Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-11-26 / 48. szám

Mindig rendületlenül a párt soraiban Ilii! Illll mii Gottwald és Zápotocky eivtárs munkájának méltó folytatója Antonín 'Novotny elvtárs. A prágai Vár Vladislav-termében ked­den, november 19-én a köztársaság el­nökévé választották Antonín Novotny eivtársat, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkárát, a CSKP KB politikai irodájának tagját, így népünk akaratából hazánk legfőbb gazdája munkás lett, a munkásosztály érdekeinek, hazánk felvirágzásának, nem­zeteink javának egyik legkiválóbb har­A ntonín Novotnjí 1904. december 10-én ** született a Prága melletti Letnanyban. Gyermekéveit mint egyszerű, négygyermekes munkáscsalád fia töltötte el. Apja kőműves volt, Anyja meghalt, amikor a kisfiú alig töl­tötte be negyedik évét. Iskolai elvégzése után géplakatosnak tanult ki. Munkáskörnyezetének és főleg apjának ha­tása alatt növekedett fel, aki, politikai tcvé-t kenységet folytatott az akkori szociáldemokrata pártban. Antonín Novotny elvtárs ezekben az években t.'ljes_szívvel a proletár testnevelési mozgalom­nak szenteli tevékenységét. Már 15 éves korá­ban tagja lett a szövetségi testnevelési alaku­latnak és 17 éves korában már elnöke a helyi testnevelési alakulatnak. 1929-ben, amikor a párt élére a Klement Gottwald elvtárs vezette bolsevik vezetőség kerül, Antonin Novotny elvtárs a pártszervezet bizalmija lesz. Már egy évvel ezután a járási konferencián a -Karlin-venkov járás pártvezető­ségének elnökévé - választják. Ezt ' a ' funkciót 1935-ig látja el. 1933-ban megválasztják a CSKP-prágai kerületi bizottságának tagjává. Ezen egész idő alatt egyúttal mint egyszerű munkás dolgozik különféle helyeken. Antonín Novotny elvtársat 1935 júliusában küldötté választják és kiküldik Moszkvába a Kommunista Internacionálé VII. kongresszu­sára. Ez a kongresszus h munkásosztály összes erőinek egységéért vívott harc hatalmas sora- kczója a fasizmus ellen, az új háború veszélye ellen. Prágába való visszatérése után a CSKP prágai kerületi szervezetének oktatója lesz. 1937-ben a párt kerületi vezetőségének titká­rává választják. A pártnak a *földalatti munkára való áttérése után azonnal bekapcsolódik az illegális munká­ba és a prágai kerület illegális kommunista szervezete vezetőségének tagja lesz. 1941 szep­temberében letartóztatja a Gestapo. Nem volt könnyű az út, melyet a náci börtönökön át tett meg. A rendkívüli bíróság elítéli és a mauthau- seni koncentrációs táborba küldi. Azonban a hitlerista Európa e legnehezebb kínzóhelye sem törte meg harcos szellemét, kommunista szívét. Ellenkezőleg — szemtől szemben a ha­lállal még jobban fokozódott gyűlölete a tőkés uralommal szemben, még jobban fokozódott elszántsága, hogy a végsőkig harcoljon hazája szabadságáért, népének boldog életéért. A kon­centrációs táborban is kapcsolatba lép az elv­társakkal és folytatja az illegális harcot. Csu­pán 1945 májusa — e „haláltábor“ felszabadí­tása ragadta ki öt a fasizmus karmaiból. T\/T ikor hazánkat felszabadította a dicső szovjet hadsereg, Antonín Novotny elv­társ visszatért Prágába. A párt már 1945 má­gusában a CSKP prágai kerületének vezető titkára funkciójával bízza meg. A párt 1946. évi VIII. kongrfesszusán a CSKP Központi bi­zottságának, tagjává választják. Novotny elvtárs már mint a prágai pártszer­vezet vezető titkára megmutatta a lelkes, áldo­zatkész harcos, a munkásosztállyal és a 'dolgo­zó néppel szoros kapcsolatban álló harcos összes tulajdonságait, megmutatta, mily nagy szervezői tapasztalatokkal rendelkezik. Abban az időben, amikor a reakció hazánkban puccsot készített elő népi demokratikus rend­szerünk ellen, Novotny elvtárs a prágai párt- szervezet élén fáradhatatlanul harcol nemze­tünk összes egészséges erőinek egységéért, az ellenség minden áruló kísérlete ellen. Kiváló módon kiveszi részét népünk dicső 1943 feb­ruári' győzelméből. Ettől az évtől kezdve a nemzetgyűlés képviselője lesz. 1951-ben — pártunknak a bürokratikus ad­minisztratív módszerek elleni harca és a töme­gekkel való kapcsolata megszilárdításáért vívott küzdelme időszakában — Antonín Novotny elvtársat Gottwald elvtárs javaslatára a CSKP KB titkárává, a Központi Bizottság elnökségé­nek tagjává és a CSKP KB politikai'titkárságá­nak tagjává választják. 1953 januárjában miniszterelnökhelyettessé nevezik ki. Gottwald elvtárs halála után ismét visszatér a pártmunka irányításához: a kom­munista párt Központi Bizottságának első tit­kárává választják. A fontos funkcióban végzett munkásságának és törekvéseinek öt éve az egész párt és egész népünk élénk emlékezetében él. MILAN LÁJClAK: Szilárd és kemény kezet.. . Szilárd s kemény kezet fog át a két kezem. Oly emberét, ki meg nem retten és nem hátrált meg a háborúktól sem. Legyőzhetetlen ám a kéz, ha okosan használod. Frontokat mozgat, műhelyt épít és izzik, mint békét őrző világító tornyok. Hallgasd csak meg munkáját, hogyan kopog, kopácsol. Pillants csak rá a fényre, melytől az égbolt lángol. Emberkezek hozzák létre a gyárat és a búzát, a fákat, verset, muzsikát. (Részlet az Ének a nagy barátságról-ből) Nc Elvtársak! Tegnap búcsút vettünk szeretett Antonín Zápotocky elvtársunktól, Csehszlovákia Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottsága politikai irodá­jának tagjától és népi de­mokratikus köztársaságunk második munkáselnökétől. Pártunk Központi Bizottsága előtt most az a feladat áll, hogy döntsön a köztársasági elnök tisztségének betöltésár röl. A politikai irodának az a nézete, hogy továbbra is ér­vényben kell hagyni az al­kotmány eddigi rendelkezé­sét arról, hogy az ailam élén a köztársasági elnök áll és hogy a köztársasági elnök funkcióját nem kell kollektív államfővel pótolni, mint pl. a Szovjetunióban és az európai népi demok­ratikus államok többségé­ben. Ügy véljük, hogy ez az álláspont teljesen megfelel a szocialista forradalom tör­vényszerűségéről szóló lenini tanításnak. Nemzeti és de­mokratikus forradalmunk szocialista forradalommá fej­lődése és a szocializmus csehszlovákiai építése foly­tatása annak a világtörté­nelmi forradalmi folyamat- nak, melynek kezdetét a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentette. Cseh­szlovákia Kommunista Pártja mindenekelőtt azért tudta biztosítani a szocialista tár­sadalom ' építésének útját hazánkban, mert mindig a szocializmusba való átmenet f enin által megfogalmazott általános i érvényű törvény- szerűségeiből indult ki --ez oedig a politikai hatalom átvétele a munkásosztály által és a proletárdiktatúra megteremtése a kommunista pírt vezető szerepével, a dolgozó parasztság és a töb­bi dolgozó rétegek kapcso­latának állandó szilárdítása. A szocializmusba vezető Viliam Siroky elvtárs beszéde Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának ülésén utunk sikerét nem kis mér­tékben elősegítette az a tény is, hogy következetesen szem előtt tartottuk azt a második lenini elvet, hogy ezeknek az általános érvé­nyű ’törvényszerűségeknek konkrét érvényesítésekor mindig szem előtt kell tar­tani az adott történelmi fel­tételeket és a nemzeti sajá­tosságokat és hagyományo­kat. Ebből az alapvető szem­pontból kell néznünk köz­társaságunk elnöke tisztsé­gének kérdését is. Nemcsak arról van szó, hogy nálunk ez a tisztség megfelel az eddigi hagyományoknak. A probléma lényege abban van, hogy az elmúlt években, akkor, amikor az államfő tisztségét Gottwald és Zápo­tocky elvtársak mint mun­káselnökök látták el, ez a hagyomány új értelmet, új tartalmat kapott. A Vár, a köztársasági elnök ma né­pünk szemében hatalmának és szuverenitásának, álla­munk munkásosztálya hatal­mának jelképe. A legkisebb kétség sem férhet ahhoz, hogy a köztársasági elnök tisztsége rendszerünkben egy cseppet sem gyöngíti a proletariátus diktatúráját, sőt ellenkezőleg a proletár- diktatúra egyik hatékony és nagyhatású eszköze. Ez a funkció a párt fontos esz­közévé vált a szocialista ál­lam funkciójának a marxi­lenini tanítás szellemében történő érvényesítésére, a munkások, parasztok és dol­gozó értelmiségiek szövetsé­gének szilárdítására, népünk egységének és Csehszlovákia Kommunista Pártja köré való felzárkózásának szilár­dítására és erősítésére, a Nemzeti Front egységének szilárdítására. Tehát méltán mondhatjuk, hogy teljesen megfelel hazánk szocialista építése érdekeinek és marxi- lenini elveinek fejlődésünk konkrét feltételei és a meg­lévő nemzeti hagyományok közepette, ha továbbra is meghagyjuk államunkban a köztársasági elnöknek állam­fői tisztségét. A második kérdés a köz- társasági elnök tisztségének betöltése. Az az időszak, melyben Gottwald és Zápotocky elv­társak töltötték be a köz- társasági elnök tisztségét, új gyönyörű hagyományt te­remtett, mely megfelel fej­lett iparú szocialista álla­munk jellegének és lakos­sága összetételének. Ez a hagyomány a köztársasági munkáselnökök hagyománya. Abban az országban, amely­ben a munkásosztály az uralkodó osztály és a lakos­ság többségét alkotja, amely­ben a munkásosztály oly sikeresen érvényesíti vezető szerepét a munkás-paraszt szövetségben és a falu szo­cialista átépítésében, mun­kásnak kel! az állam élén állnia. Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizottságának politikai iro­dája ezért azt javasolja a Központi Bizottságnak, hogy a köztársasági elnök tiszt­ségét Antonin Novotny elv­társ a Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának első titkára lás­sa el egyidejűleg. Novotny elvtárs pártunk élén áll, és a munkásmozga­lomban, a párt vezető funk­cióiban évek hosszú során át kifejtett áldozatkész mun­kásságát egész népünk is­meri. A Központi Bizottság már akkor értékelte képes­ségeit és tapasztalatait, ami­kor megbízta őt a Központi Bizottság első titkárának tisztségével. Novotny elvtárs ebben a tisztségében sokat tett a párt akcióképességé­nek fokozásáért, a demok­ratikus centralizmus alapel­veinek elmélyítéséért, a párt és a dolgozó nép tömegei kapcsolatának megszilárdítá­sáért és a pártélet lenini normáinak elmélyítéséért. Novotny elvtárs helyesen fogta fel a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának eredményeit és tanulságait az egész nem­zetközi munkásmozgalom szempontjából, valamint vi­szonyainkra való alkotó al­kalmazásuk és érvényesíté­sük útját. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának irodája java­solja, hogy a Központi Bi­zottság, kifejezve pártunk szilárd egységét a szocialista rendszer hazánkbeli győzel­méért folytatott küzdelmük­ben, hagyja jóvá Antonín Novotny elvtársnak, Cseh­szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága első tit­kárának jelölését a Cseh­szlovák Köztársaság elnöké­nek tisztségére. Hazánk életének és fejlő­désének minden terén Cseh­szlovákia Kommunista Párt­jáé a vezető szerep. Ö a szocialista építés lelkesítő, irányító és szerverő ereje, népünk elsimert és tapasz­talt vezére, korunk becsüle­te és - lelkiismerete. Övé a felelősség a nép és a törté­nelem előtt végeredményben mindazért, ami államunkban történik. A pártnak ez a vezető szerepe az utóbbi években főként a Szovjet­unió Kommunista Pártjának XX. kongresszusából levont történelmi tanulságok érvé­nyesítésével kapcsolatban még tovább szilárdult és erősödött. A párt kitűzi ál­lamunk szocialista építésének fő irányvonalát és egyes szakaszainak konkrét céljait. A párt szabja meg és irá­nyítja az ország gazdasági és kulturális építését. Pártunkban a kollektív ve­zetés lenini elve érvényesül. Nincs egyetlen olyan komoly kérdés, melyet a Központi Bizottság ne vitatna meg kollektíván és ne döntene róía. Csehszlovákia Kommu­nista Pártja felszámolta a személyi kultusz következ­ményeit és munkájában a lenini alapelveket tartja szem előtt. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága politikai irodájának azxa né­zete, hogy a jelenlegi felté­telek közepette, midőn a párté a törvényes vezető szerep népi demok-aíikus államunk életének minden szakaszán és midőn a párt­ban érvényesülnek a kollek­tív vezetés és a demokrati­kus centralizmus lenini alap­elvei, a* adott politikai helyzetben célszerű össze­kötni egy személyben a köz- társasági elnöknek és a párt első titkárának tisztségét. A politikai irodának az a meg­győződése, hogy ez az intéz­kedés elősegíti a párt vezető szerepének még szilárdabbá tételét hazánk gazdasági, társadalmi és állami életé­ben. Pártunknak a dolgozók boldog életéért vívóit harcában jelentős határkövet jelentenek Cseh­szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusai. Ilyen határkő volt a CSKP 1954 júniusi X. kongresszus is, amelyen Antonín Novotny elv- társ tartotta a fő beszámolót — a Központi Bizottság tevékenységéről és a párt további feladatairól szóló beszámolót. ovotny elvtárs vezetője volt annak a pártküldöttségnek, amely részt vett az SZKP 1956 februári XX. kongresszusán Moszk­vában. üdvözlő beszédében ezen a nagy jelen­tőségű kongresszuson a következőket mondot­ta: „Azok a nehéz feladatok, amelyeket hazánk­ban magunk • elé tűztünk, megkövetelik, hogy tovább növekedjék Csehszlovákia Kommunista Pártjának aktivitása és akcióképessége, emel­kedjék a politikai és gazdasági munka színvo­nala, a politikai munka szorosabb kapcsolatban álljon az élettel, a szocialista országépités gyakorlatával. A Szovjetunió Kommunista Párt­ja XX. kongresszusának tárgyalásai e célhoz világos utat mutatnak és még jobban megszi­lárdítják igazságos ügyünk győzelmébe vetett törhetetlen meggyőződésünket". Antonín NoVotny elvtárs erélyesen harcolt azért, • hogy ez a világos út életünkben követ­kezetesen megvalósuljon. Már a CSKP Központi Bizottsága 1956 március végén tartott teljes ülésén, amelyen megtárgyalták a XX. kongres­szuson rész vett pártküldöttség beszámolóját. Novotny elvtárs beszámolójában rámutatott, hogy harci feladatunk az, hogy alkotó lenini szellem hassa át egész párt-, ideológiai, állami és gazdasági tevékenységünket, ebben a szel­lemben vizsgáljuk felül munkásmódszereinket. És hogy nemcsak szavakról volt szó, hanem igazi tettekről, ezt pártunk egész további gya­korlati harcai igazolják. A CSKP 1956. júniusi országos konferenciáján Novotny elvtárs beszá- lót tartott ,,A jelenlegi helyzet és a párt feladatai“ címmel. Ez a beható elemzés a párt nyílt szava volt, amelyet valamennyi dolgozónk elfogadott, amely új alkotó tevékenységet kel­tett bennük, új elszántságot és energiát, tör­hetetlen akaratot, hogy teljesítsük szocialista országépítésünk nagy feladatait. Pártunknak és egész népünknek e győzelmes útján nagy erőfeszítést fejtett ki Antonín Nóvotny elvtárs. A Kommunista párt Központi Bizottsága nagyra értékelte munkásságát és közös ügyünkért végzett áldozatkész munkáját, amikor 1954-ben, 50. születésnapja alkalmából küldött jókívánataiban a következőket írta: „Rendületlenül állottál a párt soraiban, min­dig éberen őrizted tisztaságát és jelentős mér- ' tőkben hozzájárultál a_ párt sorai egységének es tömörségének megszilárdításához. Céltuda­tosan és rendszeresen harcoltál a munkások és parasztok szilárd, megbonthatatlan szövetségé­ért, a Nemzeti Front, egész népünk egybetö- mörüléséért. A dolgozó néppel legszorosabb kapcsolatban mindig kitartóan dolgoztál a párt céljainak megvalósításáért, népünk javáért. Drága Novotny elvtárs, egész életed, kezdet­től fogva a pártban végzett munkád az áldo­zatkész forradalmár szerénységétől van áthat­va, aki habozás nélkül helytáll ott, ahol azt a párt érdeke megköveteli.. A munkásosztály érdeke és jóléte, a nép érdeke, a haza és boldog szocialista jövőnk érdeke, ez a legszentebb ennek az egyszerű munkásnak, népünk soraiból származó dolgozó­nak életében. A köztársaság felvirágozásának érdeke, a békés alkotó munka tölti be Novotny elvtárs gazdag életét. A Csehszlovákia Kommu­nista Pártja nagyságára, erejére és megbont­hatatlan egységére irányuló törekvés, ami népünk valamennyi győzelmének legszilárdabb biztosítéka — mindez megvan Novotny eivtárs- nál, a Csehszlovák Köztársaság elnökénél. A népből származik és a nép akaratából lett megválasztva, hogy hűségesen dolgozzon a népért. Egész dolgozó népünk ma szilárdan meg van győződve arról, hogy drága kommu­nista pártjával, új köztársasági elnökével eléri kitűzött célját és megteremti a szocializmus művét, valamennyiünk boldog hazáját. A külföldi vendégek közül elsőnek K. J. Voro- silov elvtárs fejezte ki szerencsekívánatait Mm/nttív phttóf cmlz

Next

/
Thumbnails
Contents