Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-04-30 / 18. szám
KARINTHY FRIGYES: Eladom a könyvet Annyi könyvet viszel máma magaddal? — kérdezi apám, s amikor én lemondóan bólogatok, a nagynéném, aki szintén jelen van, németül szidni kezdi az iskolát. Csupa svindler, drága és új könyveket szerkesztenek, amibe semmi új nincs, és rákényszerítik a szülőket, hogy megvegyék. Bánom is én, csak az utcán legyek. Letérek a Múzeum körútra és a Károly körútra. Ez a mi utcánk: az antikváriumok egész rajvonala. Megyek előre, hónom alá csapom a füzeteket — és a könyvet, a kritikus könyvet kényelmesen átlapozom menetközben, mintha otthon ülnék. Ebben nagy prak- szisom van; — megyek az iskolába. és az utcán tanulok, még írok is néha. Tehát lássuk csak. Ez a tavalyi természetrejz, ötödik kiadás, lényegesen javítva, átdolgozva. Lényegesen átdolgoztam magam is — a hátulsó fele levált, annyi baj legyen. Az első fedélen egy mértani rajz. A 178- ik lap, sajnos, hiányzik. Az Ember Csontváza, (87-ik ábra), sajnos, igen kemény ceruzával rajzoltam a cilindert és a szá jába csutorát, nem lehetett kiradírozni — a rozmárra, tavaly, mikor még ifjú voltam, és nem gondoltam a jövőre, oda meg di rekte tussal festettem rá a ba- juszkötöt. Dörzsöltem, dörzsöltem, az igaz, de mit ér az, a rozmár kilukadt, a bajuszkötő mégis látszik. És vajon melyik beszámíthatatlan, ostoba percemben jutott eszembe, hogy az egész 172-ik lapot kőporral bedörzsöljem, míg vékony lett, mint a selyempapír? Mert, hogy az Allatviiági Statisztikai Térkép közepéből egy ötszög alakú hosszúkás darab hiányzik, az igen, rendben van, arra emlékszem, akkor repülőgépet szerkesztettem és kellett a keménypapír. De a tartalomjegyzéket igazán nem kellett volna köröskörül kicsipkézni, nehéz, verejtékes munkával, hogy aztán egy vékony pálcikává összesodorjam az egészet, amit képtelenség kisimítani, mindig - visszakunko- rodik. Egészben véve azonban igen csinos könyv. így egy kicsit messziről nézve, félig behúnyl szemmel, nagyon takaros, rendes könyv. Na, látszik, hogy hordták, de azért olyan kedves, szerény, jó könyv. Újonnan 2 korona 70 fillér. Megmagyarázom annak az embernek, hogyha a fedelet leradírozza, eladhatja új könyvnek. Egy kicsit csal, mit tesz az? Ha ő kér- • dez, egy koronát kérek — ha nem kérdez, csak mond egy összeget, hússzal többet kérek, mint amennyit mondott. Állok egy-két percig a kirakat előtt, és az üvegen át tanulmányozom a terepet. Kicsi öregember: szemüvegen át néz valami képet. Kilencven fillérért is odaadom. Komoly öregember. Hirtelen nyitok be. Az öreg most beszél valakivel: oldalt néz rám, nem köszön, mikor belépek. Ismeri már az emberét. Nem zavarom, állok türelmesen, köhögök. Egyszerre végtelen, bús kishitűség tölti el a szívem, magamban szelíden, könnyes megadással simogatom az öregember lelkét. Te hideg, kemény öregember; értsd meg a szegény, szegény, szegény diákot, aki hetek óta csüggedten és reménytelenül szeretne már, óh, úgy szeretne egy kis törmelékcsokoládét, egy kis gumit, amiből csúzlit lehetne csinálni, egy újrendszerű matricát, egy építhető papírházat — és pénzt, sok pénzt, egy koronát, kettőt, magáért a pénzért, Tart pour Tart. Látod, én értelek téged, te öregember, tudom, én tudom, hogy magadnak is annyiban van, hogy nehéz a dolog nagyon, és hogy ez a könyv piszkos. És látod, én odaadom neked 70 fillérért. Az öregember közben tovább tárgyal. Hozzám nem szól semmit, értjük mi már egymást: hirtelen kinyújtja oldalt a kezét, és én beleteszem a könyvet. Beszél a vevővel, megforgatja két újjá közt a könyvet, rettenetes undorral kinyitotta ... istenem ... Igen, éppen a rozmárnál nyitotta ki, és ott van a kőporos oldal. Hatvanért odaadom neki, egye meg. Lelöki az asztalra. — Régi kiadás — és szakadt, hiányzik. A világ elsötétül előttem. — Ezt használják a Markéba* ... mondom vad daccal, elszorult torokkal. — Tudom. — És tárgyal tovább. Levegő vagyok. Tétován, percekig állok Embertelen keserűség ül mellemen. — Harmincért odaadom — szólok végre halkan. Az antikvárius tovább beszélget a vevővel, Két perc múlva felel, mikor már nem is számítottam rá. Negyven fillér — mondja, de nem fordul felém. Rövid számadás. Ez még a mozira se elég. De a perc elhatározó. Bátran, gyorsan, fejest a helyzetbe — utánam az özönvíz. Hirtelen előkapom a vadonatúj Stilisztikámat, ami ma is kell. — Ezért mennyit ad? összesen egy korona és hatvan fillért fizetnek ki a kasszánál, — óh, a Stilisztika kellett neki, a nyomorultnak, a sátánnak, az én idei Stilisztikám, azt elhiszem, kapott utána, elvitte, kikapta a kezemből, nem is volt időm meggondolni. És most mi lesz? Mi lesz? Mi lehet? A pénzt itt szorongatom a kezemben. Holnap visszaveszem a Stilisztikát. Kérek ehhez a pénzhez még egy koronát léniára, és visszaveszem. Holnap elmegyek címet írni, falat hordani. Holnap beállók hajósinasnak. Holnap visszaveszem a Stilisztikámat. NAGY LAJOS: 'JWAIWZJWZ/J'AAAi A NYÚL A nyúl a gyáva állatok közé tartozik. Származására nézve, csak annyit tudunk, hogy nem a núbiai párductól ered. Elemi iskolai tankönyveink szerint a nyúlt nyúlnak fiiért nevezik. (Nem tetszik érteni? Pedig így van, lásd: Miért nyúl a nyúl? — Fűért!) Van erdei nyúl, mezei nyúl, házinyúl és kísérleti nyúl. A nyulat már a régi görögök és rómaiak is ismerték s ök még igen bátor állatnak tartották, aminthogy az is volt; bátorságát a nyúl akkor vesztette el, amikor arról értesült, hogy Schwarz Berthold feltalálta a puskaport. Mindjárt tudta, hogy ebből baj lesz. Ettől kezdve bátorsága a különböző lőfegyverek feltalálásával és tökéletesítésével szoros kapcsolatban folyton-folyvást fogyott, annyira, hogy ma már o nyúl oly gyáva állat, hogyha szegény fegyvertelen nyúl létére meglát egy fegyveres vadászt, a leggyávább módon elfut előle, ami bizony nem válik dicséretére. A nyúl fűvel táplálkozik, ami nem is lehet olyan rossz; elvégre mi is eszünk füvet, csak nem akarjuk beismerni s ezért azt mondjuk rá, hogy: spenót. A nyúl táplálkozáson és szaporodáson kívül, állandó féle- lemmel foglalkozik, ami — tudjuk mindn;0jan magunkról — nem tartozik a legkellemesebb szórakozások közé. (I. Magyar- ország 1919. és 1920). A nyúl igen hasznos állat, egyrészt azért, mert kártékonysága által, ha nagyon elszaporodik, kárt tesz a szomszéd vetésében s ez tiszta haszon, másrészt azért, mert igen jó a htísa. A vadászok nagy kedvvel vadászták a régi jó világban, ma azonban nyálat lőni — körülbelül 1914 augusztus elseje óta — nem valami előkelő dolog, sőt határozotton maradi- ság, ezen a téren már sokkal előbbre jutottunk. A nyúlnak különösen jellemző sajátosságai nincsenek, amilyen szürke a színe, olyan szürke az egész egyénisége, éppen ezért szükség esetén helyettesíthető más állattal, például macskával. Hogy kitünően tud futni, ebben — pláne olyan gyáva állat részéről — semmi csodálni való nincsen, de próbálna meg a víz alatt úszni, vagy turbékolni, esetleg lovagolni, vagy kesztyűbe dudálni. Mindezt nem tudja a nyúl, sőt még azt sem ő mondja, hogy: pitypalatty, szóval egészen tehetségtelen állat. ÉRTEKEZLET — Elvtársak, úgy gondolom, hogy ezeket a dolgokat már elégségesen megtárgyaltuk, hisz reggel óta itt ülünk. Talán papírra vethetnénk az eredményt. — Mi is amellett vagyunk, hogy fejezzük már be. Elvtárs- nö, írja: Az első napirendi pont. Mindkét fél megegyezett abban, hogy a termelést csak a jövő év második negyedében lehet megkezdeni. — Várjon. Azt ne írja. Hisz én ilyesvalamihez nem adhatom egyedül a beleegyezésemet. Meg kell először kérdeznem az igazgatót. — Akkor hívd föl! — Felhívom. (Megy a telefonhoz) Halló, ott van az igazgató elvtárs... Értekezleten? És nem hívhatják ki? Nagyon fontos dologról van szó ... Hm, hm, hm, nagyon kellemetlen. Tehát, ha végez, legyen olyan szíves hívjon fel a minisztériumba, Kovarikhoz. — Hát akkor ezzel várnunk kel). Foglalkozzunk addig a második ponttal. — Az nem megy. Nekem először ki kell kérnem ehhez a ponthoz az osztályvezetőm véleményét. És a telefon állandóan foglalt, inkább odaszaladok. (Elmegy). — Tudja mit, akkor én most inkább elugrok ebédelni, hisz úgyse folytathatjuk az értekezlete ti’ — Jő ötlet. Én is emellett vagyok. (Elmennek). — És mit fogunk mi csinálni, Ferkő? Mesélj valamit, talán jobban eltelik az idő. — Hát jó. Képzeljétek el, mi történt velem mikor mint elsőéves katona Csehországban szolgáltam. Udvaroltam egy lánynak. de milyen lány volt az! Elképzelhetitek! (Csurog a nyála). KERESZTREJTVENY 1 2 6 16 J 16 B 2-1 22 V ü 251 27 28 61 XI 1 66 67 k0 ü V? i ü it6 .jöíj&í'tV 5° 51 — . __ — VÍZSZINTES: 1. Május fénylő napja. 13. Kémiai vegyület. 14. Az olvasási képesség elvesztése. 15. Hazaáruló. Í6. Zátony kezdete. 17. Francia papa (fonetikusan). 18. Kis doboz. 20. Nohát — oroszul. 21. Kosevoj keresztneve. 23. Perzsia (ékezet felesleges). 25. Jelen nap. 26. A kecske is ilyen hangot ad. 27. Amerikai férfinév. 29. Kígyó a „Dzsungel Könyvéből“. 31. Lei keverve, 32. Állatlakhely (u = ü). 33 „R“ betű kiejtve. 35. L. R. 36. Róma második királya (Pompilius). 38. Volt angol miniszterelnök. 40. Kis patak. 41. A hős 48-as tábornok. 44. Mázol. 46. Nem fel. 47. Ür — csehül. 49. Félelmetesen tűnik fel. 52. Szobadísz. FÜGGÖLECES: 1. Május 9-én szabadította fel Csehszlovákia fővárosát — Prágát. 2. Ifjúsági író, pedagógus (Mózes). 3. Vissza: személyes névmás (pl.). 4. Lóeladel. 5. Közelébe. 6. A pincébe! 7... libris. 8. Kérdőnévmás. 9. N. A. 0. 10. Pék végei. 11. Német egyetemi város. 12. Május 1. 17. Magasabb török hivatalnok. 19. Koreai név. 22. Magam fölé viszem. 24. Csúcsteljesítmény. 28. C. I. 30. Juttat. 34. A börtönben ül. 35. Textilnövény. 37. Kossuth díjas színész (y=i). 39. Tovább nem! 42. Minden, ami a testeken valami változást idéz elő. 43. Hártyásszárú rovar. 44. Nem nagy. 45. Mezőgazdasági szerszám. 48. N. C. 50. Nem tegnap. 51. L. D. 52. Kert fele. B. P. Értesítjük kedves olvasóinkat és rejtvénymegfejtőinket, hogy kb. 250 oldalon, nagyon sok illusztrációval, ügyes, kicsiny formátumban jelenik meg a „Fejtörő könyv“. A megrendeléseket a „Dolgozó Nő" szerkesztősége még május 31-ig átveszi. Bratislava, Októbrové 12. szám alatt. Barlanglakok Konkurencia Talán még a házinyúl alkalmas arra, hogy érdeklődésünket felkeltse örült szaporasága által és azáltal az ártatlan kedélyre valló tulajdonsága által, hogy néha a saját kölykeit megeszi. Kivételesen előfordul a nyitlak közt is bátor egyéniség: egy vadász beszélt egyszer ilyen bátor nyálról, amely, amikor ráfogta a puskáját és célba vette, felállt a két hátsó lábára és a jobb első lábával — mintegy a mutatóujjával — megfenyegette a vadászt, mintha ezt akarta volna mondani: „Nana, te haszontalan! Nem szégyenled magad! ?...'' A vadász elejtette a puskáját, elfutott a rettentő lélekjelenléttel bírp nyúl elöl, sőt, nem szégyelte bevallani, ha már ennyi megtörténhetett, többször vissza is lesett, vajon nem kapja-e föl a nyúl a puskát és nem ló-e utána. Komoly természettudósok különben az egész történetet légből kapott koholymánynak minősítik, éppen így nem hisznek abban az elterjedt mesében sem, hogy egyes elszánt nyulak a vadászok közt mérgezett tűkkel járkálnak és megszúrják a puskájukat. Hogy mi mindent össze is hazudnak a vadászok s általában az emberek mostanában! ★ ★ ★ Hideg, tavaszi szél fütyöré- szett a határban. Ambrus, a cigányvajda ott üldögélt kabátjába csavargatva és pipázgatva, ócska rongysátra alatt. Az egész sátor három karóból, meg egy tödozott-fódozntt csapatuk ponyvából állt. Nemcsak az oldalán fújt be vígan a szél, de a tetején is nyugodtan eshetett be az eső. Egy hatvan év körüli paraszt- bácsika, ki éppen arra ballagott, nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze a vajdát: — Ambrus, nincs hideg ? Az tűnődve nézett rá, és a legnagyobb lelkinyugalommal csak ennyit válaszolt: — Nem tudom, máma még nem voltam kint! Es pipázott tovább, (kr) — Végre sikerült felhívnom az igazgatót. Folytathatjuk az értekezletet. — Hol a doktor? Diktáljon. Hadd legyen annak a szerződésnek hivatalos formája. — Nincs itt. Elment ebédelni. — No, akkor várnunk fog kelleni. — Ferko, hogyis volt az tovább ? — Én azt mondom neki: „Szívikém, édes...” — Éljen, a doktor már itt van. Folytassuk. De hol a gép- írónő ? — Valószinüleg elment ebédelni. hisz neki is kell enni... — Hát akkor várunk rá. — Ferkő. meséld csak tovább azzal a lánnyal... — Hát akkor kire is várunk most? — Kovarikra. — Ahá ... — Akkor Ferkő fejezd be azt az esetet. * — Hát nekem fiúk. már mennem kell, háromkor újabb értekezletem van. — Mi az, már olyan késő van? — Akkor fejezzük be, és majd holnap folytatjuk. — Hogy ezek az értekezletek hogy* kikészítik az embert! C. L. ★ ★ ★ Lincoln, akinek egy kisebb birtoka volt, amikor elnökké választották, bérbeadta földjét. Egy alkalomma! meglátogatta bérlőjét, aki éppen a ház előtt fogyasztotta ebédjét. Az elnök csodálkozva kérdezte bérlőjét, hogy miért eszik éppen itt. A bérlő zavarba jött. majd Így szólt: „Füstöl nagyon a kályhám, nem tudok ott enni“. Az elnök szó nélkül bement a házba Amint kinyitotta az ajtót, valaki egy főzőkanállul arcon ütötte és így kiáltott rá: „Te még mersz haza jönni. Te gazember“. Az elnök nem szólt egy szót sem, hanem becsukta maga mögött az ajtót. Majd oda ment a bérlőhöz és így szólt: „Fel a fejjel, kedves Tom. Az én kátvhám is szokott néha füstölni“. Próbálja valaki bebizonyítani, hogy nem akartunk ugrani :'öveg nélkül
