Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-09-22 / 38. szám
T 10 'V- rfötte 1956. szeptember 12. A szórakozott embert figyel- meztette valaki, hogy menjen borbélyhoz, mert nagy a haja. — Tényleg — sóhajtotta — igaza van. — Ugyancsak megnőtt a hajzatom. Érdekes, hogy magamtól nem vettem észre .. — De nem is a külsőségek a fontosak, hanem a lényeg, a gondolatok és az eszmék — állítja ö határozottan és hanyag nyugalommal keresztül megy egy felé robogó teherkocsi előtt az úttesten. Persze a sofför fékez, kiabálva szitkozódik, mire ö összerezzen, megáll, zavartan elmosolyodik és valami bocsánatfélét morogva, pirulva elsiet. — Ejnye, ejnye, — hajtogatja utána még egy félóráig, — hogy megint nem vigyáztam! És amíg el nem felejti, szörnyen bosszantja az eset. Ilyenkor úgy érzi élhetetlen, és nem erre a világra való. A gondolatok, eszmék, melyeket annyira becsül, háborogva kavarognak az agyában, bilincsekbe verik érzékeit és valósággal megszüntetik kapcsolatát a külvilággal. Így, bűvös álomvilágba merülve, nem lát, nem hall, fejét lehajtva és megy, megy, mint egy ámokfutó. Most pedig meg akar nyíratkozni. Nála az elhatározások hosszas latolgatás után születnek, de ebben az ügyben pillanatokon belül döntött. — Nagy a hajam, tehát borbélyhoz megyek — szólt bölcs nyugalommal és úgy tett. Rövid 10 perc elteltével sor- rakerült. Berregett a villany hajnyírógép, éhes szájjal csattogva harapta fürtjeit az olló. A feje renoválását váltató mester keményen dolgozott, Ö a tükörben figyelte a fejleményeket, kíváncsian bámulta a barna szőrpamacsok hullását és az élet értelmén töprengett. így hullunk el mi is a Nagy Nyírógép száguldó kattogása nyomán, állapította meg méla- bú$an. Fizetésnél szórakozottan nyújtotta utolsó tízesét a mesternek és még szórakozottabban nyúlt a fogason függő ballonja után. Felvette, zsebrevágta a visszajáró hat koronát és kiment. Az utcán néhány lépés után kellemetlen érzése támadt: Nem tudta megmagyarázni magának sem az eredetét, sem a lényegét, csupán az ösztöne súgta, hogy rettentő veszély fenyegeti. Nyomasztó hangulata fokozódott, amikor az emberek szemében valami egészen érthetetlen gúnyoros csillogást rélte. Szörnyű kálvária volt az út visszafelé. Minden pillanatban egy kétségbeesett női sikolyt várt, amely tolvajt és ballonkabátot emlegetve, dühös embertömeget zúdít a nyakába. Szinte látta már magát, lázasan mentegetőzik és bizonygatja, fedezett fel. Mintha rajta mulattak volna. Kimondottan utálta a feltűnést és ez az iróniával telített érdeklődés kezdett nagyon kellemetlen lenni. Mi ezt Felemelte a kezét, hogy végigsimítsa gyöngyöző homlokát és pillantása a karjára esett. Szemei kimeredtek, ereiben jéggé fagyott a vér. Ez nem az ö kabátja! Hasonló a színe, de egészen más anyag és most veszi észre, hogy vállbán egy kicsit szűk is. T egújabb divat szerint sza- bott, szélesgalléru női ballon kabát volt. Néhány másodpercig guta- ütöttként állt és a fejét ingatta. Kábult agya lassan fogta föl a valóság torz mosolyra késztető tragédiáját. — Tyüh, ennek fele sem tréfa, — ugrott aztán egy nagyot és rohanva indult vissza a hajtalanító üzembe. Most már emlékezett, az üzlet másik fele női fodrászat volt és egy fogason lógtak a kabátok. — 6 nem figyelt oda, amikor leakasztott egyet és magára vette, nem csoda, hogy eless hogy véletlen volt csupán, de nem hisznek neki. Nem hiszik egy szavát sem, csak gúnyosan kacagnak, sót talán meg is verik. Az üzlet előtt valameny- nyire lecsititotta feldúlt idegeit és belépett. Igyekezett nagyon nyugodt, nagyon természetes lenni. — Elcseréltem a kabátomat — mondta magától értetődőleg, mintha az egy megszokott dolog lenne, hogy az ember csak úgy magára ölt egy női kabátot és kilibeg benne az utcára. A derék fodrászmester elfordult, de válla rángatózásából lehetett látni, hogy nevet. Szegény szórakozott emberünk meg csak állt, nem tudva mit csináljon, érezte, hogy önti cl a forróság és pirul, pirul még a füle hegye is. Aztán búsan felvette immár saját kabátját és magyarázatokat motyogva, megsemmisülve, sompolygott az ajtó felé. Szegény ábrándos lelkén halálos nagy sebeket ütöttek az itt is, ott is.feltörő kuncogások. — Erkölcsi hulla vagyok — állapította meg lemondóan Bölcs gondolatok A SZERELEMRŐL A szerelem mindent pótol, a szerelmet nem pótolja semmi. (Petőfi) * # * Mi a szerelem ? Egy dal, amely szólóval kezdődik, duóval folytatódik és trióban végződik. * * * Ha az ember meg tudná fejteni a szerelem titkát, talán sohasem lenne szerelmes. * * * Szerelmes mindenki lehet; de szeretni csupán a nemes szív képes. ... , * * * Őrök szerelem igen kevés van; de szerethet-e az igazán, aki szerelme végéről lépelödik? * * * Kis hibák megsebesítik a szerelmet; a hűtlenség meg- ö’i. * * * Legyen a szerelem bármilyen bűnös, a gyümölcse mégis ártatlan. sőt a fizikai létjogosultságom is kifogásolható. Marcangoló gondolataival viaskodva, életúntan ballqyott, mig egy tejcsarnokból kigo- molygó meleg kakaóillat meg nem csapta az orrát. Megtorpant. — Eh, gyomor, életmocsa- rában fürdő könyörtelen anyagi organizmus. Tied az utolsó hat koronám., — suttogta maga été és belépett. A pénztárnál rövid számadást csinált. — Egy kakaó, három vajas sütemény és jogurt — diktálta be határozottan a megrendelést. És benyúlt a kabátzsebébe a pénzért. Először a jobba, aztán a balba, majd egyszerre a kettőbe. A visszakapott hat korona nincs. Csüggedten lehajtotta a fejét. Igen, ez kétségtelen. Pénzét az ismeretlen nő kabátjának a zsebébe tette és a nagy lelki felfordulás pillanataiban megfeledkezett róla. Benne hagyta. Rövid néhány szóval közölte a pénz- tárosnővel a tényállást és megtörtén menekült a helyszínről. Rövid félóra lefolyása alatt két ilyen lelki kegyelemdöfés sárba- tiport volna egy vad Góliátot is. Hát még öt, a szellem alá- z tos is filigrán rabszolgáját! TVfit csináljon most. Vissza- menjen és követelje a tévedésből felvett női kabát tulajdonosán utolsó koronáit ? Tegye ki magát mégegyszer a kinevetésnek és az esetleges közbotránynak ? Soha! Bár oldalán van a jog és az igazság, de erkölcsi ereje nincs a dologhoz. Nem arra született 0, hogy elvegyülve a könyökkel törtetők között, jogokat cs előnyöket vívjon ki magának. Neki az ész szárnyakat adott, a gondolat szárnyait, melyek messze röpítik erről a sáros földtekéröl. — Eh, nem éri meg, — legyint és hazamegy. Leveti ballonját, ledobja az ágyra, majd a kiskabát zsebébe nyúl cigarettáért. Valami a kezébe akad. Kiveszi, összegyűrt papírpénz. A borbélynál kapta vissza és sajtkezüleg tette ebbe a zsebébe, tehát nem a tévedésből felvett női ballonnéba, csak szórakozott ember lévén, megfeledkezett róla. — Hat korona! DUBA GYULA Öt kép egy kerthelyiségből — Fizetek! — ezt egy jól öltözött fiatalember mondja. A főpincér ráérőn odasétál (minek sietne, hisz estig még futhat eleget, s különben is, aki ráért eddig ott üldögélni, az ráér egy perccel tovább is). — Egy korsó sör volt. — Egynegyven — mondja a főpincér kedvesen s udvariasan hajlong. A fiatalember egy háromkoronással fizet. A föpincér szinte kikapja a pénzt a kezéből, a vércse csap le ilyen hirtelen az áldozatra. De az apróval már nem siet ennyire. Jóidéig elkotorász a nadrág- zsebében, várja, hogy a fiatal-' ember azt mondja: marad, vagy valami ehhez hasonlót mondjon, de a fiatalembernek eszeágá- ban sincs ilyesmit mondani. A főpincér, hogy jobb belátásra bírja a fiatalembert, csörömpölni kezd a zsebében a pénzdarabokkal, de úgylátszik ez nem használ. Már talán egy percnél is tovább csörget az apróval, de eredménytelenül. — Nincs apróm — mondja végül is — s nevet hozzá, de a fiatalembernek semmi kedve nevetni, sőt mintha még a tenyerét is kinyitotta volna a visszajáró pénzért. Ez a szemtelenséggel határos közöny azonban már kihozza a sodrából. Kelletlenül előkotorász 60 fillért, amit e szavak kíséretében dob az asztalra: — Ha sajnálja tőlem, költse hashajtóra. A főpincérnek egy kis vitája akad az egyik asztalnál. — A vendégek azt állítják, hogy negyvenfokos vodkát ittak, a főpincér pedig azt, hogy ötvenfokosat. Mivelhogy a vendégek nem hajlandók engedni, a főpincér kénytelen a másik pincért segítségül hívni. Ilyenképpen az erőviszonyok kiegyensúlyozódnak, aminek az a következménye, hogy a vita szélesebb mederbe ömlik. Talán félóra is elmúlik, mikor az egyik vendégnek eszébe jut, hogy helyszíni szemlét tartson a csapnál. Az illető alaposan megvizsgálja a polcokon lévő üvegek címkéit, de ötvenfokos vodkát nem lát. Hogy biztos legyen a dolgában, megkérdezi a csaposlányt: — Van ötvenfokos vodkájuk? Nincs! — ez a válasza. A vita folytatódik. A pincérek szép egyetértésben különböző kifogásokkal védik magukat, és sűrűn kérnek bocsánatot ezért a kis tévedésért, s a már nyeregben ülő, kissé ittas állapotban lévő vendégek pedig azt állítják, hogy nem a pénz miatt kardoskodtak, hanem csak azt akarták bebizonyítani, hogy bár melyikük jobban ért a vodkához, mint a kerthelyiség személyzete együttesen. * * * Két bátyus asszonyka telepszik le az egyik asztal mellé. A hetipiacról jöhettek. Szódát és két poharat kérnek. — A batyuból kenyeret, rántottcsirkét és egy üveg bort vesznek elő. A pincér rosszatólag csóválja a fejét, majd, mint aki rájött, hogy mit kell tennie az ilyen esetben, hirtelen elindul, hogy a rendelésnek eleget tegyen. S már jön is. Két pohár helyett hármat, hoz, arra számítva, hogy egy pohárral megkínálják az asszonyok. De hiába kérdezi minden udvariasságát összeszedve, hogy a harmadik pohárba kinek önthet, az asszonyok tagadőlag rázzák a fejüket s csak ennyit mondanak: Abba nem kell, nem látja, hogy csak ketten vagyunk ? — Mennyit fizetünk ? — kérdezi a másik. — Egy korona a szóda, hat a bor. — A bor ? ? ? — No, igen a bor. Csak nem gondolja, hogy itt potyán megihatja az üzletben a bort. Ha mindenki így gondolkozna, mint maga, akkor holnap már asztalokkal és székekkel jönnének ide, esetleg még cigánybandát is hoznának magukkal a vendégek és az ittenit elzavarnák. Még örüljön, hogy a csirkéért nem számítok semmit! Mit gondolnak maguk, hogy mi ez — kocsma?! Ez kávéház! A bolti ár és a kávéházi ár közötti különbséget meg kell fizetni! Hét koronát kapok! Mindezt egy szuszra fújja el a főpincér s még akkor is • mondja a magáét, mikor már a pénzt zsebrevágta. Közeledik a záróra, féltizen- kettőre jár az idő. A pincérek, hogy előbb végezzenek, már újabb rendeléseket nem vesznek fel. Az egyik nemrég érkezett vendég élénken tiltakozik ez ellen, de mivelhogy nem tud a pincérek nyelvén beszélni (vagy talán csak dacból nem akar, esetleg nincs annyi pénze, amennyire szüksége lenne ahhoz, hogy a pincérrel szót értsen) nem is kap semmit. A vendég a panaszkönyvet kéri, talán már harmadszor. S úgy látszik, ha nem megy be érte, bizonyára 12-ig is kérhetné. A vendég bejegyzi a panaszt és távozik. Most már a pincér sem marad tétlen: felveszi a panaszkönyvet az asztalról, odamegy a legvastagabb gesztenyefa mögé s mintha a világ legtermészetesebb dolgát végezné, kitépi az utolsó lapot. * * * Záróra. A pincérek távozásra bíztatják a vendégeket. A főpincér az utolsó asztalnál az elszámolását végzi. Gépies mozdulatokkal rakja egymáshátára a bankjegyeket. Most megáll a jobb keze a levegőben, baljával odább tolja a pénzrakást. A felmaradó pénzből új rakást készít, jóval kisebbet. Ez az övé. Elégedetlen ezzel a kis pénzrakással, nagyon elégedetlen. — Zsebre gyűri a pénzt, majd utána széttárja a két kezét s inkább csak önmagának ennyit mond: — Százhatvanöt korona ilyen forgalmas napon . .. hiába az embereknek nincs pénzük! BARTHA TIBOR TJóna alatt szorosabbra fogta a rojtos szélű duzzadó mappát, és bekanyarodott a Lapkiadó vállalat kapuján. Három emeletet ment, de még feljebb szuszogott volna, ha a szemben lévő „Szerkesztőség" feliratú szoba be nem vonzza. — Ön ugyebár a titkárnő? — kérdezte a nagy asztal mögött gépelő lánytól. — Igen, az vagyok. Honnan tudja, volt már itt talán? — Hehehe, dehogy, csak jól ismerem a mi gyári szerkesztőségünket, jártas vagyok náluk, és ott ilyen bájos leányka titkárkodik — mondta behízelgő mosollyal, majd kurta karjának mutatóujjával széles homlokára bökve, fölényesen foly-' tatta — na és a megfigyelőképesség. A pici asztalon gépelek csak gépírónók, viszont a titkárnőknek nagy asztal kell, amibe belefér a sok titok hehehe. — Okos ember. Kit tetszik keresni? — A szerkesztőséget. Gál vagyok, anyagot hoztam — fordít tóttá oda hónaalját. — Azonnal hívom a szerkesztő elvtársakat — kelt fel készségesen a titkárnő, . és ajkára téve ujját, egész halkan beszólt a másik ajtón. — Valami fura alak van itt, Gálnak hívják. Azonnyomban két szélesen mosolygó ember jött ki onnan. — AlázszolGálja — mondta az egyik, és kényelmes karost szókba nyomta Gált — miben állhatunk rendelkezésére? — Kérem, egy pillanat, azonnal koncentrálok — húzta az időt, mert a váratlan kedves fogadtatás összezavarta elkészített mondanivalóját. — Hogy is kezdjem, na... Szóval és a modern idők embere vagyok. A jövő generáció örömét irigylem, tőlük akarok valamicskét magunknak megszerezni, nekik már úgyis mindenből jut elég. Ugyebár önök tudják, hogy száz év múlva mi-' lyen szervezettség lesz itt? — nézett kérdőiig a szerkesztőkre. — Azok bólintottak, és még szélesebben mosolyogtak, ami mutatta, hogy a kedves fogadtatás változat- =j lanul tart. Bátrabban hkezdte folytatni. Mindent koncentrálni kell, hogy a javak szét ne essenek! A központosítás híve vagyok! — mondta ki egy nagy szusszanással és mély lélekzetet vett. — Folytassa csak — makogta, szája szélét harapdálva az egyik szerkesztő, míg a másik vonagló arcát zsebkendőbe temetve törülgette kicsorduló könnyeit. — Lám, mennyi érzelmet váltottam ki belőlük, Mária, micsoda hatás — állapította még megelégedetten, majd a nagy embereknél szokványos egyszerűséggel szólt. — Nincs mit folytatnom. Ennyi az egész. Néhány konkrét javaslatot hoztam. Példának jó lesz a villamos centrále. Bratislava számtalan villamos járata, szétforgácsolja a vezetőket. Szerintem az összes villamos kocsikat át kellene rakni a körvasúira, ott annyi lesz belőlük, hogy körbe összeérnének. Cirkuláré szinisztra. Egyetlen vezető, és egy füttyös kellene csak hozzá, a többi kalauz beállhatna utazónak! — No és mit csinálna az, aki siet? — böffentett fuldokolva a rángatódzó arcú szerkesztő. — Aki siet, az egyik kocsiból a másikba lépegetve, addig megy előre, míg csak meg nem előzi önmagát. TJgyanez megoldható minden gyárral, üzemmel. Szaporí- tani kell a kombinátokat, sőt központosított kombinátkombinátokat komplikálni... izé ... kombinálni. A szerkesztő elvtárs miért fordul minden pillanatban hátra? Ne törődjön vele — legyintett a másik szerkesztő — ez a rögeszméje, hogy folyton ülnek mögötte. — Hát ülnek is, a titkárnő nevetgél mögötte — nyugodott meg Gál. — Na látja, folytassa csak nyugodtan, nagyon érdekes. — Az egyik ilyen központosításnak itt vannak nálam a rajzai. Bratislavában van jónéhányszáz borbély és fodrászüzlet, ezek helyett építenénk egyetlen nagy csarnokot, mondjuk a szappan és a matracgyár között. A borbélyüzem futószalaggal működne, amire ráül a vendég, az egyik mester hosszú vályúban folyó habbal pa- macSolná, mire odaér a másikhoz, az leberetválja. A futószalag végén timsóoldatba dugják a vendég fejét, az összerántja egész arcát, és így legnagyobb vágások is eltűnnek. A kijáratnál ugyancsak egy ember szedné a borravalót. Persze kombinálni kell ezt a szomszédos gyárral, és a sablonnal levágott vendéghajjal máris lehet tömni a matracokat. Tessék itt vannak hozzá a kész tervrajzok. A szerkesztők egyszerre kaptak a mappa után, mohón fellapozták, majd csalódottan adták vissza. — Az ötlet az kitűnő, igyekszünk felhasználni, de a rajzok bizony gyengécskék, azokat majd megcsináljuk a saját karika- turistáink. — — Micsoda, karikaturisták, itt? — Igen. Miért csodálkozik? — Hát ez nem a Modern Technikus szerkesztősége? — Az pont fölöttünk van, mert itt harminc újság székel. Mi vicclap vagyunk. — Hallatlan! Belezavarodik az ember! Hogy lehet így egykupacban lenni, — fakadt ki majdnem sírva és felkapva mappáját, köszönés nélkül dühösen becsapta maga után az ajtót. Martin István C)J IFJOSAG — a CS1SZ Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Megjelenik minden szombaton. Kiadja a Smena, a CS1SZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala. Szerkesztőség és adminisztráció. Bratislava. Prazská 9. Telefon 445-41. Főszerkesztő Szőke József. — Nyomta a Merkantilné tlaciarne, 01 n. v Bratislava. uL Národného povstania 41. sz. — Fiő’•retés egy évre 31.20 Kés. — Terjeszti a Posta Uirlapsrolgálata. A—72892
