Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-09-10 / 37. szám

Tisztelettel emlékezünk Zakárfalvát, ezt a tipikus bá­nyásztaim: a Szepesség déli ré­szén találjuk. Gölnicbánya kö­zelében a Nyilec egyik mellék­völgyében fekszik, magasan a tengerszíne fölött. Sűrű erdők voltak itt, már 700 évvel ez­előtt is, amikor az első lakók idetelepültek. Itt emberemléke­zet óta fát termeltek, földpt rhűveltek, szenet égettek és bányászkodtak. Gölnicbányáról már 1247-ben megemlékeznek a följegyzések, akkor létesültek valószínűleg a környék falvai is, de Zakarfalvát csak 1366-ban említi először a feljegyzés. Szepességnek ez a déli terü­lete gazdag ásványokban, külö­nösen vasércben. Abban az időben ez a bányavidék Rychnavszkiék tulajdona volt. Fontos szerepet tölt be itt a bányászat a török hódoltság idejében, amikor a háborúk viseléséhez vasra volt szükség. Abban az időben már bányahivatal volt itt, könyveket vezettek és a falu bányajogokat élvezet. A XVIII. századig minden bá­nyász önálló vállalkozó. Két­száz évvel ezelőtt kezd egyre * U\> ake-iu&ccck nagyobb mértékben nőni a vál­lalkozók (bestellerek) befolyása. Ezek főleg gölnicbányaiak vol­tak. A vasárú iránti kereslettel egyidejűleg Gölnicbányán egy­másután létesülnek manifaktu- rák a kapitalista termelési mód kezdeti formái. A múlt század első felében itt is elkezdődik a tőkés nagy­üzemek hegemóniája. A bányák a Rimamurányi Vasmű rész­vénytársaság, majd a Vitkovi­Bányászok a zászlóval TŐalá // an jávoré... Ünnep van. Ünnepelnek a föld mélyén izzadó, verejtékező mun­kások, ünnepelnek a gyárak, villanytelepek;' mozdonyok haj­tóerejének felszínre hozói, ün­nepének az iskolák, kórházak és magánlakások meleggé téte­dének első hozzájárulói — ün­nepelnek a-bányászok. A Gömöri Vasércbányák bá- nyászai is öntudatosan, boldo­gan vonulnak fel, de ... nincs itt mindenki... Pavlik László, a zelezníki részleg fiatal bánya­technikusa hiányzik ... ■ nem ünnepli bányásztársai körében szeptember 9-t. Csak gondolat­ban van otthon, csak emléke­zetében■ idézi fel az elmúlt bá­nyásznapok örömteli élményeit. A pöstyéni Reumatikus Be­tegségek Kísérleti Intézetének egyik második emeleti szobájá­ban beszélgetünk vele ... Már az első benyomás meg­nyugtató. A beteg szemei vidá­man csillognak, hangja kedves, nyugodt, nyoma sincs panasz- kodásnak, csak sápadt arca vall hónapok óta ágyhoz kötött be­tegre. — Mikor és • miért lett bá­nyász — adjuk fel az első kér­dést, s jóformán még be sem fejezzük . a mondatot, amikor már hangzik a felelet. . — Bányászcsaládból szárma­zom, apám, testvéreim, unoka­testvéreim szintén bányászok. Tizenhat éves koromban száll­tam le először a bányába, nem is gondoltam rá, hogy más is lehetnék, mint bányász. Három évig mint segédbányász dolgoz­tam ... — Es akkor miért hagyta abba? — Egy időre hiit-len lettem a bányához ... 