Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-01-08 / 2. szám
KARINTHY FRIGYES: Tanítom a kisfiámat Ha kilenc kályhában öt és fél nap alatt tizenkét köbméter bükkfa ég el — mennyi nap alatt ég el tizenkét kályhában kilenc köbméter bükkfa ... — Ha kilenc kályhában... Az íróasztal alőtt ülök, valami cikket olvasok. Nem tudok figyelni. A másik szobából már harmincötödször hallom a fenti mondatot. Mi a csoda van már azzal a bükkfával. Muszá.i kimenni. Gabi az asztal fölé görnyedve rágja a tollat. Ügy teszek, mintha valami más miatt mentem volna ki, fontoskodva keresgélek a könyvszekrényben, Gabi lopva rám néz, én összehúzom a szemem, mintha nagyon el volnék foglalva gondjaimmal, és nem vennék tudomást róla — érzem is, hogy erre gondol, közben görcsösen mondogatom magamban: „Ha kilenc bükkfa ... tizenkét köbméter ... akkor hány kályhában ..." Ejnye, a csudába! Hogy is van? Elmegyek előtte szórakozottan, megállók, mintha ebben a pillanatban vettem volna észre. — Na, mi az, kisfiam, tanulgatunk? Gabi szája lefelé görbül. — Apukám ... — Mi az? — Nem értem ezt a dolgot. — Nem értem?!... Gabi!... Hogy lehet ilyet mondani?!... Hát nem magyarázták el az iskolában ? — De igen, csakhogy.>> A torkomat köszörültem. Aztán már nyersen és ellenségesen: — Mi az, amit nem értesz? Gabi mohón, gyorsan és megkönnyebbülve, máris hadarni kezdi, mint akinek nagy súlyt vettek le a válláról. — Nézd apukám, ha kilenc kályhában öt és fél nap alatt tizenkét köbméter bükkfa ég el... Én dühösen: < — Papperlapapp!... Ne hadard j !... így nem lehet értelmesen gondolkodni!... Tessék még egyszer nyugodtan és megfontoltan elmondani, majd ' akkor meg fogod érteni! — Nna, adj egy kis helyet. Gabi boldogan és fürgén félrehúzódik. Ő azt hiszi, hogy én most nem tudom, hogy ő most vidáman rám bízta az egész dolgot — ő nem tudja, ő persze nem emlékszik ugyanerre a jelenetre, húszegynéhány évvel ezelőtt, mikor én húzódtam így félre, boldogan és megkönnyebbülve, és az apám ült le jgy mellém, ugyanezzel a bosszankodó és fontoskodó arccal, mint most éri. És ami a legborzasztóbb, méghozzá — ebben a pillanatban villan át rajtam — erről, ugyanerről a példáról volt szó akkor is!... Ügy van, nincs kétség!... a bükkfa és a kályha! szent Isten!... pedig akkor már majdnem megértettem, csak elfelejtettem!..; Az egész húszegynéhányéves korunk egy pillanat alatt a semmibe süllyed. Hogy is volt cs-k! — Nézd, Gabi mondom türelmesen —, az ember nem a szájával gondolkodik, hanem az eszével. Mi az, amit nem értesz ?!... Hiszen ez olyan egyszerű __ és _világos, mint a nap — ezt az első elemista is megérti, ha egy pillanatig figyel. ”ézd, fiam. Ugye itt van az. hogy kilenc kályhában rt és fél nap alatt ennyi és ennyi bükkfa ég el. Nnna. Mit nem értesz ezen? — Ezt értem, apukám.;,, csak azt nem tudom, hogy •’z első arár.ypár fordított „és a második egyenes, vagy az első egyenes és a második fordított, vagy mind a kettő egyenes, vagy mind a kettő fordított. A fejbőröm, a hajam tövében. lassan hidegedni kezd. Mi a csudát fecseg ez itt össze az aránypárokról? Mik lehetnek azok az átkozott aránypárok?! Honnan lehetne ezt hirtelené- ben megtudni ? Most már