Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1957-06-18 / 25. szám

Vannak dolgok, melyeket lényegteleneknek tekintünk, pedig fontosak. Ezek egyike az ülés is.

MILYEN LEGYEN A HELYES Ülés?

Ügy ülünk le, hogy lábunkat egymás mellé rakjuk és az ülőke alá húzzuk. Nem szép a lábat térdben keresztben hajtani, de mivel ez a kényelmes ülés nagyon elterjedt, úgy, ha a társaság több tagja így ül, ne bot- ránkozzunk meg ezen. A nőknél az ülés még fontosabb, mint a férfiaknál. Nem illik széjjel tett lábakkal (úgy a térdben mint bokában) ülni, vagy térdben a lábat keresztbe tenni. — A nő mindig úgy üljön, hogy lába a bokában összeérjen. Az ülés ne legyen feszes, hanem fesztelen, természetes. A széktámla nem azért van, hogy ne érjünk hozzá, hanem azért sincs, hogy kidöntsük. Kezünket ilyenkor tegyük a lábunkra, lehetőleg tenyérrel lefelé. Ügyeljünk arra, hogy mozdulataink mindig természetesek legyenek, de nemcsak akkor, ha ülünk, hanem ha állunk is.

Ha látogatóba megyünk, nem illik addig leülni, amíg a háziasszony, vagy a házigazda, egyszóval a meglátogatott hellyel nem kínál minket. Itt jegyezzük meg, ha hozzánk jön valaki, természetesen azonnal kínáljuk meg hellyel.

A járást illetőleg minden embernek meg van a maga sajá- tosságos járása, amely gyakran öröklődik. Ügyeljünk arra, hogy tartásunk egyenletes legyen. — Ha csomagot viszünk, akkor azt lehetőleg a bal kézben vigyük, hogy jobb kezünk szabad legyen, mert rendszerint a jobb oldalon járunk és a szembejövő ismerősünket ellenkező oldalról köszöntjük.

Kezünket soha zsebre ne dugjuk, kivételt képez télen, nagy hideg esetén a téli kabát. Továbbá, nem szabad az utcán fütyörészve menni. Nem illik az utcán köpködni, orrott piszkálni, egyszóval viselkedjünk úgy, hogy jelenlétünk ne tűnjön fel. Természetesen az utcán nem kiabálunk. Járjunk a jobb oldalon, ne forduljunk vissza. Ha utcára megyünk, hozzuk ruházatunkat, lábbelinket, és hajunkat rendbe. Szebb és rendes munkaruha, mint egy rendetlen, foltos sötét ruha- Nem illik az utcán ennni.

Szellemidézö, multkutató bo- lyongáosm során már sok szépet láttam Pozsonyban. Kereső szemeim előtt kitárult a város, zeg-zugos folyosók, kopott lépcsőházak, pókhálós, mohos pincék súgták fülembe régi korok régi meséit. De talán sehol nem lépett elém olyan megdöbbentő szépséggel, a legendák, mondák olyan gazdag, színes változató- val az évszázadok lenyűgöző képe, mint a Diebrov-téren. Ott áll a négyes számú ház, vagy más néven: Öreg Ház. 13i7-ben ez a ház volt a Városháza, majd a tornyos ház felépülése után, 1419-ben már csak számadásokat tartottak benne. Vasrácsos ablakok, keskeny benyílók, kopott főlépcsők, boltozatos folyosók segítenek az álmodozó poétának, hogy visszaálmodja a múltat.

Az első emeleten négy hatalmas szobából álló lakosztály előtt a folyosó leveles vaspántokkal díszített rácsokkal zár-' ható. A falakon fáklyatartó vasrudak várják, hogy mikor illesztik cifra fogóik közé alán- goló, világító fáklyát, az öblös ajtóbenyílók záróvasa az első érintésre enged, mintegy várva, hogy valami világi hatalmasság párnás kezének érintésére is kinyíljék, és alázatosan, mintegy hódolva tárja fel a szobák belsejét. 1434. október 4-én itt lakott Zsigmond király. Az egyik szoba ablakánál állt a karosszék és az ablakon át a Ferencesek templomának karcsú tornyára esett tekintete. A ház előtt, a téren mézeskalács - árusok, pékek és húsmérok kínálták áruikat, a pellengéren szenvedők tűrték az elhaladó nép gyalázkodó szavait és Zsigmond koronás fejében egymást kergették az alakok: Húsz Júlia már mindenképpen takarékoskodni akarunk és mellőzzük a vendéglőt, kávéházat, menjünk egy park padjára ülni. Végül pedig ne álljunk meg az utca közepén társalogni, mert az utca forgalmát zavarjuk és különben is az utca nem az a hely, hol az eseményeket letárgyaljuk. Ez főleg a ráérő nőkre vonatkozik.

Jó volna, ha a nők rájönnének már, hogy nem kell minden kirakat előtt megállni, és magukat nézegetni. Nem illik az utcán fésüíködni, vagy egyéb szépségápolási teendőket végezni.

Ne állítsuk meg ismerősünket az utcán, csak egész kivételes esetben, de akkor sem egy férfi egy nőt, vagy egy idősebb férfit, vagy a feljebbvalót. Ha látjuk, hogy valaki siet, azt lehetőleg ne állítsuk meg.

Jobb oldalon megy a nő, az idősebb, a feljebbvaló. A csomagot ilyenkor az ellenkező oldalon visszük. A kiskorú leány ha idősebb férfivel vagy atyjával megy, a bal oldalon menjen.

Ha hárman megyünk, közepén a nő, vagy a legidősebb, aztán a jobb oldalon megy a következő, majd végül a legfiatalabb bal oldalon megy. Kivételes esetekben férfi megy a közepén, de csak olyankor, ha szükség van a férfi határozott fellépésére, vagyis, ha óvja, védi a nőket.

A beszédre nemcsak az ókorban, hanem a történelem minden szakaszában nagy súlyt helyeztek. A beszéd műveltségünk és érzelmeink tükre. Érthető, hogy a képzettebb, műveltebb és olvasottabb embernek nagyobb a szókincse és így a beszéde is tömörebb, magasabb színvonalú.

A jó társalgás egy lánc, melyhez a társaság minden egyes tagja egy szemmel járuljon hozzá. Sajnos, sokan vannak olyanok, akik állandóan beszélnek, vagy beszélnének. Mást nem engednek szóhoz jutni. Ha más megszólal, azonnal közbevágnak. Az ilyen társalgók kellemetlenek és társalgásuk fárasztó.

Beszédükben mellőzzük a közönséges, trágár szavakat. Az ilyen beszéd nem eredeti, hanem közönséges. Iparkodjunk az ilyen szavakat — ha feltétlenül szükséges megemlíteni — körülírni. Beszédünk ne legyen hangos, a szomszéd asztalnál ne

nos, Kont és társai... egy véreskezű király vérző látomása.

Szálló évszázadok pora temette már Zsigmond emlékét, amikor ebben a szobában ült egy szorgalmas diák. Tanult egész éjfélig. Amikor tizenkettőt ütött a toronyóra, egy ködszerű asz- szonyi alak jelent meg a kis diáktanyán és megszólalt. — „Valamikor régen férjem mellől hurcoltak el a poroszlók és megégettek, mint boszorkányt, Pedig fiatal voltam és szép ... szerettem volna még élni. Egy év múlva újra eljövök és ha akarod veled maradok huszonöt évig". Egy év múlva diák esküvőjét tartotta egy lánnyal. És amikor elárulta szerelmének, hogy arca nagyon hasonlít egy szellemasszony arcához, a lány elmondta, hogy egy családi legenda szerint egyik ősanyját megégették, mint boszorkányt. A fiatalok boldogok voltak és eltelt ismét huszonöt év.

Ezüstlakodalomra készült a házaspár. A férj már felöltözve várt az egyik szobában, a másikban az asszony a haját sütötte bodorítóvassal. Egyszerre szörnyű sikoltás késztette a türelmetlen férjet az ugrásra. Felrántotta az ajtót és a szobában égő fáklyaként, lángokban állt az asszony. És amikor tizenkettőt ütött a toronyóra a szerencsétlen asszony kiszenvedett. Huszonöt év telt el a látomás óta.

Zsong a mese, száll a legenda. Apáról fiúra, fiúról unokára ... meseszülő legendatermelö, titkokatlátó évszázadok meséje. Tudom, hogy nem igaz, tudom, hogy csak mese, de itt e gát ablakok és boltozatos falak között szebben muzsikálnak a szavak és édesebben csurran a mese méze.

Természetesen annyira nem merülök el a költői fantázia

szórakozzanak rajtunk. Beszédünk legyen nyugodt, ne használjuk az „izé“ és hasonló segédszavakat, ez nemcsak illetlen, hanem képességünkről rossz bizonyítványt állít ki. Ne beszéljünk magunkról, saját élményünkről, hacsak erre fel nem kérnek. A téma legyen, ami mindenkit érdekel. A nők a férfiak társaságában ne „főzőcs- kézzenek", és a férfiak ne beszéljenek olyan dolgokat, ami a nőket nem érdekli. Nemcsak illetlenség, hanem jellembeli fogyatékosságra is vali, ha egy fiatalember valamely lányról, annak ismeretségéről beszél, vagy ha valami ilyenről dicsekszik. Az ilyen férfi nem méltó arra, hogy vele valaki szóba álljon. A nők pedig ne szóljanak le mást, főleg ne egy barátnőjüket. Ilyenkor nem a barátról mondunk rosszat, hanem magunkról állítunk ki csúnya bizonyítványt. Mindenkinek van mit sepernie a saját háza előtt. (Nem tartozik szorosan a társadalmi érintkezés szabályaihoz, csupán jó tanács).

Ne használjunk feleslegesen idegen szavakat. Ha magyarul beszélünk, ne keverjük különféle szlovák, német, francia, stb. szavakkal. A magyar nyelv elég gazdag. Aztán meg az idegen szavak használatánál előállhat az az eset: összetévesztik az alegóriát a filagóriával.

Ha magyarul beszélünk, mondjuk a helységneveket magyarul. — Kedves olvasó, jegyezd meg, hogy egy kilőtt nyilat, vagy egy kiejtett szót már nem lehet visszaszívni. — Ezért alaposan ügyeljünk beszédünkre.

Az előadás, a beszédmodor, sokszor egyhangú, unalmas. — Lehet valaki müveit, de beszéd - modora, unalmas, egyhangú, de ez nem azt jelenti, hogy jó előadó. Jól beszélő emberek mindig okosat mondanak. A jól beszélő ember beszéljen szabadosán, értelmesen, és jól tudjon hangsúlyozni. Hangsúly a beszéd zenéje. De fontos, hogy amit mondunk, logikus beszéd legyen. Műveltséget sok Olvasással lehet pótolni. A jó pap holtig tanul közmondás illik ide. Iparkodjunk ne csak megjelenésünkkel, viselkedésünkkel, hanem beszédünkkel is jó benyomást kelteni. — A jó társalgó ne csak beszélni, hanem hallgatni is tudjon. A másikat is meg kell hallgatni- (Folytatása következik)

tengerében, mint a ház egyik lakója, egy öreg nénike, aki többször is találkozik minden hónapban a szép kísértettel. Annyira sem, mint a második emeleti lakó, akinek a kísértet több esetben a mellére ült. Annyira sem, mint a harmadik — néninek egyáltalán nem nevezhető fiatalasszony, aki azt állítja, hogy:

„Én ugyan nem hiszek benne, de minden éjjel úgy ropognak a falak ... azért nem tudom ... lehet benne valami".

A házban három udvar van, ezek közül az egyik az első emeleten. Bástyaszerű toronyszobákba vezetnek fel a csigalépcsők, az ablakokat vagy rács vagy drótháló fedi és a folyosókon lépten-nyomon megtalálni a kovácsoltvas tartókarokat a fáklyák részére. A mély, boltozatos pincék egyikében még vaskarikák vannak a falba erősítve, ezekhez láncolták valamikor a foglyokat és egy másik pincében néhány hónappal ezelőtt még jóféle bor mellett ábrándozhattunk elmúlt korok régholt embereiről.

A házat renoválják, modernizálják. A város 6. számú Házgondnoksága kb. 1 millió koronát áldoz a ház javítására. Pozsony egyik legöregebb háza nemsokára már új köntösben mutatja magát a kiváncsi szemeknek, de az új malter-réteg alatt évszázadok emlékét őrzik a kövek.

MIHÁLKA GVVLA

MESÉL AZ ÖREG HÁZ

cA pőzóúmii Ligetijeit

Két éve már, hogy erre jártunk, kétszer fakadt és hervadt el a lomb;

Itt UltUnk a pádon s az álmunk besz szép volt, nem árnyékozta gond:

ki tudja ml lesz holnap s aztán ..

— Idehajtottad hozzám a fejed.

