Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-01-28 / 4. szám

1956. január 27. s Monumentális „Béke és Barátság" szobrot terveznek a nyitraiak A békevédők nyitrai kerületi választmányi december 9-i ülé­séi! elhatározta, hogy Nyitrán felállítja a „Béke és Barátság“ szimbolikus szobrát, mely meg­felelő módon fog|a kifejezni az emberiség békevágyát és a vi­lág népeinek szolidaritását. Január elején összeült a kui- túrbizottság, hogv megvalósítsa az elnökségi határozatot és az első ülésén a felállítandó szo­bor helyét és annak anyagi fe­dezetét tárgyalták meg. A kul- íúrbizottság szintén egy monu­mentális szobor felállításának megvalósításé: tűzte ki felada­tul, de a felállítandó szobor he Ivének megvitatásában megosz­lottak a vélemények. Voltak, akik azt indítványozták, hogj a szobrot a Zobor-hegy csú­csán, az úgynevezett piramison kell felállítani mintegy harminc méteres méretben, s azzal ér­veltek, hogy a piramis jófor­mán Privigyétől Komáromig látható. Valószínűleg azért épült itt fel 1896-ban az az obeliszk, melynek talpazata ma is látható a Zobor csúcsán. Ezt az obeliszket annak idején a millenium emlékére állította a magyar feudális elnyomás s így helyét a megváltozott idők szellemében jól váltaná fel egy olyan szobor, mely a proletár internacionalizmus szellemében fejezné ki az egyenrangú né­pek örök barátságát. Azzal is érveltek, hogy a Zobor-hegy csúcsára felvonót terveznek drótkötél pálya formájában és a szobor körül pantheont vagy múzeumot lehetne létesíteni, tá­volabb üdülőtelepet. Mások vi­szont arra helyeztek súlyt, hogj' a szobor olyan helyre kerülne, melyet legalább is ma a dol­gozók még nem látogatnak tö­megesen. Olyan helyet indítvá­nyoztak, ahol a szobor közvet­lenül és mindig a dolgozók szeme előtt lesz és azt indít­ványozták, hogy a szobrot a városban kell felállítani, még­pedig szemben a bírósággal, a kioszkok felett létesítendő té­ren. amely több ottani ház le­bontása révén válna szabaddá. Ugyanakkor indítványozták, hogv a bíróság előtti szobor­talpazat helyén ecry másik szob­rot kell felállítani, egy felsza­badulási emlékszobrot, mely előtt a hivatalos ünnepségek is lejátszódhatnának. A kultúr- bizottság ülésén résztvettek a nyitrai szobrászok, festők, mér­nökök és építészek, valimint a népi közigazgatás képviselői A bizottság egyelőre nem dön­tött a felállítandó szobor he­lyéről, mert egyelőre még több szakvéleménvt kér ki s úgv döntött, hogy a pályázatot maid azután írják ki, ha véglegesen döntöttek az új szobor helyé­ről. A felállítandó szobor költsé­geit esik hozzávetőlegesen le­hetett megállapítani és azok több milliót tesznek ki. Mint­hogy a népi közigazgatás nem tudja teljes mértékben biztosí­tani az egv-két éven belül fel­állítandó szobor költségeit, a kultúrbizottság úgy döntött, hogy azonnal folyamatba teszi a szobor gondolatának propa­gálását és ezen át az anyagiak előteremtését. Körleveleket bo­csátott ki a járási békeválaszt- mánvoknak, melyben indítvá­nyozta, hogv a szobor gondo­latát — melynek szülője Köh­ler József elvtárs. a választ­mány nyitrai titkára — június 30-ig vitassák meg és egyúttal indítsanak széleskörű kampányt a még hiányzó anyagi költsé­gek előteremtése érdekében. Sok alkalom adódik erre, mint a kultúrakciók, színházak, sport- események bevételének egy ré­sze, a különböző mulatságok jövedelme, kéeslapok. jelvé­nyek, esetleg más emléktárgyak kibocsátása, a szobor megvaló­sításának érdekében, brigádok, gyűjtések, ajándékok sorozata, melyet a nemzeti vállalataink valósíthatnának meg — s az akciónak már most is, a kezdet kezdetén szé-> sikerei vannak Majtán elvtársnő egv kis nem­zeti iskolánk tanítónője elérte azt, hogy ott a szülői értekez­let 1 000 koronát ajánlott fel a szobor megvalósítására, míg maguk a diákok 710.20 koronát gyűjtöttek össze. És hány ilyen és más iskola van a nyitrai kerületben! És hány üzem! Az 1955-ös esztendőt általá­ban úgy kommentáljuk, mint a békeharc nagy sikereinek évét. A francia választások nagv eredménye viszont perspektívát nvújt az 1956-os esztendő foko­zódó békeharcára. A nyitraiak monumentális békeszobra tehát nagyszerűen illeszkedik bele az egyre győzedelmesebben haladó békeharcba és a népek közötti igaz barátság eljövendő kor­szakába. Mártonvölgyi László DÉNES GYÖRGY: Kék hegyek alatt i. A messzi - kék ég sugárzón ragyog, amíg a Sajó mentén ballagok. Pelsőc körül a hegyek orma int, erdők hulláma szórja szét a színt. A réten tenger tarka vadvirág záporozza édes illatát. Aranykalászos rozsföldek között bujkálnak még a hajnali ködök. A falevelén harmatcsepp remeg, könnyet gyöngyöznek hajlongó füzek. A Sajón túli kék hegyek alatt fénybe mosódó fenyők izzanak. II. Itt vagyok újra, kedvps táj fogad, hazai fénybe mártom arcomat. Innen indultam hajdan útra én, reménnyel rakott évek idején. Itt vert a sorsom, kergetett, szapult, innen sikolt és jajgat még a múlt. Itt töpörödött meg éds sanyám, / gyötrelmes évek fáradt alkonyán. Itt káromolta sorsát jó apám, búsulva baljós jelű csillagán. Itt lobogtatta nyűtt gúnyám a szél, éhfarkas mérgű telek idején. III. Kedves vagy mégis, kedves vagy nekem, szülőföldem, drága szövetnékem! Te mutattad meg hajdan az utat te tanítgattad szóra ajkamat, hogy valljam mindig, ami fáj belül, kétségek közt is rendületlenül. Védjem a szegény bús házatáját, óvjam reményünk naplobogását. Bízzak és higyjek, eljön még a nap, máglyákat rakni mély eged alatt. Tüzet csiholni, béklyót verni le, hogy felgyűljön az emberek szíve. IV. A fényporozta drága földeken, az eljövendő boldogság pihen. Kövér kalászból kibuggyan a mag és dalra gyújtunk majd a fák alatt. És dalra gyújt a kéklő messziség, a csillagterhes messzi ég, messzi ég. A béke dala zeng a völgyön át, hogy üdvözölje szívünk hajnalát. S mint a tűz. ha egekig lobog, úgy kelnek szárnyra a szabad dalok. És szülőföldem drága népe mind a felsugárzó fény felé tekint. e U j évben új sikerek felé Az új évnek még csak elején, de a színházi évadnak már a derekánál tartunk. Az év első előadását a Magyar Területi Színház Komáromban tartotta, Beumarchais kacagtató darabr ját, a Sevillai borbély-t adta elő a társulat immár hatvan­egyedszer. Az előadás most is telt házat vonzott, a komáro­miak szeretik és megbecsülik színházukat. Az együttes meg­érdemli ezt' a bizalmat és szeretetet, mert olyan gonddal és odaadással játszanak a már első jubileumukat rég túlhaladott darabokban is, mintha a premier láza fűtené őket. Az idény öt bemutatója után, — melyek közül kétségkívül a legkiemelkedőbb Bródy „Tanítőnő“-je volt. a műsorukon tar­tott színmüvek mellett - új darabokra készülődnek. Január 27- ém tartják meg Capek „Anya” című színművének premierjét, melyet a győri színház rendezője, mint vendég, — készít elő Az együttes sok ambícióval készül Egri Viktor „Házasság” című darabjára is, amelynek bemutatójára valószínűleg kora tavasszal kerül sor. Ez a darab a színháznak különösen szív­ügye — mondja Király Dezső, a MATESZ kitűnő jellemszíné­sze, — aki tudását nem egyszer mint segédrendező is a szín­ház szolgálatába állítja. — mivel szlovákiai magyar szerző darabjáról van szó. Az idei műsortervben szerepe! még Smrcok „Sógorság-ko- maság”” című vígjátéka is. Itt meg kell jegyeznem, hogy a sógorság-komaság a színház ruhatárában már régen műsoron van. Hiába álltam a ruhatár pultjánál a hidegtől dideregve már az elsők között, hátam mögül egyre kurjantgattak a ruhatá­ros sógorai és komái, aminek meg is volt az eredménye, mert a kabátok, bundák, sálak stb. átrepültek a fejem felett, jogos tulajdonosaikhoz jutva, akik aztán szép sorjában elhagyták a színházat', míg végül is egyedül maradván, a ruhatárosnő az én kabátomat is kiadta immár minden protekció nélkül. Ker­telés nélkül megmondom, ennek a darabnak nem volt nálam sikere. A társulat igényességére vall, hogy előadásra kerül Heltai örökszép mesejátéka a „Néma levente“, amely a még fiatal és egyre fejlődő együttes művészi erejének újabb próbaköve lesz. Az 1956-os évben tervezett bemutatók között sorra ke­rül az ismert szovjet szerzőnek, Steinnek „Személyes ügy” című színműve, Lope de Vega klasszikus darabja „A kertész kutyája” és Hochwälder mulattató helyzetekben bővelkedő, nem minden pikantériát nélkülöző vígjátéka a „Fogadó a ha­társzélen”. A MATESz előadásai Bratislavátó! Királyhelmecig ünnepi na­pot jelentenek a magyar színházlátogatóknak. Járják is szor­galmasan a vidéket, -a kultúra fáklyáját hordozva falvakba, városokba. Január 6-7-én Nagymegyeren játszották a „Taní- tónő”-t hálás közönséggel zsúfolásig megtelt teremben. Ugyan­ez volt a helyzet Nyitrán is, ahol vasárnap aratták le a kö­zönség viharos tapsait ugyancsak Bródy, immár a szerző ere­deti elgondolása szerint játszott darabjával. Ha a „Tanitónő“- röl beszélünk, meg kell emlékeznünk a fiatal Lőrincz Margit­ról, akinek tehetsége derekasan megállta a próbát ebben az igényes darabban. Szép színészi teljesítményére az egész or­szág felfigyelt. Kiemelkedő volt Király Dezső alakítása is az öreg főúr szerepében. Időben rövid, de küzdelmekben, munkában is, sikerekben gazdag múltja van a társulatnak, melynek minden igyekezete, hogy a dolgozó népet szolgálva, továbbra is, és mind tökéle­tesebben feleljen meg szép, kulturális feladatának. Ordódy Katalin (■13) Es délután már megint minden­nek ragyogni kellett rajta, olyan tiszta kellett hogy legyen a mundérja, mint az üveg. és ó puccott és nyögött és megjegyzéseket tett és másnap megint olyan volt, mint a sárban hem­pergő disznó és meg ott álltam fölötte, és azt mondtam neki: „Na, szerkesztő úr, mi a több, a hadsereg szégyene, vagy az az ember, aki magában van?" Ez egy olyan igazi intelligens volt. A tizedes diadálmas pillantást vetett az egy­éves önkéntesre, majd így folytatta: — Éppen az intelligenciája miatt vesztette el az önkén- tesi stráfjait, mert írt valamit az újságba a katonák kínzásáról. Hát hogyne kínoztam vol­na. amikor egy ilyen tanult, ember akkor se tudja szétszedni a *geverferslusszt, amikor már tizedszer mutatom neki. és ha azt mondják: „linkszsaut", direkt jobbra fordítja a tökfejét, és közben úgy dülleszti a szemét, mint egy varjú, a **gevergriffnél meg nem tudja, hogy mit fogion meg először, a szíjat, vagy a pat­rontáskát, és úgy bámul, mint a borjú az új kapura, ha megmutatom neki, hogy a kéznek hogy kell lecsúszni a szíjon. Még azt se tudta, hogy melyik vállon hordják a puskát, úgy sza­lutált, mint egy majom, na és azok a fordu­lások, úristen, amikor masíroztunk és járni tanult. Ha meg kellett forduljon, az mindegy volt neki, hogy melyik csülkével csinálja, cap, cap, cap, csak ment előre tovább tatán meg hat lépést is, és csak azután fordult meg, mint a kerge birka, masírozásnál meg úgy tar­tott lépést, mint egy köszvényes, vagy tán­colt, mint búcsúban az öreg kurva. A tizedes kiköpött: — Direkt egy jó rozsdás puskát faszolt, hogy megtanuljon pucolni, te­kerte is, mint a szukát a kankutya, dekát ha két kilóval több kócot vesz, akkor se puccolt volna ki rajta semmit. Minél tovább pucolta, annál rosszabb és rozsdásabb volt, úgyhogy raporton kézről-kézre járt, és mindenki csodál­kozott. hogy hogy lehet egy puska tiszta rozs­da. A kapitányunk, az mindig mondta neki, hogy sose lesz belőle katona, inkább akassza fel magát, mert hiába pusztítja a komiszkenye­ret. Ő meg csak úgy pislogott a szemüvege alatt. Ha nem volt verschärfte, vagy kaszár- nyaáristomja. az már egy nap ünnep volt neki. Az ilyen napokon szokta irogatni a cik­keit az újságba a katonák kínzásáról, míg az­tán egyszer ládavizitet csináltak nála. Ott az­tán voltak