Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-07-09 / 28. szám

III. Lenin bujdosásból vezeti és erősíti pártját Lenin a „Pravda" szerkesz­tőségének szétrombolásáról csak másnap reggel értesült Szverd- lovtól, ki lakására jött figyel­meztetni öt a tovább fenyegető veszélyre. Mint Lenin nővére Mária megemlékszik, nem sokat tétováztak. Jakab Mjchajlovics Leninre adta esőkabátját és éjzrevétlenül elhagyták a házat. Épp jókor, mert a következő nap, július 7-én, már elfogató­parancsot adtak ki Lenin ellen és a junkerek betörtek lakásá­ba. Hiába forgattak fel azonban mindent és faggatták Mária Uljanovát, Lenin már nem volt ott. Két napon át egyik lakás­ból a másikba költözködött, de e közben, hidegvérét el nem vesztve, július 6-án a párt pé- tervári bizottságának ülésén is résztvett, amelyet a Renault- üzem örházában tartottak. Jú-, lius 7-én — mikor a „Trud“ nyomdáját is szétzúzták — Lenin már biztosabb helyen volt, Allilujev, egy régi bolsevik munkás lakásán (ugyanabban a szobában, ahol később 1917 au­gusztusától októberéig Sztálin lakott). De az itt tartózkodás sem volt veszélytelen. A ház körül mind több és több spicli tűnt fel, ezért július 11-től 12-re virradó éjjel Sztálin és Allilu­jev a Primorski (Tengerparti) állomásra kisérték Lenint, ahonnan Jemeljanov, a sestro- recki gyár munkása utazott vele **vább a Pétervártól észak­ra é* finn határ közelébe levő Rasliv állomásra. Elő­zőleg Lenin leborotválta sza- kállát, megnyírta bajuszát és haját, s így felismerhetetlenné vált. Az állomástól öt percnyire volt Jemeljanov háza. A kony­hából létra vezetett a széna­padlásra. Ide asztalt és széket vitt• Jemeljanov, Lenin a szé­nában aludt, mi nagy tetszésé­re talált. Azonban a kiváncsi nyárilaktulajdonosok és a szom­szédok elöl át kellett vinni Lenint a tó túloldalára. Razliv (árvíz) folyópart nevét ugyanis onnan kapta, hogy gyakran volt árvíztől elöntve. A tónak, amelynél fekszik, nincs is saját neve. Ez csupán a sekélyvízü költői elnevezésű „Sestra Réka“ (Folyó leánytestvér) folyócska öble, amelynek vize védte e szi­lárd földrészecskét a külső vi­lágtól. A mocsaras erdőkön keresztül senki se merészkedett Razlivba; ez csak csónakon a folyón át volt megközelíthető. Pár napig eltartott, amíg Je­meljanov mindent előkészíthe­tett a tó túlsó partjára való átköltözködésre. E célból szé­nakaszálási rétet árendált ki ott, hol szénával fedett galyak­ool kunyhót tákolt össze, amelybe minden szükséges kel­léket is át kellett vinnie. Ez­alatt Leninhez a párt Központi Bizottságának tagjai látogattak el tanácskozásra. Miután a tó túloldalán min­den el lett készítve, Lenin át­csónakázott a tavon és beköl­tözött a kunyhóba. Etelt és újságokat Jemeljanov felesége Nadezsda Kondratovna és fia szállítgattak Leninnek. Lenin nagyon sokat dolgozott ez egy­szerű kunyhóban, avagy előtte (kép) olvasott és írt. Gyakran jártak hozzá, szintén csónakon, elvtársai, mint Ordzsonkidze, Dzerzsinszki, Szverdlov és Sztá­lin. A Razliv parti kis kunyhó ez időben a proletárforradalom igazi főhadiszállása volt. (Ma e helyen a pásztorkunyhó grá- nitmakétája áll. A gereblye, balta, kormos üst és egyéb holmi, mit Lenin itt használt, a tó közelében felállított mú­zeum üvegvitrinjeiben láthatók. Egyszerű emlékek mindezek, egyszerűek, mint maga Lenin volt.) Lenin az illegalitásban egy pillanatra sem hagyta abba harci tevékenységét. Szoros