Új Ifjúság, 1957 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1957-03-12 / 11. szám
A gyermek meg a szakáll. NAGY LAJOS: A KÍGYÓ A kígyó borzasztó hosszú állat, hosszabb a legrövidebb öntözőcsőnél is. Előfordul mind az öt világrészben, mezőkön, kövecses-homokos földeken, erdőben és a patikák címtábláin, leginkább azonban mégis a szép női kebleken, sőt a jóbarátok keblén is, ez az utóbbi fajta azonban igen beteges és gyenge, amiért is a jóba rá t azt a keblén melengeti. A kígyó igen buta állat, azért a hüllők közé sorozzák. Lábait illetőleg nyomorék, egy lába sincsen és ezért hason mászik, ami különben alázatos természetére is vall. Legnagyobb kígyó az óriáskígyó, ez születésekor még óriási kicsiny ugyan, de később napról-napra hosz- szabb lesz, míg végre akkorára nő, hogy ha akkor a farkára állna és fölegyenesedne, pont akkora lenne, mint egy őriás. Igen nagy és veszedelmes kígyó még a csörgőkígyó. Ennek méregfogai vannak, harapása halálos, miért is a farka végen kis lemezeket hord, amikkel menetközben csörög, figyelmeztetvén az embereket, hogy jön, fussanak el, mert különben baj lesz. Persze, aki süket, az könynyen megjárhatja, ezért nem jó süketnek lenni! Aztán igen helyre pörge kis kígyó a vipera. Ez minden jó magyar ember szívének kedves kígyója, mert idegen származása dacára is szívesen időzik magyar földön, például a pilisi hegyekben, ahol a svábokat meg-megcslpi néha. A vipera által harapott seb is lehet halálos, célszerű a sebet kiégetni, vagy, ha a vipera egy s2ép leány képét csípi meg, kiszívni, sót ez az eljárás előzetes védekezésül is helyes (lásd profilaxis), aza2 a mondott csinos képet lehet ktgyócsípés nélkül is előre kiszívni, de csak egy kicsit, nehogy nevezettet a mamája a leendő kígyómarás helyén megpofozza. Mulatságos látvány a pápaszemes kígyó, akit egyszer szürke- hályog ellen Operáltak, azóta pápaszemet hord és rossz kedve van, Az emberi életben is szerepel, mint anyós. Mint minden élőlény, a kígyó is örül a tavasznak, mégpedig annyira, hogy ilyenkor örömében kibüjik a bőréből. Az óriáskígyót különösen az életunt tyúkok szeretik, egy ilyen életúnt tyúk kimegy az erdőre és addig vár, míg jön egy óriáskígyó, aki mikor meglátja a tyúkot, annyira elcsodálkozik azon a buta tyúkon, hogy kitárja a száját és az tátva marad. Most a tyúk „eg,y életem, egy halálom!“ kiáltással betóugrik a kígyó szájába s mivel a kígyó ijedtében becsukja a száját, a tyúk megfullad. A kígyó most „amit főztél, edd is meg!“ meggondolással elkezdi nyelni a tyúkot s mivel aznap még úgy sem evett, egyúttal táplálkozik is általa. Nevezetesek még a kígyóbü- völők. Ezek cirkuszban és orfeumban mutogatják magukat, kihoznak eg.y nagy kígyót, azt kissé felemelik és hogy el ne dőljön, megtámasztják. A kígyó kíváncsian várja, hogy mi fog ebből kisülni és közben mereven bámulja az artistát, akit ez a tekintet, mivel nagy fene kígyóról van szó, valósággal megbúvói, szíve dobog, térde inog, ajka reszket és ijedtében mindenféle marhaságot csinál, ami az úgyrevezett kígyóbüvölés, más szóval: „jaj, de unalmas az élet!“ Jeles kígyók még: a repülő kígyő, a budai sikló, a rája, a lazac és a vízi göreb. Érdekes lenne még egy kis rövid sárga kígyó lila kecskeszakállal. A kígyó életkora egy naptól tíz-tizenkét évig terjed, mindig attól függ, hogy a bennszülöttek mikor verik agyon. Húsát kiköpik, de bőréből szép pénztárcákat csinálnak, amit nagy előszeretettel lopnak az emberek. A nagy kígyók a fiatal kígyókat, ha nagyön pajkosak, azzal fenyegetik, hogy vigyázz, mert jön a borkereskedő bácsi!. •• NEVESSIM Voltaire-t, a nagy francia írót, felkereste egy kezdő író és megmutatta néki legújabb müvét. Voltaire elolvasta, -majd így szólt: „Kedves barátom, ilyet csak akkor írhat, ha már jól ismerik. Eleinte jót kell Írni. * Mark Twain éppen jó kedvében volt, amikor egy kevésbe csinos asszony társaságába került. Ismerve a nőket, beszélgetés közben azt mondja az asszonynak, hogy milyen szép. Jól esett a kellemes bók, de az asszony mégis csak annyit mondott: „Sajnos, én ezt nem tudom viszonozni“. „Nem baj szólt az író — hazudjon maga is. mint én“. * Bemard Shaw-t egy fiatal író kereste fel. Azzal kezdte, hogy orvosnak készült, de remeli mint író többet tehet az emberiség javára. Miután Shaw elolvasta a művet, megjegyezte: „Azzal, hogy nem ment orvosnak, már eleget tett az emberiség javára, már nem is kell írnia“. * Einstein, a nagy fizikus az egyik amerikai vonat étkezőkocsijában utazott. Amikor rendelni akart, akkor vette észre, hogy nincs nála a szemüvege, Odahívja a pincért, és megkéri őt, hogy olvassa el az étlapot. A pincér sajnálattal, de megértéssel tekint az őszhajú tudósra, majd ennyit mond: „Sajnos, én sem tudok olvasni“. * Kant, a világhírű német bölcsész, Handegen porosz tábornok esküvőjén vett részt. Az esküvő nagy feltűnést keltett, mert a vőlegény 70 éves volt, míg a menyasszony csupán 18 Az esküvőn a tábornok odaszólt a tudóshoz: „Nem lehet remélni, hogy utódok lesznek“, mire Kent azt válaszolta: „Remélni, nem, de félni igen“. * Chaplin és Einstein népszerűségükről beszélgettek. Chaplin azt mondta: „Engem mindenki megért, de ki érti meg Önt?“ * Mark Twain egy alkalommal a szerkesztőségben egy élettelen libát talált. Először tűnődött, mit tegyen vele, azután fogta, és haza vitte. Háziasszonya jól elkészítette és vacsorára jó étvággyal elfogyasztották a liba nagy részét. Másnap reggel berohant egy ismeretlen a szerkesztőségbe és kérte a libát, mert ő azt tévedésből vitte oda. A liba valami furcsa bajban döglött meg, és a megfelelő hatósághoz akarta eljuttatni. Gépesítés. Kioktatás. ... és így néz ki a kutya. Gyermek vagyok Húsz éves, nagy boldog-boldogtalanság, . Melyre mondhatom, hogy ez már az enyém. Gyermek voltam és gyermek vagyok ma is, Álmodozó szemű csacska kis legény. Zöldülő kertek ibolyái között Elnyújtózom, mint a bolondos tavasz, S valakinek szép kis csokorba kötöm A bóbiskoló kerti virágokat. Bimbózó bokrok minden mozdulását, Mint egy öreg tudós hosszan figyelem. És világoskék szoknyák rebbenését, Gyermeki szemmel, de még is meglesem. Húsz éves, nagy boldog-boldogtalanság, Melyre mondhatom, hogy ez már az enyém. Mégis gyermek vagyok, fiatal, kamasz S álmodozó szemű csacska kis legény. VAJÄNYI BÉLA as szem mel Várakozás Szenvedélyes kártyás. A róka és a ravasz holló. * Horgászat — Möndja jó ember, ha ín ebben a tóban halat fognék, ki* hágés volna az? — Nem kérem, az csoda volna! Tűrhetetlen állapot Egyik barátom fia úgyszólván minden héten hallat magáról. Nemrég rászólt a papája: Miért nem csinálod meg a házi feladataidat? Mert az igazságtalanság volna — feleli Pisti. Én dolgozom és a tanító elvtárs kapja a fizetést? * Egyszerű segítség Fiatal férj (morögvá): Hal* löd-e Mariskám, már csak egyetlen egy gomb van a kabátomon ! Fiatal feleség: — igen, ez csúnya, Pistikém; ezt is le kell vágnod! Egy ismerősömmel találkozót beszéltem meg. Hogy is történt ? — Szóval nyolckor — mondta ismerősöm. — Igen, este nyolckor! Föltétlenül ott leszek. — Szervusz édes öregem! — szorongatta fél nyolckor a kezemet, egy tömzsi, szemüveges alak az utcán. Ödön, régi diák- pajtásom, két éve nem láttuk egymást, jelenleg tisztes családapa. Féltízig egy borozóban mámoros hangulatban, régi emlékeket elevenítettünk fel. A találkozóra nem menteni el. — Másfél óráig vártalak — mondta két nap múlva mogorván ismerősöm, akivel fontos megbeszélésem volt, — köny- nyelmíí, megbízhatatlan egyéniség vagy! Mit tehet ilyenkor az embert Dadogva mentegetödzík, bocsánatot kér és tljabb időpontot beszél meg. Ám okulva a múlton, csupán fenntartással ígérkezik el. — Jó, kérem — jelenti ki — ott leszek, ha közbe nem jön valami! Az Illető szívós és céltudatos emberi szótartó, és elvei vannak, ahová indul, oda is ér, nála a véletlen nem játszik je tenths szerepet, — Mi jöhetne közbe — cső-' dálkozik — esetleg elgázol égy villamos, de ez esetben elvárom, hogy értesítesz, ne várjalak hiába! Persze a kávéházba most sem jutottam el és nem is értesítet telek, hogy ne várj hiába. Pedig még csak el sem gázolt egy Villamos. Magam előtt láttalak, ahogy ott ülsz, vársz és szitkozódó!. — Ez egy felelőtlen, hanyag himpellér — mondod — az is örült, aki szóba áll vele!. De hiszen ezzel még normális társadalmi életet sem lehet élni! Izolálni kellene az ilyeneket, és szigorúan kirekeszteni más, jó- ravaió emberek társadalmából! Látod, nem értjük mi meg egymást soha! Hogy tudhatnád azt, mi történt velem? Hogy tudhatnád azt, hogy éppen, amikor hozzád indultam, egy szikra, egy gondólat szilánk ugrott az agyamba, befészkelte magát oda, és megvadított. Letérített a hozzád vezető útról, kivitt a Dunapartra és zúgó szélben jó néhányszor végigker ■ getett a kilométer hosszú sétányon, amíg le nem rogytam egy padra, és ülve bámultam tovább a hömpölygő, nagy vizet. Ne haragudj, józan és sza.z bályszerü emberke, nem akartalak becsapni, de látod, valami közbejött! Tudom, holnap, ha találkozunk, tüntetőén átmész majd a másik oldalra és nem köszönsz. Én megértelek! Bevallom, egész picit szégyellem is magas előtted és megfogadom, hogy legközelebb, ha törik, ha szakad, ott leszek! Ott leszek én, bizony elmegyek veled elbeszélgetni kedves ismerősöm — ha közbe nem jön valami! Ajánlok egyet! Legyünk bará-’ tok! Azok könnyebben megér•' fenek engem. Tudod hogyan találkozunk mi, én és a barátaim? — Jössz este? — kérdezik tőlem. — Nem — mondom én — dolgom van, nem mehetek! — Akkor várunk! És elmegyek. Ha azt mondom, megyek, legyintenek és eszükbe sem jut komolyan venni. Egy nős barátomnak, hiszed vagy nem, két éve ígérem, hogy megnézem az újszülött kisfiát. A lurkó rég jár már, beszél is, idestova iskolába megy, de nálam még mindig úgy van elkönyvelve, mint egy ki nem egyenlített tartozás, egy csecsemő, akit nekem meg kell néznem. Csak hát mindig közbe jön valami! Lehet, hogy talán majd húsz év múlva, az esküvőjén, ha ugyan hivatalos te- szék, sikerül őt végre meglátnom és megcsodálnom, hogy ime, nem is annyira picike mint ahogy én képzeltem, lám, már nem ís dudtizik, és bajúsza van, ami egy újszülöttnél mégiscsak szokatlan dolog. Ötven-hatvan éves be nem tartott program az élet. Örök látás-futás és nyugtalanság, Kanyargós utakon vezet, megtűzdelve zsákutcákkal, letérőkkel, élőre nem látott fordulatokkal. De ez benne a szép, izgató és érdekes. Ez benne a varázs! És ha majd egyszer az öreg kaszás leszáll a magasból, ágyunk szélére ül és azt mondja; „Na gyere komám! Várlak este kilenckor, a vén Szent Péternél egy feketére!" — nagyot nevetünk és szemébe rikkantunk: „Megyek komám! Várjál csak nyugodtan, ott leszek — ha valami közbe nem jön!" dübá gyula 1957. március 12.
