizma úgy paszolt a lábam­ra, mintha rászabták volna. Ko­molyan, hosszan sétáltam benne a konyha nedves földjén. Közben a vers járt az eszembe és a dí­szes ünnepélyre gondoltam. — Vesd le! — vetett véget anyám ábrándozásaimnak. — Vissza kell vinni. — Hát nem az enyém? Nem tetszett nekem megvenni? — Nem tudom miért vettem volna meg. Tudod, hogy nincs pénzünk és az ünnepek is köze­lednek. — Akkor kié ez a csizma? — A Pásztor Jancsié volt, aki ősszel halt meg. Azt mondta az anyja, a nadrágot meg a kabátot is ideadja arra az egy délutánra, ha már így megjártam veled. Az ünnepélyre nagyon sokan összesereglettek. Megtört, sá­padt arcú öreg nénik szorongtak a szűkre szabott gyermekpadok­ban, keménytekintetű férfiak tá­masztották hajlott hátukkal a falat, s fehér kezű urak ültek az asztal mögött. Megjött a tiszte­lendő úr is. Kezdődhetett az ün­nepély. Alig vártam, hogy befe­jezze beszédét. A jegyző, még tapsolt, mikor felálltam a dobo­góra és szavalni kezdtem: „ ... nem játék kell, Iranern kenyér. Ma minden gyerek új ruhát kér. Oj ruhát kér meleg szobát. . “ Az emberek a padlót nézték s bizonyára azt érezték, amit mondtam. Nekem pedig fájt, hogy nem tapsoltak. Apám is hallgatott osszeszorított ajakkal az ajtóban. S ekkor valahonnan egy nagy kosarat hoztak s letet­ték fényes csizmám elé. Néma, kíváncsi várakozás ült a sápadt arcokra. Ez volt az a pillanat, amelyért eljöttek. A megalázó s felemelő szeretetcsomagok osz­tása. A tanítónő elsőnek az én ke­zembe nyomott egy dobozt. Bol­dogan szorítottam magamhoz, mint anya a gyermek arcát. Örömkönnyek tolódtak a sze­membe, remegő kézzel felemel­tem a doboz fedelét. — Cipő! — kiáltottam fel. — Fekete egészcipő! — Az öröm nem tartott soká. A jegyző haragosan felugrott az asztal mögül kirántotta a ke­zemből és visszadobta a kosárba. — Vannak itt olyanok is, akik jobban megérdemlik — kiabálta mély megvetéssel, — akinek ta­gos csizmára telik, nem szegény ember. — Kölcsön... — nem bírtam tovább mondani. Kitört belőlem a hangos zokogás. Sírtam. S úgy éreztem, sír az az igazságtalan kis Jézus is, aki a jegyzóékhez még tegnap este elvitte a forgó, daloló karácsonyfát. — Gyere fiam! — fogta meg apám a kezemet. Szomorúan szótlanul bandu­koltunk haza. Csak akkor szólalt meg apám, mikor havazni kez­dett. Akkor is csak annyit mon­dott: — Fehér karácsonyunk lesz — s vigasztálóan megszorította a kezemet. SZENK SÁNDOR I ZALA JÓZSEF: ! Német főidről és a drezdai képtérről

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents