Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-07-14 / 28. szám

SS88:' jöfiús ‘'fi. 3 1. ÉSZAK METROPOLISA Az utóbbi hetekben sok levelet kaptunk, amelyben a fiatalok kérik, hogy több útrirajzszerű riportot közöljünk lapunkban. Meg akarják ismerni hazánk minden zugát, városát, az egész világot. Ahová tudnák, maguk is el­mennek. Természetesen bármennyire is tömegessé vált a fiatalok országjárása, mindenhová nem juthatnak el azonnal. Ezért kérték szerkesztőségünket, hogy hazánk távolabbi vidékeiről számoljunk be riportokban. Külö­nösen Csehszlovákia legészakibb területe izgatja a fiatalok fantáziáját. Ezért indultunk el északra, hogy né­hány riporton keresztül legalább némileg kielégítsük a fiatalok igényét. A cseh Svájc él, lüktet, virágzik, vonz­za az egész világot. Bennünket nemcsak a világhírű fürdővárosok, a gyönyörű tájak érdekeltek, hanem az em­berek is, akik most, vagy régen vertek tanyát ezen a vidéken. VARGA ERNŐ tes az osztályok közötti versenyben, Jónás Sándor Dvnaszerdahely Helyzetképek CsécsrŐI BÁR SZOMORÚAN hangzik, de mé­gis így kezdem: az első osztályt har­mincnégyen kezdtük és most tizen­hatan fejeztük be a harmadikat. A többiek, akikből hiányzott az akarat, a szívósság, az erős vágy, hogy me­zőgazdasági szakemberek legyenek, lassan, lassan elkoptak. De ez a kis csoport — mert ez a leleszi mező- gazdasági technikum legkisebb osztá­lya — halad előre. A CSISZ évzáró gyűlésén, mikor kiértékeltük az egyes osztályok mun­káját, ez a kis osztály bizonyult a legjobbnak. Mindnyájan megszereztük a Fucsik-jelvényt és az osztály 75 százaléka tagja a kultúrcsoportunk- nak. Nagyon örülünk annak is, hogy kultúrcsoportunk Prágába utazik és fellép a diákkongresszus ünnepélyén. Mikor mindezt figyelembe vettük, és értékeltük a tanulmányi eredmé­nyeket is, a Ifi. A osztály lett a győz­tes az osztályok közötti versenyben, HOL, MIKOR ,.. ? Még nem egészen két hónapja, hogy a CSISZ diószegi városi vezető­sége megkezdte munkáját s máris mutatkoznak az eredmények. Ifjúsági találkozót szerveztek, sport és kul- túrfellépésekkel. A diószegi fiatalok nagy érdeklődéssel várták a találko­zót. Vasárnap reggel nyolc órakor kezdett gyülekezni az ifjúság. Első­nek a nagyfödémesi fiatalok érkez­tek meg, közvetlen utánuk az újhe­lyiek. Felsőszeli és Kosúti fiataljai — mivel közlekedési eszközük nem volt — csak kisszámú küldöttséget küld­tek. A találkozó kilenc óra után kezdő­dőt futballmérkőzéssel. A mérkőző négy csapat közül az újhelyiek csa­pata lett a győztes. Ezzel egyidőben a diószegi helyi szervezet röplabda csapata heves küzdelemben legyőzte a lipótváriak csapatát. Délután foly­tatódtak a röplabda és asztalitenisz versenyek. A röplabdában a hazai csapat bizonyult jobbnak, de az asz­taliteniszben a nagyfödémesi csapat győzött. Az egyéni versenyben Mé­száros elvtárs győzött a nagyfödéme- siek legjobbja Paulo elvtárssal szem­ben- A sportünnepségek kultúrprog­KÉT LEVÉL rammal, később táncmulatsággal foly­tatódtak. A kultűrversenyben nem lehetünk megelégedve a diószegiek­kel. Annak ellenére, hogy a találko­zót jól előkészítették, a verseny­számban nem vettek részt. E téren példát vehetnek a nagyfödémesi fia­taloktól, akik értékes műsorral lép-' tek fel. Fontos lesz, ha’ a szervezetek ve’r zetöségei levonják a tanulságot a lá­tottakból, hogy a következő találko­zón ne forduljanak elő ugyanazok á hibák — a bejelentett szervezetek nem