Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-05-07 / 19. szám
ans A trójai híd barikádja felett kékesen derengett a hajnal. — Az éj sötétjéből lassan kibontakoztak a túlsó part ködbe vesző házai. A barikád néma, védői pihennek. A reggeli csendbe egyszerre belehasít a Tigrisek jellegzetes dübörgése. — Jönnek ! !!.. végig a védők között. A barikád megélénkül. A cseh hazafiak készen állnak. A hídfő végében feltűnik a két lomhán kúszó vasszörnyeteg, oldalukon szinte világít a gyűlölt fekete- fehér horogkereszt. Nyomukban meghajolva nagy csoport SS közeledett. Ahogy jöttek, mindinkább kiválva a hajnali szürkületből, úgy nőtt a feszültség a barikád mögött. A védők nem tüzeltek, vártak. Engedték, hogy közelebb jöjjenek. Hadd higy- gyék, üres már a torlasz. A nácik nekibátorodnak, felegyenesednek, lépteik meggyorsulnak. Közelednek. Éles fütty hallatszik s eldördülnek a fegyverek. Uegszólal a néma barikád' És füzével, hősi helytállásával új!» és újra visszaverte Schör- ner SS tábornok mndenáron áttörni akaró katonáit. Schörner, a csehországi német véderő parancsnoka, tajtékzott dühében, amikor meghallotta, hogy Prága felkelt népe elállta előtte az egyetlen nyugatra vezető hadi- utat. Pedig most minden perc- döntő volt. A kapituláció az ő csapataira is vonatkozott. Azonban a szovjet hadsereg előtt nem akarta letenni a fegyvert, hanem haderőit — Közép-Cseh- országon végigpusztítva — nyugatra akarta menteni. Ezért folytatta titkos tárgyalásait Velic- kovki főhadiszállásán az amerikai hadsereg magasrangú tisztjeivel. Így adta ki bizalmas utasításként Geiger altábornagy- nak: ,,A véderöföparancsnokság által kötött megállapodás értelmében biztosítsa egységeinek átjutását az angol-amerikai csapatok által megszállt területekre". De Prága keresztülhúzta számításait. Hiába vont össze a város ellen öt páncélos SS hadosztályt, hiába ígért, fenyegetődzött, hiába küldte mélyrepülőit a barikádok felé. Prága, amely május ötödiké délutánján felébredve hatéves tespedéséböl s egy emberként fegyvert ragadva városa védlemére, szilárdan ellenállt. Hogy is kezdődött? — 1945. május. — A berlini csata végétért. .— Nyugaton a nácik beszüntettek minden ellenállást. Az amerikai 12. gépesített hadtest harc nélkül tört előre Plzen irányába. A vörös hadsereg kemény, elkeseredett harcot vív a cseh medencében. Prága ezekben a napokban türelmetlenül várta a felszabadítókat. Azonban tudták, hogy a németek nem fogják simán átadni a várost, hiszen maga Frank — a protektorátus helytartója — is kijelentette: ,,Ha el kell hagynom Prágát, jól becsapom magam mögött az ajtót!“ Ezeket a szavakat tett követte. Aláaknázták a Vltava ösz- szes hídjait, több középületet, sőt magát a királyi _ várat, a Hradcanyt is. Megszervezte a főbb ipartelepek felrobbantását. Már minden készen állt az ördögi terv végrehajtására, de a kommunista párt meghiúsította e terveket. A gyárakban, üzemekben a kommunista sejtek létrehozták az első fegyveres osztagokat. Védőörségeket szerveztek üzemeik védelmére. Elérkezett május ötödiké. — Szombat délután. A város utcáin sűrű tömegek hullámoztak. Az emberek ragyogó szemmel nézték, hogy távolitják el az üzletek és műhelyek kirakatairól a gyűlölt német feliratokat. Az utca népe ujjongva tombolt, mikori ledörzsölték, kaparták, s földrehajították a gótbetűs táblákat. Olyan volt a ; hangulat, mint egy roppant népünnepély kezdetéit. A Vencel-téren annyi volt a nép, mint égen a csillag, csupa háromszínű zászló lengett a házakon. Fiatalok tüzet rakva égették el az ablakokból kidobált Hitler- és Hácha-képeket, egy arra haladó rendőrautón már csehszlovák zászló lengett. Sehol egy német, a hitlerista megszállók mintha eltűntek volna a városból. Harsogott a rádió. Híreket mondott; egyelőre a további harcokról beszélt, melyeket állítólag még vív a Wehrmacht. Megszakadt az adás. Rövid szünet után felcsendült a cseh függetlenségi induló hangja. Ez adta hírül a városnak, hogy a rádióépületet a hazafiak elfoglalták, ez adta hírül, hogy elérkezett a fegyveres felkelés napja! A zene hirtelen abbamaradt: — Hívjuk a cseh rendőrséget, a cseh kormánykatonaságot, valamennyi volt cseh katonát! Segítsetek. Hívunk minden cseh hazafit, veszélyben a rádió, gyilkolnak bennünket a nácik! Jöjjetek minél gyorsabban! — harsogta egy izgatott férfihang. És ezekben a percekben már kemény harc dúlt a rádió épületéért. A németek magukhoz térve, első meglepetésükből, megkezdték a harcot a felkelés felszámolására. Első rohamuk a rádió ellen irányult, s hogy biztosíthassák a támadás sikerét, lezárták a környező utcákat. Tarkaruhás SS-ek, ejtőernyős vadászok nyomultak a térre. Az egyetem tornyában német géppuska kelepei, tüzével visszaszorítja a másik oldalról közelgő hazafiak csoportját. Ablakokból, átjárók mélyéből, utcasarkok mögül tüzelnek a csehek. A prágaiak azonban a szomszéd ház pincéjén keresztül behatolnak az egyetem alagsorába. Gyors, váratlan tüzükkel emeletről emeletre semmisítik meg az ellenálló hitleristákat. Végre kijutottak a tetőre! A gépfegyver vadul pásztázza az utcát. — Kézigránát repül. — Dörrenés ... és a náci géppuskás széttárt karokkal zuhan a mélybe. Az épület pincéje német fegyverraktár volt. így az ellenség fegyvereivel szerelték fel magukat a prágaiak. A németek tankokkal támadtak. összpontosítani akarták a különböző kerületekbe szétszórt csapataikat. Ugyanakkor rövid- hullámú rádión segítséget kértek Schörnertöl. A segítség meg is érkezett. Amikor a Grábenen lévő Hitlerjugend székház elfoglalására megindult a végső roham, nehéz zúgásukkal feltűntek a náci mélyrepülők. A gépek egész alacsonyan repülve, fedélzeti fegyvereikkel végigpusztították az utcákat. A külvárosokat összekötő vasútvonalon német pán- cclvonat szórta gránátjait a munkások által megszállt gyárakra. A hitleristák őrjöngenek és tehetetlen dühükben a Pan- krácon lévő foglyokat lemészárolják. Szombat, vasárnap, hétfő. — Prága nehéz napokat élt át. Már három napja megállás nélkül szólnak a fegyverek a városban. A rádió, amelyet most már szilárdan tartanak a hazafiak, állandóan ismerteti az utcai harcok híreit. A párt vezette Nemzeti Bizottság, mikor tudomást szerzett a közeledő Schörner- féle hadseregről, felhívással fordult a harcoló városhoz. — Akadályozzátok meg az újabb ellencég behatolását Prágába. Építsetek minél több ba1945 május 5-én ebben a prágai házban a német fasiszták meggyilkoltak 7 hazafit. rikádot, torlaszoljátok el az utcákat, utakat, tereket! — Minden hazafi álljon készen a végső küzdelemre! Nagy feladat hárult most a külvárosokra. Világos volt. hogy a város szívéhez a külvárosokon keresztül vezet az út. De itt munkások laktak, akik akartak ér mertek harcolni. Órák alatt n.egerősítették a szombat óta épült barikádokat és százával emeltek újakat. A külvárosok népe a saját kezével tépte fel a kövezetét, óriási kocsikat fordított fel, gerendákat cipelt és az agyonhajszolt férfiak maguk sem tudták, honnán vették ehhez az erőt. A külvárosok mögött, egészen a város szívéig, a Vencel-térig egyetlen erőddé változott a város. Prága a barikádokra vonszolta az építkezések gömbvasait, a villamoskocsikat. tartályokat, bútorokat. Prága felett, a rádió hullámain szállt az üzenet: A Nemzeti Bizottság kéri a szövetséges hatalmakat, küldjék csapataikat mielőbb Prágába, akadályozzák meg a város elpusztítását! A szövetségesek közül az amerikai 16. páncélos hadosztály volt a legközelebb, amely már május 6-án bevonult Plzen városába. Az amerikai főparancsnokság — bar teljesen tisztában volt a prágai helyzet súlyosságával — május 7-én megállította a Csehszlovákiában működő csapatainak további előnyomulását. Bár ezek az alakulatok, amelyek két hadtestet tettek ki, úgyszólván friss, érintetlen erők voltak és 60 kilométerre álltak Prágától, mégsem indították őket útba. Sőt Plzen- ben, mikor a Nemzeti Bizottság kiadta a jelszót: „Fegyverrel segítsük a harcoló Prágát!“ és az önkéntesek százai összegyűlve gépkocsikat kértek az amerikaiaktól, azok erőszakkal szétoszlatták az egységet s megtiltották útbaindításukat. A szovjet hadsereg rádióállomásai felfogták a harcoló város segélytkérő szavait: ,,Rudá ar- máda, na pomoc! Vörös hadsereg, segíts!“ Zsukov marsai, a Berlin körzetében állomásozó csapatok parancsnoka, azonnal intézkedett. Félbeszakította a fasiszta fővárost elfoglaló erők pihenőjét, s parancsot adott az I. ukrán front gépesített egységeinek, hogy haladéktalanul induljanak Prága felszabadítására. Ribalko és kravesenko tábornokok páncélosai megindultak dél felé. Május 8. Kedd. A város folytatja élet-halálharcát. Halottak, sebesültek mindenfelé. Több lakónegyed lángokban állt. A legtragikusabb azonban: Fogytán a lőszer! — A kishítűek még mindig bízva nácik nagylelkűségében, javasolják, hogy engedjék átvonulni a németeket nyugatra. A párt azonban — szilárdan bízva a felkelt nép erejében és a vörös hadsereg gyors segítségében — a további harcot választotta. S mire delet harangoztak a Vencel-téri ódon bazilikában, szinte alig lehetett hallani a harang szavát a fegyverek ropogásától. Schörner fő erői rávetették magukat a városra. Az asszonyok, akik az ebédet vitték ki fiaiknak a barikádokra, már nem tudtak odajutni. — A németek ágyú- és aknatűzzel árasztották el a védőket. A nehézgránátok összerombolták és tönkrezúzták a tegnap még oly* szilárdnak hitt akadályokat. A hazafiak sírva tehetetlenségükben, egyik barikádot a másik után voltak kénytelenek feladni. Puskájukkal és golyőszóróikkal tehetetlenek voltak a nehézágyúkkal szemben! Estére megindultak a páncélosok. Hernyótalpaik maguk alá gyűrték az elhagyott barikádokat, úgy törtek a város szíve felé. Egész éjjel tombolt a harc. A csehek minden házért, utcáért,' küzdöttek. A ledöntött barikádok helyett újat emeltek, a páncélosaikat benzines üvegekkel, kézigránát-kötegekkel, páncélöklökkel pusztították. A trójai hídnál is ilyen volt a helyzet. Itt tegnap óta már a harmadik rohamot verték vissza. A hídfő védelmére épített barikádokat a pusztító ágyútűz szétverte. Akik megmaradtak, visszahúzódva a partmenti házaknál vették fel a további küzdelmet. így jött el május 9-ike. Az elfáradt védők alig, hogy visz- szaverték a hitleristák hajnali támadását, hatalmas harckocsidübörgésre figyeltek fel. A zaj olyan erős volt,, hogy a vasak zúgni, visszhangozni kezdtek, a kőkockák és a hordók pedig mintha egyenesen a helyükről akartak voina felugrani. Az emberek riadtan kapták fel puskáikat. Egyszerre az egyik valami lehetetlenül magas, el- csukló hangon felkiáltott: — Megérkeztek!! Itt vannak az orosz tankok!! És szemben velük, a hajnali íényözönben feltűnt a T 34-esek hosszú sora. Az élpáncéloson a tavaszi szellő meglengette a kibontott vörös lobogót. A szovjet csapatok megérkeztek! Berlintől Prágáig robogtak, leseperve az országutakról a nácikat, áttörve az’ Érchegység megerősített állásait, útjukban elpusztítva Schörner makacsul ellenálló fasisztáit, hozták a szabadságot, a felszabadulást, a meggyötört városnaki Prága ujjongott! Percek alatt szedték szét a barikádokat, percek alatt nyitottak utat a hős páncélosoknak. A Vencel-téren virágeső fogadta az első szovjet katonát. — És soha, dé soha nem volt még ilyen boldog és vidám reggele Prága népének! A jövő hadvezérei között A kapun felirat: Tulai Katonai Szuvorov-Intézet. A kapun túl fehérsárga épület. A régi építészet remekműve. A főbejáratnál két ágyú van elhelyezve. Bent az épületben minden új, meglátni, hogy a mának és a jövőnek van szentelve. Kísérőnk, egy fiatal, magas őrnagy, így kezdi elbeszélését: — Valamikor itt szeminárium volt. Itt tanult Vereszajev, orosz író is. — Majd így folytatja: — Reméljük, hogy majd a mi növendékeink között is akadnak, Verescsagin-ok, Szuvorov-ok. Meglátogatjuk a fizikai és kémiai szertárakat, s megállapíthatjuk, hogy meg vannak adva a feltételek az alapos tanításhoz. Egyébként az ilyen szertárak megtalálhatók más iskolákban is, csak talán itt, a Szuvorov- intézetben még nagyobb gondoskodással és alapossággal vannak felszerelve, A tanuláson kívül az érdekkörök munkájában részt vesznek a növendékek. Beleértve természetesen i tánc- és énekcsoportokat is. Az intézetben különös gondot fordítanak testnevelésre és a sportra. A napi program is bemelegítő tornával kezdődik. Ezenkívül naponta van tornaóra a tornateremben, vagy szabadban, télen korcsolyázás és sízés. Azért igazán nevezhetők Szuvorov utódjainak, hogy erős, ügyes, a katonai élet minden nehézségét és nélkülözését kibíró emberekké nőnek itt fel. Tényleg öröm ránézni ezekre a tizenegy-tizenkét éves fiúcskákra, akik csak égy fél éve vannak, az intézetben, és már, hogy kiegyenesedett a hátuk, kidomborodott a mellkasuk, pontosak, katonásak a mozdulataik. Belépünk a hálóterembe. Az ötödik- század egy részének van itt a szállása. Ebbe a századba vannak beosztva a legfiatalabbak. Ők még csak az általános iskola ÍV. osztályába járnak. De azért az ágyazás már pontos, mint ahogy azt a kaszárnyákban látni lehet. A legkisebb hibát sem lehet észrevenni. De talán mégis! Őrnagyunk gyakorolt szeme észrevesz egy kis domborodást az egyik ágyon. Nini, két jó karéj fekete kenyér van itt elrejtve. Mindenki hallgat. Kellemetlen jelenet. Annál is inkább, hogy az étkezés nagyon is kiadós, naponta négyszeri, nem is tudják, az ételt elfogyasztani. Miért készít tartalékokat ez a kis emberke és miért fekete kenyérből, hisz a fehér kenyér is szabadon fekszik a konyhában. Az őrnagy csodálja a dolgot, és hivatja a kis bűnöst. Az ajtóban mosolygó, kipirosodott arcú, kopaszra nyírt, kis katona jelenik meg. Zavartan igazgatja kabátját, majd szabályosan jelentkezik feljebbvalójának. — Őrnagy elvtárs, N. szu- vorovista megjelent par.... Ebben a pillanatban megpillantotta a feltárt ágyat és nem tudja folytatni a jelentést. Bár „katona", mégis kicsit begyulladt. Az őrnagy mindjárt rátér a tárgyra. — Mi az, nem elég a kenyér? A fiú fellélegzik. — Ö, dehogy őrnagy elvtárs, nagyon is elég — mosolyog, úgy, hogy egész fogsorát megmutatja. Én ezt a kenyeret a lovaknak dugtam el. Az őrnagy utána felvilágosít minket, hogy az idősebb szuvorovisták lovagolni is tanulnak, a fiatalok pedig nagyon szeretnek körülöttük forgolódni. Hát miért ne áldozzon akkor ez a fiú is négylábú jóbarátjának néhány falat kenyeret. Hisz megérdemli. Megharsan a trombita, megkezdődik a kinti foglalkozás. Utána mosakodás, majd pihenés. Ezután következik az, amit talán a fiúk a legjobban szeretnek, a sportok. Ezt a növendékek koruknak megfelelően űzik, tisztjeik feliigyslete alatt. A legkisebbek katonai játékokkal foglalkoznak, az idősebbek atlétikával, futballal, kézilabdával vagy más sportággal. Most egy kényes kérdést teszünk fel azoknak, akik a legfiatalabbak nevelésével foglalkoznak. Jerofejev kapitány elmondja, hogy a kezdeti időszakot bizony nagyon ügyesen kell betölteni. Ki kell használni, természetes lelkesedésüket. A legtöbben vágyódnak megismerkedni a katonai élettel, szeretik az egyenruhát, a szolgálatot, legyen az szoba-ügyeletesség, vagy akármilyen más tisztség. Röviden; a gyerekeket állandóan foglalkoztatni kell, nehogy idejük legyen töprengeni az elhagyott otthon felett. Természetes, a honvágy, az később is felléphet. Ilyenkor már a nevelőtől függ, aki hét éven keresztül foglalkozik a csoportjával, és felvezeti növendékeit az érettségiig, hogy megtudja találni a kellő hangnemet. A nevelő a legjobb barátja, majdnem édesapja növendékeinek. Ö vezeti be őket a katonai tudományok alapjaiba, segíti őket felkészülni az órákra, irányítja szórakozásukat. Mozi, vagy színielőadás után közösen vitatják meg a darabot. Ő az, aki formálja a növendékek jellemét. Tényleg, milyen egyszerű, és lakonikus a férfiúi szeretet és mennyire szükségük van épp‘ erre a kis szuvorovistáknak! A szuvorovisták szép, nagy családnak számítanak. Csodálatos barátságot tapasztalhatunk az idősebb és fiatalabb szuvorovisták között. A legidősebb IX. és X. osztályosok körében gyakran látni kisebb gyerekeket. Áhítattal hallgatják idősebb bajtársaik beszélgetését, az érdekes történeteket, élményeiket. Hisz' ők már átmentek egyen-máson, és mindannyian részt vettek már a Vörös-téri katonai díszszemlén is. Az élet az intézetben pezseg, gyorsan telik az idő, a kezdőkből végzők lesznek, s helyükbe újak kerülnek, az intézet minden évben kiváló növendékeket ad a tisztképző akadémiáknak, ahol a szovjet hadsereg legjobb parancsnokait nevelik. És mikor már kint vannak az életben, felkészülve minden percben védeni a hazát, akkor is szeretettel gondolnak vissza a Szuvorov-intézetre, ahol anni/i odaadással oltották beléjük a katona-élet iránti szeretetet. * S. A. PRÁGA, 1945 MÁJIIS 9.
