Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-10-22 / 43. szám

LION FEUCHTWANGER: öt. 31/iff a többi berlini moziban ■l’A ebben az időtájban még . nincs is előadás, vagy csak né­hány ember lézeng a mozi előtt, addig itt egymás hegyén-hátán állnak az autók, a rendőrök és a bámészkodók, A Potyemkin filmet már harminchat szór ad­ták naponta hétszer és eddig már 36.000 berlini látta. Az emberek mégis izgatottak, mintha most először mutatná­nak be valamit, amire a világ vár. Klenk bajor miniszter — aki mintha kinőne a körülötte ülők sorából, eltökélten nem akar átvenni valamit is abból a . nyugtalanságból, amely magával ragadja a nézőteret. Klenk mi­niszter ezt olvasta: A filmnek rossz a felépítése, nincsenek női szereplői, nincs cselekmé­nye, irányfilm, nincs benne semmi feszültség. De ha már egyszer itt van Berlinben, ak­kor mégis csak megnézi a fil­met, nem dől be a film propa­gandának, a mesterségesen szított szenzációnak. Néhány nyers zenei ütem hallatszik. Titkos iratok a ten­gerészek levéltárából. Azután a rossz ellátás miatt Odessza előtt fellázadt a legénység. Na jó, szóval fellázadtak. Ilyesmi már előfordult. Kisfiú korában szenvedélyesen olvasott ilyen regényeket, de ez csak a ser- dültebb ifjúság számára készült. Klenk miniszter hunyorgót. A legénység hálószobája. Füg­gő hálók sűrűn egymás mellett. Az egyik parancsnok kotorász a nyugtalanul alvó matrózok között. Nem is csinálja rosszul. Szinte érezni a helyiség áporo- dot levegőjét. És hozzá még az a tompa, nyomasztó zene. TJ ajnalódik. A matrózok egy H darab hús körül állnak. Fejcsóválva nézegetik. Ojabb és újra más matrózok jönnek elő. Nem is kell sokáig szag­lászni, érezni, hogy valami bűz­lik. A húsdarabot közelebbről is megmutatják, nyüzsög a fér­gektől. Az emberek ugylátszik már többször kaptak ilyen romlott húst. Szitkozódnak. Ez érthető. A matrózok előkerítik a hajó­orvost, alacsony, tömzsi alak, felteszi a szemüvegét, a köte­lességét teljesíti, megvizsgálja a húst, de nem jelentheti ki, hogy az élvezhetetlen. A legénység visszautasítja a húslevest, Átkozódnak, Közön­séges jelenetek, minden művé­szet nélkül játsszák. Egy darab rothadt hús. Nem valami tehet­séges tisztek, de nem is rosz- szak. Átlaganyag. Nálunk Ba­jorországban sem jobbak. De csodálatos, hogy Klenk minisz­tert mennyire nem hagyják hidegen ezek a közönséges em­berek. A hajón fokozódik az elkese­redettség. Mindenki érzi, hogy ez nem végződhet jól, a közön­ség is érzi ezt. Az urak ott a vásznon nem veszik elég komo­lyan a helyzetet. Miért nem szólnak közjóé. Hát vakok? A háború utolsó éveiben mi is éreztünk ilyesmit és később szóltunk csak a dolgokhoz. ■■Igaz, nem volt ilyen kísérőze­nénk. Szörnyű ez a zene. Az ember nem szabadul tőle. Ter­mészetesen be kell tiltani az ilyen filmeket. Rafinálton han­gulatkeltő, disznóság az egész. Valóban nincs rá okuk, hogy egy darab rothadt hús miatt megszegjék a fegyelmet. A há­borúban mi még mást is zabái - tunk. Klenk azért valahogy még sincs a tisztek oldalán, inkább a matrózokhoz húz. A tompa, fenyegető zene tornyosodik. A kapitány a fedélzetre parancsolja a le­génységet. Megkérdezi, mi kifo­gásolnivalójuk van, miért nin­csenek megelégedve az ellátás­sal. Néhányon kilépnek a sor­ból. Egyszerre csak alig észre­vétlenül a legénység javát mintha lekapcsolnák. Egy tágas helyiség tátong közöttük és a többiek között. Ej, mégis csak boszorkányosán ügyes fiúk ezek a tisztek. Egy fordulat és máris rátették a kezüket a lá­zadókra. A legénység nagyobb fele félősen összefog. A veze­tők kis csoportját sarokhoz állítják. Most ott állnak azok, akik még nemrég olyan hango­sak és követelődzők voltak, reszketnek mint a nyárfalevél. Hatalmas vitorlavászonnal beta­karják őket. Puskatusok célba veszik a vitorlavásznat. Száraz parancs hangzik el. A minisz­terből szinte kitör, ordítani szeretne „tüzelj" — adná ki a parancsot. De... nem tüzel­nek. Szédület fogja el az embere­ket a vásznon, és a nézőtéren is. Hát miért vártak olyan so­káig? Na most, most kezdődik — végre. És a vászon előtt tombolnak az emberek és tap­solva a vászonra néznek. Bele- tapsolnak a győzedelmes ször­nyű, harsogó zenébe, amint a vásznon groteszk hajszába fog­ják a tiszteket, előhúzzák őket rejtekhelyeikről. Átlendítik őket a korláton és a tenger vizébe hajigáljük őket. A tömzsi hajó­orvost is, még a szemüvegét is utána dobják. lenk némán, magábaros- kadva ül, visszatartott lélekzettel. Ügy ül ott ez az erőteljes, hatalmas ember, mint egy megszeppent kis gyerek. Ám nincs értelme, hogy betilt­sák az ilyesmit, itt van ez a megfoghatatlan valami, a leve­gőben lóg. Magunkba szívjuk, itt van a világon egy más világ A lengyel filmben az utóbbi években sqk fiatal fehetség érvényesül. A most készülő Martens kapitány hajója cí­mű filmben főszerepet játszik Tadeusz Schmidt, akit a lengyel közönség kedvencének tartanak. A filmet J. Passendorfer rendezi. — Reméljük, csakhamar ml is megismerkedhetünk ezzel az új lengyel filmalkotással. — lehetetlen letagadni. Meg kell nézni, látni kell és végig kell hallgatni ezt a zenét, nem lehet betiltani. Most lehúzzák a hajó zász­laját. Üj zászlót tűznek ki az árbocra. Hatalmas üdvrivalgás közben tűzik ki az új zászlót, a vörös zászlót. Matrózok veszik át a tisztek szerepét és a hajó dacára en­nek simán és minden zökkenő nélkül befut az odesszai kikö­tőbe. A város zavartan fogadja a .vörös zászlóval díszt-, tett hajót, megbámulja, lelken­dezik. A város gyorsabban lé­lekzik, felszabadultan ujjong. Lassan előbújnak az emberek és odazarándokolnak a vörös lobogóval letakart halott mat­róz teteméhez. Emberek nyü­zsögnek a hajó előtt és szerény éléskamrájukból megvendégelik a matrózokat. Klenk izeg-mozog a helyén. Hát mi az, a többiek hallgat­nak? Egész egyszerűen hallgat­nak és nem tesznek semmit9 Zavarja, hogy a különben olyan valószínűtlennek látszó függöny most olyan valószinünek lát­szik. Zavarja, hogy valami za­varólag hat rá. De jaj, most. Ugylátszik mégis csak rendben van. Már jönnek, már itt is vannak. Megjelentek a lépcsőn. Egy hatalmas széles lépcsőn jönnek, felvonulnak, fegyver a hónuk alatt, lassan feltartóztathatat­lanul közelegnek és lezárják az utat. A nép mozgolódni kezd, gyorsabban mennek, futnak, rohannak, eliramodnak. Egyesek nem is vesznek észre semmit, nem fogják fel a helyzetet, lassan visszamaradoznak, cso­dálkoznak. Látni a katonacsiz­mákat, amint a lépcsőn felfelé lépkednek, lassan, még egy lépcsővel feljebb, még egy lép­csővel és aztán füstölög a puskacsövük. Most már futnak, de nem a lépcsőkön, hanem keresztül, kasul mindenfelé bukdácsolnak, esnek, zuhannak, mert a nehézkesség törvénye ezt így követeli, hiszen holtan rogynak össze. És a csizmák egyre feszeseb­ben lépkednek mindig többen és többen, miközben itt is, ott is összerogynak. Egy asszony gyerekkocsit tol, már nem tol­ja, kitudja hol van, már nincs. A kocsi azonban folytatja útját még egy lépcsőn, újabb lép­csőn, míg megáll és mögötte lassan, nagyon lassan a kozákok csizmái. A tengeren se voltak köz- ben restek, hatalmas ha­jókat kerítettek és körülvették a Potemkin hajót. A vörös lor bogóval díszített hajón felké­szültek a tengeri harcra. Hatal­mas ágyukat készítenek elő, a gépházban őrült gyorsaság­ban forognak a kerekek. Kö­röskörül dagadozik a tenger. Potyemkin kiáll a hatalmas „Hatabics apó“ a címe a leg­újabb szovjet gyermekmese- filmnek. A film története arról szól, hogy három moszkvai is­kolásfiút álmában meglátogatja az arab mesevilág kedvelt hőse, Hatabics apó, aki varázsszőnye­gén repíti a gyermekeket álmaik világába és csodálatos varázs­latokkal minden kívánságukat teljesíti. A filmről — amelyet a napokban mutattak be Moszkvában — a Szovjetszkaja Kultúra című lap elismerően ír. Megállapítja azonban, hogy a csodálatos film, — amely nagy érdeklődésre tarthat számot a fiatal nézők körében — lehetne még érdekesebb is. * * * Mozijegy-halak. Nemrégiben Bethelben, Alaska egyik kis te­lepülésén filmszínház nyílt. Eddig a dologban nem lenne semmi különös. Szokatlan csak a jegyárak megfizetésének mód­ja. A mozi előcsarnokában ugyanis hatalmas vízzel töltött tartály áll és mindenkinek, aki az előadást meg akarja nézni, a tartályba egy-egy halat kell bedobnia. A tulajdonos az elő­adás után kiüríti a „bevételt“ és eladja a halakat. * * * A Brüsszeli Theatre de Po­che — amelyet kicsiny színház- terme miatt neveznek el „Zseb- színház“-nak — lengyelországi vendégszereplésre utazott. A belga művészek Varsóban, Krak­kóban, Wroclawban és Poznan­ban lépnek fel. Audibertl , Ter­Az anya — mexikói fametszet. hajókkal szemben. A hajó hat, nyolc, tíz, mind körülveszi Po- tyemkint. A kör lezárul, nem menekülhet. Nem győzhet, alá­bukhat és magával ránthatja a többit a halálba. Vad, tompa feszültség. Milyen lassan fogják közre azok a ha­talmas hajók a Potyemkint. Az elítélt hajó jelzéseket ad. Apró, színes zászlócskákkal in­teget. Potyemkin jelt ad: „Ne lőjjetek testvérek!" Lassan, méltóságteljesen úsz­tat az ellenség felé és jelzi: „Ne tüzeljetek!" Szinte érezni a nézőtér visz- szatartott lélekzetét — a fe­szültség kibírhatatlan. „Ne tüzeljetek!" — remélik, kívánják az emberek, Nyolcszáz ember egy berlini moziban. T/ a jón Klenk miniszter mi- ' lyen ember, békés és sze­líd ? Kötve hisszük. Ö maga is nevetne azon, ha azt hinnénk el róla, mert Klenk miniszter, vad, harcias, háborút kedvelő ember és a jobb érzések nehe­zen férkőznek hozzá. Például mit gondol magában, amikor a lázadók hajója az ellenséges hajó célpontjába kerül. Ö is az ő vad, durva szíve minden ere­jével ezt kívánja: „Ne tüzelje­tek!?“ Végtelenül örülnek a nézők, amikor a vörös zászlóval díszí­tett Potyemkin végre befut a kikötőbe. Klenk miniszter, amikor fel­vette kabátját, kalapját és a mozi sötétjéből a fényes kivi­lágított utcára kiért, valami is­meretlen feszengő érzés fogta el. Vajon mi is volt az? Talán, nem adná ki a „tüzelj!" paran­csot, ha lázadókról volna szó ? Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen ember mint ő azt kíván­ná: „Ne tüzelj!" Ez itt van, nem lehet betil­tani, a világon van, nincs ér­telme letagadni se, nem lehet félrenézni. F?gy kirakatban megpillan­* ' tóttá saját arcát és a te­hetetlenség eddig ismeretlen vonásait fedezte fel arckifeje­zésében. Hiszen úgy néz ki, mintha kelepcébe zárták volna. Az arca teljesen feldúlt, zavar­tan intett egy taxinak, előszed­te pipáját és csak ekkor vette fel újból a szokott, mesterkélt, önmagával megelégedett moso­lyát. OKTOBER Október van itt lenn a földön és ott fent is a komor égen, Október s kosaram megtöltöm édes gyümölccsel, s aztán szépen elballagok a kis ösvényen. Fejem fölött fényes ökömyál, végtelen hosszú szövevényben szép könnyedén libegve úszkál, s a hervadt szűz messzeségben víg daru csapat száll serényen. TÖRÖK ELEMÉR jed a betegség“ című színmű­vét játsszák. * * * A most kezdődő párizsi szín­házi évad egyik érdekessége: Marcel Pagnoi feldolgozásában a „Hamlet“. Az átdolgozott Sha­kespeare dráma „különlegessé­gei“-t egyelőre titokban tart­ják, annyi azonban már kiszi­várgott, hogy modern estélyi ruhában játsszák, s hogy Ophé- lia, az ismert megható dalocs­kán kívül még egyet énekel — keringő ritmusban ... * * * Lon Chaney, a némafilmek nagy sztárjának életéről „Ezer­arcú ember“ címmel filmet ké­szítenek Londonban. A film címszerepét James Cagney ala­kítja, akinek kiváló tolmácsolá­sában kifejezésre jut, hogy Cha­ney — akinek mindkét szülője süketnéma volt — mennyire átérezte a testi fogyatékosság­ban szenvedő emberek helyze­tét. * * * A Teli Vilmosból japán film készül. A felvételeket még az idén befejezik. * * * A legújabb Chaplin^-hír: A nagy művész visszaemlékezé­sein dolgozik, amelyek előre­láthatólag 1960-ra látnak nap­világot. A hírek szerint Chap­lin emlékiratai már eddig meg­közelítik az ezer gépelt ol­dalt. * * * A San Francisco-i operaház felfüggesztette Mária Menenghi- ni Callas, a világ leghíresebb és legszeszélyesebb énekesnő­jének szerződését. A művésznő Európában utazgatott és mikor át kellett volna kelnie az Óceá­non, hogy elénekelje a Lammer- moor: Luciát, közölte: „most nincs kedvem fellépni... “ * A Kínai Játékfilm stúdiókban 1957.-ben negyven játékfilmet készítenek el. A sanghaji stú­dióban forgatják „A női kosár­labda csapat 5. számú játékosa“ és a „Szilárd barátság“ című filmet. Ugyancsak itt készül az „A-Fu, a kincskereső“ című gyermekfilm. Si Naian klasszi­kus regényének motívumai alap­ján forgatják Pekingben a „Fo­lyami gyárak“ című filmet. A „Tengerészlélek“ című film a Csang Kai-sek flotta matrózai­nak lázadásáról szól. A pekingi filmstúdióban most készült el a kínai munkásosztály hős múlt­járól a „Vörös vihar“ című nagyszabású színes filmalkotás. Nagy emberekre emlékezünk ■ KOSCIUSZKO TADEUSZ 140 évvel ezelőtt,, 1817 ok­tóber 1-én halt meg Solot- humban a lengyel nép szabad­ságharcainak egyik legnagyobb egyénisége. Résztvett az ame­rikai szabadságharc küzdelmei­ben, ahol kiváló katonai ké­pességeire Washington is felfi­gyelt és mint annak szárny- segédje nagy érdemeket szer­zett. Amikor hazájának függet­lensége veszélyben forgott, ha­zament és népének szolgálatába állott. Kivételes tudása itt is érvényesült. Eleinte a lengyel parasztok nagy lelkesedéssel támogatták, de amikor a fő­nemesek a Kosciuszko által ki­látásba helyezett szabadságukat nem akarták megadni, a szá­muk egyre gyérült. Kosciuszko nemes gondolko­dása miatt nagy népszerűségnek örvendett. A parasztok felsza­badításáért küzdött. Kimondot­tan demokratikus gondolkodású volt. A krakkói Wawelben a len­gyel királyok sírboltjában te­mették el. HUMMEL NEPOMUK JÁNOS 1837 október 17-én halt meg Weimarban a pozsonyi születé­sű zeneszerző és zongoramű­vész. Sokan a régi pozsonyiak kö: zül sem látták még szülőházát, mely a Kalapos utca 2. szám alatti udvarban látható. Az ér­dekes épület mint régiség is figyelemre méltó. 1778 november 14-éri sztílé- tett. Tanítómesterei közé Mozart is tartozott. Előbb a művész­pártoló Eszterházy herceg kar­mestere, később ebben a mi­nőségben Weimarban telepedik le. Művei ma már ritkán szere­pelnek a műsoron, pedig hosz- szú ideig, mint az újabb ke­letű bécsi iskola képviselőjének szerzeményeit, sok helyen ját­szották. MIGUEL DE CERVANTES SAAVEDRA 1547. október 9-én született Alcalában a spanyolok legna- gyob költője, mely Don Quijote c. művel halhatatlanná tette nevét. Művét Goethe Faust-ja, Shakespeare Hamlet-je mellett az emberi elme egyik legna­gyobb művének tekintik. Cer­vantes finom gúnnyal és el­érhetetlen humorral rajzolja meg az állandó ellentéteket az eszményiség és a valóság, a szellem és az anyag, valamint a költőiesség és a prózaiság között. Cervantes iskolai tanulmá­nyait sem tudta befejezni, ami­kor szegénysége őt Olaszor­szágba űzte, ahol lakáji szolgá­latba állott. Később résztvesz a török elleni küzdelmekben s így fogságba kerül. Algériában tartják foglyul, ahonnét több­szöri kockázatos és kalandos szökési kísérletei balul ütnek ki. Végre nagyobb összegért ki­váltják. Valladolidban ártalmat­lanul becsukták és a börtönben írja nagy művének első részét. Madridban halt meg 1616 április 25-én, nagy szegénység­ben és könyöradomány októl tengődve, a világirodalom egyik legnagyobb írója. \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents