Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-10-15 / 42. szám

ß

2

o

N

2

F

g

O'

N

2

F

2

•

2

o

N

«5

F

2

2

o

N

2

F

2

2

o

N

2

r

2

2

o

N

2

F

s»

O

N

2

F

2

g

o

N

2

F

2

2

o

N

2

F

2

2

o

N

MOZI • FILM • MOZIFILM • MOZI • FILM •

A „FŐ UTCA“ i

A nemzetközi filmfesztiválon Cannesben 1953-ban min- ® den előzetes reklám és dobsző nélkül, anélkül, hogy « valami kiváló elhelyezésre igényt tartott volna, meg- j jelent az „Üdvözöljük Marchall úr“ című spanyol film. 2 A fesztiváli bírálóbizottság, a filmkritika, és a fesztiváli közönség nem is méltatta nagyobb figyelemre ezt a • filmet és még csak meg se említették a kitüntetésre _ szánt filmek között. Ez a film, melyet általában igény- g telennek tartottak, annyira megnyerte a világ minden jg sarkából összejött közönség szívét, hogy a nagy díjat kapta meg. %

Juan Antonio Barden fiatal haladó spanyol filmrendező nagy sikert ért el az amerikaiak nyárspolgárságáról és S bőkezűségéről forgatott szatirikus filmjével. Ma már nagy —

érdeklődéssel várják további filmjeit, hasonlóképpen mint az olasz neorealizmus dicső képviselőjének vagy J. A. Barden kiváló francia filmiskola termékeit, akinek filmjeit Cannesban, Edinburghban és Velencében is kitüntettek. Dacára annak, hogy a haladó szellemű filmalkotásai miatt a diktátori Franco-rendszer állandóan üldözi, továbbra is hajlíthatatlan és ádáz harcot folytat a fasizmus ellen. Mi is láttuk már Bardent „A biciklista halála“ című filmet és október elején mutatják be a „Fő utca“ című filmjét.

A „Fő utca“ a közös francia-spanyol filmtermelés remeke és bátor kritikus szemmel néz a mai Franco- Spanyolország életére. J. A. Barden a film rendezője leleplezi annak a nemzedéknek az erkölcsi válságát, amely fiatal éveit a polgárháború és a fasiszta rendszer kezdetén élte át. A „Fő utca“ nemcsak egy öregedő leány életét, mutatja be, hanem rávilágít általában a mai spanyol viszonyokra. Izabella egy spanyol vidéki város fő utcáján együtt él édesanyjával, egy tiszt özvegyével. A leány már nem fiatal, úgy él, ahogy a legtöbb spanyol leány és asszony, akiket béklyóba ver a vallási fanatizmus, a kisvárosi előítéletek és a tévhitek. A kisváros egyik léha, könnyelmű társasága mulatságuk céltáblájául szemeli ki a vénülő leányt. Juan, az egyik- fiatalember megjátsza az érdeklődőt, szerelmet vali és házasságot is ígér Izabellának. A nő valóban beleszeret a fiúba és mély érzelmekkel vonzódik hozzá. Juan lelki- ismeretfurdalást érez, de nincs bátorsága ahhoz, hogy megmondja a nőnek az igazságot. Frederico, a fiú barátja azonban annyira becsületes, hogy Izabellának elmondja, csak tréfáról van szó és ezért azt ajánlja, hogy a nő meneküljönr el a szégyen és a kisváros gúnyja elől. Izabella azonban nem hallgat rá, nem utazik e1, hanem büszkén végigmegy a fő utcán és hősiesen elibe néz a kisváros gúnyos megjegyzéseinek — az előítéleteknek.

A „Fő utca" című film szigorúan bírálat alá veszi a_ spanyol fasizmus alatt felnevelkedett nemzedéket, de azt is megmutatja, hogy vannak olyan fiatalok, mint például Izbella és Frederico, aki ha egyelőre még nem is tudatosan, ösztönösen harcolnak a hamis ígéretek ellen, amelyekkel a fasiszta rendszer megbénítja a spanyol nemzetet. Ebben a két szereplőben megmutatja

a rendező, hogy a spanyol nép jövőjébe vetett remények nem elveszettek.

A rendező mesteri munkája mellett ki kell emelni a film főszereplőinek kiváló alakítását, Betsy Blair amerikai színésznőt, Jósé Suarez spartyol színészt, Yves Massard francia színészt. (Zet)

S

_

N

O

S

N

o

s

M

s

□

s

o

s

sFILM • MOZI • FILM • MOZIFILM • MOZI • FILV

kulfúrmozaik

A New York-i Broadwayn megkezdődik a színházi évad. A jelentések szerint nagy várakozás előzi meg Schiller „Stuart Mária“ című színművének és Osborne, angol szerző „Tekints vissza haraggal“ című színdarabjának bemutatóját. Folytatja sikersorozatát a Shaw „Pygma- lion"-jából készült „Én szép asszonyom“ (My fair Lady) című operett. Tizennégy esztendő után Saroyan híres amerikai író is visszatér a színpadra, ,,,A barlanglakok“ című drámájával. A Broadwayn — ezúttal először — cseh szerző darabja is szín- rekerül. Bemutatják Karel Capek „A Karopoulusz-titok“ című színművét.

*

Készül az első francia-lengyel koprodukció. A Franco-London Films és a Kino Polskié megkezdték Dosztojevszkij „A játékos“ című regénye filmváltozatának felvételeit. A főszereplő- Gérard Philipe.

*

Rózsa Miklós a Hollywoodban élő világhírű magyar zeneszerző II. hegedűversenyét Jasa Heifetz játszotta hanglemezre. Rózsa Miklós — aki mint filmzeneszerző a „Bagdadi tolvaj“, a „Dzsungel könyve“ című filmekkel is öregbítette hírnevét —, ezt a művét 1953-ban írta.

*

Jorge Amado, brazil író „Holt tenger“ című regényéből olasz film készül. Varlo Ponti, a film rendezője a női főszerep alakítására Sophia Loren neves filmszínésznőt hívta meg.

*

A tiranai Népszínház a nyári szünet után ismét megnyitotta kapuit. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom negyvenedik évfordulójára a színház együttese bemutatja Pagogyin „A Kreml toronyórája“, című színművét. Az albán szerzők közül Ndrek Luca és Dzsemál Broja egy-eqy drámája és Szpiro Csomorra mai tárgyú vígjátéka szerepel a műsortervben.

*

Ella Kazán, a Oscar-díjas amerikai rendező kijelentette: „Manapság mindenki arról beszél, hogy a mozilátogató közönség új arcokat szeretne látni a filmeken, de ezért a rendezők igen keveset tesznek“. Kazan elhatározta, hogy ezentúl ismeretlen tehetségeket fog szerepeltetni, bár tudatában van a kísérletben rejlő kockázatnak.

Kazan szerint egy éhes színész — akinek számára a szerep élet-halál harc, s amely lehetővé teheti a nyomasztó ismeretlenségből való kitörést — nagyobb teljesítményre képes. Mondja még valaki ezek után, hogy Amerikában nem hasznosítják „művészileg“ a nyomort» *

Händel életéről német, olasz és angol muzsikusok közreműködésével közös dokumentumfilmet készítenek. A film az 1959- es Handel-évre készül el és gyártási költségeit a Mainzban megjelenő „Das Musikleben“ című zenei szaklap fedezi.

!ColIinásy György kiállítása Kassán

önarckép

Szeptember 17- én nyílt meg Collinásy György festőművész képkiállítása a kassai galériában. A képzőművész nemrégiben töltötte be 50. évét.

'Felkerestük ót ebből az alkalomból, bogy mondja el, hogyan készült erre a jelentős képzőművészeti eseményre Amilyen művészeti problémák foglalkoztatják.

— Nagy ütemben, szakadatlanul dolgoztam az utóbbi években — mondja.

— Sok érdekes téma, elgondolás foglalkoztatott. Festészetem fő problémája az ember. Mély mondanivalókra törekszem. Az ilyesmi ösztönöz, igyekszem nem olcsó hatásokkal, hanem igényes, művészi fokon a nép számára alkotni. Ezt azzal az eltökélt szándékkal csinálom, hogy dolgozóinkat felemeljem a művészi színvonal megértéséhez.

— Nem hagynak nyugton művészi elképzeléseim. Állandó tevékenységre serkentenek. Jóleső érzés ez a szakadatlan munka, amelyet az alkotás öröme fűt. Ennek az eredménye az a 250 kép, amit a tárlaton kiállítok.

Collinásy mesternek 1940-ben volt Kassán első gyűjteményes kiállítása. Ez a tárlat mintegy 10 éves képzőművészeti tevékenységéről adott számot. A festészet nála kezdetben az impresszionizmussal volt rokon. Sajátosan alkotta meg akkor a forma és a szín problém.áját, a színek szerepe nála elsődleges volt és ma is az. Arckép - festőnek indult, majd a tájak és a csendélet foglalkoztatták. Kapcsolata mindig megvolt az élettel s mondanivalóit sajátos kifejezésmódjával közli. Alkotásain egyre inkább érezhető az ember iránti szeretet. '

A Collinásy a kassai képző - művészeti tradíció egyik leqfiatalabb követője. A művész képzőművészeti iskolázása idejében nagy tehetségű művészek éltek akkor a városban. Olyan egyéniségek, mint Csordák, Halász- Hradil, Jnsszusch, Krön, a fiatalon elhúnyt Kóváry és Sauer. Ennek a sajátos kassai hagyománynak folytatója Collinásy. A felszabadulás óta alkotásainak esztétikai kifejező ereje

elmélyült, tehetsége sajátos egyéni kifejezésmódot teremtett. Képeinek merész és élénk színei hűen fejezik ki mondanivalóit.

— Az igazságért kell harcolnunk és ezt az igazságot a művészet eszközeivel kell tükröznünk — mondja Collinásy.

Szavait megerősítik a kiállításon látható eleven képei, melyek az élet megannyi jelenségeit rögzítik meg. Nem régen készült képei arról tanúskodnak, hogy művészi fejlődése újabb lépésekkel jutott előbbre. Nyitott szemmel jár s mindig rátalál témájára, amely inspirálja. Legyen az kompozíció, táj, portré vagy csendélet. Nincsenek absztrakt tárgyú alkotásai, nem szakad el a realizmustól. A valóság égető kérdései foglaU koztatják, a haladás szolgálat tóban áll. Egyaránt érdekli öt a város• és falu sokrétű élete. Fest a városi emberek életéből, de ugyanúgy ismeri a falut, a földek dolgozóinak életét. Minden képe egy-egy élmény.

— Csak megfelelő műtermem lenne, mindennel meg volnék elégedve, — mondja. — Itt dolgozom a tálcásomon, de ez a helyiség sajnos kicsiny, nem megfelelő. Nagyobb méretű kép festésére gondolni sem tudok. De a műterem kérdése rövid időn belül Kassán is megoldódik. Ez nagyot lendít majd további munkámon.

Colinásy képzőművész mintegy ötven kiállításon vett részt. Kassán kívül Budapesten, Sopronban, Debrecenben és még sok helyen, 1950-ben pedig Bratis- lavában volt önálló kiállítása.

Hogy mik a legközelebbi tért vei? Visszatér a figurális és a nagyobb méretű figurális kompozíciók festéséhez. Sokat akar még dolgozni, s képeit Prágában és Bratislavában kiállítani. Szeretne sok-sok örömet szerezni dolgozóinknak, s különö: sen azoknak, akik közel állanak

hozzá és akik megértik őt.

(gy. j-)

Tavasz

Griffith kisasszony, a világhírű Shakespeare-színész élt- halt a velőscsontért. Korai ifjúságának első ötven esztendejét a velőscsont jegyében töltötte el. Napjának ünnepi pillanata volt, amikor Kate, a komorna, délidőben megjelent a budoárjában és ezüst tálcán, meisseni porcel- lánon hozta a gőzölgő csontot, amelynek,két végéből rámosoly- gott a rezgő, fénylő, aranyszínű velő. Griffith kisasszony vissza- mosolygott rá, mint esténként Rómeóra, aztán májfoltokkal meghintett kacsójával megragadta a csontot és így szólt hozzá, gügyögve: „Róbert!...“ (Mert Róbertnek hívták legutolsó s legnagyobb szerelmét.) A következő pillanatban Griffith kisasszony összcsücsörített szája fölé emelte a csontot, lehúnyta zsíroktól kékesfekete szemhéját és elbűvölő nyelvével paskolni kezdte az alagút két végén elő- aranyló velőt. Közben — a déli szertartásnak megfelelően — Shakespeare-t idézte, mondván: „Szerelmem oly mély és beláthatatlan, akár a tenger: adhatok belőle, nekem csak annál több lesz, egyre több.“ Miután így szerelmet vallott a csontnak, hüvelyk- és mutatóujjával kecsesen megragadta a közeSZIRMAI REZSŐ:

Júlia, Samu, Nelli és a velőscsont

pét és rákoppintotta a meisseni porcelánra. A velő — rendszerint — egyetlen csusszanással kisiklott búvóhelyéből és gőzölgő aranytestét kacérul megriszáíta Griffith kisasszony sóvár szemei előtt. „Hogyha itt állsz — imádkozta hozzá Shakespeare-t a mű vésznő — mindent elfelejtek, csak arra gondolok: de jó, hogy itt vagy ..“ Aztán, megpaprikázta és pirítós kenyérre kenve, megette, miután előbb gondosan megigazította protézisét, hogy a száraz kenyér meg ne sértse lágy ínyét.

S ezzel elvonult kanapéjának párnái közé, hogy júliai testét, mely lötyögő bőrből és alig tapintható, anyajegyekkel teleszórt húsból állt, átadja az emésztés hűvös és kellemes bor- zadályának.

Egy napon rémületes esemény történt. A velő nem csusszant ki tokjából. Hiába ütögette a művésznő a meisseni porcellán- hoz, hiába rázta, hiába próbált a csont rejtekeibe behatolni a piciny, ezüst kés kecses hegyével, a villa parányi fokával, új- iainak rőzsálló körmöcskéivel, hiába tapogatta, paskolta, nyomkodta, fúrta, lazította, nyálazta a csont At hályogos végét, lepedőkkel borított, hegyes nyel- vecskéjével — nem és nem. És nem. Nem. Róbert nem jött elő. Vagy nem is volt benne. Alighanem egy idegen csontba bújt, mely ott maradt valahol a mészáros pultján. Róbert megcsalta őt, Griffith kisasszonyt. Iszonyatos! „Hát méreg szegte életét derékba ... Fukar te! Nem hagytál egy árva cseppet. . hadd érem ajkad, talán maradt ott egy parányi méreg, mi porba sújt és mennyekig repít ..“ — sziszegte Júlia, rendkívüli betétként a déli liturgia rendjében. De hiába, hiába. Egyetlen csepp Róbert sem csusszant elő. Griffith kisasszony erkölcsi hitében és világi meggyőződésében mély megrendüléssel ejtette alá a csontot Samunak.