kapcsolatot tartott fenn a párt Központi Bizottságával. Számos cikket írt a párt központi lapja számára. Utolsó illegalitása ide­jén — júliustól októberig — hatvannál több cikket, brosúrát és levelet írt. Razlivban fejezte be zseniális nagy művét az „Állam és forradalom“ című könyvét. Ebben helyreállította Marx és Engels igazi államel­méletét és kitűzte a munkások jövő feladatait. Itt mutatott rá elsőízben az állam és a forra­dalom kérdései közötti szerves kapcsolatra, amivel messzire előre vitte a proletárdiktatúra marxi tanítását. A proletariátus hallotta veze- tőjének hangját és érezte veze­tését, S mint a gyerek, ki hamis barátjaiban csalódva a mindig ö érdekeit védő szülei­hez fut, úgy léptek Lenin párt­jába a nép gyermekei mind nagyobb és nagyobb számban. KOLÁR LAJOS Amikor Szlovákia fővárosa belépett a történelembe Valamikor a XVI. század ele­jén Joannes Aventinus megírta latinul a bajor krónikát. Ebben a krónikában — Annales Baio- rum — elég bőven foglalkozik a magyarok és németek közötti 907-beli csatáról, amikoris a történelemben először fordul elő írásban Bratislava neve: „.. Vratislaviam usque procedunt“, „egészen Vratislaváig jutottak". Az első írott hír Bratislaváról, és maga az esemény nagy je­lentőséggel bír a szlávok, ma­gyarok és németek további ter­jeszkedésére vonatkozóan és ér­demes arra, hogy bepillantsunk egy kicsit a történelembe és foglalkozzunk a 907-es bratis- lavai ütközettel. Az idő körforgásában egy év­ezred és egy fél évszázad telt el azóta. íörténelemhű forrás kevés maradt meg, ami van, az többnyire a német papok feljegyzései alapján készült, akik viszont egyoldalúan és szláv- valamint magyarellenes pártoskodással ecsetelik az ese­ményeket, egyrészt vallási, más­részt — akkor még Öntudatlan — nemzetiségi okokból. * * * A IX. század utolsó évtizedé­ben kezdett hanyatlásnak in­dulni a Nagymorva Birodalom, amely majdnem egy fél évszá­zadon keresztel útját állta a német terjeszkedésnek kelet felé. Arnulf német király 892- ben a magyarokat hívta segít­ségül Svatopluk király ^llen. A magyarok a Tiszáig jöttek, ahol Svatopluk engedélyével le is telepedtek. Svatopluk halála után azonban elfoglalták a Duna és Dráva közötti területet is — Pannóniát. Svatopluk utóda, II. Mojmír csak a mai Nyugat- és Közép-Szlovákia területét tudta megtartani, mert hatalmát na­gyon gyengítették a Svatopluk öccsével való viszálykodások. A magyarok a IX. század utolsó két évében egészen Olaszor­szágig húzódtak, 900-ban pedig a bajor területen is megvetet­ték a lábukat. Arnulf nehéz örökséget ha­gyott hátra kiskorú fiának Lud- wignak. A Nagymorva Birodal­mat ugyan már nem lehetett a német királyság egyenrangú vetélytársának számítani, azon­ban annál erőteljesebbnek mu­tatkoztak az új szomszédok, a magyarok. A 900 és 906 között a Közép-Dunamentén lejátszó­dott eseményekről csak nagyon hiányos feljegyzéseink vannak. A mostani Magyarország és Alsó-Ausztria északkeleti részét szláv népek lakták, a magyarok új telepesek voltak, akiknek számát nehéz lenne megállapí­tani. A szláv törzsek összetar­tását és politikai erejét erősen gyalogságot és állandó felké­szültségben tartották őket, Né­hány roham után 907. augusz­tus 9-én a német tábor jobb szárnyát elfoglalták, kirabolták és a magyar lovaso!^ még azon az éjjelen átkeltek a Dunán. (A magyar lovasság már tapasz­talattal rendelkezett a vízen való átkelésben. VI. Leo és Konstantin Porfyrogenes bi­zánci császárok a taktikáról szóló könyvükben megemlékez­tek a magyarok taktikájáról, sőt qrról is, hogy. a vízen való átkelésnél felfújt hólyagokat és beleket használnak.) 907. augusztus 10-én korán reggel a magyarok megtámad­ták a német sereg bal szárnyát és egy nap alatt majdnem tel­jesen szétverték. (A bal szárny valószínűleg a Bécs-Enzensdorf- Orth-Wagrem- Kopfstetten -En- gelhardstetten úton menetelt és a vereség valószínűleg morva földön érte.) A dunai hajós-sereget (har­madik német szárny),, melynek feladata valószínűleg a két szá­razföldi szárny ellátása volt, 907. augusztus 11-én támadták meg és verték is szét. A magyarok a levert néme­teket egészen Ennsburgig ül­Aertíihex G. Garibaldi születésének 150. évfordulójára „Jobb szabad emberként meghalni, mint rabszolgaként élni..." A történelem sok-sok harcost tart nyilván, mint a „szerencse katonája“-t. Garibaldi azonban, minden idők legnagyobb sza­badságharcosainak egyike, a balszerencse katonája volt, és­pedig azért, mert ő mindig „reménytelen“ dolgokért harcolt, mindig az elnyomottak és nincs­telenek mellett fogott fegyvert. Ha szabadságáért harcolt egy nemzet, akár az Ö-, akár az Üj-Világban, Garibaldi azonnal útnak indította felszabadító se­regét, hogy segítségükre sies­sen. Szolgálataiért nem várt sem hatalmat, sem vagyont, sem dicsőséget. ^Szabadságot — minden ember szabadságát, kí­vánta fizetségül. * * * Giuseppe Garibaldi, egy nizzai hajóskapitány fia, már gyer­mekkorában a nagy, tárt, vége- nélküli területekért rajong. — Szakadatlanul rója a hegyeket és órákig úszik a tengerben. Rettenthetetlen bátorsága szin­tén még gyermekkorában meg­mutatkozik — mint nyolc éves kisfiú kiment egy asszony az örvényes, megáradt folyóból. Apja papnak szánja, de ami­kor Garibaldi tizenötéves korá­ban egyedül Genuába hajózik, hogy kalandvágyát kielégítse, az öreg kapitány belátja, hogy fiát nem a békés életre terem­tették. Saját hajójára veszi fel matróznak, s a fiú egyszeriben az egész hajó kedvence lesz. Olvasottságával kitűnik a többi matróz közül. Tíz évig tart, amíg Garibaldi matrózból kapitánnyá lesz. S a XIX. században veszedelmes mesterség volt hajóparancsnok­nak lenni. De Garibaldi megáll­ja a helyét, s a tengeri rablók­kal folytatott harcok tapaszta­latait későbbi harcaiban nagy­szerűen felhasználja. * * * Ezekben az időkben értesül arról, hogy az osztrákok kivé­gezték Ciro Menottit, aki Olasz­ország egyesítésén és az osztrák iga lerázásán fáradozott. Gari­baldit rendkívül felizgatják az események. Érzi, hogy csele-- kednie kell. Menotti egy köve­tőjének tanácsára Marseillebe hajózik, hogy ott találkozzék a száműzött Mazzinival, Menotti legodaadóbb követőjével. Ebből a találkozásból életreszóló ba­rátság és egyben az örök sza­badságért való küzdelem fejlő­dött ki. Mazzini volt a nagy álom megálmodója s Garibaidi volt a nagy álom tettekké vál­toztatója. Akkoriban' Olaszország felsza­badítása reménytelen feladatnak tűnt. Az ország 1815-ben any- nyira fel volt aprózva, hogy már „nem is nemzet, csak egy föld­rajzi név“ volt. S a két fiatal ember célja volt, hogy az élet­telen nevet élő nemzetté vál­toztassa. Garibaldi testét-lelkét bele­veti a munkába. A genuai flot­ta tengerészei között lázadást szervez, de elárulják. Marseill- be menekül, de mire odaér, megtudja, hogy forradalmi