Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-02-25 / 8. szám
2 1956. február 25. A történelmi kongresszus vitája Az SZKP XX. kongresszusának szombatdélelőtti ülésén, a- melyen B. Gafurov elvtárs elnökölt, folytatódott az SZKP Központi Bizottsága beszámolójának és a Központi Revíziós Bizottság jelentésének megvitatása. I. G. KEB1N elvtárs (észtországi pártszervezet) felszólalásában rámutatott arra, hogy az SZKP Központi Bizottsága állhatatosan megvalós;totta a párt lenini fő irányvonalát, a mely a nehézipar elsődleges fejlesztésére és ennek alapján a népgazdaság valamennyi ágának gyorsütemű fejlesztésére irányult. Ezután ENVER HODZSA elvtárs emelkedett szólásra. \ kongresszus küldöttei és vendégei meleg fogadtatásban részesítették. — Az albán Munkapárt és az egész albán nép — mondotta — küldöttségünket bízta meg azzal, hogy legforróbb forradalmi üdvözletét tolmácsoljuk a Szovjetunió dicső kommunista pártja XX. kongresszusának és a testvéri szovjet népnek. Ezután COI JEN GÉN elvtárs emelkedett szólásra. A kongresszus küldöttei hosszantartó tapssal fogadták. A Koreai Munkapárt Központi Bizottságának forró üdvözletét tolmácsolta az SZKP XX. kongresszusának, a Szovjetunió kommunistáinak és az egész szovjet népnek. Ezután V. M. MOLOTOV elvtárs. mondott beszédet. A következő felszólaló SZ. D. 1GNATEV elvtárs volt (baskírjai pártszervezet). Ezután G. K. ZSUKOV elvtárs (moszkvai pártszervezet) lépett a szónoki emelvényre. Zsukov elvtárs kijelentette, hogy a szovjet fegyveres őröket — hála a pártnak és a kormánynak, amelyek állandóan gondoskodnak az ország védelmi képességéről — gyökeresen átalakították; a szovjet fegyveres erők minőségi tekintetben magasan felette vannak annak a színvonalnak, amelyen a Nagy Honvédő Háború végén álltak. Jelenleg különféle atom- és termonukleáris fegyverekkel, különféle típusú, hatalmas rakéta- és sugárhajtású fegyverekei, többek között nagy haló- távolságú rakétákkal rendelkeznek. Elsőrendű lökhajtásos légierővel rendelkeznek, amely meg tud'a oldani mindazokat a feladatokat, amelyek az ag- resszor támadása esetén hárulnak rá. A Vietnami Dolgozók Pártja nevében üdvözlő beszédet mondott TRUONG CH1NH elvtárs. Truong Chinh elvtársat a jelenlévők melegen üdvözölték. Truong Chinh elvtárs felolvasta a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának az SZKP XX. kongresszusához intézett üdvözletét, amelyet Ho Si Minh elvtárs, a párt elnöke írt alá. L. M. KAGANOV1CS elvtárs szólalt fel ezután, majd Nagy- Británnia Kommunista Pártja nevében HARRY POLLIT elvtárs mondott beszédet. A je lenlévők hosszas tapssal fogadták. Ezután felolvasták a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Jugoszlávia Dolgozó Népeinek Szocialista Szövetsége nevében TITO elvtárstól az SZKP XX. kongresszusa címére érkezett üdvözlő levelet. Tito elvtárs p tevélbgn megállapítja, hogy „elégedettek lehetünk kapcsolataink fokozatos és állandó javulásával és hogy éppen az ilyen fokozatos út a legegészségesebb a kölcsönösen szilárd bizalom és együttműködés helyreállításában.“ Az SZKP XX. kongresszusának február 20-i délelőtti ülése M. A. Jasznov elvtárs elnökletével nyílt meg. A kongresszus folytatta az SZKP Központi Bizottsága és Központi Revíziós Bizottsága beszámolójának vitáját. Az esti ülésén M. A. Szusz- Ióv elvtárs elnökölt. Elsőnek A. N. Seljepin elvtárs, a Rom- szomol Központi Bizottságának titkára szólalt fel. A _ párt központi bizottsága beszámolóiában nagyra értékelte a Komszomol, a szovjet ifiúság tevékenységét — mondotta a többi között — ez az értékelés sok mindenre kötelez. A Komszomol, a szovjetifjúság biztosítja a kongresszust arról, hogy minden erejével, egész tudásával és energiájával oda- adóan fogia szolgálni a kommunista társadalomi felépítésének nagy ügyét. A Komszomol a párt XX. kongresszusához az SZKP és annak lenini központi bizottsága köré még szorosabban tömörülve érkezett el. A XIX. pártkongresszus óta eltelt időszakban több mint nyolc millió ifjú leány és fiú lépett be a Komszomolba. A Komszomol taglétszáma jelenleg 18,500.000 A Komszomol szérvezetek az utóbbi időkben tagjaik tízezreit irányították a vasbeton-szerkezeteket és épületelemeket előregyártó üzemek építésére, a kujbisevi és a sztálingrádi villamos vízierőmű építésére, Do- nyec-medencei munkára. A párt felhívására 350.000 fiatal hazafi utazótt a szűz- és parlagföldek megművelésére. A Komszomol a legtevékenyebben részt- vesz majd a hatodik ötéves terv megvalésításában, Az ifjúság hajlandó védnökséget vállalni az atom-villany- teiepek építése és a világ legnagyobb vízierőmüve, a bratsz- ki víziérőmű építése fölött. Seljepin elvtárs továbbiakban azokról az intézkedésekről beszélt, amelyekre a Komszoniol Központi Bizottsága készül az ifjúság nevelésének megjavítása, a testnevelés és a sport fejlesztése céljából. Azt is elmondotta, hogy különböző klub- bok hálózatát kell létrehozni az ifjúság számára, meg kell alapítani az Országos Turisztikai Társaságot. A Komszomol továbbra is azért dolgozik — mondotta befejezésül Seljepin elvtárs, - hogy még jobban nevelje a fiatalságot a kommunizmus szellemében, a haza a kommunista párt nagy ügye iránti hűség szellemében. Ezután a megjelentek lelkes tapsától kísérve D. Ibárruri lé pett az emelvényre. Spanyolország Kommunista Pártja szívélyes testvéri üdvözletét tolmácsolta a XX. kongresszusnak. A' vita végén elnöklő M. A. Szuszlov elvtárs közölte hogy az SZKP Központi Bizottságának beszámolójának vitájában 51-en szólaltak fel. ■ Az elnökséghez javaslatot juttattak el a vita lezárására. A javaslatot elfogadták. A XX. kongresszus harmadik napirendi pontjának tárgyalása Kedden folytatta Moszkvában a nagy Kreml palotában tanácskozásait a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX, kongresszusa. A kongresszus rátért a következő napirendi pontra: „Az SZKP XX. kongresszusának a Szovjetunió 1956 -60-as népgazdaság fejlesztési hatodik ötéves tervéről szóló irányel- vei”-re. Az elnöklő I. G. Kebin átadta a szót N. A. Bulganyinnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének, aki e napirendi pont előadója volt. A TASZSZ tudósítása rámutat. arra, hogy a küldöttek és a vendégek viharos tapssal fogadták Bulganyint, aki azután a jelenlevők nagy figyelme közepette tartotta meg az egész délelőtti ülésen át tartó előadói beszédét. A kongresszus kedd esti ülésén megkezdődött a vita N. A. gulganyin beszámolójáról. A szerdai ülésen folytatódott a vita N. A. Bulganyin beszámolójáról Ezen az ülésen, ahol A. J. Sznecskusz elnökölt, az első felszólaló N. T. > Kalcsenkov (Ukrajna) beszélt. Utána a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagjai M. G. Pervuhin és M. T. Jevremov szólaltak fel. AZ EMBERISÉG HOLNAPJA Sok száz küldött a nagy Kreml palota üléstermében, millió meg millió ember rádió mellett, újságlapok felett gondolkodott el Hruscsov beszédének, az SZKP Központi Bizottsága beszámolójának egy mondatán: „...olyan hegyre, olyan magaslatra jutottunk, ahonnan már szabad szemmel láthatók a végső célhoz, a kommunista társadalomhoz vezető út nagy távlatai”. Olyan magaslat ez, amelynek ormáról együtt tekint a szovjet nép közeli jövőjébe az egész emberiség; hiszen a szovjet százmilliók holnapja példa és remény a föld lakói nagyobbik felének. A Központi Bizottság beszámolójában számoszlopok, adatok és példák sokasága beszélt a legutóbbi kongresszus óta elért eredményekről; arról a munkáról, amely lehetővé tette, hogy az ötödik ötéves terv az 1950-es termelés 185%-ára emelje az ipar össztermelését, több mint háromszor akkora ütemű fejlődés során, mini az Egyesült Államok iparága. S a hatalmas ugrásról a népgazdaság ilyen rohamos fejlődéséről szólva a kommunisták Lenint idézik: nem lehet megpihenni a babérokon, nem lehet megállni az elért eredményeknél. A holnapról, a kommunista társadalomról beszélt Hruscsov, akkor is, amikor a tegnap és a ma megtett mtat rajzolta fel; hiszen a kommunisták pártjának egész tevékenysége a cél felé halad, s szüntelenül ennek a holnapnak a világossága felé törnek előre, latvá a hatalmas perspektívákat, a szovjet emberek. Lenin egyszer megvédelmezte az álmodozást, fontosnak, elengedhetetlen vonásnak mondotta az újratörő ember lelki arculatán. Persze másféle álmodozás ez, mint a régi: nem utópiák kergetése, az irrealitás köd világában való barangolás! A Hruscsov szavalt hallgató ember — s ez nem ellentmondás! —• a realitások álmodozójává válik. Még emlékszünk arra a feledhetetlen képre, amely annyi író fantáziáját ragadta meg: Lenin szószéke mögött kigyulladnak a szovjet föld térképén a villamos centrálékat jelző kis fények... Akkor még csak a GOELRO első lépteire készült a szovjet állam; s most az első ötéves terv kezdete óta harmincnégyszeresre nőtt a villamos energia termelés! S ahogy a villamos áram — termelést, a kor legfontosabb energiáját ily szédítő iramban növelte, a szovjet nép szüntelenül emelte a szén, vas, acél, olaj termelését is. És a mai oromról új csúcsok köszöntenek: Hruscsov beszéde nyomán a „reális álmodozás” már felrajzolhatja a szibériai térképre a holnap születő bratszki erőművet, az évi 15—20 millió tonna nyersvasat termelő kohászati bázist, az óriási gépipar — s mindezt azon a földön, amelyet gyermekkorunkban még csak Sztrogov Mihály utazásának rejtelmes és félelmetes képeiből, vadonként széljárta steppekén ismertünk. Reális, az élet és természet rejtett, de az alkotó ember által felismert minden törvényét számbavevö álmodozás az alapja a tiz meg tízmillió hektáron szunnyadó föld meghódítását kívánó hatalmas mezőgazdasági tervek is. Még a szűk esztendőket is számításba veszi a párt, amikor a bőség felé mutatva, Kazasztán, Szibéria az Ural végtelen mezőire küldi a traktorosok és kombájnok zúgó hadrendjét. A felépített ipari óriások a kollektív mezőgazdaság eredményei teszik lehetővé, hogy a szovjet állam napirendre tűzze és megvalósítsa a munkanap megrövidítését: „a hatodik ötéves terv során minden munkás és alkalmazott áttér a hétórás munkanapra... a szén és ércbányászatban a földalatti munkáknál foglalkoztatott dolgozók a hatórás munkanapra térnek át, és a Í6—18 éves serdülők munkanapját ismét hat órában állapítják meg ... A közeljövőben megvalósítjuk a munkások és alkalmazottak szombati és ünnepelőtti hatórás munkanapját ...“ Egyszerű szavak ezek, de jelentőségük óriási. Naponta egy órával több időt pihenésre, szórakozásra, tanulásra. Szorozzuk meg az egy órát az év munkanapjaival, mennyi új idő a szellem nagyságaival, a kultúrával, a technikai tudással, a zenével, a sporttal va!ó találkozásra! A nép jóléte, a nép érdeke; ez a Kommunista Párt és a szovjet kormány minden intézkedésének célja. A személyes anyagi érdekeltség fokozására tervbe vett intézkedések a nyugdíjkérdés átfogó rendezése (a nyugdíjügy megjavítása), a lakásviszonyok gyökeres megjavítása (öt év alatt 205 millió négyzetméter alapterületű lakóház!), a mindennapi szükségletek fokozott ellátása, (háztartási gépek gyártása, a vendéglők, a szolgáltató üzemek magasabb színvonalra emelése) — egy- egy lépés azon az úton, amelynek nagy távlatai „már szabad , szemmel láthatók”. Most egy évtizede már azon az úton járunk, amelyet a marxizmus-leninizmus mutat a szabaddá lett népek számára, s amelyen előttünk a szovjet nép halad. Azok a tapasztalaink, amelyeket a Szovjetunió kommunistái szereznek: a mi kincseink. Hruscsov, áriáikor a hazaszeretet és a dolgozók nem» zetközi szolidaritása egygyökerü, testvér-érzelmeiről beszélt. szocialista tábor testvéri kapcsolatainak egyik legfontosaf vonására mutatott rá. Ezért oly szívből jövő népünk öröm«, lelkesedése a szovjet nép sikerei útja, távlatai láttán — a szocialista nemzetek együttműködésében, testvéri kapcsolataiban a mi nemzeti örömünk a szovjet nép minden ünnepe, így a XX. pártkongresszus is. Gazdag, egész szocializmust építő munkánk számára nagy fontosságú útmutatások tárháza is a kongresszus, a Központi Bizottság beszámolója. A népünk és a dolgozó nép alkotó munkáját szervező és irányító pártunk a Szovjetunió Kommunista Pártjának lenini elvhűségéből, szilárdságából tanul; a világ első szocialista munkás- és parasztállam tapasztalatai nyomán építi a szocialista hazát, a nagy, összeforrt szocialista tábor tagjaként. A magaslat, amelyről szabad szemmel látni már a kommunista társadalomhoz vezető út nagy távlatait — ott van már a mi látóhatárunkon is; ez az emberiség holnapja. N. Sz. Hruscsov beszámolójának világvisszhangja A világsajtó és számos szervezet továbbra is bőségesen foglalkozik a Szovjetunió Kommunista Pártja, XX. kongresszusán a Központi Bizottság által beterjesztett beszámolóval. j Az SZKP XX. kongresszusának munkája a kongresszus megnyitásának napjától az a- merikai sajtó figyelmének középpontjában áll. A lapok részletesen ismertetik a gongresz- szuson elhangzott felszólalásokat és szerkesztőségi cikkekben foglalkoznak a kongresz- szussal. A lapkommentárok jellege eltérő. Általában azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban éles harc alakult ki a kongresszusi beszédek és ezek jelentőségének értékelése körül. Olyan lapok, mint a ségét és hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államoknak olyan külpolitikát kell kidolgoznia, a- mely megfelel a megváltozott nemzetközi helyzetnek. A Business Week ' az amerikai üzleti körök lapja egyetért a békés egymás mellett élés és a versengés elvével, ugyanakkor azonban leszögezi, hogy nyugatnak nem lesz könnyű ez a verseny. Hangsúlyozza, hogy a gazdasági erő növelése lehetővé teszi a Szovjetunió üzemberendezéskivite- lének fokozását, amL vonzóbbá teszi a szovjet politikát a „gazdaságilag elmaradott“ országok népeinél. cTIíc Nftti íjork Simf5. és a IfW ^yof(K .i'ícralö Jíibuui amelyek nem is titkolják, hogy érdekük fűződik a nemzetközi feszültség fokozásához és a fegyverkezési hajszához, célza- tos beállításban ismertetik a kongresszus munkáját Ugyanakkor számos lap és folyóirat felismeri az SZKP XX. kongresszusának hatalmas jelentőA kongresszus nagy érdeklődést kelt az angol közvélemény legszélesebb köreiben. A londoni lapok szemleírói továbbra is Hruscsov beszámolóját állítják előtérbe. A THE TIMES azt írja, hogy „a külföldi diplomaták és újságírók továbbra is tanulmányozzák Hruscsov eeszámoló'át“. A lap hangsúlyozza, hogy a beszámoló elítéli a marxizmus-leninzmus szellemétől idegen személyi kultuszt. Az angol üzleti körök véleményét 'tükrözi a mi FINANCIAL TIMES szemleírója, a többiekhez hasonlóan hangsúlyozza, hogy a kultűrátís szükségleteinek kielégítésével kapcsolatos intézkedések „széles területre terjednek ki: a könnyűipar gyors fejlesztésétől, a munkahét csökkentésétől, a munkabér és nyugdíj-rendszer felülvizsgálásától, az iskolásgyermekek ingyenes étkeztetéséig, a modern parasztházak építkezéséig és a városokban levő étkezdék megjavításáig.“ A lap hangsúlyozza, hogy a vasutak villamosítása és Szibéria hatalmas szénkitermelő és villamosenergia termelő bázissá való változtatása nagy gazdasági hatással lesz. A HINDUSTAN vezércikkében megjegyzi: „N. N. Sz. Hruscsov beszámolója Oroszország gondolatainak hű kifejezése. Hruscsav kijelentette, hogy Oroszország kész baráti kapcsolatokat létesíteni az Egyesült Államokkal, Angliával, Franciaországgal és a többi országokkal a Pancsa Siia alapján. Teljes joggal jelentette W, hogy amíg az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatai feszültek, fokozódik a világon a fegyverkezési hajsza és nem szűnik meg a háború veszélye.“ A svéd lapok közül a Stockholms Tldningen a beszámolót kommentálva a hidrogénbomba kipróbálásának megszűntetésére irányuló javaslattal foglalkozik, A nyugati országokban mind szélesebb körben követelik a tömegpusztító fegyverek kipróbálásnak megszüntetését — írja a tap — Világszerte az emberek milliói — ideológiai meggyőződésűktől függetlenül — sztwei- lélekkel támogatják e követeléseket. Feltétlenül számolnunk kell azzal, hogy mély benyomást kelt majd, hogy a borzalmas fegyver titkaival rendelkező egyik nagyhatalom neves képviselője a közös óhajnak megfelelő javaslatot tesz. Az Egyesült Államoknak nehéz !esz ellenvetéseket felhoznia és megvédenie azt az elgondo’ást, hogy a béke érdekei megkövetelik a pusztítás művészetében való további tökéletesedést.