Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-11-05 / 45. szám
Lenin szavára hajlott az idő és hajnalpírba szépült a világ, 'Szuronnyal írták fel az orosz égre az októberi napok igazát. MAJAKOVSZKIJ: A FORRADALOM ÓDÁJA Néked, akit kifütyültek, kikacagtak a zord ütegek, néked, akin szuronyok erdeje vág sebetgaz szitkok özöne felett zeng ajkamon ünnepi szó. harsog a diadalmas, ódái „ó!" Ö, te állati! Ö, te gyermeki! Ő, te garasos! Ö, te csoda-nagy! Vagy mit lehet még mondanom?! Mi lesz belőled, aki kétarcú vagy? Pompás üpület? Véres romhalom? A bányászt, aki áttör az érc sűrű fiimb- Jén. a szénpor-glóriában a munkást ünnepeled: a füst ma a tömjén, dicséred az emberi munkát. S holnapra a Szent Vasziüj MAJAKOVSZKIJ: a magasban irgalomért hiába mered —■ hathüvelykeseid — csupa vadkan — megdontik a Kremlben az évezredet. „Dicsőség!" — hördül a tér, — és dúl a halál. A szirénák jajszava fojtott. Csupa lék a naszád, s matrózaid osztaga jár, hol egykor a hétszíjjú macska sikoitott. S azután! A bajuszt hetykén megsodo- rintják. Az íttasodó düh harsan. A puska-agyak a hídról letaszítják a vén admirálisokat Helsing- forsban Még tegnap sebeid áztatod, s én újra nyitott ereket látok. üvölti a polgár: — Légy háromszor átkozott! de én, a költő: — Légy négyszer is áldott! Amerika bámul A távoli partról néz meredten, lábújjhegyre áll, falja szemével a Szovjetuniót Amerika — pillája se rebben, úgy lesi szarukeretes szemüvegével. Ezek ott miféle különös népek ? Sürögnek, építenek, törik magukat. Valami Ötéves tervről regéltek, most meg teljesítik négy év alatt! Amerikai mértékkel nem jutsz közlükbe se nékik, doiárcsengésre a fülük süket. Egész héten át, kezdettől végig dolgoznak, megfeszítve erejüket. Hol edzették őket? DÉNES GYÖRGY: Miféle nép ez? Ki szorítja munkára, bogy így összefog ? Mindent vasfegyelemmel végez holott nem hajtja se korbác, se bot. Miszterek, önöknek szokása rég, hogy pénzen veszik az épitőkedvet. A kommunárok buzgalmának gyökerét, te hájas miniszter, sosem értheted meg! Bámuld csak, burzsuj, a kommunista pártot — munkában, vasúton, repülőgépen a ti gyorslábú Amerikátokat akárhol tartott, utóléri, sőt el is hagyja a népem! Pétervárra sűrű köd csapódott... Pétervárra sűrű köd csapódott a forradalom éjjelén, de reggelre már átütött lobogva, átszivárgott s hullámzott a fény. Kínban nyögött a Téli Palota, szilaj matrózok vertek bele éket. gránát csattant a márványfalakon, az utcák sora viharozva vérzett. Ujjongott s üzent a Szmoln.yij: — éltetőnk, a forradalom győzött; s az Auróra ágyúi tüzében Lenin forró, kemény szava dörgött. Orosz föld forrt, tajtékozott, lángolt a meglódult sztyeppe, nagy volt a tett: egy új világ győzelme s győző kezdete. Szőke jözsef: A NAP FIAI BÖRTÖN AZ ERŐDBEN T eningrád, a forradalom-*-J városa százegy szigetre épült a Néva torkolatánál. A szigetek közt van egy, talán a legkisebb, — szemben a Téli Palotával — melyen a hajdani cárok erődöt építettek. Amíg a város Oroszország számára védte a tengert, addig az erőd uralta az egész várost; védte, óvta mindenkivel szemben a cárok hatalmát. A Péter Pál erőd vörös téglafalavaiva), hat bástyájával úgy lebeg a vízen, mint valami hatalmas teknős- béka. Sziget a szigetek közt, város a városban. Hajdan eród volt, ma múzeum. együtt. II. Sándor kazamattái- ban hoztak rá halálos ítéletet. A kivégzés előkészületeit teljesen szabályosan megrendezték, de az utolsó percben megváltoztatták az ítéletet: négy évi fegyházra az omszki börtönben és kétéves közkatonai szolgálatra. A sötét cella falai némák és hidegek, fény csak egy szűk nyíláson szűrődik be. „Ki-kiné- zegetünk — emlékezetett vissza Dosztojevszkij a holtak házára — hátha láthatnánk valamit? De nem látunk egyebet, mint az ég egy kis csücskét és magasra rakott földsáncot, melyet benőtt a dudva, s amelyen éjjel-nappal jel s alá jár az őr; elgondolja ilyenkor az ember, hogy Emléktábla a Néva partján. Erről a helyről adott jelt ágyúival az Auróra a Téli Palota elleni rohamra. Két évszázadon keresztül ebbe az erődbe hordták az egész hatalmas birodalomból a politikai bűnösöket, mindazokat, akik a nap és a fény gyermekeiként, az elnyomás és a sötétség ellen küzdöttek. Itt építette meg Nagy Péter az első hajóját, itt volt a cári pénzverde, a pétervári helyőrség, börtön és templomi' Ennyi az egész, hogy az ember az erődben eligazodhasson. * * * H űvös tengeri szél süvftett, hordta a cfürva homokot az erőd Péter Pál székesegyháza előtti téren. Emberek nézelődtek, fényképeztek. A világról és a hatalmas Szovjetunióból naponta jönnek látogatók, hogy megismerkedjenek a cári rendszer legnagyobb erődjével, a/ erőd börtöneivel. Az emberek csendben, visszafojtott lélegzettel lépegetnek a történelmi falak között. A székesegyházban nyugszik Nagy Péter, a város alapítója. A vár csendjét csak a minden délben eldördülő ágyú zavarja. Nagy Péter rendeletére ezzel jelzik a delet, ezzel adják tudtára a világnak, hogy Oroszország kijutott a tengerre, hogy Oroszország tengeri hatalom. Az erőd központi épületei mögött szürke épületek sora lapul a bástyákhoz. Börtön. Az emberek hosszú sora várakozik a bejáratnál. Kétszáz éven keresztül itt sanyargatták az orosz forradalmárokat, itt hoztak halálos ítélteket, itt hajtották végre a gyilkos erőszak parancsát. Apró, sötét zugba lépünk. Néhány cella az öles falak közt. II Sándor építette ezt a Börtönt. Itt raboskodott 1849-ben Dosztojevszkij, néhány társával hosszú évek fognak eltelni s ő ezalatt még sokszor kinézeget majd a résen s újra csak azt a sáncot, azokat az őröket, ugyanazt a darabka eget fogja látni, nem ám azt az eget, mely a fegyház felett van, hanem egy másikat, a távoli, szabad eget". Ezekben a sötét zárkákban írta Csernisevszkij főművát s „Mit tegyünk“ című regényt. Itt raboskodott hosszú éveken keresztül embertől és világtól elzárva. Kezén bilincs, lábán .facipő, testén durva darócruha. A börtön kemény kövei közt még prices sem volt. rjP ovább lépegetünk a hosszú folyosón. A cellák bejáratánál apró táblák hirdetik sorra a rabok nevét: Alekszej Uijanov, Lenin testvére, akit a cár ellen szervezet merényletért halálra ítéltek és kivégeztek; Morozov, aki életéből (90 évet élt) 24 évet töltött börtönben, 1905-ben szabadították ki a forradalmi erők. A 48-as cella előtt állunk meg. Itt raboskodott Lepisanszkij vasmunkás, forradalmár. Ebben a cellában tartották fogva 1905- ben Alekszej Maximovics Gorkijt. A nagy szovjet író itt írta A nap fiai című drámáját. Tovább megyünk a cellák hosszú sora mellett. Fülemben ott csengnek az író szavai, az író dala, amely innen a börtönből röppent fel: Vörös homok-sivatag tengerén Megy egyedül a sorsom párja. Tudom, hogy túl a távol kék ködén Oj sivatag, új próba várja. Az égen gonosz szemként kerekül A nap vei rá izzó tekintetet. Megyek, a kedvesem után megyek, Mert nehéz, nehéz a sors egyedül. Kilépünk az udvarra. Az égen gyorsszárnyú szelek felhőket kergetnek. Mélyet lélegzünk. Szívjuk a világ szabad levegőjét. — Kik voltak a börtön utolsó rabjai? — kérdi valaki. A vezető felderült arccal válaszol. — Az ideiglenes kormány tagjai 1917-ben. — Nem