1944 nyara volt akkor... a csákányt fegyver­rel, a bányát Észak-Szlovákia erdeivel cseréltem fel ... Parti­zán lettem ... — Melyik harcokban vett részt? A volt partizán szeme a tá­volban révedezik, s talán gon­dolatban mégegyszer átéli az eseményeket, amint meséli: — Harcoltam Martinnál, Tur- cianské Teplicénél, Bélánál és Myto p/Öumbierom-nál, itt meg is sebesültem. Azután egy szörnyű dátum következik: 1944 november 1. Ekkor, a Breznórn való átkelés közben fogságba estem. Németországba hurcol­tak, ahol a landsdorfi táborban 16.190 KGF jelzésű; hadifogoly lett belőlem. Innen azután 1945-ben, a szovjet hadsereeg tette lehetővé számomra a ha­zafelé vezető utat. Itt kis szünetet' tart, de úgy látom, csak annak jeléül, hpgy most új fejezet következik. Nem zavarom kérdésemmel; de nem is szükséges, mert máris folytatja: . — Itthon azután azonnal be­kapcsolódtam a szocializmust építő kommunisták hatalmas táborába és az elsők között léptem be az Ifjúsági Szövet­ségbe. A bányában 1950-ig dol­goztam, aztán az iglói kétéves ipariskolába küldtek tanulni. Az iskola elvégzése után Alsósajó- ra kerültem, ahol bányatechni­kusi beosztást kaptam. — Mint fiatal bányatechnikus részt vett az ifjúsági mozgalom­ban? — 1952-től az üzemi CSISZ szervezet elnöki tisztségét töl­töttem be, de 1953-ban Dobsi- nára helyeztek, és mivel ekkor már huszonhét éves vo’tam, kiléptem a szervezetből.. . Látom, hogy tétovázik, mon­dani akar valamit, de aztán mégis hallgat. Csak bátorítá­somra szólal meg ismét: — De azért az alsósajói szer­vezet tiszteletbeli elnöke ma­radtam. .. Egy év múlva Zelez- riíkre helyeztek, itt dolgoztam addig, amíg meg nem beteged­tem. Most már csak a felesé­gem hű a bányához, a kom­presszornál dolgozik. Szeretnék már én is hazamenni, de tu­dom, hogy nem szabad türel­metlenkednem. Nemcsak látom, de érzem is, hogy az intézet orvoskollektívája mindent elkö­vet egészségem helyreállítása érdekében. A gyógyulás hosz- szadalmas, de én remélem, hogy az orvosok odaadó munkájának meg lesz az eredménye, és az elkövetkező bányásznapokon már én is otthon ünnepelhetek. No meg, szeretném már otthon megölelni hét éves kislányomat és három és fél éves kisfiá­mat . . . Mi is tiszta szívből kívánjuk, hogy Pavlik elvtárs gyermekei ne várjanak sokáig apukára! M EST AN KATALIN A dombon hatalmát fitogtatón magasodik ki a falu házai közül a leleszi kastély. Az ódon épü­let falai vastagok, mintha vé­delemre szánták volna. Védték is sokáig uraik hatalmát, meg eltakarták a falak mögött folyó életet a világ szeme előtt. Az ablakok is szűkek — nemigen azért, hogy a napfénytől óvják a kastély amúgyis hűvös belse­jét, hanem, hogy még szükebb'- re szorítsa a kapcsolatot az épület lakói és a külvilág kö­zött. Premontrei papok lakták hosszú ideig a kastélyt. Ök hirdették a környéknek az igét, melyben olyan homályosan búr- kolódzott a lét valósága, mint fénytelen éjben a távoli táj. Parkírozott környezetét le­számítva a kastély külseje még most is a régi, csupán a bejá­ratánál díszelgő felírás fiatalí­tott valamit rajta. Bentről azon­ban a letűnt világ többi rossz emlékeivel együtt eltűnt a tál- világi hangulatot árasztó hű­vösség, dohosság, s a hazajárd szellemeket is elűzte a fehérre meszelt falak friss mészszaga. Vagy talán nem bírták végig­szenvedni a kastélyban lakó fiatalok vidám kacaját, új, jobb életet teremtő buzgólko- dását ? Hát igen. A régi világot szeV: lemével együtt elfújta az új idők szele. S most a közel 100 diák a leleszi mezőgazdasági, technikum tanutóinak életked­vétől zajos az épület. A vakáció hangulata még ott zsibong a fiatalok szívében. Az ódon épület belülről kissé megfiatalítva várta a tanulókat. Nyáron mesterek igazgatták a hibás ablakokat, kicsinosították a folyosók, tantermek falait, tataroztak, ahol szükség volt rá, hogy a tudás mellett a szépérzék is beágyazódhasson a fiatal telkekbe, meg hogy kel­lemes otthont nyújtson a diá­koknak. A konyha jelöl terjengő illat azt sejteti, hogy a szakácsok is remekelni akarnak, nehogy a nyári brigádok meg a házai koszt nyomán még nagyobb étvágyúvá vált diákoknak pa- nastra legyen okuk. Még mindenütt a kezdés han­gulata. Ismerkedés az új diá­kokkal, díszítés, rendezkedés az internátusokban. A tanárok azonban már komoly munkában vannak. Nekik nincs veszte­getni való idő, mert ahogy egyre nagyobb, egyre fokozódó fejlődés előtt áll mezőgazdasá­gunk, úgy hárul nagyobb fel­adat a mezőgazdasági iskolákra is. Éppen azon fő Könössy igaz­gató feje, hogyan lehetne a ta­nulók szakmai tudását a fej­lődés diktálta követ élmények­cei Bánya és Kohóüzemek tu­lajdonába mennek át. Az első köztársaságban a bányászat a gazdasági válság következtében fokozatosan visszafejlődött. — Több bányában beszüntették az ércfejtést, ahol pedig tovább dolgoztak, ott sem folyt rend­szeres munka. A második vi­lágháború győzelmes befejezése után a zakárfalvai bányákban újra megkezdődött a munka. Ebben a bányászfaluban ős­időktől fogva egyetértésben él­nek a földművesek és bányá­szok. A munkások is nagyrész­ben földműves ivadékok, akik ipari foglalkozásukba is maguk­kal vitték a falusi életformát. Ennek a földműves- munkás- kulturának kölcsönös viszonyát mutatja be a kassai múzeum kiállítása, amely a letűnt idő­ket szemlélteti. Hogy milyen volt a középkor bányatechnikája ? Kezdetleges módszerek, primitív szerszámok. Különféle kalapácsok „fajszlik“ amellyel a fúróra ütöttek, a szikla meglazítására A kassai múzeum kiállításán a látogatók számos régi kez­detleges gazdasági eszközt lát­hatnak ebből a bányászfaluból: faekét. faboronát, házi kömal- mot, és még sok egyebet. Ott vannak a jellegzetes házak fényképei, a régi bútordarabok, az agyagedények és itt-ott né­hány vasból készült edényt is látni. Az üvegszekrényekben el­helyezett ruhák az őszi népvi­seletet szemléltetik. Gazdag ez a viselet, ízléses, a falu életét, munkáját tükrözi — de ma már mindez a múlté, csak emlék. A hajlotthátú ősök csákányai múzeumban _ pihennek, rájuk már nem lesz szükség. A fiúk, az unokák, a felnövekvő nem­zedék előtt íassan mesévé mo­sódik a múlt' kegyetlensége, és ezek a rémképek csak néha- néha térnek, vissza, mintegy figyelmeztetésképpen: emlékez­zetek azokra, akiknek a mát köszönhetitek. S az ifjú bányásznemzedék tisztelettel emlékezik. Gy. 3. nek emelni. Sok minden szük­séges ehhez, de legfontosabb és szerinte legsürgősebb talán mégis az lenne, hogy az iskola mihamarább nagyobb mezőgaz­dasági területhez jusson, mert mint mondja, anélkül csak olyan az iskola, mint a félkarú ember. Hisz az elmélet és a gya­korlat összekapcsolása csak úgy lehetséges, ha az iskola kísér­leti gazdálkodást is folytathat. A jelenlegi — az állami gaz­daságtól kapott kisparcella nem elegendő erre a célra. Egy másik gond, egy másik komoly probléma az, hogyan biztosítják a tanulók tervezett létszámát. Komoly gond ez, kü­lönösen akkor, amikor a har­madfokú iskolákra nagy álta­lánosságban sokkal több a je­lentkező, mint a felvételi keret. A mezőgazdasági iskolák vagy legalábis a leleszi, úgy látszik kivétel ez alól. Hogy miért ? Nem egyszerű a válasz. Téves lenne egy. de még egynéhány tényezőre is leszűkíteni az oko­kat. Az ok-keresést mégis ott kezdeném, hogy elsősorban már a nyolcéves iskolákon kellene sokkal alaposabb válogatást, sokkal szélesebb agitációt vé­gezni a mezőgazdasági iskolákba való toborzásra. Ezt a követel­ményt csak alátámasztja az a tény, hogy a múlt évben vég­zett diákok harmincketten, kezdték az elsőben és ebből tizenöten jutottak el az érett­ségiig. Amint a hiányosságok latol­gatása közben a végzett nö­vendékek elhelyezésére terelőd dik a szó, elborul Könössy igaz­gató homloka, hisz a múlt én­be« végzetteknek már fele sincs ott, ahová kihelyezték őket. Az okok? Itt is különbö­zők. Egyiket a képességét meg­haladó beosztás, másikat a mel­lőzés kergeti új munkahelyre, de az olyan eset sem ritkaság, hogy a magyar iskolán végzet­teket szlovák vidéken és meg­fordítva helyezik el. Nem arról van szó, hogy ennek nem szabadna problémá­nak lenni, hanem arról, hogy jelenleg a részben itt-ott még szakszempontból hiányos elő­képzés miatt ez van, amely a többi fennálló nehézségekkel együtt még jobban kedvét szegi az életbe komoly célokkal, nagyra törő ábrándokkal induló fiatalembereknek, Talán messze kanyarodtunk a tanév nyitás ' ünnepi hanau- latától. Talán szebb lenne csu­pán a derűt, a fiatalok ábrán­dos terveit megírni, meg azo­kat a szép eredményeket, me­lleket a sport és a kultúra terén már eddig elértek a le­leszi mezőgazdasági technikum tanulói. Mert ilyenekről is gaz­dagon beszámolhatnánk, hisz Bohony tanár elvtárs áldozatos munkájának, meg a jiatalok igyekezetének nyomán egészen a kassai fellépésekig emelke­dett az iskola zenekara és tánccsoportja. Kultúrtevékeny - ségüket ebben az évben még fokozni akarják. Szép dolgok ezek, új eredményekkel ke­csegtetők. Mégis, ezek mellett is szólni kell a hiányosságokról, mert nem Tníndegy, hogy a most induló harminc elsős kö­zül hányán jutnak képesítésük­nek megfelelő elhelyezésig. Nem mindegy, hogy a következő is­kolai évre hogyan készítik elő a nyolcéves iskolákon a mezö- gazdasá&i iskolákra való jelent­kezést. S végül nem lehet mindegy, hogy komoly felada­tok előtt álló mezőgazdaságun­kat mikor tudjuk elegendő ké­pesített szakemberekkel ellátni. Hiányosságok; javításra váró feladatok tehát vannak. Pesszi­mizmusra még sincs ok. Mert nézzünk csak végig, az új tan­évben íijult hittel és akarással induló fiatalokon. Még csak most indul az élet, de máris vidámság, s életkedv özönlik el az ódon épület falui közt, s ha füle van a falnak, hát hallhat a vidám lányok csacsogásaiból annyi . élményt, annyi kedves vakációi emléket, no meg a holnapi világba figyelő fiatalok­tól olyan ábrándos álmokat, olyan merész terveket, hogy nem lenne csoda, ha a vastag falak hideg kövei megmozdul­nának, hogy ók is új arccal ékeskedjenek az újjáformált világban. —h Ezelőtt hét évvel, 1950-ben kezdték meg az ifjú brigádosok az Ifjúsági Duzzasztőgát építé­sét. Egy traktoros aggodalmai Mint a csatában kilőtt pán­célos, úgy állt az út szélén összetört vágószerkezettel egy ZS K—2,1 típusú kenderarató. A perbenyíki, géresi, meg a többi szövetkezet határában ki­váló munkát végeztek ezek a gépek. Igaz, idejében, amikor a kendert vágni kellett. A zemp­léni határban két hetet késtek ezzel a munkával. Nem csoda, hogy az ilyen „megöregedett“ kenderben eltörik a vágószer­kezet. A három hektáros táb­lán még csak 4—5 rendben pihen a levágott kender, de a Bodrog túlsó oldalán is le­vágásra vár 7 hektáron. A traktorosok részéről tanú­sított próbálkozások egymást követik. A gépállomás szerző­désileg vállalta, hogy levágja a kendert. Meg kell menteni a gépállomás becsületét. Azon igyekszik Szalontay Pista is, a zempléni brigád 24 éves, öntudatos traktorosa. Már közel hét éve üli a traktort. Az idei aratásnál sem hozott szégyent a fiatalokra. A zemp­léni határban legtöbbet, 64 hektárt aratott le gépével. Tudja mi a kötelessége egy jó CSíSZ- tagnak, még hozzá a járási ve­zetőség tagjának, mert Pista az. Nagyon bántja az a mu­lasztás, ami bizony itt megtör­tént. A máskülönben vígkedélyű Pista most aggodalmas arccal juttatja mindezt kifejezésre. — Későn jött ez a gép is — mutat a félreállított kender­aratóra. Elkéstek bent a gépál­lomáson a kijavításával. Másutt már javában vágták a kendert, amikor hozzánk kihozták. — Egy hetet vártunk több­szöri sürgetés után, míg kija­vították és kiadták ezt a gé­pet — vég közbe Ruzsinszky János, a traktoros-brigád fiatal agronómusa. — A hanyagság jele ez, sem­mi más, mond meg úgy, ahogy van — folytatta Pista. A bri­Szalontay István yádvezetpnk egy hónapja beteg és mitagadás nincs, aki törőd­jön velünk. . A silótakarmány is lábon fog elszáradni, ha így megy tovább. Mát azt is vágni kellene, de mikor kerül hozzánk a silókombájn? No meg itt van a repcevetés. Már lejárt a ha­tárideje, de a 11 hektárból még csak 2 hektár van letrágyázva. Mi meg itt vesztegelünk a ken­derben. Második hete, jóformán teljesítmény nélkül. Tenni kell valamit, így nem mehet tovább. Pista minden­áron be akarja hozni a mulasz­tást. Gépe az utána akasztott önkötözögéppel ott püffög a ken­derrengeteg szélén- Kissé távo­labb, a fordulóban a V. Tóth Miklósé. Már esteledik, de meg­próbálják. hátha fog, menni. A két traktoros, a szakaszagrogó- mus, meg Főző Péter, CSISZ-tag előbb utat csinál a gépnek..— Félredobálják a levágott ken­dercsomókat. Pista „nyeregbe“ ül. Meg­indítja a gépet. Ruzsinszky ag- ronómus a vágófelület felé áll és két kézzel hajtogatja kasza alá a magasra nőtt kendert. — V. Tóth Miklós, meg Főző Pé­ter szinte versenyt fut.va szedi össze és rakja sorokba a levá­gott kendert. De nem sokáig győzik a gép után. Pár perc múlva arcukat lepi az izzadság. Nem bírják szusszal. Pista látja, hogy ez így nem megy. A gépe úgy, — ahogy bírja, de ilyen munkamenet mellett a két em­ber kevésnek bizonyul a gép után. Lassan besötétedett Pista le­akasztotta az aj-atógépet és „befogott“ az útszélen veszte­gelő kenderaratóba. — Te Jancsi — szólt az ag- ronömus felé — felhuzatom ezt a gépet a briqád udvarára, mert már ennek úgy látszik „befel­legzett“. Jó lenne, ha intézked­nél, hogy korán reggelre leg­alább öt embert küldene ide a szövetkezet vezetősége, mert másképpen soha se vágjuk le ézt a kendert. Az esti szürkület fátyla alatt csak a traktorok zúgása jelezte a munkából hazatérők útját. —s —a. A karvini bányákban sok ki­váló ifjúsági munkacsoport dol­gozik. Varga János ahhoz az if­júsági kollektívához tartozik, akik szovjet Donbasz kom­bájnnal csúcsteljesítményt ér­tek el. — Egy hónap alatt ki­termeltek 27.287 tonna szenet. A geológus kollektívák szé felajánlásokkal köszöntik a Nag Októberi Szocialista Forradalot 40. évfordulóját — Képünkö Stanislav Polák, geológus, mun ka közben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents