Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-10-29 / 44. szám

ARANY JÁNOS: Arany János életművére ko­mor árnyat vet ejjy felhő, a le­vert szabadság- harc felhőié. Vannak, akik ennek az élet­műnek nagyob­bik felében csak a bukás, a tra­gédia megteste­sülését hajlan­dók látni. És vannak, akik az átélt tragédiát e mű serkentő­jének tekintik. Pedig talán épp azt kell nagynak látnunk Arany­ban, hogy a bu­kás ellenére, a tragédiával is dacolva hozta >f[L létre java élet-tf A szabadság harc utáni Arany tovább képviseli mindazt, amit a forradalmat előkészítő évek teremtettek a költészetben — tovább képviseli, de immár nem egy forradalom reményében, immár nem a felemelkedés biz­tos tudatában, hanem a földre terítve, megalázottan, keserűen, magányosan. Egy átváltozó, át­alakuló világban próbál Aranv megmaradni annak, amivé ma­gát a szabadságharc előtt for­málta. Csakhogy ennek a törek­vésnek az egész kor, a szabad­ságharc és a kiegyezés utáni egész emberi és politikai kör­nyezet ellentmond már. És Arany úgy marad hű egykori önmagához, hogy ez a hűség nem jelentheti többé hajlamai­EPILÓGUS Az életet, ím, megjártam; Nem azt adott, amit vártam: Néha többet, Kérve, kellve, kevesebbet. Ada címet, bár nem kértem, S több a hír-név, mint az érdem: Nagyra vágyva, Bételt volna keblem vágya. Kik hiúnak és kevélynek — Tudom, boldognak is vélnek: S. boldogságot . Irigy nélkül még ki látott? Bárha engem titkos métaly Fölemészt: az örök kétely, S pályám bére Égető, mint Nessus vére. Mily temérdek munka várt még!... Mily kevés, amit beválték Félbe' — szerbe’, S hány reményem hagyott cserbe’!... Az életet már megjártam, Mit szívembe vágyva zártam, Azt nem hozta. Attól makacsul megfoszta. Fgy kis független nyugalmat, Melyben a dal megfoganhat, Kértem kérve: S ő halasztó évrül-évre. Csöndes fészket zöld domb árnyán. Hova múzsám el-elvárnám, Mely sajátom; Benne én és kis családom. Munkás, vidám öregséget, Hol, mit kezdtem, abban véqet Ennyi volt csak: Most, ha adná is mér, késő. . oltsak. S hogy megint ültessek, Egy nyugalom vár, a végső: Mert hogy’ szálljon, Eár kalitja már kinyitva, Rab madár is, szegett szárnyon? Kezdő szerző, kezdő rendező első bemutatója Október 24-én reggel a For­radalmi Katonai Bizottság — — az „Aurora” rádióállomáson keresztül kisugározva — elren­delte a katonai osztagok harci készenlétbe vgló helyezését, a Kornjilov-katonaságnak a fővá­ros felé való összpontosításának gondos megfigyelését, e kato­nák meggyőzését, valamint a hidak és állomások őrzésének megerősítését. Ekkor fordult elő elsőízben a történelemben, hogy a rádió a fellázadt proletariátus céljaira lett felhasználva. Ez segítette elő a katonaság és vasútasok még szorosabb, szilár­dabb, keményebb és egységesebb ellenállását az Ideiglenes Kor­mány minden kísérletével szem­ben, hogy katonaságot hozzon a frontról Pétervárra: Viborg- ban az 5. kubáni kozákdiviziót tartották fel, Reválban semle­gesítették a III. lovashadtest megbízhatatlan ezredéit. Carsz- koje Szeloban megállították a rohamosztagokat, míg Péterhof- ban megakasztották és lefegy­verezték az I. péterhofi tiszti­iskola junkereit. A Pártbizott­ság állandóan a Forradalmi Ka­tonai Bizottság székhelyén a Szmolniban volt és teljesen Le­nin utasításai alapján hajtotta végre a fegyveres felkelést. Ez jelölte ki a katonai osztaqokat a telefon és távirdahivatalok megszállására. A célból, hogy a munkásnegyedek összeköttetése a belvárossal ne szakadhasson meg (mint az 1905-ös forrada­lomban történt), a hidak vé­delmére különböző fegyeveres erőt küldtek ki. Este nyolckor a Forradalmi Katonai Bizottság táviratot .Kül­dött a balti flotta Szovjet K. B.-hoz: .Adjad az alapszabályo­kat! Küld az előírásokat!" Ez azt jelentette: „A felkelés meg­kezdődött. Küldjétek rögtön hadihajókat és tengerészoszta­gokat!“ A hadihajókon 5000 kronstadti matróznak kellett jönnie Pétervárra. Egyes hajók a Néván tűzkészültségbe álltak és ágyúikat a Téli Palota felé irányították, ahová Kerenszki 14 órakor az Előparlamentben elmondott hisztérikus beszéde után vonult az Ideiglenes Kor­mánnyal együtt. Az Aurorát is a Francia—orosz művekből a Téli Palota elé rendelték. — A cirkáló parancsnoka ennek teljesítését azzal a kifogással tagadta meg, hogy a Néva víz­állása alacsony. A matrózok azonban megmérték és elegen­dőnek találták a folyó magassá­október 18-i est. Néhány órára ismét gondtalan gyereknek érez­tem magam, de nemcsak én, hanem valamennyi felnőtt, aki velem együtt ült az elsötétített nézőtéren. Mindnyájan együtt ..drukkoltunk“ a vándordiákkal, akinek a sors hivatásul adta, visszafizetni a hercegek, ütle­gelések formájában azt a sok igazságtalanságot, amit a falu népével szemben, de elsősorban az agg kovácsmesterrel elköve­tett. Valamennyiünket megraga­dott, hogyan sikerült az udvari bolondnak a csodálatos erszény segítségével, melyből bizonyos varázsigére hullt az arany, munkára bírni Pétert, vagyis gúnynevén Heverit. Hogyan lett belőle dolgos legény, és termé­szetesen hogyan lett egymásé a két fiatal. A szerző elsó darabját mu­tatták be, mely 1956-ban pályá­zatot nyert. A darab a maga nemében — tehát mint mese­játék — megtette a maga ha­tását. Szórakoztató és egyben tanulságos. Megvan a mese lo­gikus logikátlansága. A dialógu­sok felépítése egy majdnem tökéletesen gyakorlott dráma­író munkájáról tanúskodnak. A játék mondanivalója sematikus frázisok nélkül kitűnően bonta­kozik ki a drámai helyzetek élethű feszültségéből. Minden­esetre érezzük a szerző és a dramaturg szoros együttmű­ködését. A dramaturg egy sze­mélyben a rendezést is vállalta. Kisbánnak, mint rendezőnek, mint dramaturgnak, feltétlenül nagy része van a bemutató si­kerében. A színészek szorgalmas és lelkes munkájukkal író kollegá­juk és a darab érdekében min­dent megtettek, hogy egy szer­ves egészet alkossanak. Legplasztikusabb, mondhat­nám a darab tengelyét alkotó Gyurkovics Mihály, Péter — Heveri személyében. Hanginto­nációja, játéka valóban ,,heveri” volt. A többiek is dicséretet érde­melnek. Kovács Béla a Vándor­diák szerepében, habár szépen énekel, kifogásoljuk a játékát, mely túlságosan színpadiasán A munkát kóstoló Heveri (Gyurkovics M ) aki az utolsó napokban vette át az udvari bolond szerepét a megbetegedett Korrai Ferenc helyett, megint csak volt alkal­ma csillogtatni nagy tehetsége széles skáláját. Fekete Gyula, kovácsmester, egyik legjobb alakítását adta. Szándékosan utolsónak hagyom a szerzőt, szerepében a herceget, Siposs Jenőt, aki szívvel, lélekkel ját­szotta a saját darabjában sze­repét Siposs Jenőnek és az egész együttesnek Kisbán rendezővel az élen sok szerencsét, sok sikert és száz-száz reprízt kí­vánok. MUNK MÄRIA Apai bánat és fiúi közöny. (Fekete Gy. és Gyurkovics M.) Ptgíinini Amikor 1782 október 27. éj­jelén Genua egyik szegényes külsejű házában, az állandó veszekedő, civakodó Paganiniék- nál egy feltűnő csúnya arcú fiúcskával szaporodott a család, senki sem gondolta, hogy ez lesz majd egykor minden idők legnagyobb hegedűművésze. A feltűnően sokat síró gyerek az ingerlékeny, kártyás természetű apának a nyugalmát csak za­varta. A cseperedő fiú állandóan magán érezte az atyja rideg, dühös tekintetét. Örült, ha atyja nem volt otthon, mert legalább akkor nem látta any­ját sírni. — Ilyen körülmények közt nevelkedett Nicolo. A sze­génység, az állandó veszekedés, nem utolsó sorban az atyjától való félelem az érzékeny lelkén nyomot hagyott. Amikor a szak­emberek felismerték tehetségét a könnyelmű atya nagy gondot fordított a tanítására, illetve fenyítésektől sem riadt vissza, hogy fia a gyakorlást el ne. hanyagolja. Művészt akart a fiabof, aki számára sok-sok pénzt keres. Az első útjára el is kísérte, de amikor a követ - kezö hangversenyútra is fiával akart menni, a serdülő korban levő művész elszökött hazulról. Elindult, hogy meghódítsa a világot. Először Olaszországot járta be, majd Ausztria, Né­metország, Anglia és Francia- országban folytatta diadalútját. Neve az egész világon ismertté vált. Nemcsak kivételes művé­szete, hanem a nevét övező titokzatossága is hozzásegítette a nagy népszerűséghez. Az ér­deklődés mindenütt óriási jolt. Hangversenyeit minden város­ban meg kellett ismételnie. Mindenütt látni akarták az ör­döggel cimborázó génuait. Ő értette is a titokzatosságot fokozni és a rejtélyesség ködé­ben megmaradni. Amikor a félhomályban meg­jelent sovány, szikár alakja, a kissé beesett melle, botlado­zó, bizonytalan járása a közön­ség ovációja nem ismert határt. Amikor a kottatartóhoz ért, alighogy meghajolt, körülnézett, majd az ismeretlenségben pont­ra figyelt. Most vált láthatóvá arca. Magas, széles homlokát érdekessé tette válláig érő fe­kete haja. De egész lényének legérdekesebb része, mélyen fekvő fekete szeme volt, mely­nek tekintetét kevesen bírták. Amikor térdigérö karját fel­emelte és szokatlanul hosszú vonóját ráfektette a húrokra, az előbb még zajos teremben halotti csönd támadt. Megszó­lalt a hegedű, de olyan hangon, mint még soha másnál. A technikája utolérhetetlen volt. A művész arca megváltozott, átszellemült tekintete más lett, látni lehetett rajta, hogy min­denről megfeledkezett. Az egyik hangverseny előtt irigylői vagy rosszakarói meg­rongálták az „e", „a“, „d" húr­ját. Alighogy megszólaltak az első hangok, a három húr meg- pattant és csak a „g“ húrja maradt meg. Fennakadás nélkül folytatta a hangversenyt és a programot a „g“ húron játszot­ta végig. Sok epizód maradt fenn, me­lyek az utolérhetetlen művészt és a rejtélyes embert örSkít meg. 1840 május 27-én halt meg Ni.-ában. Holttestét néhány év múlva Genuába szállították, oda ahonnan elszökött, hogy utól- érlietetlen művészetével QtegH hódítsa az egész világfit. hatott, így természetesen nem volt elég meggyőző Udvardi Anna, iluska megjelenésével, gyöhge szubtil alakjával nem keltette a falusi dolgozó kislány kellő illúzióját, annak dacára játéka egy rutinált színésznő munkája volt. Király Dezsőnek, riak szabad kibontakozását, nem jelentheti többé Toldi boldog találkozását a kor reményeivel, fölfelé törésével, várakozásával, 1882. október 22-én olyan élet- huny ki az Akadémia utcára tekintő ablaka mögött, amely­nek alkotásai még a legkéseibb hajtásaikban is az 1848—49-et előkészítő népi, nemzeti tudat­ból erednek. Arany életművének nagyobbik fele: Í848 forradal­mának epilógusa. De nemsokára már egy új forradalom prológu­sát fogják megírni. Aki erre lesz hivatott, Ady Endre még csak most serdül az ország egy távoli sarkában, Érmindszenten iskolás fiúvá. Hol volt, hol nem volt, nei is olyan messze, hanem a ke máromi Magyar Területi Szír házban Siposs Jenő „A csodál tos erszény” cimü mesejátéké nak bemutatóelőadása. Volt egy kicsi ország, ne\ Regevár. Arrafelé bizony a ms dár is ritkán jár. Annak a országnak „Nevenincs” faluja ban élt egy öreg kovácsmeste szegény odúban, szalmatetc házban. Műhely mellette, öt i házát is rég befedte a múlt. Élmény volt számomra a Az életet már megjártam. Többnyire csak gyalog jártam, Gyalog bizon'... Legfölebb ha omnibuszon. Láttam sok kevély fogatot, Fényes tengelyt, cifra bakot: S egy a lelkem! Soha meg se' irigyeltem. Nem törődtem bennülövel. Hetyke úrral, cifra növel: Hogy' áll orra Az út szélén baktatóra. Ha egy úri lőcsiszárral Találkoztam s bevert sárral: Nem pöröltem, — Félreálltam, letöröltem. , Hiszen az útfélen itt-ott | Egy kis virág nekem nyitott: Azt leszedve, Megvolt szívem minden kedve. gát; letartóztatták a prancsno­kot és a tiszteket és az elrgn- delt helyre úsztak (ezek nagy csodálatára, hogy a csak alsóbb egyházi iskolát végzett matró­zok a hajó komplikált műszaki vezetéséhez is értenek). Az Au­rora ágyúi is a burzsoá kormány utolsó menhelyére a Téli Palo­tára meredtek... Tizenhat órakor a kerékpáros­század otthagyta a Téli Palota őrszolgálatát, megtagadva ennek további védését. Helyükre rög­tön junkerek lettek rende!\">. Ugyancsak e nap a felkelőkhöz csatlakozott a Petropavlovszk erőd hatalmas hadszertárával. Hajnali 5 órakor a „Modem“ cirkuszban tartott népgyűlésen a kerékpárezred — az erődhely­őrség ez utolsó ingadozó része — is a Szovjetekhez^1 csatlako­zott. A petropavlovszki erőd százezer puskájával lett a inun- kásosztagok felfegyverkezésének főalapja. A felkelés eredményei óráról órára láthatóbbá és kézzé1 fog­hatóbbá váltak. A tíz felvonóhíd közül kilenc már a felkelők ke­zében volt. Csupán a Nyikola- jevszki hidat tartották még a junkerek és rohamcsapatok, de ezt se sokáig, mert az „Aurora” tengerészei kinyomták innen is őket. A Kronstadtból jött mat­rózok segítségével tehát az ösz- szes — a burzsoá kormány ál­tal — felvont híd megint le lett eresztve. A két oldalról táma­dott junkerek többnyire komo­lyabb ellenállás nélkül vonultak vissza. Az egész város már a vörös gárda őrjáratéival volt tele, amelyek fokozatosan át­hatoltak már a Téli Palota kö­rül vont első védelmi vonalon is. A forradalom főhadiszállásán Lenin október 24-e reggelén, mint mindig, átfutotta a iapo- kat. Minden hír arról tanúsko­dott, hogy eljött a várva várt pillanat. A fővárosban uralkodó nagy izgalom miatt a Nyevszki proszpekten és a belvároshoz közeli utcákban számos üzlet bezárt és leeresztette redőnyét; a hivatalokban megszakadt a munka. Fofanova, aki majdnem nem juthatott a Néván át, el­mondta Leninnek, hogy a kor­mány elrendelte a hidak felhú­zását, hogy a proletárnegyede- ket elvágja a belvárostól. Lenin mindenáron a Szqjolm épületbe akart jutni és egymás­után küldte Fofanovát a_viborgi bizottsághoz beleegyezéséért. Ott azonban nem találták még ajánlatosnak, hogy Lenin el­hagyja titkos lakását. Lenin újabb levelet írt: „A helyzet kritikusabb már nem lehet. .. most minden egy hajszálon függ ... 25-ig semmiesetre sem szabad a hatalmat Kerenszki és társai kezében hagyni; feltétle­nül ma este vagy éjszaka dön­tésre kell vinni a dolgot... — Bármely késedelmeskedés az akicóban a halállal egyenlő”. És tényleg a 24-ről 25-re virradó éj volt a döntő. Fofanova este fél tízkor tért vissza a még mindig nem ked­vező válasszal. Lenin harmad­szor is elküldte Fofanovát sür­gető levéllel a feleségéhez a viborgi bizottságba. De erre már nem várt választ, mivel közben már küldtek érte K. B.-ból. — Fofanova visszaérkezve, Lenin be nem fejezett vacsorája mel­lett egy tányéron a következő írást találta: „Megyek oda, aho­vá* nem akarta, hogy menjek. Viszontlátásra! — Iljics”. A forradalom vezére odasie­tett, ahol a felkelés szíve dobo­gott — a Szmolniba. Lenin ru­hát váltott. Szurkos sapkát tett fejére, állát nagy tarka kendő­vel kötötte fel s úgy ment Ejno Rachja kíséretében éjfélkor a Szmolniba, ahol nagy tömeg gyűlt már össze és igyekezett bejutni. Lenin kísérőjével hoz­zájuk csatlakozott. „Hogyne nyernénk” nevetett Lenin, ami­kor a tömegen keresztül igye­kezett a Szmolni bejáratához. Fofanova is Lenin után sie­tett a Szmolniba. Ide érve a 100-as számú szobában épp ak­kor pillantotta meg Lenint, amikor ez levetette felöltőjét és sapkáját és ezzel együtt vé­letlenül illegális parókáját is és szórakozottan gyömöszölte be ezeket a felöltője zsebébe. Csak amikor a különböző sarkikból örömteljes felkiáltásokat hallott: .,Iljics! Iljics!“ fejéhez kapva észrevette, hogy leleplezte in- kognitoját, de ekkor már késő volt és az álarcra különben sem volt már szükség. Így végződött Lenin illegális parókás működé­se. Lenin megérkeztével a Forra­dalmi Katonai Bizottság munká­ja hatalmas lendületet kapott. A felkelés összes fonala a pro- letárforradalom lángeszű vezé­rének kezébe futott össze és innen lett irányítva. KOLÁR LAJOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents