Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-10-08 / 41. szám

IZŐKE JÓZSEF: FILM • MOZI • FILM • MOZIFILM • MOZI • FILM Beszétaelés a tätás&ácák&cm (Részlet a „Különáldozat“ című elbeszélésből Amióta a fogolytáborban azon az estén megtudtam, hogy mi történt a feleségemmel oda­haza, valahogy mindig tudtam, hogy nekem haza kell jutnom. Ez vezetett Duklánál is, amikor már a csehszlovák hadseregben harcoltam. Körülöttem ezrek hullottak el az ellenséges tűz­ben. Ott esett el legjobb bará­tom, Jankó Koselka is. Még a kiképzőtáborban ismerkedtünk meg. A szomszéd szlovák falu­ból volt. Jó barátok lettünk, sokszor elbeszélgettünk az ott­honiakról, jól ismerte a falu­mat, én is az övét. Csak éppen egymást nem ismertük azelőtt. — Ha egyszer hazajutunk testvér, eljösz hozzánk búcsúra és jót mulatunk. Akkor már van újbor. Kekem ugyan nincs szőlőm, de lesz ... Elbánunk a burzsujokkal. Mienk lesz min­den ... De eljösz, ugye ? — El, testvér, csak érjük meg épen, egészségesen — ígértem meg napjában néha ötször is. Valahogy az volt a legfőbb vá­gya, hogy egyszer velem mulat­hasson. Mert addig nem barát a barát, amíg az ember be nem rúg vele — mondogatta. Ha már berúgva össze nem vesznek, igazi barátok. Én csak moso­lyogtam, de leginkább azért, hogy soha egy korty pálinkát nem vett volna a szájába. Még a legnehezebb helyzetben sem ivott. — Igaz, hogy berúgva köny-' nyebb a halál, de a golyó is hamarabb talál... Te csak igyáll Én józanul akarok meghalni, úgyis keveset éltem ... — Ügy beszélsz, mintha hulla lennél. — Kern, testvér, de ha haza­megyünk, alaposan berúgunk! Ha majd elbántunk a burzsu­jokkal ... — Azok is élni akarnak — próbáltam ugratni. — Nem. Azok már éltek ele­get. Most mi fogunk élni.. — Ha a fűbe nem harapunk... — Akkor is megmarad valaki. De a burzsujokkal leszámo­lunk! Leszámolunk testvér, majd meglátod... így tanakodtunk órák hosz- szat. Körülöttünk meg robban­tak az aknák, röpködtek a go­lyók, vijjogtak a repeszek. És mi úgy bújtunk egymás mellé, mint a testvérek. Nagy veszély­ben valahogy mindig egymás mellett voltunk. Nem hagytuk el egymást. — Már megint lőnek, az any­juk istenit. — Sok a töltényük. — Sok, testvér, nagyon sok. — Nekik gyárt a mi Skodov- kánk is. • — Nekik. — Majd elvesszük. — Minek lesz, ha nem lesz háború? — Vadászni fogunk testvér, mint az urak ... — Hát akkor csak tanulj célozni — kacsintottam rá. — Aztán néha órák hosszat szó nélkül lövöldöztünk, dobáltuk a gránátot a rohamozó ellenségre. Amikor vége volt a támadás­nak és egy kicsit megpihenhet­tünk, tovább diskurálturik. — Nálunk sok a fácán... — Nálatok nincs semmi! — Van nyúl annyi, mint a fene. — Az nagyon gyáva állat. — Hadd legyen. — Nem szeretem. Büdös a húsa is .. — De fene nagy úr lettét, hogy már a nyúl is büdös. — Az, testvér. Ezentúl már akármit nem eszünk meg. — Az urak is megették. — Azok meg. Mi majd a fran­ciáknak küldjük. Azok szeretik a büdöset... — Dehogy küldjük! ' — Csak beszélsz. Nem ettél még fácánhúst ? — Nem. Akkor azért beszélsz így. Ha egyszer ettél volna csir­ke helyett is, azt tartana az asszonyod. — Csirkét se szeretem, sok a csontja! — Hát akkor neked majd szarvast lövök. Habár ... Annak is büdös a húsa! — Legjobb a szalonna — le­gyintettem és próbáltam befe­jezni a vitát. De ő nem hagyott. — A szalonna nagyon nehéz. — Nehéz az asszonyoknak. — Nemcsak. — Kákabélű vagy te testvér, úgy látom. — Az lehet, de a fácán... az az igazi! — Csak nem a farkát szere­ted, hogy úgy belebolondultál? — Nem. Nem testvér... Ha­bár ... Aztán hosszan elmesélte, hogy náluk a grófnak volt vadas­kertje és ő az egyik este el­ment, hogy fogjon legalább egy fácánt. Fogott is, de őt is meg­fogta a vadőr. Bevitték a köz­ségházára és ötvenet vertek a talpára a csendőrök gumibottal. Üvöltött, bömbölt kínjában, de megfogadta, hogy egyszer bosz- szúból megeszi a gróf összes fácánját. Akkor még nagyon fiatal volt... — Soha úgy meg nem aláz­tak, testvér. Fácántollat dugtak a fenekembe és úgy kellett négykézláb kotkodácsolnom az irodában. A jegyző, a csendőrök, meg az urak úgy kacagtak, majd megpukkadtak. emlékszem — rohamra indúl­tunk. Előttünk állt a szoros, amelyen át kellett jutnunk. Át, haza! Mégha az ég és a föld dűl össze, akkor is át kell jutt nunk. így gondoltuk. Most lán­golt, füstölt tüzérségünk és bombázóink előkészítő füzétől minden domb. Fekete fellegek, repülő szikladarabok csaptak az égig, fák omlottak, sziklák gö­rögtek a szűk bejárat oldalairól. Mintha nem is segíteni, hanem elzárni akarták volna az utat hazánktól. És utána megindult a roham. Könnyűnek ígérkezett. Hurránkat százszorosán verték vissza az erdők. Egyetlen lövés sem hangzott a túloldalról. — Futottunk, mentünk előre. Ne­héz por, rakódott mindenünkre, a háború füstje fojtogatott. A ledöntött fák közt, a felt épeit földön nehezen jutottunk előre. És te megtetted? — Akkor még meg ... De ha valamelyiket megfogom, egész fácánt dugok a fenekébe és úgy hajtom végig a falun négykéz­láb. — Nem csinálsz te semmit. — Majd meglátod! Ügy rú­gom szét a fenekét, ha nem megy, hogy az isten se látott olyat! — Csak beszélsz. — Majd meglátod. Mert ak­kor nagyon megaláztak. — Csak már hazajussunk.. . — Egy pár lépés és ott va­gyunk Szlovákiában, aztán vé­gük. Végük! Érted? — rázta meg a váltamat, fogát csikor­gatva. — Csak ne rost okolnánk eb­ben a pokolban. És nem sokáig kellett vár­nunk. Két vagy három nap múlva — már pontosan nem De nem volt megállás. Valami isteni tűz feszített belülről, nem éreztünk fáradságot, nem tö­rődtünk a veszéllyel. Hazájuktól megfosztott katonáink a leg- édesebbért küzdöttek. Jankóval ott haladtunk az élen. Nem éreztük, hogy már több kilométert futottunk. Mö­göttünk egész emberáradat. Ka­tonák, katonák, hazánk fiai. És ekkor történt a szörnyűség. Hirtelen erős gépfegyvertűz kényszerített a földre. Egy ki­dőlt fatörzs mellé bújtunk. — Figyeltük az ellenséges tűzfész­keket és tüzet zúdítottunk rá­juk. A tüzérségünk■ is munkába lépett. . Körülöttünk aknák zu­hogtak, golyók vijjogtak kétség- beesetten és sebesültek nyögtek fájdalmasan. Fogcsikorgatva lőt­tünk és egyre, egyre felugrot­tunk, rohamoztunk. Már nem számított az élet, a mi életünk se. Most mindenről volt sző, és csak egyről volt szó. Be ■ vesszük-e a hazánkat vagy sem. És ebben az őrjítő pokoli zaj­ban észre . sem vettem, hogy mellettem Jankó már nem lő. Feje fegyverére hanyatlott, teste furcsán megnyúlt. Kétségbe- eseten megráztam. — Janó, Janó! Mi lelt? — nem mozdult. A hátára fordí­tottam. Szájszélén vékony csík­ban folydogált a vér. Szemének fénye megtört, de még élt, ajka remegett. — Semmi.. . Eltaláltak ... — suttogta. — Végem ... — Nem, nem! — hajoltam fölé. — Inni... Odanyújtottam a kulacsomat. Mohón nyelte a pálinkát. Mint­ha napok óta, vagy talán egész életében szomjúság kínozta vol­na, úgy ivott. — Te is ... — nyomta felém a kulacsot. Szájamhoz emeltem és egyetlen korty nem tudott lemenni a torkomon. — Már . . . búcsúkor . . . nem iszunk... A burzsujok ... el­bántak .. . velem ... — nyögte felém. Könnyek peregtek az arcom- ról, törni, zúzni szerettem volna mindent, két karommal meg­rázni a földet, hogy megálljon. — Ne sírj... — suttogta. — Nem, nem ... — nyögtem és letörültem az arcomat, me­lyen úgy folytak a könnyek, mint a harmatos ablaküvegen tavasszal, ha hirtelen jő a me­leg nap.­— Anyám... istenem... Mondd, hogy ... ne sírjon ... Inni... — és elfulladt. Már nem tudott inni. Görcsös köhögés ' rázta meg, aztán elcsendesedett. Mint­ha elaludt volna. Nem hittem. Nem akartam hinni, hogy meghalt. Felkaptak a hátamra, rohantam véle visz- sza. Még ma sem tudom, ho­gyan tejiet, hogy akkor engem el nem találtak. Nem hiszek a csodákban, de az, az volt! Még­sem segíthettem. Meghalt. Ott mellettem. És én azóta soha ilyen barátot nem találtam ... Amikor ezernyi áldozat árán átjutottunk Duklánál és először léptünk a haza földjére, sírtunk. Sírtunk és fedetlen fővel csó­koltuk a földet, amely szült, . nevelt és életet adott a lel­kűnknek. Sírtunk és körülöt­tünk himnuszt zengtek a he­gyek a mozdulatlan fák, a fö- lérik feszülő ég. A föld, amelyre léptünk úgy fogadott, úgy hú­zott magához, mint hajdan gyer­mekkorunkban drága anyánk. Csak Jankó nem volt már se­hol .,, * * 2 S r 2 MACLOVIA 2 r 2 2 o N 2 r 2 2 o N 2 E 2 A' „SZOVEXPORT“ film a kül­földi nézők és a filmkölcsönző szervek kívánságára „Szovjetsz- kij Film“ címmel orosz, angol, francia, német és spanyol nyel­ven új folyóiratot adott ki. A Szovjetszkij Film illusztrált havi folyóirat, az olvasókkal megis­merteti az új szovjet filmeket, beszámol a filmstúdiók tervei­ről. A film-ismertetéseken kívül közli a filmszínészek képeit, életrajzi adatait és a különféle filmkereskedelmi híreket. * Hemingway, a Nobel-díjas amerikai regényíró pénzügyi nehézségekbe sodorta „Az öreg halász és a tenger“ cínlű film­jének vállalkozóit. A nálunk is ismert regény felvételei közben az író ugyanis azt követelte, hogy a víz alatti felvételek jó­részét maga készítse el, mert szenvedélyes halász és víz alatti fotoriporter. A felvételek hasz­nálhatatlanok voltak és Heming­way operatőr szenvedélye a film forgatási költségeit hárommillió dollárról csaknem négymillióra emelte. * A Szovjetunió megvásárolta az idei Cannes-i filmfesztiválon külön-díjat nyert „Csatorna“ című lengyel játékfilmet. Eddig tizenegy ország szerezte meg a film előadási jogát, többek között Kína, Egyesült Államok, Jugoszlávia, Japán, Olaszország, Svédország, Kanada, Izrael és Spanyolország is. * Laurence Olivier visszautasí­totta azt az amerikai ajánlatot, hogy közös filmet készítsen Ava Gardnerrel, Hollywood egyik „csábszirénjével“. Olivier cél­zott arra, hogy a Marilyn Mon­roeval forgatott legutóbbi filmje után „egy kis pihenőre van szüksége“, s ezért inkább foly­tatja Shakespeare-filmjeinek so­rozatát. Legközelebbi filmje a „Mackbeth“ lesz, partnere ter­mészetesen most is Vivian Leigh. * Vittorio de Sica a következő években három új filmet ren­dez, amelyeknek anyagi alapját ezúttal is filmszínészi munkájá­nak honoráriumából fedezi. El­vállalta „A párizsi Casino“ című olasz-francia-német közös revü- film egyik főszerepét és He­mingway „Búcsú a fegyverek­től“ című regénye filmváltoza­tának főszerepét. * A brüsszeli világkiállítás film­versenyei 1958. áprilisában kez­dődnek. A bemutatón először kísérleti filmek szerepelnek, utána május 20—27-ig tartják meg a kisfilmek versenyét. Má­jus 30-tól június 13-ig lesz a nagyfilmek versenye, majd október közepén megrendezik a világkiállítás közönsége szá­mára „a minden idők legjobb filmjeinek fesztiválját“. * „India- 1957“ címmel egész estét betöltő színes dokumen­tumfilmet készített India mai életéről Roberto Rosselini olasz rendező. A filmet előre kidolgo­zott forgatókönyv nélkül forgat­ják, hivatásos színészek sem játszanak a filmben, mert a rendező az életet közvetlenül akarja ábrázolni. * A belgrádi Nemzeti Színház Leonid Leonov „Aranyhintó“ cí­mű színművével készül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom negyvenedik évfordulójára. A színház műsorterve: Shakespea­re „Othello“, Moliere „Tartuffe", Capek „A rabló“, Nalkowska, lengyel írónő „Asszonyok háza“, valamint Wilhelm Inta „Autó- buszmegálló“ című színműve. 2 r 2 2 o N ■n r 2 2 o N *1 r 2 o N A mexikói film még nem néz nagy múltra vissza. — A mexikói nemzeti moziipar kezdetét az 1935-ös években kereshetjük. Ekkor építet­ték fel Tepeyac filmstúdió­kat. A kezdeti sikertelensé­gek után eljött a mexikói film fénykora. A legkiválóbb mexikói filmember Emilio Fernandez a rendező és Gab­Izelítő az induló párizsi szín­ház évad kincseiből. Színrehoz- zák Arthur Miller új darabját a „Kilátás a hídról“ című drá­mát. A főszerepet a nevelt lá­nyával bűnös szerelmet folytató apát, Raf Valloné játsza. Jean Louis Barrault társulata Franz Kafka „A kastély“ című művé­nek dramatizált változatát mu­tatja be. A téli hónapokban kerül sor Covteau „A kerékasz­tal lovagjai“ című művére, Jean Maraisval a főszerepben, a pá- FILM rizsi színpadon újra megjelen­nek Maugham „Eső“-je is. * Az Ulan Batir-i Állami Szín­ház a legrégibb kőszínház Mon­góliában. Műsorán nemcsak mongol drámák, operák és ba­lettek, hanem külföldi klasszi­kusok művei is szerepelnek. A mongol közönség egyik legked­veltebb színműve Shakespeare „Othello“-ja, mely állandóan műsoron szerepel. Nemrégiben mutatták be Csajkovszkij „Anye- gin‘‘-jét és Aszafjev „Bahcsi- szeráji szökőkút“ című balett­jét. A mongol szerzők művei közül a legnépszerűbb Vangan „A bánat magaslatain“ című operája és a „Doktorok“ cimű dráma. met és 1950-ben a „Falusi nő“ cimű mexikói film ka­pott díjat. Amint látjuk, a Maclovia film forgatása óta már 10 év múlt el. Dacára ennek a film még nem vesztette el aktualitását és még nem hal­ványult el a szépsége. Októ­ber elején újból műsorra került a Maclovia film. — A forgatókönyv Luisa Mar- quesa „Jariició“ című regé­nye nyomán készült. A film Jósé Maira szegény halászról szól, aki beleszeret Maclo- viába, a szép indián nőbe. Az édesapja, az indiánfőnök azonban ellenzi a házassá­got, mert attól tart, hogy a szegény halászlegény nem tudná eltartani feleségét. — Janició szigetére, ahol Mac­lovia édesapjával együtt él, katonaság érkezik és Gerza szerzsan megkörnyékezi Mac- loviát és durván bánik Maca- rióval. Jósé Maria és Mac­lovia szerelme sok megpró­báltatáson megy keresztül, míg sikerül elkerülni az elő­ítéletek szigetéről, ahol csak szégyen és halál fenyegeti őket. Hűségükkel és szerel­mükkel kiharcolják azt a jogot, hogy otthagyhatják a szigetet és boldogan egy­máséi lehetnek. A Moclovia film a mexikói indiánok életéből meríti tár­gyát és megismertet az ot­riel Figueroa kameraman, akiket már több nemzetközi filmfesztiválon tüntettek ki. Már 1943-ban a „Mária Candelária“ című első fil­mükkel nagy sikert arattak, külföldön is. 1946-ban a ean- nesi nemzetközi filmfesztivá­lon a nagy díjat nyerte el. Azóta Fernandez és Figue­roa már számtalan filmet forgattak és mindig nagy sikert arattak. A Karlovy Vary-i fesztiválon már há­romszor kitüntetésben ré­szesültek. 1948-ban a „Rio Escondido" című filmüket 1949-ben a „Maclovia“ fil­tani szokásokkal és életkö­rülményekkel. Megmutatja a mexikói nép erejét, szívós­ságát, elmaradottságát, er­kölcsi szépségét, a nép sze- retetét és gyűlöletét. A lilm kifejezi a mexikói népbe vetett hitet. A film főerős­sége : Gabriel Figueroa mű­vészi felvételei és Maclovia szerepében a szép Maria Fe­lix kiváló alakítása. A filmet főképpen a gör­dülékeny történet, a színé­szek egyszerű színészi esz­közei, józansága jellemzi, amely szinte jelképes pá­toszba megy át. A felvételek líraiak és drámaiak, kicsi- ' nyítenek és nagyságukkal szinte emlékezetessé vál­nak, tiszták, stílusosak, nem­zetiek, igazi mexikóiak. — Figueroa a képeket rendsze­rint néhány sötét területre osztja fel. A fény nem esik közvetlenül a képre, nem képez kemény árnyakat, mert az egész képet világítja meg. A leghatásosabbak a tájképei. Figueroa művészi ötletesség­gel, természeti felvételekkel tölti ki a történés légkörét. Minden felvételen önálló kompozíciót alkot, nagy sze­repet játszik az égbolt és a felhők. Az egyes képek stílusosan egységet alkotnak. A Maclovia című film nemcsak Karlovy Varyban vit­te el a pálmát, hanem a bel­ga Nemzeti Filmbizottság és az olasz kormány nagy díját ítélték oda a velencei Bie- nalon. Nagy sikert jelent a film, sok költészetet és művészi élményt jelent. (Zet) 9 MOZI • FILM MOZIFILM MOZI FILM • Húsz vég vászon Az iskolakertben vásznat teregetnek — Szívem, szegény szívem ha tudsz, most repedj meg. • Mert húsz vég a vászon Jut is minden fára Gazdag a menyasszony sok a hozómánya. Az iskolakertben vásznat teregetnek — Szívem, piros szívem ha tudsz, most repedj meg. I’éterfala, 1957. aug. 3. Mert ha az a vászon csak három vég volna gyönyörű gazdája most az enyém volna. De húsz vég a vászon, mind a húsz kivárva. Szívem vérével van húzva a sík rajta. Folyó véremmel van tele frecsegtetve, mert szívem a bánat hej, megrepesztette. TÖZSÉR ÁRPÁD FILM • MOZI • FILM • MOZiFILM Muu w r « Mo/.úblLM • MOZI • FILM • MOZIFILM # MOZI • FILM & MüZ.FILM % MOZI • FILM • MOZIFILM • MOZI • FILM • MOZIFILM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents