Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-09-08 / 36. szám

1956. szeptember 8. ^.Ü/ßliS^L 7 Barátság és szerelem Dr. Jozef Kurie egyetemi tanár Vitánkban eddig sok érdekeset ol­vastunk. Nem csoda, hiszen már hosz- szabb ideje folyik, a vitázó is sok, azért kevés az olyan probléma, amely­ről eddig még nem lett volna szó, vagy amelyet nem oldott volna meg a vita. De a vita csak akkor végződ­het sikerrel, csak akkor lehet helyes konklúzióhoz jutni, ha tisztában va­gyunk azokkal a fogalmakkal, ame­lyekkel oly sokszor találkoztunk a vitában. A vitacikkek azt mutatják, hogy a szerelem és barátság fogalmá­nak megértése nem egységes. E sza­vak tartalmi jelentősége úgy a cik­kekben, mint a gyakorlati életben különböző. Mondhatnánk, hogy e két fogalom a gyakorlati életben kölcsönö­sen keveredik. És ez nem véletlen, mert lélektani szempontból is nagyon nehéz ezt a két fogalmat meghatároz­ni. Elhagyjuk a teoretizálást, és a szo­cialista erkölcs, a fiatal fiúk és leá­nyok. a fiatal házasok szempontjából magyarázzuk meg e szavak jelentősé­gét. A barátság fokozatosan alakul kit.az emberek között az életben, és az egyének társadalmi kapcsolatán alap­szik. Az embernek nincsen mindenki­hez egyforma viszonya és kapcsolata. Az embert körülveszi az emberi tár­sadalom, azután az ismerősök széles köre, a pajtások szűkebb köre, és egy egész kis csoportja a barátoknak, akikkel szorosabb lelki kapcsolatban van az ember. A barátság két, vagy több ember lelki kapcsolata, és az egyforma vagy hasonló érdekek, az egyforma gondolkozás, érzés, világné­zet és erkölcs alapjában nyilvánul meg. A barátság tisztán a szabad aka­rat alapján alapul. A barátságnak óriási hatása van az ember jellemének kialakulásában. Az igazi barát támasza, tanácsadója, vé­delmezője, segítőtársa az embernek, — főleg az élet nehéz időszakában, amikor az egymásután zúdítja a ne­hézségeit az emberre. Az ember egye­dül gyenge, szüksége van valakire, akivel bizalmasan beszélhetne, aki előtt feltárná a szívét, akivel megoszt­hatná örömét, sikerét, akinek elmond­hatná nehézségeit, vagy szerencsétlen­ségét. Sok ember barátjának köszön­heti, hogy előre óvta őt, hogy időben ellátta jó tanácsokkal, hogy előre fi­gyelmeztette a veszélyes vállalkozá­sokra. Sokan először talán duzzogtak, nem akarták meghallgatni barátjuk tanácsát, végül hálásak voltak, hogy úgy cselekedtek, ahogy azt a barátjuk ajánlotta. De vannak ellenkező esetek is, ami­kor a barát hatása nem jó, amikor a barát nem hat az ember erkölcsi és jellemvonásainak fejlődésére, hanem elferdíti az ember jellemét, bukást okoz. Ez akkor történik meg, ha nem egyenlő erkölcsű és nem egyformán fejlett egyéniségek közt jön létre a barátság, hanem a barátok közül az egyik viselkedése hamis, jellemteien, jobbnak szeretné .mutatni magát ba­rátja előtt, é6 a barátság leple alatt csak személyi előnyeit keresi. A barátság az egység felé irányul, azért a gyengébb az erősebbhez alkal­mazkodik. Az erősebb azonban nem mindig a tökéletesebb. Hasznos barát­ságot Csakis értékes jellemek köthet­nek, amelyek társadalmunk erkölcse szerint élnek. Nem mondhatjuk azon­ban, hogy csakis a jellemes emberek között jöhet létre barátság. A barát­ság rossz jellemű emberek között is kifejlődik. Ez a rosszak barátsága. Társadalmunkban az ilyen barátságok száma az új emberek, a szocialista erkölcs elvei szerint felnevelt embe­rek számával csökken. A jó barát őrködik barátja boldog élete, jó erkölcse felett, azért segít neki legyőzni mindazokat az akadá­lyokat, amelyek az egyén fejlődésekor felmerülnek. így nevelik egymást a barátok, és így segítik egymás jel­lemének kiformálását, tökéletesítését. Az ilyen kölcsönös, nevelés kritikus közbelépéskor teljes bizalmat és ön­kéntes alárendeltséget igényel mindkét fél részéről. A kölcsönös bizalom hiá­nya lehetetlenné teszi a kölcsönös nevelést, bizalmatlanságot szül a ba­rátok közt és gyengíti a baráti kap­csolatot. Ezért a barát kritikáját jó gondolja át, bíráljon finoman, figyel­mesen, nem szabad csakis a barátunk hibáját emlegetni, saját hibáinkból kel! kiindulni és be kell azokat ismerni. A jó barátok állandóan serkentik és közös erővel nevelik egymást. Az igazi és becsületes barát nem irigy és barátságának alapmotívuma nem a személyi érdek és ravaszság, hanem lelki közeledés egy olyan egyénhez, aki támasza lesz az életben, és aki számára ő is hajlandó szükség esetén áldozatokat hozni. És az olyan barátságok, melyek serkentik az em­beri boldogságért, a barátok szebb életéért folyó harcot, mindig feleme- lőek és sokkal tökéletesebbek, mint az olyanok, ahol a barátság a szemé­lyi célok, és előnyök feié irányul. Nem teljesen igaz az, hogy csak egyforma temperamentummal rendel­kező emberek lehetnek barátok. Ellen­kezőleg. Nem fontos az sem, hogy az érdekeik mind egyformák legyenek, elég, ha azok közül az alapvetőek egyeznek, ezek egymáshoz kötik a két embert. Sok olyan értékes barátságra van példa, ahol az egyéneknek külön­böző a természete, és temperamentu­ma. Ugyanúgy sok értékes, és hű ba­rátság fejlődött ki műveltség szem­pontjából különböző emberek közt. Sőt még a kor, a nagy korkülönbség sem akadálya a barátság létrejöttét, ha a barátokat a koron kívüli érdekek is össze kötik. (Például tudósok, kuta­tók, felfedezők barátsága.) Igen, a ba­rátság ezekben az esetekben is érté­kes lehet, ha a barátságot erkölcsös, jellemes, tökéletes emberek kötik, akiknek őszinte érdekük barátjuk bol­dogsága, társadalmuk 'örömteljes elő­rehaladása. A szerelemnek és a barátságnak sok a közös vonása, de ezeket nem lehet összekeverni. Akárcsak a barátság a szerelem is lehet tiszta, hű, őszinte, de egyben lehet számító, hűtlen, olyan, amely önimádaton, egyéni előmenete­len alapszik. Az igazi szerelem olyan egyének között jön létre, akik köl­csönösen egymás javát akarják, és ezért hajlandók minden nehézség le­küzdésére, hajlandók áldozatokat hoz­ni. Nem beszélünk itt általánosságban a szerelemről, sem a szeretet külön­böző fajairól. (Haza, tudomány, művé- szetszeretetről, szülői szeretetről), ha­nem a fiatalok közötti szerelemről, amely a mindennapi életben fordul elő, és amely a házasság alapját ké­pezi. A szerelem két egyén magasabb emberi érzésén a nő és a férfi pszi- choszekszuális állapotán alakuló lelki kapcsolat. Fiatal emberek szerelmében tehát fontos szerepe van a nemi ér­zésnek, az erotikus hajlamoknak, míg a barátság nélkülözi ezeket a jelensé­geket. Az érzelem sokszor annyira erőt vesz a szerelmes emberen, hogy az elveszti józan gondolkodó képessé­gét, és nem .tud helyes véleményt nyilvánítani. Ebből a szempontból fon­tos a barát helyes véleménye. Most beszélhetünk arról is, hogy lehet-e barátság két különböző nemű ember, — vagyis férfi és nő között. Lehet is, meg nem is. Egyöntetű vá­laszt nem adhatunk azért, mert ez több tényezőtől függ. Létezhet barát­ság férfi és nő között, ha viszonyuk­ban csakis az érdekek, az egyforma gondolkodás és világnézet jut előtérbe, ha barátságuknál nem érvényesül az erotika. Nem könnyű dolog ez, mert az embernél nagyon erősek az eroti­kus és szekszuális szándékok, ezek könnyen kerülnek előtérbe, és csilla­pítani őket csakis az erős, és erköl­csileg értékes jellem tudja. Fiúk és lányok között a szó szoros értelmében a barátság nem lehet hosz- szú életű. Legnagyobb részt csak át­meneti ismeretségről lehet szó. Ha pedig a találkozások a fiataloknál gya­koribbak és közvetlenebbek, akkor már inkább beszélhetünk szerelemről, mint barátságról, még akkor is, ha ezt a fiatalok egyelőre nem is sejtik. Különbség van tehát a barátság és szerelem között. De egyben sok a .kö­zös vonásuk, és ezek sokszor egybe­olvadnak. A szeretett és szerető sze­mélyben jó és hűséges barátra lelünk. I.Q.V kell ennek lenni az olyan szere­lemnél, amely a házassággal fog vég­ződni, vagy amely már eljutott a há­zassághoz. Az élet nagyon nehéz, sok- csalódás, és balsiker éri benne az embert. Csakis a szerető ember tudja önfelíldozóan viselni egymás baját. Csakis a szerető emberek segíthetnek egymásnak. Számos pro és kontra véleményről tanúskodó leve­let kapunk a dohányzással kapcsolatban. Mai szá­munkban két olyan fiatal fiú hozzászólását olvashatják, akik a dohányzás jóságát, szépségét, múltját méltat­ják, — egyszóval a dohányzás mellett vonnak kardot. Az igazság kedvéért azonban meg kell mondanunk, hogy a beküldött levelek íróinak nagyobb része elítéli általában a dohányzást, de különösen a dohányzó nők­kel nincsenek kibékülve. (Fröhlich F. katona, Bajnóczi J. katona, Pongrácz G. katona, Kovács Miklós, diák, Janovszki Hanka, Szenk Sándor stb.) A legérdekesebb leveleket a következő számunkban még közöljük, és utána ezt a hasznos és érdekes vitát lezárjuk. Interpelláció a dohányzók nevében Mindenekelőtt bocsánatot kérek né- hányszázezer füstölgő kollégámtól, hogy jogtalanul felhasználom e cse­kély hozzászólás megírásánál az ő ne­vüket is, de azt hi6zem, mindnyájan egyetértenek velem, hogy ... hagyja­nak minket békésen dohányozni. S hogy mire ez a nagymellényű ki­jelentés? — A dohányzás, bármily hihetetlennek is tűnik, idestova ezer éves. (tisztes kor!) Most, most akar­ják kemény kézzel, öldöklő szóval megszüntetni. Igaz, hogy még csak vitatkozunk, súlyos érvekkel, ellenér­vekkel dobálózunk, de valahol a hát­térben, az antidohányosok körül már szélesedik a mosoly, — „mi fogunk győzni”. Ezer éve szívjuk immár ezt az ál­datlan, rossz füstborzalmat. Ezer éve köhögnek, szédülnek, támolyognak, sápadnak tőle az emberek. Mégis mi­lyen kevesen tudtak leszokni róla, miután megkóstolták. Véletlen ez? Nem hinném. Kell, hogy legyen benne valami jó, ha ily’ hosszú és viharos évezredet képes volt átvészelni. Valamikor régen, tán ezer évvel ezelőtt szippantott elsőt az N. Chi- mensis Fisch füstjéből valamelyik kí­nai mandarin. Híre Kolumbusz által jutott el Európába. Egyesek azóta is szidják érte szegény öreget. (Guana- hani szigetén látta, amint a bennszü­löttek barnás levélgöngyöleget meg- gyű.jtva pöfékeltek. Nyilván a moszki- tók ellen.) Pane Román, spanyol atya, akit Ko­lumbusz Haiti szigetén hagyott, s ott minden bizonnyal rá is szokott a do­hányzásra, írt először erről a csodá­latos növényről 1591-ben Petrus Mar- tyrnak. Első érdemleges tettét II. Ferenc francia király udvarában hajtotta vég­re a dohány, melyet Nicot János ho­zott, miszerint meggyógyította a király apródjának orr-rékját. Megbecsülték, tiszteletben tartották, sót. külön k’u- bokat alakítottak, ahol pipázgatni le­hetett. Medici Katalin hálából meg­szerzőjének nevéről keresztelte el Heba Nicotíane-nak, vagyis követség­fűnek. A Kárpátmedencébe hosszú vándor­lás után 1568-ban jutott e'. Termé­szetesen óriási ribilliót okozott. Az erdélyi országgyűlés betiltotta; s szi­gorú rendeleteket hoztak a pipázni merészelők ellen. Százszorosán jaj volt annak, aki termeszteni próbálta. Oroszországban 1634 táján orreson- kítássa' büntették a füstölést (sokan ma is bevezetnék, ha, ha ...) Hosszú s nehéz elrríondani teljes történetét, egy regénynyi terjedelem sem lenne elegendő. Mégis létezik, van, békésen terem hatalmas táblákon a dohány. Alig van a földön olyan állam, ahol ne termesztenék. Külön ipara, keres­kedelme van, világcikk, milliók szív­ják, s most mégis annyian támadják. Méreg — jelenti ki hivatalosan az orvos. Gusztustalan — fintorognak a nők (már, akik nem dohányoznak). Drága — zsörtölődik a feleség, ha a fizetésbe ezt is bekalkulálják. Igazuk van, de mi azért mégis szívjuk. Sokan próbálták már magyarázni, hogy jelent-e élvezetet a füst garaton és tüdőn keresztül való megsétáltatá- sa. Sokat dohányzom, s így nyugodt lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy nem. Ez természetes dolog, de szük­ség van rá. Sokan azt mondják, hogy az idegekre nyugtatólag hat. Tévedés, de vannak pillanatok, amikor a felaj- zott idegeket tökéletesen le lehet csillapítani azzal, hogy az ember egy cigarettát vesz a kezébe, megnyom­kodja, megpuhítja, kényelmesen rá­gyújt, s tíz percig pöfékel. Mindez csupán tizenkét percet vesz igénybe, s ennyi idő tökéletesen elég ahhoz, hogy a figyelmet bármily kellemetlen dologról is elterelje, s az illető csak „dohányozzék”. Nem hinném, bárki is igyekezne el­hitetni velem, hogy az emberiséget máról holnapra, C6ak úgy uk-muk-fuk le lehetne szoktatni a dohányzásról. Gyerekes gondolat. Megpróbálhatja bárki, garantálom, hogy nem fog sike­rülni, Évszázadokig divat volt, ma egy kissé szükséglet is. Hatalmas gyárak ontják, szinte mérhetetlen mennyiség­ben a különféle dohányzásra szolgáló termékeket., Természetesen a fiatalok, a 17—18 éves emberkék dohányzása ellen én is tiltakozom, különösen akkor, ha ezek ráadásul lányok. Erre valóban semmi szükség nincs, ez csak nagyzási hó­bort. Később azonban igen nagy kincs egy-cgy cigaretta, s ezt akkor érzi legjobban az ember, ha nincs. Diósdi László Budapest „Kis cigaretta, valódi, finom.. A vita a dohányzásról most már a férfiakra is kiterjedt, és kissé meg­lepett, hogy az egy Tóth Mihályon kívül mindenki elítéli a dohányzót. Ha visszagondolok, mikor is kezd­tem dohányozni, hát bizony az már régen volt, még egészen zsenge ko­romban. Sok-sok évvel ezelőtt, ami­kor még a barátommal, a ház mö­gött titokban, vagy a város szélén rá-ráfüstöltünk egy méregerős „Honvéd“-ra, vagy „Leventé“-re, és szinte ünnepnap volt, ha szert te­hettünk egy „Szimfóniá“-ra, vagy „Extrá“-ra. Persze ez sok veszedelemmel járt, mert előfordult, hogy apáméknak valahogy a fülükbe került a dolog, és hát amúgy istenesen eljárattók velem a „Kállai kettőst”. — A do­hányzásról azonban mégsem tudtak leszoktatni. Ha hem volt -cigaretta, „tekertem“, ha meg tekerni valóm sem volt, hát sóvárogva vágyakoztam utána. A cigaretta valahogy egy elenged­hetetlen velejárója lett az életem­nek, ami örömömben, bánatomban mindig kedvesen füstölögve velem volt. Sokszor jó vacsora után, nyári éjszakán kényelmesen füstölgetek egy karosszékben, határozottan saj­nálom azokat az embereket, akik megvonják maguktól ezt a kellemes érzést. Meg azután úgy is van az ember: ha cigarettázik, valahogy nincs egyedül. Idegességben megnyugtat, a kelle­mes hangulatot fokozza, magányban barátként körülleng,... minek hát úgy csépelni, gya iázni azt a kedves, drága, szerény kis cigarettát? Komlósi Lajos Szeptemberi biztató Kedves kis Tanító Néni! 7\7 agyon kérem, ne haragudjon ■Ls rám, ezért a néhány sorocská- ért, mely üdvözlet, s egyben biztató is akar lenni. Üdvözlöm hát Ónt, így szeptember elején, a magam, az iskola, a gyere­kek és mindazok nevében, akik na­gyon tudnak örülni a gyermekeknek, akik szeretve, óvva, féltve tekintenek minden iskolába siető, mosolygó ar­cocskára. A napokban láttam egy vasútállo­máson, de nem mertem megszólítani (pedig már ügye vagy négy-öt éve ismerjük egymást). Nem mertem és nem akartam. Nem akartam fenséges érzésében megzavarni. Tudom, milyen nagy dolog az; még tegnap egyszerű diáklány volt a pedagógiai iskolában, ma vonatra ül, s holnap mint tanító néni lép majd be az osztályba, belép, körülnéz a gyerekek között, és mon­dania kell valamit, és ilyenkor nehéz beszélni. Pedig kell; itt vagyok, én vagyok az új tanító néni. Amit ilyen­kor érez az ember, ami ilyenkor szo­rongatja a szívét, s szeméből köny- nyet csal ki, azt egyszerűen lehetetlen leírni, elmondani. Ügy hiszem, egyet­len nagy érzés ez, egyetlen az egész életben, soha vissza nem térő, íme, itt vagyok, az élet küszöbén, és mától kezdve minden más, vége a régi bohém diákéletnek, vége a rics-raccso- zásnak, a kedves diákszoba se jön már vissza, a barátok szétszéledtek a világban, — tanító vagyok. Nagy dolog! Az élet következik, a legnagyobb s legszentebb felvonás; a munka. Mert éljen bárhogy az ember, kel­lemesen, gondtalanul, háromszobás lakásban, 1 800 koronás fizetéssel, vegyen Spartak-autót, évente nyaral­jon a Tátrában, — ez mind-mind kevés, hiszem és vallom, hogy minden ember igazi boldogságát, életének értelmét és tartalmát egyesegyediil a munkában találja meg. Szent az élet, de csak a tartalmas élet szent! Nem könnyű ez, tanító néni! Biz­tosan érik majd csalódások. Az élet­ben annyi-annyi nehézséggel találko­zunk. Rájön, hogy bizony az iskolában egy egész csomó kérdésre még nem kapott választ. Erre számítani kell. Az élet nem olyan, mint ahogy azt az iskolában megtanultuk. Sokrétűbb, bonyodalmasabb. Ezért kell, hogy abból a nagy önbizalomból, lelkieröből, amivel most átlépi az iskola küszöbét, az egész életére maradjon. K edves kis tanító néni, de sok mindenről kellene beszélgetnünk. Kérnem, biztatnom. Nincs most rá idő, sem nekem, sem Önnek. Mégis engedje meg, hogy egy dolgot ki­hangsúlyozzak. Nincs benne az óra­rendben, de mindig, mindig ezzel a szándékkal, akarattal, tanítsa majd a gyerekeket; emberséges, becsületes emberek legyenek belőlük. Hiszen ma, — talán inkább mint valaha is — nagyon sok melegszívű, embersé­ges, becsületes emberre van szükség. S még valamit: az élet, a tanítói gyakorlat egyre inkább bebizonyítja, hogy kivételes esetekben, amikor már más lehetőség (pillanatnyilag) nincs, testileg is meg kell fenylteni a gyereket. Rossz, kellemetlen emlék fűz ehhez a szóhoz. Ezért kérem, a magam nevében, ha valaha is megüti a gyereket, — sose üsse arcon. Azt hiszem, az nagyon-nagyon fáj minden gyereknek. Üdvözlöm, biztatom, kérem. Ügy szeresse a gyermekeit, mint ahogyan bennünket szerettek valamikor, még a pedagógiai gimnáziumban. Az élet küszöbén sok-sok sikert kívánunk! KARDOS ISTVÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents