Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-02-18 / 7. szám

o

1956. február 18.

ÍN fWflBß DALT ZENGEfe

„Én újabb dalt barátaim,

Üjat és jobbat zengek.

Mi már a földön idelenn

Építjük fel a mennyet”.

Heinrich Heine, a világirodalom egyik legnagyobb költője, a német nép forradalmi géniusza 1856 február 17-én 100 évvel ezelőtt halt meg.

Műveit máglyára vetette a fasiszta világ, verseiről, melyek a nép ajkán tovább élnek, elhíresztelték, hogy ismeretlen költőtől származnak.

Nem véletlen, hogy Heine ugyanúgy mint Marx Németországnak iparilag legfejlettebb vidékéről származik, hisz ott éleződött ki először és legerősebben az osztályharc, a feudalizmus és a burzsoázia között. Heine 1797 december 14-én született Düsseldorfban. Legszemélyesebb tapasztalatai alapján korán felismerte a különbséget a francia forradalom nagyszerű eredményei és a po- rosj reakció között. Ez a tapasztalat ébresztette fel Heinében a következetes harcos magatartást a társadalmi elnyomás minden fajtájával szemben. Egyetemi éveit Bonnban, Göt- tingenben és Berlinben töltötte. Jogot hallgatott. Élete legnagyobb részét kénytelen volt külföldön tölteni. Párizsban élt a leghosszabb ideig, ott halt meg és ott van eltemetve.

_A múlt és jelen között állva széttépett szívvel álmodozott Heine és vérzett. Sajátmagával is sokat viaskodott és gyakran jött ellentmondásba. A természet rendkívüli költő! fogékonysággal ajándékozta meg, másrészről pedig az emberek nevetséges és szánandó tulajdonságainak vizsgálására, rendkívül éles szemmel látta el. Mindent kigúnyolt, és kegyetlen kacagással mutatta fel a világ bűn- lajstromát.

Első verseskötetében a Daiok Könyvében nem tudta kibékíteni és összhangba hozni énjét az eszménnyel, a pillanat heve ide-oda ragadta, ellentmondásokba keverte, de ha valaki, akkor Heine, igazi nagy költője marad a szerelemnek, örök időkre.

A Dalok Könyvének hatalmas sikere volt minden nyelvre lefordították és megzenésítették. Tudjuk, hogy Petőfi is állandóan magánál _ hordta Heine költeményeit. Az a tény. hogy a század két legnagyobb társadalmi lírikusa tisztelte és szerette egymás költészetét, szép példáját jelenti a haladó emberiség egységes, egyetemes küzdelmének a jobb társadalmi rend megvalósításáért.

A német irodalomban Heinrich Heine képviseli politikailag és irodalmilag a forradalmi demokráciát, és így ne csodálkozzunk azon, hogy a polgári forradalom hazájába, Franciaországba emigrált.

A Dalok Könyve mellett az Útirajzok, Heine legjelentősebb müvei és fejlődésének hű tükörképei. Végigvonul rajtuk _ a küzdelem, a reakciós elnyomás, a német viszonyok elmaradottsága ellen és kibontakozik a közelgő német polgári forradalomba vetett hite.

Heine az Angliai Töredékben először vázolja fel a fejlődési vonalat. Meglátta a világforradalom utáni távlatokat is, tudja, hogy a nagy győzelmi ünnep után is folytatódik a küzdelem az emberiség teljes felszabadításáért és a természet megváltoztatásáért. Ezt írta: „Persze még eltart egy ideig, míg ezt az ünnepet megölhetjük, de végűi mégis elérkezik az idő, kibékülten s mind egyenlően ülünk egyazon asztal körül; akkor mindannyian egyesültünk és közösen harcolunk a világ más bajai ellen, végül talán még a halál ellen is ...”

Legjelentősebb fiiozófiai műve a „Vallás és filozófia”. Ebben a művében azonban még nem képes arra, hogy a filozófiai irányzatokat tudományosan visszavezesse gazdasági alapjaira. 1835-ben a német hatóságok betiltották műveinek terjesztését. Versei is óriási felháborodást váltottak ki a német kispolgárság körében. Hazafiat- lannak, istentelennek nevezték. Heine Párizsban fokozott mértékben figyel fel a szocialisták törekvéseire, élénk kapcsolatot ‘ártott fenn a saint-simonis- tákkal. Már tisztán látja, hogy az egész társadalmat kell megváltoztatni, ha azt akarjuk, hogy boldogan élhessen az emberiség.

1843 decemberében ismerkedett meg Marx Károllyal és szívélyes barátság, fejlődött ki közöttük, mely döntő jelentőségű volt Heine számára. Marx hatása alatt Heine csodálatos költői szépséggel verseiben már kifejti a proletariátus állásfoglalását az uralkodó osztályok ideológiai felépítményével szemben.

Marx számára is gyümölcsöző termékeny kapcsolatot jelentett Heine barátsága. Marx műveiben főleg akkor találkozunk Heine idézetekkel, amikor a német filiszter korlátoltságát, üres kozmopolitizmusát és nacionalizmusát támadja. Ugyanakkor, amikor Heine Marx-al való kapcsolata nyomán a legnagyobb német politikai lírikussá fejlődik, magánéletében a legsúlyosabb nehézségekkel kell megküzdenie. Feitartózhatatla- nul súlyosbodott betegsége. Központi idegrendszere megbénult, látása egyre gvengtilt A súlyos betegség további nyolc esztendeje sem némította el Heinét.

Közvetlen halála előtt írta ezeket a sorokat:

„Egy seb a testem — új őrt várt a várta Elhullt helyére új harcos akad, De legyőzetlen vérzek el —

bevált a

Fegyver — szivem volt csak, mi megszakadt“.

M. M.

IBDtxaitCKkBtX

•Oá/ asz egy levélre

t edves udvardi fiatalok!

A minap szerkesztő* ségünk egy névtelen levelet kapott tőletek. Azért mondom, hogy tőletek, mert a levél írói az udvardi fiatalok nevében emeltek panaszt olyan dolgok ellen, melyek orvoslásra, illetve

• tisztázásra várnak. Sajnálom, hogy a levél írói elmulasztották (nem tudom milyen okból kifolyólag) a nevüket feltüntetni, Így kénytelen vagyok mindnyájatokhoz címezni a válaszom, melynek tartalma jólehét sokat közületek nem érint. — Éppen ezért — ahogyan mondani szokás — akinek nem inge, ne vegye magára.

Leveletekben arról panaszkodtok, hogy „csak minden szökőévben rendezhettek táncmulatságot." Ezt azzal indokoljátok meg. hogy nincs hol sem táncmulatságot, sem pedig kultúrestet rendezni, mivel a kultúrház „düledezöfélben van". Továbbá, <hogy nagy a por táncközben. Sokba kerül a cigány, mert a 10 koronás belépőn kívül többször tányéroznak is s így §0—35 koronát ,,húznak ki a zsebünkből".

Hát engedjétek meg. kedves udvardi fiatalok, hogy ezzel a közmondással éljek: Más szemében meglátja a szálkát, de a magáéban a gerendát sem. így van ez valahogy veletek is. Mert, hogy nincsen új kultúrháza- tok, ez rendben van. Es ez igaz is. Sőt, az is igaz, hogy a jelenlegi sem. a legideálisabb. S nyilván ezért részben a helyi nemzeti bizottság elnöke és más hivatalos szervek is felelősek. Felelősek azért, hogy nem sürgették meg eléggé a felsőbb szerveket a falu költségvetésének felemeléséért, melyből futott volna egy új kultúrház felépítésére is. De ők mind emellett, ha nem tudnátok, számtalanszor foglalkoztak a kultúrház kérdésével.

Ugyanis az érsekújvári építkezési vállalatnak, terv szerint a szövetkezet számára még 1954-ben át kellett volna adnia egy nagyobb méretű raktárt, melyet még mai napig• sem adtak át. S nem is adhatták, mert nincs kész, hogy miért, azt ők tudják. Márpedig a raktár kell, ezt ti is belátjátok. Mert ugyebár a múlt nyárutóján sem volt hová tenni a szövetkezet terményét (ami a tietek). S nem volt más, mint a kultúrház, mert a termény szabad ég alatt mégsem állhatott. Nos, ez is késleltette a kultúrház megjavítását. De én mégis csak azt mondom, hogy a nagyobb hiba bennetek volt, és van is. Mert kérdem én tőletek, hányszor ajánlottátok már fel segítségteket a nemzeti bizottságnak, hogy fi fiatalok vállaljátok a kdtúrház rendbeszedését és egyéb munkálatok elvégzését? Tegyétek szivetekre a kezeteket és úgy feleljetek erre a kérdésre. De a nemzeti bizottság és a helyi párt- szervezet vezetői már nem egyszer kérték segitségteket, nemcsak a kultúrház megjavításához, hanem

egyéb közérdekű. munkák elvégzésére is. Es ti zsebbedugott kézzel, vállvonagat- va feleltétek „az, majd, bolond teszek, csinálják az öregek". Tisztelet a kivételeknek, mert akadt közietek több olyan fiatat is, akin akartak, de az ő akarásuk csak akkor lett volna eredményes, ha valamennyien akartok.

Tgy van ez kedves ba* rátáim, a kész jó volna, de megfeledkeztek arról, hogy a kész megteremtéséből nektek is ki kell venni a részeteket. Persze, hacsak hangoskodtak, fitymálva kritizáltok, abból még kultúrház nem lesz. Azaz lesz, mert községiek vezetői, ha nem is hiszitek, mégis csak gondoskodtak arról, hogy legyen. Ezt bizonyítja az ezévi 1.200.000 korona költségvetés is, melyből egy új községházat, kultúrházat és egyéb középületeket^ építenek majd fel. Tehát a helyzet nem is olyan kétségbeejtő. Am annál kétségbe- ejtőbb a ti csökönyös nem- törődömségtek. Ezt nektek is be kell látnátok. Mert, ne haragudjatok, de a falutokban elburjánzott hibákban ti is ludasok vagytok. A zenészeket is ti rontjátok el. Mondjátok, hogy nem így van? Hiszen községiek hivatalos közegei már megállapították, hogy mennyi pénz jár a zenészeknek egy

táncmulatság muzsikálásáért. Es ha ti ezt tudjátok, miért fizettek 600 korona helyett 800 koronát és még plusz a tányérozás, ami szintén kitesz majdcsak annyit? Ez esetben igazán úgy van: ahogyan muzsikálnak a zenészek, úgy táncolnak az udvardi legények. Miért nincs ez fordítva? Ahogyan parancsolnak az udvardi legények, úgy muzsikálnak a zenészek. Így bizony barátaim. hot vagytok ti CSISZ tagok? Miért van a szervezetetek, ha saját érdeketekben egy lépést sem tudtok tenni. Miért van a helyi nemzeti bizottság és a falutok pártszervezete, ha ti nem fordultok hozzájuk segítségért? Ők ezt elvárják tőletek. Jól tudjátok, hogy a néma gyermeknek, anyja sem érti a szavát.

Jó, jó — U erre azt mondjátok — próbálnád csak meg te, nem tudom, akkor mit szólnál? Mert könnyű ám azt mondani, hogy menjetek ide és oda, kérjétek ezt és azt, de hát mi előre tudjuk, hogy annyit az, ha elmegyünk, vagy kérünk, mintha el sem mennénk és nem is kérnénk. Márpedig ez nem igaz. Erre tanú a helyi pártszervezet elnöke — hogy csak öt említsem, — a 65 éves öreg pártharcos, Broskovics Sándor bácsi is, akit egyébként jól ismertek Forduljatok csak bizalommal hozzá, ő maid segít nektek, nem úgy mint ti, amikor erre vagy arra kér titeket.

JP s most már elérkeztünk a kérdések velejéhez. Mégpedig a bizalom, az önakarat. a feltétlen tennivá- gyás, a kölcsönös megértés, a jóindulat kérdéséhez. Mert ha ti mindenben csak a rosszat látjátok, már előre étit élitek azt, ami még csak születő gondolat, barátaim, így nem sokra juttok, örök duzzogás, szemrehányás, a bizarr nemtörődömség vesz rajtatok erőt. Persze a hibákat azért továbbra se hallgassátok el. És ha már egyszer valamit kifogásoltok, ne féljetek azt kimondani saját nevetekben, még akkor sem, ha megtudják, hogy_ X. Feri mondotta, vagy .írta ezt. Ez a férfibecsület

TÖRÖK ELEMÉR

vertünk vagy öt családot a kölykeikkel együtt. Biztos, elhallatszott egészen Michléig, és aztán az újságban is benne volt ez a kerti mulatság, amit valami vidékieknek a jótékony célú egyesülete rendezett. Szóval, mint mondom, ahogy énnekem is segítettek mások, úgy fogok én is mindig segíteni minden bajtársamnak, ha belemegy valamibe. Nincs az a pénz, hogy én elhagyjalak téged. Te nem ismered a magyarokat.. Mégse teheted meg velem, hogy eltaszítsál magadtól, amikor annyi év után összetalálkozunk, méghozzá ilyen körülmények között.

— Hát nem bánom, gyere velem, — adta be a derakát Svejk, — csak aztán óvatosan, nehogy valami kellemetlenségünk legyen. — Ne félj, pajtás, — mondta csendesen Vodicka, mikor a lépcső felé indultak — úgy behúzok neki . . .

És még csendesebben hozzátette: — Majd meglátod, hogy milyen könnyen elbánunk azzal a magyar zsivánni/al.

S ha lett volna valaki a kapu alatt és tudott volna csehül, a lépcsőről már hangosan hallotta volna Vodicka jelszavát: — Te nem ismered a magyarokat... — a jelszót, melyet Vodicka egy lajtaparti csendes kocsmában fogalmazott meg először, a hires Királyiddá kertjei között, a dombok aljában, melyekre a katonák mindig átkozódva emlékeznek majd vissza, ha a világháború előtti és alatti „übungokat" emlegetik, — elméleti előkészítésüket a gyakorlati vérengzésre és mészárlásra. * * *

Svejk és Vodicka Kákony úr lakásának ajtaja előtt állt\ Mielőtt megnyomta volna a csengő gombját, Svejk így szólt: — Hallottad már azt a mondást, Vodicka, 'hogy óvatosság a bölcsesség anyja?

— Engem az nem érdekel, — felelte Vodicka, — annyi időt se szabad neki hagyni, hogy kinyissa a pofáját...

— Nekem senkivel sincs tárgyatnivalóin, Vodi&ka.

Svejk becsengetett, és Vodicka hangosan így szólt: — Ajn, caj, és már röpül is lefelé a lépcsőn.

Az ajtó kinyílt, egy cselédlány nézett rájuk, és magyarul megkérdezte, hogy mit kívánnak.

„Nem tudom", — felelte Vodicka megvetően — tanulj meg csehül, babám.

•"Gyakorlatokat

— Verstehen Sie deutsch? — kérdezte Svejk.

— A pischen.

— Also, sagen Sie der Frau, ich Witt die Frau sprechen, sagen Sie, dass ein Brief ist von einem Herr, draussen in Gang.

— Csodálom pajtás, — mondta Vodicka. belépve Svejk után az előszobába. — hogy szóbaállsz egy ilyen büdössel.

Az előszobában álltak, becsukták a folyosóra nyíló ajtót, és Svejk csak ennyit jegyzett meg:

— Szépen be van itt rendezve náluk, két esernyő is lóg a fogason, és az a szentkép Krisztus urunkról, az se rossz.

A cseléd visszajött a szobából, ahonnét kanalak és tányérok csilingelése hallatszott, s azt mondta Svejknek:

— Frau ist gesagt,* dass sie hat ka Zeit, wenn was ist, dass mir geben und sagen.

— Also, — mondta Svejk ünnepélyesen - der Frau ein Brief, aber halten Kuschen.

Elővette LukáS főhadnagy levelét.

— Ich, — mondta ujjúval magára mutatva — Antwort warten kiér, in die Vorzimmer.

— Mért nem ülsz le? — kérdezte Vodicka, aki már ott ült egy széken a fal mellett — ott van még egy szék. Csak nem fogsz állni, mint egy koldus. Ne alázd meg magadat az előtt a magyar előtt. Meglátod, hogy bajunk tesz vele, de majd és behúzok neki.

Tud németül? — Egy kicsit. —■ Hát mondja meg az asszonynak, hogy beszélni akarok az asszonnyal, mondja meg, hogy levél van egy' úrtól, kint a gangon.

Asszony mondta, nem ér rá, ha van valami, nekem ideadni és mondani. — Nahát, egy levél az asszonynak, de pofát befogni... Én várni válasz itt az előszobában.

— Te, — mondta egy idő múlva — kitől tanultál te meg németül?

— Saját magamtól — felelte Svejk. -Egy ideig megint csend volt. Aztán a szobából, ahová a cseléd bevitte a levelet, nagy kiabálás és tárma hallatszott. Valaki a földhöz vágott egy súlyos tárgyat, aztán világosan hallani lehetett, hogy poharak repülnek és tányérok törnek darabokra, s mindezt bősz ordítás kísérte: — Megazisten az anyját, az apját, a Krisztusát, az egész világot!

Az ajtó kivágódott, és az előszobába kirohant egy javakorabeli úriember, szalvétával a nyakában, s az előbb átadott levéllel hadonászva.

Az ajtóhoz legközelebb Vodicka. az öreg

árkász ült, s így a feldúlt úriember először hozzá fordult:

— Was soll dass heissen, wo ist der verfluchter Kerl, welcher dieses Brief gebracht hat?*

— Lassan a testtel, — mondta Vodicka felállva — ne sokat ordíts itt nekünk, mert mindjárt kiröpülsz, ha meg tudni akarod, hogy ki kozta a levelet, hát kérdezd meg ettől a bajtárstól. De illedelmesen beszélj vele, mert egykettőre odakint leszel.

Most Svejken volt a sor, hogy meggyőződjön róla, milyen folyékonyan tudja kifejezni magát a feldúlt úriember, akinek szalvéta volt a Nyakában, s aki hetet-havat összehordott, megemlítve azt is, hogy éppen ebédeltek.

— Mi hallottuk, hogy ebédelni tetszik, — mondta Svejk egyetértőén, tört németséggel, majd csehül hozzátette: — Gondolhattuk volna, hogy valószínnűleg fölöslegesen zavarjuk az urat ebéd közben.

— Ne alázd le magadat — szólt közbe Vodicka.

A feldúlt úriember, akinek a heves geszti- kulálásától már csak a szalvéta egyik csücske nuiradt a nyakában, tovább magyarázott, hogy először azt hitte, hogy a levélben a ház valamelyik helyiségének katonai elrekvirálásáról van szó, mert a ház a feleségéé.

— Itt még elég sok katonaság elférne, — mondta Svejk — de abban a tevéiben nem erről van szú, ahogy biztos meg is tetszett győződni róla.

Az úr a fejéhez kapott, s csak úgy áradtak belőle a szemrehányások, hogy 5 is tartalékos hadnagy, nagyon szívesen szolgálna, de vesebaja van. Az ő idejében a tisztek nem voltak ilyen féktelenek, hogy feldúlják az otthonok békéjét. Ezt a lévaiéi pedig el fogja küldeni az ezredparancsnokságnak, a hadügyminisztériumnak, közzétételi a lapokban,

— Uram, — mondta Svejk méltóságteljesen, — azt a levelet én írtam. Ich geschrieben, kein Oberleutnant.* Az aláírás nem számít, hamis, Unterschrift, Name, falsch*. Nekem nagyon tetszik maga felesége. Ich liebe Ihre Frau*. En az úr féleségébe fülig szerelmes vagyok, ahogy Vrschlicky mondta. Kapitetes Frau *

A feldúlt úriember rá akarta vetni magát Soejkre, aki nyugodtan és elégedetten állt előtt, de Vodicka. az öreg árkász. aki figye* Mi ez, hol van az az átkozott fickó aki ezt a levelet hozta?

lemmel kísérte minden mozdulatát, gáncsot vetett neki, kitépte a kezéből a levelet, amellyel az úr szüntelenül hadonászott, zsebrévágta, és amikor Kákonyi úr összeszedte magát, Vodicka felkapta, odavitte az ajtóhoz, félkézzel kinyitotta az ajót s már hallatszott is, hogy valami gurul a lépcsőn.

Olyan gyorsan történt az egész, mint a mesékben, amikor az ördög eljön az emberért.

A feldúlt úrból csak egy szalvéta maradt. Svejk felvette, udvariasan bekopogtatott a szoba ajtaján, ahonnét öt perccel azelőtt Kákonyi úr kijöit, s ahonnét most női sírás hallatszott.

— A szalvétát hozom, — mondta Svejk lágyan a díványon zokogó hölgynek — még rátaposnák. Tiszteletem.

összacsapia bokáját, szalutált, és kiment a folyosóra. A lépcsőn jó messzire semmi nyoma se látszott a harcnak, itt minden a lehető legkönnyebben zajlóit le, mint ahogy Vodicka megjósolta, Svejk csak a kapu mellett talált egy leszakított gallért. Kákonyi úr valószínűleg kétségbeesetten belekapaszkodott a ház kapujába, hogy ki ne repüljön, s így játszódott le a tragédia utolsó felvonása.

Az utca viszont rendkívül élénk volt. Kákonyi urat áthurcolták a szemközti ház kapualjába, s vízzel locsalgatták, az utca közepén pedig Vodicka, az öreg árkász, oroszlán- módra verekedett néhány honvéddel és honvédhuszárral, akik a segítségére siettek honfitársuknak. Vodicka mesterien védekezett derékszíjával, amelyen ott fityegett a szuronya is, — úgy forgatta, mint egy cséphadarót. S mm volt egyedül. Mellette harcolt néhány különböző ezredbeli cseh katona, aki éppen arra járt.

fvejk, mint később állította, maga sem tudta, hogy hogyan keveredett bele, s milyen módon került a kezébe valami rémült néző sétabotja, mivel szuronya nem volt.

Jó ideig t rtott a dolog, de minden jónak vége szakad egyszer. Megjött a „bereitschaft"* és bekísérte az egész társaságot.

Svejk Vodicka melleit haladt a botjával, amelyet a bereitschaft parancsnoka corous de- lictinek minősített.

* Ich geschrieben, kein Oberleutnant: én írtam, nem főhadnagy. Unterschrift, Name, falsch- aláírás, név, hamis. Ich liebe Ihre Frau: Szeretem a feleségét. Kapitales Frau: nagvon jo nö.

* Készültség

v'!vtatjuk.)

1