Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-09-03 / 36. szám
dCahí 4&Ce&kne£Á£ az ifjúság barátja Henry Barbusse egyik regényében, amely az első világháborúról szól, egyhelyütt a háborúról beszélgetnek a katonák a lövészárok szennyében. Arról folyik a szó közöttük, hogy ők is a békés emberek, most gyilkos fenevadakká lettek s hogy hősök-e ők tulajdonképpen, vagy egyszerűen vadállatok. A katonákat elgondolkoztatja ez a kérdés, s egyszeresük éles hangon szólal meg egyikük, akit különben végtelenül csendes, hallgatag embernek ismertek: — Pedig hát, nézzék csak ... — mondja. — Akadt mégis egy ember, akinek alakja felülemelkedett a háborún s az ő bátorságnak szépsége és jelentősége ragyogni fog: LIEBKNECHT ... Liebknecht Károly, ez az igaz és bátor ember volt a világ munkásifjúságának barátja. A mi barátunk is. Büszkék lehetünk az ilyen barátra! Nemcsak nemzete becsületét mentette meg a világ előtt, hanem a proletár internacionalizmus becsületét is, abban az időben, amikor az első világháború kitörésekor az összeomlani látszott. IFJÚMUNKÁS — KONGRESSZUS — ifjúmunkások nélkül Liebknecht kora kevéssé értette meg, hiszen 8 a jövőre függesztette tekintetét. Éppen ezért volt az ifjúság barátja. Az édesapák gondos szerete- tével, mély aggódással és részvétellel figyelte annak a mun- kásifjúságnák a fizikai és szellemi nyomorát, amelyet a felnőtteknél is kegyetlenebből kizsákmányoltak. Olyan körülmények között tette ezt Liebknecht, amikor a szocialista mozgalom még nem tulajdonított jelentőséget az ifjúmunkás-mozgalomnak, mert nem akarták a szocializmus szent és komoly, hősi és vészes harcát az éretlen inasok, tanoncok játékává „alacsonyítani". Lieb- kneoht világosan rámutatott arra, hogy az iskola és kaszárnya, a különböző reakciós ifjúsági szervezetek már kinyújtották polipkarjaikat az ifjúság felé és a sovinizmus, a militarizmus gyilkos maszlagával mérgezik meg a fiatalok lelkét. Sem ok, sem idő nem volt tehát a késlekedésre. Hadd emlékezzem meg egy napról, 1907 augusztus 24-ről, amikor a stuttgarti Szakszervezetek Házán vörös zászlók lengtek. A tágas előcsarnokban kis kiállítás nyílt: ifjúmunkás röplapokat, brosúrákat, karikatúrákat, levelezőlapokat, ifjúmunkás újságokat nézhettek, tanulmányozhattak ott a tátogatok. Ekkor ült össze az I. Nemzetközi Ifjúmunkás Kongresszus. Furcsa kongresszus volt ez: ifjúmunkás-kongresszus — ifjúmunkások nélkül. Elnöki tisztséget Liebknecht Károly töltötte be, a 36 éves férfi. A többi résztvevő sem volt egészen fiatal. Tizennégy ország jött össze, hogy arról beszéljenek, tárgyaljanak: milyen feladatok hárulnak rájuk az ifjúmunkás- mozgalom vezetésével kapcsolatban. Maga Liebknecht már 1906-ban Mannheimban figyelmeztette a német munkáspártot: „A munkásifjúság nevelése a szociáldemokrácia feladata!“ És most, azon az emlékezetes napon, a stuttgarti nemzetközi munkáskonferencia után, együtt maradtak a munkásifjúság barátai, hogy megalapítsák az Ifjúmunkás Internacio- nálét és tanácskozzanak annak speciális feladatairól, módszereiről, még mielőtt ezt a szervezetet az ifjúmunkásság kezébe teszik le. HARC A MILITARIZMUS ELLEN A vita három fő feladat körül bontakozott ki. Henrietta Rolnd-Holst, a nagyműveltségű szociáldemokrata holland asz- szony, Bebel, Mehring és Liebknecht megbecsült barátja és harcostársa az ifjúság művelődésének kérdéseiről beszélt: a mély, sokoldalú, a múltat ismerő és a jövőbelátó marxista műveltségről, amely sokkal mélyebb és még sokoldalúbb, mint a polgári műveltség. A mi Alpári Gyulánk, a munkásifjúság nyomorával, gazdasági harcával és annak módszereivel foglalkozott, felszólalásában. Külön referátum tárgyalta az alkoholizmus kérdéseit. Majd Liebknecht Károly emelkedett szólásra, hogy elmondja a „Harc a militarizmus ellen“ című nagy jelentőségű referátumát. Liebknecht ugyanis ezt a harcot tekintette az ifjúsági mozgalom fő feladatának. Ötven év távlatából is érdemes külön figyelmet szentelnünk Liebknecht fejtegetéseinek. Mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a militarizmus nagy, hatalmas ellenség, hiszen, mint mondotta: „a proletariátus egy állig felfegyverzett rablóval áll szemben, aki nem azzal a követeléssel tör rá, hogy „pénzt, vagy életet“, hanem túltesz a zsiványok erkölcsén, mert azt kiáltja: „pénzt és életet!" Rettenthetetlen és áldozatos a harc tehát, amelyet az ifjú- munkásságnak ezzel a moloch- chal szemben fel kell vennie. Ha nem harcol ellene, ez a hatalmas ellenség, még több áldozatot követel. A militarizmus a kapitalizmus legerősebb bástyája — tanította Liebknecht. A militarizmus ugyanis nemcsak a „kül- elienség" ellen irányul, nemcsak a más népek leigázásának rabló-eszköze, hanem eszköz és fegyver a „belső ellenség", a munkásosztály s annak megmozdulásai ellen is. Következésképpen: a militarizmus a legfőbb hatalmi eszköz a néppel szemben a kapitalista kizsákmányolás kezében. KIK AZOK A HAZÁTLANOK? Beigazolódott, hogy a tőke — minden uszító soviniszta frázisa ellenére — internacionalista. — Liebknecht évtizedes harcában fényesen mutatta ki, hogy a német hadiipar fő képviselője a hírhedt Krupp-cég Francia- országban németellenes, Németországban viszont franciaellenes propagandát szít. Németország fiai abban a „szerencsében" részesülhettek, hogy a saját kezükkel saját hazájukban gyártott fegyverek golyóitól hullanak el a harcmezőn. S még rólunk állítják — mondta Liebknecht, — hogy „hazátlan bitangok" vagyunk! A ml célunk az, hogy a háborús lelkesedés helyett a békéért való forró lelkesedést neveljük az ifjúságba, A stuttgarti nemzetközi ifjúmunkás kongresszus háromszoros él jent kiáltott az ifjúmunkás mozgalomra. S azóta él a nemzetközi ifjúmunkás mozgalom. Méltán kiáltotta oda Liebknecht az 1912-ik évi porosz országgyűlés urainak: — Az ifjúsági mozgalom ragyogva válik ki a mai társadalmi rend sötét hátteréből. Hiába uszítják rá csahos ebeiket, valamennyi rendörkopóju- kat és mindenfajta kutyájukat, sohasem tudják majd legyűrni! Mivel Liebknecht a stuttgarti értekezleten tartott előadását — együtt az egy évvel azelőtti, a mannheimi német ifjúmunkás kongresszuson tartott előadásával — brosúrában jelentette meg, a német birodalmi törvényszék elé állították, hazaárulás vádjával. Becstelennek, a haza ellenségének bélyegezték . — Az én becsületem nem az önök becsülete! — kiáltotta oda bíróinak. — Más fogalmaink vannak a becsületről és a ha- zafiságról. Miféle haza az, amely nem foglalja magában az egész népet, amely harcot hirdet a munkáság ellen; amely egynek érzi magát a vállalkozókkal és mindenféle reakcióval ? Liebknecht ekkor másfél évi várfogságra ítélték. Nem az első és nem az utolsó büntetés volt ez, amelyet büszkén és töretlenül viselt. a két Németország Pontosan egy fél évszázad telt el a stuttgarti l. Nemzetközi Ifjúmunkás Kongresszus óta. Közben két világháború vértengere pusztította két nemzedék fiataljait. Az az erő pusztított, amelynek rettentő gyilkos voltára Liebknecht hívta fel először a világ figyelmét; a német militarizmus, amely végső soron maga alá temette a nagy német birodalmat is. Ma két Németország van. — Mindig is kettő volt: Liebknecht Károly, a szocializmus Németországa, és a német hadiipar, a Kruppok, a Hitlerek, az Ade- nauerek Németországa, Ezt a második Németországot segíti most feltámasztani az amerikai imperializmus. Ma már nemcsak a világpiac- ért folyik a harc az imperialista hatalmi csoportok között. Ma már két világ áll szemben egymással: a szocializmus és az imperializmus világa. A militarizmus szörnyetege ma már rettenetesebb fegyverrel fegyverkezik, mint amilyet Liebknecht el tudott képzelni. Ennek az ezerszeres erővel rendelkező sárkánynak a legyőzése ezerszeres erőt kíván tőlünk. S jóllehet, fegyverek szavára még erősebb fegyverek szavá- val tudunk felelni, vértezzük fel magunkat Liebknecht Károly szavaival is: „Lehet, hogy mi már nem élünk, amikor győzelmünk bekövetkezik, de élni fog programunk és irányt fog mutatni o megváltott emberiség világának. Azértis!" Dávid Ojsztrachot vagy negyed évszázad óta ismerem, — Úgy ismerkedtem meg vele, hogy mint fiatal hegedűs az Össz-Szov.jetunió zenei versenyén nagyon kellemesen lepte meg tudásával a zsűrit és a közönséget is. Mindenki, aki jelen volt érezte, hogy egy nagy mester „születésénél“ vannak jelen. Ez a tehetséges ember faradhatatlanul tud dolgozni. — Nemcsak kiváló művész, akit a konzert termek pódiumán joggal tapsol meg a közönség, hanem a moszkvai konzervatórium nagynevű pedagógusa is. Ojsztrach egy egész sereg kiváló hegedűst nevelt már fel. Köztük olyanokat is, akik a legnehezebb nemzetközi versenyeken is dicsőséget szereztek, Az ő diákjai közé tartozott Viktor Plckensen, Valéri Klimov, Igor Polikovszki, Olga Parchomen- ková, kiknek nevei már majdnem annyira ismeretesek a zenevilágban, mint A moszkvai Paganini Sosztakovics Ojsztrachról Ojsztrach, akit a szovjet és az orosz zeneiskolák a legjobb hagyományok szellemében neveltek, bőkezűen osztja tudását a fiatalok között. Még az elképzelhető legnagyobb megterhelés mellett is ügy tudja beosztani idejét, hogy azt mindenki irígyli. Széleskörű társadalmi munkát fejt ki. Előadásokon számol be külföldi útjairól. Az újság és folyóirat olvasók is jól ismerik cikkeiből, Ojsztrach ugyanis beutazta már lehet mondani az egész világot. Szorgalmát misem bizonyítja jobban, mint saját kitétele „ha egy nap nem tanulok meg egy új szerzeményt, azt a napot elveszettnek tekintem". Ojsztrachot már sokszor hallottam játszani, de egyszer sem emlékszem, hogy sikertelenül lépett volna fel. Egy néhány évvel ezelőtt Berlinben egy szállodában szomszédok voltunk. — Két nap múlva hangversenye volt, Csajkovszky hegedűversenyét kellett előadnia. Nem túlzók ha azt állítom, hogy Ojsztrach ezt a darabot már több mint százszor előadta. Ettől függetlenül úgy gyakorolt, mintha életében először játszotta volna. Nem tévedek, ha azt állítom, hogy sikereinek alapja éppen ez a rendkívüli szorgalom. Ez a tulajdonsága hozzásegítette nagymértékben Ojsztrachot ahhoz, ha ma a zenevilágban őt a hegedű királyának vagy a világ első hegedűsének nevezik. Büszke vagyok, hogy első hegedűversenyemet Ojsztrach adta elő. A komponálás közben is segített. Ha valaki megfigyeli nyomtatásban kiadott kottáimat, hegedűversenyeknél megjegyzés áll: D. Ojsztrach szerkesztése. Itt nem formális szerkesztésről van szó, de igazi alkotó segítő- kézről hosszú időn keresztül. Nem egyszer lépett fel Ojsztrach hegedűversenyemmel, de mindig olyan lelkesen és olyan átérzéssel, kidomborítva mondanivalómat és érzéseimet, hogy azt tökéletesebben már nem is lehet. Nagy érdeme, hogy megszeretteti a közönséggel a modern zeneirodalom alkotásait. Először ő adta elő Aram Hacsaturian, Nlkolaj Mjaszkovszkij, Nikolaj Rakov hegedűversenyeit, Prokovjev szonátáit. Elhatároztam, hogy szonátát majd új hegedűversenyt komponálok. Egyetlen vágyam, hogy Ojsztrach adja elő. Ennek a sokoldalú embernek az érdeklődési köre messze tűihat a zenén. Nagy könyvbarát és rendkívül jó könyvismerő. Kiváló sakkjátékos, képes órák hosszat ülni égy sakkfeladat megoldásán. Nem túlzók, ha azt állítom, hogy legalább olyan jó autóvezető és auitószakértő mint egv hivatásos soffőr. Moszkvában a rendőrség igazán megkívánja, hogy egy soffőr tudjon vezetni O jsztrach évek óta nem fizetett egy rubel büntetést sem közlekedési szabály megsértése miatt, És mén egy oldalról szeretném Oisztrachot bemutatni, mint kiváló i'énvkópószt és filmamatőrt, Külföldi útjai alkalmából rengeteg felvételt készített, melyeken megörökítette az ottani embereket, szokásaikat, életüket. Ha úfiv Ojsztrachék- núl összelövünk barátainak szívesen vetít saját produkciójából. S mit lehet még Ojsztrachról mondani — szerető férj és nagyszerű apa. Sosztakovics és Ojsztrach a két jó barát Dimitrij Sosztakovics A „Demokratikus Értekezlet“ és az „Előparlament“. A Kornjilov felkelés leverése után a m&tsevikik és eszerek még egy kísérletet tettek a mindinkább növekvő forradalmi fellendülés gyengítésére. A központi végrehajtó bizottság e célból szeptember 12-re Demokratikus Értekezletet hívott össze. Ahogyan a moszkvai Állami Tanácskozásnak a „nemzet“ hangját kellett meghamisítania, a hóhér tábornokok és a civil urak becsempészével, úgy a Demokratikus Értekezletnek a demokrácia hangját kellett meghamisítania és a parasztok, katonák és munkások helyett a vagyonos középréteget és kornjilovi intelligenciát becsúsztatnia a nemzet vezetésébe, A Szovjeteknek, a forradalmi maga is világosan látta, hogy a néptömegek és a vagyonos osztályok közötti ellentét már any- nyira kiéleződött, hogy a vagyonos osztály kormányátvétele eiháríthatatlanúl polgárháborút jelentett volna. A Demokratikus Értekezlet bolsevik frakciója meghatóan ecseteli nyilatkozatában, miként szomjuhozik a nép a béke után, míg a háború további elhúzódása csupán ,a rabló német imperializmussal paktáló ellenforradalmárok malmára hajtja a vizet.“ Ezzel szemben a Szovjethatalom megalakítása legelőször is az összes nemzet békéjét jelenti. A forradalmi hadsereg csak akkor ismerhetné el a háború folytatását elkerülhetetlennek. hogyha a békekötést ajánló javaslat el lenne vetve. A földnélküli parasztok kisajátítják a nagybirtokosok földjét demokrácia ezen egyedüli képviselőinek csupán harmadrendű szerepet szántak, Az első helyre állították a területi (zemstvo) városi, szövetkezeti küldötteket, akikhez még egész sor szak- és intellektuális szervezet csatlakozott. A területi küldöttek közül sokan nem is voltak választva és még a cári rezsimet képviselték, A városok is már a forradalom tegnapját jelentették. A jobboldali eszer-kadet többségükkel, amelvek beleegyeztek a halálos Ítéletek felújításába. a legkevésbbé sem voltak már a városi lakosság széles tömege hangulatának kifejezői. Az alapjában meghamisított Demokratikus Konferencia így nem is juthatott egész tevékenysége alatt tovább, mint egyik csalásból a másikba. Az értekezleten aktív és volt miniszterek csépeltek vég nélküli beszédeket, aztán a számos szervezet számtalan felszólalására jött a sor. A miniszterek, akik már hozzászoktak a kompromisszum kényelméhez, megint teljes erővel támogatták a koalíciós kormány megalakítását. De a „tömeg“-bői, amelyet e csalási szakemberek oly ügyesen összehoztak, csupán 766-an szavaztak a koalícióra, míg 668-an ellene. Ez utóbbiak közt volt a Szovjetek és szakszervezetek túlnyomó többsége, az összes tengerészeti küldött, sőt a régi hadiszervezetek fele is, A koalíciósok csupán azok szavazatával győztek, akik már előre biztosították a többséget, azaz a területi, városi és szövetkezeti küldöttek és a különböző szervezetekből rekrutáló szocialista árulók segítségével, Amikor azonban a kadetokkal való együttműködés került a szőnyegre, még ez az összeszedett többség se mert a népet eláruló kornjilovi pártra szavazni. Mikor világossá vált, hogv a burzsoáziával való koalíciónak a kadetok nélkül nincs értelme és amikor a „burzsoázia nélküli“ szocialista kormány került a napirendre, a mensevikik és eszerek rémülettel tértek ki ilyen perspektíva elől és mindnyájan e határozat ellen szavaztak. Az eredmény végülis az lett, hogy a Demokratikus Értekezlet saját határozatait megbuktatta és posvadt, szegényes meztelenségét leleplezve, üres kezekkel hoppon maradt. Miért nem lehetett az utolsó lehetőséget kihasználva a burzsoáziának engedni át az egész kormányt? Azért, mert Ceretelli Minden jel azonban arra mutat, hogy a forradalmi kormány ilyen javaslata minden hadviselő ország nyomorba döntött dolgozói tömegénél oly visszahangot keltene, hogy nem lehetne tovább folytatni a háborúskodást. A Szovjethatalom a békét jelenti!" (Ez idézet is bizonyítja, hogy a Szovjetunió már vajúdásában is mindenekelőtt a béke zászlóját emelte magasra). A forradalmi hatalom működésének aiapjáúl a föld magántulajdonának eltörlését, a munkásellenőrzés bevezetését, a kulcsipar nacionalizáiását stb. tűzték ki. Továbbá a titkos szerződések törvénytelenítését s általános demokratikus béke- P.iánlat megtevését követelték Végül az összes Oroszországban élő nemzetiség önrendelkezési jogát, valamint a Finnország és Ukrajnával szemben alkalmazott megtorló intézkedések azonnali megszüntetését tűzték ki programul. Amiként a Moszkvai Állami Tanácskozás a Nagy Színházban a Kornjilov felkelésnek volt a szülőenyja, úgy a Demokratikus Értekezlet agykoloszusa egy nevetséges kis egeret az ún. „Előparlamentet“ (Ideiglenes Köztársasági Tanácsot) szülte meg. A kis Bonaparte (Keren- szki) felelőtlenségének elhárítását egy olyan szervezet létesítésével oldották meg, amely épp annak volt felelős, akinek felelőtlenségét kellett volna áthidalnia. A megalkuvók azt gondolták, hogy az Előparlament segítségével sikerülni fog nekik megállítani a foradalmat s az országot a burzsoá parlamentarizmus útjára téríteni. A bolsevik párt Központi Bizottsága elhatározta az Előparlament bojkottálását, mert világos volt, hogy az Előparlament semmit se tehet a dolgozók érdekében- A munkások gúnyt űztek a megalkuvók parlamenti erőlködéseiből. Az Előparlamen- tet maró iróniával „Előfecsegő“- nek nevezték el. A Demokratikus Értekezlet tehát — a kis egér szülése dacára — teljesen terméketlennek mutatkozott. Habár a kadét urak kárörvendeztek a „demokrácia gyengeségén", mégis jól tudták .hogy örömük csak tettetett kedv. Teljesen tudatában voltak, hogy a Ceretelli rendezte és Kerenszkltől jóváhagyott Értekezlet gyengeségének vajmi köze van ahhoz a demokráciához, amely az Alexandrina Színház falain túl mindennap erősebb és erősebb lett. KOLLÁR LAJOS
