Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-03-03 / 9. szám
1956. március 3. 9 xit-VßiM#-' SKORUPA ANTON Vasárnap, február 26-án a bratislavai Klement Gott- wald nevét viselő Pionírházban tüntették ki kiváló pionírjainkat, pionírvezetőinket és csapatainkat. A pionírok, őrsök, rajok és csapatok legnagyobb kitüntetése, ha a CSISZ Pionírszervezetének kibontott Vörös Zászlaja előtt fényképezik le őket. Ebben a magas kitüntetésben részesült a Dlhé nad Cirochou nyolcéves középiskola pionírcsapata, a rózsahegyi I. nyolcéves középiskola Emi! Zátopek nevét viselő pionírcsapata, a likavkai nemzeti iskola Július Fucík nevét viselő pionírcsapata és a kocúricei nemzeti iskola pionírcsapata. Ezt a legmagasabb kitüntetést kapta Milán Zápotocny, a velicnai nemzeti iskola tanulója, Kristina Dudásková, a bratislavai XXVII. nyolcéves középiskola tanulója, Anton Skorupa, a stará-bystricai nemzeti iskola tanulója, Kásák Ignác, a radoli nemzeti iskola tanulója. További pionírokat, pionírvezetőket pedig beírták a CSISZ SZKB Becsületkönyvébe és a Jilemnicky-jelvény adományozásával tnütették ki. A CSISZ Pionírszervezetének Vörös Zászlaja előtt fényképezték le a következő pionírokat, akik a példás Micsurin-körök tagjai: Ladislav Burák és Ondrej Koméra Cerencről, Ludmila Kasárová és Lubomír Gregorcík Teply vrchről, Jaroslav Tomesek és Olga Surinová Bla- hovoról, Emil Jacko és Anna Pavlikovská Circről, Ivan Lilgg, Ján Balala és Miroslav Krchác Martinból. A Vrút- ky-i I. nyolcéves középiskola három pionírját, Július Kinceket, Damian Vizárt és Jozef Medveckyt a technikai körben végzett kiváló munkájukért. KÁSÁK IGNÁC \ VÖRÖS PIOMRhTNDO DÓSÉI Az egész falu Kocúrice kicsike község a pőst.yéni járásban. Mindössze hatvan házat és 296 lelket számlál. Ez az ingovány és erdő helyén épült falucska egy évvel ezelőtt merült fel az ismeretlenség homályából. S ebben a kocúricei pioníroknak is nagy részük van. Abban az időben történt, a- mikor hazánk népe a felszabadulás tizedik évfordulójának megünneplésére készült. A naptár az első téli napot mutatta. Novák elvtárs, az iskola igazgatója és Ondrejicka elvtárs, a helyi nemzeti bizottság elnöke titokzatosan dugták össze a fejüket. — A falu útjai nagyon rossz állapotban vannak, a nemzeti bizottság épülete előtti tér is rendezetlen ... Közös erővel sok mindent meg lehetne oldani .. — Igen ám! Csakhogy mit szól ehhez a falu? — Majd elválik. Hozzá kell látni! A lavina megindult. Mind több szó esett a falu- szépítés lehetőségeiről. A falu lakói maguk jöttek újabb ötletekkel, elképzelésekkel. A szülők hangulata átragadt a fiatalokra is. A pionírok ösz- szejövetelükön tárgyalták meg a lehetőségeket. Erről a megbeszélésről indult el a kocúri- cei pionírok országot bejáró felhívása, amelyhez a pajtások ezrei csatlakoztak országunk csaknem minden tájáról. A terveket tettek követték. A huszonnyolc pionír — ez a csapat létszáma — 6.481 órát dolgozott le a faluszépítésben. A falucskától a Dudváhig vezető háromszáz méternyi utat kikövezték és két oldalt fács- kákkal ültették ki. Ezt nevezték e! a „Béke-fasornak", mintegy emlékeztetőül az eljövendő nemzedékeknek.' A felnőttek a főteret, az utakat hozták rendbe és a község határának a felét körülültették gyümölcsfákkal. A pionírok a jubileumi év május elsejéig 10.000 korona értékű munkát végeztek el. A faluszépítés tervei kibővültek. Tavaly még a szomszéd község faiskolájából vásárolták a facsemetéket. Idén a micsu- rinisták kertjében kétszáz facsemete áll oltásra készen. Ezek is határukat - fogják ékesíteni. A micsurinisták ezenkívül még egy sikerrel büszkélkedhetnek. Megtalálták az ingovány lecsapolásával termékennyé vált talaj számára a legmegfelelőbb fűfajtákat. Ez a sikerük hosszabb kísérletezés eredményeként született meg. A fű mennyiségi és minőségi volta az állattenyésztés és a talajmüvelés egyik fontos tényezője. S nem utolsósorban, a faluszépítés egyik motívuma. A közös munka, a közös tervek és a közös sikerek az egész falucskát egyetlen nagy csatáddá kovácsolták eggyé. A pionírok példája a szülőhely, a szülőfalu, a haza szépítésében sok-sok pajtást ragadott magával az egész országban. S ha Kocúrice egyetlen nagy család, akkor a felhívásukhoz csatlakozók képezik e család nagy-nagy rokonságát. Ismeretlen pajtása életét mentette meg. Velicná falucskába az Orava partján, Alsó Kubintól — Hviezdoslav városától — alig néhány kilométerre fekszik. Mellette nem régi keletű tó terebélyesedik. A szomszéd község, Istebné gyárüzemének növekedése megkövetelte, hogy az öreg Oravát is kimozdítsák régi medréből. Az elszakított meder helyén tó maradt, a ve- licnái gyermekek nagy örömére. Egy decemberi délutánon történt. A tél akkor még csak próbálgatta erejét. Éjjel fagyott, napközben kisütött a nap s visszavonulásra késztette a fagyot. így történt, hogy a tó jege a déli órákban megpuhult. Ezen a délutánon tanítás után Zápotocny Milán is a tó felé vette útját. A tükörsima jég f#iletén csillogva törtek meg az ara- nyers napsugarak, mintha csak csábítani akarták volna az arra haladót. Milán azonban csakhamar megállapította, hogy a jég a parttól távolabb még nem elég szilárd, hajladozik. Visszafordult. Szembe jött egy porubai, szomszéd falubéli fiú, akinek a faluban akadt valami dolga. A vonat indulásáig szeretett volna egyet-kettőt csúszni. — Hé, ne menj a jégre, nem tart meg! — kiáltott rá Milán már messziről. Az válaszra sem méltatva a figyelmeztetést, nekifutott, jó nagy lendületet vett ás ráugrott a jégre. Néhány méter után nagy reccsenés és Závodsky Milán — így hívták a másik fiút — derékig huppant a jéghideg vízbe. Igyekezett a jégre felkapaszkodni, de az tovább töredezett. Lába mind mélyebbre süllyedt az iszapban s így a mozgás is mind nehezebbé vált. — Segítség — kiáltozta torkas zakadtából. Milán emlékezetében felidé- ződött egy emlék. Egyszer alatta is beszakadt a jég. Pajtásai látva vergődését, megijedtek és elfutottak. Rettenetes érzés, amikor valakit életveszély közepette cserben hagynak a társai. Megindult a tó felé, de látva, hogy a jég töredezik, kockázatosnak tartotta az ismeretlen fiú megközelítését. Mindez a pillanat föredéke alatt futott át. az agyán. — Segítség! Befullad! Választ sehonnan sem kapott. A kanyarban, néhány száz méter távolságban, feltűnt az Istebné felöl közelgő személyvonat. Milán felrohant a töltésre, féllábával a sínre állt és hadonászni kezdett. A mozdony rohamosan közeledett, közben fülrepesztőén fütyült. Már a kihajló mozdonyvezető dühös arcát is jól ki lehetett vermi. Milán csak hadonászott és nem mozdult a sínftl. Történjék bármi, de a fiút meg kell menteni! A mozdony szakadatlan sípolása közben hallani lehetett a fékek csikorgását. Megáll! — futott át az agyán. A vasszörnyeteg Milántól alig néhány méterre állt meg hatalmasat pöfékelve. — Szemtelen tacskója! — ugrott le a mozdonyvezető a még mozgó masináról. A kíváncsiskodó utasok is leugráltak. — Bácsi... ott! — lihegte az izgalomtól kimerült Milán a tó felé mutatva. Ott egy már csaknem nyakig merült fuldokló vergődött a könyörtelen iszappal vívódva. A mozdonyvezető a kötélre öntözőkannát kötött és azt dobta oda a fuldokló fiúnak, aki abba kapaszkodva került a partra. így mentette meg Milán Zápotocny egy ismeretlen: pajtása életét. Ennyi az egész Skorupa Tonkő szintén kysu- cei pionír. Földijétől, Kásák Ignáctól valamivel alacsonyabb növésű. Ö mesélte el a következő történetet. Szilveszter napján történt. Édesapám korán reggel ment munkába. Én is felébredtem. Az utcán valaki elkiáltotta magát: T(fz! Kiugrottam az ágyból, gyorsan felöltözködtem és kirohantam az utcára. Az emberek vödrökkel hordták a vizet az égő faházikóhoz. Én a fecskendő pumpájához álltam, Így oltottuk a tüzet. Azután jöttek a tűzoltók. — Ennyi az egész! — fejezte be mondókáját. • Dlhé nad Cirochou nemzeti iskola pionírcsapatának csapattanácsa. • A kocúricei pionírok csapat tanacsa a Vörös Zászló előtt. • A rózsahegyi pionírok csapattanacsa.