jöttek el, az egyes szereplők vá­rattak magukra, pl. az asztalitenisz versenyeknél stb. Mindezen apró hiányosságok mel­lett eltekintve a találkozó igen fon­tos szerepet játszott a szervezetek aktivizálásában és a személyes barát­ságok kialakulásában még szorosab­ban fűzi egymáshoz a fiatalokat. Csak a jelenlevő fiúk és leányok tud­nák elmondani, mennyi izgalommal teli de mégis örömteljes percet nyúj­tott nekik ez a találkozó. Azt hiszem nem alaptalanul kérdem: Fiúk, leá­nyok, hol találkozunk legközelebb? AlBEK ISTVÁN s megkaptuk a versenyzászlót. Ezt a zászlót szeretnénk megtartani a jövő év folyamán is. Pándi Árpád A DUNASZERDAHELYI járás CSISZ szervezetei látogatása során több em­berrel beszélgettem de a fiatalokról valamennyien jó véleménnyel voltak: dolgoznak, helytállnak. Így mondta a csécsénypatonyi szövetkezet elnöke is, majd hozzáfűzte, hogy 56 hektár kukoricát és 6 hektár cukorrépát már másodszor kapálnak a fiatalok. A szövetkezet kertészének véleménye szintén ugyanaz volt. Becsületesen, jól dolgoznak. Oszvald Margit, Mezey Katalin és a többiek szorgalmas mun­kájukkal segítik előre a szövetkezet fejlődését, amely jobb jövőjüknek a- lapja. Vonatunk szuszogva birkózik meg az utolsó kilométerekkel és mint egy fáradt vándor kissé nehézkesen ka­paszkodik a hegyoldalon felfelé. Mi azonban nem törődünk a vonat las­sú haladásával, sőt talán örülünk is neki, mert minden pillanatban új lát­nivaló bontakozik ki előttünk. Itt meredek sziklák közt kanyarog a vasút, amott vadregényes völgy fe­lett, ahol tarka tehenek legelésznek, majd pedig örökzöld fenyvesek tá­rulnak a szemünk elé. Pár perc múl­va aztán elénk tűnik a környező he­gyektől körülzárt mesésen szép völgy­ben épült város, északcsehországi utunk első állomása: Liberec. Megérkeztünk. Amint kilépünk az állomás kijáratán, elénk tárul e régi, a XIII. század második felében épült város ódon épületeivel. A kíváncsi­ság és a város megismerésének vágya nem hagy nyugodni bennünket. Egy­re beljebb és beljebb vonz bennün­ket a város szíve felé. Lassan min­dent szemügyre véve haladunk az úton, ahol egymást váltják a széles, modern utcák és a keskeny sikáto­rok. Egyszerre aztán elénk tárul a vá­ros szíve, a Sztálin tér, melybe mint apró erecskék vezetnek az utcák. Majd a Békeharcosok tere tűnik elénk, a reneszánsz stílusban épült büszke városházával és a színházzal. Kénytelenek vagyunk megállni, mert tekintetünket nem tudjuk elszakítani az építészet eme remekeitől a bolto­zatos ablakoktól, cirádás teraszoktól és a karcsú tornyoktól. Közben a mellettünk elhaladó járókelők egy pillantást vetnek ránk és a magas tornyokra s szemükből kiolvassuk, hogy. észrevették idegen voltunkat és hogy büszkék ezekre a régi épüle­tekre, melyek annyira magukra von­ják az idegenek figyelmét. De nemcsak a városháza és a szín­ház ódon épülete köti le figyelmün­ket. Szipte minden lépés után újabb és újabb látványosság tárul elénk. Nem messze a színházt óljait a régi kastély, amelyben egy 1606-ban épült kápolnára akad a kíváncsi szemlélő. Repülnek a szilánkok, készül a forma Sokoláf, a fiatal formázó éles kése alatt. Majd a régi keskeny utcán tovább haladva szemünk elő tűnik a barokk­stílusú Mária szobor, melyet M. B. Braun szobrászmester alkotott 1710- 20-ban. Egy szélesebb utcán át aztán új­ból a város közepére érünk. Csak itt döbbenünk rá, hogy az előbb a régi­ségektől szinte észre sem vettük a mai, az új Liberecet, csilingelő villa­mosaival, száguldó autóival és a jár­dán * siető sokaságával, kik munkába, vagy munkából igyekeznek. S még valami megragadta a figyelmünket — áz, ami a bratislavaiaknak, kassaiak­nak, és a többi szlovákiai városok és falvak lakosainak régi vágya, mely rövid időn belül teljesülni fog — a televíziós vevő készülék, ami úgy látszik itt elég gyakori tünemény, mert majdnem minden harmadik ház fölött ott büszkélkedik a jellegzetes „T“ alakú antenna. A nagyvárosi forgalom mellett azonban még sem tűnik Liberec — -Észak-Csehország metropohtsa — nagyvárosnak. Ha nem látnánk a vá­rost körülvevő füstölgő gyárkémé­nyek erdejét, melyek az ipar fejlett­ségéről tanúskodnak, azt hinnénk, hogy nem is gyárvárosban, hanem üdülőhelyen vagyunk. Ezt az érzést csak megerősíti a nap minden órájá­ban tolongó vidám járókelők tömege az utcákon. Egy „valami" azonban mégis azt mutatja, hogy nem olyan városban vagyunk, ami . fürdőhelyeiről hí­res, hanem régi fejlett iparáról, me­lyet világszerte ismernek, a híres szövő és fonóiparról, az öntödéről és az öntödei mintázókról. Erre a „vala­mire“ bolyongásunk közben véletle­nül akadtunk rá az egyik utcában. Egy kirakat előtt többen álltak cs a hátrábblévók kíváncsian nyújtogat­ták nyakukat, hogy az előttük levők feje fölött átlássanak. Mi is kíván­csiak lettünk, hallva a nézelődők el- ragdatatott megjegyzéseit, a dallamos cseh nyelven: „to jsou ale hezké vá­ci“ (ezek aztán szép dolgok) és eh­hez hasonlót. Első gondolatunk az volt, hogy valami újdivatú öltönyök vannak a kirakatban. De amikor kö­zelebb kerültünk az ablakhoz és a sokaság feje felett mi is megláttuk a kirakatot ami úgy magára vonla a figyelmet, alaposan meglepődtünk, öltönyök helyett a kirakatban ízlé­sesen elhelyezett öntvényeket, szob­rocskákat és famintákat láttunk. A DERESEDÉ) SZAKÄLLÜ öreg em­berrel találkoztam az úton. Mélyen előrehajolva nyűtt görbe botjával ko­cogott az alvég felé. Parasztember — egy pár hold földön gazdálkodott, gürcölt az uraságnak, aki könyörtele­nül szipolyozta a falu szegényeinek "vérét, az övét is, mely akkoriban még egészséges volt. Az első világháború épségben hagyta, a negyvenkéthóna­pos fogságból is megkímélfen került haza, ám a második világháború az életre tört. Otthon... az udvaron. A becsapódott akna két lépésnyi távol­ságból roncsolta a csontjait. Szomorú emlék, könny szökik sze­mébe és pityereg, mint a kis tehetet­len gyermek, amikor fiáról is ezt kell mondania: nyomorék. A második vi­lágháborúban megfagyott a keze, most az építkezésnél éjjeli őr. Lánya a szövetkezetben dolgozik és tagja a já­rási népbíróságnak. ítélkezik az igaz­ság nevében. Az öreg rokkant megsebzett lelke mintha egyszerre behegedt volna. Bi­lincsbe vert szíve szabad lett és köny- nyü mosoly húzódott redős arcán. kiállított tárgyak fölött pedig egy ti lácska hirdette, hogy ebben a he­lyiségben a libereci 24. munkae.rötár- talékok szakiskolája kiállítást rendez a tanulók munkájából. Nem tudtunk ellenállni a kísértés­nek, így tehát megnéztük a kiállítási. Igazán volt mit szemlélni itt a kí­váncsiskodóknak. Volt itt minden a fa és homokmintáktól kezdve a kész öntvényekig szobrocskákig és a dió­törő kiskutyáig. A látogatókkal há­rom fiatal 14-16 éves fiú Sesina Lu- bomír, Dietes Daniel és Bezouska Josef ismertette a kiállított tárgyak küldetését és azt, hogy kik készítet­ték. Amikor már mindent megnéz­tünk a három