hangosan szólok rá: , — Gabi!... Már megint hadarsz! ... Hogy akarod így megérteni?... Az ember a szájával, izé ... Mi az, hogy fordított meg egyenes, meg egyenes, meg fordított, papperlapapp, vagy a falramászott nagybőgős! Gabi röhög. Ráorditok: — Ne röhögj! Ezért taníttatlak, kínlódom veled!... Ez azért van, mert nem figyelsz az iskolában!... Hiszen te azt se tudod... hiszen te azt se tudod ... (Elképedve meredek rá, mintha egy szörnyű gyanú ébredt volna fel bennem.) Hiszen te talán azt se tudod, hogy az az aránypár ?!... Dehogynem, apukám... Az aránypár.az aránypár... az aránypár az a két viszony, amelyben a belső tagok hányadosa. .. illetve a külső tagok szorzata ... összecsapom a kezem. — Mondom ... 1 Tizennég.y- éves_ kamasz, és nem tudja, mi az az afánypár! Gabi szája megint lefelé görbül. — Hát mi? — Hogy mi? Na megállj, te csirkefogó!... Most azonnal előveszed a könyvet, és harmincszor elmondod!!... mert különben ... „Gabi megszeppenve lapozgat, aztán hadarni kezdi: „—Az arány pár azon mennyiség, melynek két beltagja úgy viszonylik két másik mennyiséghez, valamint,... igen, apukám, de melyik itt a két beltag, a bükkfa térfogata és a napok száma, vagy a kályhák száma és a bükkfa térfogata ? — Már megint hadarsz?! Add ide azt a könyvet. És most rettentő komolyan kezdem. — Ide nézz, Gabi, ne légy már olyan ostoba. Hiszen ez olyan világos, mint a nap. Na nézd, milyen egyszerű. Na. Ide figyelj. Ugye, azt mondja, hogy kilenc kályhában ennyi nap alatt ennyi és ennyi bükkfa. Tehát ha ennyi és ennyi bükkfa kilenc nap alatt, akkor világos, ugye, hogy tizenkét hap alatt viszont nem ennyi és ennyi, hanem ... — Igen, apukám, eddig én is értem, de az aránypár... Dühbe jövök. — Ne fecsegj bele, így nem érte ... nem érted meg. Ide figyelj. Ha kilenc nap alatt ennyi és ennyi — akkor tizenkét nap alatt, mondjuk, esetleg ennyi és ennyivel több. De viszont, pardon, azért nem több mégse, mert nem kilenc kályhában, hanem tizenkettőben, tehát ennyivel kevesebb, vagyis ennyivel több. mintha ugyanannyival kevesebb volna, mint amennyivel több..,. Itt ugyanis az aránypár ... az aránypár.,; Egyszerre világosság gyűl az agyamban. Mint egy villámcsapás, úgy ér a Nagy Megismerés, aminek hiánya húszegynéhány év óta lappang és borong bennem — úgy van, most rájöttem!... Nincs kétség — akkor... ott... egészen nyilvánvaló — úgy van, nyilvánvaló, az apám se értette ezt ai példát! Lopva á Gabira nézek. Gabi közben észrevétlenül kinyitja a történelemkönyvet, és most félszemmel azt a jelenetet nézi egy régi képen nagy kéjjel, ahogy Kinizsi Pál két törököt dögönyöz. Nagyot ütöíc á kobakjára, csak úgy csattan. — Nesze!... majd bolond leszek itt kínlódni veled, mikor nem figyelsz! — Gabi bőg, mint a két török együttvéve. Én pedig megkönnyebbülve ugróm fel, és a múlt ködén keresztül egy arc rajzolódik elém. az apámé, amint nagyot üt a kobakomra, vígan és meg- könnyebülve mintha azt mondaná: „Add tovább a fiadnak! énnekem már elég volt!" es fütyürészve, zsebre dugott kezekkel, vígan indul el a sír felé, ahol egészen mindegy, hogy hány nap alatt ég el kilenc köbméter bükkfa és hatvan- hetven év élet. ,,yliás szemmel... “ O Azért én a te helyedben mégiscsak elmennék a fogorvoshoz. Az ötletes Nézd szívem, milyen helyes ajándékot hoztam neked a téli üdülésemről. Eredetileg egy tucat gyertyatartót akartam venni, de tudod, hogy mennyire odavagyok a szőke elárusítónőkért! Nem figyelmeztettem, hogy ne csapja be az ajtót! Tuberus formalisticus! Felhívom a világ orvostársadalmát figyeljenek fel haladék nélkül erre az általam frissen felfedezett betegségre, amíg nem késő, amíg mérges és nehezen gyógyítható kinövéseivel be nem borítja az egész földtekét, kívül és belül. "v Tuberus formalisticus, avagy formalizmus? Felhívom a világ összes harangozóit, verjék félre a harangokat és jelezzenek mert jön ő, jön a nagy fekete rém, a tuberus formalisticus! Jön az életet megsavanyító, gúzsbakötő, lealacsonyító „kicsinyesség. hogy felfalja az életet. Mondhatnám önvédelembő) kiáltok a magam és mindazok nevében, akik tudnak még nevetni, mert ezt nem lehet kibírni, ez rettenetes ... hihihi... hogy a szegény áldozatok, a tuberus formalisticus által megtámadottak, hogy mennyire nevetségesek és groteszkek a tehetetlenségükkel, ... hogy az ember nem tudja megállni, hogy meg ne pukkadjon a rö- hejtől... brühaha ... Egy tanársegéden fedeztem fel. Egy tanársegéden, akihez diáki minősítéssel gyakorlatra jártam, illetve nem jártam csak kellett volna, miután megállapítottam, hogy kevés újdonságot tud velem közölni. Én tehát hol mentem, hol nem, de inkább nem, mint igen. Erre a szemeszter végén azt mondja, hogy ő nem ismeri el nekem a gyakorlatot. mert sokat hiányoztam- Tyüh, ez kellemetlen lenne. Különben jó cimbora, tegeződünk is, Kértem őt, tegye meg, amit lehet. — Hozzál orvosi bizonyítványt! — mondja. — Mire? — kérdeztem meglepődve. — Hozzál bizonyítványt, hogy beteg voltál! — Ugyan, ugyan — legyintettem bosszúsan, nem voltam beteg, mégcsak náthám sem volt! — Nem baj — ismételte makacsul — hozzál orvosi bizonyítványt! — Minek az neked? — Ne törődj vele — pattant fel most ő — kell! Különben nem tudom igazolni a hiányzásodat, érted? Ez a forma. Fedezni kei! magamat, ha akarod tudni, igazolni, takarni amit teszek! Elámultam. — -Komolyan gondolod — hitetlenkedtem — ha hozok ide egy paplrcetlit, hogy novemberben három tüdőgyulladáson gázoltam keresztül igazolhatod a mulasztásomat, másképp nem? — Igen — möndta komoran, hozz! — Nem hozok! — Rámnézett, mint egy emberre, akit mindeddig épeszűnek gondolt és most látja, hogy hülye. — Nem — ho-zol — tagolta vészesen — te nem hozol? — Nem, — mondtam, vagy igazolhatod Így is, vagy úgy sem! — Megtört. — Egy picurka kis bizonyítványt — könyörgött — csak annyit, hogy két hőnapig feketehimlőd volt, vagy sárgaság, vagy mit tudom én... — Sző nélkül faképnél hagytam. — Vagy tífusz — kiabált utánam — vagy szamárköhögés ... Mikor látta, hogy nem figyelek rá, utánam rohant és megragadta a karomat. — Nem tehetem — nyögte és szeme könnyben csillogott — legalább egy kis meghűlést, egy kis náthát, egy kis köhögést... kue, kuc, kuo — vert hátba kedveskedve. Kirántottam a karomat kezéből. Delirium tremensbe esett. — Fedezni akarom magam — hörögte panaszosan — takarózni akarok, szép, megtámadha- tatlan és sérthetetlen páncélburkot akarok! Gyorsan betakartam őt egy szemetesvödörrel, de lerúgta magáről. — Nem ilyet — üvöltött — bizonyítványt... bizony ... A sebtében kihívott mentőknek sikerült nagy üggyel-bajjal egy mentőzubonnyal betakarniuk úgy, hogy valamennyire megnyugodott. Beszállították. Másnap meglátogattam. Ég felé szegezett merev szemekkel feküdt ágyán, ajkai lassan mozogtak. B..b...b ...b ..; — bugyborékolt a nyelve, szegény nem bírta már kimondani, hogy bizonyítvány. Míg jött a főorvos, megvizsgáltam a környezetét. A szomszéd ágyon egy vállalati igazgató feküdt, mint egy darab fa. A szerencsétlen, hogy az életben megkockáztatott tetteinek jogalapot szerezzen, 30 kötet materialista irodalmat és 50 ezer jelszót magolt be. melyeket aztán bő képzelőerővel, de kevés logikával alkalmazott. Diagnózis: tuberus formalisticus, teljesen kifejlődött stádiumban, a bevedelt szellemi táplálék halványzöld gőz alakjában szivárog ki sisteregve a páciens tarkóján lévő repedésen. Mellette egy tervfelelős volt. elhelyezve. Ez új matema- j tika alapjait formálta meg, mielőtt idejutott volna, melynek lényege nem a tizes számrendszer, hanem az ezres, és a nulla százat jelent. Azonkívül különféle matematikai mesterfogásokat dolgozott ki, melyek értelmében a tervet semmi esetre sem lehet nem teljesíteni. Itt a betegség kőrtünetei: a delikvens állandóan az ujjain számol, villogó szemmel figyelve körbe, nem figyeli-e valaki és komolyan veszi amit csinál. Aztán volt még itt lapszerkesztő, akinek leikéről óvatosan és hosszas pepecselő munkával fejtették le, kalapács és véső segítségével, a tuberus formalisticus rárakodott maradványait. Szegény embert a kemény és formálhatatlan kéreg már félig megfojtotta. Láttam egy bebugyolált fejű járási kul- túrmünkást, csak a bal szeme csillogott ki fanatikusan a kötés alól. Két hete operálták le az ellenzőit, két hatalmas dudort a szeme mellől, melyek már három méteres hosszúságot értek el _ és amerre járt fellökte vele az embereket. Aztán jött a főorvos. — Milyen az eset — érdeklődtem a szegény tanársegéd barátom állapota iránt — van remény ? — Nagyon súlyos — csóválta a fejét — a kór előrehaladott állapotban van, valószínűleg este 11-kor lesz a krízis. . Legjobb lenne, ha addig beszerezne egy orvosi bizonyítványt! — De honnan ember — kiáltottam kétségbeesve — melyik őrült adja azt nekem, amikor nem voltam beteg? És különben is ezen nem múlhat a dolog! — Adok én — mondta nyugodtan — adok egyet okmánybélyeggel és a fővárosi állami kórház pecsétjével ellátva, hogy maga tizennégyben meghalt a doberdői harctéren. így iegalább egész életére el lesz látva. És adott. A hatás tényleg csodálatos volt. Ahogy a beteg meglátta a bűvös papírt, talpra ugrott, megszagolta és cigánykereket hányva rohant ki az utcára. — Megvan — harsogta boldogan. Megvan, én fedezve vagyok és mindent igazolhatok! Igazolt is Hát ilyen ez a tuberus formalisticus nevű új nyavalya, melyet én. ezerinel felfedeztem. Mit mondasz, kedves olvasóm ? Hogy ez nem is olyan új, és hogy ezt már te is ismerted? Dehát akkor miért nem írtad meg? DUBA GYULA Csak nyugalom! A férjem elvesztette a színházi látcsövét és most kénytelen ezt használni.
