Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-02-25 / 8. szám
) 1956. február 25. Oí<őink Uazátokko-t TÖRÖK ELEMÉR versei: Szülőföldem Mintha tegnap jártam volna itt Látom ahogy a fűzfaág olyan nékem most is e táj, fonódik a virágos -harsra, és elnézem álmos dombjait, . s szívemnek enyhe vigaszt ád, hol képzeletem oly messze jár. ha szemem tarka meződ látja. Ejtsük ki tisztelettel a tanitó nevét Mily jó is hosszan elmerengnem hazám áldott barna rögén és legeltetnem két nagy szemem az aranymezők ringó ölén. Ö, te kedves ismerős földem hol gyermekévem reggelén annyi szép napot töltöttem, hogy is felednélek most el én? Hol nyári nap tűző hevében kedvvel merítettem enyhet én folyód bővizű medrében és a tölgyek árnyas rejtekén. Boldog vagyok e múló órán, hogy újra láthatlak kis falum s szenderegve egy kicsi padkán ezer virágod a koszorúm. Ha feléd megyek, minden lépten emlékim kisér mint drága kincs, s a tovatűnő sok-sok évben a kihúnyt fénynek szépsége nincs. És ha leülök egy' ház elé hallgatni mit regél a szél, füttyös hangom vígan zeng belé a tájba, míg a szél beszél. Néha-néha kedves halk zene' árad, mintha játszi hangok andalító húrja zengene, ahol falum szíve dobog. S bár lassan telik minden napom és csönd honol a vén dombokon az erdő és puszta megett, mégis ezerszer áldom neved. MAR ERZEM Emlékszem, nem is oly rég volt, Hazát kerestem s nem találtam, Arcom a szégyentől lángolt, Mert hontalan lettem hazámban. S aztán jött az idők szárnyán Egy kemény téli virradatkor, Mit az apám búsan, árván Megálmodott már számtalanszor. Jött, s a mérleg jóra billent, Rendeztük régi bajainkat, •S a nap maroknyi íényt hintett Ránk, míg szőttük új álmainkat. S ha most nézem hazám egét, Széljárta dús zöld mezejét Avult bennem minden emlék, Mitől szívem fájt még nemrég. Már érzem, tapintom s látom. Mitől új erőre kelt bennem Száműzetett hitvallásom, S a gránitszilárd ősi jellem. S csak mondjatok, mit akartok, Ti csepürágő vén ostobák, S kongathattok száz harangot, Hangjuk szavam már el nem mossák. Az Oj Ifjúság január 27-i számában „Néhány sző a gútai kultúráiéiról“ elmen egy sze- dettbetűs cikk jelent meg. A cikk közvetlenül érinti a gútai tanítók kultúrtevékenységét. Nem tudjuk, ki írta ezt a cikket, azt sem, hogy milyen cél vezette a cikkírót, és nem tudjuk azt sem, hogy ki tájékoztatta, de mindez különösebben nem is érdekel bennünket. Legyen szabad azonban az említett negyven gútai tanító és mindazon tanítók nevében, akiket közvetlenül, vagy újságok hasábjain már hasonló bírálat ért, elmondani a meztelen igazságot a cikk tárgykörével kapcsolatosan. „Gután azonban — állapítja meg a cikkíró — sokáig senki sem csinált ‘ semmit. A tanítók még csak a fülük botját sem mozdították meg. Az idézett sorokból nem tűnik ki, hogy mikor kezdődött és mikor fejeződött be az a „sokáig“. Egy azonban biztos: 1950 óta — azóta működöm ebben a községben — nem folyt le a falunkon olyan megmozdulás, a- melyen a tanítók nem vettek volna részt, nem volt egyetlen ünnepély sem, amelyre nem az iskolák készítették volna elő a kultúrműsort. Lehet, bogy a cikkiró, vagy az, aki őt tájékoztatta, nem volt jelen ezeken az ünnepélyeken — erről viszont a tanítók igazán nem tehetnek. Kiegészítésül csak annyit jegyzek meg, hogy az esztráda műsorokon kívül a Csemadok és a CSISZ 1952 óta három nagyobb színművet tanult be és adott elő: a „Revizor“-t, a „Pettyes“-t és az „Üri-muri“-t. Mindhárom darab rendezésében és előadásában tevékenyég részt vettek a tanítók. A cikkíró azt is elfelejtette megírni, hogy az elsőszámú középiskola tantestülete az 1953 —54-es tanévben betanított egy egész estét betöltő „Petőfd- est“-et, az 1954—55-ös tanévben pedig irodai-mi feldolgozásban a kuruckor történetét adták elő. A II. sz. nyolcéves középiskola tanítói pedig a „Csipkerózsiká“-t tanították be. A szlovák nyolcéves középiskola tanítói eddig minden évben szerveztek irodalmi estet a nagyközönség számára. Ennek az igazán jó inunkénak az eredményeit hirdették az Ifjúsági Faluban, Kamocsán, Nagykeszin és más helyeken megtartott kultúrelöadások sikerei. Ez csak egy részecskéje annak a sok „semminek“, amit az elmúlt évek folyamán felmutattak a gútai tanítók. Meg kell azonban mondanom, hogy a cikk tartalma és hang- hordozása különösebben- nem lepett meg bennünket. — Még mindig sokan azt gondolják, hogy a tanító segítsége azt'1 jelenti, hogy ő csinál mindent. Ennek az elg ondolásnak a gyökerei még az 1950—51-es é- vekbe nyúlnak vissza, amikor boldog-boldogtalan nyakló nélkül, tetszése szerint rendelkezhetett a tanítóval. Emlékezzünk még: a tanítás számunkra akkor valami utolsórendű feladat volt, arra is emlékezünk, hogy ezekben az években nevelési munkánk csaknem a csődbe jutott, és a gyermekeink előtti tekintélyünk is mélyponton volt. Ma már más időket élünk. A tanító elsőrendű munkaterülete az iskola. Ez a feladat áll előttünk: ifjúságunk szocialista-emberré nevelése, amelyet nem cserélhetünk fel egy tál lencséért. A tanítási munkát ma nincsen jogában senkinek sem megzavarnia. Bűnös, vagy rövidlátó gondolkodás az, hogy a tanító ’ iskolai munkaideje csupán az az 5—6 óra, melyeket naponként tanít. Az iskolai munka sikere megköveteli,- hogy a tanítási órákra tárgyi és módszertani szempontból gondosan felkészüljünk., elkészítsük és előkészítsük a szükséges tansegédleteket, kijavítsuk a tanulók iskolai és házi dolgozatait, segítsünk a gyenge tanulók egyéni tanulásában stb. stb. Ez az iskolai munkáknak csak az egyik oldala. Van még sok más feladatunk is: az osztályfőnöki munka, az úttörőőrsök nevelése, az érdekkörök (Micsurint-, politechnikai-, testnevelési-) vezetése, szertári munka, könyvtár kezelés, szülői értekezletek szervezése, előadások a szülők egyetemén, szülők látogatása stb. A gútai tanítók jelentékeny része 'nemcsak tanít, hanem maga is tanul. A 44 tanítónk közű huszonketten járnak a távegyetemre: Ha ez a huszonkét ember csak az iskolai munkáját végezné el és közben az egyetemen tanulna, akkor is két ember helyett dolgozna. Mindehhez még hozzá kell számítanunk, hogy minden tanító részt vesz a helyi- és járási pedagógiai tanács gyűlésein, a rendszeres * pártoktatáson, a szlovák nyelvoktatáson. A különböző elfoglaltságaink felsorolásának még mindig nincs vége: iskoláinkon működnek a különböző tömegszervezetek a- lapszervezetei: a< ROH, az SCSP. a Vöröskereszt és a CSISZ. Mindez újabb tisztségeket, újabb gyűléseket és újabb munkát jelent. Az elmondottak után szinte lehetetlennek látszik, de mégis igaz, hogy tanítóink jelentékeny része tevékenyen részt vesz a tömegszervezeti munkában. Nemcsak négyen — és nem is elsősorban azok — akiket a szobánforgó cikk, mint példákat felemlít. Névery, Csórni elvtársnők, Szigeti és Jezsó elvtársak igen tevékenyen dolgoznak a Csemadokban. Jelenleg a „Csendháborító“ című vígjáték betanításában és betanulásán fáradoznak. Pilisi, Szedlák, Hagar elvtársnők, Ur- banovsky, ^Juhász és Ratimor- szki elvtársak az orosz nyelvi tanfolyamokon tanítanak, Takács, Szabó elvtársak és Décsi elvtársnő a téli mezőgazdasági iskolán, Schneider elvtársnő a besorozottakat tanítja a szolgálati nyelvre, Szigeti elvtárs a Csemadok szlovák nyelvi tanfolyamát vezeti. Bartos elv-társnő pedig — akire hosszú betegeskedés után ugyancsak ráférne a pihenés ■ — azokat a felnőtteket tanítja betűvetésre, akiktől a régi rendszer a tudás legkisebb morzsáit is megtagadta. Az idős, 60 éves Val- gon bácsi apró kis gyermekeket tanít hegedülni. Dián elvtársnő és Szigeti elvtárs — a nemzeti bizottság tanító tagjai — rendszeresen látogatják a szövetkezeten kívüli családokat, hogy megnyerjék , őket a közös gazdálkodás ügyének. — Napjainkban szerveztük meg az agitációs központ argumentá- eiós, levelező faliújság és képzőművészeti körét. Ezekben a körökben 32 tanító dolgozik és öt nem tanító Ehhez a két számhoz — gondolom — igazán nem kell kommentárt fűznöm. Kitől vár a cikkíró több munkát? Már estékre és éjszakákra is húzzuk el a gyermekeik mellől az édesanya-tanítónőket, akik az ezerrétű iskolai munkán kívül még a gyermekeikről gondoskodnak, főznek, mosnak, takarítanak, bevásárolnak? — Ezt nem1 A tanító-édesanyáknak is van joguk a gyermekükről való gondoskodásra és nevelésére. Destruktív bírálat helyett emlegessük inkább az ő nevüket együtt a munka hőseinek neveivel! Ha valaki kételkedne az elmondottakban, kételkedne abban, hogy a tanítók valóban minden erejüket megfeszítve dolgoznák, ne restelje, győződjön meg személyesen. - Éjfél felé lessen be Takács igazgató elvtárs ablakán, azt fogja látni, hogy még mindig dolgozik, nézzen be Bresíamskáékhoz !s: fogja látná, hogy gyermekének és férjének a másnapi ebédjei főzi, lehet, hogy a két apró gyerekes Molnámé éppen mosni fog, Szigeti elvtárs pedig szlovák dolgozatokat javít, vagy menjen bármelyik tanító ablaka alá, látni fogja, hogy mikor már az egész falu lepihent, a tanítók ablakai világítanak és mögöttük ott dolgozik az any- nyit bírált, az annyit szidott tanító. Válaszcikkemből senki se vonja e azt a következtetést, hogy a gútai tanítók elégedettek a Sultúrmunkúval. Valóban lenne itt még tennivaló bőven. Ez igaz, de az is, hogy többet nem tudunk dolgozni, legfeljebb jobban dolgozhatnánk, ha a tömegszervezetek jobb munkafeltételeket biztosítanának a szervezetekben dolgozó tanítók számára, Erőfeszítésünk eredménye is láthatóbbá válna. Az újság ezrek nevelője, ezrek tanítója. — Nagy súlya van az újságban leírt szónak, állításnak, megállapitásnak Erre nem gondolt a szóbanforgő cikk írója, s így azoknak a szócsövévé vált, akik lebecsülik az iskolai munkát, aláássák a tanító tekintélyét s megnehezítik nevelői munkájukat. Ejtsük ki tisztelettel a tanító nevét mindig, mindenütt és mindenkor. Merjük egyszer már elismerni tettekben is, magatartásunkban is, hogy a tanító áldozatos munka árán fontos feladatot teljesít. Védjük a tekintélyüket, hogy jobb előfeltételek mellett tudjanak eleget tenni magasztos hivatásuknak ! Szabó Imre tanító tulajdon földjükön a legüldözöttebb elemek. Az olvasónak az lehetett az érzése, hogy cseh katonák jártak a lapnál, leterítették a szerkesztői, bakancsok tiporták a hasát, s a szerkesztő ordított fájdalmában, és valaki gyorsírással lejegyezte a szavait. „Néhány rendkívül fontos dologról", sírta a Soproni Napló, „gondosan hallgatnak, és seri- miről sem írnak. Mindenki tudja közülünk, hogy micsoda a cseh katona Magyarországon és a fronton. Mindannyian tudjuk, hogy a csehek miket müveinek, hogy mi folyik itt, hogy mi a helyzet a csehekkel, s hogy kinek a keze van ebben. A hivatalos szervek éberségét persze más fontos ügyek is lekötik, ezeknek azonban szoros összefüggésben kell állniuk a közjó fölötti őrködéssel, hogy ne történhessen meg olyasmi, ami e napokban Királtjhidán történt. Tegnapi cikkünket tizenöt helyen megcen- zurázták. Ezért nem tehetünk mást. mint hogy kijelentjük, hogy technikai okokból ma sincs túl sok lehetőségünk a királyhidai események részletes ismertetésére. Kiküldött tudósítónk a helyszínen megállapította, hogy a hatóságok őszinte buzgalmat tanúsítanak ebben az afférban és teljes gőzzel folytatják a vizsgálatot. Csupán azt tartjuk furcsának, hogy a vérengzés egyes résztvevői mindmáig szabadlábon vannak. Ez különösen egy bizonyos úrra vonatkozik, aki' a hírek szerint még mindig büntetlenül tartózkodik a katonái táborban, és ma is' viseli „papagájregimentjének"* jelvényeit, s akinek a nevét tegnapelőtt már közölte a Pester Lloyd és a Pesti Napló. Lukás főhadnagyra gondolunk, a hírhedt cseh sovinisztára, akjnek garázdálkodásáról Savanyu Géza, a királyhidai járás képviselője, interpellációt fog benyújtani a parlamentben." — Éppen ilyen szerető hangon ír önről, főhadnagy úr, — mondta Schröder ezredes — a királyhidai hetilap, aztán a bratislavai újságok is. — De az úgyse fogja önt érdekelni, mivel egy kaptafára készült mindegyik. ' Politikailag meg lehet okotni a dolgot, mivel mi osztrákok, akár németek vagyunk, akár csehek, a magyarokhoz képest mégiscsak nagyon .. Ért engem, főhadnagy úr. Ebben határozott tendencia van. Talán jobban érdekelné önt_ a „Komáromi Estilap“ cikke, amely azt állítja önről, hogy ön az ebédlőben meg akarta erőszakolni Kákonyiné őnágyságát ebéd közben, a férje jelerúétéban, akit ön kivont karddal fenyegetett és arra kényszerítelt, hogy szalvétát tömjön a felesége szájába, hogy az aszszony ne tudjon kiabálni. Ez a legutóbbi hír önről, főhadnagy úr. Az ezredes felnevetett, majd így folytatta: — A hatóságok nem teljesítették kötelességüket. Az itteni lapok preventív cenzúrája szintén a magyarok kezében van. Azt csinálnak velünk, amit akarnak. A mi tisztjeinket semmi se védi egy ilyen disznó civil magyar szerkesztő sértéseivel szemben, s csakis éles fellépésünknek, illetve hadosztálybíróságunk táviratának köszönhető, hogy a pesti államügyészség lépéseket tett az összes említett szerkesztőségek enynéhány munkatársának letartóztatása iránt. A legjobban a „Komáromi Estilap" szerkesztője fogja megkeserülni a dolgot, biztosíthatom, hogy amíg ét, hern felejti el az Estilapját. Engem, mint az.ön feljebbvalóját, azzal bízott meg a hadosztálybíróság, hogy hallgassam ki önt, s egyidejűleg megküldte az egész - vizsgálati anyagot. Minden jól ment volna, ha az ön szerencsétlen Svejkje el nem rontja a dolgot. Vele volt egy Vodicka nevű árkász is. akinél a verekedés után. mikor bekísérték őket a hauptwachére, megtalálták azt a levelet, amelyet ön Kákonyinénak írt. A kihallgatáson az ön Svejkje azt állította, hogy az nem az ön levele, azt ő maga írta, és amikor elébe tették, és felszólították, hogy másolja le az írás összehasonlítása végett, . ez a Svejk felfalta az ön levelét. Az ezredirodáról azután átküldték a hadosztálybíróságra az ön jelentéseit, hogy hasonlítsák fissze Svejk kézírásával, és már ilt is van az eredmény. Az ezredes belekapaszkodott az irataiba, és megmutatta Lukás főhadnagynak ezt a pasz- szust: „A vádlott Svejk megtagadta a diktált mondatok leírását, arra hivatkozva, hogy az éjszaka folyamán elfelejtett .írni". — Én egyáltalán semmilyen jelentőséget nem tulajdonítok annak, főhadnagy úr. amit az ön Svejkje vagy az az árkász a hadosztálybíróság előtt fecseg. Svejk és az árkász is azt állítja, hogy csak egy kis tréfa volt az egész, amit félreértettek, s éppen őket támadták meg a civilek, és ők csak védekeztek, hogy megmentsék a. katonai becsületet. A vizsgálat megállapította, hogy az ön Svejkje különben is finom alak. Arra a kérdésre péU dául, hogy miért nem vall, a jegyzőkönyv szerint a következőket válaszolta: ,j£n most pont olyan helyzetben vagyok, amilyenben a PantisA 91. gyalogezred „papagájzöld'1 parolit viselt. ka akadémiai festő szolgája került egyszer valami Szűzmária. képek miatt. Ez is, amikor a képeket kérdezték tőle, amiket állítólag elsikkasztott, nem tudott mást felelni, csak ezt: „Köpjek vért?“ Természetesen, az ezredpa- rancsnokság nevében gondoskodtam arról, hogy a hadosztálybíróságra hivatkozva minden újság helyreigazítást közöljön az itteni lapok aljas cikkeivel kapcsolatban. Ma szétküldik a cájolatot, és remélem, mindent megtettem, hogy helyrehozzam, amit ezeknek a dög civil magyar újságíróknak a pimasz viselkedése okozott.' Azt hiszem, jól fogalmaztam meg: ,Az N. számú hadosztálybíróság és az N. számú ezred parancsnoksága kijelenti, hogy a jelen lapban közzétett cikk az N. ezred legénységének álliióíagos garázdálkodásáról egyáltalán nem felet meg a valóságnak, lévén az első sortól az utolsóig kotholmány. és 'a vétkes lapok ellen folyamaiba tett vizsgálat a bűnösök szigorú megbüntetését fogja maga után vonni." Az ezredünk parancsnokságához intézett átiratban — folytatta az ezredes — a hadosztálybíróság annak a nézetének ad hangot, hogy ez az egész ügy tulajdonképpen nem más, mint szervezett uszítás a Ciszlajtániából Transzlajtániába átvonuló seregegységek ellen. Közben hasonlítsa össze, hogy hány csapat ment ki a frontra tőlünk és hány tőlük. Kijelentem önnek, hogy sokkal jobban szeretem a cseh katonát, mint a magyar csűrhet. Ilyenkor eszembe jut, hogy Belgrad alatt a magyarok a mi második marsbatalionunkat lőtték, amely nem tudta, hogy akik lőnek rá, azok magyarok, és tüzet nyitott a jobbszárnyon ,!evö deutschmeisterekre, * amitől a deutschnieisterek is megzavarodtak, és egy bosnyák ezredre kezdtek tüzelni, amely mellettük állt. Az volt aztán a kavarodást Én éppen a dandártörzsnél ebédeltem, előző nap meg kelleit elégednünk sonkával és konzervlevessel, aznap pedig rendes tyúklevest kaptunk, rizses fiiét és buktát sódéval: előző este felakasztottunk egy szerb' borkereskedőt abban a városkában, és a szakácsaink harmincéves óbort találtak a pincéjében. Elképzelheti, hogy mennyire örültünk mindannyian ennek az ebédnek. A levest már megettük, és éppen nekiláttunk a tyúknak, amikor egyszerre csak lövöldözés, aztán per. * A 4. cs. és kir. gyalogezred, „Hoch- und Deutschmeisterregiment No. 4.“ götűz, és a tüzérségünk. amelynek fogalma sem volt róla, hogy a mi csapataink egymásra lövöldöznek, tűz alá vette vonalunkat, és egy gránát éppen a dandártörzs mellett csapódott le. A szerbek talán azt hitték, hogy lázadás tört ki nálunk, így aztán rákezdtek ők is minden oldalról, és a folyón keresztül már meg is indultak felénk. A dandártábornokot a telefonhoz hívják, és a hadosztályparancsnok nagy rumlit csap, hogy miféle disznóság történik a dandár frontszakaszán, éppen most kapott parancsot a hadseregtörzslől, hogy éjjel kettő harmincötkor indítson támadást a szerb állások ellen a balszárnyon. Azt mondja, mi vagyunk a tartalékok, és azonnal szüntessük be a tüzet. Dekát, hogy lehet ilyen helyzetben azt kívánni, hogy „Feuei einsteUen". A dandár telefonközpontja jelenti, hogy sehová se megy ki a csengetés,, csak a 75. ezred stábja jelenti, hogy a mellette lévő hadosztálytól ezt a parancsot kapta: „ausharren", * hogy a mi hadosztályunkkal nem tud érintkezni, hogy a szerbek megszállták a 212-es, a 216-os és a 327-es magaslatot, kérik, küldjenek oda összekötőnek egy zászlóaljat, és teremtsenek összeköttetést a mi hadosztályunkkal. Átkapcsolunk a hadosztályra, de az összekötettés már megszakadt, mert a szeriek közben a hátunkba kerültek mind a két szárnyon, és a közénsö részünket egy háromszögbe zárták, amelyben ottmaradt azután minden, az ezredek, a tüzér- ség, a trén egy egész autóoszloppal, a raktár és a tábori kórház is. Két napig ültem nyeregben, és a hadosztályparancsnok fogságba esett a dandártábornokunkkal együtt. És mindezt a magyarok okozták azzal, hogy lőni kezdtek ^_ a második marsbatalionunkra. Magától értetődik. hogy aztán a mi ezrediinkre fogták az. egészet. Az ezredes köpött egyet: — Most ön is meggyőződhetett róla, főhadnagy úr, hogy milyen remekül kihasználták az ön királyhidai kalandját. Lukás föhadnagi/ zavartan köhintett. — Főhadnagy úr, — fordult hozzá bizalmasan az ezredes — tegye a kezét a szívére. Hányszor feküdt le ezzel a Kákonyinéval? Schröder ezredes ma igen jó hangulatban volt. * Kitartani. Folytatása következik *
