Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-07-02 / 27. szám
Szlovákia ifjúsága a TI. VIT előtt Június 24—25-én tartották Besztercebányán a Munkásotthonban a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának teljes ülését. Az ülésen résztvettek a CSISZ kerületi veztőségeinek elnökei, titkárai, valamint a meghívott vendégek. A föbeszámolót Ivan Litvaj elvtárs, a CSISZ SZKB titkára tartotta, az ifjúság munkájáról a VI. VIT előtti időszakban és a soronlévö feladatokról. A vitában felszólalók az ifjúsági szövetség munkájával foglalkoztak, valamint az „ifjúság millióiért“ mozgalom kiszélesítésének problémáiról beszélt. Az ülésen ünnepélyesen kihirdették a győztes tizenhat járás nevét, amelyek a tavaszi rét- és legelő gondozási versenyben az élre kerültek. Az ülés befejezésén határozatot fogadtak el, amelyben értékelik a CSISZ szervezeteinek munkáját és felhívták a CSISZ szerveinek és szervezeteinek figyelmét, hogy most, a fesztivál előtti időszakban munkájukat főleg a szocialista munkaverseny kiszélesítésére és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójára történő kötelezettségvállalások előkészítésére irányítsák. A határozat különös figyelmet szentel az „ifjúság millióiért“- mozgalomnak, valamint az ifjúság szerepének az EFSZ-ek megerősítésében és az új szövetkezetek alapításában. Ivan Litvaj elvtárs a CSISZ SZKB V. plénumán tartott beszámolójából A CSISZ SZKB jelentőségteljes időszakban ül össze, amikor hazánk ifjúsága a moszkvai VI. VIT örömteli előkészületeinek jegyében él. Abban a városban jön össze, ahonnan 13 évvel ezelőtt elhangzott a kommunista párt zászlaja alá toborzö hang és a gyűlölt fasizmus alól való felszabadító harcba hívta népeink haladó erőit. r. FIATALOK AZ ÖTÉVES TERV MUNKAHELYEIN A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség, a CSISZ tagok, fiúk és leányok számára nem létezhet nagyobb megtiszteltetés, minthogy az idősebb elvtársak oldalán a nagy eszmék megvalósításáért harcoljanak, azért, amiért népünk ezer és ezer legjobbjai életüket áldozták — a szocializmus felépítéséért. Ezért, mintahogy azt a CSISZ KB VI. plenáris _ülése kihangsúlyozza, az ifjúság a haza felvirágoztatásáért végzett áldozatos munkájával járul hozzá a legjobban a VI. VIT előkészületeihez. A szlovákiai üzemekben és vállalatokban (a műhelyekben, a munkaszalagokon, központokban, csapatokban) több mint 500 ifjúsági kollektíva áll versenyben a VI. VIT zászlóiért. Száz és száz fiú és leány becsületesen és áldozatosan harcol a jobb eredményekért, _a szebb életért. Sok üzemben több ifjúsági kollektíva verseng az elsőbbségért és kölcsönösen segítséget nyújtanak egymásnak, kicserélik munkatapasztalataikat. „AZ IFJÚSÁG MILL1ÖIÉRT"- MOZGALOM „Az ^ifjúság millióiért"-mozgalom a_ besztercebányai kerületben, a Kom- szomol példája nyomán keletkezett. Az ifjúsági milliók gondolatát a fiatalok az összes munkahelyen megértéssel fogadták és magukévá tették. Világosan kifejezi: „Az adott körülmények között ugyanolyan mennyiségű anyaggal többet, olcsóbban, gyorsabban és jobb minőségben termelj. Azon gondolkozzál, hogy miképpen lehetne az üzemed, a haza, a nép és saját magad számára minél többet megtakarítani“. Ez az ifjúsági mozgalom lehetővé teszi, hogy a termelés legfőbb problémáira összpontosítsuk magunkat, mint ahogy azt a piesoki gépgyár CSISZ alapszervezete megmutatta. A vezetőséggel való megállapodás értelmében „Az ifjúság millióiért“ mozgalmat az üzem legégetőbb kérdéseinek megoldására irányította. Az üzem fiatal dolgozóinak egyéni kötelezettségvállalásai 250.000 Kés értéket képviselnek, ami fejenként több mint 500 Kcs-t _tesz ki. Egyes elvtársak arra kötelezték magukat. hogy több mint 1.500 Kc-t takarítanak meg.“ ^E mozgalom számára értékes _ hozzájárulást jelent, hogy a vágbesztercei Klement Gottwald üzemben Drliciak elvtárs műhelyében dolgozó fiatalok a VI. VIT és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére 14.5%-al megszilárdítják a normát és ezáltal 27.000 Kcs-t takarítanak meg az év végéig. Ez a példa erős visszhangra talált a Klement Gottwald-üzemben. Az üzem fiatal dolgozói arra kötelezték magukat, hogy az év végéig két millióval járulnak hozzá az., if júsági milliókhoz. A’ fesztivál előtti' időszakot: a: irrun- kásifjúságnak az újítási' mozgalomba való bekapcsolódása jellemzi. Azisteb- nei Kovohuty üzem példáját követve, több szervezet megszervezte a fiatal javítók hónapját. , Á bratislavai kerületben a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, valamint a CSISZ kerületi vezetősége a vegyészeti és gépészeti szektorban egész évre szóló újítási mozgalmat indított. A versenybe tíz üzem kapcsolódott be, ezek közül hét üzemben a fiatal újítók 158 újítási javaslatot tettek. A megvalósításük 2.380.523 Kcs megtakarítást jelent. A legjobb eredményeket a. mi javai Slbvenska Armatúrka alapszervezete érte el, ahol a fiatalok 61 újítási javaslatot nyújtottak be. A javaslatok egy részét már meg is valósították és 319.800 Kcs megtakarítást értek el. Nagy sikert jelent, ha számításba vesszük, hogy az elmúlt év folyamán az üzemben csak 13 újítási javaslatot nyújtottak be. Litvaj elvtárs továbbá megemjítette a bratislavai Meopta, az istebnei és a mokradi Kovohuty, valamint a komáromi Steiner Gábor-üzem újítóinak példáját, majd így folytatta: — Ha ki akarjuk szélesíteni és el akarjuk mélyíteni az ifjúság millióiért indított mozgalmat, akkor meg kell törni az egyes üzemekben a jeget. Szerveink és szervezeteink részéről fokozottabb együttműködést kell teremteni, a fiatal technikai értelmiséggel, jobban ki kell használni szaktudásukat és szervezőképességüket. A fiatal mérnököket, technikusokat, mestereket elsősorban be kell kapcsolni a fiatal munkások szakmai tudásuk növekedéséért indított mozgalomba. Az utóbbi időszakban a CSISZ tagok és fiatalok azt kívánják, hogy újítsák meg az ifjúsági építkezések gazdag hagyományait, amelyeken száz és száz jó CSISZ funkcionárius nőtt fel, ezer és ezer hű fiatal hazafi, akik dacára annak, hogy már betöltötték 26. életévüket, büszkén ragaszkodnak a CSISZ- hez. A CSISZ SZKB elnöksége az ifjúsági építkezések hagyományai alapján és az ifjúság kérelmének eleget téve, elhatározta, hogy július 1-től védnökséget vállal a nováki bányák kiépítése felett. A MEZŐGAZDASÁG FELLENDÜLÉSÉÉRT A VI. VIT szelleme áthatotta fal- yainkat.és száz és száz falusi fiú és leány áll versenyben a VI. VIT zász- laiért és díszokleveleiért. A fesztivál előtti időszakban több mint 800 fiatal lépett be az EFSZ-ekbe. így például az eperjesi kerületben 259, a bratislavai kerületben pedig 260 fiatal lépett be a szövetkezetbe. Szlovákia többi kerületeiben is sok fiú és leány találta meg helyét a szövetkezetben. Ebben az időszakban a CSISZ járási vezetőségei és az alapszervezetek részéről aktívabb .tevékenységet észlelünk azon a téren is, hogy 'igyekeznek megnyerni a fiatalokat a szövetkezetek számára. A CSISZ falusi szervezetei' jobban mint eddig megteremtik a szövetkezetek 'megalapításának alap- ’ feltételeit. A szocialista falu felépítésének gondolata közel áll a fiatalokhoz. Ezt abból is látjuk, hogy a fiatalok gyakran hamarább határozzák el magukat arra, hogy belépjenek a szövetkezetbe, mint a szülők. így például a CSISZ felsőremetei szervezetének 26 tagja aláírta a szövetkezetbe való jelentkezési ívet, de a szülök még mindig ingadoznak. Hasonló a helyzet Tesary-i nád Zítavou-i szövetkezetben és más falvakban is. Ezek a tapasztalatok egyidejűleg azt is mutatják, hogy a szervezeteknek arra kell igyekezniük, hogy a szövetkezetekbe a fiatalok mellett megnyerjék az idősebbeket is, , márcsak azért is, mert a fiatalok általában nem földtulajdonosok. Nagyon fontos kérdés a szövetkezetekben a földalap kiszélesítése. Az utolsó plenáris ülésünk, azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a VI. VIT-re való előkészületekkel kapcsolatosan a CSISZ falusi szervezeteire milyen feladatok várnak. Kihangsúlyoztuk, hogy állandóan emelni kell a fiatalok aktivitását, a mezőgazdasági termelés konkrét kérdéseinek megoldásában, és az ifjúság