Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-07-16 / 29. szám
Bratislava, 1957. .iúlius 16. A CSISZ SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BI/OIISAG \NAK LAPJA VI. évfolyam. — 29. szám. Ara 60 fill ^Dicsőség a Szovjetuniónak, legdrágább barátunknak Aranyszavak „Ügy .iöttünk önökhöz elvtársak, mint legkedvesebb barátainkhoz- Semmit sem kívánunk önöktől, semmit sem akarunk csak őszinte szívet és mély barátságot“. „Harcolunk a békéért és soha nem lankadunk ebben a harcban. Megteszünk mindent, hogy ne legyen háború. És ezt nem azért tesszük, mintha gyengék volnánk, ahogyan ezt több buta ember állítja. Nem. Nem gyengeség ez, mi azt nem ismerjük. A józan ész és a meggyőződés, hogy győzünk, vezet bennünket ezen az úton. Ehhez nagy erőre, a munkásosztály, a dolgozó parasztság, az értelmiség és a tudósok szilárd l'elzárkozottságára van szükség, akik nem sajnálják erejüket, csakhogy szolgálhassák a szocializmus nagy művét. És mi győzni fogunk. Az amerikai pénzharáesolók arannyal toli zsákjaiban ülnek, de nincs biztonságuk, nincs nyugalmuk“. „Igaz, felvetődik a kérdés, hogv kitörhet-e a háború. Mi megteszünk mindent, hogv ne törjön ki. De Önök tudják, hogy nem függ minden tőlünk- Ezért a közmondás szerint: Segíts magadon, az isten is megsegít. Ha kutyák között kell élned, legyen nálad bot. Hogy miért vagyunk nyugodtak és magabiztosak? Azért, mivel óriási, szilárdan felzárkózott erőkre támaszkodunk. Mondhatnám úgy is, hoq.v jó hadseregre De nemcsak hadseregre, hanem az egész világ békeerőire“. „Drága elvtársak, a legjobbakat kívánom önöknek munkájukhoz és életükben. Ügy látjuk, egész jól megy a sorsuk. Jól dolgoznak, és az életszínvonal magas. Munkások, dolgozó emberek gyűltek jtt össze, én magam is munkás voltam. Az apám bányász volt, én mint fiatal fiú üzemben dolgoztam és amikor felnőttem, beléptem a bánvába. Tehát tudom, mi a nehéz bányászmunka. És annak ellenére, hogy ma jó életünk van, ki ne szeretné, hogy még jobb legyen Mi is ezt kívánjuk önöknek, ezt kívánjuk minden munkásnak, minden dolgozónak. Ezért újabb sikereket kívánunk munkájukhoz, a dolgozók jólétéért végzett munkához“. N. Sz. Hruscsov elvtárs Zsolnán elmondott beszédéből. Mi is eljöttünk A napbarnított fiatal lassan beszélni kezdett a váróteremben. Soha sem kívántam rosszat, tegnap mégis egész délután lestem az eget. Bárcsak rájönne és esne egész éjjel, csak legalább most, hogy ne tudnánk aratni. De nemcsak én voltam így, a barátaim is. Szinte elviselhetetlennek tartottuk a gondolatot, hogy itt vagyunk pár kilométerre Pozsonytól és nem tudunk elmenni a szovjet párt és kormány - delegáció fogadására. Hruscsov és Bulganyin jön és mi itt fogunk izzadni. Pedig a gabona meg is vár. Elmehetnénk, hiszen, amikor ök ilyen idősek voltak 1917-ben már a forradalmi harc vezetői voltak egy nagy, a történelem legnagyobb forradalmát segítették diadalra. Mi meg itt. Csak már dördülne az ég — sóhajtoztam. Lassan siirelmesedni kezdett. Az ég borús volt, de csak nem mozdult. Kijött a szövetkezet elnöke is, hogy megnézze, mit végeztünk. — No, mára elég, holnapra is hagyjatok — szólt ránk. — Holnapra? Inkább megeszem az egészet... — morogtam. — A búzát még nem kezdhetjük a Hosszú dűlőben. Ezzel viszont délig nyugodtan végzünk . . . — Délig? — hördült jel Nagy Sanyi, a brigád egyik tagja. Holnap délig Pozsonyban leszünkl — mondta határozottan és tovább hajtott a gépével. Besötétedett. A traktorok fényszórói belehasítottak az éjszakába. Csendes, nyugodt volt a határ, csak a gépek egyhangú zakatolása hallatszott. A szövetkezet lányai sem hagytak cserben. Ott voltak mindenütt a nyomunkban, rakták a keresztet. Ügy láttam, hogy az elnök egy ideig még nyugtalankodott. Amikor látta, hogy sötétben is minden rendben megy, megnyugodott. Beállt a kereszteket rakó lányok közé és ott maradt velünk hajnalig. Pirkadatra végeztünk. Nem éreztünk fáradságot, álmosságot, pedig az egész éjszaka egyetlen veszett rohanás volt Egy percnyi szünetet sem tartottunk és győztünk. A táblán ott sorakoztak a keresztek, gubbasztva némán, mint a roham után pihenő katonák. — No megálljotok ördögök! — mosolygott az elnök. Csak még egyszer mondjátok valamire, hogy nem lehet, Kikergetlek benneteket a faluból!. .. — Megyünk, azonnal pakkolunk! Nem kell nekünk ilyen elnök, aki nem hagy dolgozni — vágott vissza Varga Ica, — incselkedve és még a kendőjével is belecsapott a hajnali szürkületbe, hogy lerázza róla a port. Hát ilyen a mi elnökünk'. Láttam, hogy legszívesebben megcsókolt volna bennünket, de még csak meg sem dicsért. Fura egy ember mondhatom. Egy jó szót sem mondott. Ve reggel ó is ott volt az állomáson. Gondoltam, hogy tatán búcsúzni jött. De nem. Felült a vonatra és jött velünk. Egy árva szót sem szólt, mintha az éjszaka semmi sem történt volna ... Hát így jöttünk mi el a fogadásra. Tiszta szívvel. .. — De megérte — mondogatták a többiek körülötte. — Azért most már ne essen az eső —. mondta ismét a legény hunyorítva és felállt. A vonat indulásra készen állt, vissza Galánta felé ,.. ALEKSZEJ SZURKOV: Ut a kommunizmus felé Hogy mind az erőt bennünk felébressze, Azért kellett október vihara, Kezét Lenin váltunkra helyezte, S szemünkbe nézett, — gondos, jó apa. És hirtelen nagy fénnyel kiviláglott, A messzi idő, mind a mélyekig, E tekintetéből, mint ki írást látott, Kiolvashattuk sorsunk jeleit. S akárha hályog hullt volna szemünkről, Üj korszak csillant ködön át , reánk Sötét erdők nedves mélyén keresztül Utást hív így a messzi óceán. A szárnyatlannak így növekszik szárnya, Mikor szólítják égi magasok, Megértettük, hogy így lelt valóságra, Mit korok mélyén ember álmodott. CSUKA ZOLTÁn fordítása
