Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-01-15 / 3. szám

A gyűjtögető Béke Nehíz helyzet ★ ★ ★ „Más szemmel A falu szélén lakott Beke Boldizsár. Ogy nézett ki a há- tatája, mint egy nagy koronája jegenye, melynek minden ága tele van varjú- és veréb-fészekkel. Messziről egy zöld lomb­nak tűnik, csak közvetlen-közeiről látja az ember, hogy a lom­bok alól sok kisebb-nagyobb, ügyetlenüt összetákolt fészek kandikál ki. Beke nem rég jött a faluba valahonnét, 'mint vándorlegény és itt ütött tanyái. Először csak egy telket vett a falutól néhány száz méterre. Ennek a közege tájára összetákolt egy házat, ami csak egyetlen helyiségből állott, az volt a konyha, szoba, kamra egyaránt. No persze még padlása is volt. Talán ez volt a legfontosabb az egész épületből. Olyan szerepe volt, mint a hörcsög éléstárának. Ahogyan az idő haladt, úgy gyarapodott a gazdaság. Az épülettől vagy tíz méterre leásott négy oszlopot, annak a kö­zét befonta náddal, fűzfavesszővel, aztán a tavaszi sár az úton szinte felkívánkozott erre az összetákolt falra. A targoncára rátette a mosöteknöt, és azzal betologatta a kész építőanya­got az udvarra, majd lapáttal az összeszött kerítésre tapasz­totta. Az oszlopok tetejére szalma került s őszre ez a fecs­kefészek szerű épület istálló néven került a gazda leltárába. Mire a mezőkön derengett az ősz, már disznóól is épült az istállótól tisztes távolban. Ezen építmények egyike sem állt üresen. A padlás tele volt kukoricával, gabonával, csomókba kötözött lucernával, az istállóban egy szép kövér üsző rágta unottan az elé rakott szénát, a disznóólnak nevezett tákol­mányban három hízó feküdt a jóllakottak nyugalmával. Ez csak egy év alatt történt. Négy-öt év múlva a. kisebb- nagyobb szalmatetős ólak úgy nőttek ki a földből, mint :sö után a gomba. A ház és az út közötti részt bevetette füvei, ezen a réten aztán karókhoz kötve nyolc-tíz disznó legelészett egész nap. Százával a baromfi, negyven-ötven liba, pulyka dicsérte a gazdasszon-i háziasságát. Mindamellett a kósza építmények csak közelről tettek kel­lemetlen benyomást az ember ízlésére, messziről nagyon is szerényen, mint a kiscsirkék az anyjuk szárnya alatt, meg­húzódtak az udvart körülvevő ják lombsátorában. Ahogy a ház első alapkövét letette Beke, mindjárt körül is ültette a jövendő major szélét mindenféle fával,' ami csák kézhez akadt. Volt aközött fűzfa, vadalmafa, cigánymeggy, kökényszilva, akác, fekete-bodza. Érdekes volt maga a gazda is. Mintha a saját húsából- véréből építette volna mindenét, amije volt. Minél jobban gyarapodott a gazdaság, annál soványabb lett Beke. Széles halántékán mint a hegyi patakok s sziklák között, kanyarogtak a kidagadt kék erek, szemesarkában legyező-szerűen futottak össze a barázdák. Hegyes állának csontjaira rászáradt a bor. Talán azt is elfelejtette már, hogy kalapját mikor vette. Szál- lag helyett egy zsíros madzagot kötött rá, ami azért volt fontos, hogy koratavasszal, egy-két ősziárpa kalászt vagy bú­zafejet elhervaszthasson alatta. A faluba, vagy az emberek közé soha nem járt. ha valami hivatalos dolgot kellett elintéznie, feleségét küldte el. Zsófi aztán ünneplőbe szedte magát, tiszta kötényt kötött, vasalt fejkendőt tett, kezébe fogta lapos fekete retikiiljét s hivatás- tuSatáődfl komor arccal ment be a faluba. Azt beszélték Zsófiról, hogy ördögfoga van, meg boszor- kánykodik, amit az anyjától tanult. Ezt szegény Eszter néni Is bizonyította, — nyugodjon szegény ha nyughatik. Azt hal­lotta valakitől, hogy amikor meghalt Zsófi anyja, a feje felett a könyve, amiből az ördöngösséget tanulta, lángot ve­tett, csak néhány lapja maradt meq, amit Zsófi titokban ki­tépett. lqy lett aztán a boszorkányság örököse Zsófi. Ennek tulajdonították a gazdaság sikeres gyarapodását a hiszékenyebb emberek. Ezt bizonyította Beke különös visel­kedése is. Állandóan a földet nézte, mintha valamit keresne s ahogyan ment, lógó fejét arra hajtotta, amelyik lábával lépett. Ogy nézett ki, mint aki állandóan nemet inteaet a le­jével menés közben. A gyerekek félre álltak az árok szélére, ha ment az utcán, s ha nem nézett vissza, a bátrabbak a nyo­mába ereszkedtek és utánozták a menését. Nem hiában külön lakott a falutól, de az emberekhez való viszonyában is különc volt. A szövetkezet már három éve megalakult, de ő még mindig külön gazdálkodott és elég tói állt továbbra is. Általában véve mindenben a tégi maradt. Egy azonban feltűnt az embereknek. Beke azelőtt „jó köszönő" ember volt. Mindenkit köszöntött, még a tárgyakat, vagy állatokat is. Ha reggel jel kelt „jó reggelt udvar" mondotta, ha az állatokat este becsukta „jó éjszakát Rózsa" mondta a tehenének. Egy idő óta azonban senkit nem vett észre, senkinek nem emelte le kalapját. Hogy ez miért volt? A gazdaság hirtelen növekedése különösen feltűnt István bácsinak, a határ őrzőjének. Ö nem hitt a boszorkányságban, a vagyonszerzés titkát egészen máshol kereste. Beke házához közel a szövetkezetnek nagy tábla ősziárpája volt. Korán reggel az aratógévek levágták, estefelé meg a lá­nyok kepébe rakták. A szép hosszú sorok büszkén álltak, s a lenyugvó nap sugara aranylóan csillogott a sárga kalá­szokon. István bácsi délután, amikor a határt kerülte, úgy osztotta be útját és idejét, hogy estére az árpatarlóra érjen. Amikor besötétedett, az első kepében ledobta kabátját és erre ráült. Megnézte óráját, nyolc óra múlott rajta, aztán csak várt tü­relmesen. A tarló felett, mint egy sima víztükör csillogott a leszálló harmat. A szomszéd kukoricásban nagyokat kurjantott a ha­ris, egy-egy fogoly csapat egymást hívogatva vonult egy távoli szójababba. Pár méterre a csősztől, az egyik papkévén vöröstarka macska ült mozdulatlanul, egérre várva. Csend volt. Lassan teljesen besötétedett. István bátya nyugodtan szívta a pipáját, hogy a szúnyogokat távoltartsa magától. Egyszer- csak ütemes lépések alatt ropogni kezdett a tarló. Megjött a jó csősz várt vendége, Beke. Vállán egy kötél átcsapva, kezében karó. Talán nem a verekedés céljául hozta, hanem, ha a teher a hátán volt, erre támaszkodott rá megpihenni Megállt a kepénél és jó hangosat köszönt: — Jó estét kénél A túlsó oldalon, szemben vele megszóljál a csősz: — Adjon isten Bekel — A tolvaj egy pillanatra összerezzent, majd megfordult és inait hazat elé. A hatás kedvéért István bá' még kettőt a le­vegőbe lőtt torgópisztoliiábót. Bekét a halálvíz verte mire hazaért. A történetet nem mondta el senkinek, de megfogadta, hogy mától kezdve, isten úgy segélje, hogy... mit is fogadott meg? — nem azt. hogy nem lop többé, hanem csak azt, hogy nem foa köszönni sen­kinek. VÉCH GUSZTÁV Gondos mamák óriási akaraterővel nyugalmai kényszerítve magára — most azonnal betördelem előtted, hogy lássad, miféle ez. És be­tördelte. A cudar, abnormális humoreszk most sem hagyta magát. Az eleie rámászott egy novellára, a vége pedig beleló­gott Simkó Margit egyik versé­be és kiölte belőle a lényeget Persze így sem jött le. Ügy látszott, fel kell adnom a har­cot. Utolsó mentségképpen a teljesen apatikussá vált szer­kesztő azt ajánlotta, hogy le­hozza mint folytatásos regényt, hézagpótlónak. Hogy, azt mond­ja, minden számba betesz belőle egy-két sort, már amennyi hely lesz. Majdnem beleegyeztem már. amikor eszembejutott, hogy kár lenne az írás eszmei mondanivalóját ennyire szét­forgácsolni, hiszen így teljesen értékét veszti. Inkább várok. Végre aztán egyszer, hogyan nem, megjelent. És ami a leg­érdekesebb, sok nem volt, se kevés, szerényen és pontosan foglalta el a neki kijelölt he­lyet és szinte lehetetlen volt felismerni a sok normális Írás között, hogy ő egy abnormális. Előre izgulok már, mit fog szólni kedves ismerősöm a leg­közelebbi humoreszkemhez, ugyanis isten látja a telkemet, hogy nem akartam, ez megint ilyen törvénytelen gyereknek sikerült. Kevesebb mint hat flekk, de több mint három. Teg­nap megmértem mikrométerrel a hosszúságát, szélességét, ma­gasságát és miután számításai­mat háromszor is ellenőriztem, bizonyossá vált előttem a ször­nyű tény, hogy humoreszkem pontosan három egész hetven­kilenc század flekket tesz ki. Előre is bocsánatot kérek tőle az új izgalmakért Gondoljon arra, hogy egyszer majd, idők múlásával, milyen jő tesz visz- szagondolni ezekre a napokra. — Hej — mondja ma.id ő nekem hosszú, ősz szakállát si­mogatva — amikor te még ab­normális humoreszkeket írtál. — Bizony — sóhajtok én is ellágyulva, mialatt jobb kezem­mel a tizenkettedik unokám fe­jét simogatom — azok voltak csak a szép idők! DUBA GYULA Vajon hogy lehetnek a mi lányaink? Ki tudja. Biztosan a szokott társaságunkkal szórakoznak' Szánom-bánom nagy vétke­met, de nem tehetek róla, egy­szer bizony én is megkeserítet­tem a kultúrszerkesztőnek az életét A dolog azzal kezdődött, hogy egy abnormális humoresz­ket írtam. Mentségemül szol­gáljon, hogy én ezt a tényt a szülés keserves pillanatában észre sem vettem és csak az említett szerkesztő figyelmez­tetett rá néhány hét múlva. Az írás ugyanis nem jött le. — Mi van — rohantam tü­relmemet vesztve hozzá — mi­ért nem hozod? _ — Nem tudom — vallotta be szomorúan — abnormális. Több mint egy flekk, de kevesebb mint kettő. Egyszer nem fér be, máskor meg kevés. Lehe­tetlenség tehozni. Száz biztos koronámat vesz­ve érezvén, lázasan könyörög­tem neki, hogv legven ügves és találékony, és mindezek el­lenére. szorítsa he valahogyan. — Jő — ígérte meg komo­ran — minden tőlem telhetőt megteszek. Homlokénak gondterhelt rán­caiból láttam, hogv óriási prob­léma elé állítottam őt. — Már majdnem sikerült — fogadott két hét múlva — csu­pán egy fél sor lógott még. Bizakodó hangulat ömlött el rajtam, a minél-előbbi megje­lenés örömére megittam egy li­ter bort és énekelve mentem haza. Hogyne, hiszen ha így megy tovább, legközelebb mar csak egy negyed sör lóg majd. aztán csak egy nyolcad, majd egy tizenhatod, és így tovább, a végén már csak egy betű és akkor enyém a világ, — Nehéz dolog — hűtötte te ifjú lelkesedésemet, újabb há­rom hét múlva. — Tegnap már lent volt a nyomdában, de visz- szahozták, mert kilenc négy­zetcentiméter hely üresen ma­radt volna alatta. — Nem baj — gondoltam még mindig reménykedve — holnap már csak nyolc négv- zetcentiméternyi marad ki, az­után hét, hat, öt, stb.. stb. de egyszer majd csak lejön. Két hónap múlva idegileg tö­kéletesen ki voltunk készülve mind a ketten. — Figyelj ide — hörögte, Hallja, álljon egv kicsit jobbra! Nem látok magától! Egy hős hegymászó. Motoros kaland Balszerencse A külső csal. Óvatos

Next

/
Thumbnails
Contents