feladatául a tavaszi időszakban néhány ezer hektár rét és legelő gondozását tűzte ki, hogy igy járulhasson hozzá az állat- tenyésztésben, a takarmányalap javításához. A CSISZ , járási vezetőségei, az alapszervezetek, és a kerületek között is verseny indúlt. A verseny- felhívás nemcsak a CSISZ falusi szervezeteiben, hanem a munkás és a tanulóifjúság körében is nagy visszhangra talált. A fiatalok ebben az évben több mint százezer hektár rétet és legelőt gondoztak. Ezzel járultak hozzá mezőgazdaságunkban a hatékonyság emeléséhez. Nemsokára megkezdődik az aratás. Az idei kedvező feltételek biztosítják a terv és a hektárhozamok túlteljesítését, a jó termést. A termés begyűjtésében fontos feladatot végeznek a GTÁ-k gépei. Ez azt jelenti, hogy lényegesen nagyobb felelősség hárul a CSISZ szervezetekre és a fiatalokra. A GTÁ-kon a CSISZ tagokban eddig még nem csatlakoztunk. Az ifjúsági traktorosbrigádok sikerré! alkalmazzák a párkányi traktoristák és a pén- tekes-mozgalom tapasztalatait. Majdnem 120 ifjúsági brigád teljesíti azon alapelv szerint' a tervet, hogy péntekig a tervet teljesítik és szombaton már terven felül dolgoznak. A hajtóanyagok megtakarításáért „havi két műszakot a megtakarított hajtóanyagból“ jelszó mellett harcolnak. Számos ifjúsági traktorosbrigád áll a traktorállomásokon a szocialista munkaverseny élén. Az aratási munkák újból bebizonyítják a mi hazafias ifjúságunk kezderfién’yező. lelkesedésétA DIÁKOK AZ ÖTÉVES TERVÉRT . „A diákok a második ötéves tervért“ jelszó- alatt a nyári hónapokban ezer és ezer - fiatal segít majd nemzetgazdaságunk fontos szakaszain. — A zsolnai kerületben brigádmunkával több mint 2350 diák siet az építkezések, a szövetkezetek, a kis- és középparasztok segítségére. A kassai kerületben pedig majdnem 3600 iskolás CSISZ tag. — A nyitrai kerületben hasonlóképpen mint tavaly, a fiatalok segítenek a Nyitra—Zsitva' csatorna építésében. A főiskolások feladatául tűzték ki, hogy felépítik a Tátrai utat, az ifjúsági építkezést és más építkezésnél is segédkeznek, mint az Ifjú Gárda internátus, a krpelany duzzasztógát, stb. A szünidő alatt több mint 4.000 főiskolás dolgozik majd az építés különböző szakaszain. II. KULTÚRA, SPORT, TURISZTIKA A fesztivál előtti időszakot az ifjúság és a pionírok gazdag kulturális tevékenysége jellemzi. Az ifjúsági alkotóverseny újonnan hirdetett versenye a' fiatalok legszélesebb, rétegeit a kultúra terén aktív tevékenységre serkentette. A fiatalos lendület, a jó szervezés több mint 100 ezer fiatalt nyert meg a verseny számára. Az ifjúsági alkotóverseny fellendítése iránt megnövekedett a nyilvánosság, a szülők és a nevelők érdeklődéseA fesztivál előtti időszakban u szövetség keretén belül határozottan élénkebb lett a sport és a turisztika, valamint a védelmi és testnevelési tevékenység. Ez a tevékenység egyre mélyebb talajra talál az üzemekben, a falvakon, a tanintézetekben és az iskolákban. Az, hogy az ifjúság és a gyermekek érdeklődnek a sport iránt, szeretnek a szabad természetben tartózkodni, a testnevelési szervezetek eddig még nem létezett test- nevelési _ feltételeket teremtettek, a CSISZ szervei és szervezetei számára korlátlan lehetőségeket nyújtanak arra, hogy a fiatalok munka utáni tevékenységüket úgy fejtsék ki, hogy az a fiatalok egészsége, valamint a szórakozása szempontjából hasznos legyen. * Amikor kiértékeljük azt az igyekezetei, melyet a fiatalok , a fesztivál előtti időszakban az építés terén kifejtettek, szögezzük le, minden remény megvan arra, hogy a CSISZ szervezetek igyekezete egyre jobban megerősödjön és fokozódjon az üzemekben, a falvakon és az összes munkahelyen és megszilárdul az ifjúság millióiért indított mozgalom. Megerősödik az az igyekezet, hogy az új technikát elsajátítsuk, alkalmazzuk a termelésben, jobban gazdálkodjunk, fokozzuk a munka termelékenységét, ami a nép életszínvonalára nézve mindig döntő jelentőségű volt. Ha ezt akarjuk elérni, akkor feltételezzük, hogy a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség szervezetei még fokozottabb mértékben érdeklődjenek az ifjúság élete és munkája iránt, tanácsokkal lássák el a fiatatalokat és megnyerjék őket a kollektív munka és a kollektíva számára. Az elkövetKezendő időszak a Nagy Októberi Szoialista Forradalom 40. évfordulója az ifjúság hatalmas sorakozóját jelentse, hogy teljesíthesse az építő feladatokat. Fokozódjék az egészséges versengés a munkában, szilárduljon meg az egész ifjúság egysége és a | elhatározása a párt vezetése; mellett előremenni hazánk felvirágoztatásának útján. — A fesztiváli Szolidaritási Alap, amely ifjúságunk körében tökéletes megértésre talált, hozzájárul az egység, a világ ifjúságához fűződő barátság megszilárdításához. A fesztiváli Szolidaritási Alap megmutatja, hogy az ifjúság minden módon segíti az .elnyomott országok ifjúságát, hogy azok résztvehessenek a fesztiválon és láthassák, hogyan él az ifjúság azokban az országokban, ahol maga a nép uralkodik, amely munkájával boldogsága számára kincseket terem. III. A POLITIKAI ÉS NEVELÉSI MUNKA EGYES KÉRDÉSEIHEZ Harcban a fiatalok szocialista jellemének kialakításáért, az ideológiai megszilárdulásért nagy feladatot végezhet a rádió, a film. a sajtó és az irodalom. A tömegnevelés ezen eszközei még nem segítik kellően a fiatalokat az ideológiai, politikai és szaktudásuk növekedésében. Az ifjúság új irodalmi művekre vár, amelyek mai életüket és harcukat a szebb jövőért ábrázolják. _ _ Ezen igyekezet és az ifjúság jogos kérelmének teljesítése helyett sok író és költő rengeteg erőt fecsérel el azzal, hogy egymás között folytatnak vitákat. A fiatal szerzők pedig példát vesznek az idősebb elvtársaktól. Szükségét érezzük annak, hogy a CSISZ megerősítse befolyását a fiatal irodalmárok és művészeti dolgozók helyes nézeteinek kialakítására és alkotó munkájára. Sokan közülük alacsony eszmei színvonalon állanak. — A fiatal szerzők között ideológiai és politikai kérdések tekintetében helytelen nézetekkel találkozunk." A fiatal írók egy része elszakadt az élettől. Nem veszik ki részüket népünk azon közös igyekezetében, hogy felépítsük a . szocializmust, ezáltal rendszerint a spekuláció zsákutcájába kerülnek és a társadalmi jelenségek megbírálásánál tompul az osztálvöntudatuk. Helytelen irányzatok vetik fel fejüket, az életet nem ítélik meg objektiven, elnéznek népünk munkaeredményei felett, ezek az irányzatok pesszimizmushoz, a szocialista távlatok és a forradalmi optimizmus, elvesztéséhez vezetnek. A fiatal írók egyik része azon igyekezetükben. hogy a művészi kifejezés- mód ,.úi formáit“ keressék, eltérnek a szocialista realizmus módszereitől s végül az irodalom és a művészet szélsőséges irányzataira hivatkoznak. Ezek az- egészségtelen nézetek visz- szatükrözödnek a Mladá tvorba folyóirat hasábjairól is- Ezek és más helytelen, a szocializmus ügyének ártalmas nézetek nemcsak a fiatal írók és művészek között, hanem a fiatal értelmiség egyes rétegeiben is — a főiskolások és a tanulóifjúság között is elterjedtek. _ _ Gyakran találkozunk azzal, hogy a mi propagandistáink és a szocializmus eszméinek magyarázói dogmatikusan adnak elő a fiataloknak és ennek következtében nem értik meg, hogy a szocializmus felépítése nehézségekkel jár és a társadalom minden tagjától bátorságot, becsületességet kíván meg és azt, hogy saját érdekeit alárendelje a közérdekeknek. Még nem vezetjük a fiatalokat eléggé a forradalmi éberséghez, ahhoz, hogy büszkék legyenek a kommunista párt vezette munkásosztály nehéz harcok árán elért eredményeire, a harcra, melyet napjainkig a sötét kapitalista rendszer ellen _küzdünk. Nem elégedhetünk meg azzal, _ hogy sok fiatalnak csak ködös elképzelései vannak szüleik, a kapitalizmus alatti nehéz ós lemondásokban gazdag életéről és ennek következtében lebecsüli a győzedelmes szocialista építés külföldi és a megmaradt belső ellenség piszkos alattomosságát. Mindez arra késztet bennünket, hogy gondolkodóba es.sünk az ifjúság körében kifejtett ideológiai propaganda és agitációs munka felett, és hogy szüntelenül a javulás útján haladjunk »előre.