Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-08-20 / 34. szám

„Luxemburg grófja“

— Lehár szülővárosában

r

A z érsekújvári Csemadok jónevü műkedvelői — akik nemrég, arattak megérdemelt sikert Kornejcsuk szovjet író kitűnő daratíjával a „Nagy műtéttel“ (Chirurg Platon

Krecset) — a nyári szezonban könnyebb műfajhoz nyúltak és bemutatták Lehár Ferenc fülbemászó operettjét — a „Luxemburg grófját". Az előadás sikerét mi sem jellemzi jobban, hogy bár a bemutató csak napjainkban volt, az érsekújváriak máris tizenöt előadást könyvelhettek el: nyolcat Érsekújvárt, egyet Ögyallán, kettőt Gután, kettőt Párkányban és utoljára kettőt Komáromban. A komáromi előadás volt tehát a „jubileumi" és érdekes, hogy ez a kezdeti jubileum épp Lehár Ferenc szülővárosában következett be. A nagy zeneszerző ugyanis Komáromban született 1870,. április 30-án, ahol apja katona- karmester volt — és jeltelen szülőháza előtt (a Sztálingrádi és a Steiner Gábor utca sarkán, amelyben az élelmiszerüzlet 23-ik fiókja van) naponta százával mennek el a mit sem sejtő emberek.

Luxemburg grófjának komáromi előadása (éppúgy mint a többi bemutató) átütő sikert jelentettek. A kedves librettó, mely a párizsi bohémek életéből merít, s melyben René Dupont festő egyik percről a másikra Luxemburg grófjává válik — hogy aztán félmillió frankért szín-házasságot kössön a szép színésznővel, Angélával — pompás zenei aláfestést kapott Lehár melodikusán hullámzó zenéjében és ha ehhez hozzáiész- szük a jó rendezést és a színészi alakításokat — máris megértjük ezt a sikert, melyhez csak a lévaiak „Csárdáskirálynője“ volt hasonló. Bijeszik Gyula (és két munkatársa Ács Károly és Klapcsik József) igazán kitettek magukért, amikor ennek az igényes darabnak műkedvelői színpadon biztosították zavartalan menetét. Persze ehhez hozzájárultak a szereplők. A női szereplők közt. T. Thain Manci nyújtotta a legjobbat Angela barátnőjének, Fleurynek szerepében, nagyszerűen játszva meg a tipikus párizsi nőt. Kedves volt Angela szerepében N. Holota Lili, és jól mozgott Julienne szerepében a Mágnás Miska felejthetetlen Marcsája Sz. Kováts Ilona. A férfi szerepek pálmáját Szenczy György kabinetalakítása vitte el (Sir Bazil, Ugaranda kormányzója), amelyben a rendezői túlzás sem tudta csökkenteni e korlátolt arisztokrata hitelességét. Luxemburg grófjának elegáns címszerepében ismét felhívta magára a figyelmet Boleman Iván, lágy hangja nagyszerűen simult a finom vglcerekhez. A rugalmas és jó mimikájú Záhorsky Elemér Brissand zeneszerzőt játszotta jól. A három haszonleső arisztokrata közül kitűnt a mindig részeg lord Winchester Ács Károly alakításában, társai Nagy József és Halász Imre voltak. Polakovics János lányosra áhítozó tanácselnöke örökre megmarad annak emlékezetében, aki megnézte. Jól megálltak helyüket a kisebb szerepekben Laca Jenő, Bartusek István, Lokaj Ferenc, Kovács Béla, Csongrádi Ernő, Sesebtyén Ica, Málnási Marika, Ács Margit, Tarics Ferenc és Molnár János. A balett tagjai Gremen Szilvia, Jalecz Márta, Kovács Margit, Thiring Viola és Rozkopál Klári voltak, az utóbbi tánca különösen jó volt. A táncokat Csillaghy Zsuzsa, nyitrai okleveles tánctanárnő tanította be, a zenekart a legtöbb előadáson Huszlicska Mária vezette. A karvezető Fábián András volt.

Három legjobb műkedvelő együttesünk tehát a könnyű nyári műsor jegyében dolgozik (a komáromiak Kálmán Marica grófnőjének bemutatására készülnek), és üdítő műsorukkal örömmel kapcsolódnak be az aratási munkálatokba. Az érsekújváriak máris meghívást kaptak a csúzi állami birtoktól, hogy akár Komáromban, ott is szabadtéri színpadon mutassák be a híres Lehár operettet, és augusztus elejével brigád formájában kapcsolódnak be abba a nemes szocialista harcba, amely napjainkban a kenyérért folyik.

MÄRT0NVÖLCY1 LÁSZLÓ

T. Thain Manci, Stenczy György, Acs Károly és N. Holota Lili

a „Luxemburg grófjában" V.

FÁBRY EMLÉKEST

A galántai Csemadok és a Népkönyvtár vezetőinek kezdeményezésére 14-én, azaz szerdán este, kedves és sokat érő ünnepi kultúrest volt Galántán. Az ünnepi estet, Fábry Zoltán, a béke és a haladó irodalom harcosának 60. születésnapja tiszteletére rendezték. Mi, akik jelen voltunk ezen az ünnepségen, szívünk minden melegével együttéreztünk a Vox humána harcosával, ki a stószi fenyvesek közül ez alkalomból csak szívélyes köszönetét és mély sajnálatát küldhette el krétafehér papíron. Szerettük volna őt körünkben látni és egy forró kézszorítással megköszönni néki, amit harcos, és mindig egyenes írói pályáján a csehszlovákiai magyarságnak tett és adott. Nem utolsó sorban, igaz kiállásáért az emberiségért, korunk és holnapunk magasztos céljának megfogalmazásáért: ..." a béke: az idő emberi summálya, erkölcsi teljessége mindenkor ...“ ez és ennyi: béke; ettől függ mánk és holnapunk kiteljesedése, az emberiség sorsának örök megpecsételése vagy virágba borulása.

É ünnepi estnek ez volt a lényege, mert ha Fábri/ról beszélünk, őt ünnepeljük, gondolatunk, érzésünk csakis az ember és a béke lehet. Az ember és a béke; ez a holnap.

E kis vidéki városka ünnepi kultúrest je maradandó élmény és emlék marad mindannyiunk számára. Itt voltak a Pozsonyban megjelenő magyar lapok képviselői, fiatal költők és írók, a városka apraja nagyja. — Nem az érdeklődés, a kíváncsiság, hanem az író iránt érzett megbecsülés, tisztelet és szeretet hozott össze bennünket, hogy így is elismeréssel adózzunk a csehszlovákiai magyar írók vezércsillagának.

Még nincs nyolc óra, de a kultúrház már lassan megtelik egyszerű munkás-, paraszt-emberekkel, értelmiségiekkel, fiatalokkal. Itt voltak a régi pártharcosok, Fábry tisztelői és szeretői. Azok, akik, az egykori Fábry által szerkesztett Üt című újságból ismerték meg a nevét, írásait, melyekből erőt merítettek egy emberségesebb kornak a megvalósításához. Kevéssel nyolc óra után elhangzik az ünnepi megnyitó beszéd, majd Gyurcsó István elszavalja Fábry Zoltánhoz írt versét. A szavalat után a galántai vegyesénekkar lép az emelvényre, hogy szárnyaló, csengő dalokkal köszöntsék a 60. éves írót. Majd dr. Sas Andor egyetemi tanár emelkedik szólásra, hogy méltassa Fábry publicistái és írói munkásságát. Mindannyian feszült figyelemmel kísérjük Sas tanár szavait.

Sas tanár, a tíz évvel idősebb kortárs, részletesen és mélyen átgondolt egyszerű és közvetlen szavakkal hozza közelebb hozzánk az ünnepelt írót. Nincs, aki nálánál jobban ismerné és nagyobb figyelemmel kísérte volna Fábry harcos írói munkásságát. Sas tanár nemcsak a „Korparancs", a „Fegyver és vitéz ellen", a „Gondolat igaza", a „Béke igaza" című megjelent köteteit ismertette, hanem kitért Fábry Zoltán életének és írói munkásságának részletes és általunk teljesen ismeretlen elemzésére is. Mondhatom, hogy szép és értékes volt mindaz, amit Sas tanár elmondott nekünk, Fábry Zoltánról. Aki még eddig, nem ismerte és nem olvasta Fábry könyveit, hiszem, hogy holnap kezébe veszi a „Béke igazát" s a „Gondolat igazát", hogy teljességet nyerjen Fábry Zoltán írói hittvallásáról.

