Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-09-17 / 38. szám

Ünnep a hegyek alatt • rí yi;( Ennek az új alkotásnak a bányászok örülnek a legjobban, mert ez a felszerelés tűz követ­keztében megmenti a szállítóberendezést. Tűz esetén automatikusan kikapcsolja a szállítósza­lagokat és a beszerelt fecskendőkészülék eloltja a keletkezett tüzet. A brünni gépipari SOK A CSODÁLNIVALÖ ÉS A CSODÄLKOZÖ KÖZÖSEN Felhívás a tanítókhoz motort sok látogató megsimo-^ gatja. Közel vannak ide az autók. A Skoda 445 és a Tatra 603 típusú autók, a királynők egyelőre _ az autókiállításon. Olyan szép a kivitelük, hogy szinte mosolyog, azonkívül elég­gé alacsonyak, hogy a nagy sebesség miatt korlátozva le­gyen a felborulás lehetősége. A mai technika minden eredmé­nyével felszerelték ezeket a típusokat. A Diesel-mozdonyok és az új vasúti kocsikat is so­kan csodálják, Hej, ha a Csal­lóközbe is ilyen vonat járna! A BO-BO KG 700 típusú Diesel­motoros mozdony után a világ minden állama érdeklődik, mert az jóval százon felüli kilomé­teres órasebesség elérésére képes, így a tonnakilométer száma is emelkedik. A szivattyúk zaja is bevéső­dik a fülbe. A percenkénti pár­literes teljesítménytől kezdve, van itt egy akkorra szivattyú, amely perc alatt 120.000 liter vizét képe? egyik helyről a má­sikra átdobni. Árvizeknél, vízi­építkezéseknél és bányavizbetö- réseknél felbecsülhetetlen nagy értéke van ennek a szivattyú­nak. A BEFAGYOTT SZÖKŐKÚT Nem lehet mindenről írni. érzem, hogy nagyon nagy ez a kiállítás, még mindig sok előt­tem a gép, és hullámzik az émbertömeg. Az ég felé törő daruk, a földet túró bágerek, a nagy zakatolással dolgozó szénfejtőgépek több típusával találkozik itt az ember. A fúró­gépek, mint a vajat fúrják a földet, egy másik gép pedig úgy üti a cölöpöt, hogy majd a föl­det lyukasztja ki. A hűtőgépek, hűtőautók, szép kivitelben talál­hatók itt. A befagyott, „szökő­kút“ mellett lehűsülünk. Deres, zuzmarás csövek jelképezik itt a befagyott szökővizet és a medencében megfagyott jeges kavics van. 23 fokos meleg le­het, mégis csupa jég, csupa zúzmara ezen a készüléken minden. A tűző napban úgy ragyog, mint a gyémánt. Egy kis motorzúgását hallani, ez a készülék adja az óriási hideget, amit a 23 fokos meleg sem olvaszt el. Éjjel-nappal a kiál­lítás ideje alatt csupa jég min­den ezen a befagyott „szökö- kúton“. NÉZZÉK MEG A KIÁLLÍTÁST A televíziósrádiók, a varró­gépek, különböző háztartási cikkek, műszerek, számológépek, fényképezőgépek százairól le­hetne írni, jobban mondva ne­héz erről írni, meg kell nézni a kiállítást. Az államvasut 50%-os utazási kedvezményt biztosít gyorsvonatra is. Hasz­nálja ki mindenki ezt az alkal­mat, mert sok itt a látnivaló. Brünn is nagyon szép város és nem utolsó sorban az exportra készült pilzeni sör is jól ízlik, amit itt korlátlanul lehet kapni. RÁCOT a TSTVÄM , gősen szép és jó célt szolgál ■ a vizi vitorlakerekekkel ellátott ; vizikasza, amit vízben levő nö­• vények aratására használnak. • Különben csónakszerű készít ­• mény ez, a csónak elejére van . a kasza szerelve. Az automati- , kus MARC 90 típusú cséplőgé­- pet az ember kombájnnak is í nézhetné. Nem nagy automali- . kus etetőberendezése van és- annyira önműködő az egész- készülék, hogy három munka­- erő naponta 120—150 mázsa c gabonát csépelhet ki rajta, Ko- t moly segítség ez a mezőgazda­ságnak. A