könyvek, barátom! Mind a leszere­lésről meg a nemzetek közötti békéről. Be is vágták ezért a helyőrségi fogházba, úgyhogy attól fogva nyugtunk volt tőle, aztán egyszer­esek megint felbukkant az irodán és ott írta * Puskazávárzat ** Fegyverfogás a faszolási cédulákat, hogy a legénység ne érintkezzen vele. Ilyen szomorú véget ért ez az intelligens. Pedig másféle úr tehetett volna belőle, ha a hülyesége miatt nem veszti el az önkéntest jogát. Lajtnant lehetett volna. A tizedes felsóhajtott: — A kabátját se tud­ta rendesen ráncba rakni, Prágából hozatot tinktúrákat meg mindenféle pasztákat a gomb- pucoláshoz, mégis olyan vörösek voltak a gombjai, mint az Ezsau haja. De pofázni, azt tudott, és amikor az irodán volt, semnv mást.' nem csinált, csak filozofált. Már addig is ebben találta a legnagyobb gyönyörűségét. — Folyton csak azzal jött,. mint mondtam, hogy „ember", „ember". Egyszer, amikor' így elmél­kedett egy pocsolyáról, amibe „nieder“-nél bele kellett, hogy vesse magát, azt mondtam neki: „Nahát, ha folyton az emberrőt meg a sárról jár a szája, hát jusson az eszébe, hogy az em­bert is sárból teremtették, és biztos úgy kellett neki." Most, hogy kibeszélte magát, a tizedes meg volt elégedve, s várta, mit mond ezekre az egyéves önkéntes. De az önkéntes helyett Svejk szólalt meg: — Ugyanezekért a dolgokért, éppen ilyen szekírozásért évekkel ezelőtt a harmincötös re­gimentben valami Konícek nevű katona le­szúrta saját magát és a káplárját is. Benne volt a „Kuryr"-ban. A káplár valami harminc szúrt sebet kapott a testébe, és ezekből több mint egy tucat halálos volt. Aztán az a katona még ráült a halott káplárra és rajta ülve. agyonszúrta magát. Szintén volt egy másik eset Dalmáciában, ott elvágták egy káplárnak a nyakát, és máig se tudja senki, hogy ki csi­nálta, Az egész dolog rejtélyes homályban ma­radt, csak annyit lehet tudni, hogy azt az el­vágott nyakú káplárt Fiolának hívták, és Drá- bovnába valósi volt, Turnov mellől. Aztán még tudok egy káplárról a hetvenötösökt'ól, Rej- mánekneli hívták ... A kellemes elbeszélést e pillanatban holmi nyögések szakították félbe a pad felől, ahol Lacina tábori főlelkész aludt. A páter felébredt, szépségének és méltósá­gának teljében. Ébredését ugyanolyan jelensé­gek kisérték, mint a Gargantua nevű fiatal óriás ébredését, a vidám öreg Rabelais könyvé­ben. A tábori fdlelkész nagyokat szellentett és böfögött a pádon, s akkorákat ásított, hogy majd kiugrott az állkapcsa. Végül is felült, s bámulva megkérdezte: — A szentségit, hol vagyok? A tizedes látva a magasrangü úr ébredését nagyon iisztelettudóan válaszolt: — Óberfeldkurát árnak alázatosan jelentem, hogy a fogdavagonban tetszik lenni. A páter arcán a meglepetés villáma suhant át. Egy ideig némán ült, és az agyát meg­feszítve, gondolkozott. Hiába. Éjszakai és reg­geli élményei s a rácsos vagonban történt éb­redései között a legsűrűbb homály tengere terült el. Végül megkérdezte a tizedest, aki még min­dig tisztelettudóan állt előtte: — Es kinek a parancsára lettem én, mint.. — Alázatosan jelentem, parancs nélkül, óberfeldkurát úr A páter felállt és járkálni kezdett a padok között, azt morogva, hogy a dolog nem vilá­gos előtte. Majd visszaült ezekkel a szavakkal: — Tu­lajdonképpen hová megyünk? — Brufkba, jelentem alássan. — Es mért megyünk mi Bruckba? — Alázatosan jelentem, hogy oda helyezték át az egész kilencvenegyes regimentet. A páter _ megint törni kezdte a fejét, hogy mi is történt vele. hogyan került a vagonba és miért utazik ő voltaképpen Bruckba, még­hozzá pont a kilencvenegyes ezreddel, valami őröktől kísérve. Aztán már annyira magához tért a kábula- tatából, hogy felismerte az egyéves önkéntes önkéntesi mivoltát, s ezért a következő kér­déssel fordult hozzá: — Maga intelligens ember, meg tudná ma-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents