Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-08-25 / 34. szám

1956. augusztus 25. 9 Oj barnaszénbányákra buk­kantak Zgorzelec mellett, a Lengyel Népköztársaságban. Az új lelőhely 30 méter mélység­ben kezdődik és a szénréteg 80 méter vastag. * Gázrobbanás következtében egy Monticello-i (Észak-Ameri­ka) vendéglőben tizennégy em­ber meghalt és harminc meg­sebesült. * A skőt tengerpart közelében e’sűlyedt az „Adolf“ nyugat­német halászhajó. Annak elle­nére, hogy a SOS jelek vétele után azonnal megindultak a mentőmunkálatok, a hajót nem sikerült megtalálni és a tizen­kilenc főnyi legénység közül senki sem menekült meg. * Öt mázsa hús- és halhulladé­kot falnak fel naponta az ezüstrókák és nerzek a másfél hektár kiterjedésű ilmenaui (NDK) ezüstrókatelepen, amíg arra várnak, hogy Lipcsébe szállítsák őket, ahol bundájuk­ból a világhírű nemes prémet készítik. * 232 centiméter magas terme­tével méltán keltett feltűnést a moszkvai spartakiádon Uvajsz A'itajev, a kazahsztáni kosár­labdacsapat tagja. Jelenleg ő a Szovjetunió legmagasabb embe-: re. * S3 000-el több munkanélkülit számláltak Angliában júliusban, mint tavaly ebben az időszak­ban. Ezzel az angliai munka- nélküliek száma elérte a 23S ezret. * A Csehszlovák Köztársaságnak jelenleg 13,223 000 lakosa van. * 700 000-ről több mint 2 millió 200 000-re emelkedett a kínai pedagógusok és tudósok száma, mondotta Liu Tzu-Chiu, a kí­nai pedagógiai dolgozók szak- szervezetének alelnöke, a Pe- kingben megtartott pedagógu­sok összejövetelén. * Közvetlen telefonhálózat Eu­rópa és Amerika között. Au­gusztus közepén lerakták a te­lefonkábelek utolsó métereit, amely közvetlen telefonössze­köttetést biztosít Nyugat-Euró- pa és Észak-Araerika között. Az új tengeralatti telefonkábel 3 600 kilométer hosszú és min­den zavargás nélkül 36 tele­fonbeszélgetést lehet folytatni. A telefonhálózat felépítése 15 millió fontba került. * Az elmúlt napokban Japán fölött tájfun dühöngött, aminek következtében 18 ember életét vesztette, 13 000 ház romba- dőlt, 32 híd tönkrement és több mint 200 halászbárka elsüllyedt. * Puszta kézzel a tigris ellen. Az Üj Kína sajtóiroda jelenté­se szerint vasárnap reggel a Kuanszi tartományban Po Tá­jié nevű parasztember meglá­tott egy tigrist, amint egy ku­tyát marcangolt. A 61 éves em­ber a tigrist el akarta kerget­ni, az azonban ráugrott és fe- jét-lábát megsértette. Ádáz harc kezdődött az ember és a tigris között, míg végül az em­bernek sikerült a tigris nya­kát megszorítani és a segítsé­gére igyekvő társával a tigrist agyonütni. * Challier francia mérnök sze­rint Genfben olyan írógépen le­dolgoznak, amely a mikrofon- ♦ ba bemondott szöveget automa- | tikusan leírja. Egyedüli hibája még, hogy a szöveget foneti­kusan írja. " * A világhírű Al-Azharon, Kai­ró izlám egyetemén a diáklá­nyok csak bokáig érő ruhát vi­selhetnek. A ruha ujja is tel- J rn fedi a kart. A mélyen ki- ., v' jött ruhák vagy a testhez simuló ’uházat szigorúan tilos . * 147. születésnapját ünnepelte e napokban M. Eivozov, azer- bejdzsani pásztor. 1818 óta .. pásztorkodik. Legidősebb leánya 120 éves. Sok gyermeke közül 23 még él és eddig 152 leszár- " mázott ja van. < • * Nagyobb, mint 36 elefánt! .> Szinte felfoghatatlan, pedig így van: egy kékbálna egyenlő 36 elefánt súlyával! Vagy 2.500 la­kost számláló község lakosa’- " nak súlyával. Hossza eléri a 30 ,. métert, csontja 22 tonna, húsa 50 tonna, zsírja 25, áiyel-e pe­dig egyedül 3 tonna. Szíve kö­rülbelül 700 kilogramm és 8 000 < > kilogrammot meghaladó vére van. Még csak annyit, hogy a bál- " na, nem a halak, hanem a ten- «■ geri emlősök családjába tarto­zik és úgy lélegzik, mint az * ember, tüdő segítségével. Vé- 1 rének hőmérséklete egyezik az emberével. * * A 170 kilométeres óránkénti gyorsaságú szélvihar dühöngött Puorto Rico-ban (Közép-Ame- '' rika). A vihar több millió dől- .. táros károkat okozott. * i > 340 öngyilkosság történt Ba- den-Würtenbergben 1956. első negyedévében. ' > * < « Egy francia expedíció tagjai elérték a 6104 méteres Chaca­raju — perui Andok — csú­csát. * „Elektronagy“ mint mozisze- " mélyzet. Angliában, West Brom- wich-ben, többszöri eredményes kísérletezés után most üzembe helyezik az ,„elektronagy“-at. Az „agy“ minden f -béri segít­ség nélkül kezeli a világítást, <> a függönyt, a vetítőgépet, sőt ,, még a hangerősítőt is szabá­lyozza. ' ’ • > * < ► Kumszong-ban, Dél-Koreában, " kolera járvány ütött ki. A jár- « vár inak eddig 600 halálos ál­dozata van. . Charlie Chaplin a „világ leg­nagyobb filmművésze és film­technikusa“, állapították meg az angol filmszakemberek és Chaplint az angol filmtársasá­gok egyesülete és az angol filmakadémia, örökös tagjává választották. * Botbüntetésre ítélt egy angol gyarmati bíróság 11 — 14 éves ciprusi gyermekeket. Annak el­lenére, hogy a gyermekek kö­zül kettő szívbeteg, az ítéletet végrehajtották. * 3 300 személy látogatja átlag naponta a híres drezdai képtá­rat. A nemrég restaurált kép­tárban a napokban várják a 250 000-ik látogatót. * A büntettek 42 százalékát 18 éven aluli fiatalok követték el Amerikában, a múlt évben, je- l'ntette Edgar Hoover, a Köz­ponti Vizsgálóbizottság elnöke. Segítsetek édesanyatoknak a bevásárlásnál! Figyelmeztessétek öt a GYÜMÖLCS TlZÖRAI-ra, ami nem egyéb, mint konzervált ízletes gyümölcspép. Felfrissít és egészséges. Fogyasszátok naponta! <TT • hí í.otrtttvtfay 3 KOCKÁBÓL KÉSZÜLT LEVES igen ízlik! Egészséges, vitamint tartalmaz. Édesanyánk gyakran adja nekünk. mpp . hs konservárek; * ♦ ♦-4-

Next

/
Thumbnails
Contents