Most a fiatal írók és költők léptek az emelvényre, hogy szavakba öntsék Fábry iránt érzett szeretetüket és megbecsélésüket. Elmondják személyes találkozásukat és benyomásukat Eábryról, hogy az összegyűlt ünneplő közönség teljesebb képet kapjon a nagy íróról. Ezek az elhangzott, egyszerű és igaz szavak is bizonyítják, hogy a jiatal írók és költők mennyire megbecsülik és szeretik a harcos és emberséges tanítómesterüket.

Hogy az ünnepi est teljesebb legyen, a CSISZ SZKB „Ifjú szivek" ének- és tánc- együttese lép az emelvényre, hogy egy-egy zenei számmal és dallal tegye ünnepibbé a kultúrestet. E félhivatalos együttesnek ez az első nem hivatalos szereplése.

Az együttesről el kell mondanunk, hogy már napok óta készül egy szlovákiai körútra, hogy majd nyilvánosan is hallasson magáról. Az együttes még jiatal, de minden reményünk meg van .arra, hogy egy értékes és egy színvonalas kultúrcso- porttá nőjjön. A reményünk jogos, mert az együttes olyan kiváló vezetők kezében van, mint Ág Tibor és Janda tanár, akik már eddig is megmutatták, hogy tudnak értékes és jó munkát végezni. Mi hisszük, és valljuk, hogy az előlegezett bizalmunk és reményünk beteljesedik. Ez mindannyiunk vágya és óhaja.

Befejezésképpen még eny- nyit: legyen az együttes és mindannyiunk példaképe és örök hitt vallása, Fábry Zoltán élete, igaz embersége, gazdag munkássága. S ha ez így lesz, akkor teljes lesz az író móndása ... „a Béke: az idő emberi summálya, erkölcsi teljessége mindenkor . . ." TÖRÖK ELEMÉR

JÁN KALINCIAK

Százötvenöt évvel ezelőtt született a Stúr-iskola legkiválóbb novellistája .Ián Kalinciak. Apja, aki evangélikus pan volt. nagy gondot fordított fia nevelésére és különös fontosságot tulajdonított annak, hogy a fiú sokat utazzon. Útjaira mindig magával vitte, így a fiatal Ka- linciaknak alkalma nyílt megismerni a nemesi világot és anak típusait. De legnagyobb hatással fejlődésére anyja és nagyanyja voltak. Nagyanyját, aki Ruttkán, ebben a kis nemesi faluban lakott, gyakran látogatta meg a fiatal Kalinciak, mindent megfigyelt és „emlékezetében elraktározott.“

Tanulmányait először Lőcsén végezte, majd a bratislavai líceumra került, ahol azonnal bekapcsolódott a stúrista-mozga- lomba. Ezután két évi hallei tanulás után Modrán — ahová a forradalom után Stúr is visz- szavonult — működött mint tanár, később pedig a tusíni gimnázium igazgatójává nevezték ki.

Még fiatal korában, először verseléssel próbálkozott, de ezen a téren semmi különöset nem alkotott. A szlovák népdalok ösztönözte versei ma már inkább csak történelmi jelentőségűek. Legismertebb a Harcos című verse.

A fiatal éveiben szerzett tapasztalatok, de különösen a vele született tehetség mutatták meg neki az utat, amelyen haladnia kell. Először történelmi tárgyú elbeszéléseket írt, és eközben, amint nézete szerint ecsetelte a nemesi életet, bontakozott ki igazi tehetsége.

Első elbeszélése a Sember cseh történész műve alapján írt Bozkovok, majd a Milka sírja következett, amelyet Stúr elbeszélése alapján dolgozott fel. Ezekután már teljesen önálló művel, a Testvéri kéz-zel jelentkezett, majd a Szerelmi vándorlás és a Serbianka következett; mindkettő a török háborúk idejéből meríti tárgyát. Egyik legjobb elbeszélése a Sväty Duch, amelyben Svätjt Duch és még két másik szlovák falu harcokban való elpusztítását írja meg.

Kalinciak különösen jó jellemrajzolónak bizonyult. Ez a tehetsége kiváló klaszikus művében a Restauráció-ban éri el tetőfokát. Maga a történet egyszerű, — az akkori választási csalafintaságokról, korteskedésekről szól — de az alakok ábrázolása és a zamatos nyelvezet adják meg irodalmi értékét.

Élete utolsó éveit Martinban töltötte Ján Kalinciak, ahol az „Orol" almanachot szerkesztette.

Későbbi novellái, — Szerelem és bosszú, Barát, Orava — már hanyatlást mutatnak, de azért a Liptói fejedelem említésre méltó.

Kalinciak kerülőúton találta meg a tehetsége kibontakozásához vezető utat, de megtalálta. M. K.

® A kaliforniai Beverly Hills- ben a múlt héten nyújtották át Bruno Waltemek, a világhírű karmesternek az osztrák kormány ajándékát, a gyémántokkal ékesített, úgynevezett Mo- zart-gyűrűt.

Fény és árnyék a tükrön...

Finom, fényes tükör a lélek.

Fényt, s árnyékot vet rá az élet. Sorsunknak mása e képjáték:

Öröm a fény, — a bánat árnyék.

Fürkészőn nézlek falu, város;

És ha tükröm gyakran homályos,

Csakis a közöny tehet róla,

Mely a mosolyt zordsággal rója.

t.egven mosolygós, barátságos,

Megértőbb, — ember, falu, város;

Több öröm vár mindegyikünkre És tisztán ragyog lelkünk tükre.

Irta: ZALA JÖZSEF

söszlegény, hegypolgár, vagy hegybíró. Kinek, hogy tetszik. Igaz, függ attól is, hogy merre, melyik szőlőtermő vidéken járunk. Van, ahol még másként mondják, vagy egyáltalán nem ismerik e megnevezéseket. Bizony, erősen kikopófélben vannak e, különben jóhangzású, magyaros titulusok.

Dehát, kit is szólítunk, — Ha egyre ritkábban is — e szavakkal? Lám, talán a meghatározás:

Csőszlegény, hegybíró, vagy hegypolgár — az a jótalpú, markos, de elsősorban tekintélyes j fiatalember, akinek joga, meg kötelessége is ellenőrizni — fötleg éjnek idején — a szó-, löpászl orokat.

Ilyen terebélyes csöszlugény az előttem lépegető Géza, aki ismeri a szőlődomb valamennyi sorát-bokrát; iskoláskorában főleg cseresznye-~és barackfáit, ma inkább a borospincéit. Ta- pogatódzó léptekkel botorkálok utána a sötétben. Szerinte ösvény van alattunk, de a holdkaréj olyan soványan világít a még álmosabb csillagjai közt, hogy attól ugyart kereshetném.

Kétórányira vagyunk az éjféltől, ahogy az órámra pillantok. Majd jókorát rúgok valami rögfélébe, közben az ágak jobb- ról-balról nyalogatnak. Nagyritkán szólunk egymásnak, akkor is halkan. Mintha nem akarnánk bolygatni a pihenő szőlőhegy fekete csöndjét, melybe csak a baglyok ijesztő jajgatása vésődik olykor-olykor a pincék felöl, esetleg egy két tücsök jelzi ébrenlétét egyhangú, kellemes muzsikájával.

— Áll], — ki vagy! — re- peszti ránk valaki hangját alig pár lépésről, de olyan katonásan, hogy elakad a lélekzetem s egy pillanatra szinte megdermedek.

— Mi vagyunk Péter bácsi, jó estét — siet a válasszal Géza. — Az egyik csősz, — toldja meg felém.

— Szerencsétek. Majd csakhogy svungbt nem adtam a {árkosomnak. Szóval csak ti vagytok. Akkor nincs baj.

— Kijöttünk egy kicsit. Olyan szép idő van, hogy vétek aludni. Mi újság? Hogy van Péter bácsi ?

— Szép időnk van igazán. Inkább jányokhoz mehettetek

véna. Vagy onnan gyiittök? Az Erzsitől, mi ?... Én? — Éppen tüzet akartam rakni, mert még nem vót vacsorám. Ha nem siettek, sütünk szalonnátj. Vagy akár kukorica is van a közelben ...

Örömmel értünk egyet az öreggel, közben Géza bemutat, mint vendéget. A sötétben alig találom Péter bácsi markát, ő is a derekamnál tapogat, amin jót nevetünk.

— Akkor gyertek utánam. A csárda nem messze van, az egyik diófa alatt. Jó heverőhely, meg vinyege is van a közelben.

Kis idő múlva már pattog a tűz, lángja rózsásra világítja arcunkat. Megered a beszélgetés. Mi ketten heverünk, Péter bácsi meg maga alá szedne lábait, bontja meg a tarisznyát. Sok nincs benne, de nem is kell több. Puha kenyér, szalonna, hagyma, meg bor egy igmándissal.

A beszéd fonalába l róják, adomák fűződnek. így jutunk el a „pincetűz" esetéig, amit én még nem ismerek, pedig Géza állítása szerint ez felvetődik minden valamirevaló környékbeli borozás alkalmával.

Elővesz a kíváncsiság, de az öreget nem is kell kérni, hogy elmesélje, mert látni, hogy készülődik. Előre mosolyog a mulatságos történeten, hisz ‘ \

ő maga is részese, szereplő je volt annak.

— Hol is kezdjem, — teszi jel a kérdést magának, ahogy a lángokba dugja az egyik bot- végre szúrt szalonnaporciót.

Rágyújtunk mindhárman. A dohányfüst, akárcsak a vinye- géjé, lustálkodva tekereg a szellőtlen, langyos augusztus - végi éjszakában. Mintha tétovázna, hogy merre is szálljon', aztán elvegyül a diófa koronájában. ' '

— Házas voltam már akkor, persze. Ügy aratás előtt lehettünk. Az egyik vasárnap délután, mint ahogy azt szoktuk, összeverődtünk vagy tizen a templomnál. Elhatároztuk, hogy kimegyünk borozni a pincékhez. Ahogy elindulunk, a faluvégén nem összetalálkozunk a Gazsi cigánnyal, aki harmadmagával a kocsmába tartott. Egy szóra velünk gyüttek. A pincéknél már tizenöten is lehettünk. Élig az hozzá, hogy éjfélig a fele pincét bejártuk. Aztán gyütt a többi. Hajnalig mulattunk, hétfő hajnalig. Legjobban a cigányok fizettek rá, mert tönkrement mind a három hegedű. Rengeteg bort, meg elemózsiát pusztítottunk el. Szóval, az biztos, hogy nem szomjaztunk. Csak a torkom fájt igen a nótától, hogy alig tudtam azon a héten az asszony pöröléseire válaszolni.

Már derengett, amikor végre elindultunk hazafelé. Kettesben- hármasban összeölelkezve, tudom, igen lassan csukladoztunk. lejeié a dombról. A nóta kedvéért nem akartunk szét maradni, meg az is fékezett, hogy hol egyikünk, hol másikunk térdelt le a porba. Már az országút ra értünk, amikor a lemaradt Bógyi Jóska, hátulról ordítani kezd, hogy tűz van.

— Égnek a pincék! — reked ki erre Baka Feriből, s azzal lerogyik, hasra az útközepin. Meghökkenve, tántorogva bámulunk vissza a dombra, -már ahogy tudtunk. Hiúba törülgc- tem az álmos szemeim, csak látom én is, hogy az egész dombtető, az egész pincesor vörös lángokban van.

Mintha erőt adott vóna a veszedelem, futni kezdtünk a falu felé, hogy felrázzuk a házakat az oltásra. Jókat estünk, ahányon voltunk, míg beértünk a faluba, de erre mit sem he- derítettünk ekkor.

Rajtam is, emlékszem, az ünneplőm teljesen tönkrement s a térdem vérzett a sok eséstől.

Mindkét házsort elfogtuk s dörömbölve, kapun, ablakon, az utolsó erőnkből ordítottuk a tüzet. Csak Bógyi Jóska rohant tovább a templom irányában, s pár perc múlva már a

harangok is riasztottak. Fel is ébredt mindenki, még tán a halottak is. Egy-kettőre megtelt az utca jajgató, káromkodó, gatyás -pentős népséggel. Csörömpöltek a vödrök, nyerítettek a lovak s mindenki „rendesen", ész nélkül kapkodott, mint ahogy ez ilyenkor szokás.

A felvég utáni kanyarból

** lehetett csak belátni a pincéket. Ide szaladt mindenki. Magam is még vánszorogtam visszafelé, de csak egy darabig, mert összeestem. Aztán, nem tudom kik, begurítottak az árokba, hogy ne legyek a fogatok útjában.

A többit a feleségemtől tudtam meg délután, amikor kijózanodtam.

Nevetve, meg egyúttal pitye- regve is a ruháim felett mondta el, hogy semllyen tűz nem volt, csak a , bolondos Nap, ahogy jött föl, okozta azt a rút verességet a pincék mögött az ég alján, mert az éppen keletnek van.

I(W fogyott el Péter bácsi meséje, szalonnájával s kisüveg borával együtt. Mi pedig jól- érezve magunkat, mosolyogva

búcsúztunk az öregtől, majd elindultunk a harmatos lejtőn vissza az alvó, de „bortüzéröl" emlegetett faluba ...

URBAN GYÖRGY,

BOR TŰZ