Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-02-05 / 6. szám

A Szovjetunióból hazatérő küldöttséget Prága népe lelkesen fogadta Prága zászlódíszben. A főváros ünnepel. A főpályaudvar előtt a Vencel-téren s a nagy útvonalakon tolong a nép. Még­sem zavarja semmi a feszült várakozás csendjét. Az emberek nem azért topognak türelmetlenül a tisztára sepert járdákon, mert a februári hideg kényszeríti őket erre, Mintha a termé­szet is kivételt parancsolna erre a napra. A legszebb tavaszi nappal is vetélkedhetik február 2. Ez a türelmetlen várakozás a Moszkávból hazaérkező cseh­szlovák kormányküldöttségnek szól. Már hallani is az üdvrival­gást, most érkezik a különvonat a pályaudvaira. Elsőnek Zápotocky elvtárs köztársasági elnököt üdvözlik, majd ez egész küldöttséget fogadják virágok özönével. A nép apraja-nagyja mérhetetlen szeretettel és lelkesedéssel ad kifejezést hálájának és elismerésének a moszkvai eredményekért. A szónoki emel­vényre Jaromír Dalansky a miniszterelnök első helyettese lép és rövid beszédben üdvözli a küldöttséget «Utána a jelenlevők viharos ünneplésének közepette Antonín Zápotocky köztársasági elnök emelkedik szólásra, hogy az összegyültekkel ismertesse küldöttségünknek a testvéri Szovjetunióban tett látogatása eredményét. A helyeslő kiáltások és a hatalmas tapsvihar, amellyel beszédét gyakran félbeszakították, azt bizonyítja, hogy dolgozóink rendíthetetlenül a szovjet nép oldalán állanak, a szocializmusért és a béke győzelméért vívott harcban. Tovább szilárdítani Csehszlovákia népei és a nagy Szovjetunió népei testvéri kapcsolatait, a CSKP vezetése alatt még határozottab­ban haladni a marxizmus-len inizmus és a proletár internacio­nalizmus útján — ez a követelés, ez a szívből jövő óhaj hang­zott a prágai dolgozók tízezreinek üdvözletéből. Minduntalan felhangzott az ütemes kiáltás: „Éljen a Szov­jetunió!“, „Éljen a CSKP, hurrá!“ A tolongó néptömeg között állva az embernek Önkénytelenül eszébe jut, hogy néhány perc múlva pillanatok alatt elsuhan a kormányférfiak autókavavánja. Milyen kellemes meglepetés éri azonban az embereket, amikor a polgárok sorfala között gyalog látja haladni az egész küldöttséget, Az éljenzés és a nép lelkesedése leírhatatlan. A Csehszlovák Köztársaság küldöttségének nagyszerű foga­dása Prágában nemcsak a város, lakosságának szívből jövő megnyilvánulása volt, hanem egyben az egész nép szeretetém-k, gálájának és bizalmának a kifejezése is. (-lac-)-* *­A Szakszervezeti Világszövetség után a Béke Világtanács Az osztrák belügyminisztérium február 2-án betiltotta a világ egyik legnagyobb szervezetének a Béke Világtanács bécsi titkár­ságának tevékenységét, amely a háború utáni években a világ békeszerető embereinek érde­keit képviselte. _ Egyeidejűleg kiutasították Ausztriából a Béke Világtanácsnak összes külföldi dolgozóját. A Béke Világtanács. a haladó és békeszerető szer­vezetek közül már a második, melyet kiutasítottak Ausztriá­ból. Csaknem egy évvel ezelőtt betiltották a Szakszervezeti Vi­lágszövetség bécsi titkárságának működését. Az a rágalmazó kampány, amelyet egyes osztrák lapok és a kormánykörök időnként a Péké Világtanács ellen indítot­tak, azt mutatja, hogy a bel­ügyminisztérium szervei csupán kellő alkalomra vártak a Béke Világtanács titkárságának ki­utasításánál. Habár egyelőre nnm tettek közzé részletesebb indoklást, nyilvánvaló, hogy Ausztria függetlenségét sértő egyoldalú álláspont alatt a Béke Világtanácsnak a békét, hala­dást szolgáló álláspontját értik. Január 26-án ünnepelte meg India függetlenségének 7-ik év­fordulóját. Az ünnepségek lé­nyét a hadsereg szemléje és a jelképes felvonulás emelte, me­lyet a ragyogóan feldíszített elefántok sorai zárták le. A szocialista faluért Bratislavában 1957 február 4-én ülésezett a CS1SZ Szlová­kiai Központi