A vén fűz emlékszik Is még tán miről beszéltem akkor Neked.

— Két éve már... álmatlan éjek, szürkén betoppant dermedt hajnalok látták, amint várlak s a lélek mint vergődik bennem, mint sajog.

Gondűző bor, mérges cigaretta akarta enyhíteni bánatom, de csak magamat csaltam: tudtam tiszta szemedet nem kárpótolhatom.

Aztánn meg ezernyi más, fojtó lélekölő, őrült s balga tett akart helyetted lenni oly jó mint a te drága szereteted.

De mind hiába ... csak az évek suhantak el és hagytak itt egy örök-fájó, bús emléket s a múlt tündér-káprázatait.

— Most itt ülök a pádon újra, a lombokon varázs-nesz motoz; a szökőkút lágy ezüst-dalát zúgja s emlékezés újra visszahoz.

Jázminok hódító illatával keveredik bennem a neved, ömlik a fény, tavaszi dal szárnyal és üres a pádon a helyed.

És jönnek majd a nyári alkonyok, ezernyi fény csillamlik a Dunán és őszutón a szürke nappalok s én kóborlók majd egyedül, csupán az emlék leng körül, mint egy dallam,

mit méla, bús húron játszanak s zsong a télben, a holt avarban és soha, soha meg nem szakad.

KOMLÖSI LAJOS

Nehéz de dicsőséges út

A szovjet ifjúság szorgalmasan készül a Hagy Októberi Szocialista Forradalom 40-ik évfordulójára. Különösen nagy érdeklődést tanúsít azok harca iránt, akik a szocializmus győzelmét kivívták, és tanulnak küzdelmes életükből. Hallgassuk meg mi is, mit mond A. Fedorov, aki 1903 óta tagja a kommunista pártnak.

1909 december havában ... a hideg, téli szél csípős havat kever. A Rajkaion-túli sztyeppeket a fagy zord sivataggá változtatta át. Nehezen haladunk tovább, tovább... A lá- bunkon bocskor, öltözetünk szürke fogolyruha. Egyhangúan cseng a lánc, amivel egymáshoz vagyunk kötve.

Végtelennek tűnik az út Nyer- csinszkig. Minden nap 30 versztet kell megtennünk, hóviharban, őrjítő fagyban. Egy vonalban a politikai foglyokkal egész sereg állig felfegyverzett katona lépeget. Az emberek nehezen haladnak, inkább vonszolják bi- lincsiket. Néha összekeverednek a sorok, valaki a fáradságtól kimerültén elesik ... Különösen nehéz az asszonyoknak, akik nem kis számban vannak a foglyok között. Ilyen esetekben azután a kisérők lépnek közbe, hogy korbácsaikkal állítsák őket újra talpra, és azokat, akik már végképp nem bírnak menni, hátra vonszolják, és a szekérre dobják. Az elvtársak tiltakozásai csak újabb dührohamot váltanak ki a kisérők között, ütésekkel válaszolnak és a puskatust használják a leggyakrabban.

Kiabálás, nyögdécselés hallatszik ... És még lassabban halad a csoport. Nehezen legyalogolva

a napra előirányzott távolságot, egy kis faházikónál állunk meg. A foglyok úgyszólván élettelenül terülnek el a fáradságtól a csupasz földön és azonnal el is alszanak. Éjjel csak nyögés és köhögés hallatszik. Van, aki kiabál szörnyű álmából... Reggel még sötétben keltenek, mindenünk fáj, rágcsáljuk a hideg vízben áztatott kemény kenyeret .., Bocskorainkat hozzuk rendbe amennyire csak lehet, szalmát dugunk beléjük. A feltört lábakon a hólyagokat át kell szúrni, mert különben egy versztet sem teszel meg, és valahol agyon találnak ütni. Az egyik megállónál változik a kiséret. Oj katonák érkeznek, akik épp' olyan durvák, mint az előzőek.

hajsza, hogy a motozással eltol- tött időt behozzák. A téti nap rövid, de a következő szállásig még ötven verszt. Valahol mész- sze a távolban van Nyercsinszk, kínzókamráival, ahová néhány nap múlva egy összetört csoport érkezik, és ahová egy szekéren már csak azokat hozzák, akik nem bírták ki a szörnyű utat.

De akik kibírták, vállalják a harcot a gyilkosok és népelnyomók ellen. A szent cél érdekében el kell tudni viselni min-, den nehézséget, ez a szív pa- rancsa.

Minden időkre elmúlt az á szörnyű korszak. Mi öreg bolJ sevikik, akik a nagy forradalmárok útjára gondolunk, büszÁtkutatják a foglyok zsebeit, még a kapcákba is belenéznek. Gyanakodnak, hogy valaki nem rejtett-e el valami fűrészt vagy ráspolyt, amivel át lehet a bilincseket fűrészelni.

És megint a végtelen út.. . Szél és hó, a katonák goromba káromkodása, és még nagyobb

kék vagyunk tetteikre, a nagy szovjet nép művére, amely harcban vívta ki szabadságát, boldog életét.

Büszkék vagyunk, hogy 5 kommunista párt tagjai vagyunk, azé a párté, amely hazánkat a kommunizmus győzelméhez vezeti.

VITA A VONATBAN

Olomouc felé még ingujjban is sültünk a vonatban, bár kinnt hűvös szél fűjdogált. Éjjel azonban alaposan lehűlt vagy két fokra és így a kupéban is felkérődzködött a kabáton kívül a felöltő is.

A kis fülkében a virradat beszédre fogta az utasokat. Egyszerű kövér nénike ült itt hasonló méretű férjével. Ostravai hanglejtéssel, a sző végére téve a hangsúlyt, kezdi megvalászol- gatni a szemben ülő szintén jó húsban levő fiatal nő németes kiejtésű zsörtölődéseit. Ez utóbbi állami birtok alkalmazottja és kifogásolja, hogy az etetők sokkal többet keresnek, mint a farmer (gondnok), meg, hogy a bányászok elérik, sőt el is hagyják a tanult emberek fizetését. (T. i. bátyja ép most lett mérnök).

A nénike védelmezi a föld mélyén turkálókat, de az etetőket is, hiszen az nehéz munka, ezeknek pedig hajnaltól késő estig kell az állatokat kiszolgál- niok. Miért nem kaphatnának többet annál, ki csak most jött ki az iskolából, hisz’ az még semmit sem tud, avagy a veze- (önéi, kinek élete és munkája sokkal változatosabb és köry- nyebb. Ő is volt etető s bizony

többet keresett főnökénél, ki ez esetben az ura volt. Most úgylátszik szakácsnő egy gyereküdülőn, mint további szavaiból vélem kivenni:

Ha látná gyerekeinknek naponta mily mennyiségű friss vaj és túró lesz rendelve. A lopásokra mindnyájan csak ráfizetünk és ezek szaporodtával nem tudná az állam gyerekeinket így ellátni és tanulmányaikban segíteni. Nekem is két fiam és leányom tanul az állam pénzén az ipar- sőt főiskolán is.

Most egy hivatalnokképú férfi szólal fel:

— De miért tanulnak, ha aztán kevesebb lesz a fizetésük, mint munkáskorukban volt. ahogyan a fiatalasszony fivére járt...

A néni pillanatig sem gondolkodik a feleleten;

— Amit az ember megtanult, senki el nem veheti tőle s ennek később biztos hasznát veszi .. .

E talpraesett feleletre — amely bérpolitikának perspektl-' váját vázolta fel ez egyszerű szavakban — az éltes fiatalasz- szony ajkára harapva feladta a harcot és a rokonszenves néni vette át teljeseri A szót. Büszkén elmondta, hogyan gyógyította ki a már feladott férjét egy infekcióból, amely rossz kezelés folytán elrontotta vérét. A kórházba az ápolónőnek vive- gette^a gyógyfüveket, ki ezekből teát csinált, miktől hamarosan hazajöhetett az ura. Otthon aztán egy csipetnyi ammóniákkal készített fürdő teljesen kigyógyította és kivette a fekete vért.

Milotice állomás közeleg, készülök átszállni. Még hallom, hogy a fiatal asszony tervére, hogy nem akar gyereket, mert nem érdemes, azt feleli;

— Nekem kilenc gyermekem van és mind jól sikerült. Egyik elsőként mászta meg minap a Mont Blanc egy csúcsát..., a svájci lapok Is írtak róla. Most készül a Kaukázusra. Talán ismerik, Cervlnkának hívják ...

Elbúcsúzva a talpraesett elvtársnőtől nem állhattam meg, hogy ne gratuláljak sikerült gyerekein kívül a vonatvitai diadalához is.