Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-06-25 / 26. szám
Bratislava, 1957. június 25. VI. évfolyam 26. szám Ara 60 fillér .................................................*............................................. ........ .................. 1 " A CSISZ SZLOVÁKIÁI központi bizottságának lapja Dukátá Ci- JC-CtíO-CCClA^Csak egy hónap választ el minket a nagy moszkvai találkozótól. A világ minden részén ehben az időben elő-premierjei folynak a világifjúsági fesztiválnak. A mi össz-szlovákiai fesztiválunk is egyike ennek. Megható érzés, hogy gondolataink ebben a pillanatban úgy szállnak Moszkva felé. mint a perui iiltetvénymunkásé, ausztráliai diáké, vagy skót bányászé. Igen, így mindannyian ott leszünk, kik ma Besztercebányán vagyunk, mert egynek érezzük magunkat a világ haladó ifjúságával. Beszterce, vasárnap, 23-a óta, tíz napon keresztül a mi városunk, a fiatalok városa. — Erre a városra a dicsőséges Szlovák Nemzeti Felkelés központjára, szokták mondani, hogy Szlovákia szíve. Tegyük hozzá, most igazán: fiatal szíve. És ez a fiatal szív lüktet ma ifjúsági mozgalmunkban, gyorsítja a vérkeringést, a Vihorlát bércétől a csallóközi rónákig, a Dunától a Latorcáig. Bizony, harmincezren, de talán még többen leszünk, akik megfordulunk ebben a történelmi városban. Büszkén jöttek azok, akik a íesztiváli kötelezettségvállalás teljesítéséről hoztak hírt. Sokan vannak, nem lehet őket mind felsorolni. Kívánjuk nekik, érezzék itt jól magukat, vigadjanak itt fiatalokhoz méltóan. Valóban, szórakozni lehet itt Besztercén! Azt sem tudjuk, hován menjünk előbb. Színházba, ahol prágai és martini művészek lépnek fel? Vagy moziba, ahol az Ingadozó lövész és Dallal az egyenlítő körül című csehszlovák filmek bemutatóján vehetünk részt? Vagy talán esetleg hangversenyre? Vagy a sportpályára? — Megszédülünk a lehetőségektől. A legokosabb lesz mindenből egy keveset, megosztani az időt, hogy az utolsó napokra maradjon majd jócskán a szuszból, mikor a legjobbat élvezhetjük a jóból. Mert a Laskomeri-völgy, bár látott már kirándulást, játékokat, sportversenyeket, de még olyan tábortüzeket, kultúrprogramokat nem látott, mint amilyen szombatra készült Beszterce kedves vendégei számára. Nézzétek csak meg ezt a helyet: itt varázslóként szerepel a természet. Olyasmit alkotott, ami szemnek és szívnek egyaránt kellemes. S most, a völgy csendjét felváltja az ifjúság éneke, kacaja. A számtalan tábortűz körül táncra perdülnek az együttesek, és a nézők egyaránt. Megismerhetjük a felső-garami kedélyt, és temperamentumot, a fiúk betyár-táncait, a lányok mezei dalait. Persze a tábortüzeknek nemcsak esztétikai és hangulatkeltő funkciójuk lesz- Felhasználhatók praktikusan is. A szalonnát ilyen tűznél lehet a legszebben pirítani, íze pedig olyan lesz, hogy még húsz esztendő múlva is összefolyik a nyál a szájunkban, ha rágondolunk. Érezzétek itt magatokat Besztercén igazán otthon, váljanak ezek a besztercei napok nemcsak kellemes szórakozássá, hanem soha nem múló emlékké és erőgyarapítássá az újabb sikeres munkához. Illlllllll:lllllll!llll|l!lllll!l!lllll!llll!l!lllllll!lllllllllllllllllllll!lll!lllllllllllll!lll!llllllllllllllllllli Tovább folytatódik az Új Ifjúság Nagy Nyári Versenye! Megfejtetted a második kérdést? Ha igen, akkor a rejtvényszeivényt legkésőbb június 29-ig küld be szerkesztőségünkbe. Ne feledkezz meg legújabb számunkról sem! A 10. oldalon már a harmadik kérdést közöijük, melynek megfejtését július 6-ig várjuk. *• Dl A KOK A nyári szünidőre biztosítsátok az Űj Ifjúságot a Posta Hírlapszolgálatán keresztül llll!llllllllllllilll!!ll!llllllllllll!llllll!lllllllllll!llllllllllilHlllllllll!llllllllllllllll!lllllllll!llllll!llll KIRÁNDULTUNK (Elmeséli egy négyéves felnőtt) Még pályáskor ómban történt, hogy az apám megígérte, egyszer elvisz kirándulni. Hosszú hónap, évek teltek el aztán, már úgy éreztem, megvénülök, anélkül, hogy kirándultam volna, amikor a múlt héten így szólt az apám: na, öreg készülj! Vasárnap kirándulunk. Az éjszaka talán három percre hánytam le a szemem, izgalmamban nem tudtam aludni. Hajnalban keltünk mindannyian. Irány a villamos megálló! — vezényelte apám. Nagy, tömött hátizsák volt a hátán és rövid nadrág feszült rajta. Hasonlított a szomszéd Pityura, aki már hét éves, csak apinak kalapja is volt, széleskarimájú szalmakalap. Mami szintén rövid nadrágot viselt, de ő nem hasonlított senkire. Nagy társaság várt a megállónál. Mindjárt feltűnt, hogy itt valami nincs rendben, lármáztak, ősz- sze-vissza hadonásztak, egyszóval szokatlanul és komolytalanul viselkedtek. Titokban még nevettem is az öreg Karolina nénin, azt mondják, túl van a hetvenen, én ugyan nem emlékszem, mikor született, most még úgy ugrándozott, mint egy bakfis és minduntalan visongva nevetett. ' — Énekeljünk — javasolta az apám, az én komoly apám, aki otthon alig szól három szót naponta. Ha azt indítványozta volna, hogy vessünk cigánykereket, vagy öltsiik ki nyelvünket a kaluzra, amikor a jegyeket kéri, nem lepődtem volna jobban meg. — De csak nem — próbáltam csillapítani — ez talán mégsem illik. Beszélhettem. 1 Tíz órakor kitalálták, hogy süssünk szalonnát. Néhány percen belül égett a tűz. Csak vártam mi lesz. Nem érteitek a szalonnasütéshez, gondoltam én azt, megégették kivétel nélkül. A Karolina nénié ráadásul még bele is esett a parázsba, és már csak az összezsugorodott, szénné pörkölődött bőrt sikerült kihalászni. — Egyél öregem — nyújtott nekem is az apám, egy ilyen őskori lelethez hasonló széntömböt — príma. És rágta ő is kegyetlenül. Esküszöm, hogy nem ízlett neki, grimaszokat vágott hozzá. — Ugyan — prő- báltam védekezni — csak nem eszek meg ilyen gyanús dolgot! — Kutya kölyök — háborodott fel — ez neked gyanús. Az apád sütötte, és te nem eszed meg? Nézd Karolina néni milyen boldogan rágja! Nem akartam megsérteni családom fejét, nagy nehezen megettem egy darabkát. Meg kellet ennem, mert Karolina néni tényleg rágta, átszellemült mosollyal, az ö csenevésszé zsugorodott holló-fekete, hamus bőrkéjét és egyre hajtogatta: finom, nagyon finom. Később labdázni kezdtünk az én láb- dámmal. Illetve csak kezdtek. Gondolják, hogy hozzá engedtek jutni saját labdámhoz? Egy fenét. Alacsony növésem miatt egyáltalán nem tudtam érvényesülni, csak csetlettem- botlottam közöttük. Pokolian unatkoztam egész nap. És még akkor jön az apám, hogy maradjunk ott éjszakára, sátor alatt aludni. — Nem, öregem — mondom — én a magam részéről befejeztem. Ha nem jöttök, megyek haza egyedül! Hívhatnak engem mégegyszer felnőttek kirándulni. Különben is miért hívnak, amikor aztán úgysem törődnek velem ? Hogy legyen, aki gyerekes viselkedésük miatt szégyenkezzen. Akkor már inkább az óvodába megyek játszani, ott legalább komoly emberek társaságában szórakozom! D. Gy. SZÉP ERNŐ: Nótába ,em írnak, Gomblyukba nem tűznek Nem tesz kirakatba A virágos üzlet; Mert te nem vagy ritka, Mert te nem vagy drága, Csak az árokpartról Nézel a világba. Mintha kis nap sütne, Orcád oly szép sárga, Te pitypang, Te pitypang virágja. Az urak, a dámák Ugye rád se néznek, Tán le is tagadnák Az ismeretséget, Pedig, hogy meggyúrtunk, Hogy agyontépáztunk, Te kezes, te kedves Falusi pajtásunk. Hófehér lelkedet Szétfújtuk a nyárba, Te pitypang, Te pitypang virágja. Ezennel én tőled Bocsánatot kérek, Köszönöm azt a kis Könnyű gyermekséget. Köszönöm, hogy itt vagy, Lehajlok utánad: Gyere, bemutatlak A kaméliának: Csak nevess rá bátran, Mezítlábos árva, Te pitypang, Te pitypang virágja. EMBERMESE Állatoknak Két pici légy beszélgetett egy tejfeleskofa asztalának a szélén. Az egyik elkeseredetten panaszkodott: — Pedig olyan finom tejfel volt abban a köcsögben, de elzavartak — sóhajtotta és szomorúan dörzsölgette két első lábát az orra előtt. — Most mit csináljak? — Hallgass rám — vigasztalta a másik. — Egyszer egy este egy szép, fiatal nő ment az utcán, egyedül. Észrevette ezt egy borzas hajú fiatalember és elkezdett menni utána. — Mikor a nő egy cipőkirakatnál megállt, a fiú odalépett melléje, és az egyik cipőre mutatva kérdezte: — Szép? Ä nő ránézett, aztán szó nélkül otthagyta. A fiú egy kis ideig néhány lépéssel mögötte* ment, aztán odalépett mellé és megkérdezte: — Zavarom ? — Hagyjon békén! — mondta dühösen -a nő, és továbbsietett. A fiú erre még jobban kezdett sietni, megkerülte és megelőzte a nőt, majd megállt egy kirakatnál. Ügy állt, hogy szembe kerüljön a nővel és amikor az odaért, újra megszólította: — Milyen véletlen, hogy már megint találkozunk — és nevetett. A nő vállat vont és ment tovább- A fiú megint utolérte, és ment mellette szótlanul, így mentek a következő sarokig. Akkor azt mondta a fiú: — Ha nem szól hozzám egy szót sem, akkor bizony isten itthagyom! — Bánom is én! — felelt a nő. — Most már nem hagyom itt — nevetett a fiú, — mert most már szólt hözzám. A nő erre elnevette magát. — Ha megengedi, Kovács Pál vagyok. Elkísérhetném? — Elkísérhet — nevetett még . mindig a nő, — Anna vagyok... — Szóval — fejezte be a tapasztaltabb piaci légy, — ebből a tanulság, hogy ha elzavartak, azért csak repülj vissza bátran arra a köcsögre. Tanuld meg, ha légy vagy, légy szemtelen. SÖS GYÖRGY