zúgolódtak9 — A börtön akkori komiszárjánál, Gorickijnél az ideiglenes kormány tagjai panaszkodtak, hogy nagyon hidegek a cellák. A komiszár röviden válaszolt: Ti építtettétek! ' Azóta a börtön múzeum. AZ AURÖRÄN C zemben a tengerészeti is^ kólával a Néva vizén pihen az Auróra szürke acélteste. Oldalét a Néva játékos hullámai csapkodják, fehérre súrolt fedélzetén zajos az élet. A tengerészeti iskola növendékei gyakorolnak és tanulnak a forradalom dicső hajóján. Amikor a keskeny hajóhídra- léptünk a Péter Pál erőd falán éppen eldördült az ágyú, jelezte a delet. A tengerészeti iskola növendékei ebédre sorakoztak. A hajón Krutov tengerészeti ezredes, a múzeum igazgatója fogad. Lassan, bátortalanul tesz- szük az első lépéseket a hajón. A szó is nehezen indul. Némán megyünk a hajó orra felé, hogy megcsodáljuk az ágyút, amely 1917 november 7-én füzével adott jelt a Téli Palota elleni roham kezdetére. A múzeum igazgatója magyaráz: — A hajót 1897-től 1903-ig készítették Leningrádban. Részt- vett a japánok ellent háborúban. 1911-ben a hajó teljes személyzetével részvett Messi- nánál a földrengéstől elpusztított város lakosságának megmentésében. 1912-ben az északi flottán néhány hajó felkelést szervez a cári hatalom ellen. A felkelés szervezésében részt- vesz az Auróra legénysége is. 1917-ben a hajót javításra rendelik be Pétervárra. A hajó legénysége azonnal bekapcsolódik a forradalmi mozgalomba. A matrózok ott vannak a finn állomáson, amikor Lenin megérkezik külföldi száműzetéséből. Május 4-én együtt tüntetnek a munkásokkal a cári hálálom ellen. Később levéllel fordulnak Kerenszkihez, amelyben követelik, hogy azonnal mondjon le. November 7-én Lenin azt az utasítást adta a hajó legénységének, hogy szállják meg a Nyikolajev szícij -hidat és így biztosítsák a forradalmi erők szabad mozgását az egész városban. A hajó innen a hídtól adja le ágyúival a történelmi jelet, a roham kezdetét a Téli Palota ellen. Figyelmesen nézzük a múzeum ereklyéit, betekintünk a rédiósfülkébe, ahonnan először szállt világgá a hír: Oroszországban a munkások és parasztok átvették a hatalmat. A szemtanúk után kezdünk érdeklődni. Kérésünkre menteg 'ődz- ve jön elő az ebédlőből Ltp’tov alezredes, aki 1917-ben a hajó vCvU,# Í<1 V ü y># Kit»*-*" vV ' v V" V-./í, 5 V '£■ H í > - ^ v>: I.Ipatov alezredes és autogramja pártszervezetének vezetőségi tagja volt. — Ne haragudjanak az elvtársak, de mi angoloson, pontban 12-kor ebédelünk — és a szeme csakúgy mosolyog. Hat- vankilenc éves, öles alakja csupa erő, egészség. — Szinte naponta kapok levelet a világ minden részéről. Lányok is írnak, hogy szeretnek. Sajnos már öreg vagyok — tárja szét a karjait és együtt kacag velünk. Aztán már szóhoz sem hagy jutni bennünket. — Bejártam az egész világot, sajnos a maguk hazájában még nem voltam, mert nincs tengerük. Pedig nagyon szeretnék Karlovy Varyba eljutni. Majd egyszer, ha nem lesz annyi munka. — Hogyan volt az 1917-ben? — kérdezi valaki. — Jelt adtunk. Azután, hogy az ágyút elsütöttük, a Téli Palotát tíz perc alatt elfoglaltuk. A hatalom a miénk lett. — Ki sütötte el az ágyút? — Ognyev matróz. — Maga hol állt akkor? — Itt valahol a hajón — válaszol nevetve. — De nem is ez a fontos. Tudják, olyan volt akkor az egész hajó, mint egy nagy család, 576-an szolgáltak rajta, abból 42 bolsevik. De olyan egyek voltunk, hogy nem is lehetett különbséget tenni. Gyűlöltük a cári rendet, a háborút, végezni kellett vele. Megtettük. A matróz sohasem maradhat utolsó, csak első és az elsők közt is az első. Ezt így tanította nekünk Lenin.