szénaszáritó gépek­nek is sok bámulójuk van. Általában a széna és a takar­mány, ha esős idő van, sokat veszít az értékéből, sőt egy 1 része tönkre is mehet. De a : zöldtakarmányt ez a gép rövid • idő alatt megszárítja, nem kell : a mezőn hosszabb ideig kint . hagyni kaszálás után. Ez is ■ nagy eredmény. A sok korszerű . permetezőgép vagy százféle • traktor, a különböző ekék mind, • mind sok látogatót vonzanak i ide, derül rajtuk a mezőgazda- i sági dolgozók szeme. ÖRIÄSI ELEKTROMOTOR — • OLCSÖBB LESZ AZ AUTÓ? A főpavilonban olyan kis elek- J tromotorokat lehet látni, hogy J a zseb sarkában nyugodtan el- fér. De megjelent ám az idős ' testvérbáty.juk is, amit ugyan • nemrég állított elő a Dilzeni r gépgyár, egy 30.000 lóerős ■ elektromotor Olyan nagy, hogy “ létráról lehet belenézni és visz- ' szamosolyog az emberre a kar­• vastagságú kábeltekercsezés Jó 3 nagyszoba nagyságú akkora, ’ hogy hat ember ellakhatna ben- ’ ne. A szomszédban meg műven nagy Diesel-motorok vannak A < hajómotorok 1.600 és 2.200 !ó- z erőt is képviselnek. Olyan dü­börgéssel működnek, hogy majd ; szét vetik az épületet. És ebben ' á pavilonban egy autó karosszé- ’ ria előtt állandóan vitatkoznak a külföldiek. Mi van ezen néz­nivaló, mert voltaképpen ez csak egy öntött autó váz, félig - 1 meddig láncon függve szerin- ’ tem nem érdekes látnivaló. A háröm magyar mérnök felvilá­gosított. Azt mondták, hogy ez a kiállítás egyik legnaq.yobb látványossága, mert autó ka- L rosszériát önteni, még egészen . újdonság. Képzeljük el, ha le­mezből állítjuk össze a karosz- szériát, először ugyebár lemezt i kell csinálni és alakítani kell- és különböző módon összekötni, . hogy autó váljon belőle. Ez sok munkával, technikai művelettel, selejttel és idővel jár. Sok munkás kell hozzá. Mégsem olyan stabil erős, mint az ön­tött váz, amit egy fél automa­tikus gépen könnyű szerrel el­végezhetünk. minden különö­sebb teketória nélkül. Olcsóbb és könnyebben lehet fényezni is. Meglátják, hogy nemsokára olcsóbb lesz Csehszlovákiában az autó, legalább is mi ebből arra következtetünk. REPÜLŐ- ÉS AÜTÖKIRALY.NÖK Hú, de még a repülők! !’öhb I, repülőgép típus van itt kiállít- I va, köztük a kétmotoros Aero | is. Óriási az érdeklődés a gép iránt, még a délamerikai álla­mokban is. Van itt több iskola­gép, egymotoros. kétmotoros és a 190Ó km-es órasebességgel száguldó gép is. A lökha.jtásos Brünn ünnepi hangulatban a III. Csehszlovák Gépipari Ki­állítás lázában ég. A kiállítás látogatói már reggel 6 órakor a kapuk előtt tolonganak, vár­ják a nyitás pillanatát. Ilyenkor nyitják a kiállítási pavilonokat Napközben zsúfolt villamosok autóbuszok viszik tovább a né­zők ezreit a kiállítás felé, sokar pedig a taxit is igénybe veszik Jól felkészült a város az ide­genek fogadására és a legmesz- szebbmenően, a legszervezeteb- ben gondoskodnak a brünniei- arról, hogy jól érezzék magukai a látogatók. NEM HÚZ A VILLANYBOROTVA Könyvet lehetne írni erről a kiállításról és a szakemberek is három hétig nézik az itt ki­állított tárgyakat. Mégis vannak olyan tárgyak, amelyek különö­sen megnyerik a nézőközönsé­get, órákig nézik és elszórakoz­nak eá^l. Egy ilyen embertu­multus Télé indultam, amikor véletlenül összetalálkoztam í budapesti elektromosgyár hárorr mérnökével. Már két hete van­nak itt* megérkeztek még u ki­állítás _ előtt. Azóta napont: végignézik a legkülönbözőbl gépeket és vitatkoznak a gyár tási módokrós és a , technik; fejlődéséről. Az embertumultu1 éppen a legújabb típusú villám borotválkozó készülék bemuta tásán derül. Ügyes kis szeri szám, ördöngős masina! Amiko: odaértünk, az idősebb asszony aki bemutatta e készüléket arra kért valakit, hogy üljön k a székre, majd ő megborotválj: és érzékelteti, hogy milyen ji ez a gyártmány. Mivel láttam hogy nem tolongott oda senki megfogtam az alkalmat és leül­tem. A három magyar mérnöl mosolygott és kiváncsi volt a: eredményre. Én meg sem moc­cantam, mert úgy vitte a szőrt mint a kés a vajat. Az egyil mérnök is kipróbálta, megtet­szett neki, meg is vásárol egyet. Az ára az ilyen készü­léknek 130.—, 160.— vagy ISO.- korona minőség szerint. Váltó­árammal működik és vibrált mozgással végzi a munkát. KASZÄLÖCSÖNAK, AUTOMATA CSÉPLŐGÉP Sok: falusi embert láttam £ mezőgazdasági gépek részlegé­nél. A könnyű répafejelőeke nagyon tetszett mindenkinek Gyorsan elnyisszantja a földber levő répa fejét, utána már könnyű a répa szedése. Ördön­SOSEM HITTEM VOLNA ... Az alsóváji traktorosbrigád fiatal traktorosa Radnóti István átveszi Kasza Jánostól a tornaijai járási vezetőség tagjától a jó munkáért járó fesztivál-jelvényt és az elismerő levelet. A hódi szövetkezet öthektaros dohánytábláján nem ritkaság a 90 cm-es dohánylevél. — Ez is szép példány — mondja Krivá- nek Irénke, a dohányoscsoport egyik tagja. RÖVIDEN ® A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40-ik évfordulója tiszteletére az üzemek közötti szocialista versenyben már 440 üzem kapcsolódott be. % A trencséni Május 9. gép­üzem 19 éves dolgozója Hege­dűs Kálmán jelentkezett az Ifjúsági Bányába. Rajta kívül még négy fiatal jelentkezett a tolmácsi S. M. Kirov üzemből is. ® Aranyosmaróton megkezdték hazánk iegmodernebb és a leg­nagyobb téglagyárának építését. A gyárat 1961-ben teljesen üzembe helyezik. Az elmúlt vasárnap már a kora reggeli órákban elindultak a rőcei járás szövetkezeteinek, állami gazdaságainak, GTÁ-ak- nak dolgozói, meg jónéhány egyéni gazda Mikolcsán felé az aratási ünnepélyre. Volt mit ünnepelni. A hegyekkel ívelt dimbes-dombos rőcei járás szö­vetkezeteinek eredményei szem­léltető bizonyítékai annak, hogy a lelkiismeretes szorgalmas munka a gépek és gépesítés segítsége mellett meghozza gaz­dag gyümölcsét a földeken és az istállókban. A növénytermesztés terén járási méretben a szövetkezetek átlagosan búzából 19,5, rozsból 17,4, árpából 24,3, zabból 18,6 mázsát értek el hektáronként. A legjobb hozamokat a licincei EFSZ érte el, árpából például 38, zabból 30,2 mázsát. Hasonló jó eredményeket értek el az állami gazdaságok is. Az egyé­nileg gazdálkodó földművesek azonban nem érték el a felté­telezett hozamokat. Természe­tesen mindez megmutatkozott a beadásnál is. Hogy a járás teljesítette a tervezett gabona­beadást, az elsősorban az EFSZ- eknek és az állami gazdaságok­nak érdeme. Ezzel szemben az egyéni gazdák alig 40 és egy­néhány százalékra teljesítik beadási feladataikat. Hasonló a helyzet _az állattenyésztésben is. az »ír‘ Mindezek után természetes, hogy az egységes földműves­szövetkezetek és állami gazda­ságok jövedelme állandóan nö­vekedik. Az első félévben az elmúlt évvel szemben a szövet­kezeteknél a jövedelem 10 szá­zalékkal növekedett, s emellett a költségek 7 százalékkal kiseb­bek. Míg a munkaegységek át­lagértéke tavaly a természetbe - niekkel együtt 17,90 korona volt, ebben az évben 20.65 ko­rona mutatkozik. Egyes szövet­kezeteknél még magasabb a munkaegységérték. Baráttelken például 30,21 korona. Az állami gazdaságok tavaly millión felüli ráfizetést mutattak ki, ebben az évben viszont 59 000 korona tiszta jövedelmet. A rőceiek nem feledkeztek meg a szövetkezetek kiszélesí­téséről sem. Ebben az évben 5 új szövetkezet alakult a já­rásban, 280 új taggal és 1360 hektár földterülettel bővült a szövetkezeti gazdálkodás. Csu­pán a járás 7 községében nincs még szövetkezet. Mindezekről a szép eredmé­nyekről és azokról az emberek­ről, akik ezekhez hozzájárulták, beszámolójában a JNB elnöke Furman elvtárs beszélt. A je­lenlevők lelkes tapssal köszön­tötték Mockovciak elvtársat a KNB elnökét és a járási ver­senyben győztes szövetkezete­ket. Az elsők között a barát­telki, licincei és a mikolcsányi Béke EFSZ helyezkedett el a versenyben. Az aratási ünnepélyen nép- művészeti csoportok gondoskod- tak a jelenlevők szórakoztatá­sáról. Nem hiányoztak a jóízű házi húskészítmények, no meg a jókedvre gerjesztő italok sem. A hosszú éjszakába húzódott Mikolcsánvban a rőcei járás dolgozóinak jókedvű ünneplése. KÄHPÄTHY Z. A nagymegyeri járásban a földművesek döntő többsége már évek óta közösen gazdál­kodik. A közös gazdálkodás szép eredményei évről-évre meggyőzőbben hatnak az egyéni gazdálkodókra. A szövetkezet­ben elért magas hektárhozamok a beszolgáltatás túlteljesítése mind, mind meggyőző érvként beszél a szövetkezetek előnyé­ről. Á nyár folyamán a szövetke­zetek szép eredményei páro­sultak a járásban folyó jó agi- tációs munkával és ennek ered­ményeképpen bővültek a szö­vetkezetek is. Meggyőző érvek­kel közeledtek a még egyéni­leg gazdálkodók felé és ezek többsége már elismerte, hogy közösen könnyebb lesz gazdál­kodni. A nyárasdi szövetkezet 31 új taggal és 131 hektár föld­del bővüit. A járásban az el­múlt hét végéig száz egyéni gazdálkodó 445 hektár földdel a közös gazdálkodást válasz­totta. így a járás földterüle­tének már csak néhány száza­lékán gazdálkodnak egyénileg. Az iskolai- és kulturális ügyek megbízottja és a mező- és er­dőgazdasági megbízott közös felhívást intéztek a tanítókhoz. A felhívásban hangsúlyozzák, hogy ebben az ötéves tervben a szocialista szektornak felvuin- kon döntő fölényt kell elérnie és Szlovákia mezőgazdasági ter­melését csaknem 40 százalékkal kell emelni. E feladat teljesíté­sében jelentős mértékben részt vehetnek a tanítók, főleg a fa­lusi iskolák tanítói. Az utóbbi években -- mond­ják a. felhívásban — sok taní­tónk és iskolai dolgozónk nagy segítséget nyújtott mezőgazda- sági termelésünk haladó irány­zatának terjesztésében. Őszinte és szívélyes elismerés illeti p,l. a Spisská Nová Ves-i járási Smizany község tanítóit, akik­nek segítségével nemrégen meg­alakították az EFSZ-t. A taní­tók fontos küldetését a sobrán- ci járási tanítók is helyesen értelmezik. Sokban elősegítet­ték, hogy ez a járás elsőként teljesítette a beadást a presövi kerületben. A falusi tanító sokat tehet, főleg az agitációs mun­kában és a nép szocialista öntudatának növelésében. Ezután a felhívás kiemeli az egész­községi szövetkezetek és a köz­ség és iskola közötti védnökség jelentőségét és hangsúlyozza, hogy a tanítók segítsenek a szövetkezetnek a mezőgazdasági termelés minden ágának fej­lesztésében, hogy rendszeresen tanulmányozzák a mezőgazda- sági irodalmat és, végül, hogy gondoskodjanak a gazdag poli­tikai és kulturális élet kifej­lesztéséről a falvakon. A felhívás kihangsúlyozza, hogy a falusi tanítóknak az eddiginél lényegesen több segít­séget kell nyújtani a falusi if­júság nevelésében. Szorosabban együtt kell dolgozniok a helyi nemzeti bizottsággal, a pártszer­vezettel. és a szövetkezet veze­tőségével. Tevékenyén részt kell vállalniok a CSISZ-szervezet munkájában, a szövetkezeti téli iskolák szervezésében és min­dent meg kell tenniök azért, hogy a falusi ifjúság szakmailag és kulturális téren is, mind magasabb színvonalat érjen el. — Mennyi földet szántott fel ma? — Tizenegy hektárt „zavartam ie“ — feleli a traktorosok zsar­gonján. Méltó teljesítmény, „a járás legjobb traktorosa“ címhez. Már sötét este van, amikor elköszönök tőle. Elviszem ma­gammal férfias kézszorítását, határozott arcélét, s megfor­málom Csömör Bélát. Talpon- termett embere ö a csallóközi földnek és csalhatatlan varázs­igéje a termelő munka, —des — lyek elérése. Akarat és hozzá­értés is kell ide s valami on- j éláldozás féle. A fiatal traktorost egyébként 1 ;z év márciusában a legjobb '■ lolgozó érdemrendjével tűntét­ek ki Bratislavában. Szerény- cedik, hogy ő nem várta, de ízért, — mindnyájan emberek mgyunk, — jólesett neki ez i figyelem. Erre a kitüntetésre násiic is következett. A szak­szervezet németországi üdülésre cüldte. Alig két hete jött meg ■ i Keleti tenger partjáról, a leringsd.orfi üdülőtelepről. — Milyen volt a tenger? — kérdezem. — Gyönyörű és félelmetes, de feledhetetlen. Mikor a luxus- gőzös sétahajózásra vitt ben­nünket, s elibémtárult a határ­talan víz, haza gondoltam, a családra, az ismerősökre, milyen jó volna, ha együtt gyönyör­ködhetnénk a tenger szikrázá­sában. Bizony, sohasem hittem volna, hogy egyszer még a Keleti tenger partján töltöm a nyarat. Egyébként sok dolgo­zó nyaralt velem nemcsak Cseh­szlovákiából, hanem a többi népidemokratikus országból is. Az ellátás kitűnő, a kiszolgálás határtalanul figyelmes volt. Az emberek kedvesek, előzékenyek voltak. Egyszóval nem lehet elfelejteni ezt a két hetet, amit ajándékba kaptam. Nagyabonyban már rég befe- i jezték a cséplést és kint a i határban már csak a szalma- ; kazlak örködnek. Az egyik ka­zal tövében hernyótalpas vesz­tegel. A traktoros alacsony, réz- ( bőrű fiú. Nem nézné senki . többnek 25 évesnél, pedig amint szóbaelegyedésünk nyomán meg- tudom, Csömör Béla már 33 éves és boldog családapa. _ ( A neve ismerős. Igen, ő az, aki a „dunaszerdahelyi járás legjobb traktorosa" címet viseli. Tavaly 206 százalékos évi át­lagteljesítményével került erre az előkelő helyre s azóta tart- fa. Kíváncsian kérdezem: hogyan csinálta ? Mosolyog. — Sokan felvetik ezt a kér­dést — mondja. — Pedig nincs az én sikeremben semmi bo­szorkányság. Annyi az egész, hogy szeretem a foglalkozáso­mat, karban tartom a gépet és nem húzódom a munka nehe­zétől. Például 3 év óta, 1955 júniusától még nem kapott a gépem generál javítást. Pedig a terv szerint ezidő alatt már kétszer lett volna esedékes rá. A generál javítások elkerülésé­vel 8Í.000 koronát takarítottam meg. Míg Csömör Béla beszél, fel­villan bennem a gondolat, hogy azért nem csak a gép szere- tetén múlik a nagy teljesítmé-

Next

/
Thumbnails
Contents