Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-12-10 / 50. szám
GRIBENKO ŐRMESTER SZOLGALATBAN . .. A feiev tartományi Fasztov milicia-kirendelt- ség törzsőrmestere ezen a kora júniusi reggelen is őrhelye felé tartott. Gribenko a poros úton a városi piac felé arra gondolt, hogy már két hete is elmúlt, mióta itt volt az állambiztonsági bizottság tartományi kirendeltségének kiküldöttje, és közölte, hogy a napokban egy idegen repülő behatolt a Szovjetunió légi területére s minden bizonnyal ejtőernyősöket dobott le.' A kémeket mindezideig még nem fogták el. A milicistáknak is éberebbeknek kell lenniök. Konsztantyin Gribenkonak lépten-nyomon eszébe jutott ez a parancs, de őrhelyén a tejet, tejfölt és zöldségfélét áruló jól felvágott nyelvű asszonyságokon kívül nem igen fordult meg senki. Igaz, hogy nemrégen két részeget bekísért az őrszobára és egy zsebtolvajt is elfogott, de mint rendesen bizonyára ma is minden különösebb jelenteni való nélkül tér vissza az őrsre. A reggel meleg, poros napot ígért. Gribenko kértyelmesen végigsétált a sorok között, kedvesen viszonozta az ismerősök tiszteletteljes köszönését és már éppen a hűsárusítókhoz akart menni, amikor a tejes asztalok mellett egy alacsony, sovány legényt pillantott meg. A fiú régi, kifakult, kockás inget viselt és semmiben sem különbözött a magakoratfeli kolhozparasztoktól. Karján a törzsőrmester két vadonatúj kockás anyaggal bélelt esőköpenyt pillantott meg. A legény szerette volna minél előbb eladni őket. Erre vallott gyors, nyugtalan pillantása, amely egyre a tömeget kutatta, holott mellette egy férfi már alaposan megvizsgálta a köpenyt és alkudozni is kezdett rá. „Honnan lehet ennek a legénynek két egyforma köpenye?" — gondolta magában Gribenko. Közelebb lépett és megtapogatta a gumírozott bélést. — Mennyit kérsz érte? - kérdezte hozzáértő módjára. » Amikor a fiú meglátta a milicistát, majdnem megdermedt a rémülettől és ösztönszerúen magához szorította a. köpenyeket. Gribenko kérdése váratlanul érte: — Honnan szerezted a köpenyeket, fiú? A legény elsápadt, valamit mormogott, majd nagykésőre kibökte: — Az enyémek ... De Gribenko nem hagyta békén: — Neve? Sok embert ismerek itt Fasztovban. — Klokov ... Mit erőszakoskodik, átutazóban vagyok itt.. . — Kérem kövessen! — mondotta határozottan Gribenko és kivette Klokov kezéből a köpenyeket. — Hagyj már békén, hiszen az enyémek... mondta gyorsan Klokov és meglépni próbált, de amikor a vállán érezte a jól megtermett mi- licista erős markát, megadóan követte. — Ügyeletes elvtárs, kérem ellenőrizze ennek a polgárnak az iratait — jelentette Gribenko a szolgálatosnak. — Két egyforma köpenyt árult. Gyanús. Meg aztán a köpenyek mintha nem idevalók lennének ... — Neve? — fordult Klokov felé a szolgálatos. — Parancsnok elvtárs, már megmondtam a milicistának . — mondta sértődött hangon - Klokov vagyok. Fjodor Klokov. Árulom a holmimat s ö egyszer csak — Klokov dühösen nézett Gribenkora — bejém köt: menjünk a milíciára. Engedjen el kérem... — Persze. Tisztázzuk a dolgot és elengedjük — felelte nyugodtan az ügyeletes. - Ne idegeskedjék idő előtt. Klokov szomorúan sóhajtott és lesütötte a szemét. — Ujjai idegesen doboltak térdén. Ezzel az ügyeletes gyanúját is felkeltette. — Törzsőrmester Gribenko, motozza meg — parancsolta. — Parancsnok elvtárs, minek engem megmotozni, nem