Bizottsága. Az ülésen a Szlovákiai Köz­ponti Bizottság titkára Major Ágoston elvtárs tartott beszá­molót* a falusi ifjúság munká­járól és további feladatairól. Értékelte az eredményeket, melyeket a CS1SZ elért a szö­vetkezetek megalakítása terén és megjelölte mit kell tenniük a falusi szervezeteknek az EFSZ-ek III. kongresszusa és a VIT előkészítése időszakában. A falusi fiatalok főfeladata a szövetkezeti mozgalom kiszéle­sítése és a szocialista falu megteremtése — állapítja meg a beszámoló. A beszámolót követő vitában több elvtárs felszólalt. (A beszámolót, valamint a KB határozatát következő számunk­ban közöljük.) Yves Montand a Szovjetunióról Yves Montand, ismert francia énekes, aki jelenleg Berlinben tartózkodik művészturnéján, in­terjút adott a Liberation cimű# lap tudósítójának, amelyben be­számolt Moszkvában és niás szovjet városokban szerzett be­nyomásairól. Többek között ezt mondotta: „A Szovjetunióban tett körutamon szerzett főbo- nyomásom az volt, hogy egy hatalmas építkezésen voltam ... A szovjet embereknél legjobban meglepett az a nemességük, jószívűségük és nagylelkűségük, amelyet még eddig sehol sem tapasztaltam“. Yves Montand végül kijelentette, hogy a Szov­jetunióban való szívélyes fogad­tatását a szovjet népnek a francia nép iránti baráti érzé­sei megnyilvánulásának tartja. TALÁLKOZÁS Mosonmagyaróvárra egy ezüst öngyújtó fog emlékez­tetni. Nem tudom, ha azon­nal életemet vennék is, ki adta, de tudom, hogy szere­tettel nyomta a kezembe, találkozásunk örömére. Nagy késéssel érkeztünk Mosonmagyaróvárra. Ahogy megállt az autóbuszunk, kö­rülállták a kiváncsi járóke­lők s örömmel üdvözöltek, mert ez alatt p. rövid két hét alatt másodszor láthat­nak otthonukban külföldi művészeket. Két héttel ezelőtt a po- zsonypüspöki tánccsoport, ma pedig a Csehszlovák Hadse­reg Művészegyüttesének kul- túrbrigádja és a bratislavai Nemzeti Színház szólistái lépnek fel Mosonmagyaróvár színpadán. Váratlanul érkeztünk, de azonnal megtelt a kultúrház nézőtere, úgyhogy két órára elkezdhettük a műsort. Amikor^ bejelentettem, hogy a csehszlovák dolgozó nép testvéri üdvözletét* hoztuk Bratislavából, hosszantartó, sziinninemakaró taps követ­kezett. Farkas Jenő népizenekará­nak híre több évi külföldi vendégszereplés után ide is eljutott. Tapssal üdvözölték őket s ők friss ropogós csár­dással feleltek. Vasi József csallóközi nép­dalokat énekelt és Anton Balázs, a hadsereg-együttes egyik szólistája, Mokrouszov lírai dalával a szovjet kato­nákhoz szólt: hagy érzéssel s a lírai dal gyönyörű me­lódiájával elevenítette fel lelkűkben azokat az érzése­ket, amelyeket messzi ked- vesükhez s nagy szovjet hazájukhoz éreznek. Éva Kristinová, a bratisla­vai Hviezdoslav-színház mű­vésznője Puskin Eugen Anye­ginjéből Tatjána levelé-t szavalta el orosz nyelven. Ezután még sok-sok mű­vészi szám következett. Ebben a műsorban min­denki megtalálta, ami érde­kelte és elszórakoztatta, a népi muzsikát kedvelő népi muzsikát, táncokat kedvelő táncokat, humoros és ko­moly dalokat, szavalatokat, komoly zenét. Amikor felzúdult az egyes számok után a taps. mi úgy éreztük, hogy égy-egy lé­péssel közelebb jutottunk az emberekhez, azokhoz az em­berekhez, akikkel közös cél­jaink vannak, akikkel közö­sen harcolunk a szocializ­mus felépítéséért, akik ba­rátaink. Ezekkel találkoztunk s ezekkel jöttünk Mosonma­gyaróvárra találkozni. S nem csalódtunk, ott ültek a né­zőtéren, s tapsoltak. Az előadás után baráti körben elbeszélgettünk egy­mással. Ők köszönték a mű­sort, mi meg, hogy azért jöttünk, hogy erőt és ked­vet adjunk munkájukhoz, életükhöz. Három barát találkozott Mosonmagyaróváron. Három barát, akinek nem szabad soha eltávolodnia egymástól. Ez az ezüst öngyújtó fog rá emlékeztetni. Hogy ki adta nem tudom. Valamelyik katona, vagy munkás nyom­ta a kezembe. De ahányszor cigarettára gyújtok, ez a barátság fog az eszembe jutni, amelyet a mosonmagyaróvári kultúr- házban kötöttünk. K. r. IV. KÉT ARANY CSILLAG A Novoroszijszktól Gelend- zsikbe vezető országúton ki­magasló betonalapon áll egy szétlőtt vasúti kocsi váza. Hős vagonnak nevezték el az itteni emberek és meg­hagyták a tenger partján örök emlékül, hogy hirdesse az utókornak a szovjet hő­sök dicsőségét, akik itt No- voroszijszkban e vagon mel­lett állították meg 1942-ben a fasiszta betolakodók elő­retörését. Körülötte még ma is látszanak a háború pusz­tító nyomai, szétlőtt házak, gyárépületek. A nap magasan áll a ho­rizonton és sugarai ezüstö­sen verődtek vissza a Fe­kete-tenger lágy hullámai­ban. A gelendzsiki öbölben csak egy tehervontató és két halászhajó vesztegelt. Beljebb a tengerben delfinek játszadoztak csoportban. Az öböltől felfelé húzódó szőlő­hegyen (Tolsztij Misz) asz- szonyok kötöztek nagy szal­makalappal a fejükön véde­kezve a tűző nap sugarai ellen. A levegő oly _ fulladt volt, hogy az volt' az érzé­sem, minden pillanatban megeredhet a záporeső. Nem messze az asszonyoktól egy idős csoportvezető > nézett fürkészve a tenger felé. — Hej, de kéne már az eső a szőlőre, — majd az asszonyok felé fordulva folytatta. — Egy-két napon beiül biztos időváltozás lesz. Ügy érzi ezt az én derekam, meg a térdem. Már pedig az jobb,' akármelyik baromé­ternél. — Pipáját meggyujt- va végigment a sorokon, gondosan szemügyre véve minden tőkét, hogy jól per­metezték-e meg és jól, vé­gezte-e el a traktor, a széles sorok között a ‘kultiválást. Néhány perc múlva vissza­jött az asszonyokhoz, majd ígv szólt: — Lidia Ivanovna én ha­zamegyek ebédelni és vagy másfél óra múlva visszajö­vök. — S hosszú lépésekkel elindult a város felé. A munkásnők szeretettel néz­tek,. a „batyko" után, aki olyan voít itt a csoportban, mintha apjuk lett volna. Kiváló munkás, nagy szak­ember, és emberséges veze­tő, olyan, amilyenre ritkán lehet találni egy egész ke­rületben. Nem hiába kapta a „munka hőse“ kitüntetést, meg is érdemelte ő az aranycsillagot. — Nagyapó, nagyapó, — szaladt ebbe 13 éves uno­kája, mikor az öreg kinyi­totta a kerítés kiskapuját. — Nézz ide, milyen halat fogtam, — dicsekedett nagy­apjának a szép szőkehajú, kékszemű unokája. Ha ráné­zett az öreg, mindig fiát látta benne. Az is épp ilyen nyurga, rövid hajú, és be­tyár volt mint ez. — Kész már az ebéd, Vologya? — Igen, csak téged vár­tunk. Már meg van terítve. — S néhány perc múlva a rózsás kiskertből már lehe­tett is látni mily jó étvápy- gyal fogyasszák az ízletes ebédet. Az öregek szeretet­tel nevelték unokájukat, akinek szülei mindketten elestek a háborúban. Ő ma­radt az egyetlen öröm szá­mukra, három elesett fiúk helyett. — Nagyapa ma apáról ál­modtam. Éppen olyannak láttam, mint azon a fényké­pen, amely a szobában van. Tudod együtt voltunk a ten­geren halászni. Neki is olyan horga volt, mint nekem. Fogadtunk, hogy ki fog na­gyobb halat. Aztán egyszer csak jön egy nagy vihar, csak úgy hányta csónakun­kat a hullám. Majdnem No- voroszijszknál dobott ki min­ket ... — Hagyd abba fiam, — szólt nagyapó és letette a kanalat. Nem bírt többet enni, mert torkát elszorítot- ta a fájdalom. Felállt az asztaltól s bement a szobá­ba. Vologya értelmetlenül nézett kék szemeivel nagy­anyjára, kinek ráncos arcán két csillogó könnycsepp gör­dült lassan lefelé, s bele­esett a levesbe. Hej, de ke­serű lett tőle ez az étel. Nagyapó pedig kinyitotta a szoljában a szekrényt és legmélyéből egy csomó ér­met, kitüntetést szedett elő. Lenin-rend, Vörös Zászló­rend, a hősiességért, Sztá­lingrádért, és a sok között egy kis dobozban még egy ötágú arany csillag. Ez az összes emlék, ami megma­radt fiai után, akik életüket állította a katonákat. Ezért még mielőtt elindultak volna a nagy harcba, sokan kér­ték a pártba való felvételt, hogyha hősi halált halnak, tekintsék éket kommunis­táknak. Ekkor írta egy da­rab gyűrött papíron Szolda- tov Vlagyimir komszómolista ezeket a sorokat: Kérem a pártbizottságot, hogy engem a párttagság soraiba felve­gyenek. ígérem, hogy min­den erőmmel és utolsó le­heletemig drága hazámat fogom szolgálni. Gelendzsikből Botaljov ka­pitány vezetése alatt indult el a tengeri vihar leple alatt a 750 főnyi csapat, amely­ben Szoldatov Vlagyimir komszomolista is ott. volt. A rohamcsónakokban szoro­san ültek egymás mellett a szovjet katonák, géppiszto­lyukat szorongatva kezük­ben, gránátokkal, gépfegyve­rekkel ellátva. Ebben a pil­lanatban, amikor a tenger, mintha dacolt volna az em­berek akaratával mindenki­nek otthona, családja jutott eszébe. Nem érezte itt senki a hatalmas hullámok sós vizének Csapkodásait, az ide- oda hánykolódást, mert min­den katonának gondolata ott A „Munka hőse" Szoldatov elvtárs. áldozták fel hazájuk szabad­ságáért. Íme itt fénylik Vlagyimir aranvcsilkga is, akinek fia az előbb beszélt a viharról. Vihar volt akkor is, mi­kor Kunyikov százados ezer- kilencszáznegyvenhárom feb­ruár negyedikének éjjelén í.qy szólt Gelendzsikben ka- 1 tonáihoz. — Elvtársak, na­gyon nehéz feladatra indu­lunk, ezért választottalak ki benneteket egyenkint. Aho­vá mi megyünk,, onnan visz- szaút nincs. Vagy győzünk, vagy ott halunk meg egy tapodtat sem hátrálva“. A tengerészek, gyalogosok, kommunisták, komszomolis- ták bátran néztek szembe parancsnokukkal. Nagyon jól tudták ők, hogy mire vál­lalkoznak. Partra szállni Novoroszijszkban. amelyet a németek nagyon megerősí­tettek. komoly feladat elé járt felesége, anyja, apja testvérei mellett. Vlagyimir Váljára, fiatal feleségére gondolt, aki nemrég két hó­nappal ezelőtt szült neki égy egészséges szőke kis fiút. Csak egy pár percig láthat­ta fiát, mikor útközben csa­patával beszaladt lakásába feleségéhez. Most is látja Válját, ahogy fiát mellére szorítva könnyekkel a sze­mében kiáltja utána: Vla­gyimir vigyázz, nagyon vi­gyázz magadra. Többet nem hall, mert szalad csapata után. És most néhány nerc múlva partra száll, hogy kiverje a szovjet földről a fasiszta betolakodókat, akik miatt nem élheti boldogan, akik fiatal házasságuk bol­dog napjait szakították fél­be. Markával erősen szorí­totta meg az automata pisz­tolyt, amikor egy villanás fénye mellett megpillantotta a partot. „Készülni“ hang­zott el a parancs és a néma katonák, akik e pár óra alatt gondolatban újra vé­gigélték fiatal életüket, meg­feszített idegekkel várták a partraszállás pillanatát. A partról' éles gépfegyvertűz fogadta őket. A németek úgv Látszik észrevették a partraszáilókat. Az első csó­nakokból kiugrálva szaladták egyenesen a német állások felé. S ebben a percben megszólaltak az ágyuk is a tenger felé okádva halálos lövegeiket. Dörrenésük egy­befolyt az ég zengésével, villámlásokat fényszórók, robbanások fénye váltogatta. Ügy forrt, zajlott, sistergett a tenger, mintha a pokol kapuja nyílt volna meg. A Egy g“lenüzsik: UüUlüielep. (Folytatjuk) Macmillan „nagyon elfoglalt“ Volt náci diplomata Szombat — vasárnap kelt külön üzenetében bejelen­tette Bulganyin marsallnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa el­nökének. hogy „elfoglaltsága“ miatt nem áll módjában 1.957 májusában a Szovjetunióba lá­togatni. A bonni kormány nemcsak a hitleri Wehrmacht volt tábor­nokait, de a volt náci diploma­tákat is megbízza új feladatok­kal. üj római nagykövetnek Manfred Klaibert akarják kine­vezni, aki hűségesen szolgált a náci külügyminisztériumban. A nyugati hírügynökség je­lentése szerint Nagy Britannia miniszterelnökségének' székhe­lyén, február 2-án hivatalos nyilatkozatot adtak ki, amely­ben felemlítik, hogy MacMillan miniszterelnök, január 28-án

Next

/
Thumbnails
Contents