Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-09-08 / 36. szám

A CSISZ SZLOVÁKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Bratislava, 1956. szeptember 8._______________________________________________________________________________________Ára 60 fillér IV. évfolyam. — 36 szám. L Mai számunkban: A vádlott vádol (5. oldal) Hullámzó élet (6. oldal) Barátság és szerelem (7. oldal) A repülőnap hősei Az idén megrendezett repülőnap, - — ' melyet Prágában tartottak meg, felül­múlt minden eddigi repüiönapot. Ki­váltképp nagy esemény és amellett nagy érdekődés előzte meg az első ízben fellépő gottwaldovi kerület kilenc m ifjú repülőjéből álló akrobata csopor- -líV s'jtZrt (-ot ^ kilenc ifjú a Tréner Z-126 jel­zésű világszerte ismert gépen indult. S meg kell említenünk a Hadsereggel Együttműködők Szövetségének ifjú re­pülőit is, akik nemcsak jól felkészül­tek a repülőnapra, de igazán sikeresen is szerepeltek. Hadd jegyezzünk meg. mindjárt egy újabb eseményt is, melyet szintén nagy érdeklődés előzött meg. Ugyanis most került bemutatásra először a Z-226 jelzésű új tí­pusú Tréner gép is. E gépen a legszebb mutatványokat diri Bláha mutatta. Említsük még meg a már szinte megszokott M. 1.-15 jelzésű „tryskác”-okat is. Hiszen e gépek napjában több­ször is elhúznak fejünk felett, amikor is a zúgásokat már csak akkor halljuk, amikor a gépek már jóval elsik- lottak fejünk felett. Összegezve az egészet: meg kell vallanunk, hogy az ez évi repülőnap igazolta légi flottánk felkészültségét. A repülőnap. résztvevőinek szeptember 2-án igazán szép élményben volt részük. A bányásznapra A bányásznap alkalmából bányászaink minden erejüket megfeszítik, hogy méltó munkateljesítménnyel köszönt­sék dolgozó népünket. S népünk üd­vözli sikereiket. Mindent megtesz, hogy munkájukat siker koronázza. A Turcianske Teplice-i szénkutatók szocialista kötelezettség vállalása is azt bizonyítja. Vállalták, hogy a har­madik negyedévben 6.000 méteres fú­rást végeznek, továbbá, hogy 800.000.- koronával csökkentik önköltségüket. Ma büszkén jelentik, hogy kötelezett­ségvállalásukat magasan túlteljesítet­ték. Két hónap alatt 6.477 métert fúrtak és az önköltség csökkentéssel 087.000.— koronát takarítottak meg. Tel­jesítményük figyelemreméltó és bányászaink erre őszin­tén válaszolnak. A pezinoki érckutató bányászok felszini túrásokon dolgozó csoportjai feladatul tűzték ki, hogy az első fél­évi lemaradást kiküszöbölik és a bányásznapig a terve­zett feladatokat 1050/0-ra teljesítik. Felajánlásukat határ­idő előtt teljesítették, úgyhogy szeptember 5-re az egész évi tervet 103%-ra túlszárnyalták. A bányászok a folyosó áttörése tervét is valóra váltották, úgyhogy 'szeptember 9-re elkészülnek az évi tervvel. A mai napig már 25 métert törtek át terven felül. Bányászaink büszkék lehetnek eredményükre s a bá­nyásznapra érkező külföldi vendégek előtt bátran felvo­nulhatnak. Kisgyarmaii jelentés A párkányi járásban februárban ala­kították meg a kis- és középparasztok kisgyarmaton a szövetkezetei. A szövet­kezeti tagok a megalakítás óta ponto­san betartják a házirendet és kitűnő náluk a munkamegszervezés. A kis szövetkezet 541 hektár földön gazdál­kodik. Augusztus végéig elvetettek 10 hektár árpát, 50 hektárt előkészítettek az őszi búza és a vegyes takarmány számára. Most pedig már a trágyát hordják a cukorrépa alá. Emellett még arra is volt idejük, hogy 600 köbméter jó minőségű siló- takarmányt készítsenek a közös marhaállomány számára. Van miről gondoskodnak. A szövetkezet megalakítása óta 45 borjúval és 110 malaccal szaporodott az állatállomá­nyuk. A mezőgazdasági munkák mellett nem feledkeznek meg a gazdasági épületek bővítéséről sem. Kilencvenhat szarvasmarha számára istállót, 400 sertés számára ólat és 50 anyasertés számára fiaztatót építenek. BODROGVÖLGYI EMlC Szeptember elsejei Hatvanadik napot jegyeztem be, szívemben tele melegséggel: pirosfedelű kopott füzetembe. E hatvan nap már csak egy futó pillanat. Elszelelt, mint az illatos tavasz, s most jönnek, újak, kedvesebbek. Jönnek, még jönni fognak, mint ahogy jönnek az iskolába, a játszi gyerekek, kiknek arcán már nem ül sápadt félelem. Ott jönnek köztük: a piroskendős pionírok, régi ismerősök, ismeretlen kedves arcok, fiúk, lányok testvéri jó barátok. Jönnek, mint az áradat, felettük lágy szellő zsong s röpíti tovább: csengő hangjukat, szívük dobbanását s a hatvan napnak sok vidám óráját. A ilálkozás * Ismét együtt vagyunk, mint egy nagy család. Közénk újak jöttek. II de mind jó pajtások, kiket már régen szívemben hordok. Köszöntse hát őket í! meleg szavakkal e dal, és ti is egymást, boldog ifjúság, mint a vörös napsugár az ébredő határt. I ját& III m ■ II

Next

/
Thumbnails
Contents