vagyok én gonosztevő — ugrott fel a pádról Klokov. — Mondtam már - felelte nyugodtan az ügyeletes — hogy tisztázzuk a dolgot és aztán útjára engedjük. Becsületes embernek nincs mitől félnie. Gribenko gyakorlott mozdulattal kutatta át Klokov zsebeit. — Ohó — kiáltott fel csodálkozva és egy pisztolyt húzott ki a zsebéből. — Walter, ügyeletes elvtárs, német gyártmányú. — Ni csak! — fordult Klokovhoz az ügyeletes. — Hát a fegyver honnan van? Amaz szótlanul sütötte le fejét. — Folytassa a motozást! Klokov egyik zsebében Gribenko az állomási csomagmegőrző pecsétjével ellátott gyűrött cédulát talált. — Mit adott be? — Egy bőröndöt... ~ Gyorsan összeállították a jegyzőkönyvet és aláíratták Klokovval. — Honnan van fegyvere? — Barátaim adták, Leonyíd és Vlagyimir. — Mi van a bőröndben ? — mutatott az ügyeletes a számlára. — Valamilyen rádióleadó. Ugyancsak az övék, Leonyidé és Vlagyimiré. A krasznodari rajonba vittem... — Vezesse el a letartóztatottat, Gribenko elvtárs. .. .Rozsenko kapitány, a milícia parancsnoka azonnal felhívta a közvetlen vonalon az állambiztonsági osztály Kiev tartományi kirendeltségének ügyeletes osztályát. — Kitűnő — mondotta az ügyeletes miután végighallgatta Rozsenko jelentését. - Munkatársaink azonnal indulnak önökhöz. Másfél óra múlva a poros Pobedából Marti- nyenko alezredes, Vaszin és Sztarovojtov kapitány szállt ki. Martipyenko alezredes kérte Ro- zsenkot, vezettesse elő a letartóztatottat. — Mi megtettük a magunkét - mondotta elégedetten Rozsenko. — Most alezredes elvtárs magukon a sor. Mielőtt elvitték volna 'Klokovot az állomásra, hogy kiváltsa a csomagmegőrzőből a bőröndöt, Martinyenko mindössze egy kérdést tett fel neki: — Hol van most ez a Leonyid és Vlagyimir, akinek a parancsából ezt a rádióleadót szállítja. — Június. 28-29-én kell velük találkoznom Rosztovban. Hogy most hol vannak, nem tudom — felelte Klokov és nem is várta meg, hogy kérdezzék, részletesen leírta Vlagyimir és Leonyid külsejét. — Rozsenko elvtárs, nincs itt maguknak valami ruhájuk, hogy átöltözzék a letartóztatottat? Nemsokára Klokov a felismerhetetlenségig megváltozva került elő. A piszkos kocás ing helyett selyeming és nyakkendő^ feszült rajta, zakója, sapkája új volt. — Lakodalomba visznek, vagy mi? — kérdezte egy csöppet sem vidáman. — Tegye fel ezt a szemüveget és kevesebbel beszéljen — parancsolta Martinyenko és egy sötét napszemüveget nyújtott feléje. Az autóban Martinyenko szigorúan meghagyta Klokovnak, hogy senkivel se álljon szóba az állomáson, egyenesen a csomagmegőrzőhöz menjen és amikor megkapta bőröndjét, térjen vissza az autóhoz. — Menekülésre ne is gondolj . .. — Dehogy parancsnok elvtárs. Most már úgyis mindegy ... Azt teszem, .amit mondanak. A Pobeda az állomás elé repült. Sztarobojktov 1 bement az állomásra, körülnézett a csomag-. megőrző tájékán és mivel nem látott Vlagyimirhoz vagy Leonyidhoz hasonló embert, visz- szatért. Martinyenko, Vaszin kapitány és Klokov a csomagmegőrzőhöz ment. Klokov gyorsan kiváltotta bőröndjét és mindhárman visszatértek az autóhoz. — Ebben a bőröndben van a rádióleadó? — Igen. — Nyissa fel és nézze meg, minden a helyén van-e? — Minden — erősítette meg Klokov miután néhányszor átforgatta a bőrönd tartalmát. — A központba, de minél hamarább! — szólt Martinyenko a sofőrnek. És az autó villámgyorsan a Kievbe vezető országúira tért. A könnyű élet utáni hajszában. — Most már Klokov elvtárs becsületesen kell dolgoznunk — mondták Fjodor Klokovnak, a volt tolvajnak, amikor büntetése kitöltése előtt az amnesztia alapján kiengedték a javító munkatáborból. Klokov valami köszönetfélét rebegett, megkapta iratait és úgy tűnt, örökre hátat fordított a bűn útjának. De Fegyka nem nagyon szeretett dolgozni1 és lopni is félt már. Két hónapi örökös- vándorlás után beállt a Scserbakovszkijról elnevezett szovhozba pásztornak. Eltelt a nyár és a szovhoz igazgatója áthelyezte Klokovot a farmra. — Arra a piszkos munkára nem megyek! —. kardoskodott a legény. — Adják ki a részem! Sokáig próbálták meggyőzni, rábeszélni, de hajthatatlan maradt. Egyre csak a bérét követelte. Miután elköltötte minden pénzét Klokov elhatározta, hogy a Donyec medencébe megy. — Ha nehéz is, de ott az ember legalább becsületesen kpres — mondotta búcsúzáskor szov- hozbeli barátainak. Nemsokára már Rosztovban volt, de a tobor- zó, akinek címét egy hirdetményből tudta meg, sajnálkozva jelentette ki, hogy a létszám már betelt. — Menj Novorosszijszkba. Ott mindig keresnek tanulatlan munkásokat. Klokov visszabandukolt az állomásra. Pénze elfogyott. Előkotorászott valahonnan két száraz ízes pirogot és majszolgatva leült az állomás előtti parkocska egy padjára. Lassan eszegette a pirogot. Észre sem vette, hogy két fiatalember közeledik a pádhoz. Mindketten sötétkék köpenyt viseltek. Meleg, tavaszias idő volt, kigombolták hát köpenyüket, amely alól ki-ki villant az élénk kockás bélés. , A fiatalemberek drága cigarettát szívtak. Egyikük megkínálta Klokovot is. Beszélgetni kezdtek. Klokov, aki már nagyon unta a könnyű élet utáni hajsza nehézségeit, elpanaszolta, hogy ült lopásért, elmondta miért jött Rosztovba és hogy sajnos nem kapott munkát. — Hallgass csak ide Leonyid. Mi lenne, ha befogadnánk a mi szovhozunkba ? Annál is inkább, hogy már volt disznópásztor — mondotta az egyik legény barátjának. A Leonyidnak nevezett fiú magas volt, világosbarna haját hátrafésülve viselte, arca kerek, orra egyenes, szája keskeny. Vöröses szemöldöke és ritka fehér fogai rágcsálóra emlékeztettek. Elnyújtott hangon felelte: — Lehet, természetesen ... — Na, Fjodor, velünk jössz a szovhozba. A krasznodati rajonban van — élénkült fel- a másik, akit Vlagyimirnak hívtak. Vlagyimir meglehetősen sovány tolt, és bár meghatározatlan színű szeme nem kecsegtetett semmi jóval, Fjodor mégis megbízhatóbbnak nézte, mint társát, annál is inkább, mert volt egy szép kis vadonatúj barn^ bőröndje és egy drága, szürkekockás sapkája, amelyet hanyagul jobbkezében tartott. — Mennék is, csak hogy nincs pénzem. — Sebaj, fizetjük az utat. Segítesz majd cipelni a holmit. Vásároltunk egyet-mást a klub számára. Majd a szovhozban elszámolunk ... És Klokov beleegyezett, Vlagyimir és Leonyid. megváltotta a három jegyet és elutaztak Novorosszijszkba. Oj barátai azonban ott kitalálták hogy a Rosszija gőzösön két-három napra Ogyesszába kell menniök. Jonapot Monsieur Chaplin Az, hogy a „kis emberek“, — Akiknek igazságáért mindenütt felemelte szavát — megszerették, szívükbe zárták, magával vonta, hogy az igazságot eltiporni akarók ellenségévé vált. Az utóbbi tíz év alatt Amerikában valóságos hajsza folyt ellene, amely különösen McCarthy „amerikaeüenes tevékenységet vizsgáló bizottság"-a időszaka ban csúcsosodott ki. Chaplin megtagadta felvenni az amerikai állampolgárságot és 1953-ban visszatért hazájába, Angliába, majd később Svájcban .telepedett le. Még ugyanabban az évben a nemzetek közötti barátság és egyetértés terén végzett munkásságáért megkapta a Nemzetközi Béke-díjat. Utolsó filmje, az Egy király New Yorkban, valóságos, világ- szenzáció lett és művészeti körökben is a legnagyobb elismerést váltotta ki. A filmben megmutatja Amerika igazi arcát, és a maga nevettető módján, komikus jelenetekkel „találja“ az amerikai életmód különböző formáit. Egy trónjafosztott király — akinek békeszeratb politikáját hányták szemére — miniszter- elnökével és nem utolsósorban az államvagyonnat Amerikába menekül. Amíg este az amerikai életmódot „tanulmányozza“, miniszterelnöke megszökik az államvagy ónnal, úgyhogy a király egy fillér nélkül marad. De minthogy király, tudomást szerez jelenlétéről a televízió, és szerződtetni akarja. A király eleinte igen felbőszül és meg van sértve az ajánlattól, végülis szerződést ír alá a televízióval. Így megélhetése biztosítva van. És minthogy a király szociális érzelmű, meglátogat egy „haladó“ iskolát és itt megnyeri tetszését egij tizenhét év es. fiú. Egy napon a fiút lakásán találja, s megtudja, hogy. szüleit letartóztatta az „amerikaeüenes . tevékenységet vizsgáló bizottság“, mert nem akarták elárulni „vörös“ barátNew Yorkban egyik jelenetében jukat. A király védi a fiút, s ezzel maga is bajba keveredik. Öt is a bizottság elé idézik, de nem tudnak ellene komoly vádat felhozni, Felmentik, de a televízió felbontja. a szerződést, a csalódott király pedig aki „torkig van Amerikával“ Párizsba repül. A bemutatót megelőző sajtó- értekezleten, \ Chaplin kedvesen, mosolyogva, válaszol az újságírók kérdéseire. Mindenütt otthon érzem magam — Ebben , a filmben jó alkalmam nyílt a közönség níegne- vettetésére. Mert bizony, a mai amerikai helyzet egy bizonyos típusú humor felhasználására ad alkalmat. Megkritizálom Amerikát, de minden becsületes amerikai nekem ad igazat. Nem sajnálom, hogy megcsináltam ezt a filmet. Egyáltalán nem érzek lelkiismeretfurdalást. Jól esik a közönség szeretete. Angliában, ahol a film nagy sikert aratott, azt mondják, sokat vitatkoznak fölötte. De az életen és a humoron mindig lehet vitatkozni. A födolog, hogy életet öntsünk a miibe. Még akkor is, ha vita tárgyát képezi majd. Hogy szeretném-e, hogy a, filmet Amerikában is bemutassák? Igen. Angliában az amerikai katonák mulattak a legjobban rajta, különösen azokon a jeleneteken, amelyeken az amerikaeile- nes tevékenységet vizsgáló bizottság ténykedését látjuk. Nem akarok prédikálni — ezt hangsúlyozom — de rámutatok a való élet egyes mozzanataira. Egy művész nem nézheti becsukott szemmel, mi folyik körülötte. Kell, hogy résztvegyen az életben. Ezért csináltam ezt a filmet. Megmondtam, ami df szívemet nyomta, méghozzá a legrendesebb módon. Nincs semmi lelkiismeretfurdalásom! A Gaumont Palace halijában az újságírók, fényképészek tömkelegé várja lázas izgalommal a — Bemard Shaw szerint — „filmművészet egyetlen zseniié“- nek érkezését. Gondolatunkban felmerül a Világ csendesfilm közönségét megkacagtatott keménykalapos, csapottlábú, feke- tebajuszú komikus jellegzetes alakja. De akit most várnak, az más. A pontban hét órakor megérkező hófehér hajú, kéksíetnü művész a világ békemoegatmáSzeretem az életet, az embereket. nak élvonalbeli harcosa, az igazságért küzdő ember: Charlie Chaplin. Attól az időtől, hogy eltűnt keménykalapos, komikus figurája, nagy utat tett meg a művész. Bebizonyította, hogy nemcsak kiváló színész, hanem elsőrendű rendező, szcenárium-író és filmszakember, aki filmjeiben kacagtató módon mutatta be a legkomolyabb problémákat, az elnyomottak tehetetlenségét a kapitalista nagytőkével szemben. Dawn Addams-al az Egy király Amerikában egy élelmes színházi szakember Bemard Shaw Pygmalion-jából zenés komédiát csinált. Szőke Ladym címmel, amely — minden ízléstelensége ellenére — kasszasikernek bizonyult a líewyorki Brodwayon. Ezen felbuzdulva Billy Wilder, ismert Brodway-manager Conan Doyle bűnügyi regényét operett té dolgozta át. Sherlock Holmes, a mesterdetektív szerepét Rex Harrison alakítja és idegcsik- landő dalokkal szórakoztatja New .York jobb sorsra érdemes közönségét. A Grúz Szocialista Szovjet Köztársaság városaiban és falvaiban jelenleg 1800 klub, 2800 könyvtár, 20 színház, 1100 filmvetítő és 40 múzeum működik; 120 napilap és folyóirat jelenik meg grúz, orosz és azerbajdzsán nyelven, és az elmúlt év folyamán ezer kötet könyvet adtak ki tízmilliós példányszámban. Arany János A bajusz című verse alapján vígoperát irt Csenke Imre, a magyar Állami Népi Együttes zenei vezetője. A szövegkönyvet Ádám László debreceni író készítette. Az új magyar opera zongorakivonatát egy kisebb szakértőkből álló közönség előtt mutatták be nagy sikerrel. Moszkvában nemrégiben bemutatott Szállnak a darvak című film körül heves vita zajlik a szovjet sajtóban és a közönség körében. Bár a film felfogása és egyes jelenetei körül eltérőek a vélemények, abban mindenki megegyezik, hogy a Szállnak a darvak művészi szempontból az utóbbi évek egyik legjelentősebb filmalkotása. Magyar disszidensek a francia idegenlégióban A francia idegenlégióba százával szervezték be azokat a megtévesztett magyarországi fiatalokat, akik az ellenforradalom letörése után külföldre szöktek. Ezeket a fiatalokat a francia idegenlégió parancsnoksága Algériában vetette harcba. Ezeknek a sorsáról ír a hamburgi Die Welt tudósítója, aki Abd es Hafid Bussuffal, az algíri felszabadító hadsereg ezredesével beszélgetett. Bussuf ezredes elmondotta, hogy nemrégiben átszökött az algériaiakhoz egy Zsovinecz Sándor nevű, 1938. november 12-én született magyar fiatalember, aki az utóbbi hónapokban a francia idegenlégió első ezredénél szolgált. Szószerint az algériai ezredes ezeket mondotta: „Tudo- jutott, hogy az idegenlégió soraiban sok magyar szolgál. Ssószerint az algériai ezredes ezeket mondotta: „Tudomásunkra jutott, hogy n^hányszáz magyar disszidens szolgál az idegenlégióban. Mindannyian az észak-francia szénbányákban lettek beszervezve, ahol nagyon rossz körülmények között dolgoztak és így engedtek a verbuválok esalogátásainak. Nemrégen személyesen beszéltem egy Zsovinecz Sándor nevű tizennyolc éves fiatalemberrel, aki tizenhat társával együtt januárban lépett be az .idegenlégióba. Tóle tudtam meg úgyszintén, hogy harminc „anti- kommunista" magyar disszidens fellázadt, mikor őket Algériába helyezték". A Die Welt tudósítója továbbá közli, hogy szállodai szobájába egy névsort kapott, amelyen tizenkét magyar fiatalember neve áll, akik akaratuk ellenére vannak az idegenlégióban.