Samu öklömnyi, aranyszőrű öleb volt japáni származású. Születésétől kezdve úgy szokta meg, hogy a déli velőscsontot Júlia mindég elébe löki és ő a nyelvével a csont- alagútból kipaskolja a maradványt. Ez volt életének értelme és boldogsága. Legalább úgy várta és élvezte ezeket a mennyei perceket, mint úrnője és bár Shakespeare-i idézetek nélkül, de hegyes és hajlékony nyelvével mélyebbre tudott hatolni, mint akár a leg- ihletettebb pillanataiban a művésznő és így a legrejtettebb zugokból és mélyedésekből is elő tudta mindig nyalintani Róbert legparányibb maradékát is. Ám ezen a napon Samut szörnyű csalódás érte. Hiába forgatta a csontot a bokharai selyemszőnyegeken és az aranyló parketten. Hiába dugta piros nyelvét oly mélyre, mint még soha, hiába vinnyogott és vonított elkeseredetten, csak az illatát érezte a velőnek, de egyetlen csepp sem hullott belőle a dühtől és fájdalomtól kiszáradt torkába. Még azzal is megpróbálkozott, hogy kicsi fogaival kettéroppantsa az alagút derekát, persze, ez nem sikerülhetett neki. A fogai majd széttörtek, a csont meg kacagott. Végül is jobb mellső lábával s valam nagyúri gesztussal Nelli elég gurította a csontot.

Nelli hófehér angoracica volt. A házirend -szerint az asztal alól villogó páfrányszín szemével leste minden áldott délben, hogy

Samu végezzen a csonttal. Akkor ő vette birtokába és a Sa- müénál is hegyesebb nyelvével, kinyújtotta karmainak hegyével előkotorta Róbert utolsó csepp- jeit. Ezek már nem is cseppek voltak, csak hajszálerek, sejtelmek, illatok, rezzenetek, nyomok. De mindez elegendő volt Nellinek ahhoz, hogy napját boldoggá tegye és szerelmi légyottjait velős bódulatban tölthes- se el. Ám ... hiszen most már nyilvánvaló. Nem, nem és nem! És nem. Nem! Minden hiába volt. Nelli elkeseredése határtalan, leírhatatlan. Páfrányszín szeme úgy villogott, mint tigrisé, ha az elejtett vadászt ket- téharaphatatlan páncél borítja.

Ekkor egy fej jelent meg az ablakon. Kuvasz feje. Ez a barnaszőrű házőrző kapta meg min- J.i den délbe, szinte

AÍJ mindig ugyan» abban az órában, J a csontot Kate

kfíe hozta ki neki

óljába. Ezen a napon nem kapta meg. Hiába várt. Várt, várt. Végre is elúnta magát. Lehetetlen dolog, hogy egy kutyát így megvárakoztassanak. Elindult a csont illatának irányába. Így jutott el az

úrnő budoárjának ablakához. Az nyitva volt, hiszen tavaszi kora- dálután árasztotta aranyát, melegét, zöldszínű illatát. Kuvasz feltette két felső mancsát a párkányra. Meglátta a csontot a szoba közepén. Kérdő pillantást vetett Griffith kisasszonyra; aki a kimerültségtől félájultan hevert kanapéján, Samura, aki a művésznő lábához gomolyodott, elkeseredettségben és Nellire, aki a kanapé alá húzódva, lö- vellte gyűlölködő pillantását az ablakon át betekintő kutyára. Kuvasz felismerte a helyzetet. Egyetlen ugrással a szoba közepén termett. Fogai közé kapta a csontot és egy másik ugrással visszaugrott a kertbe. Júlia, Samu és Nelli a meglepetéstől megdermedve, és pihegve bámultak utána.

Kuvasz nem törődött velük. Hatalmas, erős fogaival ketté- roppantotta a csontot. És a velőnek olyan nagyszerű forró és illatos lávája öntötte el a torkát, amilyent soha életében még nem ízlelt. Kuvasz azt hitte, rögtön megbolondul örömében. Farkát és fejét úgy csóválta, mintha megveszett volna. Aztán elloholt a kapun túl meredő első sorokkőig, ott átvette Zsuzsinak, a szomszédos kuvasznak randevúra hívó üzenetét és ráírta a kő oldalára a magáét: „Jövök, szerelmem!“