te­vékenysége miatt halálra ítél­ték és vérdíjat tűztek ki a fe­jére. Itt nem maradhat, de Olaszországba sem térhet visz- sza. Messzire, olyan messzire kénytelen menekülni, ahol nem érheti őt ütői az osztrákok halálos íélete. Leghűbb követőinek kis cso­portjával Dél-Amerikába hajó­zik, ahol tizenkét éven keresz­tül (1836—1848) vezeti Vörös- inges szabadságharcosait két ország, Rio Grande és Uruguay, felszabadításáért. Szinte mésébeillő Garibaldinak ez a dél-amerikai „hadjárata“. Előbb tengeren veszi fel a har­cot a „szabadság ellenségei és embertársai elnyomói“-val szem­ben, ’majd a bárkát nyereggel cseréli fel. Lovon vágtat most, maroknyi csapata élén, üldözve az ellenséget, katonáit szinte mágneses erővel vonva maga után ... Miután Dél-Amerikában „dol­gát elvégezte“, 1848-ban visz- szatér hazájába. A hű hazafiak távollétében gondosan ápolják a lázadás tüzét; most Garibal­din a sor, hogy ezt a tüzet lángra lobbantsa! Maroknyi csapatával a francia kézen lévő Róma felszabadítá­sára indul. Ezren harmincezer ellen! És csoda történt! A vö- rösingesek J győztek! Garibaldi Rómát 1849-ben szabad köztár­saságnak nyilvánítja. A franciák béketárgyalásokba bocsájtkoz- nak, de még a tárgyalások be­fejezése előtt hátbatámadják a meglepett Garibaldit. Az árulók nagyszerű munkája folytán Ga­ribaldi seregének nagy részét lemészárolják, maga Garibaldi sebesülten menekül el. És kö­veti őt seregének maradéka is. „Azok, akik folytatni akarják a háborút az idegenek ellen, jöjjenek velem. Nem kínálok sem pénzt, sem zsoldot, sem fedelet a fejetek fölé. Éhséget, szomjúságot, menetelést, har­cot és halált kínálok. Aki nem a szájával, hanem a szívével szereti hazáját, jöjjön velem!“ És ment a kis csapat, éhesen, szomjasan, rongyosan, ellenség­től üldözve, de nagy vezérük szívósága nem hagyta bennük kialudni a reményt. 1860-ban, / amikor Cavour] igyekszik Olaszország egyesítő-1 sére és az osztrák iga lerázá­sára, Garibaldi már öreg, dei nem tud ellenállni az elnyomót-1 tak szabadságot hívó szavának., Vörösingeselt egyesíti " Cavour < csapataival ’ és felszabadítják ] Szicíliát & nápolyi királyok ural-i ma alól. És végül, beteljesedik] Garibaldi nagy álma, az osztrák i iga lerázása és Olaszország ] egyesítése. . , * * * 1860 október 26-án, egy bo-j rús, hűvös reggelen Viktor i Emánuel olasz király meglátó-1 gáttá Garibaldit és seregét,, hogy elismerését fejezze ki Ga-1 ribaldi érdemeiért Olaszország] egyesítésében. Hűvös, őszi reg-i gél volt, és hűvös volt a kéz-] fogás is, a Vörösinges szabad- ■ ságharcosoknak pedig még egy] tekintet sem jutott. De Gari-! baldi nem bánkódott, ő a nép-' ért, a nép. szabadságáért har­colt, önzetlenül, szeretettel, egész életében, s a királyi kéz-] fogást el is engedte volna. * * * i De a szabadságszerető ola­szok később sem feledkeztek meg nemzetük nagy fiáról. Több mint ötven évvel halála után, az ő példája nyomán, az ő ne­vével, és az ő jelszőival az ajkukon mentek harcba az olasz önkéntesek a spanyol nép se­gítségére Franco hordáival szemben. Palmiro Togliatti, aki akkor Párizsban' száműzetésben élt, és később maga is spanyol frontra ment, szervezte meg az olasz kommunistákból Garibaldi- brigádokat, amelyek akkor Spa­nyolországban mentek át a tűz­keresztségen. És 1943—45-ben összetömörültek ezek a brigá­dok, hogy harcba vezessék az olasz népet a német-fasiszta betolakodók ellen, Olaszország szabadságáért és függetlenségé­ért. MESTAN KATALIN megzavarta a Mojmír uralkodó nemzetségen belüii állandó vi­szálykodások. Valószínűleg ez volt a főoka annak, hogy a ka­tonailag megszervezett magya­rok rövid időn belül átvették a politikai vezetést és olyan erővé váltak, amely komolyan veszélyeztethette a németeket a Duna keleti oldaláról. Hogy. a magyarok ezen politikai ha­talmának fejlődése hogyan ment végbe, mi lett a vége II. Moj- mírnak és nemzetségének, ho­gyan győzték az újonnan jött magyarok a szláv őstelepesek­kel szemben — erről a törté­nelmi források hallgatnak. A németek hamarosan rájöt­tek, mit jelent számukra a magyar erő növekedése, melyet a szlávok még jobban támogat­tak, hiszen az őslakók nem tűn­tek el, és nem tűnt el a köl­csönös gyűlölet sem a Nagy­morva Birodalom szláv népei és a németek között, melyet közel egy évszázados háború élesztgetett. Ludwig utóda. Luitpold saját hadjárattal akarta megelőzni a magyar előnyomulást. Körül­belül 907. július közepén befe­jeződött a németek katonai ösz- szevonása és a német katona­ság három szárnyban megindult a Duna mentén. A fő szárnyat Dietmar salzburgi püspök ve­zette, a bal szárnyat Luitpold és a középsőt Sieghardt fejede­lem. Ludvig a tartalékkal Énns- burgban maradt. Ezekről a háborús hadjára­tokról 1.500 körül Aventinus krónikás készített feljegyzéseket ma már ismeretlen forrásokból. Szerinte a német seregek elő­rehaladtak s a magyarok csu­pán mozgolódtak. Dietmar püs­pök, akinek ez a gyors előnyo­mulás gyanúsnak látszott, meg­állította a maga seregét és tá­borba vonta. (Valahol „Vratis- lavánál“.) Ez a sereg valószí­nűleg a mai Bratislava—Bécs úton haladt^előre. Az előrenyo­mulás beszüntetésének helye ismeretlen, körülbelül a mai Petronelle területén lehetett, a római tábor romjainál.) Ezalatt azonban a magyarok főereje elérte a német tábort. A ma­gyar lovasok éjjel-nappal roha­mozták a táborba bezárt néjmet dözték. A német tartalék ugyan Burghardt passaui püspök ve­zetésével próbálta őket megál­lítani. A sorrakerült csatában a németek ismét lesújtó vere­séget szenvedtek és Passauig szorultak vissza. A magyar lo­vas-sereg pedig elöntötte a mai Felső-Ausztriát és Dél-Bajor- ország nagy részét. A bratislavai csata eredmé­nyeként teljesen megszűnt a Nagymorva Birodalom s meg alakult az új magyar ország. A következő évtizedekben a ma­gyarok folytatták előrenyomu­lásukat nyugat felé és egészen Freisingig és Ottingenig jutot­tak- Csak 955. augusztus 10-én az augsburgi csatában ért ve­reségük törte meg előrenyomuló hatalmukat és kényszerítette őket elhagyni a mai Ausztria területét. De mint uralkodó osztály megmaradtak a magyar területen, melynek eredeti szláv lakossága összeolvadt velük és így örökre elválasztotta a nyu­gati szláv népeket a déliektől. Tehát az első írott feljegyzés Szlovákia fővárosáról olyan tör­ténelmi eseményekkel van kap­csolatban, amelyek egészen nap­jainkig kihatottak. V. V. Kattog a sin Kattog a sín, fut vonatom, És a táj szembe fut velem. Távozom, de gondolatom Nálad maradt, egyetlenem. Telefon póznasor vágtat Vonatom ablaka alatt, Ahogy nézem; téged látlak, Elém a táj véled szalad. S míg nyeli a messzeséget A gőzös, — a táj hajlatán Szétmállik minden, csak képed Marad a vonat ablakán. CSONTOS l Szlovákia fővárosa a XVI. században

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents