Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-10-08 / 41. szám
amiket az ő kezdeményezésére hívtak össze. Október 10-én a bolsevik párt Központi Bizottsága történelmű jelentőségű ülést tartott * Szu- chanov elvtársnő lakásán, ahol Lenin ajánlatára elhatározták a fegyveres felkelés legközelebbi napokban való megkezdését. Tíz K. B. tag (Lenin, Szverdlov, Sztálin, Dzserzsinszki, Trocki, Uricki, Kollontainé, Bubnov. Szokolnikov és Lomov) a határozat mellett szavazott — csak Zinovjov és Kamenjev ellene. Ök éppúgy, mint a mensevikiek, parlamentáris polgári köztársaságról ábrándoztak és rágalmazták a munkásosztályt, azt állítva, hogy nincs elég ereje a szocialista forradalom megvalósítására, hogy még fejletlen a hatalom átvételére. Október 10-ig „Minden hatalmat a Szovjeteknek“ agitációs jelszó volt. Mostantól kezdve akciós jelszó lett! Abban a pillanatban ugyanis, amikor kihirdették a felkelés gondolatát, ez már nem volt csupán a születés állapotában, hanem tulajdonképpen már meg is kezdődött. Már augusztusban és szeptemberben a munkásszovjetek fokozatosan forradalmi módon bevezették a termelés ellenőrzését. Egyes nagyüzemekből megkezdték a tulajdonosok és igazgatóik el- kergetését, mint pl. a doni bányákban és ezzel egyúttal az üzemeknek a nép kezébe való átadását. A kormánnyal és a megalkuvó végrehajtóbizottsággal keletkezett konfliktusok a hihetetlen sebességgel száguldó eseményeknek még további gyorsítási .iramot adtak Ilyen igen komoly konfliktus keletkezett, amikor a kormány megkísérelte a pétervári helyőrséget a fővárosból elhelyezni, hogy ennek a németek kezére való átadásával a felkelés kitörését Pétervárott megelőzze. Ez ellen alakította a pétervár! Szovjet október 9-én a bolsevi- kik indítványára a ,;Forradalmi Katonai Bizottságot^, mely a felkelés legális vezérkara lett. Kérjük keresztrejtvény lejtőnk szíves elnézését az előző számunkban közölt keresztrejtvény rajza hibájiért, aminek következtében ez megfejthetetlen volt. Az Cj ifjúság szerkesztősége A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a polgárháború eseményeit forgatják a moszkvai, leningrádi és a Szovjetunió szövetségi köztársaságainak filmstúdióiban. A Moszfilm stúdió J. Gabrilovics forgatókönyve alapján készíti „A kommunista" című játékfilmet, amely arról szól, hogy a szovjet emberek a polgárháború nehéz éveiben hogyan kezdték el a saturszki mocsaraknál a lenini villamosítási terv első erőművének építését. Ugyanitt készül a „Lángoló mérföldek“ című film is, OVIDIUS Október 7-én Lenin a K. B. határozatának értelmében Vi- borgból illegálisan visszaköltözött Pétervárra. Megint Jalava mozdonyán, ahová Rajvola állomáson szállott be ... Pétervárott Lenin a viborgi negyedben lett elrejtve. Szállása a Nagy Szampszoniev út és a Szerdobolszki utca kereszteződésénél levő sarokházban volt, ahol majdnem kizárólag csak munkások laktak. El lett határozva a szigorú konspiráció szabályait betartani, azaz eltitkolni lakása címét még a K. B. tagjai előtt is. E lakás Fofanov Margit Vasziljevna öreg elvtársnőé volt, a ház legmagasabb emeletén; ablakai a szomszéd ház kertjére nyíltak, úgy, hogy elszigetelt helyzetével igen előnyös volt. A lakás a júliusi események óta az illegalitásba vonult párt céljait szolgálta, ezért Fofanov asszony gyerekeit akkor az Ufai guberniába küldte. Fofanov elvtársnő buzgó bol- seviki volt, aki az egész várost beszaladgálta Lenin küldetéseiben. Leninhez a lehetőség szerint minél kevesebben jártak. így felesége Krupszká elvtársnő — aki Jemeljanov segítségével Finnországba is utána utazott —, testvére Mária Iljicsna és egyszer Rajcha elvtárs. Ez utóbbi, mint Lenin személyes biztonságával megbízott testőr ki- sérgette Lenint a gyűlésekre és egyéb útjain. Mert Lenin rögtön Pétervárra érkezése után lázas munkába fogott. Lenin összes gondolata ez utolsó — forradalom előtti — hónapban a felkelésre összpontosult, csak erre gondolt és derűlátásával, valamint meggyőződésével hatott az elvtársaira. A pétervári és moszkvai párt- bizottságnak írja: „A győzelem biztos és kilenctized valószínűséggel várható, hogy vértelen lesz“. A K. B.-hoz intézett levelében a helyzetet elemzi és taktikai tanácsokat ad: „A marxizmus leggonoszabb és — a «szocialista» pártok által — majdnem legelterjedtebb kifordításai közé tartozik az az opportunista hazugság, hogy a felkelés előkészítéséhez és a forradalomhoz mint művészethez való viszony egyaránt «blankizmus».“ (Blan- qui L. 0., francia forradalmár, a múlt századbeli franciaországi összeesküvéseknek és felkeléseknek volt fáradhatatlan szervezője." (Először is: hogy a felkelés sikeres legyen, úgy ennek nem összeesküvésre, nem pártra, hanem a haladó osztályra kell támaszkodnia. Másodszor: a felkelésnek a nép forradalmi mozgalmán kell alapulnia. Harmadszor a felkeléshez a megbomlás kritikus időpontját kell választani a növekedő forradalmi történésben, amikor az élen járó néprétegek tevékenykedése a legerősebb, amikor legnagyobb az ingadozás az ellenség, valamint a forradalom gyenge, felemás és határozatlan barátai soraiban. — E három a felkelést érintő feltételével különbözik a marxizmus a blankizmus- tól“. (És mert ez tényleg így volt — ezért győzött az Októberi forradalom 150 milliót számláló néptömegével.) De Lenin nemcsak sokat írt, de több gyűlésen is résztvett, A CSISZ legtöbb szervezetében már megkezdték az 1957-58-as oktatási évet. Ezer és ezer fiatal fiú és leány CSISZ-tag és szervezeten kívüli egész éven keresztül a ,',Világ térképe felett“, körben, az alapfokú politikai körben vagy az olvasókör- benn találkozik majd. Belemélyednek népünk harcainak történetébe és a múltból tanulvf jobban megértik a mát. Egész éven keresztül összejönnek a propagandistákkal, akik segítségükre lesznek, hogy kiszélesítsék tudáskörüket, hogy többet lássanak és nemcsak, hogy megértsék az igazi életét, hanem megfelően helyezkedjenek el az életben. Minden fiatal ember erre az alapvető fontos kérdésre vár feleletet. Az oktatási év hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok ne csak keressék a helyes utat, hanem az életben es a munkájukban is megtalálják a helyüket. Az oktatási év feleletet ad azokra a kérdésekre, amelyek felfedik, hogy milyen volt az élet a múltban és hozzásegíti a fiatalokat ahhoz, hogy ismereteiket a munkában is fel- haszánlhassák. A technikai és társadalmi tudományok hatalmisann fellendültek. Aki lépést akar tartani a fejlődéssel, annak előre Ebben az évben ünnepük világszerte a nagy római költő, Publius Ovidius Naso születésének 2000 évfordulóját. A Metamorphoses, a Fastorum libri és más korában oly népszerű müvek, mint az Amores, vagy az Ars amatoria szerzője, a császári Róma ünnepelt költő 'o életének utolsó évtizedét keserű száműzetésben töltötte, a mai Román fJépköztársaság területén, a Fekete-tenger mellett fekvő egykori Tomisban. A száműzetés magányában írt művei, a Tristiák ' és a Pontusi Levelek számunkra különösen értékesek. „Géták és besszu- szok, vad szarmata népek" között töltötte Ovidius élete utolsó esztendeit, de közben meg is szerette őket, mert verseiben nem egyszer beszél ezeknek az embereknek nemcsak a barbár szokásairól, hanem nyájas meleg amelynek cselekménye Dél- Oroszországban játszódik a polgárháború éveiben. A Moszfilm stúdió két filmet készít Vlagyimir Leninről, a forradalom vezéréről. „Az Uljanov-család“ című film alapja Popov színműve. Lenin ifjú éveiről, forradalmi tevékenységének kezdetéről szól. Szergej Jutkevics* rendezi az „Elbeszélések Leninről“ című filmet, amely Leninnek az egyszerű dolgozókkal való találkozásait örökíti meg. A leningrádi stúdióban az „Orkán" című filkell haladni, el kell mélyíteni tudását nemcsak a saját maga, hanem a társadalom kedvéért is A fiatal fiúk és leányok a politikai oktatás keretén belül, melyet a CSISZ már nyolc éve szervez meg, — választ kapnak ezekre a kérdésekre. Az oktatás terén nyert tapasztalataink azt mutatják, hogy ott, ahol valóban céltudatosan tanultak, tudásukkal könnyebben boldogultak a munkában is. Nagyon segített már az is, hogy a fiatalok tudatosították kiért és miért dolgoznak, miért kell, hogy a társadalomért végzett munkában elsők legyenek. Az oktatási körökben végzett munka sikere elsősorban a propagandistától függ, aki egész éven keresztül propagandistákkal együtt dolgozik. De nemcsak a propagandistákról, hanem az alapszervezetek vezetőségeitől is, mert az ő feladatuk, hogy megnyerjék á fiatalokat, ismerjék a fiatalok érdeklődési köreit és győzzék meg a fiatalokat a művelődés fontosságáról. A politikai oktatás csak akkor vezet eredményre, ha az egyes körök munkája szorosan összefügg a szívéről is. Az egykori Pontus Euxinus partjain élő népek nyelvét is hamar megtanulta, sőt egy ódát is írt géta nyelven, hexaméterekben. A költő számára az ihlet bőven buzogó forrása volt a száműzetés földje. Művei kevés támpontot nyújtanak arról, hogy miként töltötte idejét ezen a tájon Róma e koszorús költője, akit a kegyvesztettségnél is súlyosabb büntetés a birodalom legtávolabbi tartományába küldött s még családtagjait sem vihette magával Bizonyára nehéz szívvel gondolt vissza a csil'ogó civilizált Rómára itt a Fekete-tenger partján nagy- nagy magányosságában. Nem lehetett könnyű dolog megszokni a kifinomult kényelemhez szokott, választékos körökben forgó költőnek az új életmódot. A Tristiák és a Pontusi Levelek szerzője sohasem volt a könnyű érzelmi fellobbanások lantosa, de a száműzetés keserűsége még mélyebb húrokat rezdített meg lelkében, még teljesebbé tette költészetét. Az utókor gyakran szemére vetette Ovidiusnak, hogy nem volt eléggé állhatatos jellem s nem át- állott: megalázkodni, hogy sorsán változtasson. Arról azonban megfeledkeznek, hogy a kiszabott büntetés nem állott arányban az elkövetett bűnnel, s az önkényes ítélet kivetette az akkori civilizált világból. Az ovidiusi mű azonban túlélte a római birodalmat. Ez a mű most 2000 év eltelte után is élő s szükségszerű láncszeme az ars poetica fejlődésének. met pergetik Bill-Belocerkovsz- kij színdarabja nyomán. A film a szovjethatalom kialakulásának időszakáról szól. Befejezéséhez közeledik a „Leningrádi szimfónia“' című film felvétele. A Äm témája: 1942. augusztusának egyik napja, amikor a hitleristák megkezdték a körülzárt Leningrad kegyetlen ágyúzását A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára készülő filmek közül a legnagyobb érdeklődés a „Csendes Don“ film trilógiát kíséri. mindennapi élettel és a fiatalok munkájával. Az oktatási év elsőrendű küldetése, hogy a tanultakat összekösse a falu vagy az üzem minndennapos problémáival. Az ifjúsági oktatási év úgy irányítsa a fiatalokat, hogy azok megértsék, hogy az eddigi eredmények nem jöttek maguktól és apáink, dédapáink kemény és áldozatos munkájára volt szükség, vérüket áldozták és hősi tetteket vittek véghez, hogy elérjék azt, ami már a mienk. A politikai oktatás hozzásegíti a fiúkat és leányokat ahhoz, hogy tudatára ébrednek annak, hogy a mi életünk a jövőben olyan lesz, mint ahogy azt saját magunk előkészítjük. Tudatosítsuk, hogy a sült galamb nem repül az ember szájába és a szocialista társadalmat szívós és lelkiismeretes munkával ^építhetjük fel. Az oktatási év megszervezésével kapcsolatosan arra a tapasztalatra jutottunk, hogy mindezt még nem értették meg mindenütt. Sok járás vezetősége még nem tudja, hogy a fiatalok hol művelődhetnek és nem nyerik meg a fiatalokat úgy, hogy A „Szabad Földműves11 nagy irodalmi pályázata DIJAK 6000 KORONA ÉRTÉKBEN A Szabad Földműves szerkesztősége két irodalmi pályázatot hirdét olvasói és levelezői számára. Az első pályázat tárgya: HOGYAN JAVÍTANÁM MEG A GAZDÁLKODÁST KÖZSÉGÜNKBEN (VAGY JÁRÁSUNKBAN)? Az írás foglalkozhat a szövetkezeti vagy egyéni termelésben szerzett tapasztalatokkal, a szövetkezet alakítása terén használt módszerekkel, a jó vagy hibás munkamódszerekkel, a jó vagy rossz vezetési módszerekkel, a nemzeti bizottságok tevékenységével a mezőgazdaság terén, a szövetkezet alakításánál használt agitációs módszerekkel, a helyi lehetőségek és tartalékok kihasználásával a gazdálkodásban, a gépállomások tevékenységével, az állami gazdaságok munkájával, stb. Az erre a pályázatra beküldött legjobb írásokat a következő díjakkal jutalmazza a szerkesztőség: Első díj: 1.200 korona, második díj 800, harmadik 600, negyedik 400, ötödik díj 20Ö Kcs. A MÁSODIK päcyAzat TÄRGYA: Hogyan fejlődik a kultú- rális élet falunkban (járásunkban)? A pályázatra beküldött írások foglalkozhatnak a kultúr- munka terén elért eredményekkel, a helyi népművészeti hagyományok feltárásával, a falusi kultúrotthon tevékenységével, a népi köz- igazgatási szervek, a járási népművelési szakosztályok munkájával, a műkedvelő csoportok eredményeivel és módszereivel, az előadási tevékenység eredményeivel és hibáival, a szakkörök szervezésével és munkájával stb. Beküldhetők értékelő vagy bíráló írások. Ezen pályázat díjai: első díj 1000 korona, második 700, harmadik díj 500, negyedik 400, ötödik díj 200 korona. A pályázatokra beküldött írásokat a borítékon: „Pályázat“ felírással kell megjelölni. Terjedelmük legfeljebb 3 gépelt oldal lehet. Az írásokat legkésőbb 1957. november 15-ig a szerkesztőség címére kell beküldeni. Az olyan pályaműveket, melyek tartalmilag és formailag megfelelnek a követelményeknek, a Szabad Földműves közölni fogja és a díjon kívül még honorálja is. A pályázat eredményét. a lap karácsonyi számában fogja közölni. A díjakat a nyerteseknek 1957. december 31-ig fizeti ki a szerkesztőség. azok nem is vesznek részt az oktatáson. A propagandisták kiválasztásánál is sok nehézségbe ütköznek és egyáltalában a propagandisták kérdését elhanyagolják. Nehezen képzeljük el, hogy mihez fognak majd az Ipolysági járásban, ahol nemrég még egyetlenegy kört sem alakítottak. Hasonló a helyzet Rimaszombatban, Körmöcbányán és más járásokban is. Ebből látjuk, hogy itt a CSISZ járási szervezetei nem törődnek azzal, hogy a fiatalok hogyan fejlődnek. Nem haladhatunk el némán az ilyen jelenségek mellett, gonndolkozzunk csak és kövessük el mindent, hogy a fiatalok öntudatosak legyenek és aktívan részt vegyenek az új élet építésében. Még mindig nem késő, az oktatási év, mindenütt ott, ahol a járási vezetőségek és az alapszervezetek vezetőségei gondoskodtak, már megkezdődött. — Szlovákiában 3266 kört alapítottak. A CSISZ évzáró közgyűlései jó alkalmat nyújtanak arra, hogy a fiatalokat megnyerjék, Ezért beszéljünk a fiatalokkal, és nyerjük meg őket, hogy minél nagyobb számban résztve- gyenek az ifjúsági oktatási év köreiben. JÁNOSKA J. ERICH KÄSTNER: Egy mosónő kezei Varinak híresebbek És vannak szebb kezek: Csak házi használatra Alkalmasak ezek. Nem ismernek ráspolyt, lakkot, S nem játsztak még zongorán. Nem henyélésre születtek: Mosniok kell szaporán. Nem mossák bizony csak egymást Nagy szorgalommal mosnak Hófehérre sok fehérneműt, Mit mások hordanak. Nem levendula-illatuak, A szaguk csak szappan s a klór. És öblögetnek, teregetnek, S nem félnek a munkától. Vörösek lettek és durvák, Sebesek sokszor talán. S ha valakit megsimogatnak, Nem simogatnak puhán. Vannak híresebbek És vannak szebb kezek. Csak házi használatra Alkalmasak ezek. Fordította: FALK SÁRI Érleli Kästner ma 58 éves, a haladó német írók idősebb nemzedékéhez tartoz'k. Verseiben visszatükrözi a nagyvárosi embert és rendkívül cinikus, míg viszont a humoros regényeiben a könnyekig szentimentális tud lenni. 1928-ban tűntek fel először Írásai. Nagy szenzációt jelentett a Lírai házi patika című' kötete és bűbájos gyermekregényei Emil és a detektívek, valamint a Repülő osztáy. Több regényét fűmre dolgozták fel. Mély, egyéni hangú költő és Író, aki főleg a gyermekekhez és a fiatalokhoz szól. Megkezdődött már az oktatási év Ez az öt szerencsés megmenekült, kapitányukkal, aki betegség miatt nem utazott a nemrég elsüllyedt Nyugat-Német „Pamir" iskola tengerjárón. Ki leikén szárad a többi szerencsétlen 16-18 fiú halála? A nagy október — filmen