fiú még azzal is di­csekedett, hogy iskolájuknak két te­Nézelődés közben önkényteleniil is eszünkbe ötlött egy kérdés: miért nincs ez nálunk Szlovákiában is így, miért nem rendeznek a tanulóottho­nok nálunk is hasonló kiállításokat, legalább is a nagyobb városokban az ipar legfontosabb ágazataiban dolgo­zók munkájáról. Ezzel megkönnyeb­bülne a toborzás, mert hisz ezeket a kiállításokat azok a pionírok is meg­tekintik, akik előtt a pályaválasztás nehéz kérdése áll. Igazán követésre- méltó példa ez, ami arra szólít fel, hogy jobban használjuk fel a cseh elvtársak tapasztalatait. Megállött. Botját előre lendítette és meséjét így fejezte be: — Ez a házsor itt az út jobboldalán már a felszabadulás után épült. Formás családi házak, szinte mo­solyognak. Az egyik büszkélkedik, hogy az egykori zsellért hűen szol­gálhatja, a másik örül, hogy nemso­kára hajlék lehet a volt földönfutó­nak. A fiatalok szorgoskodnak Csécs gazdagodik, gyarapodik és meg kell mondani, ehhez a fiatalok is hozzájárulnak. S hogy mennyire szív­ügyük falujuk építése, semmi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a fiatalok (vannak vagy hetve­nen) körülbelül fele az EFSZ-ben dol­gozik. A GTÄ-on szintén vannak fia­talok, úgy hogy a falu fiatalságának túlnyomó része a mezőgazdaságban dolgozik. S az eredmény? Az is van. A múlt évben az aratási munkák ki­értékelésénél kerületi méretben a fiatalok a negyedik helyre kerültek s 2.000.- Kcs jutalomdíjat kaptak. Szűcs Elek segédkombájnos volt Ben- dzsák kombájn vezetőnél, aki a múlt évi aratásban a szepszi járás legjobb kombájnosa volt. Lackó Imre a se- gédmunkálatokban nyújtott kiváló e- redményeket és ebben az évben már levizsgázott az egyéves mezőgazda- sági mesteriskolában a valószínű to­vábbra is a szövetkezetben marad, mint segédagronómus. Fel lehetne sorolni még egy csomó nevet, me­lyekhez szép munkateljesítmény fűző­dik. Most azonban már fontosabb az idei aratás. Itt van a küszöbön, a kombájnok, az önkötözőgépek elin­dulnak diadalútjukra. A fiatalok az idei aratásban sem akarnak lemaradni. A szinnai fiatalok versenyfelhívását ismerik, mely fel­hívás a következőket tartalmazza: a fiatalok 200 hektár gabonát aratnak le, ezt keresztekbe rakják és egy külön csoport asztagokba hordja. Ti­zenkét vagont megtöltenek gabonával. A fiatalok számát a szövetkezetben 35-ről 70-re emelik és négy ifjúsági munkacsoportot szerveznek meg. Úgyszintén két tűwédelmi alakulatot és két gazdasági ellenőrző brigádot is megalakítanak. így akarják a szin­nai fiatalok az aratást három nappal megrövidíteni. És a csécsiek? — Mi elfogadjuk ezt a felhívást — magya­rázta Prisztás János, a szövetkezet könyvelője és a CSISZ helyi szerveze­tének az elnöke. Van tennivalójuk a csécsi fiataloknak. Hisz körülbelül hétszáz hektár vetésterületük van s a kapásnövények területe is megha­ladja a 120 hektárt. Szóval a csécsi fiatalok is készülnek az aratásra, ami egy pár nap múlva a csécsi határban meg is kezdődik. Majd elválik Az eddigi eredmények azt mutat­ják, hogy a csécsi fiatalok kemény gyerekek, tailpralegények. mert amit céljukkal kitűznek, bárha nehezen is, de teljesítik. Most már csak hajrá.. Legyen híre .afcsécsei fiataloknak. Ti pedig szinnai fiatalok ne hagyjátok magatokat. (kér) lemztós vevőkészüléke is van. Zúgva, sisteregve ömlik a szikrázó vas Králik és Chibík edényéből az előre elkészített homokformákba.

Next

/
Thumbnails
Contents