Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-02-05 / 6. szám
A Szovjetunióból hazatérő küldöttséget Prága népe lelkesen fogadta Prága zászlódíszben. A főváros ünnepel. A főpályaudvar előtt a Vencel-téren s a nagy útvonalakon tolong a nép. Mégsem zavarja semmi a feszült várakozás csendjét. Az emberek nem azért topognak türelmetlenül a tisztára sepert járdákon, mert a februári hideg kényszeríti őket erre, Mintha a természet is kivételt parancsolna erre a napra. A legszebb tavaszi nappal is vetélkedhetik február 2. Ez a türelmetlen várakozás a Moszkávból hazaérkező csehszlovák kormányküldöttségnek szól. Már hallani is az üdvrivalgást, most érkezik a különvonat a pályaudvaira. Elsőnek Zápotocky elvtárs köztársasági elnököt üdvözlik, majd ez egész küldöttséget fogadják virágok özönével. A nép apraja-nagyja mérhetetlen szeretettel és lelkesedéssel ad kifejezést hálájának és elismerésének a moszkvai eredményekért. A szónoki emelvényre Jaromír Dalansky a miniszterelnök első helyettese lép és rövid beszédben üdvözli a küldöttséget «Utána a jelenlevők viharos ünneplésének közepette Antonín Zápotocky köztársasági elnök emelkedik szólásra, hogy az összegyültekkel ismertesse küldöttségünknek a testvéri Szovjetunióban tett látogatása eredményét. A helyeslő kiáltások és a hatalmas tapsvihar, amellyel beszédét gyakran félbeszakították, azt bizonyítja, hogy dolgozóink rendíthetetlenül a szovjet nép oldalán állanak, a szocializmusért és a béke győzelméért vívott harcban. Tovább szilárdítani Csehszlovákia népei és a nagy Szovjetunió népei testvéri kapcsolatait, a CSKP vezetése alatt még határozottabban haladni a marxizmus-len inizmus és a proletár internacionalizmus útján — ez a követelés, ez a szívből jövő óhaj hangzott a prágai dolgozók tízezreinek üdvözletéből. Minduntalan felhangzott az ütemes kiáltás: „Éljen a Szovjetunió!“, „Éljen a CSKP, hurrá!“ A tolongó néptömeg között állva az embernek Önkénytelenül eszébe jut, hogy néhány perc múlva pillanatok alatt elsuhan a kormányférfiak autókavavánja. Milyen kellemes meglepetés éri azonban az embereket, amikor a polgárok sorfala között gyalog látja haladni az egész küldöttséget, Az éljenzés és a nép lelkesedése leírhatatlan. A Csehszlovák Köztársaság küldöttségének nagyszerű fogadása Prágában nemcsak a város, lakosságának szívből jövő megnyilvánulása volt, hanem egyben az egész nép szeretetém-k, gálájának és bizalmának a kifejezése is. (-lac-)-* *A Szakszervezeti Világszövetség után a Béke Világtanács Az osztrák belügyminisztérium február 2-án betiltotta a világ egyik legnagyobb szervezetének a Béke Világtanács bécsi titkárságának tevékenységét, amely a háború utáni években a világ békeszerető embereinek érdekeit képviselte. _ Egyeidejűleg kiutasították Ausztriából a Béke Világtanácsnak összes külföldi dolgozóját. A Béke Világtanács. a haladó és békeszerető szervezetek közül már a második, melyet kiutasítottak Ausztriából. Csaknem egy évvel ezelőtt betiltották a Szakszervezeti Világszövetség bécsi titkárságának működését. Az a rágalmazó kampány, amelyet egyes osztrák lapok és a kormánykörök időnként a Péké Világtanács ellen indítottak, azt mutatja, hogy a belügyminisztérium szervei csupán kellő alkalomra vártak a Béke Világtanács titkárságának kiutasításánál. Habár egyelőre nnm tettek közzé részletesebb indoklást, nyilvánvaló, hogy Ausztria függetlenségét sértő egyoldalú álláspont alatt a Béke Világtanácsnak a békét, haladást szolgáló álláspontját értik. Január 26-án ünnepelte meg India függetlenségének 7-ik évfordulóját. Az ünnepségek lényét a hadsereg szemléje és a jelképes felvonulás emelte, melyet a ragyogóan feldíszített elefántok sorai zárták le. A szocialista faluért Bratislavában 1957 február 4-én ülésezett a CS1SZ Szlovákiai Központi Bizottsága. Az ülésen a Szlovákiai Központi Bizottság titkára Major Ágoston elvtárs tartott beszámolót* a falusi ifjúság munkájáról és további feladatairól. Értékelte az eredményeket, melyeket a CS1SZ elért a szövetkezetek megalakítása terén és megjelölte mit kell tenniük a falusi szervezeteknek az EFSZ-ek III. kongresszusa és a VIT előkészítése időszakában. A falusi fiatalok főfeladata a szövetkezeti mozgalom kiszélesítése és a szocialista falu megteremtése — állapítja meg a beszámoló. A beszámolót követő vitában több elvtárs felszólalt. (A beszámolót, valamint a KB határozatát következő számunkban közöljük.) Yves Montand a Szovjetunióról Yves Montand, ismert francia énekes, aki jelenleg Berlinben tartózkodik művészturnéján, interjút adott a Liberation cimű# lap tudósítójának, amelyben beszámolt Moszkvában és niás szovjet városokban szerzett benyomásairól. Többek között ezt mondotta: „A Szovjetunióban tett körutamon szerzett főbo- nyomásom az volt, hogy egy hatalmas építkezésen voltam ... A szovjet embereknél legjobban meglepett az a nemességük, jószívűségük és nagylelkűségük, amelyet még eddig sehol sem tapasztaltam“. Yves Montand végül kijelentette, hogy a Szovjetunióban való szívélyes fogadtatását a szovjet népnek a francia nép iránti baráti érzései megnyilvánulásának tartja. TALÁLKOZÁS Mosonmagyaróvárra egy ezüst öngyújtó fog emlékeztetni. Nem tudom, ha azonnal életemet vennék is, ki adta, de tudom, hogy szeretettel nyomta a kezembe, találkozásunk örömére. Nagy késéssel érkeztünk Mosonmagyaróvárra. Ahogy megállt az autóbuszunk, körülállták a kiváncsi járókelők s örömmel üdvözöltek, mert ez alatt p. rövid két hét alatt másodszor láthatnak otthonukban külföldi művészeket. Két héttel ezelőtt a po- zsonypüspöki tánccsoport, ma pedig a Csehszlovák Hadsereg Művészegyüttesének kul- túrbrigádja és a bratislavai Nemzeti Színház szólistái lépnek fel Mosonmagyaróvár színpadán. Váratlanul érkeztünk, de azonnal megtelt a kultúrház nézőtere, úgyhogy két órára elkezdhettük a műsort. Amikor^ bejelentettem, hogy a csehszlovák dolgozó nép testvéri üdvözletét* hoztuk Bratislavából, hosszantartó, sziinninemakaró taps következett. Farkas Jenő népizenekarának híre több évi külföldi vendégszereplés után ide is eljutott. Tapssal üdvözölték őket s ők friss ropogós csárdással feleltek. Vasi József csallóközi népdalokat énekelt és Anton Balázs, a hadsereg-együttes egyik szólistája, Mokrouszov lírai dalával a szovjet katonákhoz szólt: hagy érzéssel s a lírai dal gyönyörű melódiájával elevenítette fel lelkűkben azokat az érzéseket, amelyeket messzi ked- vesükhez s nagy szovjet hazájukhoz éreznek. Éva Kristinová, a bratislavai Hviezdoslav-színház művésznője Puskin Eugen Anyeginjéből Tatjána levelé-t szavalta el orosz nyelven. Ezután még sok-sok művészi szám következett. Ebben a műsorban mindenki megtalálta, ami érdekelte és elszórakoztatta, a népi muzsikát kedvelő népi muzsikát, táncokat kedvelő táncokat, humoros és komoly dalokat, szavalatokat, komoly zenét. Amikor felzúdult az egyes számok után a taps. mi úgy éreztük, hogy égy-egy lépéssel közelebb jutottunk az emberekhez, azokhoz az emberekhez, akikkel közös céljaink vannak, akikkel közösen harcolunk a szocializmus felépítéséért, akik barátaink. Ezekkel találkoztunk s ezekkel jöttünk Mosonmagyaróvárra találkozni. S nem csalódtunk, ott ültek a nézőtéren, s tapsoltak. Az előadás után baráti körben elbeszélgettünk egymással. Ők köszönték a műsort, mi meg, hogy azért jöttünk, hogy erőt és kedvet adjunk munkájukhoz, életükhöz. Három barát találkozott Mosonmagyaróváron. Három barát, akinek nem szabad soha eltávolodnia egymástól. Ez az ezüst öngyújtó fog rá emlékeztetni. Hogy ki adta nem tudom. Valamelyik katona, vagy munkás nyomta a kezembe. De ahányszor cigarettára gyújtok, ez a barátság fog az eszembe jutni, amelyet a mosonmagyaróvári kultúr- házban kötöttünk. K. r. IV. KÉT ARANY CSILLAG A Novoroszijszktól Gelend- zsikbe vezető országúton kimagasló betonalapon áll egy szétlőtt vasúti kocsi váza. Hős vagonnak nevezték el az itteni emberek és meghagyták a tenger partján örök emlékül, hogy hirdesse az utókornak a szovjet hősök dicsőségét, akik itt No- voroszijszkban e vagon mellett állították meg 1942-ben a fasiszta betolakodók előretörését. Körülötte még ma is látszanak a háború pusztító nyomai, szétlőtt házak, gyárépületek. A nap magasan áll a horizonton és sugarai ezüstösen verődtek vissza a Fekete-tenger lágy hullámaiban. A gelendzsiki öbölben csak egy tehervontató és két halászhajó vesztegelt. Beljebb a tengerben delfinek játszadoztak csoportban. Az öböltől felfelé húzódó szőlőhegyen (Tolsztij Misz) asz- szonyok kötöztek nagy szalmakalappal a fejükön védekezve a tűző nap sugarai ellen. A levegő oly _ fulladt volt, hogy az volt' az érzésem, minden pillanatban megeredhet a záporeső. Nem messze az asszonyoktól egy idős csoportvezető > nézett fürkészve a tenger felé. — Hej, de kéne már az eső a szőlőre, — majd az asszonyok felé fordulva folytatta. — Egy-két napon beiül biztos időváltozás lesz. Ügy érzi ezt az én derekam, meg a térdem. Már pedig az jobb,' akármelyik barométernél. — Pipáját meggyujt- va végigment a sorokon, gondosan szemügyre véve minden tőkét, hogy jól permetezték-e meg és jól, végezte-e el a traktor, a széles sorok között a ‘kultiválást. Néhány perc múlva visszajött az asszonyokhoz, majd ígv szólt: — Lidia Ivanovna én hazamegyek ebédelni és vagy másfél óra múlva visszajövök. — S hosszú lépésekkel elindult a város felé. A munkásnők szeretettel néztek,. a „batyko" után, aki olyan voít itt a csoportban, mintha apjuk lett volna. Kiváló munkás, nagy szakember, és emberséges vezető, olyan, amilyenre ritkán lehet találni egy egész kerületben. Nem hiába kapta a „munka hőse“ kitüntetést, meg is érdemelte ő az aranycsillagot. — Nagyapó, nagyapó, — szaladt ebbe 13 éves unokája, mikor az öreg kinyitotta a kerítés kiskapuját. — Nézz ide, milyen halat fogtam, — dicsekedett nagyapjának a szép szőkehajú, kékszemű unokája. Ha ránézett az öreg, mindig fiát látta benne. Az is épp ilyen nyurga, rövid hajú, és betyár volt mint ez. — Kész már az ebéd, Vologya? — Igen, csak téged vártunk. Már meg van terítve. — S néhány perc múlva a rózsás kiskertből már lehetett is látni mily jó étvápy- gyal fogyasszák az ízletes ebédet. Az öregek szeretettel nevelték unokájukat, akinek szülei mindketten elestek a háborúban. Ő maradt az egyetlen öröm számukra, három elesett fiúk helyett. — Nagyapa ma apáról álmodtam. Éppen olyannak láttam, mint azon a fényképen, amely a szobában van. Tudod együtt voltunk a tengeren halászni. Neki is olyan horga volt, mint nekem. Fogadtunk, hogy ki fog nagyobb halat. Aztán egyszer csak jön egy nagy vihar, csak úgy hányta csónakunkat a hullám. Majdnem No- voroszijszknál dobott ki minket ... — Hagyd abba fiam, — szólt nagyapó és letette a kanalat. Nem bírt többet enni, mert torkát elszorítot- ta a fájdalom. Felállt az asztaltól s bement a szobába. Vologya értelmetlenül nézett kék szemeivel nagyanyjára, kinek ráncos arcán két csillogó könnycsepp gördült lassan lefelé, s beleesett a levesbe. Hej, de keserű lett tőle ez az étel. Nagyapó pedig kinyitotta a szoljában a szekrényt és legmélyéből egy csomó érmet, kitüntetést szedett elő. Lenin-rend, Vörös Zászlórend, a hősiességért, Sztálingrádért, és a sok között egy kis dobozban még egy ötágú arany csillag. Ez az összes emlék, ami megmaradt fiai után, akik életüket állította a katonákat. Ezért még mielőtt elindultak volna a nagy harcba, sokan kérték a pártba való felvételt, hogyha hősi halált halnak, tekintsék éket kommunistáknak. Ekkor írta egy darab gyűrött papíron Szolda- tov Vlagyimir komszómolista ezeket a sorokat: Kérem a pártbizottságot, hogy engem a párttagság soraiba felvegyenek. ígérem, hogy minden erőmmel és utolsó leheletemig drága hazámat fogom szolgálni. Gelendzsikből Botaljov kapitány vezetése alatt indult el a tengeri vihar leple alatt a 750 főnyi csapat, amelyben Szoldatov Vlagyimir komszomolista is ott. volt. A rohamcsónakokban szorosan ültek egymás mellett a szovjet katonák, géppisztolyukat szorongatva kezükben, gránátokkal, gépfegyverekkel ellátva. Ebben a pillanatban, amikor a tenger, mintha dacolt volna az emberek akaratával mindenkinek otthona, családja jutott eszébe. Nem érezte itt senki a hatalmas hullámok sós vizének Csapkodásait, az ide- oda hánykolódást, mert minden katonának gondolata ott A „Munka hőse" Szoldatov elvtárs. áldozták fel hazájuk szabadságáért. Íme itt fénylik Vlagyimir aranvcsilkga is, akinek fia az előbb beszélt a viharról. Vihar volt akkor is, mikor Kunyikov százados ezer- kilencszáznegyvenhárom február negyedikének éjjelén í.qy szólt Gelendzsikben ka- 1 tonáihoz. — Elvtársak, nagyon nehéz feladatra indulunk, ezért választottalak ki benneteket egyenkint. Ahová mi megyünk,, onnan visz- szaút nincs. Vagy győzünk, vagy ott halunk meg egy tapodtat sem hátrálva“. A tengerészek, gyalogosok, kommunisták, komszomolis- ták bátran néztek szembe parancsnokukkal. Nagyon jól tudták ők, hogy mire vállalkoznak. Partra szállni Novoroszijszkban. amelyet a németek nagyon megerősítettek. komoly feladat elé járt felesége, anyja, apja testvérei mellett. Vlagyimir Váljára, fiatal feleségére gondolt, aki nemrég két hónappal ezelőtt szült neki égy egészséges szőke kis fiút. Csak egy pár percig láthatta fiát, mikor útközben csapatával beszaladt lakásába feleségéhez. Most is látja Válját, ahogy fiát mellére szorítva könnyekkel a szemében kiáltja utána: Vlagyimir vigyázz, nagyon vigyázz magadra. Többet nem hall, mert szalad csapata után. És most néhány nerc múlva partra száll, hogy kiverje a szovjet földről a fasiszta betolakodókat, akik miatt nem élheti boldogan, akik fiatal házasságuk boldog napjait szakították félbe. Markával erősen szorította meg az automata pisztolyt, amikor egy villanás fénye mellett megpillantotta a partot. „Készülni“ hangzott el a parancs és a néma katonák, akik e pár óra alatt gondolatban újra végigélték fiatal életüket, megfeszített idegekkel várták a partraszállás pillanatát. A partról' éles gépfegyvertűz fogadta őket. A németek úgv Látszik észrevették a partraszáilókat. Az első csónakokból kiugrálva szaladták egyenesen a német állások felé. S ebben a percben megszólaltak az ágyuk is a tenger felé okádva halálos lövegeiket. Dörrenésük egybefolyt az ég zengésével, villámlásokat fényszórók, robbanások fénye váltogatta. Ügy forrt, zajlott, sistergett a tenger, mintha a pokol kapuja nyílt volna meg. A Egy g“lenüzsik: UüUlüielep. (Folytatjuk) Macmillan „nagyon elfoglalt“ Volt náci diplomata Szombat — vasárnap kelt külön üzenetében bejelentette Bulganyin marsallnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének. hogy „elfoglaltsága“ miatt nem áll módjában 1.957 májusában a Szovjetunióba látogatni. A bonni kormány nemcsak a hitleri Wehrmacht volt tábornokait, de a volt náci diplomatákat is megbízza új feladatokkal. üj római nagykövetnek Manfred Klaibert akarják kinevezni, aki hűségesen szolgált a náci külügyminisztériumban. A nyugati hírügynökség jelentése szerint Nagy Britannia miniszterelnökségének' székhelyén, február 2-án hivatalos nyilatkozatot adtak ki, amelyben felemlítik, hogy MacMillan miniszterelnök, január 28-án
